Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

4 Szombat, 1982. augusztus 14.' Battánházi Géza Pénteken történt, délután hatkor. Az ifjú költő már három órája kínlódott legújabb versével, de a második sornál sehogyan se jutott tovább, így aztán borongós ábrázattal várta az ihletet, ami csak nem akart megérkezni. Pedig már mindent kipróbált: bámulta a szemközti ecetfát. főzött magának két kávét, megivott három pohár bort fiókja mélyéről pedig előkotorta kedvenc költőjének, Petőfi Sándornak a portréját, de hiába, most mindez hidegein hagyta. Így aztán ceruzáját rágcsálva ült és káromkodott. Már éppen abbahagyta volna az egészet, amikor különös dologra lett figyelmes: az ablaka felől gyenge kopogást hallott. Fölállt, és kinézett. Egy apró, sárga papagáj nézett vissza rá a párkányról. Az ifjú költő némi csodálkozással nyitotta ki az ablakot. A papagáj óvatosan belesett. néhány másodpercig gondolkozott, aztán hirtelen mozdulattal berepült a szobába. — Kár, hogy nem tudsz olvasni — mondta a papagájnak. — De tudok — válaszolt a papagáj. és odapiszikított a papírlapra. — Micsoda? — ugrott fel a költő. — Nyugi, nyugi — mondta a papagái. —. szánalmas két sor volt. Ilyen rosszat még életemben nem olvastam. Ezek szerint te költő vagy. ugye? A költő néhányszor erélyesen megcsípte magát, csak utána felelt. — Igen. költő vagyok. — Jól van. Fogsz te még jobbat is írni. — Na, ide figyelj, költőkéin — mondta —, eléggé fáradt vagyok. de ha akarod, azért írhatunk egy verset. — Hogyhogy írhatunk? — kérdezte a költő. — Majd diktálom. — Na ebből elég! — kiáltotta a költő. — Jó. jó, csak segíteni akartam neked. Mert az a két sor, amit az előbb olvastam, szörnyen felingerelt. — Ha már ilyen okos vagy. remélem azzal is tisztában vagy, hogv nem lehet mindennap remekműveket írni. — Egyáltalán ki vagy te? — Ja. még be sem mutatkoztam. Battánházi Géza. — Elég hülye neved van. — Tudom. A gazdám felesége találta ki. Csak nők ne lennének a világon. — Es hol tanultál meg ilyen Jól olvasni, meg beszélni? — A gazdám író volt. Elég neves író. Kiolvastam a fél könyvtárát, néha még diktáltam is neki. Igaz, csak olyankor, amikor megakadt. De az írók elég gyakran akadnak meg. Az ifjú költő szemérmesen nézte a madárpiszokkal díszített két sort. majd gyengéd mozdulattal összehajtotta, és a szemeteskosárba ejtette. Sokára szólalt meg: — Vacsoráztál már? — Köszönöm, nem vagyok éhes. Viszont, ha adnál egy kis bort... A költő tojásrántottát készített magának, majd vacsora után az előbbi edényt borral töltötte meg, maga pedig üvegből ivott. Végigheveredett az ágyon, és nézte, ahogyan a papagáj szürcsöli a bort. A papagáj pedig kortyolt egyet, és a költő felé fordította a fejét. — Nem is rossz ez a bor. Meglátod, jól megleszünk mj itt ' kettesben. Az ifjú költőnek remegni kezdett a gyomra, de azért közölte, hogy van még itthon egy üveggel. A papagáj bólintott, és megkérdezte: — Mi lesz ma a tévében? — A Derrick felügyelő. — Azt szeretem. Megnézzük, és ha akarod, utána írhatunk egy verset. — Elég! — süvöltötte az ifjú költő. — Jó, jó — emelte fel szárnyait a papagái. — Tudod, az az egyetlen bajom, hogy nem tudok írni. Van ugyanis egy harminchat énekből álló eposztornyom. Ket év alatt írtam meg