Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám

Szombat, 1983. február 26. A bajnok C

sikorogva megállt egy taxi. Az utas előrebukott az ülésről, és fejét be••rte a szélvédő üvegbe. A sottf későn vette észre, hogy az úttest közepén áll valaki, s a mankójával integet. Mialatt a gumik fültépöen nyüszítettek, a taxis úgy érezte, menthetetlenül elgázolja a mankóst. Ám az aszfalt száraz volt; az abroncsok jónak bizonyultak. A mankós férfi macskaügyesseggel félreugrott, és elnyelte * sötétség. A fényszórók sugárnyalábja csak a szürke, gödrös utat mutatta. A taxis kábán m -redl maga elé, s finom remeges járta át. Aztán az árokparton lassan felderengett a mankós alakja. Beszólt a vezetőnek: — Vigyél el a Mirtusz uteaba! — Nem esett baja ? — Viccelsz, apukám ?! Így szoktam taxit fogni. — Nem félti az életét? — Inkább ti féltsétek! Sose akartok felvenni. Rohadt alakok vagytok mindnyájan. Látszott, hogy alaposan felöntött a garatra. De a sofőr megsajnálta. Mankóval nagvon mes.fsze még a Mirtusz utca. Megkerm deste utasát, a kótyagos fiatalembert. aki állítólag elhunyt édesanyját siratta: — Nem sérült meg? — Kicsit fáj a fejem. De annak már mindegy. Mindig fáj. — Vigyem orvoshoz? — Isten őrizz! Máskor, is beverték már. Csupa lyuk a fejem. — Felvehetem ezt a szerencsétlent? — Felőlem ... Időközben a mankós beszállt • hátsó ülésre. Kényelmesen tlterpeszkedett, és rárivallt a taxisra : — Igyekezz, apukám! Nem szeretem az ilyen gizda alakokat. — Előbb ezt az urat kene hazavinni. — Ne okoskodj, mert könnyen kaphatsz egy frászt. Tudod, hogy szoktam a sofőröket hátulról leütni?! — Na. ne! Odavisszük, ahova akarja — sápítozott az elől ülő. Néhány sarokkal arrébb, a Kakas vendéglőnél a mankós megálljt parancsolt — Ti is bejöttök — mondta. — A vendégeim vagytok. — Nem lehet — szabadkozett a sofőr. — Szélverem a kocsidat. Mindhárman betértek a kocsmába. s leültek az ajtó melletti asztalhoz. Az abroszok tisztik voltak, a vendégek csendesen iszogattak. Jó helynek látszod. — Itt vagy, Laci? — mondta a felszolgáló. — Itt. — Nem láttalak meg ezekkel a . .. — Mankó. Mondd csak ki. Mankónak hívják. —' Mit hozzak? — Három cseresznj'ét. — En jaffát kerek — szolt közbe a solör. — Ne ugass! — förmedt rá a rokkant. A pincér kacsintott: víz lesz a pálinkás pohárban. — Mite visszajövök, itt legyen ! A mankós felállt az asztaltól. Ügy. hogy előbb rátenyerelt az asztallapra, combnyi vastagságú karjára nehézkedett; óvalósan, lassan felhúzta altesvét az asztal szintjéig, majd hirtelen mozdulattal átlendült kézenállásba. Fejét felszegte, mint az artisták. Hamar arcába szökött a vér. Jobb lába a lámpa irányúba mutatott. Combtőnél metszett bal végtagjára rácsúszott a biztosító túvel összecsomózott nadrágszár, s elővillant a még vöröses. heges csonk. Gyorsan, üggeseB visszaereszkedett a székre. Felkapta mankóit, és elindult a mellékhelyiség felé. — Jó vagyok? — fordult viazsza büszkén. — Jó vagy, Laci! — kiabálták többen. Valaki tapsolt is. — Laci a régi — mondja ő, a rokkant. A felszolgáló hozta az italokat. A taxishoz hajolt: — Ismeri? — Most vettem fel. Egyszerűen elém ugrott. — Vigyázzon vele! Elég envnyi? A sofőr felhajtotta a jaffát, és másik utasához fordult: — Mehetünk? — En maradok. Nekem már mindegy. — Jobb lenne, ha hazamenne. — Dehogy. Itt legalább társaságban vagyok. — A taxiórában pedig egy százas. Legalább . A fiú odaadott egy százast. A sofőr kinézett a félig nyitott ajtón át a sötétségbe. Kocsija ott állt épségben a bejáratnál, viszszaverődött róla a vendéglő neonreklámjának kékes fénye. Eközben odasettenkedett a taxishoz egy loboncos hajú kamasz. — Maga taxis? — Az. — Vigyázzon a Lacival! Megmondom őszintén, oké? Régen bokszoló volt, mindenkit megvert. Most is verekedős, mindenki fél tőle. — Ugyan már. Elég kirúgni alóla az egyik mankót. — Nem lehet. Engem is elkapott