Délmagyarország, 1983. május (73. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-25 / 122. szám

/ Széria, I3S3. május 25. Kiállítási napló A háromszög szellemi illata Kandinszkij úgy véleke. problémákat, vágyódunk a bennünket. Vasarely fan­tfik egy heiyütt, hogy „egy rendezettségre, áhítjuk az tasztikus precizitása és a háromszög hegyesszögének éles kontúrú tisztaságot, a Sibelius-emlékmű függőle­egy körrel való érintkezése világosságot, kívánjuk ön- ges tételeinek orgonahang­nem kisebb hatást kelthet, imagunk és mások nyitott- jai szólnak ebből a nagyon mint ^ Istennek Ádám ujját ságát — talán ezzel föllép- differenciált művészi világ­érintő ujja Michelangelo hetünk a természeti és szel- ból, mely pontosait kisza­Teremtésén". A konstruk- lemí környezet szennyezése mítja a téglalapok konst­wvisták hitvallásának, tö- ellen. Hazánkban a Fajó rukciós elhelyezését, egv­rekvéseik igazolásának János, Bak Imre, Lantos máshoz való viszonyát, a mondata lehet a fönti. Nem Ferenc, Nádler István ne- színek harmóniáját, ass/o­védetlen. hogy századunk vével fémjelzett generáció ciáriós lehetőségeit. Alko­két legbonyolultabb idő- indította útjára vagy húsz tásai konkrét szín- és for­szakában, az első világhá- esztendeje azt a sikkonst- maelemek szerkezetei, iga­borút követően és napja- ruktivista irányzatot, mely zolják Schoenmaehers véle­inkban. illetve az elmúlt az utóbbi évtizedben Békés- ményét: „A képi matemati­evtizedekben a művészek ben, elsősorban a békés- ka az alkotó igaz és mód­egy része úgy próbál utat csabai alkalmazott grafikai szeres gondolkodása." Ko­mutatni, hogy szellemi művésztelep nyomán talált vács Lajos képeinek hang­KRESZ-tábláikon mindenki táptalajra. Egy egész raj szerelése van, ozinte kot­altal ismert, a valóság ana- törekvései kapcsolódnak a tázható és leolvasható gon­lazálásával fölfedett jeleket sikgeometria művészi meg- dolat- és élményvilága. A rajzol A világosság, a tisz- fogalmazásához, például valóság belső szerkezetére, ta forma, a precíz megfő- Gubis Mihály, Lonovics az értelem tisztaságára, a galmazás, a dekorativitás, László és Oroján István, fegyelem precizitására a mértani elrendezés, a Szerencsés véletlen, hogy apellálnak munkái, szögletes foltok és vonalas Oroján kiállítása (Bartók oroián István — bár kompozíciók a természeti Béla Művelődési Központ GyulaJn él _ nem i3mereU v8 tón a szegedi közönség előtt. Kozmuvelodest Palota ku- m ve tanárképző polajában lathato tarlattal, főiflkoláti Vin,kler a néhány generációval idő- irányításával lett szemlé­sebb, az építészet felől a lete nyitott és fogékony, festészethez érkező Kovács Első, városunkban rende­T „• >,«„:.• vz tett kiállítását is választott Lajos konstruktivista ke­mestere nyitotta meg. M06­medlett mindenekelőtt peivel. tani bemutatkozása alkotód Mondrian, Malevics, Riet- A két bemutató egvmást előrelépésről tanúskodik, veid, Albers vagy éppen erősíti, de néhány különbö- .ner" étereit. a ...... .... , . . . föntebb felsorolt alkotok­Moholy Nagy Laszlo és zosegre is felhívja a figyel- hoz baráti ^ tanítványi Kassák Lajos — tették le met. .Egy éwtizede lehet, szálak kötik. Oroján elju­e stüusirány alapköveit, amikor megismertem az tott oda, hogy tudja. egy több mint fél évszázada. S akkoriban nyugdíjba vonu- mertam forma a Jestmé­.... ., ..... . . nyen éppoly jelentós lehet, nehany eve, amikor egy- ló Kovács Lajos precíz, mim pgy pmhpri alalc> hogy re áttekinthetetlenebb és mértani formákból évülő a tiszta struktúra a ren-d­kaotikusabb lett a világ, tiszta, világos rendjeit, teremtés eszköze, hogv