Délmagyarország, 1983. március (73. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-15 / 62. szám

2 Kedd, 1083. március 15; Orvostudomány a békéért • Koma (MTI) „A nukleáris háború veszélye évről év­re növekszik" — állapították meg tudo­mányos kutatók és egyetemi tanárok, akik „Az orvostudomány a békéért" 'nemzet­közi tanácskozás keretében Rómában há­rom napon át az atomháború megelőzé­sének lehetőségéről és ennek szükséges voltáról folytattak megbeszélést. Jevgenyij Csazov szovjet akadémikus, a nemzetközi orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért szervezet alapító tagja és társelnöke elmondotta, hogy Európában 314 millió áldozata lenne az eisö nukleáris összecsapásnak. A szovjet tudós azt Is közölte, hogy a héten ame­rikai kutatókkal arról kezdenek tanácsko­zást, miképpen lehetne megelőzni az atomháborút. Bernard Lovon professzor, a szervezet amerikai társelnöke rámutatott, hogy je­lenleg már percenként egymillió dollárt tesz ld a fegyverkezésre fordított összeg. — A világ négymillió orvosának és minden emberének tudatában kell lennie, ha nem történik jelentős változók. az emberiség a Föld elpusztítása felé halad — hangoztatta az amerikai professzor. Dr. Hollón Zsuzsa, az Országos Haema­tológiai és Vértranszfúziós Intézet fő­igazgató-helyettese egy esetleges atomhá­ború következményeiről szólva rámuta­tott: kevesen tudják, hogy jóval többen halnának meg az atomcsapás után, mint a robbanás idején. A nukleáris fegyver­kezés pszichológiai, társadalmi és erkölcsi hatásáról szólva kiemelte, hogy a fegyver­kezési hajsza már ma is milliókat öl meg a fejlődő országokban, mert a legtehet­ségesebb emberek jelentős részét, vala­mint az anyagi erőforrásokat elvonja az egészségügyi és társadalmi viszonyok ja­vításától. Közismert, hogy a himlőt öt­órai fegyverkezési költség árán teljesen fel lehetett számolni, Több népbetegség leküzdhető lenne, ha tiszta, ffrtőzésmen­tes vizet lehetne biztosítani a féjlődésben elmaradott országokban. Ennek a költsé­gét háromheti fegyverkezés összege fe­dezhetné — mutatott rá a magyar pro­fesszor nagy sikerű előadásában. RADIÓ7EUX RENDBONTASI KÍSÉRLETEK • Vasárnap es hétfőn Len­gyelországban Gdanskban, Varsóban, Wroclawban es Kaliszban kísérletek történ­tek pár száz főnyi ille­gális gyűlések és felvonulá­sok szervezésére. Az akcióba mind a négy városban temp­lomi misékről távozó em­bereket igyekeztek bevonni a szervezők. Az egybegyűllek többsége a rendfenntartó erők felhívására szétoszlott. Azokat, akik nem engedel­meskedtek a felszólításnak, a hatősagok őrizetbe vették. , OPEC­OLAJAR A kőolajexportáló orszá­gok szervezete (OPEC) hét­főn este Lőtidonban bejé­Jentette. hogy 15 százalék­kal csökkenti a nyersolaj hordónkénti úgynevezett re­ferencioárát. amely igy az eddigi 34 helyett 29 dollár lesz. SIKERES ELLENAKCIÓ Repü 1 ögép-el térítési kísér­letet akadályoztak meg a bolgár belügyi és repülés­biztonsági szervek. A Bal­kan légitársaság Szófia— Várna vonalán közlekedő menetrendszerű járatát már­cius 7-én, a repülőgépen utazó négy bolgár állam­polgár erőszakkal megkísé­relte eltéríteni, eredeti út­vonalától. A belügyi és a repülésbiztonsági szervek gyors közbeavatkozásának és helyzetfelismerésének kö­szönhetően a repülőgép-elté­rilest megakadályozták. A SCIILESWIG­HOLSTEIN-I VÁLASZTÁSOK Vasamap újabb választá­si győzelmet aratott a ke­reszténydemokrata unió. A 