Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-04 / 285. szám

Magellan és a mikroelektronika Kétszer fizetünk? E

gykoron megjelent a világ, akkor még békés színpadán a homo sapiens. Még békés volt a világ, legföljebb a nagyjából ártatlan jószágnak mondható kardfogú tigris csattogtatta agyarát előember-ősünkre. hogy a biológiai egyensúly jegyében szert tegyen a számára oly fontos früstökre. Mondom, a számára oly fontos früstökre, s a természet számára oly fontos biológiai egyensúly jegyeben. S szert is tett a maga reggelijére tigrisünk, aki békés, mondhatni édeni tudatlanságban élte öröknek hitt világát. sejtelme sem lévén róla, hogy immár hódító útjára készülődik egy gyönge lény, amelynek se karma, se agyara, sót, bundája sincsen, csak éppen nyiladozó esze, amelynek révén s kezét használva megtanul majd szerszámot, fegyvert készíteni, sót, kommunikálni, s mindennek segítségével kollektív módon szembeszállni vele. a természet mindent lebíró őserejével, hogy éppen az ó bundáját változtassa meleg takaróvá, amely elősegítheti elterjedését a Föld minden, az élethez valamelyest is elviselhető körülményeket nyújtó tájékán. Nos, kardfogú tigrisünk napja leáldozott, a homo sapiens pedig elterjedt, rohamosan elterjedt a világ minden táján, s szerszámaival, fegyvereivel, kommunikációs készségéből eredő csoportos tevékenységével hihetetlen gyorsasággal sikerült fölborítania áz oly fontos biológiai egyensúlyt. A gyönge, szőrtelen, védtelen lény így ma benépesíti a földgolyót, s értékes leletként mutogatja múzeumaiban az erős kardfogú tigris fosszilis agyarait. A mintegy ötmilliárdnyi emberiség eddigi életrajza "nagyjából ismert. Nemcsak tényeiben, hanem a róla alkotott e'méletek által. Az elméletek ereo./Lényeként. amelyek kifejtették a kéz. az általa meghódított eszközök haszna 'áfának szerepét az értelétn,;. kibontakozásában, az anyagi világ .és az ember közti kölcsönhatások tudatfe.ilesztó mechanizmusait.. s a mind bonvolultabb közösségi-társadalmi viszonyoknak a homo sapiensre gyakorolt hatásait. Egészen addig, hogy az ember, aki megtanulta eszközeit elkészíteni, s ennek révén befolyásolni a természet folyamatait, s kommunikációs készsége révén képes volt társadalmakat alkotni eljutott, odáig, hogy elsősorban társadalmi lényként és társadalmi meghatározottságok közepette létezhet, mert képes volt háttérbe szorítani, a maga képére formálni a biológiai, termétényezőket. Nos. az út évezredeken át egyértelműnek tetszhetett a szemlélő számára. Ám ahogyan az ember a maga tevékenységével mindinkább a saját képére formálta a természetet, mind világosabbá vált. hogy a biológiai egyensúly fölborítása saját életföltételei is veszélyezteti. És ahogyan az ember mind ..szuperé bb'' technológiát, hozott létre az anyagi világ formálására és átalakítására, hogy mind nagyobb számú javakról gondoskodjék önmaga számára, mind világosabbá lett, hogy a bolygó erőforrásai és ökoszf érája képteléhek lesznek kielégíteni e szunertechnolóeia anvael igénveit fnversanyagok és energia), s képtelenek lesznek befogadni e szuoertechnológia termékeit és melléktermékeit (szennyező anyagok, mérgek, szén-dioxid és -monoxid stb.). Lassanként a meghódított természet kezd olv módon viselkedni a hódító emberiséggel, mint egy meghódított, széthulló struktúrája s ilv módon meghódolt város a hódítóval: a kommunális szolgáltatások széthulló rendszere miatt lakhatatlanná válik, nem életteret, hanem ellenséges, pusztító közeget szolgáltatva számára. A fejlődés új állomásai természetesen viszonylag új elvi megközelítéseket is szültek e világra. Például azt, hogy bár az ember kétségtelenül mindenekelőtt társadalmi lény és társadalmi meghatározottságok közepette létezik. számottevőek biológiai meghatározottságai is. S nem is csak a freudizmus értelmében (bár az a szempontrendszer sem elhanyagolandó!), hanem például abból a szempontból, hogy az embernek — biológiai lényként — szüksége van oxigénre, tiszta vízre, elfogyasztható táplálékra stb. Minderre szüksége van, s bár elvben, egy végletesen leromlott természeti közegben is valamiképpen