a amikor ködösítések, erősza- Volt is egy sikeres kiállitá- tóbegő vonal mozgásél­kolt homályosítások. szel- sa, s most egy képsorozat "tényt, szándékot és növe­lemi elsötétítések igvekez- tételeivel, mondhatnám ze- kedést jelez, hogy az embe­nek eltakarni a valódi nei sorozatával lep meg érzékek és indulatok felszín alatti alapképletek építő elemei. Függetlenítik magukat a realista színeze­tű ábrázolástól. és képi rendszerüket az alapfor­mákból építik.. A konstruk­tivisták — Kandinszkij Balett, Caracasból Alighanem jogos Gelencsér Mégsem hisszük, hogy a Ágnes kérdőjele a budapesti mindenütt zökkenőkkel járó Táncfórum meghívóján; a vezetőváltozások miatt nem Ballett Nuevo Mundo de Ca- sikerült a felfokozott vára­racas Madách színházi elő- hozásainknak megfelelő mű­adása elé fogalmazta kétsé- sort produkálni a sokoldalú­gét, hogy tudniillik a társir- ság hírében álló. technikai­lat átszerveződébe nem je- lag nagyon fölkészültnek tu­leni-e „szinvonal-módosu- dott táncosoknak. Szerény lást"? megítélésünk szerint ugyanis Sajnos, sem az 1978-as. a műsor, első részében látott sem a mostani pesti előadá- koreográfiák (a Mendels­saikat nem láttam, csak azt sohn-zenére készült Mercu­tudom. hogy az előbbiek rico és az Elveszett könnyek emlékezetes sikerek voltak, című kompozíció) nem tar­Természetes hát, ha nagy toznak a sikerült táncművek várakozással tekintettünk a közé — hogy finoman fejez­hétfő esti szegedi fellépésük zük ki magunkat. Az előb­elé. (Ide kívánkoznak a Bar- bi Dennis Nahat munkája, tók Béla művelődési központ széteső, kohéziós erőt nélkü­vállalkozását méltányoló sza- löző „szerkezet"; iskolában vak. Igen dicséretes az az lehetne tanítani, megmutat­igyekezet, mellyel ez az in- ván rajta, hogyan nem sza­tézmény a szegedi táncked- bad építkezni a motívumok­velő közönség régi óhajait ból. elkerülendő az ebben a és igényeit szeretné kielégí- művészeti ágban mindig íe­teni, bekapcsolván a várost nyegető monotóniát. Ugyan­a pezsgő hazai táncművésze- csak erőltetettnek hatott, ti életbe, akár ilyen külön- nean egészen ríipelt a zené­leges élményeket ígérő elő- vei Choo San Goh Elveszett adás megszervezésével, mint könnyek című. tematikus a caracasi balett vendégiá- jellegű kompozíciója. Két téka.) Mindazonáltal: csa- , , , _ . lódtunk. 85 tehetsegu tancosnak. Ha a caracasi Oi Világ Zhandra Rodrigueznek és Balett a kisszínházi műsor Manuel Molinónak mégis, zárószámakent nem rukkol ebben is sikerült néhány ha­elő a kitűnő Alvin Ailey A ,. .., ... . c.y = it.iui.u " tasos pillanatot teremteni. folyo cimu koreografia.iaval (amely Duke Ellington zené- A társulat neves művészei jére készült), a fönt emle- azonban nyilvánvalóan Ailey getett szolid kétség helyett a művében kerültek igazán a szomorú bizonyosság tudata- nekik megfelelő közegbe, val távozhattunk volna: a Mintha a feladat nagysága színvonalcsökkenés itt bi- szárnyakat adott volna. s zony elég nyilvánvaló. Mind- mintha hirtelen egy másik ehhez tudni kell, hogy az a együttest láttunk volna a bizonyos szervezeti változás színpadon. Talley. Vanessa a következő: Vincente Neb- Ortiz, Glória Della Casa és rada, a nevezetes amerikai mások végre valóban profi Harkness Balett vezető ko- színvonalon, klasszikus ba­reográfusa szervezte meg a lett-tudásukból is, a jazz caracasi társulatot, magával mozgásvilágához való külön­vitte a 70-es években fel- leges érzékenységükből is oszlott Harkness vezető tán- ízelítőt adva táncoltak, cosait, a nagyszerű műveket Olyanformán érezhette ma­es az előadói stílust — fel- gát a nézőközönség, mintha tételeket