Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

I 9*ombat, 1982. oktőber 23. • m Bili! iiíllllsili:'/ •Pl 1111 í fc. HHHBÉ : 1 ÜL i Szí •gflgg Arany János Évek, ti még jövendő évek* asMoboIi bsssnsT Evek. tí még lövendő évek. Kiket reménvem megtagad. Előlegezni mért siettek Haiam közé ősz szálakat? Miért vegvülget ilv korán • T.ombok közé sánadt levél. Emlékeztetni a vidor fát. Hogv maid kiszárad és — nem él! Nem evvel tartoztok ti nékem: Kaián elődötök, a múlt. Adós maradt sok szét) örömmel. Míg szerfölött is oszta bút Ennek kamatiát. ió reményül. Fizessétek le most nekem; Ki tudia. úgyis: érzem én azt Hogy a tőkét föl vehetem? Vagv énen azt ielenti e hó. Fürtőmre melv szállongani kezd. Hogy bár rövid volt. vége! vége Nyaramnak s a tél berekeszt? — S hogy meg ne essék szíve rajtam. Ha iókor meglet) a halál. Azért kell, mint az ősz kalásznak. Megérnem a sarló alá? Ügv van. Nem évek száma hozza — Nem mindig — a vén kort elé. Kevés esztendők súlva szintúgv Legörnveszt a mélv sír felé. Es nékem e földön teherből. Bánatból rész iutott elég: Azzal fölérő boldogságot Hiába is reménvlenék. Ah! vén vagyok: tapasztalásom: Tárháza megtelt gazdagon: Ott van. romok közt, életemnek Vezére, széttört csillagom: Ott egv szakadt fonál: ez a hit: Egy csonka horgony: a remény: Ily gvűiteménvek birtokában Az ifjú hogyne volna vén! Szétnézek és többé körültem Nincs a nehánv kedves barát. Aggódtatóan rámfüggeszti Szemét egv könnyező család. Eleget éltem, hogv utánam Emlék maracjion itt alant: Emlékül ínséget hagvok s e Két vagv három boldogtalant! Szűnj meg. panasz: ne háborog! szív! Bűnöd csak egv volt: az erénv. Ha veszteség ennek jutalma. Jaigassak-é. hogv megnverém? Vigasztalásul, annyi szenved. És szenved nálam annvi iobb: Miért ne én is ... porszem, akit A sorskerék hurcol s ledob! i "Át .>7 V < J t <U f '' » .")<//> . , .... * • he/f ' "> rtfM <f rt «t/e/ < i , fű#* « ^ km nakC /ÍUc4 ; f»4 W oyfr fitjrtj >u*< >« , A, W^/ i*j , Ui'CjAe f»S*t * / t itfp** .mf* — •23.) víz l-if ^ JJ M * • * Száz esztendeje. 1882. október 22-én halt mei a maovar költészet eauik len jelentősebb alakja. Arany János. A bizalom Á

gnes fölriadt, valami retteneteset álmodott az ő Péterkéjéről, ki most katona valahol Lentiben. De ahogy fölpattintotta az olvasólámpát, észrevette, hogy a kisebb srác keze közészorult a rögtönzött franciaágvnak, s aorócskákat rúgott az anyja oldalába. Altatótól kábán vánszorgott a sarokba rekesztett kiságyhoz, ellenőrizni a nagyobbat, hogy nála minden rendben van-e. Még szerencse, mert a másik kicsi vacogott, miután a könyvek közé rúgta magáról a takarót. Elmúlhatott éjfél, mikor újra beesett az ágyba, legalábbis erre következtetett, mikor átnézett a szomszédos tízemeletes alig világító ablakain. Nem szerette ilyenkor tudni az időt, még jobban zavarta, ha tudja, hogy azonnal itt a reggel. Mégse aludt el, gyomrába mart, hogy munkakezdetre a főnöke magához rendelte: úristen, mit is akarhat. Az ilyesmi fizetésemelés, vagy előléptetés szokott lenni bennfentes kolléganői szerint. Egy rendkívüli százas. vagy a táppénzen spórolt ötvenes is jól jönne ebben a nehéz időkben. Nagyobb dologra. mint iutalom. vaev netalán lakás, még csak gondolni se mert. Forgolódott kicsit, s bevett még egy altatót, hogy kipihenten találkozzanak. Észre se vette, mikor kucorodott melléje a nagyobb srác, csak akkor nyilallt belé a fölismerés, amikor kezével érezte a tócsát a lepedőn: atyaisten, az új ágyhuzat! Leráncigálta az alélt gyerekről az utolsóként ráadott pizsamát, s a magáéba bújtatta. Erre valahogy a kisebb is fölijedt, és keserves nyöszörgése mérhetetlen bömböléssé csapott át. Tea, keksz, cumj, meg ami még hirtelen előkerült, mind fölöslegesnek bizonyult. Ágnes a konyhába menekült egy cigarettára, s mikorra abbamaradt az éjjeli hadművelet, az alsó szomszéd melegítette a kocsi motorját, és szép lassan megindult