Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

Elvesztett illúziók MOHÁCSI REGÖS FERENC RAJZA Páskándi Géza Átalányos vers Rímes szó- és fogalommagyarázat Ágnes lányomnak — Arany Jánosra emlékezvén Talán: nem érted. Szürke: nem piros, nem zöld. nem barna. Viszont: dallamos. Lombiknak lofnbhoz hogy' "volna fcWte? Csak szösszenetnek van mindig szösze. Ám úgy permetezéskor hajlamos lombik és lomb. hogy összebújjanak. A dallamosok egybehajlanak! Így hát e sótlan szó se balga ám meghazudtolni önnön dallamát. Általában — mi ennél zeneibb? Lám nem titkolja ősi szüleit — az Átalány az Állal ükapát! Fülbemászó értelmét fuzsitus — irigyelhetné szeles muzsikus! Nem úgy fizetünk bármely bért, babért, hogy számítgatunk: ezért meg azért. Fönnebbről szólunk. „Legyen átalány!" Nem dolog előtt díjazunk is után, hanem „csak úgy" . .. ahogy felhő az ég csúcsán nem átall úszni: kellemes, jó átalányban fölöttünk lebeg! Dehogyis hidd. hogy nem bölcs ez a mód! Tűnődj csak el: kedves anyód s apód ezért s azért megdorgál, ver s veret, de átalányban „fölöttébb" szeret, átalányban örök babusgató! Hát kicsiny lányom: légy te hajlamos fülelni arra, ami dallamos! Niels Bohr, a Nobel-díjas atomfizikus csaknem térdre vetette magát Roosevelt élnök előtt, hogy az atombombát ne Hirosimi é" Nagasaki fölött próbálják ki Roosevelt, állítólag, mindent megígért a tudósnak, majd egy támaszpontról felszállt néhány repülőtiszt, navigátor, bombakioldásra képzett katona, és 1945 augusztusában távolról fényképezték azt a bombafelhőt, melyben több tízezren lelték halálukat. Ennek a bombáfelhőnek az árnva máig a fenyegetés ernyőit teríti fölénk. M'egbújik alatta egynémely legenda is. A világ közvéleménye például úgy tudta, hogy ama bombázó pilóták vezetője. bizonyos Eatherly megtébolyodott a felelősség súlyától, míg társai az ismeretlenség homályában rejtőzve titkolják tettüket. Nem így vqn. A bombázó pilóták Hirosima pusztulásának évfordulóin — mint a Spiegelben olvasom — összegyűlnek, és valóságos dáridót csapnak tettük ünneplésére. Ama szerencsétlen Eatherly-ről persze megfeledkeznek. hiszen börtönviselt ember, szélhámosság vádjával állt bíróság előtt, és szerintük pénzzé tette szenvedését. Hiába, hogy a „szélhámosról" egy nagy kortárs angol költő eposza szól, hiába, hogy még magyar költő is megírta a sorsát: az egykori katonák többsége semmifajta lelkifurdalást nem érez, hanem nezsgővel ünnepli, hogy ők szabadították ránk az elmúlt évtizedek legnagyobb fenyegetését. Illúzió tehát az, hogy jövendőnket, sorsunkat még csak részben is arra alapozzuk: lelkifurdalás, meggondolás, logika uralkodhat a katonák egy meghatározott csoportjában, vagy akár bizonyos államelnökök irodáiban. A többség. az emberiség többsége, tudjuk, békét akar. De ne higgyünk el legendákat megbatározott kisebbségekről: vimnSKl J' akik pusztítani tudnak lelkifurdalás nélkül, vannak, akik pusztításra kezűinek, felhőtlen önérzettel. Sir John Hackett 'csak nemrégiben adta közzé sikeres könyvét: A harmadik világháború: 1985. A szerző, ai angol vezérkar immár nvugdíias tagja, dúsan kárpitozott lakásának kerekasztalán játssza le egy új világégés forgatókönyvét. Á manapság divatos futurológiában immár előrenyomul a hadászat. Sir John egészen pontosan tudni véli, mikor, hol