Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-04 / 104. szám
Szerda, 1983. május 4. 7 röviden Tapasztalatcsere Megismerkedés — Tehát maga azt akarja tudni, hogyan ismerkedtem meg a férjemmel? — kérdezte Matild asszony, és álmodozva elmerengett. — Ez nagyon romantikus történet. Éppen tizennyolc éves voltam, nem sokat tudtam az életről. Igaz, néhányszor már csókolóztam egyetemi hallgatókkal, de azok nem voltak igazi csókok, hiszen tudja, milyen a fiatalság. Lélekben egy meseországban éltem, a királyfit vártam, aki arany kantáros fehér paripán jön el hozzám, és kész az életét áldozni azért, hogy az övé legyek. És ekkor lépett be az életembe Marius. — Fehér lovon? — Nem. Biciklin érkezett. Egv kis ünnepséget rendeztek a család barátai kint a Ifrtben. Kezdetben észre sem ve'Y?m Mariust, olyan csendes, jelentektelen férfi volt. Nem is nagvon örültem, amikor táncra kért. Szívesebben táncoltam volna az egvik medikussal, aki régebben udvarolt nekem. Mégsem utasítottam vissza ezt a csendes, jelentéktelen férfit, és hagytam, hogy táncba vigyen. Akkoriban a lányok tánc közben kis zsebkendőt tartottak a kezükben, hogy ne érintsék közvetlenül partnerük kezét. Az én kezemben is volt egy ilyen kis zsebkendő. De mennyire megdöbbentem, amikor táncosom hirtelen kivette a kezemből a zsebkendőt és az arcához szorította. Ügy láttam, a szemében könnyek csillognak. Ezután visszaadta a zsebkendőt. Amíg táncoltunk, hallgatott, de amikor véget ért a tánc, a zsebkendőt újra az ajkához szorította. Ezután egy padhoz vezetett, de közben egyetlen szót sem szólt. Hihetetlen, mennyire bátortalan volt. Csak nézett maga elé. nem mert a szemembe pillantani. Amikor végre én szólaltam meg. hogy segítsek neki. felemeltem a fejét, és akkor láttam, hogy sír. — Egy nagy kérésem van önhöz — mondta csendesen, és a szemében újra felfénylettek a könnyek. — Ajándékozza nekem azt a zsebkendőt. amelvet tánc közben a kezében tartott! Nagvon boldog lennék, ha megtarthatnám . . . Akkor már tudtam, hogv belémszeretett, de annyira félénk, hogy nem akarja feltárni előttem szíve titkát. Szándékai annyira tiszták voltak, hogy csak a kis zsebkendőmet merte érinteni, kezdődő szerelmünk e néma tanúját. Nekiadtam tehát a zsebkendőt, amely után anynyira vágyódott. Vágyakozása azonban rám is átragadt. Attól kezdve semmi másra nem tudtam gondolni. csak rá. Éjszaka gyakran felébredtem, és arra gondoltam, hogy milyen meleg volí a keze. amikor búcsúzáskor kezet fogtunk. A szivem hevesen dobogott, mert megertettem, ő a lovag, akiről álmodoztam, akire vártam. Hiszen ha egy férfinek ennyire becses egy lány zsebkendője, hogv azt könnvekkel a szemében kéri el tőle, akkor ez a férfi képes a nagy és örök szerelemre. Röviddel megismerkedésünk után összeházasodtunk, és nagyon boldogok vagyunk. — Azt kérdezi, hogy ismerkedtem meg a feleségemmel9 —mondta kissé meglepetten Marius. és elmosolyodott. — Hát ez egészen egyszerű történet. Hivatalos voltam egy családi ünnepségre, de előző nap anvnvira megfáztam, hogv alig láttam a náthától, még a szemem is könvnvezett. Ráadásul zsebkendőt is elfelejtettem magammal vinni, ezért attól a lánytól, akivel először táncoltam. elkértem az övét. Matild volt az a lány. Ennvi az egész történet Matildnak azonban nem beszéltem erről soha, és ezért kérem, maga se említ.e. Tudja. Matild olyan romantikus ... J. H. R. A Magyar Cjságírók Országos Szövetségének rendezésében kétnapos tanácskozásra került sor Szegeden. A megyei napilapok munkatársainak képviselői, az újságírőszcrvezet helyi csoportjainak vezetői ismerkedtek Szeged városával és megbeszélték a vidéki lapok cs a szövetség együttműködésének aktuális kérdéseit. Az újságÍrókat tegnap, kedden délután, a Sajtóházban dr. Székely Sándor, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára és Prágai Tibor, a szegedi városi tanács elnökének általános helyettese tájékoztatta a város politikai, kulturális és gazdasági életéről, és