gondoskodni lehetne — éppen a társadalmi meghatározottságok alapvető volta következtében — minderről, ám olyan iszonyú, nemcsak természetellenes medon, hanem embertelen áron, ami az ember megszerzett szabadságfaktorait szinte előember ősünk színvonalára redukálná. Szóval mindinkább újra fölfedezzük, hogy a homo sapiens azért biológiai jelenség is, biológiai meghatározottsággal. Sőt, elméleti munkákban is napvilágot látnak ma már olyan — tán megalapozott, de nem túlságosan, alaposan argumentált — okfejtések, hogy, bár az emberiség történetét minden el/előtt a társadalmi viszonyok változásai s a technikai-technológiai fejlődés, no meg a rendelkezésére álló erőforrások — szellemiek és anyagiak egyaránt — befolyásolták, annatk, hogy a többféle és lehetséges variánsból az általunk ismert és a homo sapiens által megélt történelem született meg, annak a gondolkodó ember „nyughatatlan" volta is oka. A „nyughatatlan" jelző valóban nem tűnik túlságosan megalapozott kategóriának ahhoz, hogy kielégítően be lehessen építeni a történeti fejleményeket vizsgáló-értelmező modellek bármelyikébe. Ám az is kétségtelen, hogy van valóságalapja, hogy némi rugalmassággal fölfogható az emberi „természet" meghatározó alapelveként. Gondoljunk csak a szellemi és fizikai fölfedezések azon — tekintélyes — hányadára. amelyeket nem valóságas társadalmi-közösségi igény hívott életre. Alighanem ebbe a kategóriába lehetne sorolni például a Mount Everest — sokszoros — meghódítását, a Föld sokadik körülhajózását, vagy például azokat a tudományos eredményeket, amelyeket a tudományok önmozgása hozott világra. amelyek nem a „valóságos", általunk megélt valóság tényeire támaiszkodva, hanem messze a nraxis előtt járó. elvont diszciplínákból szü'ettek. Nyughatatlan lenne az ember? Lehet. S lehet, hogy e nyugihatat'anságnak (is) köszönheti hajóit. autóit, repülőgépeit. Azokat az eszközeit, melyek materiális mozgékonyságát szolgálják, s amelyek nem föltétlenül tartoznak a gazdasági-társadalmi modell működőképességét biztosító nélkülözhetetlen alapok közé. Mert a sokmillió autó, a sokszázezer vitorlás és motoros jacht, a gazdagok játékszeréül szolgáló sok tízezer magánrepülógép nélkül azért ellenne valahogyan ez az emberiség. Az emberiség — igaz —, még csak ellenine valahogyan, de meglenne-e, meg lehetne-e mindezen javak nélkül az az ipari civilizáció amelyet az emberiség kialakított magának, s amely az erőforrások, az igények s az ökoszféra teherbírókepessége egyensúlyának fölborulásához vezetve mind komolyabb válságjelenségekkel küszködik? Veszélyben lenne hát az a civilizációs modell, amelyet kialakítottunk magunknak? Lehet, hogy valóban veszélyben van. A válságfolyamatokat immár egyre inkább érezzük mi is mindennapjainkban, s saját bőrünkön is. Szorongások váltakoznak bennünk a hitetlenkedéssel (nem mégiscsak lesz majd valahogy!), hogy a hitetlenkedés a keserűségnek vagy a nem túl megalapozott derűlátásnak adja át helyét. Mindenesetre tanulságos, hogy e válságban leginkább tán a személyes és kollektív szabadságunk értékmérőjeként fölfogott materiális mozgási szabadságunk elvesztésétől félünk, hogy autónkat, utazási és mozgási lehetőségeinket jobban féltjük tán, mint gyomrunkat, tán a kollektív és alapvetően jellemző, cselekvéseinkhez indítékként szolgáló .nyughatatlanság" jegyében. Mert félünk a szürkeségtől, a mozgékonyság nyújtotta „kalandok" híján az egyén számára relatíve egyneművé váló világ rmnd fogyatékosabb inspirációkat adó közegétől: Azaz: a materiális világ mozgékonvsáegal meghódítható változékonyságából fakadó sokrétű és értékes, személyes tapasztalásokkal hitelesített információtömegének elvesztésétől. Hiszen információk híján éppen az kerül veszélybe, ami a lényegünk: az új és új indíttatások, inspirációk folytonossága. Csakhogy információ sokféleképpen létezik e világon. Ha direkt információs forrásaink — az ökoszféra anyagi forrásainak korlátozott volta miatt — beszűkülnek, még mindig dúskálhatunk az indirekt, az átalakított információk milliárdjaiban, különösen korunkban. S tán éppen ez az információs közeg