és miért robban ki a harmadik világháború. Érvei persze gyanúsak, hiszen mai politikusok véleményét vetíti ki a jövendőre. A NATO-t olyannyira elgyengítette a 'békepropaganda — érvel a hajdani vezérkari tiszt —, hogy európai haderejének gyengeségét kihasználja az ellenfél. Tankjai megindulnak Nyugat-Németország felé, miközben egy atombomba megsemmisíti az angliai Birmingham városát. Az ellencsapással nem késlekedik a NATO: ICBMrakéták röppennek fel és megsemmisítik Minszket. A világháború nerqsokára a nyugati hatalmak teljes győzelmével végződik, az ár mindössze egy angol iparváros és szovjetunióbeli testvére. Nincs több ellentét a világban, kitör az örök béke. Könnyűszerrel elmebetegnek nevezhetnénk Sir John Hackettet, há könyvének részletes dokumejitáltsága nem utalna ara, hogy őrületében van bizony rendszer. Nem egv magányos álmodozó vágykéoeiről van szó, hanem meghatározott hatalmi és katonai körök bestsellerként közzétett közvélemény-befolyásolásáról. A könyv hite'ét szerzőjének katonai rangja ad.ia, s népszerűsége ennek a hitelnek egyes folyománya. Olvasói ísv egy illúzió rabjai: az olcsó Háború, a gyors béke legendáját hinti el közöttünk Sir John Hackett. Érvelése sajnálatosan ismerős. Vajon nem e hajdani vezérkari tiszt egykori ellenfelei ígértek villámháborút? Egv sztálingrádi tél cáfolt rá illúzióikra. Veszedelmes ábrándképek, legyőzésre várnak. Elszaporodtak a pesszimista utópiák. Különösképpen még azok között is, akiket a józanság táborában tudhatott a közvélemény, de akik hamis illúziókra valamifajta-pánikkal feleltek. Nemrégiben jelent meg a hazánkban is népszerű Bernard Malamud amerikai író legújabb regénye, Az isten kegyelméből. Malamud egyko. ri hitvallása az volt: „Az író feladata. hogy megóvja a civilizációt a ouszulástól". Azért is vetette föl a nevet: Malamud. mert az héberül tanítót jelent. De ez a tanító ezúttal kétségbeesetten tár.ia szét a kezét: úgy véli, nincs mit tanítani. Regénye egy nukleáris háború pusztítása után játszódik, melynek egyetlen túlélője Calvin Kohn merő véletlenségből maradt életben. Amikor istenéhez fohászkodik. ez az isten a mennyekből vigasztalan Ítéletét hirdet Calvin túlélése apró tévedés volt, és a regény ezt be is bizonyítja. Csimpánzok közé kerül a hős, sőt. egy ..csimpánz-nőbe" lesz szerelmes — d? a majmok elpusztítják végül az úi Noét. az utolsó embert. Vigasztalan képet sugall Malamud regénye — számomra azt a borús ábrándot, hogy a pánik fekeltése egyúttal védekezés lehet a minket fenyegető pusztulás ellen. Ügy gondolom nem igv van. Két hamis szélsőség kísért. Az egyik a hirosimai bombázók ünneplő magabiztossága — a másik a pániké. E két szélsőség között kell rátalálnunk a józan mérlegelés és a jövő esélyeit firtató gondolkodás hangjára. S már vannak ilyen kezdemények, és már felR

