Délmagyarország, 1982. november (72. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-30 / 281. szám
4 Kedd, 1982. november 23: Á kancsalság nem szépséghiba Beszélgetés dr. Dóczy László főorvossal hétéves, az általános iskola L osztályéha járó gyermekek folyamatos szűróvi/agáJatát ugyancsak 1964-től vég'SJt. A kőtelező szűrővizsgálatra ugyanis csak az általáA szegedi gyermekszemé- gyermek közreműködése — Nem egészen így áll a BWti szakrendelés 1964-ben mindvégig aktív maradjon. A helyzet. A kancsalítás kez— az országban elsőként — valódi kancsalság alapoka a detén történő gondozásbakezdte működését. Feladatá- túlidtósos fénytörési hiba, vétel a kancsalság gyógyítául « mindennemű szemészeti amelyet különböző okok (pél- sának elsődleges és atapkórformák ellátásán kívül a dául öröklés, koraszülés, lá- vető feltétele. Ezt a feltékancsal, a tompalátó és a zas betegség) válthatnak ki. telt a gyermekszakorvosoknagy fénytörési hibában Gondozottatok 70 százaié- kai és a védőnőkkel kialapzenvedő gyermekek folya- kánál 1—1,5 éves korban kított együttműködés, valamatos szülését, gyógyítását kezdődött a kancsalság, leg- mint az egyéni felvilágosító éa gondozását tűzte ki. A későbben 3-4. életévükben. munka önmagában nem bdzO A kancsalságot az em- tosította. Szükség lenne minberek általában — legalább- den gyermek kötelező szűis a laikusok csupán szépség- rővizsgálata félévestől egyhibának tekintik. Csak eny- éves, háromtól három és félnyi volna? éves, majd 6 éves kor— A kancsaisávnál ióvnl ban, a beiskolázás előtt. Az nos iL.ria vnrosztályának első műszems vizsgálat al• ",v v " ^ » mek kancsalításáróL A kan- kalmával eldönthető, hogy K;erm, ... amikor raír szem ugyanis nem néz hamis (fiziológiás), valódi, gyógy. .. kra. ttndcrósba látással érzékelni ki- vagy bénulása kancsalságról v , ,ukre tehca. .égünk ^ ^^ fgy nem van-e szó. A második szű" ' korol a látásélessége nem rővizsgálat során a gyer1,7+: fejlődik ki és ennek kö- mek "^r az olvasótábla ábnravéteetiünw vetkezményeként kialakul a réinak helyzetét is meg tud+ 3 ueszélgettünk tomDaIátá«. Az 1966—I97i-es ía határozni, így eilenőrizhe- , dr Dacxy László csoportve- éwkten vé4rt pályaalkéü- tő az első megállapítás he- dom. miért Be tő szénit sz főorvossal a „ ^ ]ve<itóíe A harmadik X7M. Engedi Ifjúsági Rendelőin- "^fjg o™*1, vizsgálatok S tézetben végzett munkáróL országos adata szerint a | , LX4A,,,-. ..veiTnekek tompaiatás miatt a varosban merl a gyermek szeme noBŰróvázSta BJraT^to^ ^ fiatalok 27,7 százaié- yekszik és ennek következtébek között - a követaező ^^^g^3'9 sünkön az utóbbi munkát vege^tük az 1958- „ minősítettek alkat- , . tói született evermekek szű- mattónnak arra, hogy a vá- nasznaijuK a magyar 1 Wü Sta meg" lasztott szakmát tanulja. "lányú orthostimuiátort <vetaTjelenti^nSrós efső tíz vagy megbetegedése esetén a k"ását segíti elő A k«e4Kében -196ttóH974-ig - tompalátás vakságot jelent- ^V^ál^ ™^ 12 ezer 412 gyermek adatát het. kéntl váltással egyszerre iiincs. E fontos és1 sokakat elsősorban