Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-26 / 48. szám

8 Szombat, 1983. február 26. Böhöm telefonjai B

öhöm — előzménytelenül — bevágódik az ajtón. Mindig így szokott bevágódni. Se kopogás, se köszönés. Rangon alulinak tartaná. Csak nem fog megalázkodni — ezek előtt?!... Ezek: három beosztottja a segédhivatalban. Két férfi és egy nő. Egymáshoz tolt íróasztaloknál körmölnek naphosszat, mei t Böhömnek mániája az adminisztráció. A tartalmi munka ráér. A tartalmi munka Böhöm szerint különben is smafu, szemfényvesztés, olcsó játék a szavakkal. Hanem az adminisztráció! Konkrét, megfogható, nyoma van. Az igen! Ha statisztikailag próbálná valaki meghatározni Böhömöt — a statisztiku nagy és objektív dolog —. körülbelül így állna öszsze a kép: harminc százalek hiúság, nyolcvan százalék butaság. harminc százalék gőg. húsz százalék egyéb. Ami kétségkívül több valamivel száz százaléknak De hát Böhöm köztudomásúlag szereti túlteljesíteni a dolgokat. Most beleveti magát a sarokba tolt nagyfotelbe. — Strandolni készülUnk, igen? — kérdi. — Munkaidőben? Mikor még nincs is strandidő. s máris? Azzal föltápászkodik, kiviharzik. A három munkatárs merev tekintettel bámul utána. £z valami új. Ez valami egészen új. Hiszen a böhömi arzenált már szöröstőlboröstöl kiismerték. Ha Böhöm azt- mondja, holnap hajnalban utazik Veszprémbe — miért éppen mindig oda, a jó fene tudja —, a munkatársak úgy tesznek, mintha el se ment volna. S valóban. Tíz óra tájt Böhöm váratlanul betoppan. Végigrohanja a szobákat, helyettesétől a gazdasági számkukacokon át egészen az egy szál takarítónőig, szúrópróbaszerűen mindent feltérképez. és jaj annak, akit nem talál a helyén. Majd beveszi magát különös gonddal berendezett hivatali vackába és (szokása szerint) elkezd mokkacukrot rágcsálni. Böhömnek van más trükkje is. Beosztottjai csak „a háromnegyed ötös akció" néven emiegetik. Délben azzal távozik, hogy majd holnap találkoznak, aztán háromnegyed ötkor (ötig tart a munkaidő) meglepetésszerűen betoppan, és mindent villámgyorsan leinspiciál. És jaj, annak. aki... Hurmudik trükk: tényleg elutazik. Ilyenkor Böhömné — Böhöm, női kiadásban, csak talán nem olyan szép. mint 5 — ötször-hatszor tárcsázza a segédhivatal számát, s hol ezt, hol amazt a dolgozót kéri telefonhoz, valami átlátszó ürüggyel. És jaj annak... De ez a „strandolni készülünk, igen?", ez valami egészen új dolog. Előzménytelen. Aztán Gálónak — az egvik munkatárs — hirtelen eszéoe jut. hogy Böhöm beviharzásat megelőzőleg tényleg arról beszélgettek, milyen jó is lesz majd, ha megjön a jó idő, és lemehetnek hét végén strandolni a Fácán-tóra. — Igen, határozottan emlékszem — mondja Gáli. Én is — mondja Petráss, a másik munkatárs. — Még maca is közbeszólt, Bözsike, emlékszik? Bözsike. a harmadik munkatárs: — Hát persze, hogy emlekszem. Azt mondtam, sajnos on nem mehetek majd, mert nagyon érzékeny a bőröm. Nem bírja a napot. Petráss: — Fantasztikus!... Gáló: — Mintha csakugyan itt lett volna!... Bözsike: — Csitt! Hátha még a falnak is füle van! Ijedten elhallgatnak. Tanácstalanul pillantanak egymásra: most aztán mi lesz? ra bizalmatlanság légkörét. Átnézi a személyi anyagokat, kigyűjti a dokumentálható negatívumokat, aztán manipulál velük. Négyszemközti megbeszélésekkor — mert Böhöm munkatársaival kizárólag négyszemközt tárgyal: olyan felesleges dolgokkal, mmt munkaértekezlet és egyebek, soha nem vacakol — aztán elejt egy-egy célzást. „Mindent tudok