Délmagyarország, 1982. október (72. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

Fotográfiák a régi Szegedről Kerny-hagyaték a múzeumban PEREI ZOLTÁN GRAFIKÁJA Művészet és társadalom Mit jelent a művészet és a tár. sadalom kapcsolata ma? Lényegében nem mást. mint bármikor a történelem folyamán. A kapcsolat mégis mindig változik, mert más ma a társadalom, amelv a művészetre igényt tart és életre hívia. Ezt a kapcsolatot mindig is szabályozta a kulturális-biológai közeg, akkor is, ha iól-rosszul szervezte vagv látszólag szervezetlenül hagyta, utat engedve a spontán átalakulásnak. Csakhogy a szervezetlenséget vagv a spontaneitást a művészet is. a társadalom is megsínyli, mert a művészet közönsége, amelyhez az alkotó szól. és amelynek révén a művészet társadalmi erővé válhat. sohasem volt. és nem is lehet spontán képződmény. v Akkor sem. ha milliós szervezett tárlatlátogatót tartunk számon, akkor sem. ha egy műhelvkiállítás baráti körét A közönség létét. jelenlétét többnyire a kiállítások látogatottságával méri ük. de ez már régen nem reális kiindulópont. Az 1980as években kulminált a kiállítások száma: négyezer képzőművészeti, iparművészeti tárlat nvílt az országban. Aligha képzelhető el — az összlakosságnak és a művészek számának figyelembe vételével —. hogv ne találhatott volna egymásra a bármiiven vonzalmú. ízlésű közönség és a bármilyen tendenciát képviselő művész. Tárlatokon még számláihatók is a látogatók, ami nem történhet meg sem köztéri, sem középületeken elhelyezett alkotások esetében. És ez utóbbiak hatnak állandó jelleggel, a kiállítások időszakos' nyilvánossága is voltaképpen ezekre készíti elő az alkotót. a megrendelőt, a közönséget. Van kulturális életünknek egv évtizedek óta időszerű, mind bonyolultabban gyűrűző kérdése: a decentralizáció. A folvamat azért is hosszadalmas, mert nemcsak szervezeti formákon. igazgatási intézkedéseken múlik: ez a kónvnyebben elérhető út még nem hoz megoldást. A problémák abból adódnak, hogv helyenként a művészet iránti igény más és más. és ez határozza meg. hogv mennvire válnak nemcsak igazgatásilag hanem aktív közönségként is gazdáivá a művészeteknek. Nehéz lenne oersze röviden jellemezni hogv megyénként miben, hol tartunk ma. De aligha lehet lebecsülni az eddigi folyamatból az országszerte növekvő számú képzőművészeti biennálék, triennálék egymásutániát. Miskolc nyitotta a legkorábban a sort a grafikai biennáléval. s a hatvanas évek közepétől születtek az egvre úiabb és életképesebb kezdeményezések. ígv — időrendi vagv bármilyen más sorrendtől függetlenül — a pécsi kisplasztikái biennálé. az egri akvarellbiennálé. a békéscsabai alkalmazott grafikai bemutató, a nagyatádi faszobrászati szimpózium. ígv született a rendszeressé váló országos zománcbemutató, mint különös érdekesség. textilben a szombathelyi kezdeményezés (tértextil és ipari textil). Legúiabb kezdeményezés pedig a kerámiabiennálé szétválása a pécsi kézműves kerámiai és a kecskeméti ipari kerámiai kiállításra, valamint a jövő nyáron első ízben megrendezésre kerülő festészeti biennálé Szegeden. Nemcsak az a figyelemre méltó, hogv ezek a rendszeresen létrehozott országos bemutatók folyamatosan képesek közönséget alakítani. ez egész szorosan összefügg a gazdasági igényekkel. Ez szembeötlőnek látszik ott. ahol a kiállítás szorosabban kötődik a helyi iparhoz (Szombathely. Pécs), de azért jellemző az egész folyamatra. A tagadhatatlan társadalmi igény növekedése hozza létre ezeket a kiállításokat, pedig komoly szervező munkát és költséget jelent egv-egv ilyen rendszeres bemutató vállalása. De a művészek magatartásóra is hat a munkájuk iránti érezhető társadalmi igény. A társadalmiságot nyilván táaabban értelmezzük, mint három évtizeddel ezelőtt, amikor e fogalom a művészet vonatkozásában is csak közvetlen történelmi, politikai tartalmakat fedett. Ma beletartozik a közeg, amelyben élünk, a mindennapi környezet, amelyet kedvünk és lehetőségünk