Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-22 / 18. szám

Értékek és változások C

sorba csészében jókora adag bors szomorkodik az üzemi étkezde asztalán. A kutya sem igen törődik vele. Néha valaki unott természetességgel tesz levesébe egy cnpetnyit a valaha szó szerint aranyat érő fűszerből. A fűszerből, amely egykoron, mielőtt az oceánokat szelni kezdték volna a hosszú járatú vitorlások, karavánulakon érkezett Európába, rablók, szomjúság, kín és veszélyek között, hogy súlyát aranynyal mérve adják tovább a velencei kereskedők királyi, legföljebb főúri asztalokra. Most ott szomorkodik az üzemi étkező asztalán, figyelemre sem méltatva. Változtak értékeink és értékrendünk. Ahogyan kifejlesztett eszközeink révén fokozatosan meghódítottuk világunkat, kiterjesztettük cselekvéseink terrénumát nemcsak az általunk mind könnyebben és gyorsabban bejárható térben, hanem a felhasználható anyagokat és energiákat tekintve, úgy veszítenek éltékükből valaha háborúkra, hadjáratokra , elégséges okot szolgáltató ritkaságaink, úgy birtokoljuk fokozatosan másképpen az általunk megszerezhető javak mind tágabb körét. Arcod verejtékével egyed kenyered! — szólt valaha, a legenda szerint az ítélet, paradicsomból való kiűzetésünk, tehát emberré válásunk hajnalán. Hogy a verítékes munka, s egyáltalán, a kenyér megszerzésének bizonytalansága évezredekre szinte vallasos áhítatú megbecsülést szerezzen a tápláléknak, ami maradékként manapság naponta fejezi be dicstelen útját a kukákban, csak a mi kis országunkban olyan mennyiségben, amely elegendő lenne a világ másik felén egv éhező város táplálásához. De hiába vannak éhező városok, országok, értékítéleteink ma is közvetlen tapasztalásainkból fakadnak elsősorban, s nem a világ minőségi kiterjesztése következtében nYegszerczhető hirözönbttf^""' Közvetlen tapasztalásaink? Etimológiai vizsgálatok szerint a legtöbb nyelvben a „munka" szó a legősibb rétegekben „kín"-t, ,.szenvedés"-t, vagy azzal rokonéiteimű fogalmat jelentett. Nem csoda hát, ha évszázadokon át nagy becsülete volt a szakértelemnek, annak a megszerzett képességnek, amely e kínt alkotó tevékenységgé volt képes alakítani. formálni, kezdetben kevesek, majd többek számára hozzáférhető. új javakat teremtve e világra. Olyan javakat egyre nagyobb számban, amelyek használata révén egyre kevesebb kín és bizonytalanság és veríték kapcsolódott a munkához és annak eredményéhez, hogy a mi, európai típusú civilizációnkban szerzett joggá válhasson a létbiztonság, a mind kevesebb fizikai erőkifejtéssel végzett, mint hatékonyabb, mindinkább alkotó jellegű munka. Hiszen az utóbbi néhány évtizedben lehettünk tanúi csak a saját, nagyon is elmaradott. kis országunkban annak. hogy mind kevesebben mind több kenyeret képesek asztalunkra tenni, hogy most már nem is csak a mezőgazdaságban foglalkoztatottak, de immár az iparban dolgozók száma is csökkenőben van, hogy a foglalkoztatottak mind nagyobb része rendelkezik ilyen vagv olyan szakképzettséggel, végez olyan szervező-tervező munkát, amely mások munkáját van hivatva könnyebbé és eredményesebbé tenni. A megszokás értékeket képes devalválni. A bőséges és biztosan megszerezhető kenyér legföljebb minősége okán olykor morgolódásra késztető, ám nyugodtan kukába dobható árucikké devalválódott, a húsz éve botránykő hűtőgép („frizsiderszocializmus!") mindennapjaink nélkülözhetetlen és figyelemre sem méltatott eszköze lett, a statusszimbólum autóból kalucsnit és esernyőt pótló, védettséget adó. teret és időt kiterjesztő közlekedési eszköz vált. Megszokott része mindennapjainknak, hogy hamarabb mond le az ember az új cipőről, a vendéglői vacsoráról, a vasárnapi húsról, mint az egyre drágább benzinről. Valóban értékeket devalválna a megszokás? Alighanem csak „is-is" lehet a felelet. Mert megszokott eszközeink, javaink nyilván aszerint veszítenek különleges státusukból, ahogyan mindinkább hozzájuk szokhatunk, bőségük és biztonságos megszerezhetőségük szerint. S nem is csak anyagi, hanem közös, szellemi javaink is, beleértve a valamennyiünket szolgáló és kiszolgáló szakértelmet is, a technikusét, a mérnökét, a tanárét. Hiszen a tudás és eredményének jelenlétét, aktív hatását világunkra immár a lehető legtermészetesebbnek vesszük, mint a levegőét, amely oly magától értetődőn tölti be világunkat és tüdőnket, hogy föl sem merül bennünk: nem tudnánk élni nélküle! Föl sem merül bennünk, hiszen van, létezik, a kezünket sem kell kinyújtanunk érte. csak szippantanunk belőle a biológiai programunk szerint működő, öntudatlan reflexeink jóvoltából. Levegő! Oly természetes, hogy van, hogy csupán akkor gondolunk vele. ha sajátosan összegződő klimatikus hatások eredményeként egy-egy nagyvárosban, ipari centrumban megülnek a mérgező gázok, veszélyes koncentrációban. hogv mérgezettek tucatjait kell kórházba szállítani. „Baleset" — tartjuk, s alig gondolunk rá, hogy Budapest egyes részein a levegő a megengedettnél jóval több mérgező anyagot tartalmaz. Nem, többnyire nem gondolunk a levegővel, s azzal a bonyolult. érzékeny rendszerrel sem, amely tisztítja és újratermeli számunkra, s melyet úgy hívnak: bioszféra. Nem gondolunk a fákkal, egyáltalán, környezetünkkel. amely iránt nem nevel bennünket tiszteletre ipari civilizációnkból eredő tapasztalásaink tömege, egyáltalán, a kényszer. A karácsonyra a lakásba költöztetett, gyökeres, gyönjörű és gondosan locsolgatott facskát hiába ülteti ki szeretettel, gondoskodással az ember a lakótelepi ház elé. A szomszéd (érhondón legyint a naivitásra: „Úgyis kiszedik a következő karácsonykor, ha megfogja is ... !" Fából készült óriás szarvas, agancsán gyerekeket hordoz Játékos Kecskemét És napok sem telnek belé, jön a keserű tapasztalás. Karácsony sem kell hozzá, amikor értelme lenne a pusztításnak. Üres gödör tátong a kedves, ép és szép facska helyén, hogy gyerekkezek vonszolják a fenyőt a halomba hordott, lombjukat vesztett, gyökértelen, egykori karácsonyfák játékvárként szolgáló kupacába. Levegő, környezet, bioszféra ... Javaival hajlandók vagyunk ugyanúgy gazdálkodni, mint mindennel, ami korlátlanul és egyszerűen és olcsón meg- és beszerezhető. S eszünkbe sem jut, hogy magával az élettel gazdálkodunk pazarlón. A minket szolgáló életekkel, s közvetve sajái életünkkel. Legyinthetnénk: gyerekjáték! Igen, nyilván az. De a gyermekjatekok is szerzett értékrendeket tükröznek, s a gyermekkorban kialakult értékrendek tovább élnek a felnőttkorban, meghatározva ember és világ kapcsolatát. alkotó-építő, vágy kizsákmányoló-élősködő viszonyát. A gyermekkorban szerzett tapasztalásaink szinte ösztöneinkben. zsigereinkben élnek tovább. A mai negyvenesek még tudják tán becsülni a kenyeret, az