a gyermekes szülőket — érintő, ••••1 kérdésekről beszélgettünk Laboratórium exportra A villamosgépek ellenőrzésére szolgáló komplett vizsgáló laboratóriumot fejlesztettek ki az Industrialexport megrendelésére a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem elektrotechnikai tanszékén. Az új mérőberendezéseket a Magyar Külkereskedelmi Vállalat a Nigériában épülő Yolai Műszaki Egyetemnek szánja. A laboratórium elvégzi a különböző villamosgépek és berendezések valamennyi üzem közbeni mérését. Téli hajájavítás kisvállalkozásban A MAHART balatoni ság a Kisfaludyt kívánja üzemigazgatósága siófoki ki- megjavítani. A munkaközöskötőjében megkezdődött a ségek bekapcsolódása a havízijárművek téli nagyjavi- jójavításba sokat könnyít a tása. Elsőnek a tó legna- MAHART gondjain. A vizigyobb személyhajóját, a Be- járművek téli javításának loianniszt húzták ki a só- ütemét ugyanis a rendelkelyatérre, amelyet a többi zésre álló munkaidőkeret hakövet majd. A javítás el- tározza meg, a hajósok vivégzésére — az új lehető- szont nyáron tizennégy-tizenséggel élve — megalakult az hat órát dolgoznak naponta, első munkaközösség a Ba- s így a munkaidőkeret az ross Gábor nevét viselő év végéhez közeledve elfogy, komp motorcserés nagyjavi- Most az üzemigazgatóságnak tására. Az új lehetőség föl- módja van arra, hogy a keltette a hajósok érdeklő- munkaközösségeknek a kedését, és máris újak jelent- reten felüli munka diját kiI keztek: egy nyolctagú társa- fizesse. Szakrendelőét évben tálaiként! váltással rögzítettük, majd ezt kiegé-. © Hogyan, miképpen gyó- I^ÍM Kitettük a 14 éves karukban gyítják a kancsalságot? SSfStí L1^ A ^ - A KANCSALSÁG KVÉGYÍ- kiélés eredményiéről a wTL J!* ^ íffi" táBának hápQm feltétele van: szakirodalomban még nem ££ i iTmli íirak" A 8yermekef a kan csali- számoltak be. Kellő adat birflvK ^ , Í m^d" ^ kezdetén azonnal szak- tokában a saját tapasztala7r CrVOSÍ élésbe és gondo- tatokat közöljük. A végzett ta bevezetéskeot dr. Doczy z6eb& kell venni; 2 A rtór munkánk meJnnyiségi m~ta_ L^0- • ülni tudó gyermekeknek ki tói a következők: Szeged vá© — A vizsgalatok csak a kell adni a fénytörési hibá- ros 14 éven aluli lakossága kezdetet jelentik. Mi a helyzet jának megfelelő szemüveget 1980-ban 36 ezer 124 fő volt, tzután? (ez kizárólag orvosi fél- A szakrendelésen az 1980-as — A gyógyításra szoruló adat); 3. összehangolt muti- évben 17 ezer 821, mig az gyermekeket a szürővizsgá- ka, amely egy háromszöghöz 1981-es évben 19 ezer 704 latot követően mégha táró- hasonlítható, ahol egyik ol- gyermek jelent meg A kaneott időre rendeljük be ki- daj a szülő, a másik a gyér- csal gyermekek ellenőrzése egészítő vizsgálatra. Ennek mek és az alap az orvos. A 3—<s hónapos, a nem kancsal során történik a szülő vagy háromszög oldalait jelentő szemüveges gyermekeké 6— « gondviselő felvilágosítása tényezők együttes munká- 12 hónapos időnként törté• szemüvegviselés fontossá- ja nélkül a gyógyításban nik. A kancsal gyermekek gáróL a kancsalságról és a eredmény nem várható. A