Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

I 4 Szombat, 1982. október 2$. Emlékezés Árany Jánosra Nagyszalontán. Arany képviseltette magát a ma­János szülővárosában, csü- gyar írószövetség, valamint törtökön befejeződött a kői- a kelet-magyarországi író­tó halálának 100. évfordu- csoport is. Nagy Gáspár, az lója alkalmából tartott ren- írószövetség titkára. Sánta dezvénysorozat. Az Arany- Ferenc író, valamint Gö­centenárium központi ro- römbci András debreceni mániái ünnepségét szerdán egyetemi tanár koszorút he­Bukarestben tartották- meg. lyezett az Arany-szülőház Romániában sok helyütt helyén levő emléktábláknál, megemlékeztek a költő ha- * Iáiénak évfordulójáról, s Amíg lesznek, akik ma­szumos lapban jelent meg a gyárul írnak és olvasnak, tanulmány az évforduló Aranv János élni fog — kapcsán Arany János kólté- mondotta megemlékezése szetéröl. életútjáról. summázataként Tarnócz Nagyszalontán a rendez- Márton egyetemi docens, a vénysorozat első eseménye a 100 évvel ezelőtt elhunyt szeptember 30-án tartott Aranv János síremlékénél a kozos román—magyar est Mező Imre úti temetőben a volt, amelyen Kozma Dezső pénteki koszorűzási ünnep­kolozsvan egyetemi tanár ségen. A Magyar Tudomá­is részt vett. Ekkor nyitót- nyos Akadémia nevében ták meg a centenáriumi ki- Lána István főtitkárhelyet­állitást a Csonkatoronyban tes és Szabolcsi Miklós osz­levö Arany-múzeumban, tályelnök helyezte el a meg­ahol most eddig kevésbé is- emlékezés virágait. Megko­mert Arany-leveleket is SZOrúzták a síremléket a megtekinthetnek az érdeklő- Művelődési Minisztérium, a dók. Bemutattak más Magyar írók Szövetsége, a Arany-relikviákat is. Magyar Irodalomtörténeti A csütörtökön tartott tu- Társaság és a Petőfi Irodal­dományos ülést Iul Ana mi Múzeum képviselői. A Dubei polgármesternő nyi- budapesti Arany János Gim­totta meg. A rendezvényen názium diákjai is elhelyez­megjelent számos román és ték a kegyelet virágait a magyar irodalomtörténész, síron, s Nagykőrösről is helytörténész. néprajzkuta- hoztak koszorút az ünnep­tó. Előbb plenáris ülést tar- ségre a városi tanács. az tottak, majd külön-külön Aranv János Múzeum és emlékeztek meg a centená- Társaság. valamint az I zés közben bekövetkezett riumról, illetve a helytörté- Aranv János nevét viselő sérülések kiváltó tényezőit, neti évfordulóról. A nagy- gimnázium és általános is­szalontai Arany-évfordulón kola képviselői. (MTI) I (MTT) Népfront­tanácskozás Még mindig lehangoló képet mutatnak a baleseti statisztikák, annak ellenére, hogy az utóbbi években mind több intézkedést tettek megelőzésükre, számuk csökkentésére. A Hazafias Népfront balesetvédelmi munkabizottságának pénte­ki ülésén elhangzott, hogy a legtöbb sérülés a ház kö­rül. otthon történik, s nem — mint korábban — a munkahelyeken. A balese­tek mintegy háromnegyede a lakásokban, építkezés közben, illetve a kiskertjük­ben éri az embereket. Székely Lajos, főiskolai tanár, a munkabizottság el­nöke rámutatott: szomorú és feltűnő, hogy az emberek j mennyire nincsenek tisztá­ban a rájuk leselkedő ve­szélyekkel. Márcsak ezért is szükséges a korábbinál jóval nagyobb figyelmet fordítani a felvilágosításra, a hatásos propagandára. A jelenlevők egyetértésre ju­tottak abban is: „feltérké­pezik" a balesetek alapvető okait, olymódon, hogy kü­lön összegzik és elemzik a ház körül, illetve az építke­Színiélet Kolozsvárott Két opera 3. Kiállítási napló Színfoltok hátországa tott — Füstös világ, Márté- nek a festészethez?! Talán lyi ablakom —, s az Emlék az ötlet öngyilkossági kísér­című festmény, mely egy létének lehetünk tanúi ... 