2 millió 600 ezer lakosú Schleswig-Holstein ben meg­tartott. tartományi válasz­tásokon a CDU abszolút többségre tett szert, s így újabb négy esztendőre egye­dül alakithat kormányt Uwe Barsche! vezetésével. Az SPD 43,7 százalékot ért el. IIONECKF.lt NYILATKOZATA Erich Honecker. az NDK Államtanácsának elnöke va­sárnap kinyilvánította kész­ségét. hogy még az idén el­látogasson az NSZK-ba. Ezt R lipcsei tavaszi vasár meg­nyitó napján nyilatkozta, amikor egyebek között meg­tekintette egy nyugatnémet cég kiállítását. Itt találko­zott Hans Otlo Brautigam­mal, az NSZK állandó ber­lini képviseletének vezető­jével. Kari Carstens nyu­gat német államfő és Hel­mut Kohl szövetségi kaucel­lár korábbán meghívta Ho­neckert az NSZK-ba. NDK-kubai csúcstalálkozó 0 Berlin (MTI) Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke a hét végén Berlinben fogadta nem kötelezett Fidel Castrot. a Kubai Kom- csúcsértekezletének munista Part KB első tit­kárát, a Kubai Államtanács és Minisztertanács elnökét. Castro vasárnap délelőtt fe­jezte be NDK-beli munka­látogatását és utazott el Ber­linből. A kubai vezető az él országok befeje­zése után Üj-Delhiből erke­zett az NDK-ba. Franciaország Kezségtanácsi választások 3 Párizs (MTI) Marx-emlékkiállítás a Budavári Palotában lese során jelentkező nehézé ségeket egyébként gyakran a marxizmus elleni érvként próbálják még felhasználni napjainkban is. Valójában :*> Budapest (MTI) Marx halálának 100. évfordulóján héttön emlékki­állítás nyílt a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum buda­vári épületében. A Marx életútját, munkásságát, esz­méinek világtörténelmi hatását dokumentáló kiállítást az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, a Kossuth ezeket a jelenségeket is csak Könyvkiadó és a Bélyegmúzeum a Munkásmozgalmi a marxizmus következetes Múzeummal közösen rendezte. Az emlékkiállítást Kor- alkalmazásával lehet helye­nidcsz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatá- sen értelmezni, és gyakorlá­si és kulturális osztályának vezetője nyitotta meg. tilag megoldani. Csak tudományosan kellő­Beszédében a többi között lőtte, hanem közvetlen kap- en megalapozott politika és szólt a kiállítás magyar vo- csolatban van a munkásmoz- a-politikus tudomány együt­natkozású dokumentumairól, galom, a kommunista moz- tesen tud megfelelni ennek kiemelve, hogy ezek az em- galom és a nemzeti felsza- az igénynek: ez politika és lékek is bizonyítják: Marx badító mozgalom gyakorla- ez a tudomány amely a figyelemmel kísérte a ma- tavai, e mozgalmak idősze- valóság kritikus elemzését gyarországi eseményeket. A ríi kérdéseinek megoldásával, vállalja, és számot vet a párizsi munkások 1848. jú- a munkásosztály, a dolgozók ma meglevő, hatékony, tö­niusi veresége után Magyar- érdekeinek védelmével, a meges érdekekkel és szük­országot az európai forrada- békéért és a szocializmusért ségletekkel — hangsúlyozta lom élharcos államának te- folyó harccal. befejezésül Kornidesz Mi­Egyetlen burzsoá vagy kis- hály. polgári elmélet sem adott A Marx emlékének adó­választ és nem tud választ zó kiállítás elsősorban az adni napjaink égető és fon- irodalmi hagyaték nagysza­tos kérdéseire. Csak a kom- b<is« bemutatója. Müvei kö­kintette, s Kossuthot a nagy francia forradalom vezérei­hez hasonlította. Marx művei itt, mint ki­állítási tárgyak vannak j' len. de magyar nyelvre való munista testvérpártok