válaszoltak a föltett kérdésekre. A tanácskozás résztvevői ma, szerdán szakmai megbeszélést folytatnak és hajókiránduláson vesznek részt a Tiszán ELHUNYT FABIAN ZOLTÁN A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Művelődési Minisztérium és a Magyar írók Szövetsége megrendülten tudatja, hogy Fábián Zoltán, József Attilaés SZOT-díjas író, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, az Olvasó népért mozgalom munkabizottságának elnöke haleset következtében, 57 éves karában elhunyt. TANYAI OLVASÓKÖR PUSZTASZEREN Ismét új objektummal gazdagodik az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark népi épületegyüttese. Elkészült az olvasóköri ház, amelyet Vásárhely-Pusztafeketehalomról telepítettek át. Az átadásra holnap, csütörtökön délután ünnepélyes keretek között kerül sor. A NYELVI MAGATARTÁSFORMÁKRÓL Társadalmi fejlődésünk mai helyzete és nyelvi magatartásformáink címmel dr. Károly Sándor tart előadást ma, szerdán este 7 órai kezdettel a Kárász u. 11. szám alatti TIT-klubban. HANGVERSENY Szabó Orsolya zongoraestjét rendezi meg a filharmónia kamarabérleti sorozatának B 4. koncertjeként ma, szerdán este fél 8 órai kezdettel a Tisza Szálló hangversenytermében. A műsorban Albeniz, Chopin és Liszt művei szerepelnek. HONISMERETI NAP MIIIALYTELEKEN A Hazafias Népfront Csongrád megyei és Szeged városi honismereti bizottsága ma, szerdán délután 4 órától honismereti napot tart Mihályteleken. a Móricz Zsigmond művelődési házban. Szó esik a falu történetéről. a résztvevők megtekinthetik a paprikamúzeumot, beszélgetnek a település hagyományvilágáról, a honismereti munka feladatairól. JOGI TANÁCSADÁS A Hazafias Népfront Belváros IV B körzeti bizottsága a Földvári utca 3. szám alatti párthdzban tartja ingyenes jogi tanácsadó szolgálatát minden hónap első csütörtökjén, délután 4 és 5 óra között Jogtanácsos: dr.' Kuti Iván. Gomolyfelhők Várható időjárás az ország területén szerda estig: Kevés nappali gomolyíelhöképződés várható, eső már nem valószínű. Az éiónik, helyenként erőt^ északnyugati, északi szél tovább mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20 fok körül várható. FILMVETÍTÉS Ma, szerdán este 7 órai kezdettel, a Lila Akác Étteremben a Keresztapa III—IV. rész című színes amerikai filmet vetítik. ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ VERSENY A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei vezetősége a közelmúltban rendezte meg immáron hagyományos elsősegélynyújtó versenyét az Ifjúsági Házban. Az egészségügyi vetélkedő első helyezettje — a középiskolások kategóriájában — a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola (Szeged) csapata lett. A második helyen végzett a szentesi Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola, a harmadik helyet a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium szerezte meg. Az általános iskolások versenyében első a makói Kun Béla iskola, második a vásárhelyi Kertvárosi iskola, harmadik pedig a szegedi Mező Imre iskola csapata. OSCEOLA A Gojko Mitíc főszereplésével készült, nagy sikerű NDK-filmet, az Osceolát vetítik ma. szerdán délután 6 órától az építőipari szövetkezet Lenin krt. 65. sz. alatti ifjúsági klubjában. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Magyar Higiénikusok Társaságának dél-magyarországi tagozata tudományos ülést rendez ma, szerdán délután 4 órakor a Szegedi Akadémiai Bizottság Somogyi Béla u. 7. szám alatti székházának tanácstermében dr. Berencsi György egyetemi tanár elnökletével. A programban három előadás hangzik el. Luxus... A texasi olajmilliomos négy napon belül már a második Merccdes-sportautót vásárolja. — Talán nincs megelégedve az első kocsival? — érdeklődik aggódva az autókereskedő. — Dehogynem — mondja a texasi. — De valahol elhagytam az autókulcsot! ELŐADÓÜLÉS A Magyar Földrajzi Társaság szegedi osztálya és a TIT megyei szervezetének földtudományi szakosztálya előadóülést rendez holnap, csütörtökön délután 