Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-28 / 253. szám
Csütörtök, 1982. október 21. 3 tUm. olvasóÁ Magyar Közlöny különszáma a lakásrendeletekről Az OTP lakásajánlata szolgálat Egy jogszabályról bővebben Köztudott, hogy 1982. jú- igazolólapra, valamint a belttw 1-tól mar nem kell fi- fizetést igazoló csekkre, zatnj a felelósségbjztosítá- ^A kötelező biztosítás nem szűnik meg, csupán díjtalanná válik. Ebből következik, hogy pontosan ugyanúgy kell eljárni egy-egy balesetnél, mint eddig, ugyanazokat a papírokat kell kitölteni és ugyanúgy kell bemutatni a sérült járművet a biztosító kárfelvételi helyein. Sajnos, ma Is gyakori, hogy a hiányzó adatok mi• , .„<u, att elhúzódik a kárrendezés. fJTS* Mindenképpen tüntessék fel Megjelent és Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út 76. szám alatti hírlapboltban már — példányonként 43 forintért — megvásárolható a Magyar Közlöny különkiadványa, amely — az Időközi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva — tartalmazza a lakásgazdálkodással kapcsolatos jogszabályokat. A 136 oldalas rendeletgyűjtemény jól megkülönböztethető nyomdatechnikával — vastagon szedett betűkkel — közli a módosításokat. a korábban kiadott logszabályoknak továbbra is érvényben maradt szövegével együtt. A közlöny különkiadványát elsősorban a , lakásügyek iránt behatóan érdeklődő lakosoknak készítették, s ezért többször annyi példány kerül forgalomba, mint a rendszeresen előfizetők száma. A nyomdai szállításoktól függően a következő napokban már a , főváros más nagyobb hírlapárusító helyein, valamint a megyei székhelyek nagyobb hírlapÜzleteiben is hozzájuthatnak az érdeklődők. Vagyis a biztosítás It, de díjtalanul. Sőt — ugyancsak fizetési kötelezettseg nélkül — a biztoVItaft kiterjeszthették a segédmotoros kerékpárokra is. Változás után néhány kérdésre érdemes bővebben kitérni. Eddig a biztosítási díj befizetését az időszakos műszaki vizsga során ellenőrizték. Ezért kellett bemutatni a dijigazolólapot. Erre Fotópályázat A Magyar Természetbarát azok, akik érvényes terméSzövetség hegymászó bízott- szetbarát-igazolvánnyal rensága fotópályázatot hirdet, delkeznek. Az Országos Takarékpénztár Csongrád megyei Igazgatósága Szegeden a következő használt és új lakásokat kínálja megvásárlásra, Használt lakások: jelentkezési határidő 1982. október 29.: Felsőváros 223. fsz. 2.. 2 szoba, 55 négyzetméter, 533 500 forint. Északi városrész 114. IV/15., 2 szoba. 55 négyzetméter. 524 300 forint. Tarján 409. V/17., 2 szoba, 52 négyzetméter. 515 100 forint. Tarján 501. V/15/2+2 szoba, 68 négyzetméter, 646 700 forint. Űjszeged, Bérkert u. 36., 1+3 szoba, 105 négyzetméter, 1 millió 254 600 forint + garázs, 13 négyzetméter, 72 100 forint. A következő használt lakásokra 1982. november 5ig lehet jelentkezni: Szeged, Szamos u. 2. V/34., másfél szoba + étkező. 53 négyzetméter, 506 ezer forint. Felsőváros 313. X/30. két és fél szoba, 60 négyzetméter, 581 400 forint. Tarján 416. VIII/23., másfél szoba. 35 négyzetméter, 326 400 forint. Tarján 307. II/8.. másfél szoba, 42 négyzetméter. 411 100 forint. Hajós u. 23. II/3., kétszoba + .hall, 62 négyzetméter. 683 400 forint + garázs, 15 négyzetméter, 82 400 forint. Üj lakások: jelentkezni le"het 1982. november 5-ig: Juharfás u. 3; ós 5. szám alatt 20 db kétszobás lakás, 55 négyzetméter, 562 ezer forint, 10 db 3 szobás lakás, 69 négyzetméteres, 730 000 forinl; Téma: a hegymászás és a magashegyjárás. A jeligés pályázaton hat darab 5x5 centiméteres diapozitív és 6 darab fekete-fehér kép beküldésével vehetnek részt A beküldés határidő 1982. november 4., részletes felvilágosítás a Budapest. VI., Bajcsy-Zsilinszky út 31., II. emelet 3. szám alatt kapható. Sportszerek — kölcsön Különösen a fiataloknak nélkül), valamint szánkót és okoz örömet, hogy rövidesen síszánkót kínál a téli sporség lesz, mert