által z°tt a két. világháború kö­kommentátorok hétfőn azt jósolták, hogy a közeljövő­ben valószínűleg sor kerül a kormány átalakítására, és a 44 tagú kabinetet „ütőképe­sebb méretűre'' szűkítik A községtanácsi választá­sok második fordulójában a baloldalnak sikerült korlá­toznia az első fordulóban a jobboldal javára kibontako- JJJTpj je" zott Irányzatot, s több fon- ' 0 fos városban, így Marseille­ben, megtartania az első for- A 220 nagyobb (30 OOO-nél duló után veszélybe került népesebb) városban (Párizst polgármesteri pozícióit. nem számítva) a polgármes­teri oozíciók a következő­Az FKP 16, a szocialista képpen oszlanak meg az párt 15 varost vesztett, de egyes pártok között: az elvesztett városok jelen­tőségét tekintve az FKP ér- Szocialista Párt: 61, FKP zékenyebb veszteséget szen- 57• baloldali radikálisok: 2, vedett. mert több fontos HPR: 43, UDF: 41, különbö­nagyvárosban igy St. zo mas jobboldali csoportok: Etienne-ben, Nimes-ben, la- A baloldal összesen 120. Reimsben. ahol eddig kom- a jobboldal 100 nagyobb vi­munista polgármesterek vol- déki varosban szerezte meg lefordításuk, kinyomtatásuk, kollektíván fejlesztett és legális és illegális terjesz- gazdagított marxista—leni­tésük, elmélyült tanuimá- nista tanítás ad megaiapo­nyozásuk és propagandiszti- zott, tudományos választ a kus feldolgozásuk a magyar kérdesekre. munkásmozgalom történeté- Korunk új jelenségei ma­nek része — mondotta a to- guk is szükségszerűen meg­vábbiakban. A könyvekben követelik a marxizmus—le­megtestesült életművet vizs- ninizmus alkotó továbbfej­gálva joggal kérdezhetjük: lesztéset. a marxizmus—leni­hogyan él. miként hat nap- n izmus eszmerendszerének jainkban Marx szelleme? A gazdagítását. Ehhez azonban marxizmus ellenségei nem a kiindulópont nem lehet győzik hangoztatni, hogy a más. mint a minden le­marXista elmélet, amely a 19. egyszerűsítéstől és hamisi­ijzazad terméke, nem nyújt- tástól mentes marxizmus, hat már semmit változó vi- — A marxizmus — hang­iágunknak. Csakhogy azok, súlyozta megnyitójában Kor­akik a marxizmust mégha- nidesz Mihály — nemcsak a ladott elméletnek minősi- világ megértésének tudomá­tik. megfeledkezve arról, nya. A világ megértése meg az arcképsor amelynek hogy van egy XX. századi Marxnál kezdettől fogva mintája eredeti fotó volt, marxizmus: a leninizmus; együtt jár azzal a felisme- így az eredménye grafikai szem elől tévesztik, hogy a réssel, meggyőződéssel és bravúr: pontosan hitelesen marxizmus nem lejárt elmé- elhatározással, hogy ezt a ábrázolja Marx Károlyt, let; belső igénye és lényegi világot, amelyben az embe- Az érnlékxiállítás ünnepé­tendenciája a megújulás — rek többsége emberhez nem Íves megnyitóján jelen vol­természétesen saját elméleti méltó körülmények között tak a szocialista országok alapjain és sajat módszeré- él, tudomásul venni nem magyarországi külképvise­nek bázisán. lehet. ..A filozófusok — írta leteinek vezető munkatár­Az a kérdés, hogy meg- 1843-ben — a világot csak sai. tartia-e életerejét és jelen- különbözőképpen értelmez- A fényképek, kiadványok, tőségét a marxizmus—leni- ték; de a feladat az, hogy könyvek, képzőművészeti al­nizmus korunkban, nem el- megváltoztassuk". A szocia- kotások gazdag tárlata áp— vont kérdés. Nem csupán el- lista társadalom ellentmon- rilis 6-ig látogatható a Mun­méleti viták folynak körű- dásait, a szocializmus épf- kásmozgalmi