Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-17 / 40. szám

ft IÍÍ60 '4­VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 73. évfolyam 40. szám 1983 február 17., csütörtök Ara 1,40 forint A Z MSZM P A KSH jelentése Mit és mennyit építettek Csongrád megyében Ha csökkennek a lehetősé- előző évhez képest valami, hónapot is meghaladta az gek, mérsékeltebb a piaci vei kevesebb — munka el- átadástól a használatbavéte­igény, akkor a beruházások végzésére kötöttek szerző- li engedély kiadásáig eltelt érzik meg legjobban ezt. A dést. de a teljesítés ettől 3,5 idő. Sok esetben az admi­KSH megyei igazgatósága- százalékkal elmaradt. A me- nisztrációs eljárások lassú­nak a tavalyi esztendőről gyei székhelyű kivitelező sága miatt a használatbavé­építőipari vállalatok közül teli engedélyt követően is 1982-ben a DÉLÉP export- indokolatlanul hosszú idő feladatokat is ellátott. Az Irak telik el a kulcsátadásig. és Algéria számára végzett Folytatódott a megyében munka eredmenyekent 18,6 lakásépités mérséklődése, millió forint erteku árbeve- 1982_ben is mintegy 300-zal telt realizaltak. a tervezett kevesebb lakás épült mint 20 millióval szemben. A kul- az löző évben^ Fokozódott készített összegezése körül­belül ugyanazokat jelzi, mint amilyeneket tapasztal­hatunk országosan is. Az építőipar termelése or­szágosan 1980 óta, a megyé­ben 1981 óta csökkenő irány­zatú. A megyei székhelyű kivitelező építőipar termeié­földi tevékenységet hátrá­a lakásépítési tervtől való - -. . -1 1—— - Y. „ , ,. " lana^ui. L.II v VUH sének mennyisége 1982-ben nyosan befolyásolta a feszült elmaradás: a felépült laká az előző évinél is nagyobb mértékben, 3,5 százalékkal esett vissza. (Országosan 2,9 százalékos a csökkenés.) Fo­lyóáron a termelés 1,2 szá­zalékkal meghaladta az 1981. évit Az ágazatban legjelen­tősebben a szövetkezeti épí­tőiparban csökkent a terme­lés és kevesebb volt a gaz­dálkodó szervek által terve­zettnél. Az építőipari szervezetek alkalmazkodása az építési kereslethez lassú; az építési időtartamok nem mérsék­lődtek, nem javult a kívánt mértékben a kivitelezés szervezettsége, az elkészült építmények minősége. A me­gyei székhelyű kivitelező építőiparban foglalkoztatot­tak száma az 1981. évinél mérsékeltebben, 1,8, illetve 3,6 százalékkal csökkent. A kivitelező szervezetek közül nemzetközi helyzet, a foga­dó országban levő munka­nélküliség, az érintett kül­sők száma több mint 700­zal kevesebb az előirány­, . , , . ,,, , , , , , zatnál. Az ezer lakosra jutó kereskedelmi vállalatokkal lakásépítés az elmúlt Jesz­való együttműködési problé­mák. A vállalat 1983-tól ön­álló külkereskedelmi • jogot tendőben is meghaladta az országos átlagot; elismerést érdemel. Az állami erőből kapott ennek révén újabb - ftet ' lakások szamanak ni o /'rí1 - 1a rnrncoiTi nt* y-v/->—. 4 ' piacok feltárásával, export­jának növelését tervezi. • A- -™??*1 , széki>elyű kásTpUés "szinten ipari cegek tavalyi gazdasa­gi eredménye — előzetes adatok alapján — az előző évihez képest jelentősen visszaesett. A vállalatok mér­lege szerinti, nyereség mint­egy 113 millió forint, fele a tavalyelőttinek. Az építőipa­ri vállalatok állóeszközeinek csökkenő tendenciája foly tatódott, a magánerős la­maradt. Az állami erőből épített la­kások köréből a tervezettet lényegesen meghaladta a tanácsi bérlakások számő, a tanácsi értékesítésűek az előirányzottnak megfelelően alakultak. A szűkösebb fej­lesztési lehetőségek miatt kieső állami erős lakásépítés ^^„l^iLH14 éLVé" magánerőből tervezett pót gen 3,7 szazalekkal. a kész- , „...•_„. „m -i letek érteke .12,7 százalékkal ^Ulftníg magasabb volt a korábbi esztendő, hasonló időszakáé­Szegeden — az ország nál. E tények ámíátoan köz- •-teteíji nagyvárosához képest gazdasági jellegűek: a lakos- — nagymértékben ' tústzeJ­a DÉLÉP és két szövetkezet ^g^ nyilvá-nvalóán jobban esett ez állami lakásépítés létszáma növekedett. A ter- -A—- x « r.