1877-ben datált cselédkönyv Az ifjú Kollár György egy és egy megsárgult családi A munkássaga nem f°tó segítségével teremt iga- r\Z. UV Cg évtizedes ,-„_ ^M^^P^Wjpi^MMUPMaWlW w ismeretlen e laj kcpzomüvé- zi művész, élményt. Legfris- m(yfnmnrfÁ7jen szet iránt érdeklődő közön- *ebb müvei — Maradványok, lllcLU tilUI / (JZ.ISU sége előtt. Saját vallomása öreg fa - a szín mellett a kemény rideg K/érint- művészi miivíiát. a faktúra brutálisan kemeny AZ uvtg Kemény, riueg, szerint muveszj paiyajat a .... . .. . . k.,_ törékeny anyag. A legtöbb martélyl ifjúsági képzőmű- natasaira epit ae meg kei- . „ámára az ablakot. Vész táhnrhnn kezdte a hat- löen nem rendszerezi a fe- emDef szamara az aoiaKoi, vesz táborban kezdte a nat- véletlenszerű mozeá- a Poharat, a sörösüveget vanas evek végén, itt kapott lulet veietienszeru mozga Pnnen mert nehezen ételre szélé szakmai-mester- sait Mindenesetre Kollár •)®,®rlt!; ^.Pta511 meri nenezen eletre szólö szakmai-mester- festészete a kortárs alakíthato-formálhato, nem ségbeli alapokat, emben in- uyorgy lesteszete a Kortárs , .,anvae kevéssé dittatásokat S hogy meny- jW_r piktúra nemcsak le-• ^L%tekk!d­nyire mélyen gyökerezett ^tősége és Ígérete, de im­munkásságába az itt szer- mar feh8 beváltott eredmé­zett élményvilág, arra jó nye is­példa, hogy alapitó tagja a Az ötlet öngyilkossági veit anyagai közé. Buczkó György azok közé az alko­tók közé tartozik, akik ép­pen ezt a kihívást tartották méltónak a vállalkozásra, és építve az üveg fényáteresz­tő, színezhető, ridegségében is formálható tulajdonságai­ra, művészi programot igyek­szik kiteljesíteni, melynek dokumentumait most a Bar­tók Béla Művelődési Köz­Tanya 48. alkotócsoportnak; állandó résztvevője a vásár­helyi és szegedi tárlatoknak; két esztendeje elnyerte a nyári tárlat egyik fődíját, s . , , az a tény. hogy első kép- klSGTlCtG csarnoki tárlatát a szegedi Gulácsy Lajos Teremben Szokatlan meghívót hozott fff rendezi ezekben a napokban, a posta nemrégiben, Bernáth pont B Galériájában láthat­Az esztergomi művész sze- (Y) Sándor festőművész ki- juk gedi kamaratárlatának első állítására invitál az Ifjúsá- Egy csoport, úgy a hatva­maradandó élménye az igé- gi Ház Mini galériájába. A nas évek közepe táján, nyesség és az elegancia. Ez meghívón kívül ez a mon- üveglapok egymásra helye­mar az utóbbi időben egyre dat állt: Jajjü Nem akarok zésével s ezeknek valami­ritkább szép katalógusban is én örökké csak borotválkoz- féie alakításával teremtett testet ölt, de ezt igazolják a ni (Ki kényszeríti?!) Belül egy meglehetősen zárt, de tarlat szépen keretezett ké- pedig információk helyett izgalmas téri világot Olyan pei precízen rendezett be- egy újságból kivágott betét- művek születtek, amelyek mutató is. lap szerepelt — ki tudja, nemcsak külső héjukban iz­A tárlaton pontosan nyo- milyen meggondolásból. An- galmasak, de beengedték a mon követhető egy évtized nak esetleg lehetnek sejté- tekintetet belső struktúra­alkotói kiteljesedése* az ása- sei, akik ennek a „vonzó, jukba is. Ezeket a szándé­tás konkrét motívumaitól az közönségcsalogató" meghívó- kokat teljesíti ki Buczkó áttételesebb fogalmazású rak a hatására fölkeresték a György üveglapokból for­műveken keresztül egész a Tisza-parti kiállítóhelyiséget. mált kockaplasztikáin és popelemeket és faktúrajáté- Ha csak még