fejben. Az a címe. hogv Mindenki kalitkában lakik. Meseszép eposz. Felezhetnénk ... A költő ezen az éjszakán nyugtalanul aludt. Verssorok és papagájok zsongtak a fejében, aztán látta magát Szent Ferencként repülni... Hat órakor ébredt. Battánházi Géza még édesdeden aludt írógépéneik betűkosarában. Gyorsan felöltözött, megvette az őszes reggeli lapot, beült egy presszóba, és az apróhirdetéseket kezdte böngészni. Öt perc múlva megtalálta amit keresett. A szöveg így hangzott: Sárga. Gyuri névre hallgató papagájom elveszett. A megtalálónak ötszáz forint jutalom. Név és telefonszám. Mire hazaért. Battánházi Géza már az íróasztalán sétált. — Hol voltál? — kérdezte szemrehányó hangon. — Sétálni. Imádom a hajnali sétákat. — Ühüm — morogta a papagáj. — Na gyere — mondta a? ifjú költő. — Most téged js elviszlek valahová. — De én utálok sétálni. Inkább nyisd ki nekem azt a Hegel-kötetet. Imádom Hegelt. — Majd utána. Gyerünk. Az ifjú költp zsebébe csúsztatta a madarat és kilépett vele az ajtón. Hadházi utca. 198.. Kovács. Az ifjú költő megnyomta a csengőt. öreg. hetvenéves bácsika nyitott ajtót. — Mi tetszik? — kérdezte gyanakvóan. — A hirdetés miatt jöttem. Az elveszett papagáj miatt... . A bácsinak földerült az arca: — Tessék, fáradjon be. Mama. meghozták Gyurikát! Mondtam en. hogy előkerül! idős, hajlott hátú nénike csoszogott elő valahonnan. — Istenem, hát megkerült a Gyurika! Mutassa már fiatalúr! — Az ifjú költő előhúzta zsebéből Battánházi Gézát, aki körülrepdeste a szűk konyhát, majd megállapodott a költő vállán. — Te mama. ez nem a Gyurika — mondta az öreg, és a madár után nyúlt. — Hát sárgának sárga — tűnődött a nénike. — Pityuka vagyok, Pityuka vagyok! — szólalt meg Battánházi Géza. — Mit mond? — kérdezte a nénike. — Hogy Pityukának hívják — felelte szomorúan az öreg. — Tegnap repült be hozzám. Odaadom kétszázért — mondta a költő. — De hát ez nem a mi papagájunk — mondta a nénike. — Mit számít az! — válaszolta a költő. — Madár, madár. Egyébként folyékonyan beszél, meg olvas. Igaz? — fordult a papagáj felé. — Pityuka vagyok, Pityuka vagyok! — mondta a papagáj. — A franc essen beléd! —sziszegte az ifiú költő. — Na ne vicceli! — sziszegte vissza, a madár. — Szóval egy tál lencséért, igaz? Egy tál lencséért ... Hallatlan. — Szóval kétszáz — fordult a költő az. öregek felé. — Hát tudja, fiatalúr, a mi Gyurikánk . .. Azt nem pótolja senki más. De ha már idehozta. Adok érte száz forintot. — Rendben van — egyezett bele a költő. — Egy tál lencséért — sziszegte Battánházi Géza. — Ügy is visszaszököm hozzád. Egy tál lencséért... Hallatlan. — Hát akkor rendben is volnánk — mondta a költő. — Aztán jól zárják be, nehogy ez is elszökjön. — Bízza ránk. fiatalúr — mondta a nénike —, ez már nem fog elszökni. — Dehogynem — sziszegte Battánházi Géza. Az ifjú költő jókedvűen indult hazafelé. Egy eposztornyon gondolkozott. aminek a címe: Mindenki kalitkában lakik. "ZIKSZAI KAROLY „Rómáról jut eszembe..." A Creco-kávéház Mozgó képzőművészeti alkotások Gyermekkori vágyakat, a fantáziában kiteljesedő álmokat, képzelet szülte alakokat keltenek életre a bábok. A bábművészet létjogosultságáról, a művészeteknek erről a saiátos. ám ma már önálló ágáról beszélgetünk Koos Iván érdemes