az élvonalba kerü- valamely színházi próba léshez. Mármost Nebrada után végre igazi előadást is nics a társulatnál, helyette lát. Mindenesetre reméljük, kél kiváló szólótáncos. Dele hogy az emlékek között az Talley es Zhandra Rodriguez utolsó pillanatok lesznek a a művészeti igazgatók. Az maradandók, s a hétfő esti előbbi Harkness-tóncos volt. felemásság nem szegi ked­stz utóbbi pedig az Amerikai vét sem a szegedi baiettelő­Balettszi nházból települt ha- adás-szervezőknek, sem a za, szülővárosa ba- Caracas- közönség pek. bt £, E. színekhez is kapcsolhatók, így a sárga például a föld színe, ugyanakkor darabos, tolakodó és nyugtalan, hogy a kék égi szín. a tisztaság, a végtelenség és béke jel­képe. • Azzal is tisztában van, hogy a háromszögnek is .jmegvan a magn külön­leges szellemi illata", s hogy a precíz szerkezet, pontos színválasztás, folt és vonal harmóniájának szenthá­romsága kdteljesítője lehet művészetének. Áttört, feke­te térplasztíkái a pozitív és negatív formák viszonyla­tait keresi. Vízi Endre sza­bad vers jellegű kifüggesz­tett címmagyarázatánaik né­hány sora így szól: „Prob­léma, / hogy ne húzzunk még egy vonalat / hogy ne húzzunk hosszabb vonalat / hogy ne húzzunk vastagabb vonalat / hogy ne adjunk még egy színt / hogy ta. láljuk meg a színt / talál­juk meg Végre a szint." Ilyen egyszerű ez! Művé­szet! Isten majdnem meg­érinti Ádám ujját. Hogy sokan idegenked­nek az ilyenfajta művészet­tói?! Erre csak az lehet a válasz: a vörös bor nem konkurrenciája a fehérnek, hanem egyfajta lehetősege a jó bornak. Tandi I,ajos Szabadkaiak sikere Szegeden A Szabadkai Gyermek­színház évek óta nép­szerűségnek örvend a sze­gedi általános iskolá­sok körében. A néhány évvel ezelőtt megkötött együttműködés ugyani? le­hetővé teszi, hogy a szege­di tanulók Szabadkára utazhassanak, ahol a gyer­mekszínházi előadások mel­lett a palicsi állatkertet is megnézhetik. A napokban a megye vá­rosaiban vendégszerepelt a szabadkai társulat, a Tutyi­mutyi sárkány című elő­adásuk nagy sikert aratott Csongrádon, Szentesen, Makón, valamint a szegedi járásban. Balástyán. A társulatot elkísérte a színház vezetődből, jugo­szláv újságírókból álló de­legáció is, amelyneit tagjai tegnap, kedden délelőtt Szegeden, .a Sajtóház klub­jában beszélgettek a szege­ch újságírókkal a két vá­ros kulturális kapcsolatai­ról, Koncert a dómban Az Országos Filharmónia alkonyán, minden szavát évadzáró org o n akoncert j én magáénak is érezve fogai­Gergely Ferenc — aki mazza meg a vokális mü­' gyakran ül a szegedi Dóm vészét eme ritkán megszó­orgonapadjára — reme- laló kórusát. A , páratlan kelt. Couperin. J. S. Bach, előadás fénypontja volt a Martini ritkán hallható mű- koncertnek, melyet a sze­veit az orgona jelenleg gedi származású Sapszon „élő" regisztrációival, hite- Ferenc 35 éves karnagyi ér­les színérzékenységgel, ad- tékeivel interpretált. Az ta elő. Méltó partnere volt öregek és a Szép könyör­a két autóbusszal Szegedre gés lankadatlan szépséggel érkezett Semmelweis kó- szólalt meg a nemzetközi rus (az egészségügyi szak- eredményekkel is rendel­szervezet központi kórusa), kező Semmelweis kórus a Rádió kai-igazgatójának, előadásában. Az orgonamű­Sapszon Ferencnek vezeté- vész-zeneszerző Kolos Ist­sével. A templomi kórusról ván: Reflexions modern megszólaló énekkar az a la hangzású műve oldotta fel capella műveltségről adott a Kodály-kórusok csodála­számot Viadana, Lotti, tát, de a méltó befejezést Bruckner művedből váló- is Kodály-mű ihlette: a gatva, de különösen kiváló Pünkösdölő karműve dalia­előadásban hallhattuk