jobban össze emeli egy más dimenzióba kokat ötvöző alkotásokig, nem zavarodtak. Tudniillik fotókkal demonstrált köztéri Kollár György festöisége a direkt rossz helyesírással, munkáin. Izgalmas világ ez, legkorszerűbb elemekből betűfordításokkal a csoma- egy anyag lehetőségeinek táplálkozik — ugyanakkor a goló papíron még az is sze- következetes kutatása és piktúra leghagyományosabb repelt, hogy Képek a ma- fölmutatása — az üveg át­elemeit teremti újjá. Szín, gyar históriából — csataké- változása térré, fénnyé, rej­folt és vonal ötvözetéből al- pck. S mit láthattunk? Fa- telemmé. ' -p k kot saját törvényű, újszerű lakról lelógatott rózsaszín képeket. A tíz évvel ezelőtti dekorációs papírokat, direkt konkrét tájélményekből táp- csáléra állított képeket, ösz­lálkozó képek először han- szevisszn kacskaringózó dró­gulatjelentésekké (őszutó, tokát. Fricska ez a hagyo­Október este) váltak, majd mányos kiállításrendezés és a természeti hangulatok jel- táblaképművészet ellen? Az képes utalásaivá (Kibonta- is lehet, de különös nevű al­kozás. Elmúlás, Metamorfé- kotónk ezzel nem éri be. zis, Enyészet, Keletkezés, ötvenes évekbeli fotókat föl­Alom stb.), végül összekap- használva, korabeli újságok csolódott a konkrét élmény szövegeit applikálva idézni a táj általános érvényű mo- próbál, s kritikát (?), véle­tivuma és a jelképes mon- ményt (?) mondani. Csak­dandó olyan müvekben, mint hogy ezek az ötletek önnön az Egy leégett tanya emlé- zsákutcájukba jutva hatás­kére, Felégetett föld, Zöld- talanok, hiteltelenek, véle­ér, öszi szántás. Ezt köve- menyem szerint semmi kö­tőén Kollár kilépett a térbe zük a művészethez. Fricská­és plasztikus müveket alko- nak fricskák, de mi köze en­Ahol a káprázat ért, sem igen akartam hinni, Lászlónak; az 1953-ban b»­hogy Helmerék kópiá- hogy a Mimit éneklő Elena mutatott János vitézből pe­ját, a mi szegedi ószinhá- /±nuries peiü^ul csak most oig 4j0 előadást tartottak, zunk belsejét csodálom: a próbálgatja szárnyait, de kozek háromszázezer néző román opera birodalma. Itt nagy meglepetéssel szolgált előtt. Harminc esztendő is társbérlő az opera és a a halszálka vékony ifjú di- alatt körülbelül 6500 alka­próza; hogy egészen pontos rigens, Tiberiu Popovici lommal ment íól a függöny legyek, egyetlen kombinát, minden szentimentális glan- a kolozsvári Magyar Opera közös adminisztráció fogja coktól mentes, kristályúsz- produkcióihoz, összesen több össze a román operaszínhá- ta Puccini-értelmezése (a ze- mint ötmilliós közönségnek, zat, drámaszínházat és fii- nekar ápolt hangzásából je- a városban és másutt, aho­harmóniát, mely önálló lentékeny műhelymunkája vá tájolnak. Az Anyeginnek. szimfonikus zenekart is tart. is kitetszett), s a Marcel- például 1922-ben itt tartot­A román onera frissen ki ként hallott Dan Serbac fér- ták az első magyar nyelvű nevezett igazgatója ionéi fias zengésű baritonja, előadását. Rövid kolozsvári PS"fiSmoirt Mielőtt nagyvonalú szerepjátéka. vendégeskedesem során a találkoztunk, magyar bará- A nemrég indult évad « f íett° - a Varázsfuvolát táim annyi jót mondtak el nagy dobásának szánják a a meg Strauss ope­róla, hogy már-már tartót- Fmsla/jot, iue Balea loren- nettjét, az Egy e) Velence tam felble, álomképen csak üezo elképzelései szerint. A ° nX".Am a talsulat ,Kulí?i: ronthatnak a szemeiyes be- karmester Cnrutian Mon- iitJZZ^E nyomások. Előzően a ma- deal lesz a helyi filharmo- lfJlJf™Zf°^t 0V°T/r' gyar operistáknak rendezett niától, Alice