rólad, barátocskám. Jó lesz, ha vigyázol, meghúzod magad, és legfőképpen engedelmeskedsz" mondja Böhöm pillantása. Munkatársai nemhiába hívják néha a háta mögött — enyhe malíciával — ,,Kokastoll"-nak. Böhöm ezt a velőkig ható pillantást valóban atyjától örökölte, aki — még az ántivilágban — csendőr volt. egyszerű, falusi csendőr, abból a szolgálatkészen karakán fajtából. Böhöm később — mikor már ő és támogatói az e segédhivatalhoz vezető ösvényt egyengetik — megpróbálja némiképp retusálni a múltat. Atyjából így lesz — értelmezésében — „népi csendőr", „haladó csendőr", s még a végén tán „szoc alista csendőrré" avanzsálna, ha ... Ám erre a metamorfózisra már nincs szükség. Böhöm ugyanis időközben elfoglalja — és egyre őrzi — a segédhivatali trónt. Ügy ül benne, olyan gőgösen, olyan .. „ hogy akik bejárnak hozzá — szintén némi malíciával — elnevezik „marványhomlokú ökör"-nek. 3. Gáló — aznap Böhöm épp távol (tényleg) — a főnöki rezidenciából telefonál. A kis házi nyomogatósról annak rendje-módja szerint leemeli a kagylót, vá;ja a szabad vonal búgó jelzőhangját. Ehelyett beszédet hall. Szófoszlányokat. Izgatottan előrehajol, egészen odaszorítja füléhez a kagylót. Most már tisztán nall mindent. Petráss és Bözsike beszélgetnek. Atyaúristen! Gáló lecsapja a kagylót, viszszarohan a szobájukba. Szinte megijednek tőle, olyan az arca: sápadt, verítékben úszó. Aztán két próbát is tesznek. Elébb Bözsike, majd Peíráss emeli fel a kagylót. Minden stimmel. Bözsike — éles női szem — még azt is fölfedezi, hogy amikor Böhöm telefonja rákapcsolódik a vonatukra (szobájukra), az ó kis házi nyomogatójukon, épp a rákapcsolódás pillanatában, pislán egyet a jelzőlámpa. Topori, a sofőr egy ismerős telefonszerelő havert is felhalt. A haver hümmög, aztán azt mondja, izé... szóval... elvileg ez ... izé ... elképzelhető . technikailag benne van a konstrukcióban ... izé ... afféle ... mellékhatás ... Hát ennyi. 4. Másnap: ..Légy szíves, gyere ki a folyosóra, szeretnék mondani valamit" írja Gáló egy papírfecnire. aztán átcsúsztatja a vele szemben ülő Petrássnak. Kimennek. Később: Petráss — Gálónak. „Beteg nagyon a kutyánk. Nem tudsz egy jó állatorvost?" „Milyen kutyád van?" . Fogalmam sincs." „Hogyhogy nem tudod?" „Nem mondta meg." Hahotázni kezdenek. Bözsike elképedve nézi ókpt. „Korcs?" „Valószínűleg." Délután: Bözsike Petrássnak és Gálónak (ugyanazon a cédulán). „Nem fog feltűnni^JCokastollnak ez a fene nagy hallgatás? Mert szerintem igen." „Szerintünk is." „Ki kéne valamit találni." „De minél gyorsabban." Délután ötkor már hazafelé indulóban, amikor Petráss nagy erővel homlokára csap. — Megvan! — mondja. 5. Böhöm alaposan gatyába rázta a céget. Ügv bánik beosztottjaival, mintegy valahai falusi néptanító, aki hatalmas pofonok ÍEI nevel, és szabad idejében leventeoktatóként jeleskedik. A segédhivatalban rövid idő alatt meghonosítja a félelem, a A megoldás kulcsa: Bagóc= Valaha amatőr dalárdák egész sorának rettegett basszusa, hivatásszerűen: járási szakelőadó Jelenleg: nyugdíjban. Még a? ántivilágból ismeri Böhömöt Ellenszolgáltatás nélkül válla'kőzik az akcióra. Csak azt se héz kivárni, míg pislán egyet 3 kis házi nyomogatóson a jelzőlámpa. Addig Bagócs elsárgult képesűjságokat lapozgat, egymás után szívja a cigarettákat. — Most — int a fejével Gáló — Most. — Ez a Böhöm egy uborkaiára felkapaszkodott hólyag! Egy nímand! Egy zéró! Ráadásul uuta mint hat pár csendőrcsizma! Ez egy Kokastoll! Egy