Bár- maira Gergely Ferenc, a dos Lajos: Lábéra kórus- Liszt Ferenc Zeneművésze­művét, a latin textus mély- ti Főiskola orgona tanszék­séges harmóniáit, és felki­áltásainak effektusait. Még a hallgatóságban visszhangzott a Liszt-mű, mikor a kórus Kodály Zol­vezető professzora . impro­vizált. A szokástól" eltérően őszinte elismerő taps kö­szöhte meg az előadómű­vészek remeit koncertjét. A táin—Sík Sándor Te Deum- müveket ismertető Ábrá­ját kezdte énekelni. A misz- hám István, a Hittudomó­tikus LiszLhangulat után nyi Főiskola énekprofesszo­a költő Sík Sándor (aki ra, történeti és esztétikai másfél évtizedig a szegedi értékeléssel tette teljessé a egyetem professzora is volt) közönség műélvezetét, ezen életművét * foglalja össze az estén is. versében, s Kodály élete Szccsi József Hagyományőrzés - megújítás Jegyzetek a szolnoki néptáncfesztiválról Ismét századunk művésze- összkép igen zavajros, mond- az először fellépő és márts tének sarkalatos, mondhat- hatnám ellentmondásokkal jelentős sikert arató, több nánk alapdilemmája: mi- terhes. Az elmúlt évtized generációt is fölvonultató ként nyúljunk a régi, tiszta nagy ívű, látványos, fiatalo- Mecseknádasdi Német Nem­forrásokhoz, hogyan ötvöz- kat és közönséget magával zetiségi Együttes hagyo­zük a hagyományt a kor- ragadó lendülete mintha rnányőrző életképét, a Foly­szerűséggel, milyen viszony megtorpant volna. Ennek toncxsságot. A Jászsági Népi teremthető eredeti anyag és tán tervmészetes magyaráza- Együttes öt tánca pedig azt feldolgozás vagy éppen új- ta, hogy egy fölfelé ívelő bizonyította, hogy nemcsak raalkotás között. Ezek a mozgalom eredményeit meg- a logika vékony, néha erő­kérdések fogalmazódtak meg tartani nehezebb feladat, szakolt szála tarthatja egybe mindenekelőtt a szolnoki or- Az újrakezdés, megújulás, a produkciót, hanem sokkal­szágos néptánc fesztivál pro- előrelépés pedig a kísérlete- ta inkább a szemlélet egy­dukcióit látva. Az elmúlt hét zések, úttörések, néha bi- sége. Az eredeti anyagot végén tizenegyedszer ren- zonytalan törekvések felszín- feldolgozó, a tiszta hagyo­dezték meg a kétévenként re kerülésével jár együtt. Az mányt, a gyűjtött motívu­soros seregszemlét, ahová eligazodás és eligazítás fele- mokat alkalmazó együttesek ezúttal 17 amatőr táncegyüt- lössége pedig az ilyen ran- hitelesítették a néptánc mai les kapott meghívót. A Szig- gos találkozókon fellépő al- rangját, jelölték ki felada­ligeti Színházban mutatták kotók, együttesek és zsűri- tait, értékmegőrző és -terem­be versenyműsorukat a tagok munkáján múlik. A tó funkcióját. Az egész ta­tánccsoportok, s végül a ti- mostani szolnoki fesztivál lálkozó legszebb száma volt szaligeti Sportcsarnokban összképje azért volt rossz a VDSZ Bartók Táncegyüt­színpompás esti gálaműsort ertelemben vett eklektikus, tesének Gyimesi halottkísé­rendeztek. A megyei műve- mert a sokszínűség nem ér- röje, melyben drámai mó­iődési és ifjúsági központ- tékek sokfélesége, hanem don feszültek a hatalmas és ban hajnalig tartó forró tisztázatlan szádékok zavara keserű indulatok a vissza­hangulatú táncház volt. Va- volt. fogott mozgásokban, a ki­A zsákutcákat .különösen dolgozott diszharmóniákban, azok a produkciók jelezték. Utánuk mindjárt a Szeged melyek a folklór ürügvén hol Táncegyüttes Dél-alföldi ug­az antikvitás ősi rétegeiig rós és csárdás cimü tánca igyekeztek ásni, csakhát következhet Avasi Béla ze­A szolnoki fesztivál a ha- vagy az ásó volt eletlen. "éjére és Nagy Albert ko­zai nem hivatásos néptánc- vagy az ásás következetlen; reogréíiájára. A lányok mozgalom tan legrangosabb