az, amely — az ökoszféra korlátai közepette is — biztosíthatja a homo sapiens maradéktalan kiteljesedését (lásd a mikroelektronika számtalan lehetőségét, amelyek éppúgy alapvetően átformálnak rövidesen szinte minden társadalmi-gazdasági folyamatot, mint ahogyan átalakítják az emberek, családok magánéletét, életmódját, munkáját is.). Ügy tűnik, új horizontok bontakoznak ki lassanként az emberiség előtt. Ahogyan manapság sokszor igazán játék számunkra az autó, a jacht, a materiális mozgás számtalan lehetősége és eszköze, úgy válhat számunkra szántén játékká majdan a számitógépek révén az indirekt és átalakított információkra alapuló szellemi mozgékonyság, amely a mainál jóval kevésbé - terheli majd az ökoszférát, amelyhez nem annyira az anyagi, mint inkább a szellemi erőforrások végtelenségére lesz szükség, s amely éppoly lendületet adhat az emberiség fejlődésének, mint a materiális mozgékonyság adott, eszközök által (ló, autó, repülő) felfokozva, új és új direkt információkhoz juttatva bennünket, egy olyan világban, amelyben az anyagi termelés — figyelembe véve a Föld teherbíró képességét — a valóban ésszerű szükségletekre koncentrál majd. Gazdag, valószínűleg a mainál sokkalta gazdagabb és sokszínűbb világ jöhet Ily módon létre, ha — homo ludens módján — megtanulunk az anyagi eszközök helyett az elvont és átalakított információkkal és gondolatainkkal is játszani, a mikroelektronika által lehetővé váló szervezett, társadalmilag meghatározott keretben. új információk millióit szülve ily módon a világra, amelyek által a jólétre törekvő gazda módján okosabban kezelhetjük az életterünkül szolgáló ökoszférát, a maiinál kevésbé hályogkovács módon. E világ pedig legalább annyi kalandot és inspirációt tartogat számiunkra, mint Magellánnak nyújtottak az óceánok, s mint amennyire a Föld körülhajózása befolyásolta civilizációnk sorsát. SZAVAY ISTVÁN Tamási Lajos A

z eset valódi. Társa is van, nem is egy. Aki netán nem talál, kérdezze meg a szomszédját. Egyik termelőszövetkezetünk ásatásba kezdett. Nem a melléküzemágak számát akarta gyarapítani, hírét se hallotta, hogy Attila koporsója ott lenne a disznóhizlalda mellett, régészeti hajlamok se virágoztak ki benne, csak a kényszerűség vitte rá. Akárhogy nyitogatták a csapokat, nem is csöpögött rajtuk a víz. Száraz az ősz, augusztus közepe óta valamirevaló eső nem esett, kiszikkadt volna a víztorony? Szerencsére ekkora baj nincsen. A természeti törvények szerint az történt csak. ha itt nincsen valami amott bőség van belőle. Tócsa jelezte, csőtörés van. Ettől se kell mindjárt a falnak menni, naponta mondja a rádió, hogy itt is van, ott is van. Miért ne lehetne a határban is egyszer, ami a fővárosban majdnem mindig van. Senki nem keseredett el. ásót, lapátot fogtak, és kiásták a csövet. Izgalmas dolgok derültek ki. Ahol hozzáértek, mindig letörött belőle egy darab;-' Megette a rozsda, mállott az egész. Ilyen az idő vasfoga, a vasat is megeszi. Vakaróztak az emberek. Ehhez fogható leletre még nem akadtak. Tíz éve tették le a csövet, amikor n hizlalda megépült még bírnia kéne. Bírná is. ha úgy tették volna le, ahogy kell. Jótétlelkek ellopták volna a szigetelőanyagot? Senki kezéhez nem ragadt belőle egy szál se, ez az ásatás legnagyobb fölfedezése. Megtalálták mindet, zsákban, benne az árokban, a cső mellett. Apró kis leletekből is tudnak következtetni okos emberek az előttünk járókra, hamar kitalálták itt is, mi történt Arra nem lehet gyanakodni, hogy hirtelen jött volna a tatár és menekülniök kellett az építőknek, tíz évvel ezelőtti krónikáink ilyen támadásról nem tudnak. A számlákon is az áll. hogy minden csövet szigeteltek drága pénzért. Valaki elrikkanthatta magát, hagyjuk a fenébe. gyerünk a kocsmába! A csőszigetelésnél sokkal jobb egy pofa sör kettőről ne is beszéljünk, ök elindultak az ital után. a dózer meg betakarta az árkot, ennyi az eeész. Ilyen erős elhatározások ritkán maradnak követők nélkül, amióta kitalálta valaki, hogy ökör iszik magában. Hosszú a cső. nagy pénz az ára. Elintézhetnénk avval, legföljebb kétszer fizeti ki a téesz, ennyit ki kell