vizsgálata körülbelül 30 pergyógyítá« feltételeiről. A háromszögből kieshet a szü- cet, a nem kancsal szemüvevizBgálat tizenegy fázisból lő, ha az orvosi javaslatokat, geseké 20 percet vesz igénytevődik össze, ebből tíz a az ellenőrzést nem tartja be; be. Az elmúlt év végén 1912 szakmai iellegű, egy a javas- az előirt gyakorlatokat vég- kancsal és 3920 nem kancsal lat. amelynek betartása dön- re nem hajtó gyermek;• és szemüveges gyermeket gontt> jelentőségű a gyógyítás az orvos, ha nem a megfe- doztunk. folyamatában. A szűrés első lelő szemüveget adja ki, tíz évében 14 gyermeket vagy a szülő felvilágosítását többszöri felszólításra sem elmulasztja. A kancsal gyerboztak be a szülei a kiegé- mek gyógyítása éveket vesz szí tő vizsgálat elvégzésére. A igénybe, előfordul, hogy a felírt szemüveget 6 szülő ki gondozást a 14. életévének sem váltotta és 58 gyermek a betöltése után is kiváltott szemüveget csak 1 kell. A gyógyulás , ^ „. , —2 évig viselte, a* ellenőr- nemcsak az egyén hanem a beiratkozott 3180 hetéves zésre nem jelentkezett Eze- társadalom érdeke is, ezért gyermek folyamatos szűrőket az adatokat a kötelező, nem iehet közömbösen tu- yiz<*6tatát nem áll módunk14 éves korban történt szú- domásul venni azt, hogy a ban elvégezni. A szurővizsrővizsgálat során rögzitet- kanosai gyermekek tompa- gátat megszűnésének , eseten tük. Az elhanyagolt esetek látóvá váljanak akkor, ami- a gyógyításra szoruló gyerszáma évenként csökkent — kor a gyógyítás feltételei mekek csak akkor kerülne" a szűrés első tíz évében ki- Szegeden biztosíthatók. nek gondozasba, ha a vugmutatható 21,1 százalékról a 0 Eredményeikről monda- gálatra onkent lelentkeznekövetkező kilenc évben 12,4 ®JJfJg" monda nek. Erre azonban számítani százalékra —, ugyanúgy. ^ neMnV aflaío£? nem lehet, mert más betegmlnt az ellenőrzővizsgálatok — A kancsalság gyógyító- ségek (például a tbc és a elmulasztása. A gyógyítás 88 során a gyermekekkel fog- csípőficam) esetén is bebizoevedményesöége az orvos ta- talkozó egészségügyi dolgo- nyosodott, hogy felszámolánácsának betartásától függ, zók és pedagógusok együtt- Suk csak a kötelezó, folyaez a gyermek érdekeivel azo- működésével értük el ered- matos szűrővizsgálattal lehet•nos, ezért a szemüvegviselés- ményeinket. Ezekből meg- séges. Ha pedig a kancsalság tói elzárkózók számát még állapítható, hogy az 1958- gyógyítását és a fénytörési •nindis soknak tartjuk. tói 1968-ig született gyerrne- hiba felszámolását kellő idő© Mi jelent gondot a szak- keK közül ^fX®, bf" elkezdeni nem tudjuk, számára? csali 0,3 szazalekot vettünk abban az esetben a gyogyul^^ ' gondozásba, de a következő tak száma is csökkenni fog. — A szemorvos gyakorta- kjlenc ÉVBEN született gyer- A gyermekek érdekében kitában a kancsals-íg es az eh- „beknek már 2,87 száza- tűzött feladatainkat csak a hez társuló tompa latos okoz- léicát Mivel egjrpe nőtt azok- harmadik szakorvosi állás léza a legnagyobb gondot A nak a gyermekeknek a szá- terítésével és betöltésével k,f,CSlSág ffmmel7 1Óíríam "ú