5 órai kezdettel az egyetem Ady téri épületének első emeleti TTK-elóadótermében. Dr. Jakucs László, a JATE tanszékvezető egyetemi tanára Tájökológiai problémák az Alföldön, dr. Molnár Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia földrajzi kutatóintézetének tudományos munkatársa Földrajzi megfigyelések Mexikóban címmel tart előadást. RAJZTANÁROK STÜDIÓJA A megyei művelődési központ által támogatott rajztanárstúdió következő összejövetelét holnap, csütörtökön délután 2 és 8 óra között tartják a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajzművészettörténeti tanszékén. A plasztikai kérdésekkel foglalkozó programot Szathmáry Gyöngyi Munkácsy-díjas szobrászművész, főiskolai adjunktus vezeti. KIÁLLÍTÁS ÉS NYUGDÍJASOK MŰSORA Az újszegedi November 7. művelődési házban rendezik meg a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola harmadéves iparművészeti osztálya kerámia tagozatának kiállítását. A diákok munkái mától, szerda délután 5 órától tekinthetők meg. Ugyancsak a művelődési házba, . csütörtök délután 5 órára várják a környéken lakó nyugdíjasokat — szórakoztató műsorra, operett- és nótahallgatásra. Üj nyugdijasklubot szeretnének alakítani, mely ezentúl minden csütörtökön különféle programokat szolgáltat: terveznek kirándulásokat, filmés diavetítéseket, teadélutánokat, klubtalálkozókat. FELAVATTAK RUSZNYÁK ISTVÁN EMLÉKTÁBLÁJÁT Kedden, Budapesten felavatták a kilenc esztendeje elhunyt Rusznyák Istvánnak. a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének, a Szigetvári utca 24. számú házon elhelyezett emléktábláját. A BOLG.4R KULTÜRA ÜNNEPÉN A bolgár kultúra ünnepe alkalmából, a József Attila Tudományegyetem orosz nyelvi és irodalom tanszéke holnap, csütörtökön délután 3 órai kezdettel bolgár vendégek részvételével megemlékezéssel egybekötött felolvasóülést rendez a bölcsészettudományi kar II. számú termében (Egyetem utca 2.). FIATAL IPARMŰVÉSZEK TARLATA A KISZ megyei bizottságának kezdeményezésére kiállítást nyitottak a szegedi Technika Házában a Csongrád megyében élő fiatal iparművészek alkotásaiból. Sándor Eszter, Tóth Magdolna, Gerle Margit, Rományi László, Nánay Szilamér és Szekeres Mihály csoportos bemutatkozását május 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Olasz verseny diákoknak Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, «in:yó», nagymama. testvér és ro'kotn. . ÜZV. RÉVÉSZ ISTVANNÉ Bús Julianna (április jo-án rövid, súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása hamivasKtás után le.se. A gyászoló család. 22 826 Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett apánk, após és nagyapa, BÖZSO JÁNOS röroleet lakos. 81 éves komában, súlyos betegség után, május 2án elhunyt. Temetése május 5én, 16 órakor lesz a rőszkrl temetőben. Gyászoló családjai. Köszönetet mondáink mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk. in. RULACSKA ISTVANNÉ Bárkányi Mária temetésén részt veitek, virágaik Icai mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a szátymazl körzeti orvosnak. Gyászoló férje és családjai. Köszönetet mondunk mindazon bairtátokinak. ismerősöknek és a szatymazi oktatásügyi dolgozóknak. akik TOSZTOS SÁNDOR temetéséin megjelentek, vtrágatkkal és együttérzésükkel fájdalmunkat em.yhif.m1 Igyekeztek. A gyászoló család, Szaiymaz. Gyászközlemények Fájó szívvel tudatjuk, hogy JUHÁSZ JANOSNÉ Aüámka Julianna a legdrágább feleség, édesanya, testvér, Keresztanya, rokon. 31 évesen, remewnyel, nagy türelemmel viselt súlyos betegség utiáin, örökre itthagyott bennünket. Drága szerettünket május 6-án 14.30 órakor kísérjük utolsó útjára a dorozsmai temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen drága jó testvérem, MADARÁSZ ILONA nyug. tanítónő, eletének 73. évében. hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 6-áji 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló testvére. 