Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-30 / 255. szám

8 WLL'DM. MAGAZIN Szombat, 1982. október 30. Levél a Kikötőből A

kkor már két hete álltunk a Kikötőben. Az ég sárga volt. mint a sivatag, és a •zemünk szomlan Dusztult. Legalább negyven fok. mondta Pemete és dugott. Snóbli. Nvertél. A képeslnpkék vízbe köpött. Hazudik a lé is. Amikor lekötöttünk, mondták, ott vannak a barzsák. indíts haza. De alacsony a víz. Elvitte egv kisebb merülésű haló az uszályainkat Két hete állunk a Kikötőben. Nem vagyunk ló üzlet. Mire ránk kerül a sor. elnyerem Pemete összes Dénzét. Talán. Alacsony a víz. A tengeri haiók horgonyra kényszerültek. Kikötő — kettős őrség, vizsgálatok, dögunalom. Ha lehetne, se fényképezné senki. Kimenő. Ivászatok. Ulti. lórum, snóbli. Híd. Összeköti ezt az egészet azzal, ami nincs. ra FFittak — a haiósok utakból összeálló életének mérföldkövei — hidak — aranvhidak — és a hídfő másik oldalán égi óránk csak egv úiabb naoot számlál, egv otthon nélkülünk eltelt hiábavaló naDOt — hidak — szemeinkből a kedvesig ívelő hidak, amelyeken át naoonta hazaszaladunk el nem küldött leveleinket szorongatva — szeretsz még? — álomhidak — álomölelések. Esténként, ha feltámad a oarti szél, megélénkül a vérünk: viharokhoz szokott lábunk táncolni viszi gondolataink kisértetét Otthon ki táncol nélkülünk? Kivel táncolnak nélkülünk? Besöpröm a pénzt. legalább hívi meg egv oofa sörre, mondja Pemete. Kettős őrség, vizsgálatok, kikötő. ra Kikötők — tekintetünk házakba ütközik, megtorpan. a víz akadálvtalanságát vágyja — hangunk, amit meg edzett a szél. szavak, amik ugvanazt ielentik. és mégsem visszafogva — áhítat, lépéseink áhítata — lépéseink tétovasága a biztos talajon — kocsmák, ahol ugvanazt mondluk annvi nvelven a víz ősközösségébe forrva. Aztán tíz óra. a Kikötőben éifél. és hazamegyünk. Zártan, fegyelmezetten dülöngélünk, leszakadni. nőhöz menni itt nem tanácsos. Villog a Hold a szemekben, ahogv az indulat villogtatná a késeken. Pemete menetközben a vállamra dől. elalszik, léntei hozzámigazodnak, motvoe. álmában talán hidat épít Országok — országok, amik üres nevek — kikötők, amik az országokat ielentik — országok — különbségüket csuDán az adia. hogvan vették el a kötelünket, és miiven Dénznemben kapjuk a napidíjat — miiven hosszú a híd. ami hazavezet. Aznap leszakadtam mégis, egyedül mentem haza, Blanche kérte, maradiak vele. Nem féltem. szemében csak magamat láttam. megtisztulva. Egv pillanatra zavaros lett a tekintete, összeborzolta vágva — de aztán csendesen pihegett az idegenszagú éjszakában. s a csillagok pislákoltak szemében. Néztem, szeretni kéne talán, a Lánvra gondoltam aki azt ígérte, várni fog. s felhorzsolta az uiiaimat a simogatás ra Sziklák—sziklák, amik megkeményítik a mozdulatokat — sziklák. amik felhorzsoüák a tekintetet — sziklák, amik lathatatlanul mállanak a kielégítetlen vágyak forróságában — sziklák, s csak a magányuk miénk, elutasító durva pajzsként. Ottani idő szerint fél négvkor indultam vissza a hajóra. Szeparát, uszálvok. rakomány nélkül ahogv a pontonról imbolyogtunk el — haió jön! — s vissza — kösd meg hátul is. Nem volt semmi árnyék, a csend megkötözte a tárgyakat. Nem féltem, dudorásztam magamban s a nótácska nem verődött vissza semmiről. Amikor beugrottam a hajóra, fellélegeztem mégis. Még nem aludtak. Az asztalon ott állt az üres literes Johnny Walker és a Red Label. A kétliteres Black & White üvegében még kotyogott egv kis löttv. de a Pemete. ahogy meglátott kivágta a vízbe. Megszédültem — úira gyerek voltam egv pillanatig —. álltam a magas labilis létrán — ne mozogl. mondta nagyapám. le ne ess — egész életünk zuhanás a semmiből a