Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-23 / 301. szám

/H\ÍI <oO VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 72. évfolyam 301. szám 1982. december 23.; Csütörtök Ara: 1,40 forint AZ MSZMP SZEGED VÁROSI BIZ OT7SÁGÁN A K L ÁPJ A A Kremlben befejeződött az ünnepi ülés Fogadás a résztvevők tiszteletére Hazaindult a magyar delegáció Szerdán Moszkvában foly­tatta munkáját az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió és az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsainak a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi ülése. Az ülésen több mint száz külföldi küldöttség is részt vett. A testvérpártok veze­tői magán a tanácskozáson tolmácsolták országuk, né­pük üdvözletét a Szovjet­uniónak, a szovjet népnek. Kedden az első felszólalók között volt Kádár János, az MSZMP KB első titkára, a magyar párt- és állami kül­döttség vezetője. Beszédét teljes egészében közölték a szerdai szovjet lapok. Teg­nap mondott beszédet az ün­nepi ülésen Wojciech Jaru­zelski. A I.EMP Központi Bi­zottságának első titkára, a Lengyel Népköztársaság mi­niszterelnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Szov­jetunió határozott támogatá­sa biztosította Lengyelország szamára az igazságos hatá­rokat A szovjet segítség megkönnyítette az ország háború utáni helyreállítását és iparosítását. A szovjet se­gítségnek az ország jelenle­gi nehézségei legyőzésében is felmérhetetlen szerepe van. s Lengyelországban er­ről soha sem feledkeznek meg. Ma Lengyelország az általános osztályharc közép­pontjában van. Az Egyesült Államok ott és akkor árt neki, ahol és amikor csak tud. Ezzel akarja szétrom­bolni a Jaltában és Pots­damban kidolgozott, a hábo­rú utáni békés rendezést. Célját azonban nem érheti el. Lengyelország nem haj­lik meg külső nyomás előtt, s nem válik ütőkártyává mások cinikus játékaiban. Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, Románia ál­lamfője beszédében rámuta­tott: Románia nagyra érté­keli azokat az eredménye­ket, amelyeket a Szovjet­unió ért el a szocialista épí­tőmunkában, a Szovjetunió nemzetközi tevékenységét, korunk súlyos problémáinak megoldásában betöltött rend­kívüli szerepét, a békéért és a nemzetközi együttműködé­sért folytatott harcát. Lazar Koiisevszki, a Jugo­szláv Kommunisták Szövet­sége Központi Bizottságá­nak és Jugoszlávia államel­nökségének tagja nemzet­Közi kérdésekről szólva rá­mutatott: az emberiség létét és további haladását kizá­rólag a békés együttműkö­dés és tárgyalások útján le­het biztosítani. Mauno Koivisto finn köz­társasági elnök beszédében felhívta a figyelmet a fegy­verkezési hajsza veszélyeire. A Szovjetunió és Finnország kapcsolatáról szólva hang­súlyozta, hogy az a barát­ságon és egymás iránti köl­csönö." bizalmon alapul. A jubileumi ülés résztve­vői egyhangúlag fogadták el a „Felhívás a világ népei­hez és parlamentjeihez" cí­mű dokumentumot, mely a béke megőrzésére, az enyhü­lés folytatására szólít fel. * Moszkvában szerdán befe­jezte munkáját az SZKP (Folytatás a 2. oldalon.) Tárgyalt a városi tanács A Kreml kongresszusi nalotáiának üléstermében. A képen (balról iobbra): Todor Zsiv­kov. Kádár János és Gustav Husak. (Telefotó — TASZSZ—MTI—K3) Felhívás a világ népeihez és parlamentjeihez A béke megvédését, a háborús veszély elhárítását elősegítő lépésekre szólította fel a világ parlamentjeit, kormányait, politikai pártjait és népeit a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az SZKP Közpon­ti Bizottsága. A dokumentum megálla­pítja: „Mi, a Szovjetunió népeinek képviselői, akik azért gyűltünk össze Moszkvában, hogy ünnepélyesen megemlékezzünk a SzoViet Szocialista Köztársaságok Szövet­sége megalakulásának hatvanadik évfor­dulójáról. 