akiket a szülei az egy- tudjuk elérni — mondta beÜT-®' _^„fí^l^,™ kiV Í éves életkor elérését követő- fejezésül dr. Dóczy László en önként hoztak vizsgálat- főorvos. G. I. Klubtagsági díjért cserébe... Önfenntartó gazdálkodás — Ráfizetéses kisműhelyek Új szolgáltatások az autóklubban „őszintén szólva, nem tu- persze eltérőek lehetnek, az a bérezés módján, mindjárt fizetek évente azonban már nemigen vitat- mást mutatott a hóvégi mérható, hogy az utóbbi évek- leg!...) Azt sem kell azon-kétszáz forintot Az autóklubtagságért, persze ez világos. De, hogy mit kaphatnék ezért cserébe, azt már megnyerésének, meg nem mondom magáben egyre újabb formáját ban kizárni a lehetséges matalálták ki az autóklubtagok gyarázatok közül, hogy a lem és Alvázvédehatósági műszaki helybeli autósok talán nem is ismerik az új lehetőséget koztató füzetet is kapott ^z alkatrészeinek árusítása meg nak ..." — s hiába veti el- vizsgáztatás, fogyasztásmérés Ez ügyben pedig nyilván maién ilyenkor az ember, hogy és -beállítás, újabban pedig guk a csoportok tehetnék a de hisz a belépéskor tájé- a leggyakoribb autótípusok legtöbbet: a klubon belüli „társasági élet" élénkítésével. Erre jó példákkal szolgált az idei esztendő: a m6téses szolgáltatásáról tójéko- mányos tevékenységét. S rahalmiak november 7-e tiszteletére példásan szervezett autós emléktúrát renillető, amelyből a klub valamennyi ingyenes és térfaz autókozmetikai szolgáltatás egészíti ki a klub hagyozódhatott volna... Ha ol vasatlanul kerül egy fiók mélyére, bizony hatástalan marad a leggondosabban szerkesztett propaganda- tavasz anyag is. A már csaknem 13 állomások, ezer tagot számláló megyei műhelyek autóklubbszervezet tórsadal- Apátfalván, még valami, amiről érdemes bővebben is szólni. Ha nem a saját fülemmel deztek a csongrádiak a vehallom, tón el sem hiszem: a terán autók találkozójával © Tehát különösebb gondjuk sincs? — Sajnos, van, ami az egész eddig végzett munkánk eredményeit veszélyezfolytatni tetk A J°vő évtő1 az áltaazonban lanos iskolák I. osztályába először a gyermekorvos és a a védőnő észleli, ezért az ő mi vezetősége — eddigi erő- pén, Szentesen és Csangrá _ feszítései ellenére is — azt don az ottani klubcsoportok ni! óta működő mini- jeleskedtek. A szentesi csoköaségi javító- port pedig azzal mutat pélráfizetésesek! dát, miként lehet kevés pénzZsombón. Tá- bői, sok társadalmi munkával műszaki állomást épiteállapíthatta hát meg leg- tagjai élvezhetnék a utóbbi ,ülésén, hogy a nép hely- Noha taglétszámát tekintve beli klubműhely közelségé- nem ugyanott áll a „rángnék előnyeit ám a bevételi sorhan", költségvetési kereszerűsőeért hironv mee kell <uu a ueveien »»iuan , xuiiaesveioi > 'eSKSS - —&HÜ&U8Í ÍSjftJfM?