pedig az a ^ "IZtö ' (Varázsfuvolaját magam is Kriza Ágnes, a kolozsvári vári László vendegszereta­lálhattam odaát), jeles Magyar Operából, aki mel- £ének Jóvoltából -, amire basszista, a Don Giovanni lesleg itt, a román operá- ' .a ^k ^róilfhpn bemutatójának ő lesz a Le- ban kezdte pályaját, akit a ieg citak :tér,Sjelben: porellója, amit mellesleg el- szegedi szabadtér. Falstaff- vajh ™ért ^esik a három énekelt már Amerikában és Jábun is hallhattunk már. ,1 Salzburgban: több nyelven Áprilisra a Kolozsvárott élő beszél, elismert művész es zeneszerző., «und To- -^öSdő" jetennef^ teoretikus, egyszóval first dula román balladára ... , ... class szaktekintély. Hát ké- kantátájából terveznek lát- ««fkk°r"ak' rem? Amit a fentiekhez ványos előadást, Miorita ™™ -hallgat­hozzátehetek: tényleg elbű- címmel, a kórus és a balett naK a muzsaa völő. Közvetlen, rendkívül föllépésével. A román opera A Rigolettót és a Varáza­barátságos, viselkedésében népszerűségéről csak any- fuvolát őszintén szólva kissé semmi idegenkedés, fakszni. nyit még, nem vált be a szezoneleinek éreztem. Ahol Társaságában hamar fölol- bérletrendszer, fölszámolták, föltűnt, szintén fiatalokat dódik az ember, azzal a Közönségük tudniillik enél- dobtak mélyvízbe, mint a ritka képességgel rendelke- ktil is van. román testvértársulatnál, Nem szokványos helyzet, m^vnydV4 e!6adfs" ban közülük ketten ls oia­figyelmes, megértő, parányi szépséget honoráló. Hanem szende zizegés9é emlékeimben két későbh. hogy zik, hogy pillanatok rokonszenves lesz. hogy Kolozsvárott két dal- , ... , Elmondta, hogy a román színház működik, s az dal° ^k' opera 1919-ben alakult, s ^„ M Opel ba- - ^^^^ rdptpeoviri Slttí5^: SS A aTS ban csodálatos közönségük nek Cosima Wagner, a nagy játszáséval, 1794-tól eredez- _ zeneköltő özvegye, Liszt tetik, amikor egy bizonyos Ferenc lánya megtisztelő Schenk Johann nevű szer­fantázianevet adott: Bay- zőnek bemutatták Csoda- mlnaez feulh. A város szívében doktor című darabját. A halkult szunnyadó híres házsongár- magyar opera, mint ismere- nappal di temetőben is így "láttám tes, Vaszy Viktorral az strauss-operett szfnpa<«ra a fejfáját: Dimitrle popovi- élen áttelepült Szegedre a ,, lókéDŰ bonviván. ci-Bayreuth. Dalszínházukat második világháború végén, lépe" J°^epQ az Aidával nyitották, s nap- az új kolozsvári Magyar Szerbért István. Honapofckal jainkban 44 darabot őriz- Operát 1948. december 11-én korábban viharos körűimé­nek a repertoáron — a sors nyitották meg a Háry Já- nyek közepette kényszerűn különös fintora (akár a vi- nossal. Jelenleg 172 tagú; 27 tóvoznL . onhllkum azoo­déki társulatok gondjait szólistával, 36 főnyi kórus- ', f"? ^^ Romániában sem kevésbé sal; 44-en játszanak az ban visszakövetelte, s ez jellemző adalék gyanánt); orchesterben, húszan tán- volt a nagy debflt — hit, éppen Wagner-műveket mo- colnak a balettben. Évadon- ilyen ünneplést színházban mentán nem. A 215 tagú ként három-négy bemutatót ^ nem j^ttam. A né­társulatot két karmester di- tartanak (operettet is), a re­rigálja, 34 szólistájuk van, pertoáron 41 mű szerepel, zötér hosszasan tombolt, hatvanan játszanak a zene- vezető karmesterük, Hary odarohantak a rfvaldához, karban, a 44 tagú balett Béla, komponálással is fog- virágeső, miegymás. Szegény évadonként tart önálló be- lalkozik. fiatalember annyira megha­mutatót (minőségi mutatója, Az „perakrftíku. Fehér- tódott, hogy a harmadik fel­hogy nyáron olaszországi vári érdekes