ettenetesen kínos éz az egész. És nemcsak a szomszédaink miatt, akik már ördög tudja, mit gondolnak, hanem a különféle szervek miatt — ezek most le nem veszik rólunk a szemüket. El kellett volna kennünk a dolgot, de most már késő. Kipattant az. igazság. Az igazság pedig szörnyű: rokonai.nk között pacifista akadt. Még jó. hogy nem a vérrokonunk, csak szegröl-végiői való atyafiság. Családunk becsületére legyen mondva: ilyesmi először fordul elő nálunk. A családfánkon soha nem volt egyetlen korhadt ág sem. A következetes antipacifizmus nálunk családi hagyomány. Talán egyedül Beáta unokahugom húzott mármár csőbe bennünket, amikor egv tudóshoz ment férjhez, aki a béke kérdéseivel foglalkozott, de szerencsére csakhamar elváltak jellemük összeférhetetlensége miatt. Sajnos, ezúttal nem ússzuk meg ilyen szárazon. Egészen más. amikor valami olyan szerencsétlenségről hall az ember, A családi béke megbontása ami idegeneket ért, de ha a tulajdon családban csap le a mennykő... A mi szerencsétlenségünknek Lose a neve. Bernd Lose Kiéiből. Tökéletesen ráillik a mondás, hogy ..lassú víz partot mos". Látszólag olyan kis ártalmatlan emberke. .. Álcázás persze, ismerős az ilyesmi. Gertrúd néni a ma"a igazolására (mert hisz ő hozta a családba Berndet!) azt mondia. hogy amikor összeházasodtak, a bácsi nem volt i'y?n. A legutóbbi háború tetté nacifistává. amelyben elvesztetté a fél lábát. A néninek eszébe iutott. hoey egyszer Bemd bácsi ezt motyogta álmában: ..A háborúnak soha nem szabad megismétlődnie." A rettenetes gyanú, hogy Bernd bácsi pacifista lett, azon a napo-n fogant meg bennünk amikor a szobájában megláttuk egv tábornok arcképét Ráadásul még autogram is volt hozzá. Képzeljék el. a hírhedt Bestián tábornok volt! (Egy tankhadosztály parancsnoka. akit büntetésből nyugállományba helyeztek a NATO rakótadöntése elleni kritikájáért. a békemozgalom aktív harcosa. — A íord.) Gyanúnk csak erősödött, amikor olyan hírek kezdtek szállingózni, hogy Bernd bácsi pacifista, pontosabban szólva defetista pozícióból kritizálja a NATO iegyvemetkiegészítési terveit, amelyek amerikai középhatótávolságú rakéták telepítését irányozzák elő a szövetségi köztársaságban. . Igaz. kezdetben még azt a reményünket dédelgettük, hogy Bemd bácsi a Heissler-féle igazi pacifisták közé tartozik (Heissler: a CDU főtitkára, a fegyverkezési hajsza egyik dühödt hive. — A ford.). vagyis az olyan pacifisták közé. akikkel lehet a békéről párbeszédet folytatni, minthogy ők azért akarnak felfegyverkezni, hcgv aztán lefegyverkezzenek — feltéve persze, hogy ez az „aztán" elkövetkezik. Szerencsétlenségünkre azonban a bácsi nem bizonyult igazi pacifistának. ö, tudják, azok közül való, akiket csak az izgatja, hogy életben maradjanak. Ám végérvényesen akkor értettük meg kicsoda, micsoda a mi Bernd bácsink, amikor felfedeztük a nevét a fegyverkiegészítés elleni krefeldi felhívás másfél millió aláírója között. Pedig azt mondják, hogy azt a legigazibb kommunisták is aláírták! Természetesen mi minden tőlünk telhetőt elkövettünk, hogy a békébe belegárgvult nagybácsinkat letérítsük a hamis útról — legalább" a családi békénk érdekében: — Bernd bácsi — mondtuk nekj abszolút békeszeretően —. képzeld csak el. mi lenne, ha a földön minden ember úgy kezdene gondolkozni, mint te. — Akkor — felelte szemtelen mosollyal — végre eljönne a földre a béke. Hát igen. Bernd bácsi mindenkit kihoz a sodrából a pacifizmusával! WOLFGANG EBERT • (Zahemszky László fordítása) bukkantak azok, akik ezeket a kezdeményeket is meg akarják semmisíteni. * Az elmúlt esztendők egyik legsikeresebb „békekönyvét" egy Jonathan Schell nevű újságíró és író adta közzé: egy fiatalember, civilben a New Yorkér szerkesztője. A nukleáris fenyegetésről szól ez a mű is, de