márvanvhomlokú ökör! Kész. Elég. Vége. Minden terv szerint megy. Ahogy megbeszélték. Nem tartott tovább az egesz tizenöt másodpercnél. Bagoosct a mellékajtón engedik ki. Bagócs — ellenére nyugdíjas korának — még mindig nagyszeiű erőben. Hangja érces. Az autó kis emberke úgy vágtáz le a lépcsőn, mint egy tizenhat éves srác. Húsz másodperc. Huszonkettő. Bagócs felszívódik a |árókelőktől zsúfolt utca forgatagában. Kerülő a „fiam" körül 30. másodperc. Böhöm feltépi az ajtót. Feje akár a vöröseekia. — Hol van?! — üvölti. A barom munkatárs asztal fölé najrl. Körmölik az adminisztrációt. — Kicsoda? — kérdi kisvártatva Gáló. — Aki itt volt! — Gáló kényelmesen hátradől. Körülnéz. — Itt? — Hangjában csodálkozás. — Itt? — Böhöm ráüvölt. — Ne játszd meg nekem itt a hülyét, Gáló! — (Kezd stílusánál lenni.) — Tudni akarom, ki járt itt! Tud-ni a-ka-rom! — Petráss és Bözsike szinte egyszerre mondják: — Valami baj van, gazda?... Tényleg nem járt itt senki. Ha nem hisz nekünk, kérdezze meg Elvirát. — Elvira a titkárnő. (Ö is be van avatva.) Nyugodtan állja Böhöm Koxastoll-pillanlását. — Nem járt itt senki, gazda. Ha csak addig nem. míg kiszaladtam a... — Tovább volt itt! — bömböli Kokastoll. Azok négyen — Bözsike, Petráss, Gáló. a titkárnő — megkövülten pillantanak rá: micsodd? — kérdi tekintetük. Micsoda? Kokastoll-Böhöm ebben a fene nagy csöndben váratlanul rádöbben. hogv kissé elgaloppirozta magát. Hisz honnan a csodából tudhatná ő. hogy?... Tényleg. honnét? ... Böhöm busa fejéhez kap. Hangja máris síró-vékony, szintes jajveszékelő. — Kikészít ez a rengeteg munka! Mert itt mindent nekem kell csinálni! Az égvilágon mindent!... Most is majd szétrobban már a fejen.— Elhallgat. Arca továbbra is tenyere álcája mögött. Ám azoií négyen jól tudják: Kokastoll — ujjai hasadékán át — feszülten figyel. — Nekem is hasogat. Már reggel óta — mondja a titkárnő . — Biztosan mar megint valami front... — veti közbe Gáló. Petráss lecsap a szóra: — Front át... — ... vonulás — mondja Bözsike. Majd elismétlik kórusban: — Front-át-vo-nu-lás. Kokastoll lassan, öregesen feltántorog a szobából. PAPP ZOLTÁN V) U

gy tetszik, igencsak feledékenyek lettünk a cí.nül írt megszólításnak egv sajátos alkalmazása dolgában. Általános használatát mindenki ismeri. Szülők naponta — talán többször is — szólítják „fiamnak" fiúgyermeküket családi körben, tanárok fiútanitványaikat szeretetteljes bizalomból. mester a növendékét barátsággal. Meglett férfiak is szólítják egymást fiamnak. Sokszor tréfásan is. ahogyan Petőfi Aranyt, amikor levélírásra emígy serkenti: ,.Meghaltál-e? vagv a kezedet görcs bántja, imádott Jankóm ... Hogyha ... görcs Dánt, menj a patikába s iparkodj Meggyógyulni, fiam." Talán csodálkoznak némelyek, ha férj a feleségét fiamnak szólítja. hiszen — gondolják — a fiú nem vonatkozhat nóre. Márpedig Arany János a Családi kör apájával így szólittatja meg leányát, amikor a meghitt estebéd közben valaki zörget odakint: ...nézz ki. fiam Sára: Valami szegény kér helyet éjszakára . Ha már Arany Jánosra hivatkoztunk, vessünk egy pillantást a másfél évszázadon túli időre is, a régiség adattárába! Útbaigazítónk nyelvünk történetietimológiai szótára. Több szócikk foglalkozik a kérdéskörünkbe tartozó szócsalád tagjaival. Ezek: fiú, fiók, fióka, fickó, fial. fiatal. finak, iafia, ifjú, sőt a férfi, atyafi, baromfi, róka fi stb. is. Mindezek a szavak kapcsolatban állnak egymással. Az alapalak, a fi finnugor örökségüme. A képzett alakok közül nevezetes az Ómagyar Mária siralom adata: Jézus anyja keresztre feszített fiát így siratja: „O, en ézes uradom. egyen így fiadom" (mai megfelelésben: ,.