autót, a csapból folyó meleg vizet, vagy uram bocsá', a meleg, fűtött mellékhelyiséget. És gyermekeink? Velük mi lesz, ha sosem alakulhat ki bennük a tárgyak, a javak, a szaKértelem, sőt, az alkotó munka iránti tisztelet? Velük mi lesz. ha az általuk korlátlanul tágasnak és szabadnak érzett — mert általunk, szülök által számukra ilyennek biztosított — világból belenőnek egy mind szűkösebbé váló. mind több felelősséget, szakértelmet múlhatatlanul megkövetelő világba? Vajon módjuk lesz-e idejében a legnehezebbre: a gyors értékrendváltásra? Hogy felnőttként, gazdaként, nyitott szellemű, felelős emberként élhessenek a zsugorodó világban. Lemondások kenyszere nélkül, alkotó tisztességben. SZAVAY ISTVAN Á

ldott jó természete van a gyereknek, képes mindig avval játszani, ami épjsen van. Nagy illuzionista, akármiből lehet repülő, autó. cölöpverő, nyúl is. róka is. Gyorsvágtában dolgozik a fantáziája, fölnőtt ésszel talán soha nem érjük el. Segíteni azonban sokat tud a fölnőtt Föl-föl,hukkan időnként olyan góndolat, hogy Jobban tennénk. ba,,á Rideg valósághoz szoktatnánk gyermekeinket. Kiszámítható a valóság, kézzelfogható, a vasorrú bábákkal csak szédítjük őket. Szerencsére hamvába holt erőlködések ezek. régen tudjuk, csámpáslelkű felnőtt lesz abból, aki gyerek se volt igazán. Ezeregyszer elmondták' már, hogy lakótelepi törekvéseink kirekesztik a természetet a városokból. és ezt legjobban a gyerek sínyli meg. Üljön be a szobája sarkába, játsszon tolatni is tudó elemes autójával, de a szirénázó kocsit már ne nyösztesse, mert nem hallani tőle a tévét. Előjövünk ilyenkor mi a nosztalgiánkkal. Nem volt szarkafészek a környéken, amiért fára ne másztunk volna, és a gatyánkat naponta stoppolhatta anyánk, mert áldozatok nélkül ezt se lehetett csinálni. Játék akkor? A befogható egész világ a mienk volt. Ha ezek után a kecskeméti panelváros játékait említem, enyhén fogalmazva is stílustörésnek tűnik. Annak csak. aki nem látta Műfára műszarkafészket természetesen nem raknak, van helyette más. Olyasmi. amiért egv negved erdőt mi is adtunk volna kicsi korunkban. Talán a legzajosabb karikánkat is. Cölöpvár_ árkokkal, dombokkal. A vak is látja talán, hogv nincsen benne aszfalt, csak fű és fa. Ha a távlali képet elemeire bontiuk. akkor éi-dekes csak igazán, öreg ártéri fa lehetett az, ami most óriási cethalként szolgál. Be lehet ülni a gyomrába! Az egyik- csúszda kétszarvú krokodil, a másik végenincsen fateknö. a harmadik előtt hordóféle bebújó van. Nem érdemes előállnr a nagyágyúval, hogy az igazi krokodilnak egvetlen szarva sincsen, mert mi, felnőttek, ehhsz már nem értünk. És a szarvas? Testes fa koronája volt valaha a mostani agancsa, föl lehet rá mászni Egyik pillanatban fa. a másikban agancs. Törzsét meg lehet lovagolni, azt hiszem, két óvoda népét ez az egy szarvas egyszerre magára veheti. Most jut eszembe nem is játékok ezek, hanem lények Lelkes lények. Rosszul mondom, nem a szokványos játékok, hanem igaziak. Az az igazi, amelyiknek lelke van. Nem tudtuk eldönteni, a nagy Brehm hová sorolta volna az állatok világában azt az őslényt, amelyik itt van mindjárt a tér sarkán, emlői és , feje formája tudományosan sehogy se stimmel, de azt a tipegő gyereket ez egy csöppet se izgatja, amelyik a mamája szoknyája mellől idült el nagy fölfedező útjára. Észreveszi. hogy füle van. és