kiegyensúlyozott elemzése pusztán azt tárja fel. hogy rendelkezésre állnak már azok a fegyverek, amelyek elpusztíthatnák földünket — ám ennek a pusztításnak megannyi akadályát is kitermelte az élét. Lehetetlen például ép ésszel fenntartani az „első csapásnak" olyan mitológiáját, mint amilyent az amerikai hadvezetés terjeszt. Lehetetlen a mar 1974-ben James Schlesineer egykori hadügyminisztertől felröppentett „korlátozott nukleáris háború", mert ezek a korlátok merőben képzeletbeliek, így az illúziók és legendák körébe utalhatók. Jonathan Schell az általános és teljes leszerelés híve — s igv meglehet, maga is némely illúzió foglya —, de érvelésének • túlnyomó része használható ós józan. A leszerelés útjára biztatja a kormányokat: a leszerelésért folytatott küzdelemre a békemozgalmakat. A könyvet eddig egy esztendő alatt tizenhét nyelvre fordították le; folytatásokban közölte például a New Yorker és a hamburgi Die Zeit. Feltartóztathatatlannak rémlett Jonathan Schell hatása, egészen addig, amíg előállt egy ausztráliai professzor, foglalkozását tekintve filológus, és bebizonyította, hogy Jonathan Schell könyve: közönséges plágium. Nem más, mint a Bécsben élő, jelenleg nyolcvan esztendős Günther Anders Münchenben 1972-ben kiadott Végítélet, avagy az idő vége című filozófiai könyvének „felhígított" változata. Plágium? Ezt még a Die Zeit kommentárja is tagadja. Pusztán arról van szó, hogy az idős filozófus a hetvenes évek elején közzéadott gondolatai akkor még nem hullottak termékeny talajra; és hogy ezekre a gondolatokra valaki a távoli Amerikából „rárímel", az még korántsem bizonyítja a pláaium tényét, inkább azt. hogy a filozófus gondolatai kiállták egy évtized — az atomkor egvik évtizedének — nehéz próbáját. Jonathan Schell repülőgépre ült, egy német bíróság előtt ielent meg. hogy bebizonyítsa: a filozófus könyvét nem olvashatta, hiszen nyelvén egy szót sem tud. Ellenfelei azonban nem zárták ki azt a lehetőséget, hogy a művet akár magánúton lefordíttathatta magának — a per jelenleg eldöntetlen. Holott nem erről a perről van szó.: a tét nagvobb és a perben felként, tanúként, egyrészt a földteke népei vesznek részt Ideje lenné már bíróság elé idézni a korunk technikai vívmányait pusztító fegyverekként felhalmozó e rők képviselőit — mint ahogy egykoron a nagy angol filozófus, Bertrand Russel tette. A filológia gvárthat legendákat; de a legendák kora leiárt. Pánik és hisztéria nélkül érdemes szembenézni korunk tényeivel. A pusztító eszközök rendelkezésre állnak, de — ahogyan Sir John Hackett fogalmazná — rendelkezési állománvban van egy nagy és feltartóztathatatlan hadsereg. Azoké, akik minden legendák ellenére, illúziókat száműzve mégis bíznak abban, hogy nem a majmoké lesz ez a föld. és nem is nyugdíjas tábornokok fognak uralkodni rajta. Minszk és Birmingham él, és nem akar meghalni. Ami pedig az amerikai bombázótiszteket illeti: ki irigyelné tőlük a pezsgőt? Ünnepeljenek csak nyugodtan a majmok ama minibolygóján, ahol emlékeikben élnek, A hétköznapi, józan embereknek más a múltja, s reméljük, más a jövendője. Ha az eget kémleli(c, úgy nem a kegyelem elmaradó üzenetére fülelnek. hanem arra. amire dolgos népek többezer esztendeje: süt-e a nap. esik-e az eső? És ha kisüt — elmosolyodnak. UNGVÁRI TAMÁS