Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-29 / 254. szám
8 Péntek, 1982. október 29. DM röviden Két új üzlet Nagy László felvétele Első vásárlók a Divat Centrumban Három fióküzlettel gyara- nek jelenlétében Kaszás podott idén a Szegedi Cent- Kálmán, a Centrum Aruhárum Áruház. Az elsőt nyá- zak vezérigazgatója adta át ron Tarjánban, a Kemes ut- rendeltetésének. Szerepét a cában nyitották meg, a má- város kereskedelmi ellátásásodikat pedig tegnap, csü- ban Réti Csabáné dr., a törtökön délután a Bejvá- városi tanács vb kereskedelrosban. Igaz, a Széchenyi mi osztályának vezetője méltéri Divat Centrum csak túl- tatta, az üzletpolitikai elzott azerénységgel nevezhető képzeléseket dr. Marsi Zolfióküzletnek, a KERIPAR tán, a szegedi Centrum Árukülönlegesen szép bútoraival ház igazgatója ismertette, berendezett, 400 négyzetmé- A harmadik fióküzletet, a ter alapterületű, konfekciót, Halasi és a Békéscsabai Kökötött- és divatárut, fehér- töttárugyár neműt, ajándékcikkeket kí- mintaboltját ugyancsak a náló áruház Szeged légim- Kiss Dávid-palotában nyiponálóbb kereskedelmi léte- tották meg, 80 négyzetméter sftményeinek egyike. Kiala- alapterületen. (Bejárata a kításn 4 \ millió forintjába Kiss Menyhért utca felől.) került a Centrum Áruházak A vállalat legfőbb törekvése Vállalatnak. A kivitelezési — hangzott el a megnyitón munkálatokat a Szegedi Epí- —, hogy a két új üzlet kítőipari Szövetkezet végezte, nálata nem csupán az. anyamagas színvonalon, szépen áruház, a Lenin körúti dolgoztak. A luxusigényeket Centrum ajánlatától térjen is kielégítő, 8 millió forintos el, ne csak ahhoz képest árukészlettel nyitó üzletet, a nyújtson újat, hanem az megye és a város párt- é6 összes többi ruházati boltátlami vezetése képviselői- hoz képest is. Jóval elmúlt éjfél, amikor megpillantom őket. Sötét kapualjban tusakodnak. a fickó a nő haját rángatja bal kézzel, jobbia önfeledten ütlegeli barátnőjét, különböző testrészeit. leginkább a feiét. Nem szeretek élet- és házastársak vitáiába szólni, ám ez annyira materiális véleménykülönbség. hogv közbe kell lépnem. Mint holmi grállovag, először szóban próbálom felmérni a helyzetet: Éjszaka gyerek a télapót, eléggé elfogadhatónak talál, magától kezd bele. — öt évvel ezelőtt váltam el. A baráti társaság lassacskán elmaradozott. azt vettem észre. teljesen Nem kellene abbahagyni, öcsi? egyedül vagyok. Társaság egv szál — kérdem a fickót, hiába.* Megismétlem a kérdést, kicsit közelebb férkőzve: sokáig semmi, végül: — Kuss! ' A válasz annyira nyílt és egyenes. mint egv katonai repülőtér kifutópályája. El kell kapnom a fickó zakóját. Az ezt követő percek említést sem érdemelnek. Ketten maradunk a hölggyel, aki eléggé zilált ahhoz, hogy ne hagyjam egyedül hazabotorkálni. Próbálom feloldani a légkört: — Azt hiszem, holnap nem kell szemfestéket kennie. — Mint egv csincsilláé — mutat a szemére, már enyhe mosollyal. se. ha beültem valahová, perceken belül tették az ajánlatokat. A kollégáim is próbálkoztak, érdekes, az addig passzív családapák huszonéves aktivitással akarták a délutánjaikat hét után rá kellett jönnöm, óriási szakadék tátong közöttünk. Primitív lélek az istenadta, műveletlen, meg minden, amit akar. Háromszor próbáltam lelépni. Megtalált, azután jól elvest. Maradtam és ittam. Azután összejöttem egv rendes férfival. A színházban ismerkedtünk meg. Elmentem alkoholelvonóra. Hát az megérne egy regényt. Annyit használt. mint halottnak a csók. De kezdetnek jó volt. tudia. elhatározás nélkül az egész semmit sem ér. Mi. óta kijöttem, egv kortyot sem iszom. Szóval, sínen lettem volna, ha ez a barbár nem jelentkezik újból. A többit már ismeri... — Végszóra érkeztem volna? És velem tölteni. Velem és nálam. Ér- ezután mi lesz? ti. ugye? — kérdezi mosolyogva. Szemét a legeszkimóbb eszkimó is megirigyelhetné, duzzadt alkával a bantu négerek között szívek százait zúzhatná