Délmagyarország, 1983. április (73. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-03 / 79. szám

A felszabadulás napjaiban történt Tolbuhiv marsall: „A német haderő nagy eTlflntámadást indított a főváros és az orszjíg J,clies tpí^baditáijinak megakadályozására. Az ellenségnek a , Dunához való áttörése után 6 3 Ukrán Front eleinte igen nehéz körülmények között harcolt. A dunai átkelőhelyeket elsodorta a vihar... A helyzet súlyossá vált..! 2. Kállai Gyula visszaemlékezéseiből: „Budapest ostroma ideién az illegális párt néhány vezetője, köztük Kádár János és Donáth Ferenc a Hungária körúton rejtőzködtek, megpróbálták összegyűjteni a környéken illegalitásban levő elvtársakat. Tudtak arról, hogy én hol tartózkodom. Zuglónak valamivel kijjebb esö részén voltam ebben az időben, az Üjvidék utcában és amikor ez a rész felszabadult. Donáth Ferenc értem jött. és elvitt a Hungária korúira. Szóval itt gyülekeztünk". 3. Debrecenben Az új magyar kormány Debrecenben a megyei pénzügyi igazgatósági épületben kapott helyet, ma is látható az ott elhelyezett emléktábla. Egy szúk szobácskában rendezkedett be Erdei Ferenc belügyminiszterként. A mellette levő szobákban miniszteri tanácsosok, magas rangú tisztek irányították a munkát. íróasztal kevés volt, s az egyik tanácsosnak csak papírkosár jutott ülőalkalmatosságként. ' Az epületet az új kormányőrség vigyázta — honvéd egyenruhában, Bocskai-sapkában, 'rajta vörös szalaggal. A Garasic.y Rudolf vezette partizáncsoport tagjai, akik a - szovjet hadsereghez csatlakozva, antifasiszta és partizániskolát végeztek. majd sokáig bevetésre készén várakoztak, hogy átdobják őket Magyarországra. Februárban tértek haza a már felszabadított területre. 4. Türkévén Április 7-ról kelteződik az első földosztásról szóló dokumentum. „Eleinte nem jöttek — mondta Szabó Sándor a későbbi tszelnök, a földigénylö bizottság proletár elnöke. — Féltek. Valamikor itt erre sokat botoztak az urak. Engem is megcsaptak. „És tni lesz. ha mégis visszajönnek?^ — kérdezgettek a nyu, gatra menekült földbirtokosokra gondolva. Meggyőződhettek, hogy nem ijedünk meg a saját árnyékunktól. Élt itt egy ember, meglett férfi létére egyik kézével eltakarta az arcát, mert rítt, miközben alairt. es ezt'mondta: „ti akartátok!" Néhány nap múltával ez az ember, eszköz híján, ló és tehén híján saját magát fogta az eke elé, úgy szántott. Az oroszoktól kaptuk az élső vetőmagot. Mondogatták nekünk így papasa, úgy mamasa... Mindent be kell vetni, hogy majd legyen kenyér..." 5. Szentgróton j 1945. március 28. Zöldi Márton csendőrparancsnok, miután jelentették neki. hogy közelednek az oroszok, parancsol. adott a Zala-híd azonnali felrobbantására. A katonák hozzá is fogtak az utasítás végrehajtására. meggyújtották a zsinórt... Az előrenyomuló Havdom Habanov törzsőrmester, a 32. lövészdandár katonája látta a híd pilléreinél sürgö-forgó egyenruhás katonákat. Már futólépésben tartott a hidra, amikor észrevette a gyújtózsinóron végigkúszó lángocskák.. Elérte, rávetette magat és hamarjában sapkájával igyekezett elnyomni a veszedelmes tüzet. Sikerűit. Ekkor azonban lövedékek fúródtak a fekvő őrmester testébe. A láng már alig tiznöt centimeterre volt a veszedelmes robbanóanyagtól. Újság A felszabadulás után megjelent Szabadság-ot nyomdagépek mellett szerkesztették 