*. Apát- fö né^ve az ^ország másofalván, a májusi tízezer fo- dik legnagyobb szervezete Egyebek között azzal, hogy rintos bevétel szeptemberben Csongrád megyei. Gazdálkoa klub műhelyeiben a rivá- már kétezerre csökkent, dósában önnfentartó, egyeölisoknál gondosabb bánás- Zsombón még hirtelenebb len fillérnyi állami támomódot élveznek a javításra, volt a visszaesés: ott két gatós nélkül szolgálja tag-> vizs- hónap alatt egynyolcadára jai érdekeit. Ennél már csak be- arra műszaki ellenőrzésre, gáztatásra véró autók, s elő- zsugorodott a márciusi zékenyebb, családiasabb lég- vétel: kör fogadja a tulajdonosokat. Ahogy az ügyvezető el- csak abban keresni, hogy a nök megfogalmazta: „az au- miniáUomásokon dolgozó sze- igénybe vennék az Autóklub tóklub nem engedheti meg relők nem voltak anyagilag tagjai azokat a szolgáltatósolehetnének büszkébbek a szervezet társadalmi akKézen fekvő lenne az okot tivistái és alkalmazottai, ha megismernék, rendszeresen magának, hogy kilenc órára is érdekeltek abban, mekkojegyez elő egy kocsit, de 11- ra a bevételük. (Ez a ig váratja az ügyfelet!. .telezés is megállja a A személyes tapasztalatok egyébként: ahol változtattak kat, amelyeket az évenkénti félté- tagdijukkal maguk finanszihelyét ráznak. P. K. Csa'áíii események Leidekker KataltrmaJc Dóra Katalin, dr. Be ne Istvánnak és dr. Tábith Klára Évának Szabolcs, SzlhaLmi Pálnak ás Pdlfi Gizella Viktóriának Zsolt, Széli Istvánnak és Kecskeméthy Ágnesnek Attila István. Vér Zoltánnak es Matuslnka Editnek Zoltán, Szabó Istvánnak és Kovács Piroskának Mónika, Kovács Józsefnek és Nacsa Klárának Gábor, Boros Mátyásnak és Bílrcsök Irénnek Gábor, Farkas Jánosnak és Kóndacs Katalinnak Regina Kaitalin, Gál Sándornak és Tóth Juditnak Emese Andrea, Kemény Andrásnak és Csomós Máriának Annamária, Horváth Antalnak és Jakab Máriának Tamás, Berezvai Györgynek és Zsiga Gizellának György, Babarczi Bélának és Faragó Erzsébet Borbálának Zsolt, Bartalos Istvánnak és dr. Pataky Erzsébet Margitnak Adrienn Bernadett, Lengyel Zoltánnak és Horváth Rozáliának Ágnes, Ni'kodómusz Miklósnak és Takács Margát Katalinnak Miklós Attila, dr. Für Jozkefnez és Kiss Erzsébetnek Linda Mónika, Tóth Józsefnek és Lakatos Évának Eva Lujza, Kasztba Ferencnek és Birkás Erzsébetnek Attila -nevű gyermekük szüle lett. HALÁLOZÁS Kiss Balázsné Horváth Erzsébet, Ráez Istvánné Fiala Mária, Fehér Józsetno Nagy Ilona, Galzó-PoHyák Jánosiul MaróU Mária, Tordai Sándorné Hajdú Julianna, Braun Dániel, Mészáros Péter Pál. Budai János, Bareczki Férencné Bozsó Mária, Sipos Antal. Gábor József, RoGémes Péternek és Fodor Etel- zstószki János. Korék Józscfnó Misura Ilona, Bodó József, Tóth Ferencné Dobó Etelika, Rezsöfi Sándorné Becsed Rozália, Pálíi Zoltán, Molnár Mihály V.-a.ai HÁZASSÁG Pál Tibor és Bartos Anikó Viktória. Dani Tibor András és Török Irén, Szabó József István és Bárkányi Mária, Leskó István és Virágh Katalin Etelka. Dabis József és Szabó Zsuzsanna, Lele István és Dunai Ibolya, Terhes János István és Setényi Ilona, Zsíros Zoltán és Nagy Erzsébet, Cztkora Gábor és Bablk Katalin Hona, Vtncze Tibor és Kása Györgyi. Kajos György és Fábián Ágnes Mária. Pósa István és Vérségi Eszter, Llpták Tibor Tamás és Jámbor Otília Szilvia, Börcsök Ferenc István és Barta Ilona Julianna, Hasberg Ludwig Erich és Hurta Éva Erzsébet, Rácz Antal és Tóth