Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

IHlíléo VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÖLJETEK! 72. évfolyam 249. szám 1982. október 23., szombat Ara: 1,80 forint MSZMPSZEGED VÁROSI BIZ OTTS ÁG Á N A K LA P J A Gazdaságpolitikai aktíva Á Magyar Szocialista melléktermékek és a má­Munkáspárt Csongrád me- sodlagos nyersanyagok gyei Bizottsága tegnap, pén- hasznosításának fontosságá­teken Szegeden az MSZMP ra Is. Az előadáshoz Ju­Csongrád megyei oktatási hász Géza, a Szegedi Ruha­igazgatóságának nagy termé- gyár igazgatója mondott ben gazdaságpolitikai akti- korreferátumot A gazda­vaülést tartott. Ott volt sápoolitikai aktíva ezután Papdi József, a megyei Vahi Rezsőt, a megyei pártbizottság titkára. Szabó pártbizottság munkatársát Jánosné. a megyei tanács hallgatta meg. aki a szocia­elnökheiyettese és Kovács lista munkaverseny megyei Sándor, a szakszervezetek tapasztalatait, s a mozga­megyei tanácsának titkára, lom előtt álló fóbb felada­Az egybegyűltek először tokát ismertette a hallga­dr. Györffy Lászlónak, a tókkal. Ugyancsak ő ismer­megyei pártbizottság gaz- tette, hogy az élelmiszeripar öaságpolitikai osztályveze- miként hajtotta végre a tő-helyettesének előadását Központi Bizottság 1978. Tz^LáTaLo^ ££ 15-i határozatait és és energiagazdálkodásának a megyei pártértekezleten helyzetéről szólt, kitért a meghatározottakat Losonczi Pál Kuvaitba látogat Losonczi PSl. ttr Elnöki emírjének a meghívására a Tanács elnöke Jaber al- közeljövőben hivatalos, ba­Ahmed al-Jaber al-Sabah ráti látogatást tesz Kuvait­sejknek, Kuvait állam ban. (MTI) Magyar leiszélalások az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottságának csütörtöki ülésén felszólalt dr. Prand­ler Árpád nagykövet, a magyar küldöttség tagja. A szónok méltatta a bizottság által kidolgozott nyilatko­zatot a nemzetközi viták bé­kés rendezéséről, és támo­gatta annak elfogadását. A közgyűlés dekolonizáci­ós bizottságában felszólaló dr. Domokos Mátyás nagy­követ a külföldi gazdasági érdekeltségek dekolonizáci­ót gátló tevékenységével kapcsolatban megállapította, hogy szoros összefonódás tapasztalható a gyarmati rendszer maradványai és a faji megkülönböztetés kö­zött. A közgyűlés szociális, hu­manitárius és kulturális bi­zottságában Erdős André az 1985-ben megrendezendő nemzetközi ifjúsági év elő­készületeivel összefüggés­ben ismertette az ifjúsági törvénv alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokat. (MTI) Mi is az a fekecs? Kicsi, de fontos szövetkezet VII gyem megosztás az AFIT-családban Hegszűnik a tröszt — Szervizekből kisvállalatok „Elérkezett az ideje, hogy megnövekvő anyagi érde- megosztással jár együtt De elköszönjünk a túlközpon- kéltség lehetőségével. nem perrel, haraggal?... tosított szolgáltató szerveze- „ ... ... . ... tektől, amelyek ugyan a T Ve0Vuk hát. so^ba — Igazságosságra kell ta­nagy hálózatfejlesztési idő- fö7 a szervezetl változáso- rekedni. Az eszközök, a for­szakban általában teljesí- at goalap elosztása, a gyerekek tették feladatukat, de a ter- — A XT-es autójavító vál­„kiházasítása" zavartalan­mészetes piaci viszonyok lalat — központi üzemével, nak. látsz,k- Egyébként már kibontakozását, a kisebb két szegedi szervizével, va- e?dlg " meglehetős onálló­kollektívák kezdeményező- lamint makói, vásárhelyi és sag°t élveztfk ,a szervizek, készségét, a fogyasztókért szentesi üzemegységeivel most. ez végképp polgár­induló helyi versenyt már együtt — eddig tröszti fel- J°got nyer :a kisvállalatok a is akadályoz- ügyelettel működött. bruttó jövedelemszabályo­akaratlanul .