művésszel, az Állami Bábszínház Jászai Mari-diias báb- és díszlettervezőiével. — Véleménye szerint a bábművészet meatalálta-e helyét Magyarországon ? — Sok ielből arra lehet következtetni. hogv igen. hiszen elnyerte a nagyközönség szimpátiáját. Ma már ott tartunk, hogv az Állami Bábszínház Budapesten és szerte az országban évente másfél millió néző számára tartja előadásait, igen sok gverek bábozik. és naevon aktív, ió színvonalú az amatör mozgalom is. — Méa sincs eléa bábelőadás ..; — Sajnos, most éppen az a legnagyobb probléma, hogv az igény nagvobb. mint amit ki tudunk elégíteni. Rendkívül fontosak a bábelőadások és nemcsak az esztétikai, hanem az erkölcsi nevelés szempontjából is rendkívüli hatásuk lehet. Ebben a műfajban ugyanis komplex formában minden egvütt van: színház, zene. irodalom, látvánv .. . — Az óvodában és az általános iskolában szintén lényeges „szemléltetőeszköz" a báb. — Csak különböző fesztiválokon. seregszemléken találkozom bábozó pedagógusokkal, és az a tapasztalatom, jó színvonalúak ezek a bábos foglalkozások. Állandóan folyik a képzés a Népművelési Intézet tanfolyamain, és az óvónőképzőkben is foglalkoznak bábozással. tgv remélhetjük, hogv tovább folvtatódnak a kísérletek a báb felhasználására az oktató- és nevelőmunkában. Korszerűségét és jelentőségét az is bizonvítla. hogv feileszti a gyerekek kreativitását, hiszen a bábok létrehozásában maguk is részt vesznek. — Űav tűnik amint véaet ér a gyermekkor. a színházat szerető fiatalok — később felnőttek — már nem lálooatnak bábelőadásokat. annak ellenére, hogy valamikor élvezték. örömet nyújtott számukra. Miért alakul ez iav? — A 13—18 év közötti fiatalok \a!óban távol tartiák magukat a bábelőadásoktól, ám később úira szívesen ülnek be a bábszínházba. A felnőtt néző uevanis tudatosan választja ezt a műfait. mivel tudia. hogv ez más. mint a színház... — Beszéljünk a műhelytitkokról is. — A bábszínházban a figurák és díszletek valamilyen anvagból létrehozott tárgvak. Segítségükkel tulajdonképpen olvan kompozíciót kell a színpadra vinni, amelynek alapvető inspirációja maga a mű. Mivel nagy szerepe van a vizualitásnak. a látvánvnak. ez mozgó képzőművészeti alkotásnak is telfogható. A tervezés állapotában valamiféle vízió, elképzelés alakul ki. a lényeg azonban az hogv bár minden előadás másként születik. de az egész színpadkép hangulatát kell a maga egységében elképzelnem. — Es a figurák? — A karaktert a szereo hozva magával. Ennek figyelembevételével kell a figurát megalkotni, annak egész habitusát megteremteni formában, színben, anyagban, arckifejezésben és ígv tovább. A mozgást maid ugvan hozzáteszik de el kell képzelnem nekem is. hiszen a formai karakter és a mozgás között: nem lehet eltérés. A bábjáték naevon személves művészet Ugvanúev mint a képzőművészet más áeában. itt is találkozni az alkotó stílusieeveivel. — Ha arra gondol hogy alkotásai nem maradandók? — Nem zavar, hogv csak egv adott pillanatban érvényesülnek hiszen a kiállítótermekben is lehet múlandó tárgyakat látni. S hogv nem maradandók? Az élmény amit adnak, maradandóvá válik a nézőkben. De ehhez azt is hozzáteszem, hogv vannak előadásaink. melveket közel 20 éve iátszunk. s még mindig az egykori frisseségükben