Délmagyarország, 1982. november (72. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-13 / 267. szám

Szombat, 1982. november 13. 5 SIMONTORNYA VÁRA Műemlékek és a közgondolkodás K

özügy ma Magyarországon a műemlékvédelem. Jó érzésekkel és gyönyörködve járhatjuk be a páratlan szépségű Budai Vár, Kőszeg, Sopron, Szentendre, Gyula, Kecskemét, Szigetvár hangulatos utcáit Nem vagyunk közömbösek értékeink iránt, magunkénak érezzük azokat, közügynek tekintjük sorsukat S eljutottunk már addig is, hogy aggódunk, szólunk egy-egy düledező értékes lakóház, középület láttán, sőt a harangokat is félre verj ük néha, például pusztuló kastélyaink, romjaink megmentése érdekében. Ám mi vagyunk azok is, akik évekig, évtizedekig képesek vagyunk tétlenül szemlélni, hogy kikezdi s tönkreteszi az idő lakóhelyünk féltett kincsét, a falu legszebb épületét vagy a műemlék szobrot a kisváros főterén. És siránkozunk például azon, hogy a község éves fejlesztési pén2e sem lenne elég a műemlék rom bekerítésére, miközben telkeinkre kis palotákat húzunk. Csodára várunk. És mi vagyunk azok is, akik tétlenül nézzük, amint középkori kövekből építkezik a fél falu. és hogy itt-ott fogyatkozik a kúria. Ország-világ előtt büszkék vagyunk — s lehetünk is — műemlékvédő szakembereinkre, ha szemünk előtt formálódik sziszifuszi munkájuk eredménye, de mindjárt ellenségeinkké, fontoskodó, akadékoskodó hivatalnokokká válnak, ha a nagyobb pusztítást megelőzendően nekünk mondanak nemet. Közügy ma Magyarországon a műemlékvédelem, de nem az még mindenütt és mindenki számára. Európa-hírű a magyar műemlékvédelem. Világszerte ismerik, elismerik, nagyra értékelik azt, amit e téren tettünk és teszünk, s látjuk mi is saját sikereinket. De mi ismerjük igazán gondjainkat is. Műemlékek tekintetében nem vagyunk különösebben gazdagok, nem haladja meg a kilencezret, amit nyilvántartunk. De értékesek és kedvesek számunkra a műemlék jellegű és a városképi jelentőségű épületek, azokat is nvilvántarjuk. Darabszámra pontosan tudjuk, hogy például 355 várromunk, templomromunk van, hogy 1246 középületünk védett, hogy csaknem pontosan ugyanennyi a nagyon értékes népi műemlékünk: s az Országos Műemléki Felügyelőségen öt vaskos kötet vall csupán az állam' gazdaságok birtokában, kezelésében levő műemlék épületekről is. Minderre azt mondják, akik nemzetközi összehasonlítással bírnak, hogy nem túlzottan sok, ám szémszerűségében^ sem lebecsülendő, s még inkább nem az tartalmában műemlékkincsünk. Múltunk, történelmünk, kultúránk. nemzettudatunk hordozóinak és részeinek tekintjük műemlékeinket, amelyek forrásai önismeretünknek, a szocialista ha-: zafiságnak. Űgy tartoznak hozzá településeinkhez, hogy egyben közösségmegtartó, 'közösségformáló tényezők. Törvények, magas szintű határozatok intézkednek arról, hogy értékeinket számba vegyük, s fennmaradásukról oly módon gondoskodjunk, hogy a mát — és a jövőt — szolgálják. Műemlékeink többek tehát évszázados köveknél, omladozó romoknál, pókhálós kaistélyoknál, csonka köztéri szobroknál, kopott városközpontoknál, de hogy valóban többek lehessenek, meg kell becsülnünk őket Műemlékeink helyreállítására és új, mai funkcióhoz alakítására központi pénzekből évente 600800 millió forintot költünk, s a közelmúltban született döntés jelentős összegről kastélyaink érdekében. Fokozott állami támogatás jut az egyházi tulajdonban levő műemlékek védelmére. A 70-es évek közepétől 200 népi műemlék épület felújítására, illetve az állagromlás megállítására került sor; Budapesten megnyugtatóan rendeződött a védett köztéri szobrok sorsa. Mi tagadás, tennivalóinkat sem kell nagyítóval keresnünk. Bár a szakemberek hangsúlyozzák: műemlékeink sorsa ma