23 527 Mély fájdalom,:* tal tudatjuk, hogy szeretett feles, ::. n, édesanya, nagymama, dédnagymama. FORRÓ ERAZMUSNÉ Szűcs Anna életének 79. évében, tragikus hirtelenséggel örökre ltlhagyot* bennün/ket. Temetése a Belvárosi temetőben, csütörtökön, május 5-én 13 órakor lesz. A gyászoló család. 23 530 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, KAKUK JÁNOS volt petőflteiepi lakos, életének 74. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 6-án 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. 23 529 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy d'*< jó feáeseg, édesanya. nagymama, dédma,:na és testvér, JÖJART LAJOSNÉ Kura Kozal volt , Hattyú utcai lakos, életének 79. évében örökre ittnagyott bennünket. Temetése május 5-én 15 órakor lesz a Dugon'ies temető ravatalozójából. A gyászoló család. 23 531 Az ásotthalrmt Felszabadulás Tsz párt- és gazdasági vezetése mély fájda orr,mai tudatja, hogy MAKRA JÁNOS, a pártalapszervezet titkára, április 30-án rövid öregség után elhunyt. A termelőszövetkezet saját halottjának tekinti. Búcsúztatása május 5-én (csütörtök), 14 órakor az asottbalmi temetőben lesz. A termelőszövetkezet vezetősége. 22 $34 Köszönetet mond-unik mindazojQiak, akik CSALA MARGIT temetésén megje.entek. Külön köszönetet mondunk a II. kórház baleseti oszrtráiya orvosainak es ápolóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló eltartója. 23 506 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett fétrj, édesapa, testvér és rokon. MAKRA JÁNOS életének 53. évében, rövid betegség után elhunyt. Temetése május 5-én (csütörtöki 14 órakor lesz az ásott halmi temető ra.atalozójaból. A gyászoló család. 32 835 Köszönetet mondtunk mindazoknak a rokonoknak. barátoknak, ismerősöknek, ákdk felejtliespílen halottunk. S201101.ANYI ANDRASNÉ Sebestyén Mária hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virt ígaikktal mély. fájdalmunkat envhiteni Igyekeztek. Külön kösz ütmünket felezzük ki a MAV gépjavító műhely kollektívájáénak. a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat megjelent dolgozóinak és a MAV kollektíva búcsúbeszédét elmondó munkatárs azon megem'téke-éséért., mellyel felejthetetlen halottunk emberi értékél, az összetartozás Igazi szeretetet méitatta. A gyászoló család. Olasz nyelvi tanulmányi versenyt rendezett középiskolásoknak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, a budapesti VI. kerületi tanács művelődésügyi osztálya, a magyar UNESCO-bizottság és az ELTE olasz tanszéke. A szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulói közül a beszedverseny-kategóriáhan Kozák Éva és Hámori Attila első (felkészítő tanáruk: dr. Timár Lajosné), Dobay Csilla pedig második helyezést ért el. (Felkészítő tanára: dr. Kamarás Gáborné volt.) Az előadói versenyben Matkócsik Éva és Gelecsényj Krisztina második lett, színjátszásban Tqth Ildikó és Kanfi Gabriella, drámafordításban pedig Berke Anikó harmadik dijat kapott. Mindanyiójukat dr. Kamarás Gáborné készítette fel a versenyre, amelyen 32 budapesti és vidéki középiskola 350 tanulója vett részt. A műszaki hónap progromtából A műszaki hónap keretében ma, szerdán délután 2 órakor a gyufagyárban 125 éves a Szegedi Gyufagyár címmel dr. Bátyai Jenő délelőtt II órakor a Technika Házában Aszfalttechnológiai témák címmel dr. Tóth Miklósné. délután 3 órakor, szintén a Technika Házában Üzem- és munkaszervezés a Csongrád megyei termelőszövetkezetekben címmel Haskó Pál, a KSZV nagylaki gyárában Pedig délután 2 órakor JATE rnstvizsgálatok és legújabb TKI-eredmények a kenderte-mesztésnél és -feldolgozásnál, további tennivalók a minőség javítására címmel Tárkány-Szűcs Sándor tart előadást. DRMAOV A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simoi István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelőt kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóhá2. 6740 - Telefon: 12-633 - A tápot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dii egv hónapra « torlat, - Index: 25 0ü3 - ISSN: 0133-025 <