Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-25 / 122. szám

4 Szerda, 1983. május 25." Új technológia—technikai újdonság Középületek készülőben Savaria táncverseny A Savaria-napok kiemel­kedő programjaként a tizen­nyolcadik alkalommal ren­dezik meg az idén május 27­töl 29-ig a Savaria nemzet­közi táncversenyt. Ezúttal tizenöt ország táncosait, a világ amatőr versenymozgal­mának legjelentősebb képvi­selőit várja a város; a ven­dégek fogadására, a gazdag program zavartalan lebonyo­lítására már minden előké­születet megtettek. Az idén első ízben, május 27-én. a szomszédos Zala megye székhelyén, Zalaeger­szegen rendezik meg a ma­gyar táncbajnokságot, s dön­tenek arról, hogv a követke­ző két napon kik képviselik színeinket a , szombathelyi nemzetközi vetélkedőn. Má­jus 28-án a szombathelyi művelődési és sportházban kerül sor a standard táncok. 2!)-én pedig a latin-amerikai táncok nemzetközi versenyé­re. A háromnapos seregszem­lét nagyszabású gálaesttel záriák. Uszodavíz-tisztító Az uszodák vizének tisz­títására alkalmas berendezés prototípusai készültek el az Egyesült Izzó győri kisal­földi gépgyárában, s az első ilyen készüléket rövidesen üzembe állítják a győrúj ba­ráti úttörőtáborban. A dán licenc alapján készített ter­mék nem más. mint hen­geres tartályok sorozata, amelyekbe különféle kvarc­és infralámpákat szereltek. Az izzók különleges foto­kémiai hatást idéznek elő, amelynek nyomán elpusztul­nak a vízben levő bakté­riumok és elbomlik a leg­veszélyesebb szennyező, a kötőhártya- és fülgyulladáso­kat előidéző klóramin. A speciális lámpák az Egyesült Izzó termékei, s az izzók védőházaí is a válla­latnál készülnek rozsdamen­tes. import acélból. A be­rendezést az uszoda gép­házában kötik be a fürdő­medence csővezetékrendszer rébe. A készülék egy két­száz köbméteres uszoda vi­zét huszonnégy óra leforgá­sa alatt szűri át és tisztítja meg. Használatában hazai ta­pasztalatok ugyan még nin­csenek, a külföldi tapaszta­latok viszont azt mutatják, hogy a berendezés jelentős mértékben hozzájárul az uszodai víz minőségének ja­vításához. Alkalmazása mel­lett szól az is, hogy az inf­ralámpák közreműködnek a megfelelő vízhőmérséklet el­érésében, ezáltal ésszerűen lehet gazdálkodni a vízme­legítéshez szükséges hőener­giával. Sőt: a vízutánpótlás is csökkenthető, mivel a me­dencében levő víz nem szennyeződik el olyan gyor­san, így a tisztításához, ke­veréséhez kevesebb friss víz szükséges. Világszabadalom: egy új építési technológia, az IMS­rendszei. A belgrádi Zezelj prolesszor találmánya lehe­tővé tette, hogy földrengés­biztos hazakat epitsenek. Az új eljárás lényege, hogy az előregyártott, spe­ciális födémelemeket nem oszlopok tartják. A panelo­kat ugyanis kábelekkel fe­szítik össze, s igy a feszítés­sel teremtett súrlódási erő taríja egyenesberf-egyensúly­ban. b miután a kábelek ru­galmasabbak a betonoszlo­poknál, ha földrengés kelet­kezik, jobban birja az épü­let az elmozdulást, nem dől össze. Hogy mindezeknek mi kö­ze a löldrtngéses területnek igazán nem nevezhető Sze­ged középületeihez? Csak annyi, hogv így építi a DÉ­LÉP a DÉMÁSZ Szegedi Ussemigazgatósá'gának üzem­házát a Kossuth Lajos su­gárúton. A földrengésbiztos technológia másik előnye, hogy nagy belső, terek áthi­dalására alkalmas szerkeze­tek hozhatók létre a segítsé­gével — és mint már emlí­tettük —, belső alátámasztás nélkül S mi kell egy üzem­ház munkatermének, ha ®sm az ilyen megoldás. Az IMS-technológiát, amely Európán kívül is — például Kubában — sikeres­nek bizonyult, hazánkban a Baranya megyei Építőipari Válla'at honosította meg. s attól, mini „rendszergazdá­tól" vette at a DÉLEP. Rá­adásul mindjárt az, első épít­kezésnél a továbbfejlesztett változatát alkalmazzák: egy­szerre négv elemet feszíte­nek A