Ó, én éde« uracskám, egyetlenegy fiacskám." Itt a -d képző ugyanaz, mint az Árpád -d-je). Az alapalakot is itt olvassuk először. Mária így kiált föl: én fiam! 1527-ben egyik kódexünkben egyszercsak feltűnik a fiam alak, mint nemtől független megszólítás. És ha arra gondolunk, hogy a fióka az állatok mindkét nemű kicsinyét jelenti; az atyafi a régiségben is. ma is nemcsak fárfirokont, hanem általában vérrokont jelent, a -fi, -ffy utótagú családnevek tulajdonosai nemcsak férfiak, hanem nők is lehetnek, a baromfi nemcsak kakast jelent, s végül a fiatal, az iafia nőre is vonatkozhat, akkor már nem csodálkozhatunk a /iam-nak nőket illető megszólításon. Használjuk hát bátran ezt a gazdag hangulatú, hagyományos formát leányaink és asszonyaink kedves-bizalmas megszólítására 1 SZ. A. BARCZÁNFALVI FERENC VÁZLATKÖNYVÉBŐL Feledékeny főnök — Hivatott, osztályvezető elvtárs...? — szólalt meg némi várakozás után Hertelendi. a fiatal tervező. — A. maga az? — Üljön le, azonnal végzek ezzel az ügyirattal. és örömhírt fogok közölni magával. — Ha zavarom. Elfoglalt elvtárs, inkább egy későbbi időpontban jönnék . .. — Szó sincs róla. kollégám! Már készen is van. aláírom, és mondom a nagy újságot. Így ni. Arról van szó, hogy a tegnapi osztályértekezleten maga a fiatalok anyagi megbecsülésének hiányosságaira hívta fel a vezetés figyelmét, így volt? — I... igen ... Megvizsgáltam a dolgot. Magam vizsgáltam ki. hiszen a saját beosztottaim helyzetéről van szó... Igaza van, ifjú barátom, a fiatalok anvagi ösztönzése korántsem kielégítő az osztályon. A magáé meg különösen nem. Egyszóval . . . űgv döntöttem, hogy adok magának százötven forint fizetésemelést. — Hálásan köszönöm. Elfoglalt elvtárs! Erre igazán . .. még csak gondolni se mertem. Pont nekem? — Igen. magának. De ne hálálkodjon, én nem tudom elviselni, ha hálálkodnak az emberek ... — Még egyszer nagyon köszönöm ... — Mondtam, hogy ne hálálkodjon, most egyebként sincs időm . .. Majd a követ. kezö osztályértekezleten megköszöni. Hertelendi Elek három napig hiába kereste. Elfoglalt Elemért, állandóan tanácskozott. Amikor a negyedik napon kegyesen a színe elé bocsátotta Jucika, az osztályvezető érdektelenül hallgatta a mondókáját. — Én ígértem magának hétfőn. hogy adok százötven forint béremelést? De hiszen, hétfő óta megszakítás nélkül a Tanácskozási Tanácsterv öszszeállitási Bizottságban üléseztem ! — Igen, de ez még előtte volt... — Mondja, maga itt dolgozik az osztályon? Mintha már láttam volna valahol... — Hertelendi Elek vagyok, öt éve dolgozom az osztályon. Azt tetszett mondani, hogy személyesen tetszett felülvizsgálni az általam felvetett problémákat, és igaznak tetszett találni. Meg azt is tetszett mondani, hogy én vagyok a legtehetségesebb tervező. — Hm ... — vakarta meg tar fejebúbiát az osztályvezető. — Megesküszik rá. hogy én ilyen hülyeségeket mondtam? — Ha kívánja, akár meg is esküdhetek ... de a fiatalok anvagi megbecsülése nem hülyeség. — Azt állítja, hogy nem elég demokratikusan történik a bérkeret elosztása?! — Ezt még nem mondtam. de így igaz. A héten is kilépett három nagyon tehetséges fiú. Azt mondták ... — Nem érdekel, mit mondtak! Most maga Is ki akar lépni? — Nem én nem ... — Nohát, akkor miért adjak pont magának fizetésemelést?' T. ÁGOSTON LÁSZLÖ /