országszerte nem kis részben a tulajdonos — a helyi tanács, a gazdaság stb. — szándékától függ. A műemléki hatóság — szélsőséges esetektől eltekintve — jószerivel csak befolyásolhatja a helyi döntéseket. Gyakorta elhangzik olyan vélemény is, hogy ha több pénz állna e célra rendelkezésre, sok helyütt akkor sem tudnának mit kezdeni a műemlékekkel. Általában egybehangzóak viszont a vélekedések abban, hogy ahol ténylegesen közügynek, vagy másképpen fogalmazva: szívügyüknek tekintik saját műemlékeik sorsát, ott sok mindent meg : tudnak valósítani önerőből vagy összefogással is. És érdekes módon ezeken a helyeken nem is azzal kezdik, hogy „nincs pénz". Egy nagyobb szabású felmérés tapasztalatai szerint nem ritkák az olyan nagy áldozatok árán rendbehozott műemlék épületek, amelyek folyamatos fenntartás híján ismét romlani kezdenek. Talán csak azért, mert nem akad valaki, aki évente' egyszer egy létrát támaszt a csatornának, és eltávolítja a szemetet, helyreigazítja a megbomlott cserepet, kijavítja a megrepedt vakolatot. . . Másutt — és sajnos, eleg sok helyen úgy vélik — ki tud'ja miért —, hogy nem tartoznak a kastélyokhoz, kúriákhoz, a felújított középületekhez a környezetükben levő parkok, kertek, a pompázatos épületek korty, pusztít az enyészet. Mintha erdészek, kertészek, parképítők csak az Országos Műemléki Felügyelőség alkalmazásában lehetnének! Gazdátlanok — úgy tűnik — a kisebb települések határaiban, terein, a falvak szélén álló, ugyan nem világraszóló, de műemléki értékű védett szobrok, emlékművek. Itt-ott csak az alapzatukat kellene egy kőművesnek kijavítania, és a gazt kellene kiirtani ... Gond van — kétségtelenül — a magántulajdonban levő műemlék épületekkel, felújításuk nem kevésbe kerül. Bár ahol és akik nagyon akarják, megtalálják rendbehozásuk módját, nagyobb összegű kölcsönnel; helyi segítségre is van példa. Ugyancsak eléggé általános tapasztalat, hogy sok helyütt nem vagy nehezen találják meg a gi épületeknek a legcélszerűbb új, mai funkciót, s ezen akad meg az ügy. Ahol kastélyból csibekeltetőt akarnak csinálni, ott persze közbeszólnak a szakemberek, de jellemzőbb, hogy ötletekkel, javaslatokkal is segítenek, és átalakítási tervek esetén hajlanak az ésszerű kompromisszumokra. Kétségtelen, a legkézenfekvőbb a műemlék épületeket a művelődés céljaira rendbehozni, s a példák sora azt bizonyltja, sikeresek a várszínházi bemutatók, a kastélyhangversenyek, a méltó körülmények között megrendezett fnúzeumi tárlatok, alkotótelepek. Helyenként jó vagy elfogadható megoldás az is, ha szociális otthont, gyógyszertárat, kollégiumot rendeznek be a régi épületben; könyvtárat vagy állami gazdasági irodát Az utóbbi időben mind többfelé érdeklődnek magánszemélyek, kisebb közösségek: panzió, hangulatos vadászház céljára bérbe vennének állami épületet. Rendbe hoznák, védenék. Járható útnak látszik. Még inkább követendő példa azonban, amelyről Baranya megyéből érkezett híradás. A Szénbányák Vállalattól a Pécsi Kesztyűgyárig nagyüzemek egész sora jelezte: anyagi hozzájárulás és társadalmi munka formájában készek lennének közreműködni a mázaszászvári várépület rekonstrukciójában. Erők egyesítése révén megszépül a nagycenki Széchenyi-kastély, gazdasági épületeiben méntelep, a főépületben múzeum lett, és formálódik a levél táii rész is. Jól ismert, hogy Kecskeméten például az egykori zsinagógából a tudomány és technika házát alakították ki. s a művelődést szolgálja a hatvani Grassalkovich-kastély. Természetesen legfontosabbnak ítélt műemlékeink védelme a központi keretekből is folytatódik. Szakértő, avatott kezek a többi között napjainkban a híres hollókői várat hozzák rendbe — kilátó céljaira. D. G. Értékek és változások Katona Judit Éjféli hírek után Rátok gvúitiák a házakat, ártatlanok vérével írnak, megszámolják a lelkeket, kiszámolják a felbukottat: szívem elé állnak az élők. szívem mögé állnak a- holtak. Idegeket bénít a csönd s a kijárási tilalom. Embermáglyák nehéz füstiétől az éiszaka csuoa korom. Célbaveszik a fiadat, célbaveszik a fiamat, a virágot lefejezik: a békességre kell most várni bujtassátok, amig lehet — életre-halálra keresik a gyermeket Heródes katonái. E