szét. — Megpróbálok a szavak között olvasni! — mondom. — Szóval a régi helyemen a helyzet tarthatatlanná vált. A főnök is beállt a sorba, s egyszer feltette a hamleti kérdést, lakáskulcsát forgat— Rendőrség vagv tente-baba? — va az unan: menni vagy nem menkérdezem. Riadtan néz rám zseb— Ismeri Senecát? — kérdezi. — ..Bárhová kerülsz is. nvompn követnek bűneid!" — idézi az Erkölcsi levelekből. — ..Pedig amit keresel, a boldog élet. minden helyen megtalálható" — célzok Horatiusra hadd lássa, nekem is volt gyerekszobám. Kegyelemdöfésként még hozzáteszem Euripidészt: — ..Az igazság nyelve pedig egyszerű" ... Szóval, hölgvem. javaslom. hogv beszélje meg a barátkendővel törölgeti az arcát. — Magánvádas ügy. ahogy elnézem magát, bőven nyolc napon belüli gyógyulás. Na. menjünk a yardra? Annyi benne a temperamentum, mint egy mélyhűtött tonhalban. Nem válaszol. — A barátja, férje, vagy csak alkalmi ismerős? — Az élettársam volt! Az utolsó szót megnyomja, amiből kitalálom. drámai szakításnak lehettem szemtanúja. — Ha akarja, hazakísérem! — ajánlkozom, a hölgy végigmér, mint ni?! Inkább a cégtől mentem el. jávai az egész ügvet. Ha sokáig haMondja. minden férfi cédát lát az logatia. belebonyolódik, mint cica a elvált asszonyokban?! házi cérnába. Egyszer úgvis meg — Férfiia válogatja — válaszolom kell tenni! a legbölcsebbet. ami éppen az eszem- — Mond valamit — válaszolja elbe jut. mélázva, azután kezet nvúit. — Itt — Ezután még két helyről kellett lakom — mutat egy cseréotetős háeljönnöm hasonló okok miatt. Szép zikóra —. az udvari paelléképületlassan alkoholista lettem. Ezt az ben. őrültet is valamelyik restiben szed- Míg a kulccsal babrál, elnézem tőtem össze. Először rendes volt. — Üristen. milyenek lehettek a többiek? — kérdezem. Elengedte a füle mellett, folytatja válasz nélkül. — Tényleg az volt. Csak akkor volt elviselhetetlen, ha ivott. Pár rékenv alakját. A sápadt holdat, mely előtt súlvos. nehéz felhők úsznak. Nézem a korhadó fakerítést, és úgy érzem, nem is ma és velem történik ez az egész. Balogh József Gyenge mozgás TEMETŐI JARATOK Ma, pénteken délután Nyári táborok tapasztalatai 15 Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás lesz az idő. Eső nem lesz. Gyentermékéinek ge marad a légmozgás. VárlermeKeineK ható legmagasabb napp^j hőmérséklet ma 11^16° között A tartósan ködös helyeken kevéssel 10 fok alatt. IDŐSKORI MEGBETEGEDÉSEK Az időskori megbetegedésekről tart előadast dr. Párkányi László körzeti orvos ma. pénteken délután 5 órakor az Északi városrészben levő általános iskolában. HLDZÁR HOLNAPTOL Mint arról már két alkalommal is tájékoztattuk lapunk olvasóit, holnap, szombaton reggeltől vasárnap éjszakáig hídzár lesz a Belvárost Újszegeddel összekötő régi hídon. Ez alatt csak a gyalogosok és a kerékpárosok mehetnek át a hídon. A kerékpárosoktól a forgalomszervezők azt kérik, hogy ha elértek a hídfőhöz. ladó járművezetők ben is. BOLDIZSÁR IVAN KITÜNTETÉSE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Boldizsár Iván írónak, publicistának, a Magyar Pen Klub elnökének, az Országos Béketanáos elnökhelyettesének, főszerkesztőnek, állami díjasnak munkássága, valamint hazai és nemzetközi közéleti tevékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön adta át. Jelen volt erre, m€g a hídfőkben a kitüntetés átadásánál Aczél György, az MSZMP KB titkára, Sarlós István miniszterelnök-helyettes és Köpeczi Béla művelődési miniszter. SZÖVETKEZETI ÁRUCSERE öt éve immár, hogy tartalmas és igerl eredményes kapcsolatot tart fenn a szegedi székhelyű KONKORDIA Szövetkezeti Közfis Vállalat a csehszlovák, Frydek Mistek-i fogyasztási szövetkezettel. Ezt bizonyítja a KONKORDlA-nál e heten véget ért árukiválasztas is. A csehszlovák kereskedelmi delegáció október 25. és 28. közötti üzleti tárgyalásain közel 9 millió forint értékű árut igényelt kivitelre. Az élénk kapcsolat tovább folytatódik: november 8-tól magyar küldöttség utazik Csehszlovákiába, hogy az ottani árukínálatból. a magyar behozatal lehetőségeiről tájékozódjanak, s kössenek üzletet. \ Válasz Az elmegyógyász megkérdi a páciensétől: — Mondja, maga valóban nagyon határozatlan ember? — Igen is, nem is, doktor úri , .