Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

m^ ŰM Szombat, 1982. október 2. II M A miénkkel együtt... M

agyarországon ma több mint kétmillió idős ember él. Többségük falukban, kisebb településeken. Szép számmal viszont a közvetlen környezetünkben. Itt. a nagyvárosban. a közelünkban, tán épp a szomszédunkban. — Valahogy mégsem merem leírni, hogv velünk. Mert nem is ígv van. Valahogy nagyon-nagyon sokan vannak közöttünk, akik magukban élnek. Egyedül. S ugye. ha ezt halljuk. látjuk bárkiről, mindiárt átfut rajtunk valamiféle szánakozás. Az egyedül elő öregek láttán pedig ez azzal is párosul néha. hogy egy-egv pillanatig eltűnődünk. va.ion el tudják-e látni magukat, van-e valaki, aki gondoskodik róluk. — S ha ismerős, ha tudjuk. hogv nincs, és netán beteges is. akkor jön a társadalmi lelkiismeretünk. Azon morfondírozunk, hogv melyik intézménybe, meg kinek kellene szólni, hogv ..Figyeljenek már oda az öregre!" — Nem azért, mintha biztosak lennénk benne, hogy a „protezsált" igényit is. meg el is fogadia s tűri az intézményesített össztársadalmi gondoskodást. — de a mi lelkiismeretünk legalább könnyebb lenne. Vajon valóban így lenne könnyebb?! Nem lehetne — s kelleje! — valami mással is próbálkoznunk. Például sainálkozás es intézménybe ajánlás helyett valamiféle megértéssel s magunk ajánlásával. Először is a saiát szüleink, idős rokonaink, maid öregecske szomszédaink áltálán gyakrabban bekopogva — jó szóra, meg segítségre. Persze — főleg nem rokonok esetében — nem ..altóstul rontva rá" az idős emberekre. Akiknek többsége, mint HZ köztapasztult, többnyire elég zárkózott természetű. S egyáltalán nem biztos. hogv az első közeledésre megnyílnak, sőt elfogadják a segítő szándékot is. Tudni kell megközelíteni — hogv azt ne mondiam. becserkészni őket! Ha harsányan felszólítjuk, ha az aitaia előtt türelmetlenül toporogva biztatjuk. „Mondja gvorsan. mit cipeljünk haza magának a boltbol!". ha sértőnek vélheti jópoíáskodásnak szánt viccelődésünket a patikából számára készségesen hazahozott ..aggkori bébiétel "-nek titulált gyógyszereiről — nem valószínű. hogv máskor is elfogadja a segítséget. S ha biztosítékcsere, csapbörözés vagv más apró barkácsolás közben vigvázatlanul a kelleténél jobban megbolygatjuk lakása rendiét, nem biztos, hogv útra megkér a mesteroótló. mindennaposnak számító, hasznos ..kontármunkára". Miként bizonnval nem tud váratlanul. esvszerre teljes létszámban „befogadni" egy segítőkész szocialista brigádot vagv egész úttörőőrsöt. se. Csak előőrsök után! Csak megfelelő megközelítéssel és előkészítéssel lehet elérni, hogv mindennapos segítőtársaivá — sőt emberi kapcsolataivá — válhassunk az öregedő, magánvos embereknek. Akiknek zárkózottságához a kulcsot megtalálni, nyilván ahány ember, annyiféleképpen kell. De a fent említett „módszerek" helvelt bizonnyal célravezetőbb lehet az udvariasan uár szót valló lépcsőházi beszélgetések után idővel áthívni, maid rá-ránézni otthonában. Meg-megkérdezni, vigvázna-e a ház előtti padon a gyerekre, míg elszaladunk az ABC-be. ahonnan „Hisz már ugvis ott vagyunk, s igazán nem íáradság és csak viszontsziVTSseg í, elhozzuk neki is azt a kis.kenyeret, teiet. A miénkkel együtt (!) szívesen feladiuk a levelét, sorban állunk a gyógyszerért, felhozzuk az emeletre az úiságiát stb. ami ueve ..Szóra se érdemes, hiszen amikor nyaraltunk, locsolta a virágainkat, szellőztette a lakást, a múltkor