semmibe. Itt állok a létrán, itt felejtődtem a Kikötőben, és csak egyetlen ember tud rólam, egyetlen ember tud lesegíteni. egvetlen ember tudia. miiven labilis a létra alattunk. Az érzések védőhálóiából a közöny pókja kirágta a keresztszálakat — s nem tudom mi lesz. mert zuhanok. nem keresztbe esem. csak üt rajtam egvet a háló. ahogv keresztülvágódok a réseken. Egész úton nem vásároltam semmit, csak Anvámnak ezt a pár üveg whiskyt. Anvám azt mondta, vigyek neki whiskvt. sokat, beszélgetni akar velem, de másképp már nem tud. csak ha a whiskv segít neki eltemetett szavaimat kiásni. Nagyon ránk fért volna már az a beszélgetés . .. hiszen én sem hiszem most már. hogv azért maradtam egvedül. mert egész ember tudok lenni igazolás nélkül. Bizonyítani akartam, magyarázkodni — esténként elképzeltem. miiven lesz — legalább ennvit igazolni kellett volna belőlem: már csak nekem maradt meg szépnek öregségére, és örömünk egv-egv hónapos volt. háromszor akkora kihagyásokkal. Talán ez lett volna az utolsó alkalom hazugság nélkül lehántani a megkocsonvásodott éveket az érzelmekről, mint mikor még gyerek voltam, és éreztük egymást. 0 fejét. Okapi elhánvta magát. Tábla elaludt — csak a Golvó kezdett el káromkodni, és nagv pszichológiai érzékkel szidni anyámat. Neki vettem, mondtam, kifizetitek, és nem csinálok balhét. Nem fogja megtudni senki, csak hagyjatok, és józanodjatok ki. Nagyon fáradt voltam. alig tudtam elkapni a fejemet, ahogv a Golvó megpróbált leköpni, úav káromkodott, hogv öreg. nyugdíjas fedélzetmesterek szájtátva hallgatták volna, neked van a legtöbb lóvéd, fröcsögte, sajnálod, te... Még akkor sem ütöttem meg. tudta ő is. hogv a turnuspihenőkön is dolgozom, csak ne kelljen otthon lennem, olvankor nem is nagyon iszom. Megfordultam. vetkőzni kezdtem, és csendesen azt mondtam: én csak ezt vettem, nem is magamnak, nem vettem tökgvalut. meg kisfeiszét. csak mert olcsó, és kvarcórákat sem zsákszámra. Megpattant bennem valami, mintha léket hasított volna belém a csendes aliassággal kipattanó rugóskés. Villámgyorsan fordultam meg. ugrottam, és ütöttem is. gondolkodás nélkül. A kés beleállt az asztalba az Okapi mellé, a Golvó felbukott székestül, orrából dőlt a vér. Az úiabb ocsmánvságok miatt már ugrottam volna megint de a Bulldog lefogott. és segített neki a Pemete is. ahogv dulakodni kezdtünk. Éppen lehajoltam, hogv kiszabadítsam a karjaimat, amikor betakart a Golyó. Alulról felfelé ütött, két kézzel. iszonvú erővel, és vérbe borult előttem a világ. ra Partok — közeli partok, de könnvbelábad .a szem. és elfárad, míg eléri — távoli partok — és állandóan látiuk a partokat a távoliakat — és fut a szem. lelassul az időtlen idő — távoli partok közelsége kényszerít bennünket hazatérni. Szép volt. fiúk. tapsoltam nekik egv kicsit a Kikötőt megúsztam. benneteket nem lehet, a Bulldog azt mondta, oké. oké. ne haragudjak, a Pemete lehajtotta Cselényi István Gábor: A dolgok belseje vakságát benned oldja feü néma de benned énekel nem tartja foglyul bénaság feltépi börtönaitaiát van de csak benned létezik ad szeret hazaérkezik benned lesz szó és gondolat felölti emberarcodat a föld tebenned vár vetésre a szerszám téged vár kezébe benned kezd alkotni a géo csak benned lángol ami széo a víz tebenned oltja szomját a tenger tebenned bont vitorlát jóllakik benned a kenvér életed megfér tenyerén te vagy a dolgok belseje a tárgyak fölnyíló szeme a világ sorsa válladon fenséges kínzó hatalom Otthon — távoli partok közelségét álmodjuk hazánkra — hidak — mérföldkövek — aranvhidak — órák — kikötő — kocsma — tétova léptek — csók — megérkeztünk. Nem hajózhatok soha többé, megvakultam a bal szememre. A Golyó sírt. amikor