„ ... ... , . A kisiskolások nyári tábo- járói. A nyáron szervezett es w ora Kozott, valamint rainak tapasztalatairól ta- egyéb táborok programjáról ju-an es di-en aelelott 10 nacskozott tegnap, csütör- Berényi Géza, a vásárhelyi es aelutan 5 ora kozott te- tökön Szegeden, a megyei Üttörőház igazgatója beszélt, metoi jaratokat indít a Vo- úttörőelnökség. Az ülést — míg a táborvezetők felkészía Tolbuhin sugarút—Da- ameiyen részt vett Demcsák téséről Frank Lászlóné szakni János utca kereszteződé- Lajos, az úttörőközpont bizottság-vezető tartott tájésenel levő megállóból. A já- munkatársa, Szilágyi János, koztatást. rat végállomása a Belvárosi a megyei KISZ-bizottság tittemetonél lesz. kaI.a és Vidéki Ferenc, a RÉGÉSZETI megyei tanács művelödésKISFII MEK "gyí 'osztályának csopnrlveA múzeumi és műemléki f""' "" Zrfeinc Horváth hónap szegedi régészeti he- Sft,r" Zi "-T*- 'Vezette. Elsőként Vartne Fero Mária megyei úttörőtitkár adott tájékoztatást a külföldi táborok tapasztalatairól, majd Talmácsi György táborvezető szólt a balatonszárszói úttörőtábor munkátének rendezven.veként ma, penteken délután 5 órától a Móra Ferenc Múzeum dísztermében levetítik a Bronzkori művészet, a Kelták művészete és a Szkita művészet című kisfilmeket. Az alkotásokkal kapcsolatos kérdésekre dr. Trogmayer Ottó, megyei múzeumigazgató válaszol. VÉRADÁS A városi és járási Vöröskereszt, valamint a szegedi Véradó Állomás közös szervezésében az elmúlt héten a SZEBISZ-nél 40-en, a SZOGYERMEKEOGLALKOZÁS A Szegedi Orvostudományi Egyetem régi klubjában (Dóm lér 5.) a SZOTE közművelődési bizottsága gyermekfoglalkozást tart holnap. szombaton délelőtt 10 órától Dalok és játékok Palócországból címmel Pete György vezetésével, melyre elsősorban a felsőtagozatos tanulókat hívják. Olajipar-történeti pályázat sülét kőolaj-, földgáz- és vízbányászati szakosztálya, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, valamint a MaTE hallgatói közül 130-an, a gyfr. Olajipari Múzeum. A Tártéi Házimari íltovetlrez^t- Palyazat célja, hogy a maTörténeti pályázatot hirde- velődési ellátottság fejlődétett az Országos Magyar Bá- sének története. Emellett nyászati és Kohászati Egye- technikatörténeti értékkel bíró — lehetőleg működőképes — makettekkel, modellekkel és oktatáshoz, bemutatáshoz felhasználható kisebb gépek, berendezések, MÜZEUMI MATINÉ A szegedi Móra Ferenc Múzeum gyermekeknek renszálljanak le jármüvükről es dezett matinéi sorában holgyalogosként haladjanak át nap, szombaton délelőtt 10 az úttesten. Saját biztonsá- órától első alkalommal rendeznek történelmi témájú Tápéi Háziipari Szövetkezet- „„ , .. nél 49-en, az Univerzál £ar ^^.A^J^™ Ktsz-nél 14-en, a Büntetésvégrehajtó Intézetnél 35-en, a Volán 10-es számú Vállalatánál 146-an, a Kábelgyárban 140-en, a XI. Audők mind szélesebb rétege kapcsolódjon be az iparág életével, történetével, fejlőműszerek, szerelvények stb. metszeteinek beküldését is várják. A pályázat titkos, így csak jeligés munkákkal lehet désével kapcsolatos anyag- résztvenni. A pályázatokat gyűjtésbe, illetve feldolgo- két példányban a Magyar zásba. Pályázni eddig még Olajipari Múzeum címére 68.) nem szerepelt egyéni postán kell beküldeni 1983. tójavító Vállalatnál 87-én, nem közölt és más pályáza- (Zalaegerszeg. 8901. Pf.: az Állami Biztosítónál 29- jon —t, ;„ «z.'ik<uScr van Ctezneií lorteueijiu icijiuju . rurvAC -Ai 110 ""''i1"1 ncn ueivuiuem ivoó. guk miatt is szükség van telt A foglalkozás en- «® ® ]^^CLnál • 118- vagy csoportos munkákkal május 31-ig. Pályadíjak: egy nnn/f ra V-» 1A f úvl.