szerint formálni kívánunk. S ha igaz is, hogv a művészek sokkal többet tudhatnának nvúitani. tudnunk kell. nemcsak raituk múlik életünk gazdagítása. Mégis hadd tegyünk szóvá néhány mozzanatot. A különösen fontos köztéri szobrok létreiöttét fokozott figyelem kíséri. A merészebb vagv óvatoskodó. helves vagv vitatható döntések a felelősségérzetet is tanúsítják, nemcsak a kulturális-művészeti ízlés helvi minőségét. Vagv például: gazdasági életünk változása nyomán egyre iontosabb tormatervezés, gyártmánytervezés — amelynek esztétikai eredményei a fogyasztók nagv tömegéhez jutnak el — messze van még attól, hoav társadalmi fontosságának meafelelő figyelembe részesüljön. A formatervezői lelemény, amelv a gazdaságosságot is. az ízlést is szolgálja sokszor elvész a kereskedelmi közvetítés útvesztőiben, s exportáruként találkozhatunk eredményeivel. Pedig ma már. ha művészet és társadalom viszonyáról, kapcsolatáról szó esik. egvre font«>sabb a mindennapi környezetben nyomot hagyó tervezőmunka — végső soron ez alakítia ki. teremti meg bármiféle műalkotás befogadásának vizuális feltételeit. ARADI NÓRA Üiabb hagyatékkal gazdagodott a Móra Ferenc Múzeum Történeti Gyűjteménye: Kerny István fotóművész munkásságát reprezentáló dokumentum és fotóanyag került múzeumunk birtokába, Budapesten élő lánya, Kerny Gizella ajándékaként. Kerny István 1879-ben született Szegeden. Nem volt hivatásos fotográfus, postatisztviselői pályán dolgozott. Mivel a városban kevés volt az amatőr fotós, ezerirányú érdeklődését autodidakta módon kellett kielégítenie. A fényképezés gyakorlatába Gévay Béla idős fotóművész vezette be. A történeti és néprajzi kutatás számára forrásul szolgáló fényképfelvételeket a századforduló táján kezdett készíteni. Mint a Magyar Királyi Posta szegedi -postatisztje barátságot kötött Kovács Jánossal, a Távírda Osztály vezetőjével, aki egyben a Dugonics Társaság főtitkára volt. Kovács Jánost megbízta a társaság Szeged és környéke néprajzi leírásával. A munkához szükséges fotók, elkészítésére barátját, Kerny Istvánt kérte fel. Gyűjteményünk legértékesebb darabjait jelentik azok a képek, melyek Szeged és a megve akkori életét, változásait, a magyar népélet szokásait, a múló tárgyi világot örökítették meg. Bár 1908-ban Budapestre helyezték, s családiával egvütt it1 telepedett le végleg, postai szolgálata, a sok utazgatás lehetővé tette a vidék, így Szeged és Csongrád megye történéseinek nyomon követését. Vallotta, „a művészi fényképezés nemcsak egyéni, hanem nemzeti érdek is, mert a népek versenyében való részvétellel és az ott elért eredménnyel az egész ország kulturális életét gazdagítjuk!". Budapestre költözése után tehát lencséjével más országos élményeit rögzítette. A magyar tájról, a magvar emberről' készített félVételeit gyakran közölté Az Érdekes Újság. az Űj Idők és a Magyarság című folyóirat. Ez utóbbi néhánv, Kerny István fotóit tartalmazó melléklete például egy munkába igyekvő tápéi parasztot az 1929. szeptember 8-t szegedi városrészeket és a kiskunfélegyházi városházát ábrázolja. A családi vonatkozású anyagok között találjuk az 1876. évi Szegeden rendezett Magyar Országos Ipar-, Termény és Állatkiállítás emlékkönyvét. Ebből megtudhatjuk. hogy id. Kerny István, szegedi műasztalos kiállító érdemérmet kapott „versenyképes tekeasztala és bútoraiért". Az emlékkönyv mellett id. Kerny István egykori céhlevele is tanúsítja, hogy jó mestere volt szakmájának. A szegedről tudósító emlékek között látjuk a város 1879-es rekonstrukciós térképét, egy 1941-ből való térképet. a Szegedi Szabadtéri Játékok 1938—39. évi programfüzetét, a város műemlékeit számba vevő katasztert, a családdal kapcsolatos híreket tartalmazó helyi és fővárosi kiadványokat (Szegedi Napló. Szegedi Friss Űiság. Délmagyarország, Pesti Hírlap). Ez utóbbi 1935. február 10-i számába Kerny Gizella írt hosszabb értekezést A magyarországi szélmalomról, édesapja fotóival illusztrálva azt. Két szakácskönyv is akad