Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-30 / 255. szám

8 Szombat, 1982. október 30. Háttal a világnak Keleti operák keletje Á

lmatlan éjszakáimon eltűnődtem rajt': provincializmusra könnyen szítható lelkünket nem oktalanul eitik-e rabul kulturális életünk fétisfogalmai. Hogy sztereotip kövületek vagy eleven tartalmakat dajkáló kifejezések a „tudományos fellegvár". „iskolaváros". ..szegedi operajátszás" satöbbi. melyekre olyannyira büszkén feszítünk — kifelé legalábbis, mert befelé csak elemzően szabad. Persze az operajátszásunk izzasztott leginkább. Van még fedezete, használati értéke a minősítő jelzőnek: szegedi? Kifordítva: mitől rakott fészket közgondolkodásunkban ez a kétségtelenül hízelgő kifeiezés? A fölszabadulás után akadt két korszaka színházi operánknak, hogy futószalagon szállította újdonságait Mindjárt az első. a negyvenes évek derekától, maid a hatvanas években, midőn csupán az oro6z-szovjet klasszikus és modern repertoárból fedezett föl nem egyet a magvar operajátszásnak. Tegvem-e hozzá, köztudott: Vaszy áldásos ténykedései nyomán. A kultuszminiszter bevezetőjével Magvar feltámadásról írt vezércikket Révai József lapunk 1947. április 6-i számában, ahol közhírré tétetik: Muszorgszkij ismeretlen vígoperáját mutatja be a szegedi színház, elsőként Közép-Európában. Bő hónapra rá a karmester Váradv László ismerteti a darabot melvet addig külföldön csak Svájcban és Franciaországban játszottak, s a szerző halála után leltek rá hagyatékának föltárásakor. A szorocsinci vásár, mert hiszen arról van szó. Gogol mulatságos történetét festi meg orosz népi motívumokkal. melodikus muzsikával. Igazi népopera, előadásának különös jelentősége, hogv a magyar közönség új oldaláról ismerheti meg a Borisz Godunov. a Hovanscsina komponistáját. A június 7-i premier előtt megszólalt Vaszy Viktor is. kifejtve zeneigazgatói programját, amit a későbbi évtizedek során meg is valósított: „Szegeden a fővárostól független zenekultúra van. ilyen természetű bemutató Magyarországon vidéken sohasem volt. A magam részéről a Szorocsinci vásárt kezdetnek tekintem egy olyan úton. amelynek célja az általános, de a magvar operakultúrának olyan irányvonala, amelv a nemzetközi operakultúrában is fokozni kívánja a magvai zenekultúra jelentőségét." Ünnepi külsőségek közepette zajlott le a bemutató, széksoraiban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság küldötteivel, a Magvar—Szoviet Művelődési Társaság országos vezetőivel. A díszelőadás előtt Ortutay Gyula kultuszminiszter mondott bevezetőt, hangoztatva a premier ielképes tartalmait, hogv utat mutat, miként találjuk meg az egyensúlyt a szellem legmagasabb szférái és a dolgozók társadalma. az élet mindennapi realitása között, s hogy úiabb határkő ez a magyar és a szovjet nép eltéphetetlen kapcsolatának történetében. Abonyi Tivadar rendezése. Varga Mátyás ötletdús díszletezése. Váradv László dirigálása éppúgy részese volt a feledhetetlen színházi estének, mint. az énekes szereplők első rangú teljesítménye. Csak pár név a listáról: Hidv Franciska, Érdv Pál, Simándv József. Turján Vilma. Nádas Tibor. Rajz János. Paw Júlia. Sikolya István... minden különösebb kommentár helyett És jött a Szuszanyin A negyvenes évek végén tudniillik egyetlen tollvonással megszüntették a szegedi színház operatársulatát: ilyen stábbal. Hószszú-hosszú évekkel később fokozatosan kezdték ismét fejleszteni, ám igazán akkor izmosodott, hoav ötvenhat után megint Vaszvhoz került a kormánypálca. S a mester ott folytatta, ahol pár esztendővel korábban abbahagyta, szisztematikusan építgetve repertoáriát meg presztízsét a szegedi operajátszásnak. Huszonkét évvel ezelőtt 1960. novemberében ugyancsak magyarországi bemutatón vitték színre Glinka monumentális orosz népoperáját, az Ivan Szuszanvint. melv tavaly nyáron Nyesztyerenko emlékezetes címszerepével fölkerült a szegedi szabadtéri deszkáira is. Ez utóbbi premiert Vaszy már nem érhette meg. a hatvanas előadásokat azonban maga vezényelte, a rendező Békés András, a díszlettervező Varga Mátyás. a jelmeztervező Márki Tivadar volt. A címszerepet alakító Szalma Ferencről a Tiszatál recenzense leírta, hogv művészi pályájának csúcsára