bírnia. Bírná ls. ha most is olyan jő erőben volna. mint tíz évvel ezelőtt. Sok minden begyűrűzött azóta hozzánk, csak az a fölismerés nem akar begyűrűzni, hogy a hitvány munkának mindig megisszuk a levét. Egyikét tíz év múlva, a másikét hamarabb. Üjra ki kell ásni az árkot, megint kell csövet venni, most már igazán rá kell tekerni a szigetelőt, és ha Ködös este mindent nagyszerűen csinálnak, akkor is csak ott tartanak, ahol tíz évvel ezelőtt. Bütykölünk, javítgatunk, toldozgatunk-foltozgatunk, mert mindig akad egy-két ember, aki lényeges dolgokról megfeledkezik. Arról, hogy a pénzért meg kell dolgoznunk. Ilyenkor meditálni szoktunk arról, hogy valahová kiszökött belőlünk a munka becsülete. Hej, valamikor régen, ha azt mondta valamire a derék mester, hogy készen van, az meg is volt csinálva. Most a jelentések sokszor megelőzik a munkát Ügy szokták ezt mondani, hogy készre jelentik, ami pedig nincsen készen. Iskolát is készre jelentenek szeptemberben, de még október végén is csapkodják benne a maltert. Akkora bukfenc is előfordult már. hogy célprémiumot fizettek ki a mindenáron való készre jelentésért. Meditálunk tovább: miért nem tudnak nálunk lenni most is derék jó mesteremberek? Génjeink vesztették volna el időközben ezt a tulajdonságunkat? Bízom benne, ekkora katasztrófa nem érte az emberiséget. Rágódásaink következő passzusa: és az ellenőrök hol voltak? Igaz, igaz. Akkora átadási ünnepségeket tudunk néha rendezni, hogy fej nem marad józanon. Miért nem áll meg legalább az ellenőr kezében a pohár: pardon, hitvány munkám nem iszom! Ilyen esetről se tudnak a krónikáink. Ellenőreink vannak, a fizetést is fölveszik, az árkot mégis ki kell ásni még egyszer. Én nem szidom az ellenőröket. Együgyű eszemmel azt gondolom, a gombostűgyárban a tű gombját ne ellenőr kutatgassa, hanem a fejelőgép kezelőie. Ha nem tud rá ügyelni, tegyük el faszöget hegyezni, mert arra nem kell gomb. Jámbor óhaj ez. sokan elzengték már, eggyel több se nem oszt, se nem szoroz. A boltban két deka élesztőt nem vagyunk hajlandók kifizetni. ha nem kapunk élesztőt. Tovább megyek. Biztosra veszem, szesztestvér sógoraink egyetlen üveg sört ki nem fizettek, ami* kezükbe nem kapták. Bár sokan lehettek, nem neveztek ki maguk közül sörellenőrt, megnézte mindenki maga mit kap és mit fizet. Rá kellene jönnünk egyszer, hogy jelentésre nem szabad pénzt kiadni a kezünkből. Jaj, de ml lesz avval, aki nem szigetelte a csövet?! Neki is van családja, és a sört is pénzért mérik. Azt hiszem, itt van a kutya elásva. Aki jól dolgozik, mint a sokat emlegetett, régi, jó mesterember, akár jobban is fizessük meg, mint régen, mert megérdemli. Aki viszoint összekeveri a csőszigetelést és a premizált sörivást — azt is hagyjuk meg szeretett mestersége mellett. Hadd gyűjtse a söröskupakot, hátha pénzt adnak egyszer azért is. HORVÁTH DE/.SÖ Az a nap rossz volt. ideaes volt az utca fáradt ós szeles volt. néztem a várost: a hideg záporos ködben semmi iel csak vártam, hogv valaminek, valaminek történni kell. Csak az az este múlna el. — Jóestét — mondtam — kedvesem, csillag süt a tenyeremen. olyan sötét az esti város, iósoli egv szép napot nekem. — Jóestét neked is — felelte —. s én azt gondoltam olyan asszonv ő. kinek hangiában a lelke akinek száián a zenét egv boldog isten hangszerelte. — Jóestét — szóltam csendesen iósoli egv széo naoot nekem. Neked tudnod kell hogv van az. mikor az idő nem halad. mikor az óra szinte áll s csak vár az ember, mire vár. mikor a gondnak nincs neve. mégis rohannod kellene, el kell iutnod valahova innen, csak nem tudod hova. csak ahol vagv. csak onnan el. csak ez az óra múlna el csak ez az este múlna el. Neked tudnod kell. azt hiszem. iósoli egv széo napot nekem. Nem kérem, hogv nvuaalmat adsz-e. mondtam. hogv holnap megsiratsz-e. mellettem boldogan virradsz-e. eliössz-e messzire velem, csupa füst és ködfénv p.z este iósoli egv széo naoot nekem. Annvit. hogv este van. rr.elea van. didergő csillagom veled van. mondd azt. hogv könnvú ió kezed v->n s hogv régen lesett felelet van számomra nyelveden. Jósoli egy szép napot nekem.