már. — A pincér azt mondta, most látja először mankóval. — Mindig ezt kell neki mondani. Hogy sose láttuk így. Egy Zil szétlapította a lábát, azola állandóan autók elé veti magát, és a kocsmákat Tárja. Amikór tökrészeg, köröz a feje fölött a mankóval. A múltkor két embert csapott le. — Miért nem jelentitek fel? — Egy nyomorékot... Ebben a pillanatban előbuk. kant a mellékhelyiség félKör-. íves. enyhén koszos függönye mögül a mankós. — Utálja a taxisokat — súgta még a fiú. — Mit dumálsz, te tikk-takkos?l — bökött felé Laci. — Semmit. — Hord el magad! I-íHci leült. Mankóit úgy hehelyezte el, hogy kezeügyében legyenek. Felemelte poharát, s egy nyeleire kiitta tartalmát. — Uram — mondta a sofőr —, lassan mennem kell. — Micsoda? — Vár a munka. — Az várhat. Te meg visszaülsz, és megiszod a cseresznyédet. Ne félj tőlem. Ezek itt öszszevissza ugatnak, ismerem őket — Jó, egy pillanatra meg leülhetek. A sofőr felhajtotta a cseresznyének nevezett csapvizet. Másik utasa, a kótyagos fiú i mennyezetet kémlelte, miközben az asztalra könyökölt, s tenyerébe ingatta bús fejét. Talán a mennyezeten vélte felfedezni a sors neki szánt üzenetét. A felszolgáló a söntés pultját támasztotta, s lopva sandított feléjük. — Több mint egy százas van az órában — mondta a sofőr.. — Téged csak a pénz érdekel? — kérdezte a volt bajnok. — A munka. Menni, menni. Száguldani. Lehet, hogy a másik sarsou épp rám vár egy vajúdó nő. Kórházba kell vinni. — Te bolond taxis. Miért kell menni? Miért kell szülni? Mit ugatsz nekem? Viselkedj rendesen. Vagy szétverjem a pofádat? — Ne! — Pedig te rendesnek látszottál. Tudod, ki vagyak én? Nekem beszélsz pénzről, munkáról, kórházról? Miért nem beszélsz a szerelemről? Hogy haza viszel egy szerelmes párt? Miért nem beszélsz a sikerről? Hogy bajnokságot nyertél az autóddal? — Nem nyertem. — Látod te szemét- Te is megérdemelnél egy jó verést. Ekkor ott termett a felszolgáló. — Mit hozhatok még, Lacikám? — Ugyanazt. — Addig megnézem a taxiórát — mondta a sofőr. — Nem mégy sehova! Ha akarod a kocsid árát is kifizetem. Azt hiszed, nincs pénzem? — Dehogyis... A vécére kimehetek? — Mertj-osak — röhögött, az egykori bajnok. Amikor a taxis kijött a mellékhelyiségből, az asztalnál már többen ültek. A bajnok őket leckéztette. Hatalmas ökle görcsösen rángott az abroszon, mintha most akarna bevinni egy jobbegvenest. A taxis kisurrant a kocsijához. Remegő ujjaival alig tudta a kulcsot bedugni a zárba. Végre kinyitotta az aitót, beült. Az óra száznyolcvan forintot mutatóid, gyorsan kikapcsolta. Mínusz nyolcvan. Nem baj. lenyelem, kifizetem, mi az a nyolcvan forint? — vigasztalta magát a sofőr. Nem lehet mindig nyerni. Eszébe sem jutott, hogy soha eletében nem nyert semmit. PALADI JÓZSEF Lakatos István Az éjszaka válaszai — A Könyvet kulcsra zárni, éneket nem énekelni, verset láncra fűzni... — Hiába, vér a kötésen, betűi könyvfödélen Is átsötétlenek. — Feledni szót, szétzúzni vágyakat, gondolatot ítélni nérnaságra . .. — Kiülnek a néma szembe, hiába, onnét kiáltanak. — Lehűteni szívet-kínt, elfagyott szenvedélyekre hengergetni sziklát.. — Harmadnapon meghasadnak a krinták: fölöttük élő test ragyog. Valkó Antal Végeredmény Kiszűrt minden kiszűrhetöl maradt a tiszta párlat kezébe fogta s ült a tűz előtt míg szemébe hullott az idő Reformkori városportrék I