hatnak Kell ennél több egy bábtervezőnek? S. S. Róma talán legelegánsabb negyedében, a Via Gondot ti ban található az olaszok „New York" kávéháza a Greco-kávéház (Caffé Greco), amelyet egy bizonyos Nicola della Maddalena alapított 1760-ban. „A Caffé Greco öreg nénikére emlékeztet, ki megőrizte ruháinak múlt századi szabását. Bár az utca felőli helyiséget gyökeresen átalakították, a csillogó ónból készül1' kávégépe.; bástyatornyaival koronázott bárpult nem csap be senkit. Hátrább a falak rosszul világítottak, s zsúfoltságig telve vannak festményekkel, domborművekkel. Részben a neves vendégeket ábrázolják — köztük Liszt Ferencet is — részben. úgy látszik, zálogban itt hagyott vásznak, melyek többnyire Alpokon túli, szerényebb tehetségű festőktől származnak a múlt század ötvenes-hatvanas éveiből. A tulajdonos, ki hírneves üzemére büszke, az ablakra kiteszi bekeretezve a kávéházról írt cikkeket. melyek kifogyhatatlanok, s különösen az idegenforgalom békés éveiben gombamód sokasodnak valamennyi ország lapjaiban. A külföldi újságírók mind „színesen" írják le az ősi kávémérés múltját, tele hibákkal ..." írja Genthon István. A kávéház vendégei között sok művész és irodalmár volt. Megfordult itt Gogol (itt írta a Holt lelkeket), de jart itt igen sokszor a mi Liszt Ferencünk (az Omnibus-szobában látható az az étkészlet, amelyből evett), Goethe, Goldoni, Bajor Lajos király, Berlioz, Mendelssohn, Schopenhauer, Stendhal Thorwaldsen, Byron. Shelley, Keats, Axel Munthe, Leopardi, Andersen Thackeray, Mark Twain, Anatole Francé. Wagner, Taine, Buffalo Bili, Casanova és mások. Többen a felsorolt nagyságok közül leírják véleményüket, benyomásaikat, élményeiket a Greco kávéházról. Ezeket üveg alatt olvashatjuk a folyosó hosszúságú kávézó kis szeparéiban. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk. hogy a fiatal Casanova e bohémtanyán (hisz ha róla beszélünk. így is nevezhetjük) itt aratta első szerelmi babérait. Mielőtt kalandos útjaira elindult, ide tért be erőt meríteni. Kiábrándítónak tartják a mai olaszok, hogy a szerelem nagy tanítómestere oly kevéssé volt találékony, és nem talált intimebb helyet. A vörös bársony bevonatú díványok és székek, a kis asztalkákkal. a faion a homályos tükrökkel mindig látnak egykét Casanova-tanítványt a Greco-kávéházban. TIMARNÉ MAKKAR ERZSÉBET Andrássy Lajoí Hervadhatatlan emlék Nyitott tenyérrel sarkon állok, mint a néhai koldusok s kéregetem a fényt! — az éjjel ilyen gyötrelmes-bús álom nyomott. Az este távoli harangszót hozott a bágvadt szél s ledobta balkonomon — ott. bongott éiiel. bongott hajnalban: hó-fehérrel süvegelt hegytetők üzentek a Kárpátokból — és időtlen időkből értem: pille-szoknyás leánvcsapat a Templom-térről, fiúk a Lazascsin patakból, a fenyvesek, faházak körbe álltak és néztek néztek némán a hűtlenre, a feledőre . . Pedig én ott élek ma is. pedig én most is köztük élek. ó milyen félbevágott lennék, ha ez a hervadatlan emlék nem töltögetne friss erővel, ózon-dús hegyi levegővel! Szólaljatok! Mondjátok halkan neveteket — ez őrült zaiban is értem én — értem a dalt is: a szívre-zárót. méa ha halk is. öleljetek, ölellek én is amint a fénv ölel — a távol nem állt közénk: titeket látlak ha felnézek az út porából