is átvette a postástól a csomagunkat, ideadta a legeslegjobb almáspite receptjét. meg különben is ló tudni, hogv nap közben valaki van az emeleten és vigyáz a házra"... stb. stb. — S valószínűleg szívesebben fogadia a segítő szándékot, ha azt a brigád nevében volt munkatársa mondta el először neki. vagy az úttörőket az első látogatáskor a házból, a térről iól ismert gyerekek képviselik — s később is egyszerre legfeljebb ketten-hárman lönnek el hozzá. A közeledéssel nem megzavarni, hanem megőrizni, segíteni kell az idős emberek megszokott hétköznapjait, nyugalmát. Sok leleménnyel, tapintattal, türelemmel és kitartással — azazhogy emberséggel. A saiát emberségünkkel. Ami — ha megpróbáltuk, hamarost megtapasztalhatjuk — csak gyarapodik általa, ha nemcsak szánakozunk az egyre több idős emberen, nemcsak intézményes megoldást keresgélünk, illetve államköltségen és társadalmi kötelességből biztosítunk számukra. S bizonnval a társadalmi törődés is több. gazdugabb, egyénibb — ezzel pedig tán hathatósabh — is lesz azzal az emberségünkkel, amivel szükségszerű az egyedül élő. elesett, magánvos. idős ember felé fordulnunk. SZABÓ MAGDOLNA A

pai nagyapám lédeci gyümölcsösének nyugati szélén állt valamikor egy öreg berkenyefa. Az ottaniak becslése szerint öt-hatszáz éves lehetett, műkedvelő szakértől észjárássá] elfogadtam ezt a kormegállapítást; ugyanis, amikor kivágták az egy méter átmérőjű fát, elhoztam egyik tíz centiméteres ágából egy szeletet emléknek, szépen megcsiszoltattam a lapján, és hatvankét évgyűrűt számoltam meg rajta. A hegynek ezen a részén nem volt semmiféle kerítés, a barázdákat ls régen ellepte a fű, de mindenki tudta, mi az övé, nem kószált bele senki a szomszédja földjébe. Nagyszerű. illatos hegvi széna termett itt és meszsziről érzett ez a falusi Daitákból. a gyümölcsfákat senki se gondozta abban az időben, vadon nőttek, de finom szilvát, almát, körtét teremtek. aszalni való is bőven akadt a konyhára. Nagyapám elmondta , egyszer, hogy a századforduló előtt gazdag szőlőskertek éltek itt, de betört a filoxéra, akkoriban sehogyan se tudtak védekezni ellene, most csak itt-ott lát az ember egv keskeny szőlőcsíkot, a bor se valami jó, ami terem ra.ita. A berkenvefát. amelynek sorsa mostanában is nagyon elszomorít, azért kellett kivágni, mert valamiféle fontos utat készültek arra vezetni. A helybeliek, akik jobban ismerték a hegyet, az útviszonyokat minden papírszagú mértéknél, azt mondták, bo'ondság fölmenni a heovre, elég oda a néhány dűlőét, amit nagyon régen gvúrtak a csizmák és kerek gyümölcsöBerkenyefa sok között, de a hatóságok nem engedtek, írásban kötelezték az egyes tulajdonosokat, hogv hol. milyen fákat kell eltávolítani az . útból. Beleesett ebbe nagyapám gyönyörű berkenyefája is. Csak az volt a baj, hogy mire meg kellett volna ölni a fát. nagvapám elment a másik hegy lábánál levő temetőbe, ott maradt magára nagyanyám és Mari néném, két gyönge teremtés, ők ugyan bele se kezdhettek volna a fa elpusztításába. Még tetézte a bajt, hogy embereket se találtak, akik a sziklakemény fát kivágták volna, heteken át próbálkoztak, végül a szomszéd faluban ráakadtak egy jókorú emberre, aki a fáért elvállalta a kivágást. Aznap, mikor sor került a gyászos műveletre, nagyanyám és Marj néni eleséget rakott az öreg véss7Ökosárkáha. talán fekete kendőt is kötött a fejére, és kiment a hegvre. hogv végignézze a