az élet az utcában. Miután a nagyobb kijött, és kérte az anyját, hogy az öccsét, azt a kis bőgőmasinát cseréljék el a vásárban, mert neki nem kell olyan testvér, aki belepisil az ő pizsijébe, már nem érezte magát nyúzottnak. Fölvidulva a szakszerű magyarázkodáson, dupla adag kávét tett magának, s tojást sütött parizerrel a kicsiknek. Ráadásként — mivel ilyenkor, ha rosszul alszanak, mindkettő kibírhatatlanul nyűgös — kakaót készített, estéről maradt morzsás kaláccsal. Tusolás közben villant újra eszébe álma, s kicsit elmosolyodott magára a fali tükörben. Azért rossz Péter nélkül, még akkor is, ha az itthoni munkában nem sok hasznát veszi. Tovább nem sokáig révedhetett, mert a két kicsi bömbölésbe fogott. Egyik a másik ennivalóját akarta, úgy. hogv a végén a földre csattant mindkét vukos tányér. Ágnes fürdőköpenyben nyelt hármat, összesöpörte az ételmaradékot, s nem merte bekapcsolni a rádiót, nehogy előbbre legven az órájuk, mint az óvé. Üj kajára ugyanis már így se jut idő. Vajas kenveret kínált almával, meg sajttal, amire persze a nagvobb azonnal hanvattvágta magát ott, a konyhában. Ágnes melléje telepedett. s erőltetett nyugalommal érvelt a vitaminok és a ió fiúk kapcsolatáról. De az alig emberke durcáskodott tovább, hogy az óvodában is mindig ez van, A kisebb hogv valamiként éreztesse megértését, pe-izaré-t lrazda4+ 7/-,kogni. Alit volt mit nem tennie a kűlönkan belülről már rázkődő asszony-kának, magára kank.odta a ruhát, és k. ment a boHba a ite-t annivaiőézt Ráadásként méz két Ti'iró Rudit is hozott a békesséoért. Hiába parancsolt rá a fiúkra, hogy mire visszajön, legyenek fölöltözve. mindkettő félcsupaszon hasall a bejárati ajtó előtt a hideg linóleumon. Nem volt szíve elnáspágolni őket, mert a nagyobbik szomorú szemet meresztve kapaszkodott a térdébe, mondván, azért lesték az ajtó alatt, hogy hamarébb hazaérjen. Most már viszont muszáj rohannia, mert ha nem éri el a negyedes buszt, elkésik. Ügy a lelkére kötötte az osztályvezető: a séfhez inkább öt perccel hamarébb érjen, minthogy egy perccel is később. Rángatta, cibálta a srácokra a ruhát, mit sem törődve a közben szeme fölszaladt zoknival, sálat becsípő cipzárral, és a teliszájjal zsörtölődő eszesebb gyerekkel, ki nem átallotta ismételni az apjától hallottakat, hogy „igazán lehetnél egy kicsit jobb anya is". A lépcsőn szinte szálltak, kint az utcán is — bár hangyát lelt az egyik — rohamtempóban haladtak. Az elváláskori cirkusz lecsillapítását az intézményre bízta Ágnes, és léptei sűrűzése közben ana gondolt, ha most erre jönne a nöhajcsárnak kinevezett kollégája; isten bizony beülne a Zsigájába. Még rá is mosolyogna, csak el ne késsen. A negyedes busz késett, és hogy az előző járat Ui.oaradt, a bejutás után díszheriiignek érezte magát egy konzuli konzervdobozban. Nyomták, lökdöstek, tapogatták. szájába beszéltek, de ellensúlyozott mindent, hogy beér a munkakezdés szigorúan előírt idejére. A hivatali lépcsőket kettesével szedte, valósággal beesett az irodába, ahol már a többiek reggeliztek, és sminkelték magukat. Éppen csak belekezdett, hogy pocsékot álmodott, Fiatalodás H

a ethíszik, ha nem, a harminckét évemmel olykor mái-már öregnek éreztem magam. Például, amikor a szomszédom nagylánya még rendre csókolomot köszönt nekem. — Szervusz — bólintottam ilyenkor rezignáltán, mert arra gondoltam, hogy íme, itt van ez a tizenhat éves fruska a maga cipőkanállal felhúzható farmerében, antik nőszobrok idomait sejtető polótrikójában, s a világ legtermészetesebb hangján azt mondja nekem, hogy csókolom. Mi ez, hí nem az öregedés biztos jele? Am ez az időszak szerencsére viszonylag hamar elmúlt, ugyanis a kislány egy idő óta sehogyan sem köszön nekem. Ez — fájdalom — nem azt jelenti, hogy én lettem fiatalabb, hanem annak a jele, hogy ő érzi magát — szerintem teljes joggal — felnőtt nőnek, aki méltán tartja méltatlannak, hogy egy