„ , „„ „ ták." Szilas Pálnak, a Köz- tröszt vállalta magára egye- zás"ak nevezett rendszerben ponti Szolgáltatásfejlesztési bek között a gyári képvise- gazdalkodnak majd. Bizottság titkárának a Nép- letet, a központi műszer­szabadságban október 2-án szolgálatot, az anyag- és al­megjelent cikkéből valók a katrészbeszerzést. A január — Olvasóink többsége nem pénzügyi szakértő... bevezetőben idézett sorok, elsején életbe lépő változás — Megmagyarázom: a be­nekifutásra talán i<*„„„„„ „ vételükből Hosszabb nincs is már szükség: lényege, hogy a teherautók, Ba- autóbuszok javításával, s — Látta már azt a szólást már akkor persze, ha nem ér het mondani: háttéripari ter­• gyakorlatban is. hogv folt oda időben. mékek. Ki támogatja a hát­hátán folt? — kérdezi az Sétálunk az udvaron, be- térlpart? A háttéripart — egyik ismerősöm. bekukkantunk a termelés he- szerintem — az iparnak kel­— Mert ha nem? Íveire, a leválasztott mellék- lene támogatnia. Ahogy az — Akkor nézze meg a helyiségekbe, pincékbe. s elnöktől tudom, a KISZÖV Műszaki Kerámiaipari Kis- együtt csodálkozunk az el- megígérte: segít nekik. Ké­szövetkezetet a Bolyai János nőkkel. Hogyan lehetséges, relmet kell beadniuk, hogy utcában. hogv ez a cég évente húsz- a központi fejlesztési alap­Gáspár Péter, a kisszövet- millió forintos termelési ér- ból pénzt kaphassanak. — kezet elnöke készségesen fo- téket állit elő. hogvan lehet- Megpályázzuk — mondta az gad a kisszövetkezethez illő. séges. hogv szinte mindenfé- elnök —. azért is, mert úgy nagyobb levélbélveenyi iro- le műszaki kerámiát és ko- érezzük, hogv a pénzzel iól dában. hászati segédanyagot elő tud tudunk maid sáfárkodni. — Szeretne terjeszkedni? állítani? Tervei szerint nemcsak a magunk, hanem — Én nem. Nekem elegen- egyébként 1985-ig igen ie- a népgazdaság hasznára is. dő ez az alig több mint két lentős importot tudnának ki­négyzetméter. De a szövetke- váltani. Képesek samottbe­zetnek muszáj terjeszkednie, öntő rendszerek gyártására. Muszáj? Amikor itt tartunk, akkor — Nézze, ml olyan fekecse- lép be — bár a kis irodába ícet gyártunk, amelyeket a alig fér be. mert mi is ott magyar kohászati ivar nem vagyunk — a KOHUSZ kép­nélkülözhet. Az tehát, hogv viselője. ezeket a termékeket megfe- A kisszövetkezetnek körül­iélő mennyiségben elő is ál- belül 500 négyzetméternyi. lítsuk. népgazdasági érdek. helyre volna szükséae ahhoz. — Elnézést, de magam sem hogv munkáját ki tudja tel­tudom. hogv mit takar ez a iesíteni... kifejezés: fekecs? Ekkor búcsúzom el az — A fekecsbevonat — idé- elnöktől, s megbeszéljük, hogv zi az elnök az érvénves mű- másfél óra múlva ismét ta­szaki leírást — tűzálló réte- lálkozunk. Találkozunk. és get képez az öntészeti forma szomorúan tér vissza. A Ma­és a mag között. Meggátolia. ros utcai telephelyért a KO­hogv a folvékonv fémmel HUSZ kikiáltási árként 5 érintkező forma kisüljön, s millió forintot kér. Hol van ezáltal biztosítja, hogy az ennyi pénz? öntvény felülete sima legyen. Az elnök felnéz a magas­— Fontos dolog ez? — kér- ba. átragad rám meditatív dezem, kedve. Az. hogv ez a kisszö­Kiszól a majdnem tíz vetkezet, ráadásul igen ered­négvzetméteres irodában ménvesen gyártson irpoortot működő, összesen kétfőnyi kiváltó és háttéripari termé­adminisztrációs személyzet keket, igazából népgazdasági egvik tagiának, hogv a bun- érdek. Ám ugyanakkor ah­galóból hozzák fel az ide hoz. hogv telephelyet vásá­vonatkozó dossziét. (Ez a rolianak. vagv akár valahová bungaló is azon az udvaron bekéredzkedjenek, lehetetlen, van. ahová később látogatunk mert nincs hozzá elegendő maid csak el.) Hozzák, olva- pénz. som. Az első levelet a Le- Távoztamban meditálok, nin Kohászati Művek írta. Ha a maavar kohászatnak Lényegét tekintve az áll ben- annyira fontos, hoav meafe­ne. hogv amennyiben a sze- lelő fekecsekhez hozzáius­gedi kisszövetkezet nem kül- son* vajon miért r.em seait di időben az öntéshez szük- azon a szövetkezeten, ame­séges anvagot. három nan luikvek műszaki fölkészült­múlva leáll a termelés. A séoe garancia arra. hoav szál­második levél a Csepel Mű- Utsa azokat? Végül pedig ar­vekből érkezett, ahonnan azt ra gondolok, hogv nehéz do­frták. hogv a szegedi szö- l°s kisszövetkezeti elnöknek vetkezet által gyártott Ter- lenni. Ez a mini cég olyan motix 251 fekecs hiánva ko- gvártmánvokat állit elő. moly termeléskiesést okoz. amelyekre nyugodtan azt le­Petri Ferenc levonják az anyagkiadásokat, üzemelte­logh Artúrtól, az AFIT gyártótevékenvséggel is fog- köl.t®dSeket, húsz szá­Tröszt XI számú