szegénynek homok ment a fülébe. LeBet egy lénynek homok a fülében? Akkora igyekezettel tisztogatja Pöttömke. nem lehet áhítat nélkül nézni. Gyermekded lelkem defektjére gyanakodnának sokan, ha tovább folytatnám. és hozzávenném a belvárosi szalagház tövébe telepített kétlovas, mozgatható bödönkordét. vagy azt a forgót, amelyiknek egyik ülőkéje szarvas, a másik bika. a harmadik ló. a negyedik madár Fölmentem inkább a megyei tanács nyolcadik emeletére, kikérdezni Gyerg.yádesz Lászlót, a népművelési csoport vezetőjét: honnan vették rá a pénzt? — Sokkal drágább ez. mint a csővázas játszótéri berendezés? — Nem tudom amannak az árát, nem is hasonlíthatom össze Ügy kezdődött, hogy egyéves ösztöndíjat adtunk Nagy Kristófnak, csináljon valamit Széchenyi városba, ahol annyi a gyerek, mint a mesebeli rosta lika. — Mekkora volt az ösztöndíj? — Havi háromezer. — Miből? — Többféle ösztöndíjat adunk mi. ez volt az egyik. — A lényeg tehát az. hogv a művészetek támogatására szánt összeget vitték ki a játszótérre? — Annak egy kis morzsáját csak. És művészi alkotásként vásároltuk meg a kész dolgokat is. Nem nagy dolog ez, máshol is rájöttek már. hogy a lakótelepi monotóniát oldani kell valamivel. A természet és lélek ápolása művészetekkel szintén nem a mi találmányunk, mi csak belevágtunk. Támogatott bennünket az erdészeti kutatóintézet. a kiskunsági nemzeti park a lektorátus. és elsorolni se tudnám,, ki még Évenként szervezünk tábort a fafaragóknak, ők is segítenek. — Azt hiszem, elkezdeni volt csak nehéz. Ellenzői? — Olyan nem volt. sőt megyei járvány is lett belőle. Hasonló fölfogású játszótér készült már Baján is. és lesz máshol is. — Ha művészeti alkotásként kezelünk valamit, akkor az egyediség fontos kritérium. de ha játéknak tekintjük, és gazdasági szempontokat is figyelembe veszünk, akkor azonnal a sokszorosítás szempontjai jönnek elő. — A kisszériás gyártás elől eddig egyetlen közreműködő se zárkózott el. de még az elején tartunk. — Van gyermeke? — Három. — Hova viszi őket játszani? — Széchenyi városba szarvast mászni, függőhídon imbolyogni, óriáskígyón futkározni. döcögőt billegtetni. csúszdázni. az óriás bálna gyomrába beülni, vagy a szarvashintán hintázni!! Ügy jöttem haza, líogy ma sem tudom, melyik mennyibe került. Ha tudnám, akkor se sokra mennék vele. a tegnapi árak ma már úgyse érvényesek. Azt tudom csak. hogy a játszóterek építésénél elsődleges szempont, hadd fusson. hadd mozogjon a gyerek a szabad levegőn. Kecskeméten megfejelték ezt a szempontot, és lám. követőik is vannak. Azt is sejtem, aki most a szarvas agancsának többemeletes magasában tanyázik. ha majd várost épít magának. sejtjeiben viszi hozzá a beosztást. Ha lelke is van a környezetünknek. a mi lelkünk is más. HORV4TH PFZSÖ Kiss Benedek G. Bruno verse arról, hogy ki kit tanít Mondom a evereknek: a kő az kő Mondom neki: a kenvér — kenvér. S mondom hoav ördöe boszorkánv az oedie nincsen csak hát ha lemegv a NAP tetevénv etszaka s televénv éjszakában Vénusz a láorÓ2sa-lSTEN Tükreink lámpáinkti everekek! beláttatiátok szemünk árrivékosát vakító nvarealások anvaebontás mögött a hátországot fölfedezem hát én ls úira: a kő az kő kenvér az kenvér — heuréka s vallom szabadon: ördög boszorkánv az pedig nincsen, csak bát "na lemegv a NAP televérv- é-szaka s televé* v éíszakában Vénusz a láorczsa.ISTEN! «