gy ember kúszik a homokban. Kezei, görcsbe ránduló ujjai közt durva kvarcszemcsék peregnek, ahogyan mind egyre följebb akarna jutni a fölébe magasodó homokdombon, följebb, a homok fölötti, valószínű ég leié, hason csúszva, négykézláb mászva, hogy ne haladjon semmit sem, hogy helyben maradjon, s csak a homok fusson ki görcsösen marko• ló keze alól. Durva kvarcszemcsék peregnek, ahogyan pereg a film. Gyönge amatőrfilm, gyönge technikával, kezdetleges dramaturgiával. Álomvilág, ahogyan kapaszkodik fölfelé a szereplő a fal meredekségű domb keze-lába alól kipergő homokján. Fönt óriási pohárban habzó sör várná, nektárként kelletve magát. Tudjuk, sosem fogja elérni. A széles vásznon a technicolor kópia briliáns színei villóznak a moziban, utolérhetetlen intenzitással kelletvén mindent, ami a filmkockákra kerül. Autócsodák metallfényes zománcát, metszett poharakban az italok csillanását, az este sejtelmes fényeibe burkolózó, garden partyra készülő kaliforniai villa kertjének a félhomályban éppen csak földerengő, ápolt pázsitját. Kétféle világ, kétféle érdekés értékrendszert hitelesít. Egyet, amelyet a fantázia teremtett tapasztalatok szintéziséből, s egyet, amelyet egy életforma hívott életre, valóságos valóságként. Mindkét világ az igazat és a hamisat ötvözi, sajátos, a szituációtól motivált értékrendben. Az egyikben mindenek fölötti értékké nő a szomjan halással küszködőnek a pohár ital, a másikban százezreket, milliókat éró, milliárdok számára elérhetetlen értékek szerepelnek puszta, életteret teremtő és életmód által meghatározott, életmódot hitelesítő funkciókként. Egyik sem az én világom. Még sohasem kellett kapaszkodnom a szomjan hálás küszöbén az elérhetetlennek tűnő pohár vízért, évek éhségétől zörgő csontokkal, az aszott bőrt szinte átdöfő, kihegyesedő bordákkal sorban állnom valahol egy kis tál lisztért, a nemzetközi Vöröskereszt segélyeket szétosztó sátra előtt. S nem érkeztem még százezreket érő, villogó metallzománcú autócsodával sokmilliós, sejtelmes esti fényekbe öltözött kaliforniai villa koktélpartijára. Ez utóbbiban valószínűleg nem is lesz részem soha, s remélem, az előbbiben sem. Remélem, sosem nő elérhetetlenül csodás értékké számomra egy pohár víz •vagy szelet kenyér, s remélem, sosem válik számomra érték nélküli háttérfunkcióvá egy-egy szép, netán nagyon is drága, sok tudást, munkát és tapasztalatot ötvöző tárgy. S ha ebben reménykedem, akkor reménykedem az emberiség életútjának, jövőjének bizonyos lehetőségeiben és irányaiban is. Jobbik lehetőségeinkben, amelyek tisztes körülményeket és jövőt hozhatnak a számomra is. Reménykedem egy olyan jövőben, amelyben az értékek emberszabásúak emberi léptékűek lesznek és maradnak. Aligha van, mi viszonylagosabb lenne az éppen aktuális, a személyesen megélt világunk hitelesítette értékrendnél. Az idő; a társadalom, s az általa alakított természet tényei alakítják ezt az értékrendet a pohárnyi víztől, a marék gabonától a metallfényű autócsodákon át a tárgyak bőségét már csupán érdektelen, de nélkülözhetetlen közegként tekintő életmódmodelllehetőség öntörvényű világáig. Társadalmi, földrajzi helyzetünk, személyes indíttatásaink, tudatunk és tudásunk, a világról vallott hiteink és