Múzeumban. zott illegálisan terjesztett kiadványok is láthatók. Megtekinthető a Tőke első kiadásának egvik példánva is. amelynek belső oldalán Marx kezeírása olvasható. A könyvet 1867. október 2­án Auguste .Vermore/ újság­írónak, a francia munkás­mozgalom kiemelkedő alak­jának dedikálta. Különleges emlék 1919-ből a fegyver­es gépgvar által kibocsátott sziikségpenz: az első pénz a világon, amelv Marx arcké­pével jelent meg Ugyan­csak előszöV a világon a Magyar Posta adott ki olvan bélyeget, amely Marxot áb­rázolja, A Magvar Tanács­köztársaság idején jelent tak. elvesztette korábbi ve­zető pozícióját Georges Marchais, at FKP főtitkára a városi tanácsban a több­séget. Párizsnak mind a húsz kerületében a jobbol­dal győzött, így Párizs pol­mindazonáltal gármestere továbbra is hangsúlyozta; a jobboldal nak nem sikerült revansot vennie 1981-es vereségéért, s olyan nagymértékű előre­törést elérnie. amelynek alapján kétségbe vonhatná a kormány legitimitását. A választás azonban komoly figyelmeztetés a baloldal számúra, amelynek határo­zottabb politikát kell foly­tatnia a munkanélküliség el­leni harc és a dolgozók vá­sárlóerejének fenntartása terén. Marchais továbbá kije­lentette: az FKP annak a politikának a folytatása mellett foglal állást, ame­lyet 1981-ben a franciák többségé választott. A mos­tani figyelmeztetést a bal­oldal minden partjának meg kell szívlelnie, s nem sza­bad megengedni, hogv a kormány politikája jobbol­dali irányba tolódjék el. j mint f zt most az ellenzék j vezetői követelik. Lionel jospin. a szociális ta part első titkára hang­súlyozta; a második forduló kedvezőbb eredményei nem feledtethetik az első forduló figyelmeztetését, s a balol­dal pártjainak és a kor­mánynak le kell vonniuk a tanulságokat. A gazdasági egyensúly helyreállítására irányuló erőfeszítések köz­ben sem szabad lemondani a szociális igazságosságról. Mitterrand elnök hétfőn délelőtt kétórás tanácsko­Járques Chirác, az RPR el­nöke marad. Nkomo Londonban 0 London (Reuter) Joshua Nkomo, a zim­babwei ellenzék vezére va­sárnap Londonba érkezett. Mint ismeretes. Nkomo a múlt hét elején titokban hagyta el hazáját azzal, hogy — szerinte — a Mugabe­kormány az életére akar tör­ni. Nkomo Londonban kö­zölte, hogy csak rövid időt akar tölteni Angliában. Közéleti napló GÁSPÁR SÁNDOR HAZAÉRKEZETT Gáspár Sándor, a SZOT vezeti vezető véleményt főtitkára a portugál CGTP- cserélt az európai szakszer­Intersindical IV. kon,gr esz- vezeti mozgalom időszerű szusán részt vevő magyar kérdéseiről, a két ország szakszervezeti küldöttség ve- szakszervezetei közötti kap­zetöje úthan hazafelé, Düs- csolatok továbbfejlesztésének seldorfban találkozott Ernst . . ,n „„„ c . „ ... , ... . lehetosegenol. Gaspar San­Breittel, a Nemet Szakszer­vezeti Szövetség (DGB) el- dor hétfőn hazaérkezett Bű­nökével. A két szakszer- dapestré. BÜCSÜ LATOGATÁS Losonczi Pál, a Népköz- gadta Ale&sandro Cortese de társaság Elnöki Tanácsának Bo6ist. az Olasz Köztársa­elnöke. Lázár György, a Mi- sag rendkívüli és megha­| nisztertanács elnöke és Apró talmazott nagykövetét, aki Antal, az országgyűlés el- végleg elutazott Bod^pest­rtöke búcsúlátogatáson fo~ röl ELUTAZOTT A PFSZ-DELEGÁCIÓ Elutazott hazánkból a Pa- a Palesztinai Fel.szabaditási les/t inai Felsza batlílási Szer- Szervezet helyetlés vezető­vezet küldöttsége. amely jét itt-tartózkodása során fo­Horvath István belügymi- öadla