kihajóztak. Kezet fogtunk. Vonattal jöttem haza. csendes biztonsággal hajigáltam ki a whiskysüvegeket az ablakon. Vettek vagv kétszerannvit amennyit megittak, a vonat sokáig állt az állomáson, elküldtem őket. ne búcsúzkodjanak. Egv ideig nem tudtam térben érzékelni a dolgokat. ezért is verhetett meg az a fiatal srác. akit a Lánvnál találtam. merthogy későbbre vártak. Minden szabad időmet a parton töltöm, ha a Golvóék meelátnak. tisztelegnek, a lobogóval, olvankor feltartom a iobb öklömet, a Pemete is. mindig üres snóblit mutatok neki. s bármennyit dug úgy csinál, mintha én nvernék. DEAK MÖR Futamok . Mosoly A szál szögletében kuporgott Éppen, hogy megszületett. Körbekémlelt. Sehol egv könnycsepp, sehol egy szúrós iai. Nagyot nyújtózott és szétterült. Édeskésen, hamiskásan, ö volt a nyájas türelem. Otromba társaira gondolt Itt volt a röhej. Csak úgy bugyogott belőle a butaság. És a szikár vihogás? Milyen visszataszító! Az életéhez torka-szakadtáig ragaszkodó hahota? Ugyan! Ezek mind pillanatnyi kitörések. De ő! Áz igen. Elragadó! Dc mit elragadó, elbűvölő! Hiszen ott van az a ... hogy-ós-híviák. na ja. a Mona Lisa. Az is csak azért van még mindig. mert őt ott bujkál valahol az ajka körül. Mona Lisa? Egyébként ki az? De a mosolya! Micsoda mosoly! Gondolataitól teljesen kivirult Boldog volt. s egyre jobban nyújtózkodott. Egyre tovább, egészen a fülig. És egy hűvös pillanatban lehervadt. A sértés A fonnyadt szilvalevél tétován himbálódzott. Maid puhán földet ért A giliszta ijedten rándult öszsze. — Mi ez? Üzenet? Távirat? De kitől? Miért? — tekergőzött a falevél körül. És ekkor észrevette a levélen gunnyasztó kukacot. — Gyönyörű! — ámult el a giliszta. — Gyönyörű! Bocsáss meg! Tudod, meglátni és megszeretni egy pillanat műve! Hamvas gyűrűid megigéztek! , A kukac egykedvűen pislantott fel. — Mit heveskedsz! Ne a külsőmbe. hanem a lelkembe szeress! De itt. ti mind ilyenek vagytok! — Édesem! Ne kukacoskodj! Imádlak! Imádlak úgv. ahogy vagy! — Egvet mondhatok! Azt sem tudod, hogy hol áll a feied. es engem akarsz kábítani?! Kopj le! A giliszta döbbenten nézte a kukacot (azok a hamvas gvűrúk tulajdonképpen rém gusztustalanok). A nyári aszály sem hatott rá ilyen kegyetlenül, mint ez a beképzelt kukac. — Féreg! Mit meg nem enged magának! Hogy én nem tudom, hogy hol áll a felem?! Maid hátulról előre nézett, és elölről vissza, miközben cinkosán egymásra kacsintott A szőnyeg Hatalmas roitjaival undorodva hessegette el a porcicákat. A parketta alázatos fénnyel pislantott fel. ' Megérkezett A valódi perzsa. i»r Nyamvadt spárga üdvözölte a fotel alól. A gyalázatos! Inkább göngvölődne össze! A valódi előtt! Hiszen ő a szőnyegek királya! — gondolta. Nyílt az ajtó... ... a szőnyeg lassan beitta a csizma hóiétól cuppogó nyomát És egyre többet nyílt az aitó. És egyre sűrűbben ivott Baracklevet. sört. bort. paradicsomlevest. Válogatás nélkül mindent, ami rálöttvent. Érezte, hogv a csomói lazulnak. Oroszlánsörénvű rojtja kopik. De még mindig ő volt. ö. az egyetlen valódi perzsa. És őt. az egyetlent, a valódit, a perzsát egy napon felnégyelték, lábtörlőnek. SZŰCS MARIANN — Anyuci! Dobd ide. légy szíves a sátorcövekes zacskót! — Lányom! Nem láttad a lámpát, már semmit sem látok! — Igyekezzünk. igyekezzünk! Lefekvés előtt még a tengert is akarom látni! Siettek. Mozdulataikon látszott már az összeszokottság. A nők is férfi módra dolgoztak. Nem kapkodtak, ez volt már a harmadik sátorverésük. A szabadság minden percét ki akarták használni. Először voltak így együtt, külföldi túrán. Görögország. Athén. Mindhármuk álma. Zuhanyozás után ki a tengerpartra. Áhítattal ültek le a part sima fövenyére. Távolabb