Erzsébet, Mangó Ferenc és Vinczé Ágnes házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Kolompár Jánosnak és Csurár Klárának Klára Angéla, Kurucsad Sándornak és Tóth Máriának Péter Sándor. Bodola Miklés Zoltánnak és Szabó Emíliának Blanka Rózsa, Rostás Isit- kának Gábor, Palcsók Jánosvánnak és Kertész Katalinnak ttk ós Sípos Emőkének János, Brigitta Katalin, Jéga-Szabó Ist- Zomborl Tibornak és Botás vén Rékusnak és Bárkányi Ve- Máriának Dániel, Katona László romlkának Krisztián Szilárd Or- Istvánnak és Kovács Erzsébet Kálmán, Bitó Marton, Hatvani ' r-t . l m -i rvortxV d1 T-i-1 •. xf mándi Pál Sánüornak és Nagy Viktóriának Zsuzsanna, Király Erzsébetnek Nikoletta, Szabó Andrásnak és Miklós Mária Ferencnek és Varró Julianna- Erzsébetnek András Tibor, Rácz nak Gergely, Bálint Zoltánnak és Zsolnai Gizellának Kitti, Kozák Ferencnek és Bokró Máriának Mária. Ábrahám Imrének és Katona Ilona Erzsébetnek Anikó, Vasas Józsefnek és Bztópséghihánalc vagy bet<*. RondozaUan ségnek, komoly működési " kancsalt . . .... _ Am„„„„i közöttük az 1972-es évtől zavarnak tartják-e. Amennyi- kezdődöen nem találtunk. A ben a gyermeket a szemészeti vizsgálatra » szülő elhozza, és a kancsalság meg- .. .. állapítást nyer, úgy már két ujaDD . ezatorvos együttet befolyása 1912 gondorott kanszükséges ahhoz, hogy a ^ gyermekünk volt. hc6szú kezelés, a szemüveg © Jelenleg minden szegerendsaereK viselése és el- di kisgyereket megvizsgálnak fcsiórBéee során a, szülő és a« szemész szakorvosok?. szűrés első tíz éve alatt 759, a következő kilenc évben a 19 év alatt Sóska a Sarkvidéken Sikerrel végződtek az össz-szövetségi növénytermesztési intézet kutatóinak a Kola-félszieeti sarkkutató kísérleti állomáson folytatott kísérletei. Céliuk a szabad ég alatti sóskatermelés meghonosítása volt. A rövid nvár ellenére július és augusztus hónaDban a 0.25 hektómvi teIruletról 12 tonna termést takarítottak be. Istvánnak és Fogas Anikónak Rita, MaglóczJci Istvánnak és Werner Tündének Anita, Ugrai Józsefnek és Szathmári Margitnak Tivadar, Molnár Mihálynak és Horváth Anikónak Zsanett, Bozsó Tibor Antalnak és Hódi Annamáriának Máté László. Frőhlimg Józsefnek és Simon Edit Emmának Edit. Horváth Vincének és Tandari Máriának Anita, Fránki László Sándornak és Ábrahám Mártának Andrea, Radócz Gyulának és Bencs Katalinnak Gábor, Lajkó Nándor Antalnak és Sárközi Editnek Zoltán, "Ezsiás Lajos Istvánnak és Babacz Zsuzsannádnak Beáta, Lajosné Biliczkl Gizella, Pajkó Ferencné Búrcsök Hona, Nyarl István, Tóth Ferenc, Somcdl Istvánné Trója Viktória, Bürgés Jánosné Tóth Ilona, Kamároimi Károlyné Racskó Mária. PéterSzabó István, Kovács Ilo -,a, Kispál Gézáné Bencs.k o.ga Engi Józscfné Szabó Erzsébet, Szirányl Gyuláné Roszióczy Mária, Tandari Istvánné Somogyi Rozália, Sándor Józsefné Elekes Mária. Heclomann Lászlóné Kis Erzsébet, Bodor Lászlóné Mlirt Ilona, Hajdú Jánosné Fenyvesi Ilona. Oláh Józseíné Puskás Irén Margit, Gáspár Anna Klotild, Kondász Anna, Hovsaky Lajosné Szilágyi nona, Törócsik Lajosné Albert Teréz meghalt.