feiszés. fűrésze® szertartást. Mindezt, néhány évvé] utóbb Mari néi mesélte nekem színes szóval a libáskert szilvnfái alatt, és hátra vezetett a paita mögé. hogy megmutassa, mi maradt az öreg fáhól. A na®v1át elvitte a paraszt, aki kivágta, de meghagyott belőle a két asszonvnak jó két szekérre való ágat, amit a kertben raktak szénen ölbe. ahogyan a falusi ember őrzi a fáját. Nvelvem tövén éreztem még a kitűnő gvümölcs zamatát, am't gyermekkoromban sok szén őszi napon élvezhettem. Megálltunk Mari nénivel a jószagú farakás mellett — Nézd csak, van itt egy fűrész, próbáld meg, milyen kemény fa ez. Előkerítettem a rozoga fűrészbakot, levettem az ágat, amiből aztán elhoztam magammal egy szeletet és nekihajoltam a munkának. Kemény volt a fa, mint a kő, sikított rajta a fűrész, kivert a verejték, mire egy centiméternyire belementem a húsába. Atyaisten, gondoltam, mekkora munka lehetett ennek az egyméteres törzsét elfűrészelni öles darabokra kétemberes fűrésszel. — Nagyon kemény — álltam meg pihegni. — Láttam én egyszer egy jószágkormányzóékná] ilyenből való bútort. Gyönyörű erezetű ez a fa, ha értő ember nyúl' hozzá. — A paraszt, aki kivágta, mit csinált vele? — Eltüzelte. Elég lehetett neki négy-öt télre. Sok kocsira való volt belőle. Megint nekifogtam a fűrészelésnek, Mari néni fölajánlotta, hogy segít, de szégyelltem volna ezt elfogadni. Hát csak állt mellettem és mesélte, hogy a töve, a vastag gyökérzete az benne maradt a földben. Isten tudia. mikor eszi meg az idő. — Hát az útépítés? Az nem vitte el? — Útépítés! — sóhajtott keserűen —. Abból nem lett semmi. Hozzá se kezdtek. Nem is erre vezetik, ha lesz belőle valami. No. mondtam magamban, ezzel az eljárással mi is elég gyakran találkozunk ... ORMOS GERÖ PAPP GYÖRGY METSZETE A diófa balladája A

z udvaron álló diófa kacéran billegtette ágait Bahul Géza osztályvezető felé. Hiába. Az osztályvezető arcán mélv árkokat húzott a gond. és éppen az illegető diófa miatt. A vállalat területén ucvanis szolgálati lakás állt a földszinten, a hozzá tartozó udvarral együtt. Az év elején Girgácz Jenő íés hattagú családja), mint az osztály kiemelkedően ló dolgozója, megkapta a tenyérnyi lakást a talpalatnyi udvarral egvütt. De az udvaron levő diófa nem szerepelt a kiutalásban. Bahul Géza, a természetet kedvelő osztályvezető tudta, hogv a diófa hosszú évek után először ad diót. és az előbb említett fa már nyolc éve rendszeresen termett. Bahul Gézu még azt is tudta, hogv ez a fa a vállalaté. Mivel az osztály tevékenysége nem volt gyümölcsözőnek mondható. Bahul Géza kötelességének érezte. hogv ezt a csonthéjas gyümölcsöt az osztálv eredményeként könyvelhesse el. Bahul Géza. a természetet kedvelő osztályvezető. miután szemrevételezte a kacéran hallongó diófát, felment Irodájába, és hivatta Girgácz Jenőt (akinek hattagú csslád'a volt). — Nézze. Girgácz. kartárs! A diófa ügyében hivattam. Remélem tudja, hogv ez a fa a vállalat tulajdona? Illetve, hát eddig a mi osztályunk tulajdona volt. Amíg nem dönt a vállalati vezetőség a fa további sorsát illetően, kérem, hogv ne élvezze a diófa termését! — De azért a családommal aló ülhetek, nem? — kérdezte Girgácz Jenő. a kiemelkedően jó dolgozó (akinek hattagú csalódia volt). — Sajnos, nem járulhatok hozzá ennek engedélyezéséhez sem. ennek elnézéséhez sem! — szólt szigorú száraz hangján Bahul Géza. majd elnyomott egv ásítási ingert. (Mindig ásítozott, amikor időváltozás történt. Ettől