270 millió szovjet ember nevében a következő felhívással fordulunk a világ parlamentjeihez, kormányaihoz. politikai pártjaihoz és népeihez. A nemzetek közötti ellenségeskedés és gyűlölködés legyőzése, a különböző népek igazi egyenjogúsága és barátsága. tehát mindaz, amiről az emberiség legkiválóbb elméi évszázadokon át álmodtak, orszá­gunkban valósággá vált a kommunista párt és a szovjet állam lenini politikájá­nak. a nemzeti és társadalmi szabadság szocialista elvei megvalósításának, s az el­nyomás és kizsákmányolás valamennyi formája felszámolásának erédménveként. A.Szovjetunió külpolitikáját is azok az úi kapcsolatok határozzák meg amelyek a szocialista államban az emberek és a népek között kialakultak. Eszménvünk és változatlan célunk, állandó gondoskodá­sunk tárgya az általános béke. a népek közötti barátság és együttműködési. A Hagy Októberi Szocialista Forradalom úi történelmi korszak Kezdetét jelentette. A társadalmi és nemzeti elnyomás igáját levetve, a dolgozók létrehozták a szovje­tek országát, azt az államot. amelyben megvalósult a népek testvéri barátsága és egyenjogú kapcsolata, azt az államot, amely valamennyi népe számára biztosítja' a valódi szabadságot, haladást és felvi­lágzást. A tartós, megbízható, szilárd béke min­den ember, valamennyi nép s az egész emberiség elsőrendű, legnagyobb igénye. A beke igénye különösen fontos a ie­lemegi körülmények között amikor az ál­lamok olyan fegyverek birtokában vannak amelyek képesek megsemmisíteni az em­beri civilizációt, a földi életet, s amikor a háborús veszély, amelyet a hetvenes években sikerült számottevően csökkente­ni. ismét erősödik, a nemzetközi feszültség pedig észrevehetően fokozódik. Az államok erőfeszítéseinek, valamennyi ország kormánya, szervezett, politikai erői és minden állampolgára tevékenységének a nukleáris katasztrófa megakadályozását kell szolgálnia. Ennél fontosabb feladata nincs, és ném is lehet. Mi. a szovjet nép meghatalmazott kép­viselői' ünnepélyesén kiielentiük. hogv a béke és a nemzetközi együttműködés leni­ni politikáját folytató Szovjetunió minden tőle telhetőt megtesz a háború megakadá­lyozásáért. Megerősítjük, hogy a Szovjetunió vállalt kötelezettségének eleget téve nem alkal­maz elsőként nukleáris fegyvert. Ismétel­ten felhívunk minden nukleáris hatalmat arra. hogv tegyen hasonló kötelezettség­vállalást. Kijelentjük, hogv a Szovjetunió. az Egyesült Államokkal való kölcsönösség alapján, kész arra. hogv befagyassza nuk­leáris fegyverkészleteit. Állást foglalunk amellett, hogv gyor­san és eredményesen feleződjenek be a hadászati fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről, valamint az európai nuk­leáris fegyverzet korlátozásáról folytatott szoviet—amerikai tárgyalások, és mielőbb megállapodás Szülessék a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentéséről Közép­Európában. Javasoljuk egv olvan szerződés haladék­talan megkötéséi amelv teljesen és általá­nosan betiltana mindenfajta nukleáris fegyverkísérletet, hogv többé ne.hozhassák létre az ilyen fegyverek újabb fajtáit és típusait. Síkraszállunk a vegvi fegyverek megtil­tásáért és megsemmisítéséért. F elhívunk arra hogv haladéktalanul folytassák a fegyverzetek korlátozásának és csökkentésének más kérdéseivel foglal­kozó. megszakadt tárgyalásokat. Arra hívjuk fel a világ valamennyi ál­lamának törvényhozó szerveit és kormá­nyait hogv aktívan járuljanak hozzá a konliiktusveszélvt reitő helyzetek és o fe­szültséggócok problémáinak kizárólag po­litikai eszközökkel történő megoldásához. Síkraszállunk azért hogv erősödjék az Egyesült Nemzetek Szervezete és növeked­jék szerepe a nemzetközi béke és bizton­ság megerősítésében. E célok elérése érdekében a Szovjetunió kész együttműködni a világ valamennyi államával, függetlenül azok politikai és társadalmi rendszerétől. A szoviet emberek meggyőződése hogv az államok és nének erőiket egyesítve le tudják győzni a háborús veszélyt, megtud­ják őrizni és meg tudják szilárdítani a világ békéiét, biztosítani tudják az embe­rek jogát az élethez. Ilyen egyesült erő­feszítésekre hívjuk fel a világ parlament­jeit. kormányait, politikai Pártjait és né­peit." (MTI) Szeged megyei város ta­nácsa tegnap tartotta meg idei utolsó ülését Pap p Gyula elnökletével. Az ülé­sen részt vettek a város or­szággyűlési képviselői, a körzeti pártszervezetek tit­kárai, a társadalmi és tö­j megszervezetek vezetői. | A testület a következő napirend szerint végezte munkáját: Az 1983 évi mű­ködési költségvetés es fej­lesztési alap megállapítása ! (előadó: Prágai Tibor, a I tanácselnök általános he­I lyettese): A házkezelői szol­! gáltatások helyzete az álla­| mi lakóházingatlanoknál í (előadó: Kószó József, az 1 IKV igazgatója); A művelő­dési és ifjúságpolitikai bi­zottság tevékenysége (elő­adó: dr. Horváth Károly, a bizottság elnöke); A tanács 1983. évi munkaterve (elő­adó: Papp Gyula); Tanács­rendelet-alkotás, előterjesz­tések, interpellációk, beje­lentések. A különböző napirendi