-..­létszáma növekedett. A ter- érdeklik azok az adatok melekenyseg - az egy' épí- amo!yek _ példáu! _ a la_ tési szerelési tevékenységben kásépitkezésekre vonatkoz. foglalkoztatott fizikaira jutó nak , építőipari termelés — az 1981. évi szinten maradt. A megyei székhelyű épí­Tavaly is csökkent a kivite- tőipari szervezetek 1982­száma és aránya. A fővá­rosban és a többi megyei városban még 1982-ben is az új lakások 45—50 százaléka állami erőből épült. Szege­den viszont kevesebb, mint 0 százaléka. A megszűnt volt, 6.9 százalékkal több, mint az előző esztendőben. Az épített lakások 17,4 szá­zaléka megszűnt lakások pótlását szolgálta. Az adatok szárazak, de e lező szervezetek altal eluta- ben a korábbi évekkel égve- lakások száma tavaly 586 sított építési igények ará- zően több mint 3 ezer 100 nya. A 19 millió forintnyi lakást adtak át megyei, il­igényelutasítás az éves ter- letve megyén kívüli meg­melési előirányzat mindössze rendelőiknek. Az átadott la­0,4 százalékának felel meg. kások 89,5 százaléka volt A megyei székhelyű épí- kész, használatba vehető szarazax oe e tóipar megyén kívüli teljesi- lakás6,7 százalékponttal ke- tényekkc'+ehezen tehetni tere 1981-hez képest - fo- vese^ mint 1981-ben. Sze- Xtkozni. KeZnyebtl a lyóáron 6,6 szazalekkal - geden különösen alacsony, körülmények> alkalmazkod­növekedett. A DELÉP ve- 76,7 százalék volt a hasz- f k ,, hozzájuk Ali„h. van gczte a megyén kívüli tévé- nálatba vehető lakások ará e^élenjefb 'ÍU" hazánk­kenység túlnyomó részét, nya és jelentősen megnőtt ban ^ éppen a lakás. Ezek közül az egyik legje- azev vegen bekoltozetlen, Sok szegeden is, leg­lentőrebb - a Paksi Atom- uies lakasok szama. Az alább ' tízez°en várnak „fé­erőműnél végzett munka es 1982. evben atlagosan tobb szekre" Milv volna ba az ezzel kapcsolatos hiány- mint két hónap telt el a la- keveret' kdtene várniuk I pótlási tevékenyseg — 1982- kasok atadása és a haszna­ben befejeződött. A vállalat latbavételi engedélyek ki­1982-ben is folytatta a bu- adása között. Ez az időtar­dapesti és Békés megyei la- tam a lakásépítő szövetke­kásépítkezéseit, emellett al- zeti szervezésű lakások ese­vállalkozóként mélyépítési tében 82 nap volt. Az OTP­munkákat végzett a Szolnoki értékesítésű lakások köré- . , _, , , , Papírgyár rekonstrukciójá- ben voltak épületek, ahol a sag volt- meIy adatokat a nál és a Martfűi Növény- külső közművek késedelmes' vállalatok, s a KSH munka­olajipari Vállalat létesítésé- megvalósítása miatt a 4 társai közreadtak, nél. A DÉLÉP a megyén fiataloknak, vagy mindazok­nak. akiknek hiányzik a családi otthon melege, a „saját négy fal". Többet, szebbet mi se tudunk mon­dani, mint amilyen a való­belüli fizetőképes kerestet hiányában a jövőben tovább növeli megyén kívüli tevé­kenységét. Mindenekelőtt a közmű- és mélyépítésben meglevő szabad kapacitásá­nak kihasználása érdekében. A Szegedi Házgyár kapaci­tása az említett megyén kí­vüli — mintegy 900 darab — lakásépítéssel teljesen lekö­tött. A más megyei szék­helyű építőipari szervezetek megyénkben végzett tevé­kenysége 1982-ben folyóáron 8.1 százalékkal csökkent. Az építőipar anyagellátá­sára kedvezőtlenül hatgtt a tőkés importból származó anyagok ütemtelen szállítá­sa. Egyes anyagok — példá­ul festékek, ragasztók, pad­lóburkoló, dissousgáz stb. — beszerzése nehézségekbe üt­között. Az állami építőipari vállalatok 1982. évre négy­milliárd forint értékű — az Szeged közművelődéséért A Hazafias Népfront Sze- történetének, az újjáépítés ged városi bizottsága melleit centenáriumának eseményai. működő közművelődési hez és Juhász Gyula szüle­munkabizottság tegnap, szer- tése 100. évfordulójának dán délután tartotta idei . rendezvényeihez, első ülését. Horváth Mihály, Számadó szövetkezetek Egy fokkal magasabbra Móra Ferenc Termelőszövetkezet Amikor a szegedi Móra tetten, hogy „Csirkecsárdá- mutatói javultak. És külö­Ferenc Tsz 34 éve megaia- nak" nevezik. A Móra Tsz nősen igaz ez a költséggaz­kult, szinte senki sem gon- fő profilját évek óta a ba- dálkodásra. Jelentős meny­dolta, hogy 1983 februárjá- romfitartás, a nak idusán Szili Antal, a nyésztés adja. szövetkezet elnöke bejelen­ti. a termelési érték több mint 160 millió forint. S az a közösség, amelyet néhány éve többen „elparentáltak", több mint 14 millió forint nyereséget tudhat magáé­nak. baromfite­Ismeretes, hogy ez az ágazat egyre ke­vésbés nyereséges ország­szerte. (Jellemző, hogy a rendszergazda is veszteség­gel zárta az elmúlt gazda­nyiségű villamos energiát sikerült megtakarítani, a tervek szerint eddig olajjal működő kazánokat is szén­tüzelésűre állítják át. Az ez évi termelési és pénzüevi tervet Bagi Sándor sági évet) Szegeden más a fömezőgazdász és Zsemberi helyzet. Mindez a vezetők és a tagok újító kedvének A tegnap tgrtott közgyű­lésen. melyen Bagi Sándor fömezőgazdász elnökölt, megjelent Papdi József, a ralgydi: Xn^m^n min>t a tech városi pártbizottság osztály­vezetője, Szabó Jánosné, a megyei tanács elnökhelyet­tese és Haskó Pál, a TE­SZÖV titkára. Az elnöki beszámolóból kitűnt: amíg korábban a növénytermesztés volt a meghatározó, most már az állattenyésztés és az ipari Gyula főkönyvelő ismertet­te. Csak igen mérsékelt eredménynövekedéssel szá­molnak, hiszen az év máso­dik félévére még nincsenek meg az érvényes szerződé­sek. „Csirkefronton a hely­.... , , „ .. ...,., zet egyelőre bizonytalan." nologiaval epitett epületek, Bizakodnaki persze, mégis. o honnii orracvcQrtűcoh h oc köszönhető. 1982-ben 3 ezer négyzetméter alapterületen építettek új csirkeházakat. Ezek mezőpanelből készül­nek, lényegesen olcsóbbak, s bennük egészségesebb és kedvezőbb körülmények kö- A küldöttgyűlés ezután zött fejlődhet az állomány, az ellenőrző bizottság beszá­molóját hallgatta meg, azt Az alaptevékenység mel­Szanka János elnök tartót­tett nagy gondot fordítanak ta A zárszámadási beSzá­az úgynevezett mellek- .... . üzemágakra is. Jól dolgo-» molórol és az idei tervről zik az építőbrir;ád,, a fa- és szóló beszámoló feletti vitá­a vasipari műhely. A kap- ban felszólalt Papdi József . szaicint előállító üzem is is, aki gratulált a kollektí­lényegesen túlteljesítette vának a szép eredménye­tervét. A Biogál Gyógyszer- kért, dicsérte újító szelle­gvár egyetlen egy reklamá- műket, példaként állitotta ciót sem emelt a termék mi- más kollektíva elé azt. hogy nösége elten. a téesz arculatát. Kevesebb — sajnos — a munkára fog­ható, a növénytermesztés­ben dolgozni tudó ember. Jövőre úgy tervezik, hogy a homoki területeken napra­forgót vetneki.. A téesz központi épületét — ez ad otthont a csárdá­nak, a kis szállodának és a központi irodánál* a Bocskai utcában —, talán nem vé­ti Móra házetáján igen sok szó esik a költségek alaku­lásáról. Ugyanakkor hang­súlyozta azt is, hogy van még tennivaló a szomszé­dos gazdaságokkal való egy üti működésben, s ponto­A nyereség 4 millió fo- sabb, feszesebb terveket rinttal r,őtt, a gazdálkodás keltene a jövőben készíteni. Év végére befejeződött a sörpalackozó üzem építése. Várhatóan lényegesen javul a város ellátása ebből a kedvelt italból... Tisza-Maros-szög Termelőszövetkezet Négy falu gazdasága Tegnap, szerdán a szöregi állattenyésztési ágazat 3,7 szüntethető akadályára hívta Tisza-Maros-szög Termelő- millió forintos hiányát. Gond fel a figyelmet. Mint a szövetkezetben a négy falu volt a baromfi értékesítésé- szarvasmarhatelep vezetője, gazdaságát összefogó közös- vel> s ez a Tisza—Maros- hangsúlyozta, a növényter­ség küldöttei ültek asztal­hoz. Meghallgatták