Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-16 / 39. szám

8 Szerda. 1983. február Ifi. röviden Kiküldetésben Téli gépjavítás Ezúttal a villamoson pillantottam meg öreg cimborámat, Propéller urat. Meg is lepődtem. Barna színű diplomatatáska és egy Esti Hírlap volt a kezében. A kölcsönös üdvöz­lések után szótlanságba burkolód­zott. egyszer motyogott magában, majd hangosan megjegyezte, hogy, itt, Szegeden nyoma sincs a télnek, a hónak. A sarki kocsmához közel­eső megállónál az ajtóhoz lépett és • rámszólt: — Hazaértünk, szerkesztő uram! A pléhszegélytől elhúzódtak a jogcím nélküli vendégek, s elfoglal­tuk a minket megillető helyet. A csapos tette kötelességét, kiszorítot­ta a levegőt két tiszta pohárból. — Hol járt, Propeller uram? — indítottam útjára a társalgást. — Ha jól sejtem, vonattal érkezett? Vagy tévedek? — Nem téved. Kiküldetésben vol­tam a fővárosban.. Ügy tettem, mint aki oda sem figyel, hiszen a napokban találkoz­tunk, és nem említette, hogy bár­mely cégnél is munkát vállalt vol­na. Honnan akkor a kiküldetés? — Látom az arcán, hogy kételke­dik. — Nem említette, hogy elszegő­dött valahová. — Nem is történt ilyesmi. — Hát akkor ki küldte ki önt kiküldetésbe? — Meg fog lepődni a szerkesztő úr, önmagam küldtem' ki önmaga­mat. — Ez furcsa, már ne is haragud­jon — s hogy húzzam az időt, rá­gyújtottam, majd folytattam. — Ta­lán még napidíjat is fizetett ön. magának? — Csodálkozni fog, de azt is fi­zettem önmagamnak és nem voltam szűkmarkú szerénységemmel szem­ben. , ' , ' •. — Megmondom a fezemébe, semmi kedvem bolondozni, képtelenségeket hallgatni. — Az igazat mondtap, a szín­tiszta igazat , — Térjen a lényegre — kértem félig sértődötten. Hangulatom ért­hette az öreg, mert intett a csa­posnak, hogy kiengeszteljen. — Tudja rólam, hogy valamikor pénzügyi vonalon dolgoztam, s ak­kor, azt is föltételezheti, hogy figye­lemmel kísérem nem csupán a sa­ját, hanem a nagyobb közösség pénztárcájának helyzetét is. Igv történt ez abban a szent pillanat-' ban, amikor bemondta a rádió, hogy erősen, havazik a fővárosban. — Nem értem az összefüggést. — Majd mindjárt megérti. A hír­adás végét sem vártam, fogtam a táskámat, és rohantam a nagyállo­másra, hogy elérjem a legközeleb­bi gyorsvonatot, amely este hatkor indult. — Azért rohant, mert a fővárost ban esett a hó? — Pontosan. S ha hiszi ha nem hiszi az elsők között adták a kezerfi­be a lapátot a köztisztasági válla­lat általam nagyra becsült alkalma­zottai. S a hajnali pirkadat után készpénzben nyugtáztam 240 forin­tot. Másnap már 290 forint volt a tarifa harmadnapon úgyszintén Aludni egyik régi könyvelő bará­tomnál aludtam akit elhagyott a felesége húsz évvel ezelőtt, de az. óta se nősült meg, mert úgy tartja, hogy annál jobbat úgyse kapna, olyan meg neki nem kell. — S miért hagyta abba három nap után? Hiszen csábító volt a kereset. — Azért, mert a volt kollégám istentelenül horkolt, nem tudtam kipihenni magamat, ö ugyan ma­rasztalt és tagadta a harákolást, Hiába mondtam neki. hogy hozzá képpest a moszkvai parádé kibőví­tett fúvószenekara még a Tátrai­vonósnégyesnek sem minősíthető. Szóval, kiküldetésemet befejezettnek nyilvánítottam, önmagamat ötszö­rös napidíjjal honoráltam, jegyet váltottam és hazatértem. A fönn) maradó összeg arányosan elosztva megfelel a nyugdíjamnak. Gazdagít István A mezőgazdasági gépek mindenütt nagy Igénybevételnek vannak kitéve. Különösen a homokos területeken károsítja őket a kvarc. Ha lehet, itt még nagyobb figyelmet igényel a téli gépjavítás, hiszen az az egyetlen nyugodalmas idő­szak: az év más időszakaiban ilyen hosszú időre nem le­bet a munkából kivonni a gépeket. Képünk a mórahalmi Homokkullúra Szakszövetkezet gépműhelyében készült Hideg idő Várható időjárás szerda estig: Változóan felhős, hi­deg időre lehet számítani, el­szórtan várható kisebb ha­vazás. hózápor. A keleti, északkeleti szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként hófúvások ala­kulnák ki. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán mínusz 2. mínusz 6 fok NÉPFRONT­TANACSKOZAS Az új lakásügyi jogszabá­lyokról — lakásrendeletről és -tulajdonról — tartott elő­adást dr. Tímár László, a lakáshivatal vezetője tegnap, kedden, a Hazafias Népfront szegedi közjogi munkabi­zottságának ülésén. A ta­nácskozás második napi­rendjeként dr. Pataki Mária, a közjogi munkabizottság el­nöke értékelte a testület el­mtilt évi munkáját, és is­mertette az idei esztendő munkatervét ÜZEMI TARLAT A KSZV újszegedi szövő­gyára a szövőüzem kultúr­termében kiállítást rendez Cs. Pataj Mihály festőmű­vész alkotásaiból. Az üze­mi tárlatot holnap, csütör­tökön délután fél 3-kor, Vincze Mihály szövőmester nyitja meg. A kiállítás fö­lött védnökséget vállal a Dimitrov és a Tömörkény szocialista brigád. NOVAK ANDRÁS KÉPEI CSANYTELEKEN A csanyteleki községi mű­velődési házban kiállítás nyílik Nóvák András festő­művész alkotásaiból ma, szerdán este 7 órakor. A tár­latot Szuromi Pál művé­szettörténész nyitja meg, mű­sort ad a helyi summáskó­rus és citeraegyüttes. A tár­lat február 26-ig tekinthe­tő meg, szerda kivételével, naponta »-től 12 óráig. BUSZKARAMHOL Fejér megyében. Cece köz­ség belterületén az Ozora— Szekszárd között menetrend szerint közlekedő Volán-au­tóbusszal Brannauer György 36 éves gépkocsivezető, ozo­rai lakos áttért az úttest bal oldalára, és ott összeütközött a vele szemben haladó nagy­dorogi Mgtsz autóbuszával. A baleset következtében Bran­nauer György és a másik busz vezetője, Barta Sán­dor. 35 éves gépkocsivezető, nagydorogi lakos életveszé­« yes sérülést szenvedett: (önnyen sérült a Volán-busz egy utasa, és a másik jár­művön levők közül négy sze­mély súlyos, hat fő pedig könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Brannauer Györgjf nem az űt- és forgalmi vi­szonyoknak megtelelő se­besseggel vezetett, . AZ ÜZEMANYAG­FELHASZNÁLÁSRÓL A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság me­gyei szervezetének ellenőr­zési szakcsoportja előadást és konzultációt rendez hol­nap, csütörtökön délután fél 2-kor a Technika Házában, Az üzemanyag-felhasználás­sal és a gépjármű-használat­tal kapcsolatos vizsgálatok ta­pasztalatai címmel. Az elő­adó Bánhidy Gyula lesz. LENGYEL KLUB Az MTESZ megyei szerve­zetének klubbizottságán be­lül működő lengyel klub so­ron következő összejövetelét holnap, csütörtökön délután 3 órakor tartja a Technika Há­zában. Beszélgetés A francia író. Tristan Bernard ezekkel a sza­vakkal fordult orvosá­hoz: ön bizonyára szép pénzeket keres, ugye? — Micsoda idők! — sóhajt fel az orvos. — Egy páciensein sem. fi­zet semmit. — Na és az örököse­ik? KLUBMOZI A jó, a rossz és a csúf című kétrészes, magyarul be­szélő olasz kalandfilmet ve­títik a Szegedi Építőipari Szövetkezet Lenin körúti if­júsági klubjában ma, szer­dán este 6 órától. AZ ÜJ LAKBÉR. RENDELETRŐL Holnap, csütörtökön, dél­után fél 3-kor az Üttörő téri öregek napközi ottho­nában tart tájékoztatót dr. Földi Gábor, a városi ta­nács vb igazgatási osztályá­nak vezetője az új lakbér­rendeletről. FOGYÓKÚRÁZÓK FIGYELMÉBE A ságvári telepi vöröske­resztes szervezet fogyókúrá­zóknak és diétázóknak szer­vez csoportos foglalkozást. A ma délután fél 7-kor kez­dődő első foglalkozáson, mely az orvosi rendelő várószo­bájában lesz. orvosi taná­csokat kaphí^nak az érdek­lődök, és alkalmuk nyílik gyógytornára is. ÁZ UTOLSÓ MENEKÜLÉS A Szovjet Kultúra Háza, a megyei népfrontbizottság, az MSZBT olajipari cso­portja és az MTESZ me­gyei szervezete rendezésé­bei), a szovjet filmklubban holnap, csütörtökön délután fél 5-kor az Utolsó mene­külés című orosz nyelvű, nem szinkronizált filmet mu­tatják be a Technika Házá­ban. Köszönetünket fejezzük ká nui'/ckizokjvak, akik Urasa sze­rettünk, HEVESI JÓZSEF temetésen restit vettek, és az 1­cs pinté doigozótniaik együttér­zésükért. A gyászoló család. Köszönetet mondtunk a roko­noknak, a -Mezőhegyest Mg Kombinát vezetőinek, volt mun­katársaknak. barátoknak, Jő szomszédoknak, lsmuerpsökhek, akik felejthetetlen