pontok vitájában felszólalt Lángi István Gyimesi Jó­zsef. dr. Petrik István, a Csongrád megyei tanács el­nökének általános helyette­se. Katona Gyula. dr. Han­tos Zoltán, Török József, az MSZMP városi bizottságá­nak első titkára. Molnár Imre körzeti pártszervezeti titkár, Bozóki István No­vákné Halász Anna, a KISZ városi bizottságának első titkára, dr. Török László, Heiler István, Mendebaba Rá dó, Farkas Istvánné és dr. Ozvald Imre. Interpel­lált: dr. Török László, dr. Ruzicska László. Germán­ná Vastag Györgyi Link Mihály és Sirián Gábor. A tanács valamennyi na­pirendre tűzött témával kapcsolatban határozatokat hozott. Az allaitartásról szó­ló tanácsrendelet megalko­tását azonban* tavaszi • ülé­sére halasztotta, mert szük­ségesnek ítélte a lakosság­gal való szelesebb körű kon­zultációt. A testület elfogadta Nóg­rádi Istvánnénak, a 20. szá­mú választókerület tanács­tagjának lemondását, és ezt a választókerületet megüre­sedettnek minősítette. Elfo­gadta az új tanácsi bizottság létrehozására szóló előter­jesztést is. miszerint az ed­digi ügyrendi bizottság mel­lett héttagú jogi és igazga­tási bizottságot hozott létre. Ennek elnökévé dr. Bodó Istvánt választották. Ta­nácstagokat delegált a tes­tület más tanácsi bizottsá­gok megüresedett helyeire is. A tanács ülésének napi­rendjei közül az alábbiak­ban a jövő évi költségvetés és fejlesztési terv célkitű­zéseit, valamint a házkeze­lői szolgáltatásról szóló tá­jékoztatót ismertetjük. A jövő évi költségvetési és fejlesztési terv A jövő évi költségvetés és fejlesztési alap legfőbb arányait a VI. ötéves terv célkitűzései határozzák meg. A népgazdaság helyze­tének változásai azonban természetszerűen tükröződ­nek a város gazdálkodásá­ban is. Továbbra is folytat­ni szükséges a költségvetés egyensúlyát javító intézke­déssorozatot, mérsékelni kell a beruházásokat minden tekintetben szigorú és taka­rékos gazdálkodásra van szükség. A tanács a terv összeállítása során az alap­ellátásra fordított legna­gyobb figyelmet, és kritiku­san rangsorolta a kiadáso­kat. Bevételi és kiadási elő­irányzatainak főösszege l milliárd 361 millió forint, közel tíz százalékkal maga­sabb az ideinél. Az alapellá­tás körébe tartozó ágazatok élvezik elsősorban a maga­sabb összegeket. így példá­ul az egészségügy, a szociá­lis gondoskodás, az okta­tás, valamint a felújítás jellegű kiadások. Az 1983-ban fejlesztésre költhető összeg 931 millió forint, az eredetihez képest 222 millió forinttal keve­sebb. Így a beruházási le­hetőségek közül az 1983­ban befejeződő, létesítmé­nyek fedezetét vette első helyre a testület, a csök­kentéseket az indításra ter­vezett létesítményeknél al­kalmazta. Célcsoportos la­kásépítésre 319 millió jut így a jövő évben átadásra tervezett lakások számát nem kellett csökkenteni. Ez az összeg lehetőséget nyújt a lakótelepek alapfokú ellá­tását biztosító víz-, csator­na-, gáz- és fűtési vezeté­kek kellő időben történő megépítéséhez is. A pénz­ügyi fedezet 480 darab cél­csoportos lakás felépítésere elegendő, de fedezetül szol­gál a következő évi lakás­építés alapozásához és te­lepszerű társaslakások épí­tési területének élőkészíté­séhez is. A fejlesztési terv szerint jövőre jelentős rész­ben befejeződik a lakásépí­tés Makkosháza városrész­ben (Északi II. ütem), meg­kezdődik Felsőváros IV.y Rókus I D ütemében. to­vábbá a Lenin körút—Tele­ki utca és József Attila :;u­gárút közötti területen. Be­fejező szakaszához érkezik 1983-ban a könyvtár-levél­tár émtés. s megkezdődik a színház felújitásához idén beszerzett gépek szerelése. A költségvetési és fej­lesztési összegek meghatá­rozásán túl a tanács felhív­ta a gazdálkodást iránvi'tó szakigazgatási szerveket. (Folytatás a 3 oldalon.) Vasiít-villamosítás Elkészült a vezeték, és szerdára virradóan feszült­ség alá helyezték a Sajó­ecseg—Sajószentpéler közöt­ti vasúti szakaszt. A MÁV miskolci igazgatósága Ka­zincbarcikáig villamosítja a vonalat, a munka első részé­vel, a most átadott több mint tíz kilométeres hálózat­szakasz fölszerelésével nem egészen hat hónap alatt vé­geztek. A mintegy 15 millió forin­tos. munka záróakkordja a feszültseg alá helyezést kö­vető biztonsági méréssoro­zat. Az eredménytől függően —- előreláthatóan a jövő év elején — közlekedhetnek ezen a vonalon is a villamos mozdonnyal vontatott sze­mély- és tehervonatok. ,

Next

/
Thumbnails
Contents