Bódi Já­szög Termelőszövetkezetben mesztés és az állattenyésztés tendőről. A vezetőség beszámolójá nos elnök beszámolóját, s is éreztette hatását. Egyedül közötti összehangolt munka elmondták véleményüket a az ipari tevékenység ered- jelentőségét. A jó takar­hútuk ^ mögött hagyott esz- menyeivel lehetnek elégé- mányellátás szükségességét dettek. Csaknem tízmillió és a háztáji gazdálkodás si­forint hasznuk tett a hente- kerét vázolta Kenyeres S akidSbÍ?gXbabagkait a lakatosok, a gumisok László. ság ágazatai között. Ennek és mas egyeb szolgáltatok A küldöttgyűlésen bejelen­külsó és belső okait vázolta helytálló munkájából. Amint nyereség 15 millió 52 az elnöki beszámoüó Többek azt Ábrahám János, a laka- ezer f0rint nem neveztjetó kozott a belvíz miatt 900 . .. „ . tonnával kevesebb buza ter- tosuzem vezetoje hozzasz°- kiemelkedőnek, sót a téesz mett, mint amennyire lene- lasaban kiemelte, jol kell adottságait figyelembe véve. tőség lett volna. Se a kuka- dolgozniuk, hogy eleget te- szer^ny A 7 eZ$r 355 hektá­ricaföldön, se a lucernatáb- gyenek a megrendelők ki- ron (27 42 aranykoronás) Iákon nem fogtak bő ter­mést. Örömük viszont, hogy az őszi időjárás megengedte, hogy minden földet beszór­hattak műtrágyával. A ker­tészet veszteséggel zárt. ta­lán csak az lehet a vigaszuk, hogy kevesebbel, mint ko­rábban. A tehenészeknek si­keres volt a múlt év. atlago­.;an 104 literrel több tejet (4986) fejtek, egy tehéntől. Az állami dotációk megcsap­panására vezetik vissza az a bizottság elnöke értékelte az elmúlt évi tevékenységet, majd Kiss Ernő. a bizottság titkára ismertette az ez évi munkaprogramot A HNF közművelődési munkabizottsága az idén fölméri az ötnapos munka­hét kulturális, művelődé i tapasztalatait; tájékoztatót tart a Somogyi-könyvtár új épületének átadása nyomán megnövekedő lehetőségek­ről. Rendezvényeivel kap­csolódik a város 800 éves TU-megbeszélés Szerdán — Ádám György akadémikus elnökletével — Budapesten ülésezett a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége. Ballai Lászlónali, az MSZMP Központi Bizottsága osztály­vezetőjének tájékoztatóját tika gazdasági öszefüggései­ről. Ezután a TIT országos elnöksége a közoktatás és a köznevelés tevékenységét és a feladatait — különös te­kintettel az általános és kö­zépiskolák oktatásának segí­hallgatták meg a kultúrpoli- tésére — vitatta meg. vánságainak. gazdálkodó termelőszövetke­Berta István, a szegedi vá- zet ennél sokkal többre ké­rosi pártbizottság titkára pes. Igaz, hogy tavalyi esz­hozzászólásában többek ko- tendő az ideinek a megalá­zott megállapította. hogy pozása volt, de — mint azt a a kevés kisvállalkozás nem hozzászólók is fölvetették — veszélyeztetheti a szocialista ezután összehangoltabb. a tulajdon létét. A vállalatok- mindenkori körülményekhez nak. téeszeknek kell megta- jobban alkalmazkodó • munka Iáini a módját, hogyan gaz- szükséges. Az idei terveket dalkodjanak igazán ésszé- is ennek figyelémbevetelével rúen, hatékonyan. A gazdái- határozták meg. Molnár im­kodás újabb, megfontoltabb re elnökhelyettes ismertetö­cselekedeteket kíván veze- je. Marton Nándor párttit­töktöl, beosztottaktól. A kár ós Kiss István húsüzem­megalapozott. szervezett me- vezető hozzászólása után ju­zőgazdaság eddigi példái azt tal ma kat. kitüntetéséket ad­igazolják. hogy a Tőiddel tak át. Harmincéves mun­bánó emberek képesek a ki- kajáért a ranygyürüt kapott emelkedő eredményekre. Dékány János kübekházi te­Mcszáros Attila azt emelte henész. A Munkásörségben ki hozzászólásában,- hogy az való helytállásukért Nagy alapok adottak a jó gazdái- Jánost. Mára Andrást. Mé­kodáshoz. Furák György a száros Attilát, Papp Sándort tejtermelés gazdaságossága- és Biliczki Ferencet részesí­nak néhány helyileg is meg- tették jutalomban.

Next

/
Thumbnails
Contents