Rácz Sándor. az niszter meghívd hivata- ^^ St los baráti látogatást tett gatási és adminisztratív ősz­hazánkban. Salah Khalafot, tályának vezetője. PULLAI ÁRPÁD TU NÉZI AB A UTAZOTT Pullai Árpád közlekedés- vendéglátójával, és a tu­és postaügyi miniszter Sza- néziai kormány több tagjé­dok Ben Dzsomaa tunéziai vaJ. A magyar küldöttség tu­seáJlitás- és közlekedésügyi néziaj tartózkodás a idején miniszter meghívására hét- •,,,., ., , főn, háromnapos hivatalos vállalatközi k<x>Perac.os meg­zást folytatott Mauroy mi- i látogatásra Tunéziába uta- allapodasok aláírá&ara is l-niszLerelnokkel. A párizsi * aott. Tárgyalásokat folytat aoti kerül. A feledékeny Barbie 0 Párizs (MTI) Klaus Barbie semmire sem A fegyvereket a bolíviai hadsereg számára vásárolta akar emlékezni és minden és utazásaihoz bolíviai dip­vádpontot tagad — ez de­rült ki a „lyoni hóhér" első lomáciai útlevelet kapott — írja az újságt „diplomáciai kihallgatásán. Christian Riss és fegyverkereskedő' körök­vizsgálobíró február végén bői" szerzett hallgatta ki először Ba'rbiet, hivatkozva, és a Le Progres című lyoni lap most részleteket közöl a kihallgatás jegyzökönyvéből. Eszerint Barbie kijelentette: nem volt tudomása arról, hogy mi történik a koncent­rációs laborokban, és ö ma­ga nem vett részt a lyoni zsidók deportálásában. A de­portálási ügyeket szerinte a Wehrmacht vasúti osztálya intézte. Barbie nem emlék­szik arra, hogy kihallgatás értesülésekre Útjai során Barbie Miami­ban, Galvestonban, Houston­ban. New Yorkban és egy ízben Nyugat-Európában is járt és golyóálló mellénye­ket. puskákat, teflongolyókat, illetve egyszer harckocsikat szerzett be — közölték a lap­pal a magukat megnevezni nem kívánó informátorok. A The Miami Herald sze­rint Barbie utazásainak ak­közben bárkit is megkínzott kor szakadt vége, amikor és azt is tagadta, hogy pa­rancsokat adott volna ki­végzésekre. Barbiet, akit az első ki­hallgatása után sérv miatt megoperálták, a sikeres mű­tét után. a hét végén, ismét visszaszállították a lyoni St. Joseph börtönbe. 0 Miami (MTI) Klaus Barbie háborús bű­nös, a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején több fegyverbeszerző utazást tett az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában •— kö­zölte vasárnap a The Miami Herald című amerikai lap. 1973-ban Bolíviában 241 na­pig letartóztatásban volt egy francia kiadatási kérelem miatt, amelyet akkor végül is elutasítottak. Idén Bolí­via új polgári kormánya ki­utasította Barbiet, s ezzel lehetővé tette, hogy a volt SS-parancsnokot végül is Franciaországba szállítsák. Közvetlenül ezután olyan hí­rek jelentek meg a világ­sajtóban.. hogy Barbie Dél­Amerikába való távozását a második világháború Után az amerikai titkosszolgálat tette lehetőié — a CIA-nak tett szolgalatai jutalmául. Spanyolország és a NflIO 0 Madrid (MTI) brüsszeli véleményekkel. A A spanyol kormány dön- NATO-központ egvik magas tése. hogy nagyköveti szín- rangú katonai szóvivője úgv ten és csak megfigyelőként nyilatkozott, hogv ,.a soa­képviselteti magát a NATO nvolok összetévesztik a nukleáris lervezőcsoportiá- NATO-t az el nem kötele­nak lisszaboni miniszin-i zettek mozgalmával. Nálunk ülésen, nagy vihart kavart- nem szokás a megfigyelői A vasárnapi lapok vezető státus Egv ország vagv tag­helyen foglalkoznak a kor- ja vagy nem tagja a NATO­manv döntésére reagáló nak."

Next

/
Thumbnails
Contents