1945. január 19-én. Darvas József, Zilahy Lajos és Kállai Gyula. Lefoglaltak a volt jobboldali lapok nyomdáját. Papírkészletet is találtak ott helyben, s a nyomdászok és a szervezett munkások fogtak hozzá az első lap elkészítéséhez. együtt a haladó szellemű. tegnap még üldözött újságírókkal egyetemben. A szerkesztők a gépek mellett adták oda cikkeiket a nyomdászoknak, s azok rögtön szedni kezdték. Budapest lakói a rikkancsok kezéből tépték kj az első lappéldányokat. hiszen ez. volt az egyetlen hírforrás számukra a szabadságban született új vtlágroL Ei- a. N

em tudom, igazán milyen volt az a tavasz. Mert akkor én meg csak hűségesküben és fogadkozásokban léteztem. Életre szövetkezett fogadalomban, mit az urához a frontvonalon apjával együtt átvergődő asszony, s a kiskörei lövészárokban kínlódó katona tettek némán egymásnak. Ki ián soha nem mondva, de annak hitével élve. hogy ,,ha még hazajön egyszer. ..", „... ha eljutok még valaha haza . . ." Erős bizakodással, kemény kitartással őrizve a már meglevő családi eletet, s tervezett engemet. Kikért túl kellett élniük mindazt, amit azóta — már-már hitelét vesztett szóösszetételként — csak úgy emlegetünk, a háború borzalmai. Melyekről minket, ,,békeviselt nemzedéket", többnyire történelemkönyvekből és dokumentumfilmekből igyekeznek meggyőzni, s rábírni mindig, minden körülmények között, emeljük fel szavunkat a világpusztítás ellen. S miről engem — dacára tizenhét évig tartó történeti tanulmányaimnak — mégis tavaszok és húsvétok győzködnek. Mert egyszer, még kicsike, de már emlékezőképes gyerekkoromban tavasszal fogott kézen az apám, s vezetett el a falu széli kis erdőben nyugvó szovjet katonákhoz. Sirhantjuk szélére ülve akkor mesélte el, miként hajszolták a németek öt is végig fél Európán, s hogy sikerült végül is — gyalog! — hazatalálnia: mert tudta, hitTavasztisztelő te a katonát mindig hazavárják ... Tavasz volt, a falusi szokások szerint kötelező nagytakarítások 'ideje akkor is. mikor erősen vizes falú válvogházunk lemállott vakolatát javítgatva a tapasztás közben anyám egy hatalmas „foltot" mutatott az ablak mellett a falon: „Tudod, itt jött be az a golyó, amivel keresztüllőtték a házat. .." Nyiladozó értelmemből nem tudom már melyik kérdés tolakodott előbbre az. hogy a család a házban volt-e vagy az, miként lehetséges, hogy nem dőlt össze az épület. .. Barkanyitogató húsvét volt, amikor számomra idegen emberek érkeztek hozzánk, s családtagként fogadták őket. Kicsi voltam és irigy a tíz évvel idősebb nővéremre, hogy miért játszik azonnal szinte testvérként az ..idegen gyerekekkel". Megmagyarázták. hogy a vendégek nem azok, meg nem is idegenek, mert a háború alatt Szolnokról elmenekülvén nálunk leltek otthonra. Elmesélték, mint veszett oda a bombázáskor mindenük, éltek és nélkülöztek közösen az enyéimmel — amint ma mondanánk, de félek, a szónak nincs már igazi értéke —, mint egy nagy család ... S húsvétkor, míg csak élt és megtisztelhettem látogatásaimmal mindig sütötte nekem a kedvelt „csemegét", a csíramáiét Julcsa néném. Az öreg parasztasszony, kitől megtanultam becsülni a csíraztatott gabonából készült zsír nélküli édes lepényfélét, s megértettem, háborús ímsegidökben miért lehetett ez az etel ünnepi a húsvéti asztalon ... Tavaszok és húsvétok győzködnek a béke és a család