függetlenül a természetet töretlenül kedvelte.) Girgácz Jenő magábaroskadva ült tovább. Keserveset akart sóhajtani, de Bahul Géza osztályvezető tovább folytatta. — A mai energiaválságban nem mindegy. hogv mi történik ezzel a fával. A dióit pedig nem engedhettük herdára. — És tönkre sem — szólt kiegészítésképpen Girgácz Jenő. — Ennek megfelelően, kérem magától is. hqgy megértéssel vegve tudomásul a vezetőség ezután születendő határozatát! Girgácz Jenő családiára való tekintettel (mely hattagú volt), megértően bólintott és szomorúan visszaballagott a helvére hogy kiváló munkáját folvtassa. Amikor a diófa megmutatta bő termését. a cseresznye nagyságú bogyóit, összeült a vezetőség Bahol Géza osztályvezető és természetbarát előadta a vállalat égetően fontos problémáját. kitekintéssel a diófának háromágú szemléletre, melv alatt figyelembe kell venni, hogy három árva (van). Mert Bahul Géza a természettel kötött mélv barátsága mellett a néoballadákat is kebelbarátiának tekintette. — Remélem, hogv megfontolt döntésükkel a vállalat érdekeit tartiák szem előtt! — fejezte be gondolatébresztő előterjesztését Bahul Géza. majd egv aoró könnycseppet morzsolt szét a jobb szemének a bal sarkában, ezzel is bizonyítva beszédjének megható momentumait. A szakszervezet részéről lavaslat történt. hogv az osztály dolgozóinak hűsölési lehetőséget biztosítsanak a diófa lombjai" aiatt. hetenkénti turnusokban. A bérelszámolás drámai keretek között ecsetelte, hogy nincs több prémium mert az év során összetörték a megadott keretet néhány túlórával. Ezek ulón a dolgozók anyagi elismerését feltétlenül megoldhatták. ha kilós csomagolású diót osztogatnak ki. Bahul Géza ez utóbbi lavaslatnál hevesen csóválni kezdte a feiét. — Szó sem lehet a kilós csomagolásról! A túlórákat is meg a prémiumot is?! De. kartársak mérsékeljék magukat! Elégedjünk meg egv-egv szem dióval! Az egyetértés lágv szösszenete telepedett a résztvevők lelkére. Csak a raktáros feszengett a leseleitezett széken, maid halk hangon hozakodott elő semmiségnek tűnő észrevételével. — Én is egyetértek a kollégákkal de . . Még nem lehetett tudni, hogv mit akar mondani Demeter József raktáros, de aggályoskodása mindenkit felingerelt. — Nem tudom, hogy , •: — Maga egyébként sem tud serrímlt! Most minek lopta a mi drága időnket? — szólt közbe Varr Zsuzsa, az osztálv titkárnője. akinek az ínhüvelygyulladása kezdett kiújulni. — Nem tudom, hogv a diófát minek vegyem a nyilvántartásba. ' — Állóeszközként! — dörögte Bahol Géza természetbarát ellenmondást nem tűrő hangon. — Fogyóeszközként! — köhintett a f6könvvelő. — Ez anvag a lávából, fa! — szólt közbe az anyagbeszerző. Óriási vita kerekedett. Bahul Gézát leszélhámosozta a főkönyvelő. az anyagbeszerző pedia sikkasztónak nevezte Demeter Józsefet. A szakszervezetis bizalmasan meukéit* Varr Zsuzsa kezét a nagv forgatagban. A bérelszámoló nz aszta) alatt töbBször sípcsonton rűgta Girgácz Jenőt, mert nem ő kapta meg a lakást. Bahul Géza a természetbarát osztályvezető fültövön váata a szakszervezetist, maid Varr Zsuzsa fenekébe csípett, és jelentőségteljesen kikacsintott a diófára . .. De hiába. Ennek oka. hogv a iegvzőkönvv táravát képező diófa engedélv nélkül távozott a vállalat területéről. A portás vallomásából. — Tudom, hogv kiment De azt Ígérte, hogy öt perc múlva visszajön esak a holtba ugrik ki reggeliért Én kérem mindenkiben megbízok! SZŰCS MARIANN