DÉMÁSZ-üzemház. melynek most a szerkezet­szere'.esét végzik, az első magyarországi épület, ame­lyen kipróbálhatják az „új­ban is újabb" módszer ösz­szes lehetöscgeitz Irhatnank azt is: eszenvedheti a gyer­mekbetegségeit, avagy „em­ber tervez, isten ..." — tud­ja mikor végez. "(Határidő­re. Melyikre?) A házgyárban megépített gyártósort az idő­közben szerzett tapasztalat alapján módosítani, átprog­ramozni kellett; feszítőkábel, hazai gyártmányként csak ígéretben van. a nyugati im­port nem is olcsó, és nem ls mindig erke/.ik csak úgy máról holnapra. Egyelőre az a biz! os. hogy a szerkezet­szereiért az első félévben befejezik, utána a hagyomá­nyos kőműves- és szakipari munkák következnek. Ha pedig az épület — a mintaépulet. — kész, a Jó­ka. utcaban lát neki a válla­lat egy vi lakóház építésé­nek. Az IMS-technológiával fogníjbeépitésként — amely­re a jelek szerint kiválóan alkalmas — itt egv ötvenla­kásos házat húznak fel. A Dl.MASZ épülő üzemháza Az előbbinél hagvományo- ipari munkával, valamint a sabb építkezes ugyan a FŐSZER a fűtés-hűtés-vil­DÉLTERV újszegedi üzem­háza. azonban ez sincs híján technikai újdonságnak. A tervezők és a DÉLÉP közös elképzeieseinek gvümölcse­lanyszerelés kivitelezésében. November 30-ra szólt ere­detileg a SZOTE kollégiu­mának átadási szerződése, ám az egyetem kérésére a kent eddig nem alkalmazott DÉLÉP szeptember végére módszert, padlófűtést kísér­leteznek. ki Hogy va.ion mi­•P'ogramozta at". A munka joi halad, most a belső be kor lesz forró a tervezők fejező szakszerelőipari mun­talpa alatt a talaj, azt egy­elői e felelősséggel leírni nem tudjuk, mert, mint Zi­laliy János Péter vezérigaz­gató helyettes és Zsák Mik­lói. a DÉLÉP Csongrád me- fé£ gyei uzemigazgatoja elmond- VpUir november 7.re ugvan ta az eredetileg meghataro- elkészül, de a később ter­zott, szakaszos átadási rend- vezett-áttervezett bisztró szett szeretnek egyetlen - é ltése majd csak a jövő év kákát végzik, és a regi kol­légiummal összekötő rész belső vakolása van még hát­ra. A Dóm tér épületegyütte­de mindegyiknél későbbi határidővel „felváltani". Je­lenleg a korábban meghatá­rozott, június 30-i határidő­tői 4—5 hónappal van le­maradva a vállalat, részben a DÉLÉP kivitelezői problé­mái miatt. Az építővállalat lol halad viszont a szerint első félévében fejeződhet be. A levéltárnál viszont fontos tudni, hogy a sza­badién játékok idejére olyan stádiumba jut, hogy megnyithatják az Oskola ut­cát a forgalomnak. Most a Köiaragóipari Vállalaton a világ szeme. Amíg ugyanis körzeti a padló- és lépcsőburkola­tövéstúdió építése. Augusz­tus zO-ra ígérték a befejezé­sét, s úgy tűnik nincs aka­dálja, hogy be is tartsák a natáridöt. Most a befejező szakipari munkákat végzik, amelyek közt különös gon- hátoavanTVl^ő'berendé tokkal el nem készül, addig a befejezésben fontos szere­pet játszó korlátoltat, mé­retre szabott üvegajtókat meg csak nem is gyártják. Ami még nagy munkaként drt igényelnek a hangszige­zés. A DUTÉP (Duna—Tí­teUs munkálatai. Ezt resz- sza-közi Építőipari Vállalat) ben a DÉLÉP. részben a L1GN1FER vállalat végzi. De alvállalkozóként „bese­gít" a Szegedi Magas- és Melyépítő Vállalat a kőmű­ves és homlokzati munkák­kal. a Szegedi Építőipari Szövetkezet a befejező szak­én a Szarvasi Vas- és Fém­ipar: Szövetkezet dolgozik rajta. Elkészült már egy mintaszoba, ezt a beruhá­zók jóváhagyták, s ennek alapján folytatják tovább a munkát. Szabadságra született Amerikánk Anderle Adám új könyve A Kozmo6z Könyvek az el- tek. A könyvet olvasva meg- totta katonáit, és Jo6é Map­múlt évben ui sorozatot in- tudhatjuk rója. hogy európai tit, aki szerint a „kubai — dított ,,Az en világom" el- bolyongásai során Magyaror- ez több mint fehér több mint nevezesse!, örvendetes, hogy szagon >s jarl. s itt