reményeink szabják meg az egységes értékrendszert. amely mindannyiunk számára más és más, s amely hitelesíti, alakítja vágyainkat, életmódunkat, munkánkat, jelenünket és a lehetséges jövőink valószínűségeit. Értékek. Emlékszem, évtizednél Is tovább őrizgettem a felnőttkor felé haladva gyermekkorom valamely kedves játékát, hogy aztán elfeledve, mégis az enyészet sorsa jusson neki. Érték volt számomra, csakúgy, mint később, immár felnőttként a szabad mozgás iránti vágy, amely kezdetben motor-, majd autóvásárlás indíttatásául szolgálva töltötte ki az átdolgozott nyári szüneteket, később az átdolgozott hétvégeket és éjszakákat, megterhelve jókora, s immár egyre nehezebben viselhető költségekkel amúgy is szorosra szabott családi költségvetésem. Mígnem rájön az ember, hogy az eszközként vett jármű önmagában is értékké válik a számára, s értékkké sokminden más, a használatához szükséges eszköz is, melyek értéke úgy nő szinte mindenek fölöttivé, ahogyan egyre nehezebb hozzájutni, mert hiányzik, mert drága a jó szerelő, az alkatrész, a benzin. S az eredeti érték, a szabadabb mozgás iránti igény célképzete lassanként elveszik a szinte észrevétlenül önmagát céllá erőszakoló eszköz fönntartásának és használatának mind nagyobb nyűgeiben. Eszközök, célok és értékek. Változásaik társadalmi méretekben is megnyilatkoznak. Valaha eszköz volt a munkahelyhez való hűség. Értékes eszköz, a munkahelyen adott termelési folyamat minden kis részletét ismerő szakember célképzetéhez kapcsolódva. Aztán folyamatosan céllá, premizált, dicsért és honorált céllá nőtte ki magát, ha volt értelme és haszna, ha nem. önmagában való értékké. És változott a kor, rugalmasságot, mozgékonyságot, alkalmazkodóképességet és változékonyságot igényelve, hogy lassanként vele változzék értékrendünk is. Hogy kollektív tudatunkban értékes lehessen a saját és a közösségi lehetőségeket kutató, sokfelé és sok mindennel próbálkozó ember is. Aki megélt és megért már néhány évtizedet, sok, változtathatatlannak és változhatatlannak tűnő értékünk átalakulásának lehetett tanúja, meghatározva a világ változásaitól. Lassanként nemcsak sejtenünk, de tudnunk is kell, értékrendünk által meghatározott vágyaink sorsa is az elmúlás kell legyen. Mi, itt jés most még vágyhatunk új autóra, ami néhány helyén a világnak most is érdektelen tárgy, eszköz csupán. S néhány helyén a világnak máris csak nehezen élés megtartható, gondokat és bajokat okozó teher (benzinjegy és havi negyven liter üzemanyag!). Vágyaink szükségszerűen változni és módosulni fognak, értékeink rendszerével együtt. Vagy azért, mert elértük, megszereztük, amire vágytunk, vagy mert a változó világ feltételrendszere új vágyakat teremt a számunkra, újjászülető, változó értékrendet. Tárgyaink, az általunk megszerezhető javak köre, életformánk, életmódunk nyilván sokat, nagyon is sokat fog változni még a mi életünkben is. mint ahogyan alakult eddig is. Ma még nélkülözhetetlennek hitt, hozzánk tartozó. vérünkké vált értékek enyésznek ei sorra a jövőben is, hogy újak, ma még fölfoghatatlanok és megsejthetetlenek szülessenek a helyükbe. Üjra és újra próbára lesz téve alkkalrnazkodókészségünk. célokat és módszereket váltani tudó rugalmasságunk. a változó világban, amelyben nyilván egyre inkább érték lesz az alkalmazkodni, a változni tudás. Egyáltalán, a tudás, amelynek révén tán elkerülhetjük, hogy mindenek fölötti értékké váljon számunkra az ital víz, maréknyi gabona vagy a metallfényű autócsodák technicolorban ragyogó, elérhetetlen álomvilága. A tudás, ami valódi értékké a szépet, a jót. a hasznosat, a közösség által elérhetőt, e bolygó által fönntarthatót és használhatót teszi, teheti a számunkra. SZÁVA Y ISTVÁN