szeri ttunkét, CSANYI BELÁT utolsó útjára elkísértek, részvé­tükkel virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy ROZSA ISTVÁN kőműves, klsktindorozsmal la­kos, 37 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temeté­se február 16-An 14 orakor lesz. a forráskúti temetőben. A gyá­szoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy dirága Jó édesapánk. ÖSSY-ORLEY ZOLTÁN a volt szegedi 5. hon,ved hadtest első parancsnoka, altabornagy, szép és gazdaq életének 90. esz­tendejében február 12-én el­hunyt. Földi maradvanyalt a budapesti Farkasréti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Minden külön értesülés helyett. R ászvéti á togn tások mellőzését kérjük. Gy. -.tolják: gyermekei és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kislányunk. S7ABO KATALIN életének 4. évében, hosszan tar­tó betegség után, örökre tttha­gyott bennünket. Temetése feb­ruár 17-én 14 érakor lesz az al­győi temetőben.. Gyászoló szü­lei. Algyő. A Juhász Gyula Tan,árképző Főiskola mély megrendüléssel tudatni, hogv DB. VARKONYT NANDOIl a pedagógiai tudományok kan­didátusa. ny. főiskolai tanár, a műszaki szakos tanárképzés, a s-'-i k-- V - ertan. a tantervi re­formkísérlet) munkálatok ki­váló müvelője, életének 65 évé­ben elhunyt. Fmlékét kegvelet­'.„1 . megőrizzük." Juhász Gyula Ta n á rképző Főiskola Főigazga­tósága. Gyász­közSeméoyek Fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága édesanyám és nagymama, ID. TEIMEL GYORGYNE Szabó Julianna volt Petres utcai lakos, életének 76. évében február 7-en hosszú szenvedés után elhunyt. Kíván­ságára csend,ben elitamiettük. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a roko­noknak, barátoknak, munkatár­saknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk. DEZSŐ LASZLO búcsúztatásán megjelentek, és fájdalmunkét enyhítem igyekez­tek. Köszönettel a gyászoló csa­lád. zi 692 Fájdalommal tudatjuk, hogy a szűreiétt férj, édesapa, Kereszt­apa, testvér, rokon, NÉMETH SÁNDOR február L3-án életének 39. évé­ben tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése február 18-án 11 orakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló család. zz 371 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szereiott édesapánk, VOLKA ANDRÁS volt Bocskai u. lakos február 14-én 83 eves korában, hosszai betegség után elhunyt. Temeté­se február 17-én 11 orakor lesz a Belvárosi temető ravatalozó­jából. Gyászoto családja. zz 370 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek, szomszédoknak, az TJJ Elet ' Tsz vezetőségének és tag­ságának, akik felejthetetlen ha­lottunk. ID. KÖNYV SIMON temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Küsz orvét mondunk továbbá a HI. belklinika orvosainak cs ápolóinak. valamint a körzeti orvosának és nővérmak áldoza­tos munkájukért. A gyászoló család. zz 362 Tudatjuk, hogy HÖDI JÁNOS nyug. MAV-iueiienur, életének 70. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 17-én 11 órakor lesz az Alsóvá­rosi temető ravatatozojaból. A gyászoló család. ' 22 308 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, dédmama, testvér és rokon, ÖZV. TARI JOZSEFNS Molnár Viktória életének 77. evében, rövid, sú­lyos szenvedés után elhunyt. Temetése február 17-én 13 óra­kor lesz a tápéi temető ravata­lozójából. A gyászoló család. zz 366 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa. testvei', nagyapa, KERTÉSZ FERDINÁND életének W. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. leeme­lése február 16-án 14 órakor lesz a saradorlalvl alsó temető ravatalozójából. A gyászoló csa­tád. zz 364 Mély ' fájdalommal tudatjuk, hogy CSURGÓ JÁNOS a 10. sz. Volán Va|ialat volt gépkocsivezetője, február 13-án 53 éves korában varatlamul el­hunyt. Temetése február 18-án 13 órakor lesz a Belvárosi teme­tő ravatalozójából. Gyászolják: édesanyja, élettársa, gyermekéi, unokái, testvérei es rokonsága. Szeged, Bocskai u. 8, A. zz 363 Tudatjuk, hogy RAFFAI JÓZSEF hamvasztás utáni búcsúztatása február 18-án 13 óraikor lesz a református temetőben. A gyá­szoló család. zz 346 « Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama. üédariAir.s. CSIKÖS PAL.NE Bogdány Julianna életének 92. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése február 17-én 16 órakoj lesz a tápéi temet ö ravatalozójából. A gyászoló család. Tápé. M 36Í A Tlt és az MTESZ további együttműködése Kedden a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat szék­házában Kurucz Imre a TIT főtitkára és Tóth János, az MTESZ főtitkára aláírta a két szervezet megújítói4 együttműködési szerződését. Leszögezték hogy az elmé­lyültebb szakmai tudás, a korszerű általános művelt­ség, s az ideológiai tisztánlá­tás terjesztésében egyre na­gyobb feladatokat kell vál­lalnia a két szervezetben tö­mörült, sokoldalúan művelt, elkötelezett értelmiségnek. # A TIT és az MTESZ első alkalommal 1976-ban kötött együttműködési szerződést. A most megújított megállapo­dás főbb céljai között szere­pel, hogy a két szervezet összehangolt tevékenységé­vel 6egíti a műszaki, termé­szet- és társadalomtudomá­nyi eredmények széles körű, tudományce igényű és köz­érthető terjesztését. s fellép az áltudományos nézetek el­len. A korábbinál nagyobb gondot fordítanak a szelle­mi értékek jobb kiaknázásá­ra: növelni kívánják az is­meretterjesztésben, á szak­mai fórumok munkájában részt vevő fiatal szakembe­rek arányát. Elősegítik a szakemberek előadókészségé­nek és idegen nyelvismere­tének javítását, a nyelvtanu­lás módszereinek fejleszté­sét- Közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az üzemeknél. a válla­latoknál kellő hangsúlyt kapjon a szakmai képzés és az átalános műveltség szín­Vonalának emelése. A két szervezet részt vál­lal a munkások át- és to­vábbképzésében, s fokozott figyelemmel kíséri a szelle­mi alkotásoknak a korábbi­nál gyorsabb ütemű haszno­sítását. Tűz a szalámigyárban Tegnap kedden néhány perccel 10 óra előtt riasztot­ták a szegedi tűzoltókat, mert kigyulladt a szalámi­gyár és hűskombinát üzeni be helyezés előtt álló csoma­golóépület. Az Alsóvárosi feketeföldek 64. szám alatt levő. csaknem 1000 négyzet­méter alapterületű épület propánhabból készült tető­szigetelése és faszerkezete lobbant lángra A szegedi és algyői tűzol­tóik négy fecskendős és négy különleges gépkocsival vo­nultak a helyszínre, és há­romórás, megfeszített mun­kával sikerült eloltaniuk a tüzet. Az épületben keletke­zett becsült kár 3 millió fo­rint, személyi sérülés nem történt. A vizsgálat eddigi megál­lapítása szerint a tüzet gon­datlan lángvágás okozta. ELEKTRONIKAI KLUB Vincze Ferenc okleveles gépészmérnök tart előadást a TIT elektronikai klubjában holnap, psütörtökön délután 5 órától a gépipari szak­középiskolában. Áz előadás címe: Tranzisztoros erősítő­kapcsolások, Megdézsmálta a kemping játékául omatá ját A'már korábban is bün­tetett. 39 éves Rostás Lajos budapesti lakos a közel­múltban a szegedi kemping moteljének játéktermében szórakozott, ám pénze elfo­gyott. nem tudta a játékot folytatni. Ekkorára mar be­esteledett és körülötte éppen senki sem tartózkodott. Ki­használva az alkalmat, egy nála levő hamis kulccsal ki­nyitotta a játékautomata pénzkaaettáját és az abban levő 14 ezer forintból '290 forintot már ki is szedett, amikor tetten érték. A Szegedi Járásbíróság pe­dig — gyorsított eljárás ke­retében — 4 ezer 900 forint pénzbüntetésre ítélte Ros­tás Lajost, jogerősen. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő- F Nagy IstvAn - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vallalat. Felelős Kiadó: Kovács László - Szerkesztősre és kiadóvállalat: Szeged. Iv nAeskőztársaság Htja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - a lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720, Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előllzethető a oostahlvataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés) díj egy hónapra M forint. • Index2 23 (53 m ISSN: 0133-025 a

Next

/
Thumbnails
Contents