Kzegedi ^artoteveKenyseggei is rog zalék adőt> s am, megma­Autójavító Vállafatának lalkozó kdzP°nti üzem ön- rad. bérként bérjárulékként igazgatójától afelől érdek- álló. minisztériumi irányi- kifizethető. Megváltozik to­lódtunk, milyen változások- tás alá tartozó vállalattá h.at a ,szeme!ycs érdekeltsé­ra kell számítaniuk Csöng- alakul, s ennek lesz leány- ^ál™ nememéi bevételt XaSKST ffsTZlirX vállalata a szegedi Északi ££ SSLM seje, a javító-karbantartó városrészbe!! szerviz. A Tol- lektfva. De aki hajt, plusz­üzemek önállósodása után. buhin sugárúti és a három m"nka] Yá lal a munkaidő ..,,,.., __ . _ , , . utáni fusizás helyett legán­_ Reméljük, a szervezeti „vidéki szerviz gazdasági- s£m akar keresni, megteheti. módosításból ügyfeleink az lag, szervezetileg teljesen érdemi változást veszik önálló kisvállalatként mű­majd észre. Annak a szán- ködik tovább. déknak a megvalósulását, — Maguknak kell tehát amelyet röviden így jelle- gondoskodniuk arról, amit mezhetnék: eddig elég volt, fdT<«? «_tröszt; "l^ea vál­« ,, , - . lalati kozpont tartott hogy muszakkezdéskor ki- k(5zben? nyitottuk a szervizek kapu­vártuk az ügyfelet személygépkocsi-típua A minőségi munka, mint alapkövetelmény, így érvé­nyesülhet igazán. — A két szegedi xzervtx eddigi profilja változik-e? —; Erről a piaci és a gaz­egy dasági megfontolások alap­ján maguk dönthetnek. Zá­, , , t —Az aTkatrészbeszerzés- ró jelben megjegyzem: sze­it, s vártuk az ügyfelet re személygépkocsi-ellátó rintem _nem érdemes^ mrn­Most majd kimegyünk elé a vállalat alakul, ennek ke- den kapuba és behívjuk. A csá- reskedelmi partnerei lesz- Javítására berendezkedniük. bítás trükkiét az ügyfél nek a kisvállalatok. Létre- a típusmegosztásban — bitás trükkjét az ügylet hoznak egy aut6javftó.szol. csakúgy, mint az ujabb pontosabb, gyorsabb kiszól- fiá]tatd szervezetet, a mű- szolgaitatások bevezetéseben gálásában, a fegyelmezett szerek gondozására, műsza- — szabad kezet kapnak. lebb munkában kell megta- ki fejlesztési feladatok meg- vállalkozásaik rizi­lálniuk az alakuló kisválla- oldására. A gyári képvisele- koját is maguknak kell álniuk az alakuló kisyana ^ a MKRKUR veszi mérlegelniük, latoknak. Érdekeik diktál- ^ az ü,emekkel szerződé­ják ezt, ha az éleződő ver- ses kapcsolatot alakit ki. senyben talpon akarnak ma- _ Az AFJT-család fél­radni, ha élni akarnak a bomlása nyilván vagyon­Új gép a ZÖLDÉRT-telepen A zfildsécfercalmazás egvik régi gondja, hogy nehezen találni munkaerőt a fölvásárolt áru tisztítására, osztályozására. A ZÖLDÉRT kiskundorozsmai tranziítelepén gép tisztít­ja a paradicsompaprikát. Az olasz. Levatti márkájú masina teljesítménye óránként 14 ezer darab. Az ú.i berendezés erre a szezonra állt munkába, összesen mintegy 120 vagon naradicsomnapiikát dolgoznak föl a segítségével a kisvállala­tok ugyanis nem szanálha­tok. Ha veszteségesek lesz­nek, megszűnnek. A kisvál­lalatok felügyeletét egyéb­ként a helyi tanácsok lát­ják el, a mostani központ barátként jótanácsokkal, szigorúan üzleti alapon szál­lítási és termelési kooperá­cióval, valamint a meglevő üdülőhálózat, a KISZ-klub közös fenntartásával lesz támogatójuk. Más a helyzet a leányvállalattal: az új szervizhez az anyavállalat gazdasági felelősséggel, te­hát szorosabban kapcsoló­dik. — A szervezeti változás előkészítésére néhány hó­napjuk van. Elég lesz? — A már eddig is megle­vő önállóság, az üzemegysé­gekben dolgozó vezetői gár­da garancia lehet rá. A ta­nácsokkal pedig már javá­ban tárgyalunk. A hatfelé szakadó vállalatnak — mos­tani ismereteink szerint — nem lesznek számottevő létszámgondjai, legfeljebb néhány adminisztrációs munkakörben kell megol­dást találniuk. — Honnan fngad'ák a vállalat dolgozói a hírt? — Azt hiszem. lózmul mérlegelik az eséseiket. Tudják, hogy januártól sok­kal több múlik minden egves emberen, a minősé­gen a szerv;-:ettsé<?er. Ha ezt síkéról |g megualősíta­niuk. jobban járnak anya­gilag. És nyer a bolton az is. akiért, az egész átszer­vezést kitalálták: az ügyfél. Pálfy Katalin \l

Next

/
Thumbnails
Contents