lalálko- mulatt, több mint néger", ebben a sorozatban mar sze- zott Haydnnel is. Eljutunk Chilébe is. a zá­gedi szerző művét is olvas- Venezuela után Mexikóba ró fejezet pedig a XX. szá­hatjuk. Anderle Adám Sza- vezet bennünket a könyv, s zad fordulóján már születő­badságra született Amerikánk megismerkedhetünk a 60 éve- ben levő munkásosztály né­cimű könyve a latin-amerikai sen a gyarmati rend ellen- hány vezetőjével zár ja az élet­népek XVIII. és XIX. szá- ségévé vált Miguel Hidalgó utakat. Az író az események zadi szabadságküzdelmeiről, atyával és egy másik felkelő megelevenítésekor számos és azokról a hősöikről szól. pappal. Jósé Maria Morelos- könyvre, tanulmányra, levél­akik abban reménykedtek, sal. Érdekes epizód a két ba- re. visszaemlékezésre, napló­hogv önfeláldozásuk, harcuk rát. San Martin és O'Higgins ra. történelmi regényre tá­eredmé'nyeként a" XX. szá- sorsának alakulása és össze- maszkodott. A mű olvasását zad meghozza e földrész né- ütközésük álmaik megvalósí- érdekessé teszik azoáoaz apró peinek a szabadságot, a nyo- tása során. Árnyalt képet ka- és sokszor boi-zglmaj? életké­mor megszűnését, a nyugal- punk Sijnop Bcgiyárról. aki- Pfk. töcténeljnj pilfanatok* mat. ről ismert, hogv Marx meg- amelyek során — á függet­A szerző Peru indián fel- vetette. A könyvből értesül- lenségi háborúk vezetőinek kelőinek bemutatásával indít, hetünk arról, hogy Jósé Gas- sorsán kívül — megismerhet­Az indiánok a XVIII. szá- par volt az, aki az állam- jük Latin-Amerika népeinek zad első harmadától igen csíny végrehajtásának mód- küzdelmes hétköznapjait. La­soücszor fegyvert fogtak a szereiről adott példát a mai tin-Amerika és a világtörté­gvaiTnatosítók ellen. (1737, Latin-Amerikának. nelmi folyamat összekapcso­1742, 1749, 1750. 1780—83. Az „Antillák gyöngyén", lódását is. A szerző a törté­1814). de mindannyiszor le- Kubában a XIX. század nelmi események szálait úgy verték őket. Latin-Ameriká- utolsó harmadában lezajlott fűzi. hogy izgalmas olvas­ban a XIX. század elején "háború hősei közül két mu- mány lehet mindazok szá­kivívott függetlenség nem a latt katonaíorradalmárt emel mára, akik érdeklődnek La­bennszülőtt indián lakosság, ki a szerző: Antonio Maeeót, tin-Amerika első függetlensé­az itt született fehérek-kreo- aki súlyos sebekkel, hord- gi háborúja iránt, lok és mesztic, néger mulatt ágyán feltámaszkodva irányi- Kotogany Ilona rétegek közös harcaként jött a^mm^m^^^mmmmm^mmmmmmmmmmmmmmmm^mmmmmm^^mmmmmmm létre, hanem a gazdag kreo­lok külföldi, elsősorban an­gol pénzügyi segítséggel ki­vívott győzelmével. Legna­gyobb és legérdekesebb egyé­niség ezek közül Francisco de Miranda. akit a függet­lenség előfutárának nevez­Áz egyéni gazdálkodók nyugdíjév vásárlásáról M. J. szegedi olvasónk latásra jogosult. A nyűgei- minden jövedelmet, így pél­1967-ig több mint tíz évig látás, illetve a baleseti el.- dául a felvásárló szervnél különböző munkáltatók- látás megállapításánál havi (konzervgyár. ZÖLDÉRT, nál dolgozott. majd azt 3 ezer forint jövedelmet kell termelőszövetkezet. szabad­követöen egyéni gazdálko- alapul venni. Meghataro- piacon) történő értékesítés és dó lett. Jelenleg is egyéni zott feltételek megtétele ese- esetleg saját felhasználásra gazdálkodó. Szeretné tud- tén, a társadalombiztosítási fordított termellek értéke, ni, bog.v vásárolhat-e járulék utólagos megfizetése A beszámítási kérelmet — nyugdíjevet, s ha igen, mi mellett legfeljebbnaptá- az egyéni gazdálkodó aszak­annak a feltétele? ri év szolgálati időként be- igazgatási .szeri' altal iga­számítható az egyéni gaz- zolt nyilatkozatával együtt — Ez év január elsejétől a dálkodással 1970 január 1. a Társadalombiztosítási Igaz­mezőgazdasági kistermeléssel es 1982. december 31. kó- gatósághoz kell benyújtani, foglalkozó