erejéről, minden tankönyvnél, dokumentumfilmnél vagy kiállításnál hatékonyabban. Ünnepek. melyekhez személyes élmények fűznek, a velem egy nemzetséghez tartozók megolt, őszintén — s bizonnyal mindig a legjobbkor — átadott tapasztalásai. Miket jó lenne továbbadni — személyes hitellel! — a mostani gyerekeknek, kik még nálunk is kevésbé tudják, hogy milyen is volt igazán az a tavasz: 1945 felszabadító, megtisztító, megújító tavasza. Amit — ha a húsvéti ünnepkor néprajzi hagyományait igazándiból felidézzük, emlékezünk katartikus termékenységvarázsló rítusaira is (például a határjárás a bő termés érdekében, az ételszenteltetés. vagyis a mindennapi betevő falat megbecsülése; a locsolkodás; az egymásnak minden jót kívánó felköszöntés szokásai stb.) — igazán a megtisztulás, az újrakezdés, az eddiginél többre-jobbra törekvés, a termékenvebb közösségi és családi élet ünnepekent kellene megtanulnunk tisztelni! SZABÓ MAGDOLNA ' j SZOVJET KÖLTŐK VERSEI Jevgenyij Vinokurov A kedvesem ruhát mosott éppen A kedvesem ruhát mosott éppen, A válla közben föl-leszállt. Sovány keze mosott, mosott; néztem, hogyan forgatja a ruhát. Kereste a szappandarabocskát, pedig a kezében lapult. Tarkója, amelyben fájdalom járt, vidám kis hajfürtökbe bújt. A kedvesem ruhát mosott éppen. S hogy a habok ne szennyezzék, félretörölte ügyetlen kézzel homlokáról a tincsecskét. Leengedte a vállát a drága, kábán fölnézett hirtelen; vékony hangon énekelt magában, nem tudta, régen figyelem. Az alkony ős csodái távol meredtek, ablak mélviben. A szappantól, lúgtól, szódától hunyorgott bosszús-mérgesen. Gyönyörű nincs a nagyvilágban, bár városát járd be mindet! — Kezek, milyen véznán, soványan, s milyen bús-bús a tekintet! Győri László fordítasa Aman Matcsan Tréfa Ha megtanulnának járni egyszer a fák, Érdekes — merre is vehetnék útjukat? A fák gyökerei még nem tudják a módját, Földanyácskából hogy húzzák ki magukat. S ha minden határoszlop egyszer életre kelne. Lépteiket vajon hogy irányítanák? Nem vesznének bele a nyomtalan tömegbe? Rendezetebbé válna tőlük ez a világ? S ha a szobrok az utcán egyszer megindulnának, Fellelnék a helyet, ahol születtek ők? Rokonaik zaj nélkül rájukismerve, tán majd Adnának-e fejük fölé óvó tetőt? Ha a világon minden helyéből már kifutna. Mindennek jutna hely. tető, csend. nyugalom T T t De az emlékműveknek nem marad más: az utca, Számukra nincs e bolygón fedél és irgalom. Somlyó György fordítása Jevgenyij levtusenko Szamarkandi bazársor ö,' szamarkandi bazársor, hol csudát kínálnak csudamódra tilinkó-hangon, de másszor óbégatják bosszús dudamódra. Sóhaj. szapora dün nyögés, topogó, lobogó könnyű nagy tanc: fordul, csordul a dinnyekés, föltorlódik a (jinnyehegylánc, Qyógyfüvek titkokat lehelnek a pultok pompás trónusán. Oroszlánfókaként hevernek halmok — pirul a padlizsán. A bíborínyű gránátalmán és kelméiden, Margilán, úgy nézek szét. mint birodalmán Magellán hajdan: Indián. Micsoda bőkezű, gazdag ez a táj: áldják melegét virág-, gyümölcs-, csicsergés-kazlak — mosolyuk az égbe beleég. Hát téged miféle fukarság bújtat rejtőzni belől? , Hinném, - < • hogr nem holmi kufárság Kerget az emberek elől! ünneped éld, ne légy sivár már, e tarka világ láttán okulj! Légy gazdag a színben, mint e vásár; csillogj, kiálts. tündökőtjl Veress Miklós fordítása a* i