érkezett. de lelkendezően szólt a Vánvát éneklő Ivánka Irénről, valamint Berdál Valériáról. Vargha Róbertról. s a Szalay Miklós betanításával _ közreműködő énekkarról is. melynek sorait a Zenebarátok Kórusa egészítette ki. A klasszikus orosz ooeramuzsika fölfedezése után Vaszv figyelme napjaink szovjet termésének kiemelkedő alkotásai felé fordult. Németh Amadé egyébként kitűnű adatgyűjteményében (Overaritkaságok) nyilván félreértés, hogv Prokofjev Háború és békéjét 1962. április 29-én mutatták be Szegeden. Ekkor tudniillik egy másik Prokofjev-mű hazai premierje zajlott let itt Vaszv irányításával. Először Prokofievet Alig több mint egv évtizeddel a leningrádi ősbemutató után tűzték műsorra az Eljegyzés a kolostorban című vígoperát. a szegedi színház jeles tenoristáiának, a sokoldalú Szabó Miklósnak költői fordításában. Magvar közönség Prokofjev-operát akkor hallott először hazánkban. ióUehet. a világhírű szerzőtől nvolcat is számon tartanak: az Elieavzés gazdagon termő úgynevezett harmadik alkotókorszakának darabja, ahonnét való például a Rómeó és Júlia balettzene. Makai Péter rendezte és díszletezte az előadást melvnelc szereplői közt találjuk, természetesen Szabó Miklós mellett. Szalma Ferencet. Berdál Valériát. Sebestyén Sándort, Turián Vilmát Szabady Istvánt, s ezúttal kellett fölfigyelni a fiatal Szabadíts Juditra meg Réti Csabára, akik később bizonyítottak igazán. „A szívderítő előadás — hangoztatta a Népszabadság kritikusa — megérdemelné. hogy a budapesti közönség is megismerhesse." Az Eljegyzés sikerén fölbuzdulva Vaszy hamarosan újabb Prokofjev-ooerát avatott föl a magvar színpadi zenekultúrának. 1965. február 6-án mutatta be. Gozzi librettójára, a Három narancs szerelmesét. ugyancsak Szabó Miklós fordításában. aki ezúttal is szerepet vállalt az előadáson. Az úgynevezett hagyományos nagyáriákat mellőző darab förgeteges karaktereket kínáló figuráiban — Székely László ultramodern díszletei közöt — nagv kedvvel mókázott Sinkó György. Karikó Teréz. Greaor József. Vargha Róbert, Gyimesi Kálmán, s a balett is megvillantotta oroszlánkörmeit Imre Zoltán koreográfiájára. A szegedi operajátszás utóbbi évtizedeiben természetesen még sok egvéb. azóta világszerte iátékrenden szereplő alkotások fölbánvászásával sem tétlenkedett, pontosabban élen járt olyan darabok újrafölfedezésében. melyek azóta például a fővárosi Operaház repertoárjába is bekerültek (Nabucco, ldomeneo és mások). Ám ezúttal csupán az orosz-szov1et alkotások hazai bemutatóinak fölelevenítésére szorítkoztunk, abbani meggyőződésünkkel, hogv maradt még föladat, lehetőség az elkövetkezendő időkre is. NIKOLÉNYI ISTVÁN E

rdei ember lett egy férfi és felesége. Vett egy tanyát, és beleköltözött. Jázminlelkületű lehet. ezt gondoltam róla. Annyit álmodozott árnyas erdőkről, madárfüttyről, most itt van a kellős közepén. Igaz, vetkőzik ilyenkor az erdő, árnyéka megvedlik. és a madarak is elhagyták máa nászdalaikat. Két akkora kutya jön ránk, elfutni se érdemes előle. Azt hiszem, a világ legjobb két kutyája. Ha betörő jönne, egyszerűen halálra szeretnék. Akármerre lépek, az egyik mindig elém veti és hanyatt vágja magát, muszáj megvakarni a hasa alját. A másik ugrál a fülem hegyéig. Majdcsak kijön valaki! Háromszor keresem a háziakat, egyszer se találom. Kézen-közön megtudom közben, hogy Pestről jött a két fiatal. Beléjük ütött a tanyaromantika? Vagy gazdagodni akarnak talán? Olyan korban élünk most, a legszegényebb helyen is fölpöndülhet az ember zsebe, ha az eszét is használja. Azt ls hallom, tanári-tanítói oklevéllel jöttek. Itt akarnak tanítani? Mostanában ver a híre, hogy a leghivatalosabb helyen is mondják, elsiettük a . tanyai iskolák megszüntetését, akármennyire duzzad bennük a hivatástudat, itt tanítani semmiképpen nem tudnak. Nincs más lehetőség, el kell jönnöm negyedszerre is. Avval indul a beszélgetésünk, hogy intenek, városi ésszel nem fogom megérteni szándékaikat. Megnyugtatom őket, sok mindent vetettek már a szememre, de azt még nem, hogy aszfalton neveltem az eszemet. — Pesten már nem lehet élni. — Lélekben közeledünk egymáshoz. Nekem fél nap is elég belőle, ha semmiképpen el nem kerülhetem. Mégis nagy vállalkozás ránézni a térképre, és