igazolni kell, hogy av 1982. június 30-ig szóló dijakat befizették. Aki ezt még nem tette meg. pótolja, mert ellenkező esetben nem vizsgázhat járműve. Vannak, akik már az év ÍS£ aTidefköfetezöbb": ^ntja, vaiamtat az eset pontehát a balesetben részt vevő gépjárművek forgalmi rendszámát, a járművezetők adatait, közületi üzembentartó esetében a vállalat nevét, pontos címét. Lényeges, hogy az ütközés helye és időtooftást. Ezeknek az autópóknak és motorosoknak az Állami Biztosító vnlamenyhyi egysége és a Takarékszövetkezet visszatéríti a második félévre szóló dijat Ehhez szükség van a díjtos leírása is szerepeljen a biztosítási papíron, de a legfontosabb talán az, hogy az úgynevezett betétlapon félreérthetetlenül rögzítsék, ki vállalja a felelősséget a balesetért Utazási ajánlatok A kirándulás résztvevői a A résztvevők a Budapest Budapest—Leningrád— —Moszkva—Budapest útvoBodapest útvonalon repülő- nalon repülőgéppel utaznak, géppel utaznak. A késő dél- A programból: városnézés utáni órákban a menetrend- keretében ellátogatnak a tői függően indul a csoport, Kreml területére, megtekinigy a késő esti órákban ér- tik a Lenin Központi Múkezrvek Leningrádba. A má- zeumot, a borogyinói panosodik-harmadik nap város- rámát, a Puskin Szépművénézéssel telik. A többi kő- szeli Múzeumot és az oszValutaárfolyamok Pénznem Érvényben: 1982. október 26-tól Vételt Vásárolható legmagasabb bankjegyei mletek art. 100 egy*. Ft-ban Angol font M « 972.03 « 708,n Ausztrál dollár 50 9 590,23 3 748,59 Belga frank 1000 18.43 <1,15 Dán korona 1 000 419,25 445,18 Finn márka 100 <83.94 726.24 Francia frank 500 324.01 556,43 Görög drachma 500 52,55 55,81 Holland) forint 1 ooo 1 359,28 1 443,36 Japán yen (1000) 10 000 136,68 145,14 Jugoszláv dinár 100 50,67 53,81 Kanada) doilás 100 3 065.30 3 2S4.00 Kuvaiti dinár 10 12 802.50 13 594,40 Norvég korona 1 000 518,24 550.30 NSZK márka I 000 1 480.63 1 572,21 Olasz Ura (1900) M 000 26.02 27.63 Osztrák schilling 1 000 210,70 923.24 Portugál escudo 5 000 41.85 44,43 Spanyd peseta 5 000 32,38 34,38 Svájci frank 1 OOO 1 726.42 t 833,20 Svéd korona 100 508.24 539.68 Török Ura 1 000 20,95 * • 23.25 USA dollár 100 3 751,92 3 984.00 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1982. szentember 21-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. nyitnak a korcsolyapályák, kezdődik a téli sportszezon. A szánkózás, a síelés, a korcsolyázás egyészséges. vidám időtöltés, ám művelésükhöz sportszerek kellenek, és ezek egyik-másika bizony nem éppen olcsó, különösen nem tok kedvelőinek. A szolgáltatást igénybe vehetik néhány vidéki városban is: Miskolcon, Pécsett, Győrött, Békéscsabán, Szolnokon, Salgótarjánban, valamint- a bánkúti síparadicsomban, Bükkszentkereszten ég Tozött megtekintik az Izsáksaékesegy házat a Péter-Pál erődöt és a Piszkarevi hősi temetőt, kirándulnak Puskinba. Az út során egy alkalommal színház vagy cirkuszlátogatáson vehetnek részt. Az ötödik nap reggel tndul haza a csoport. Elhelyezésről kétágyas, zuhanyozós, illetve 2—3—4 ágyas hideg-meleg folyóvlzes szobákban gondoskodnak a szervezők. Az ellátás teljes panziós, a második nap reggelitől az ötödik nap reggeliig. Az időpontok: november 4-e. 11-c, 18-a és 25-e. tankinói jobbágymúzeumot Az öt napig tartó kirártdulás alatt egy alkalommal színház- vagy cirkuszlátogatáson vehetnek részt. Az ötöUj könyvek, lemezek a fiatalok pénztárcájához kajban. Külön kedvezménymérten. Ezen a gondon ben részesülnek — körülbekönnyít az Ezermester Üt- lül 50 százalékig terjedően törő és Ifjúsági Kereskedel- — a csoportok és a diákigami Vállalat ifjúsági turiszti- zolvánnyal rendelkező fiatakai köLcsönzőszolgálata, lok, sőt az előbbiektől előamely sporteszközökkel is a jegyzésként is fölveszik a nagyközönség rendelkezésére „megrendelést", áll. A kölcsönzési határidőkA vállalat sílécet (automa- ről. valamint a szolgáltatás ta és félautomata kötések- díjáról részletes felvilágosíkel), Sícipőt. hoki- és mű- tást kaphatnak az érdeklőkorcsolyát (cipővel, illetve dők a 226-423-as teiefonszácsavaros koresolyát cipő mon.. * » Háton vihető sátor Üj termék, a háton vihető meret, annyira egyszerű. A sátor — csővázas, kétszemé- több zsebbel — élelem és lyes, hátizsáknak, összehajt- különböző holmik tárolására ható túrasátor — mintapél- — rendelkező sátorcsomag dányai készültek el a So- megkíméli tulajdonosát -kümogy megyei tabi kemping- lön csomagok cipelésétől. Az cikk gyárban. Az ízléses ki- Ezermester és Űttörőbolt vitelű terméket — mely az Vállalat máris háromezret őszi BNV-n is sikert aratott rendelt belőle, hogy a fiatal, — két hálózsákkal is ellát- kispénzű túrázók néhány ták, s összecsomagolva napra, vagy hétre olcsón mindössze hét kiló húsz de- kölcsönözhessenek belőle. A Bajnok József: Egy töltényt se Hitlernek!; Berkovits . mondta Gabes ui+r- Györgydig nap reggeli után indul mae'varázta Gv Bencehaza repülőgéppel a cso- BXTy rfcn r^sJ® port. Elhelyezésről két- épftés; Bcssje. Amyak fö,£_ ágyas, zuhanyozós, Illetve 2— je; Karinthy Ferenc: Buda3—4 ágyas hideg-meleg fo- pesti ősz; Király István: Inlyóvlzes szállodai szobákban Lésaaz , ..f,rfőkl?öz ~ Ady P^ase, Elease Me (Beatles); ... , ,. Endre költészete az első vi- Szabó—Beamter duó-nagylegondoskodnak a szervezők. iágháború éveiben I—II.; mez; Színészek énekelnek Az ellátás teljes panziós, az Korniss Péter: Vörös Felhő első nap vacsorától az ötödik Földjén — Észak-amerikai indiánok között; Nóvák— négyes; Irt nekem a szeretőm (magyar nóták); Face to Face (a Benkó Dixieland nagylemeze); Lexikon (Benkó László-nagylemez); Magyar előadóművészek — Orosz Júlia énekel; Mementó — Kósa György művei; kát nyom, így bárki kön.vnyen viheti. Előnye az is, hogy felállításához, lebontásához sem kell különös isgyártáshoz elegendő alapanyaggal rendelkeznek, így minden hazai igényt ki tudnak elégíteni. Tanácsadás kisvállalkozóknak nap reggeliig. Az időpontok: november l-e, 8-a, 15-e. Gyógymód: sport Ilyenkor ősszel barátaink, ismerőseink gyakran fáradtságról. kimerültségről panaszkodnak. A panaszok döntő többsége általában inkább ideges természetű, mint valódi betegség, panasz. lehet ennek az oka? — kérdeztük az Országos EgéezBégnevelesi Intézetben. csak aktív pihenéssel ellensúlyozható. Az úgynevezett egészséges fáradtság kiadós alvással könnyen kipihenhető. Azon a bizonyos kellemetlen fáradtságon, amely határos az Idegkimerültséggel, az alvás mind már nem segít. Itt kell hasz- • nosltani az aktív pihenés, a Petiska: A világ leggazdagabb verebe; Pal'eologue: A cárok Oroszországa az első világháború alatt A játékos (Komár Lászlónagylemez.) ; Bach: Orgonaművek; Haydn: Hat vonós(sanzon-összeállítás); Szupergroup; Tízezer lépés (Omega). Kazetták: A csuka parancsára (mese); Goldmark: Sába királynője (komplett); Puccini: Pillangókisasszony (komplett); Popmajális; Szabó—Beamter-duó; Titkaim. (Katona Klári). Magyarországon már meghaladja a 4 ezret az eddig megalakult kisvállalkozások száma. A gazdaság legkülönbözőbb területein tevékenykednek. és egy részük így alkalmas arra is, hogy kilépjen a külpiacra, termékeit, szolgáltatásait exportálja. A kisvállalkozók többnyire Csomagok külföldre Az egyik élénk idegenforgalom következménye, hogy többen tartanak kapcsolatot külföldön élő barátaikkal. Szaporodnak a küllevezető elfoglaltság kedve- földre címzett csomagok, s ző hatását. Ilyen állapotra velük szaporodnak a posta nem gyógyszer a cigaretta és gondjai is, ami arra vall, Közérzetünket döntően befolyásolja az életmód. Sokan azért szenvednek leróni- . . , . .. .