a gyűjteményében: az egyik (Paprika a kopyhában) a benne levő bélyegző szerint valamikor Kovács István Szeged, Nyíl utcai paprika-nagykereskedőé lehetett, a másikat (Szegedi szakácskönyv) a Pálfy-testvérek megbízásából adták ki, s „tartalmazza azon ételeknek leírását. melyek a Pálfy-féle rózsapaprikával a legízletesebben elkészíthetők". A szakácskönyvek jelenlétét a hagyatékban azzal magyarázhatjuk, hogv Kerny István elég sokat foglalkozott s szegedi paprikával. A gyűjtemény gerincét jelentő fotóanyagot témaként lehet csoportosítani. Néprajzi témájú felvételekhez kapcsolódó írásainak a következő címeket adta: Tápé a világ közepe. A szögedi paprikáról, A paprikakülü, Szélmalom, Vízimalom. Az olajsuturól. Havi búcsú, A hajósok — a bőgőhajó. Ezek az írások nem nevezhetők néprajzi tanulmányoknak, többnyire már megjelent tudományos munkák vonatkozó részeit gyűjtötte ki, illetve a még élő szemtanúk elbeszéléseit jegyezte le. Mégis fontosak, mert Kerny István így minden egyes fotóját magyarázó szöveggel látta el. Vannak képek, melyekkel egykorú a hozzájuk fűzött megjegyzés (ilyenek például a tápéi fényképek: Gyékényfonal-készítés. A avékénv selymözése és szövése. Asszonyés lányviselet stb.). Más felvételeihez viszont később írt magyarázó szöveget. Az olaisutáról 1899-ben készített fotókat, de megjegyést csak 1962-ben írt hozzá. A helytörténeti kutatás számára fontosak lehetnek a századforduló és a két világháború közötti Szeged történetének egyes momentumait megörökítő képek és írások. „Az utolsó magyar" című rövid munkája az 1890-es évek érdekes szegedi alakjáról, Beck Istvánról, a város katonai ügyosztályának jegyzőjéről szól, „aki mindig szép magyar ruhában járt, paszományos és sujtásos remekmű volt minden darabja." Gévav mester fotóján valóban parádés ruhabemutatót látunk, míg Kerny István írása tünetértékű felvillantása a korszak naiv nemzeti szemléletének. Jelentősebb Kernvnek Tóth Molnár Ferenc grafikus- és festőművész pályáját felrajzoló munkája. A szatymazi tanyáról származó, majd egy müncheni ösztöndíj révén Berlinbe kerülő, és ott letelepedő parasztfiú életéről tudósító adatokat, fotókat hosszú évek türelmes munkájával gyűjtötte össze. Biográfiája mellett a gyűjteményben találjuk a tehetséges művész rajzaiból készült reprókat (a Hüvelyk Matyi élclap karikatúráit, néhány, már Berlinben készített művét). és két eredeti rajzát is őrzi a hagyaték. Kerny lencséje és tolla elkalauzol bennünket egy szegedi üvegkereskedő boltjába, és megismerkedhetünk a századforduló tipikus kereskedői és vásárlói magatartásával. Feljegyzése szerint Tömörkény maga is sokat járt az üzletbe, hogv ..meghallgassa a tanyai nép alkudozásait, ízes tömör elbeszéléseit." Rövid értekezést írt a cigányokról, a nagy szegedi árvízről, Dankó Pistáról megemlékezett, a Szegedi Napló szerkesztőségének vidám Szilveszter-estjéről. Természetesen mindegyiket fényképpel illusztrálta. Városképei a 19. század végétől a második világháború kitöréséig követik nyomon Szeged és környéke fejlődését. Remek szociófotókat készített a különböző szegedi árupiacokról (1904, 1916. 1935), a havi búcsúról (1900), a tápéi parasztgyerekekről (1904), a Tiszaparti strand és liget társaséletéről (1916, 1932). Gyakori téma volt nála a szegedi utca. Mivel egy-egy térről. utcarészletről több. de más-más időpontban készített fénykép is, fennmaradt, a bekövetkezett változások jól megfigyelhető (Széchenyi tér, Templom tér, Stefánia sétány stb.). Tájképei az egykori szegedi táj világát tükrözik. A Boszorkány-szigetről (1900) írja: „az egykori tragédiák színhelye ma békés szegedi polgárok vasárnapi kirándulóhelye." Az 1963-ban elhunyt fotóművész hagyatéka újabb, jelentős forrásanyagot kínál a helytörténet kutatóinak. Fényképei. írásos munkái nemcsak egv letűni világ életét tárják elénk, hanem egy jellegzetes polgári pályát is reprezentálnak, annak sajátos életfelfogásával. MARJANUCZ LÁSZLÓ HAVI BÚCSÚ ALSÓVÁROSON, 19U0-BAN