hol a modern dzsesszbalett és mintha Nyilasy Sándor fest­fóruma. Kétévenként itt kap rock elemeit ezerették volna menyeiről leptek volna a néptáncósítani, ám ezt kü- szolnoki deszkakra, tan e lön-külön mások jobban esi- műsorszám még hatásosabb nálják, így együtt pedig ér- iett volna, ha a nagyon te­telmetlen: hol első világhá- hetséges Bodza Banda, ez a borús dalok füzérére tán- lányokból álló együttes nem coltak. erőltetve katonaindu­lók, szerelmes dalok, keser­vek összeférceléséből ki­bontakozó „direkt békevá­gyat": vagy teszem azt, Brueghel festményeinek ihletésére teremtettek zavart időben, térben és főleg íz­sárnap délelőtt hirdettek eredményt, azt követően a díjazottak ünnepi műsora fejezte be az idei találkozót. megméretési lehetőséget a meghívottak csoportja, hely­zetképet a néptáncmozgalom állásáról, eredményeiről, gondjairól, új törekvéseiről a szakma és a közönség. A régi, már befutott együttesek éppúgy készülnek erre az eseményre, mint azok, akik először kaptak meghívóleve­let: az ismert koreográfu­sok, zenészek csakúgy ran­gos fórumnak tekintik, mint a most debütálok. Az idei A műszaki hónap programjából Ma. szerdán délután 2-kor oktatás témaköréből. Dél­a SZEBISZ-nél Frank Ágnes után fél 3 órakor klubdél­A termékösszetétel-változás után keretében Rujavecz Er­hatása és a gyártmányok ér- nő vezetésével beszélgetést tékelemzésének tapasztalatai szervez a Textilipari Műsza­címmel tart előadást. Ugyan- ki és Tudományos Egyesület csak ma kétnapos nemzet- megyei csoportja Az export közi tudományos konferencia és az újítások címmel, kezdődik a Technika Házá- Délután 3-kor a DÉMASZ ban a geotermikus energia szegedi üzemigazgatóságának mezőgazdasági hasznosítása- épületében (Kossuth Lajos ról. Szintén a Technika Há- 68.) Szénási István Hő­zában, délelőtt 11 órai kez- tárolós villamos készülékek , v "» kozponti vezerlesenek uzerm dette] ankétot rendeznek a tapasztalatai címmel tart - textilipari saervezes es szak- előadási. iésben% Talán a címek is árulkodnak a ködösségről: Hangulatok, Invenciók, Táncképek. Antifolk. Az eredeti ^anyagot feldol­gozó együttesek műsorai a színvonal ingadozasa elle­nére is bizonyították, hogy „hajtja meg" kissé a tánco­sokat. A sikent mindenkép­pen igazolja, hogy a szege­dieknek ez a száma szerepelt a gálán és a díjkiosztó ün­nepi műsorba^ is. Az ismert táncművészek­ből, esztétákból álló zsűri — melynek munkáját kül­földi szakemberek is segítet­ték — vasárnap hirdetett eredményt. A tízezer forin­tos nívódíjat a Jázssági Né­pi Együttes nyerte, övéké lett Szabó Iván szobra is, melyet a néptáncok legava­az élő népművészet inspiráló tottabb tolmácsolásáért kap­tárháza még mindig kimerít- tak. Hat együttes kapott hetetlen, adaptálásuknak nyolcezer forintos nívódíjat; számtalan lehetősége adód- közöttük a Szeged Tánc­hat. Néhány csoport igyeke- együttes. A legjobban szer­zett a rendelkezésre álló kesztett műsorért a mecsek­negyedórát valamiféle logi- nádasdiakat jutalmazták, a kai szélra fűzött egységes közönség díját a szolnokiak műsorral kitölteni. A Vasas vehették át. Jutalmazták a Művészegyüttes humorosnak legjobb zeneszerzőket, zene­induló. sziporkázó ötletek- karokat, koreográfiákat is. kel kezdődő Savanyó játéka S bár a szakemberek sokat elfáradt. szétesett a végére: beszéltek a fáradság jeleiről, sikeresnek könyvelhetjük el a vonzás csökkenéséről, az a Somogy táncegyüttes újra- útkeresés bizonytalanságai­fogalmazott. a halálba tán- ról, — Ajakban »em volt coltatott lány balladájára hiányi 'készült kompozícióját, yagy L-l,

Next

/
Thumbnails
Contents