zúgott, morajlott, de lábaiknál a hullámok tarajosan játékos bukfencet vetve csendesedtek el. Elgondolkoztak. Az asszony rövid számvetést készített, mit. s hogyan osszon be. mert a hozott konzervek vészesen fogytak a csomagtérből. A pénzre is ügyelni kellett. Üres kézzel ajándék nélkül csak nem mehetnek haza. De érdemes volt kuporgatni, ez az út eddig is, oly gyönyörű. Hogy itt ülhet! Cüsodálatos ! A lány a holnapi nap óráit számolta, osztotta, szorozta. A bédekkerekből még otthon kiírt programot úgyis végrehajtja. Eddig az úton is óramű pontossággal ment minden. Látni akar mindent amit előírt. Egy athéni kútnál — Apu! Felkészültél lelkileg mindenre? — Fel én testileg. Az Akropolisz alatt fogok éhen dögleni, ahogy programtervedet ismerem. — Na, persze. Te csak most is a hasaddal törődsz — szólt viszsza megvetően. — Gyere Anyuci, csapjunk valamit Apu orra alá, mert képes lesz már itt agonizálni az éhségtől. Így évődtek de máris indultak a sátorhoz. mert ök is éhesek voltak, de jobb volt a férfinépségre kenni az evés imádatát. Az apa még egy pillantást vetett a hullámokra. Nagyot szippantott a sós tengeri levegőbpl. — Na. ezt is megértem. — Tudta, hogy holnap némi pihenés csak akkor lesz és addig, míg megcsodálnak egy szobrot, megállnak egy oszlopfő előtt, a szépségeket magukba szívják jó alaposan. mert ide már többé viszsza úgy sem jöhetnek. Vacsora után mély. álomtalan alvás következett. Az apát a hajnal már ismét a parton találta. Várta a napfelkeltét. Amint az felkúszott az égre. és kikukkantott a távolabb levő partkiszögellés mögül, sugaraiból, vörös fénnyel átszőtt, csillogó, apró tarajú mintás szőnyeget terített a vízre, egészen a lábáig. — Egész életemben nem fogom elfelejteni — gondolta. Egy pár felvételt készített. Amígviszszaért a sátorhoz, már szikrázva égetett a nap. — Apu. nem hoznál egy kis vizet? — Már ugrok is — mondta, majd felkapta a hőszigetelt műanyag kannát, meg egy üveget. Mire megtalálta a csapot, az inget is le kellett vennie. Először is ivott. Meglepődött a jéghideg víztől. Ez igen. morfondírozott. Éppen tele lett az ötliteres, mikor jött a férfi. Udvarias leszek. A másik üveget ráérek megtölteni. — Sir! Please! — és a továbbiakban már csak mutogatott. Beugrott a closed szó is hirtelen a klozettról. mert rájött a mehetnék. de ezt most nem használhatta. — Úristen! Ha ez most elkezd itt nekem angolul gagyogni, végem van — gondolta. Amaz csak a fejét rázta, nem szólva semmit. — Jól nézek ki! Itt fogunk egymásnak estig mutogatni. — Sprechen Sie Deutsch? — próbálkozott. Amaz csak nézett. — Bitté, nur nehmen Sie erste! — mondta most már erélyesebben. és a csapra mutatott megint. Az megint, de udvariasan visszamutatott a csapra. — Hú. az anvád! — Mutatok én mindjárt egy olyan Karinthyt!, ha nem kezdesz hozzá, — Most már azért is csak Te fogsz előbb venni! Tüntetően el is fordult. Ez kuka vagy megnémult, nyelvtudásom ily hatalmas halmazát hallva. — Erre ki is húzta magát egy kissé. Nemsokára hallja az üvegek koccanását, majd a vízcsobogást. — Hála annak a Magasságosnak! — és visszafordult. A szeme előtt a csap alatt egy egyliteres. Márka-címkéiú üveg nyelte magába a vizet. A szava most neki állt el. — Maga . . . maga magyar? — kérdezte dadogva. — Igen. Miért? — A. semmi... semmi...! — de alig várta, hogy az távozzon. Végül is robbanásszerűen tört ki belőle a röhögés, hogy könnyei csakúgy potyogtak. A sátorhoz érve. újra elfogta a röhögés. A nők csodálkozva néztek rá, vajon mi is történt vele. Mikor elmesélte, és vége lett a kollektív röhögésnek, lánya megszólalt: — Apu. ha haza érünk, nekilátunk egy intenzív nyelvtanulásnak. Elindultak a városnézésre. TEMESVÁRI TIBOR