C formkori magyar varosrajzok című, nemrégiben megjelent könyvéből: „A Tisza szülte Szegedet; a folyón itt kínálkozó jó átkelési lehetőségből fakadt léte, s jó ideig legfőbb szerepköre is, melyet csalc növelt a Kárpát-medencét átszelő út melletti fekvése. A lakosság főfoglalkozása ugyan a földmüvelés, az állattenyésztés és a halászat, mégis a kereskedelem — és a vele kapcsolatos hajózó és fuvarozó tevékenyseg — kezdettől fogva a legjelentősebb városfejlesztő erő. Szeged neve jellemző módon egy olyan oklevélben szerepel először, amely 1183-ban a Nyitrára való sószállításról rendelkezik." A jeles útirajzíró, Antalffy Gyula most recenzált, könyve méltó kisöccse korábban megjelent művének, az így utaztunk hajdanában címűnek, de most csak a reformkori (1825—1850.) viszonyok országán, illetve annak 20 városán vezeti végig az. olvasót, segítségül híva a korabeli lapok országleírásait. A kilenc nagy lap (Athenaeum. Életképek. Honderű, Honmüvészct, Pesti Divatlap, Pesti Hírlap, Regélő, Társalkodó, Tudományos Gyűjtemények) írásain túl felidézi a helyi krónikásokat is. Így Szegedről Reizner János és KoGvenes Kálmán 1941-ben Kövegyen született. A gyermekkor meghatározó élményei a tanyákhoz fűzik. Onnan járt be általános iskolába, s már fényképezgetett is. A szenvedély később is megmaradt, amikor másfelé sodorta az élet ,a kamera nélkül töltött években. Tizenkét éve újra kezd. te. s 1972„ben már részt vett első. országos fotókiállításán. Aztán tárlatok és díjak hosszú sora' következett, itthon és külföldön. Valaha a sporttal kezdődött a szánjára a fotó. s egyúttal újjáéledtek benne a gyermekkor élményéi, a közvetlen kötődés a tájhoz, ami a tájjal természetes szimbiózisban már élt, de abból kiszakadt, s a kívülről, elemző módon visszanéző ember sajátja lehet csak. A DÉLÉP.hez 1975-ben került fotósnak. Azóta hivatása is a fény által teremtett képek világához fűzi. Hivatása, mert építészetet is úgy fotóz. mint tájat vagy embert, a Tiszát vagy Algyő olajmezejét; az ember és az általa teremtetl-befolyásölt környezet kapcsolatát vizsgálva. Március 3-án nyílik a November 7. Művelődési Házban első önálló kiállítása. SML L vács János, Makóról Szirbik Miklós, Hódmezővásárhelyről Nagy Ferenc, Szathmáry Károly és Szönyi Benjámin írásait citálja a szerző. A citátumok segítségével a jellegzetességeket kapja az olvaso, kiemelve a városok kisugárzó szellemi hatását. Sopron után Kőszeggel és Szombathellyel, Egerszeggel, Kanizsával meg Kaposvárral, majd Péccsel, Szekszárddal és Bájával, ezt követően Székesfehérvárral, a Bakony városaival; Veszprémmel és Pápával, ezüíán Győrrel, Esztergommal és Váccal, Pest-Budával, Cegléddel, Kőrössel és Kecskeméttel, Szegeddel, Vásárhellyel, Makóval és Gyulával, Jászberénnyel, Karcaggal és Félegyházával, Debrecennel, Egerrel, Miskolccal, valamint Óvártól Patakig néhány kisebb településsel ismerkedünk meg. A 440 oldalas könyv 20 oldalnyi terjedelmet szentel Szegednek, a megye másik két városa 9 oldalt kapott. A reformkori Szegedet a paprikatermesztéssel, az elhanyagolt, áldatlan állapotban levő utakkal és terekkel, a Tiszával; a halaszattal. a superokkal. a vízi malmokkal, továbbá a falusias Alsóvárossal, az iparosodó Felsővárossal. a Palánkkal, a város társas- és gyermekcipőben járó színházi életéve! jellemzi Antalffv Gyula, miközben két korabeli képet (Szeged látképé a Tisza felől és a Templom tért is bemutat. A város lakóiról ezt írja: „A különböző korabeli tudósításokból az az összkép alakult ki, hogy Szeged polgarai erényesek, egy eneslelküek. vendégszeretök. áldozatkészek es buzgó hazafiak." A város tudományos és kulturális fejlődese viszont lassúbb a többiekéhez képest, ami azzal is magyarázható, hogy Szeged értelmisége és iparossága jelentós mértékben elmenekült a városból a török elöl. A szellemi élet felpezsditése csak a 18. sz. elején kezdődik az iskoladrámákkal, Dugonics Andrással. Kelemen László együttesének felléptével. A gyorsabb haladást azonban csak a vasúttal (1854). a gőzgépre alapozott gyáripar megjelenésévet és a kereskedelem széles körű kibontakoztatásával érték el. Ez azonban már túlmutat a reformkoron. A nemzeti öntudatra ébresztő reformkor városairól nyújtott ismeretanyag érdemes és érdekes olvasmány, színes, aprólékos életképek elevenednek meg 140—150 év távlatából a jelennek munkálva, de a jövőt is gazdagítva. (Panoráma, 1982). BÁT1A1 JENŐ