-Kz^rN hü. "... __ , . _ „ „ fi H HOUl K TPF1 T.PÍim Pü Tí*Sí»n l^Uraí. — 1 •: 41 J..' _ 1 •• r-rarara r . . -r ra . . ha" vezetője" Kómár" Irén, "a 10— adtak érdeké- 14 éves tanulók részvételére számít. Gvászközleménvek Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerőszerették. hogy a legdrágább söknek, akik felejthetetlen ha férj, drága Jé édesapa, szerető lőttünk nagyapa és após. kinek szereletét és emlékét soha nem feledjük. PANDEK SÁNDOR rövid, súlyos szenvedés után. 66 éves korában. 1982. október 27-én elhunyt- Kívánságára ejhamvasztatjuk. A gyászoló család. Fájó szfvvel tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk KASZA ILI.flS kőműves. szőregi Lakos hamvasztas utam bucsuztátasa november 2-an 13 órakor lesz a Belvárosi temelő ravatalozójából. A gyászoló család. . 20 748 Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. JERNEI ANTAL temetésén megjelentek részvétükkel es Virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 21 0Ú6 ÖZV. HALMAI JANOSNÍ temetésen megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa.lád. 21 041 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. munkatársaknak, a ház lakóinak. akik felejthetetlen halottunk. l'RBAN ISTVÁNNÉ hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gya- : szóló család. • 21 039 | I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyám. HEGEDŰS JÁNOSNÉ Farkas Julianna életének 84. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése okt. 28-én 15 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászold leanya. Nyíl u. 36. 21 064 térítésmentesen lehet a következő témakö- 5000 forintot I., 2 egyenként rökben: technika-, technoló- 3500 forintos II. és 4 egyenMATEMATIKAI gia-, gazdaság-, üzem- és ként 2000 forintos III. díj. VERSENY vállalattörténet, a munka- Az eredményhirdetés 1983 A Bolyai János Matematl- erő fejlődésének krónikája, októberében lesz. kai Társulat holnap, szom- a testületi vezetés és mun- iopA baton rendezi meg Kürschák kásfórumok szerepe a vál- L. V, József matematikai verse- lalati döntés előkészítésében: nyét, egy időben az ország vezetési módszerek, az üzetobb városában. Szegeden — mi demokrácia fejlődésének az 1982-ben érettségizettek, története, a vállalati jognlvalamint a középiskolások kalmazás és igazgatás törszámára — délután 3-kor. az ténéte. a munka- és életAradi vértanúk tere 1 szám körülmények fejlődésének, a alatt rendezik meg a ver- "ocialista munkaverseny, a senyt. brigád- es tör/.sgárdamozgaHAI.ALOS lom krónikája, az olajipari BALESETEK települések históriája, a sz.oVásárhelyen egy sze- ciális és kommunális, illetve mélygépkocsi elütötte az út- a „po,.^ kuUuralis. közműtest jobb oldalan kerékpárja mellett ülö Gulyás Ferenc 48 éves segédmunkás helyi lakost, aki a kórházban meghalt. Gulyás 6Za- a Magyar Szocialista Munkáspárt bályJlllanul tartózkodott a/. Szöged városi BizottságánaK napllapla útteif '71. — Kistelek belte- Főszerkesztő! F Nagv István — Főszerkesztő-helyettes; rületen. egy személygépkocsi István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vallalal Felelós keresztülhajtott az úttesten kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged Tafekvő Kontra János 29 éves oáesköztársaság útja 10. Sajtóház. S740 - Teleion: 12-633 - A lapot rakodómunkás hatvani lakó- nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca P8 1.720. SOtl, aki a helyszínen meg- Igazgatót Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a halt. A rendőrség folytat- postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl.l egy bűuapra M ia a baleset vizsgálatát. LOIÍNT, • INDEXI 14043 . ISSN; 0133-024 X Különböző házi egészségmegőrző módszerek jelentik a Bartók Béla Művelődési Központban működő jógaklub soron következő foglalkozásának témáját holnap, szombaton délután 3 órai kezdettel. Dr. Háry G.vörgyné természetgyógyász a reflexológiáról, dr. Bnbulka Péter kertészmérnök a gyógynövényekről tart előadást. Sz. Slmoo