kutatá- vonásra tért maeához úev szabadtéri fesztiválon ven- saiból tudon, hogy a Bánk vor>asra ten maganoz, ogy­dégeskedtek, nyolcezer néző bónt például i949.ben mu- ahogy- mire a hangjából is szemeláttáral. Otvenheten tnt(ók be kétszer újították hallhattam valamit Ilyen­dalolnak a kórusban, mely- fö, szAznégy előadást ért nek képzelem a régi szép ríni "IZTó adataitNa re- ÍdŐk varázs'atos színházát" bi amatör énekkar garan­tálja, a hivatásosakkal pár- g'i^tVálják huzamosan foglalkoznak ve­lük. tanítják be nekik a műveket hogv mindig le­gyen beugró, ha valaki ki­esik a színházi kórusból. A * idei évadra hat premiert terveztek. Két híres tenoris­táiuk. Emil Ghormnn és Ion Tudoroiu külföldi szer­ződésben áll, így érthető, hogv az igazgatónak a tenor fachon is gondjai támadnak, a drámai szoprán mellett. Általában az erős középge­nerációt hiányolják, ezért sok fiatallal kísérleteznek — tapasztaltam viszont nem eredménytelenül. Láttam a Bohéméletüket. egészen elsőrangú rendezés­ben, prima szólistákkal. El Hunyadi Nikolcnyi István Nívódíjak politikai könyvekérl A közelgő politikai könyv- társadalmi azonosságtudat" napok alkalmából pénteken című; Lengyel Zsuzsát „Me­Nívódíjat adtak ót idén zőgazdaság, szövetkezetek, megjelent, nagy sikerű poli- parasztság a hetvenes évek­tikai művek elismeréséül. A ben"; és Réti Ervint „Halál Kossuth Kiadó Nívódíjban a dísztribünön", valamint részesítette Balogh Sándort „Háború a világ végén" cí­„A népi demokratikus Ma- mű művéért, gyarország külpolitikája 1945 A nívódíjakat Rapai Gyu­—1947 (a fegj'verszünettől a la, a Kossuth Könyvkiadó békeszerződésig)" című; Pa- igazgatója adta át a kiadó toki Ferencet „Az én és a székházában. (MTI) Múzeumi pályázatok díjainak átadása Minden évben, a múzeumi jutalomban részesült Banga és műemléki hónap kereté- Sándorné (Vásárhely), Fejes ben tartják a múzeumi gyűj- Erzsébet (Nagj'mágocs) és tőpályázatokra beérkezett Kun József (Vásárhely). Az dolgozatok értékelését és a ifjúsági tagozat nyertese a pályadíjak átadását. Az 1932. makói Kun Béla Általános évi -néprajzi és nyelvjárási, Iskola szakköre, második valamint történeti pályázat Szenti Csilla (Vásárhely), átfogó értékelését és ered- harmadik Török Terézia ményhirdetését tegnap, pén- (Vásárhely). Könyvjutalmat teken délután a szegedi Mó- kapott Görög Anikó (Csong­ra Ferenc Múzeumban ren- rád), dezték meg. A néprajzi és nyelvjárási dolgozatokat dr. Juhász Antal múzeumigazga­tó-helyettes. néprajzkutató, a A történeti gyűjtőpályá­zatra ifjúsági pályamunka ném érkezett, a felnőtt tago­történeti ^ályaműveket'pedig ^...tlt^L^ Marjanucz László muzeoló­gus értékelte, majd átadták a különböző kategóriák dí­jait ki és visszatartották a felnőtt csoportos pályázatok első és második díját is. A felnőtt egyéni pályázók közül máso­dik díjat kapott Remény i A néprajzi és nyelvjárási György (Szeged), ha madik pályázaton a felnőttek közül helyezett Bazsó Dénes (Vil­első díjjal jutalmazták Szi- lány) és Komoly Pál (Sze­geti Györgyöt (Budape.it), ged). Pénzjutalmat kapott második dijás lett Rácz Sán- Varga László (Eger) és Ber­dor (Makó) és Szenti András ta Sándor (Vásárhely). A fel­(Vásárhely). Harmadik díjat nőtt csoportos kategória har­kapott Pánczél Józsefné madik díjasa a Csongrád (Csanádpalota) és Szabó Ar- megyei Víz- és Csatornamű pád (Szeged), negyedik lett Vállalat Aupusztus 20. szo­Ónozó Lajos (Komló). Pénz- cialista brigádja (Szentes).

Next

/
Thumbnails
Contents