nálánál nem is olyan sokkal idősebb (életkorom mindössze kétszerese az övének!) férfinak előre, és csókolomot köszönjön. Bevallom, örültem ennek a fordulatnak, s már csupán az volt a kérdés, hogyan köszönjek én előre szomszédom. hovatovább eladó lányának? E gondom azonban nemsokára megoldódott ama nagy jelentőségű rekonstrukciós fejlesztés révén, amely üzemünkben akkoriban folyt. A fejlesztéssel egy időben érettségizett lányok egész csapatát vették fel az üzembe. A csivitelő leánysereg jött, látott és győzött. Én a büféablaknál találkoztam először egyikükkel. Karcsú, magas, kisportolt alakú lány volt. Gondoltam, itt az ideje, hogy megismerkedjünk. — Kezét csókolom — köszöntöttem illendően. A szép lány rám nézett, unottan végigmért, és azt mondta: — Szia Meghökkenve fordultam hátra, hogy vajon kinek köszönt ez a lány, de nem állt a hátam mömire Bóbitás kolléganője Dlefojtotta a szót, hogy ez örömöt jelent, ne törődjön semmivel. Az éhségtől, PZ idegtől-e, de akkora gombócot érzett a gyomrában, mint egy dinnye, mikor a csoportvezető felemelt ujjal figyelmeztette a séffel való találkozásra. Semmit sem hallva nyitott a titkárnőhöz, aki csak intett a fejével, hogy menjen már, benn van. Ágnes kicsit megigazította magát, úgy nyitotta a páinázott ajtót. Hellyel kínálták, majd hogyléte felöl érdeklődtek. Aztán a főnök rátért a lényegre. — Ugye, kedves kolléganő, maguk albérletben laknak? — Igen — élénkült Ágnes, reménykedve a régóta áhított önálló lakásra. — Hallom, két gyermekük van, és a férje éppen most sorkatona. — Igen, igen — hebegte. — Tudja-e, hogy nagyon sokan állnak sorba lakásért? — Láttam most is, mikor bejöttem. tele van a terem. Sokan elhozták a gyerekeiket is. — Gondolom, ismeri a gondjaikat? — Hát, sml azt illeti — futottak végig az ag^án a mai események —. azt hiszem, rászolgálok a bizalmára, Hápogi elvtárs. — Azért is hívattam. hogy mától Ági ka lesz az ügyfeles. Remélem, meg tudja nyugtatni a lakásra várókat... MAJOROS TIBOR gött senki. így hát meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy nekem szólt ez a szia. Bevallom, nem volt nehéz. A szívem sarkát melegség járta á! De még eléggé bizonytalan voltam. Másnap egy kis szőke hozta a felvételi lapját aláíratni. — Sajnos nem írhatom alá — tártam szét a karom. — Előbb még az aktatologatp főosztályon kell 'magát nyilvántartásba vétetni. — Most mit cikizel? — nézett rám szemrehányóan a szőke. — Rajzold oda a neved és kész! Megdobbant a szívem. Ez már nem lehet véletlen. Lopva végigtekintettem daliás alakomon, és egyetlen határozott mozdulattal odakanyarítottam a nevem a rubrikába. Ettől kezdve naponta értek hasonló örömteli meglepetések. A lányok kertelés nélkül értésemre adták, hogy cseppet sem hatja meg őket éveimnek az övékénél némileg nagyobb halmaza. Így történhetett mpg. hogv egy szép napon nekiduráltam magam, és óvatos, ám jól érthető sziával köszöntöttem szomszédom serdülő leányát. Ö egy szemvillantásnyi ideig csodálkozva nézett rám, de azután rögtön férfiszivet megdobogtató mosol v fénylett fel szép szeme sarkában. — Szia — mondta melegen, és olyan érdeklődést véltem felfedezni a tekintetében, mint még soha. Most ott tartok, hogv az öltönyömet eladtam a bizománvinak. kopott farmert és Dólótrikót hordok, szépen serken a szakállam. Már azt is kiszámítottam, hogv ötven év múlva "én még csak nvolcvankét éves leszek, a szomszédom lánva viszont már hatvanhat •~>i*z°-tet jelentéktelenné zsugorodik a közöttünk itt-ott még meglevő korkülönbség. Egvre fokozódó tempóban fiatalodom! SITKEI BÉLA Weöres Sándor: Vándorút Egy fa. két fa. sok fa erdő. egy vidám dal. egv kesergő, hosszan tart a vándorút. Árok. tanva fa'.u. város, ez rideg, az barátságos, nem mindegyik tár kaput. Az idő gvakran goromba, mégse térek otthonomba, hajlékom mind e világ. Bőven, mint a bolondgomba, rézpénz notvog kalaoomba. vagv ha nem, hát tüske vág 4 >