egveni gazdálko- zott eltöltött időből. Az utólagos járulékfizetés­dó, ha a tevékenységéből A szolgálati idő utólagos r61- annak időtartamáról es származó jövedelme eléri az beszámítását csak az kér- összegéről a kérelmezőt a évi 36 ezer forintot, és heti aki a kérelem elő- Társadalombiztosítási Igaz­munkaviszonyban nem áll, terjesztésekor is társadalom- Satóság hatarozatban erte­egyidejűleg fennálló egyéb biztosítási járulék fizetésére A határozatban kozolt jogviszonya alapján nem kötelezett egyéni gazdálko- járulekot egy év alatt kell biztosított. havi 700 forint dó. Az évi 36 ezer forint jö- megfizetni. A járulék fi­összegű társadalombiztosítási vedelem elérését az. egyéni zeté&e lehet egy összegben, járulék fizetésére kötelezett, gazdálkodó lakóhelye sze- va§Y tóbb részletben ­Az. egyéni gazdálkodó — a rint illetékes szakigazgatási havi 700 forint társadalom- 6zerv által záradékolt nyi­biztositási járulék fizetése latkozatával kell igazolni, ellenében, anyasági, temetési Jövedelem kent segélyre, csaladi pótlékra, lembe venni a mezőgazda nyugellátásra es baleseti el- sági kis termeles bol szármázó Abban az esetben, ha a ha­tározatban közölt egy év leteltéig a járulék fizetése , ,, .. nem történik meg. úgy szói­kéiig figye- galatj idót ilyen címen eI_ fogadni nem lehet. Dr. V. M. Kombinált permetezések A mostani száraz, meleg a védenünk a lombot és a ter­rovarkártevők elszaporodó- mést, úgy a rovarkártevők, sának. a korábbi esőzesek a mint a gombabetegségek el­gombabetegségek terjedésé- len. Ebben a helyzetben csak nek kedveztek. Az almafa- a jól kiválasztott rovarölő kon a levélaknázómolyok ak- es gombaölő szerek kombi­nái tömegesen megjelentek, nációjával érhetünk el meg­| kiterjedten károsítanak a ta- felelő eredményt. A rovarok j kácsatkák. levéltetvek i.s. Az elleni készítmények közül a almafavarasodás első tüne- s/éles hatáskörű Anthion 33 [ teit követően most mar az EC, Bi—58 EC, Metathion 50 | újabb fertőzési hullámot kell EC, Nexion 40 EC javasol­J megelőzni, de szokatlanul ható. Atkák ellen a Mitac I erős a lisztharmat terjedése 20. körtelevélbolha ellen a I is. A körtefákon a varaso- Chinetrin 25 EC vagy a Mi­dás mellett a levélbolha tac a jó. A betegségek ellen okozza a legnagyobb gondot, szőlőben a réztartalmú sze­Az őszibarackosokban meg reket használjuk, a többi mindig terjed a taphrinás gyümölcsnél pedig rézpótló­levélfodrosodás. már kelnek kat (például Zineb, Dithane, a keleti gyümölcsmoly her- Orthocid, Polyram-Combi). nyói. de sok a levéltetú is. Miinek rendelkezésre áll. al­A cseresznye- és megavfá- mafálion a Rubigán 12 EC a kon a cseresz.nyelég.v raj/a- iegiobb. ennek hiányában az sa és a le véltet íi-fertő/és in- előbb felsorolt rézpótló ké­dokol.ia a permete/esl A szítmén Vekhez Chinoin-Fun­s/ilvafakon az. atkák és le- dazol 50 WP-t adjunk, véltetvek kártétele, a gvii- „ .. , , .... mölcsmolyok. a vörös levél- Ztódsegnovenyemken a fol­folto.sság-betegség miatt idő- dJ lx,lbak e? a leu.vkartevok szerű a" kezelés. Valamennvi ^ legnagyobb gon­gvümölcsfélén teried a kali- dot Ellonuk megfelelő hatá­gyumoicsteltn terjed a kan- sú g Ditrifon 5 porozó. sok forniai pajzstetu és a levél- bosszúságga, jár az elszapo_ D3rko rodott burgonyabogár elleni •A szőlőkben láthatók le- védekezés. A napokban meg­vélatkák és gubacsatkák. Eső jelentek az első lárvák, ezért után terjedhet a szőlöpero- most ismételni kell a per­noszpóra, megjelennek a sző- metezést. A már bevált Se­lőmolyok első lárvái is. vjn a Safidon. Fiiból, Satox A fentiekből kitűnik, hogy mellett érdemes Chinetrin 25 a gyümölcsösök növényié- EC-t használni, mert a kelő delmének kritikus szakasza- lárvákat hosszabb ideig gyé­hoz érkeztünk. Egyszerre kell riti.

Next

/
Thumbnails
Contents