— - - - - — - • ka, betegségekben, mert ^ yál^m.nS? t- ^ ^ ^^ kozza a feszültséget. Ajánlatos az idegcsillapító, illetve élnkítő gyógyszerek szedéséhez is az orvos -tanácsát kérni. mindennap mérgelödnek. Számukra megszívlelendő: az idegfeszültség feloldására semmiképp 6em a dohányzáshoz, vagy az alkoholhoz meneküljenek, inkább keressék meg a megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. Egyesek ott követik el a hibát hogy a fesEültséget csökkenteni akarván, minden percüket lefoglalják. Sokkal jobb gyógymód: sportolással, kikapcsolódással regenerálni a szervezetet. A modern nagyvároártalmak — az ülömunmit is kell tennie annak, aki külföldön élő ismerőseit szeretné megajándékozni. engedélye nélkül egy csomagban nem küldhető külföldre 400 forint forgalmi értéket meghaladó áru, s bizonyos korlátozások érvényesek a csomag tartalmára ls. Az országból ki nem küldhető, illetve engedély nélkül postába nem adható áruk listája a postahivatalokban kifüggesztve megtalálható. golás természetesen a legkönnyebb küldeménynek sem elegendő; az ajándékot karton- vagy fadobozban, illetve vászonzsákban kell elhelyezni ahhoz, hogy útja során biztonságban legyen, sőt ajánlatos biztosítással, illetve értéknyilvánítással feljáratlanok a külkereskedelemben. Munkájukat támogatva az Intercooperation Kereskedelemfejlesztési Részvénytársaság a közelmúltban kisvállalkozási tanácsadó szolgálatot alakított. A tanácsadó testület az érdeklődőknek ingyenesen pénzügyi, közgazdasági és jogi kérdésekben ad külpiaci tevékenységhez tanácsokat Megbízás alapján lebonyolítja a kisvállalkozások külkereskedelmi ügyleteit. A szolgálat megalakulása óta, mintegy 70—80-an jelentkeztek, többnyire tanácsért. JeleAleg már néhány exportmegbízatás is létrejött az Intercooperation és a kisvállalkozók között. Autószerelőkből alakult gazdasági munkaközösség például régi hobbiautók rendbehozását vállalja. TevékenyTudni kell, gyar Nemzeti hogy a MaBank külön Újdonságok az édességboltokban kezéseitől függ — és ezért a postán külön meg kell érdeklődni —. hogy maximáliA Budapesti Édesipari Vállalat az idén már számos san milyen súlyú lehet a ú'donsággal jelent meg a boltokban, s továbbiak forga- küldemény, s hogy igénybe lomba hozatalát is tervezi. Ígv november elseiétől kaoha- vehető-e különleges szoigáltó lesz a nagvon kedvelt Sport kávékeverék 20 dekagram- tatás (például törékeny tárkav~al~ együtt járó tespedtség, mos hegesztett tasakba csomagolt változata — 32 forintos gyak szállítása, illetve küa szennyezett levegő, a zaj- gj üazléSÖS?ar;nd^rrDTad^ ^Alma ^sen gyors, azaz expártalmak — az idegrendszert Bori szeletcsoki — sárgabarack, narancsáéi, illetve alma ressz továbbítás). Jsarotatjak. terhelik. Ez is ízesítéssel — és a meggyes csokoládé. Az egyszerű papírcsomaadni, mert így az esetleges felmerülő kárt a posta meg<m(. . téríti/, A, fedőpapíron pontos -ségük" sikerének bizonyult, A csomag összeállításakor es jól olvasható legyen a rövid ldö ^^ ismertté vál_ arra is figye- címzés, különösen pedig az tak néhány környező országország neve. és ne felejtsék ban, s most már megrendeel a cím másolatát a cso- iöik heiybe hozzák a felújíma/i, 1b?letenTli- . tandó gépkocsikat. Egy má^^[f23!1^7 sik vállalkozó találmányának — megvalósításához, amihez itthon nem talált partnert, külföldön keresett társat az Intercooperation segítségével. természetesen lemmel kell lenni. hogy mely áruk nem küldhetők abba az országba, ahová a csomagot szánjuk. Ugyancsak az illető ország rendel- tositja, hogy nem esik vámkorlátozás alá az NDK-ba. Bulgáriába. Csehszlovákiába, illetve a Szovjetunióba küldött, 1 kilogrammnál nem nehezebb csomag. Ugyancsak legfeljebb 1 kilogramm gúlyú lehet a légipostán szállítandó küldemény is. Az ennél nehezebb küldemény légi úton történő szállításához a Magyar Nemzeti Bank engedélye szükséges. A külkereskedelmi vállalat valamennyi hazai kisvállalkozót tájékoztatta szolgáltatásaikról. Emellett az ország különböző városaiban tájékoztatókat tartanak.