azt mondani, vagy ez az erdő, vagy semmi. — Voltak információink. A férfi Szegeden végzett, sokat bócorgott a tanyai világban. — Miből élnek? A feleség veszélyeztetett terhes, abból. — Itt akar szülni? — Ismerős orvosnál, klinikán, de utána visszajövünk. — Itt megfüröszteni se lehet a gyereket. — Nemzedékek nőttek föl előttünk, miért ne lehetne? ' — Azok a nemzedékek nem Pestről jöttek, és nem volt diplomájuk. Meg kell állnom, mert veszélyes útra léptem. Elkezdek agitálni, pedig nem is ismerem Pécsi Gabriella Önarckép, füst mögül Gyakran és szívesen hazudtam, hogvha kellett, de mégse hidd. hogv méltatlan vagvok. Azért a bátorságra és szerelemre tellett, s a kínra is: milyen batvut hagvok. Hazudtam fecskefűt. hazudtam fénynek árnvat. (segített még a kedves képzelet) tar ágnak levelet, tunya teknőcnek szárnvat. friss hónak azt. hogv felhón lépdelek. Bizonytalannak bizonyost, halványkék árnvat a fának, színleg-tétova rönülést mézszínű, álnok darázsnak Viráglépők — hazudozók ölében ríva találtak, adtak tejfölös kenyeret, markomba tőrt a halálnak őket. A természetet is előbb akartuk megváltoztatni, mint megismerni, azért olyan nehéz már védeni is. Addig jutottunk tehát, hogy kétféle erő dolgozott bennük. A nagyváros taszította, a tanya vonzotta őket. A férfinak mondom, bennem még mindig fölbolydul a lelkiismeret, ha a katedrára gondolok. Mindig arra készültem, és azt hagytam ott leghamarabb. Azt mondja, neki nincsenek illúziói, két éve elmúlt már, hogy megvált a pályától. Tyúkokat tartott ezerszámra. Megszokta azt is, hogy kétnaponként hordta kertészeti ajándéknak a tyúktrágyát, meg azt is, hogy keresett annyit, mint egy gyöngébb téesz jól megfizetett elnöke. — Mi lett a tyúkokkal? — Megundorodtam magamtól. Addig minden kívánságukat teljesítettem, amíg tojtak, utána pedig vágóhídra küldtem őket. Megállni! A pénzhajhászál nem tesz mindenkit érzéketlenné. — Tervei? — Nincsenek. Azt se tudom, két hét múlva merre változunk. — Vigyázat, emberek! A gyerek a küszöbön van, és felelősség is van a világon. — Paprikára gondoltunk, sokan mondják, érdemes. Ellenvetésem csak annyi, hogy ez a föld a létezhető legsoványabb, a paprikát tavasz előtt nem lehet elvetni, és pénz belőle legföljebb jövő ilyenkorra lesz. Addig mit csinálnak? Elmélkednek a világ dolgairól, mint a próféták a sáskát adó sivatagban? — Vannak barátaink, hoznak munkát. Iparművészek, nekik is megéri, nekünk is. — Minden művésznek megalázó a kéz alá dolgozás. — Nekünk nem az. Szívesen csináljuk, ha van. Életkoromból a fölsőbbrendűség érzésének a szikrája is hiányzik, nem utasíthatom el tehát őket. Sokfélék vagyunk, ök éppen ilyenek. Annyit azért elmotyogok, hogy az elmulasztott idő a létezhető legnagyobb veszteség egy ember életében, és diplomával kivonulni a világtaól irtózatos luxus. A pedagóguspálya kiszolgáltatottságára hivatkoznak ők, a sablonokra, a taposómalomra. Ha régi kollégákkal találkozom, ők is hasonlókat mondanak, ezt az érvet nem figyelembe venni tehát lehetetlen. Lehetne mondani, hogy betegesen érzékeny emberekről van szó, a művészetek perifériája tele van ilyenekkel, sót néha nem csupán a perifériája, tehát ne foglalkozzunk velük. A betegséget azonban gyógyítani kell, nem elfordulnunk tőle. Hosszú az este, addig eljutunk, hogy az erős akarattól hajtott tevékeny élet akkor is értelmesebb a világnak való hátatfordításnál, ha néha a magunk, máskor a mások lábába botolva bukfencezünk egyet. Az egészséges életfunkciókhoz hozzá tartozik a tenni akarás és a tenni tudás. Nem ültetem bele a szapulókádba ezt a két embert, és nem hordom lelkére a hamuvizet, hogy tisztuljon meg, inkább elkezdem sorolni, mit tehetnének, hogy oklevelük se rozsdásodjon be, és .erdei vonzalmuk se csorbuljon azonnal. Magam is meglepődöm; nem utasítanak el, inkább érdeklődéssel fi-yelnek. A végén már kérdeznek is. Pedig a receptem igen egyszerű, a mindenáron való beavatkozásnak szelete sincsen benne. Aki hátat fordít a világnak, megeshet, saját magával se tud összetalálkozni. Ahhoz is rövid az élet, hogy a fiatalság elszalasztott lehetőségei fölött eleget sopánkodjunk. És ha eltévedünk az erdőben, oda kell visszamennünk, ahol még ismertük az utat. HORVÁTH DEZSŐ