Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-08 / 185. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! DELMA 72. évfolyam 185. szám 1982. augusztus 8., -asárnap Ara: 1,40 forint Készlet, idő, minőség Vélemények a nyári mezőgazdasági gépalkatrész-ellátásról A" korábbi éveknél ked- lázóalkatrész hiányzott. Saj- már kiselejtezett gépek al­vezőbb körülmények között nos, ezekre továbbra sincs katrészforrásként való föl­arathattak idén a mezőgaz- gyártó. (A Szegedi Ipari használása. Szerinte az dasági nagyüzemek. A tava- Vásáron igyekeztek a Kon- AUTÖKER-nél javult az al­lyinál csaknem félmilliárd kordia Szövetkezeti Keres- katrészellátás, itt korábban forinttal nagyobb értékű al- kedelmi Vállalatot rábeszél- állandóan hiánycikknek szá­katrész állt rendelkezésükre, ni, hogy műhelyében gyárt- mító dolgokat is lehetett oly­ami csaknem 20 százalékos sanak ezekből, ám sikerte- kor kapni. Ugyanakkor nem növekedést jelent. A javuló lenül.) lehet az alkatrészellátást ki­ellátás eredményeként az Rákérdeztünk: a kisipa- elégítőnek tekinteni, ha pél­Agrotek adatai szerint csök- rosok, termelőszövetkezeti dául a felkészülés idősza­kent a géphibából eredő melléküzemágak által gyár- kában nincs elegendő, s az kényszerállásidő. tott alkatrészek minősége aratás kellős közepén érkezik A külföldi partnervállalá- nwgfelelő-e. Néhány éve meg valamilyen régvárt tétel, tok az alkatrészeket üteme- előfordul ugyanis hogy az Az SZK kombájnok henger­sebben szállították, de így egyik \lyen mellekuzemben gyűrűit említette példaként is kevés volt jó néhány cikk gyartoU ekszlJ szinte hasz_ Ha kl nem cserelik, teko­ből, elsősorban bálázógép nálhatatlanul rossz volt. Az zolja a gép az üzemanyagot. alkatrészekből. Emelkedett a osztályvezető vélemenye sze- Akkor is fennakada* kelet­hazai gyártók száma. Jól nnt .nem ez.f Jell™z0: bar ke?* azonban, ha a munka­sikerült az Agrotek tavalyi ra,nJosegl klí<*f??k . °Jykor bo1 ke!1 kiyenni ,a, gepeket: Gyártót keresünk" akciója akadnak> a gyártok többségé, es nagy sietseggel kicserelni amellyel a hiánycikk listá' ha egyszer elvállalta a mun- bennük azt az alkatrészt, kon leggyakrabban szereplő kdL ^'teuegesen el is vég' amit ""^lelő ellátás esetén alkatrészek gyártására szer- 21 ' veztek vállalkozókat. A Me- Két zőgép üzemek, a téesz mel- gépészeti vezetőt is megkér- Jó lenne, ha a gyártók a léküzemágak és a kisipa- deztünk az idei nyári alkat- jövőben nemcsak a szállí­rosok műhelyeiben már az részellátásról. Dénes Lajos, tott áru értékére figyeiné­etsü felévben 388 millió fo- a deszki Maros Tsz műszaki nek. hanem arra is, hogy rint értékben gyártottak ágazatvezetője úgy summáz- időben érkezzék a szállít­olyasnilt, amelyeket egyéb- 1a véleményét, hogy az el- mány. .. ként importból kellett volna látás 1974 óta egyfolytában mmmmm_____ beszerezni. Ez összesen 1900 romlik. Ennek ellenére nem bennük azt az alkatrészt, tgfelelő ellátás esetén már a gépszemle előtt kel­termelőszövetkezeti lett volna. áfész-üzletekben. Többségü­ket a legforgalmasabb üdü­lőközpontokban helyezték el elsősorban a Balaton mel­lett a Velencei-tónál és a Duna-kanyarban. A iég­krémutánpótlást 38 Leó-autó szállítla. s a gvors feltöltés érdekében kiéoült a jégkrém denó-raktárhálózat js, Ovön­vvösnn Pécsett. KesztheK-e" óe Győrben készletez'k a k rémet.. s még az idén Ba­latonfüreden és S/fgeden 9 átadnak újabb depó hfltőrak­tárt. Palackozzák a repceolajat A győri Növényolaj gyár­ban megkezdték a repce­olaj palackozását, sieptem­ber közepéig 1400 tonná­nyit porcióznak ki, majd hozzálátnak a napraforgó feldolgozásához. A gyár nap­raforgóolajból jelentős meny­nviséget exportál, elsősor­ban a tőkés piacra. A nap­raforgó-feldolgozás gazdasá­gosságát növelik azzal, hogy a mellékterméket ls hasz­nosítják, héját eltüzelik — gőzt fejlesztenek vele —kor­pája pedig értékes takar­mányként visszajut a ter­melő gazdaságokhoz. (MTI) Munkában a még újnak számító nyomásos öntőgén Az NDK-gyártmányú formázőgépok segítségével a bom­bázástól számított három éven boliií 10 ezer tonnára tudiák emelni az üzem termelését féle cikket, traktor-, kom- fordult elő olyan eset, hogy bájn- és szállítógép alkat- fltatrészhiány miatt állniuk kellett volna a gepeknek. reszt jelent. Ezért azonban a Taurus A magyar mezőgazdaság deszki gyárát illeti dicséret: összesen mintegy 60 ezer jó kapcsolatban vannak a féle gépalkatrészt igényel, s termelőszövetkezettel. Amit ebből megközelítően 7 ezer "f™ tudott a téesz a keres­tél? importból származik, az kedelemben beszerezni, azt <\g otek újabb Gvártót Ke- a gépgyárban egy nap alatt .estink" akciót tervez szép- elkészítették. Amit lehetett, .emberben, hogy elősegítse megcsináltak a gazdaság jól a még meglévő szabad ka- felszerelt műhelyében is. pacitások feltárását. Balogh Lajos, a mórahal­Balint Mária, a Csongrád- mi Homokkultúra Szakszö­megyei vállalat alkatrész- vetkezet műszaki főágazat­osztály vezetője mértéktar- vezetője is úgy vélekedett, tobban nyilatkozott. Nem nem az euátás javult, hanem romlott idén a mezőgazda- szövetkezeti gépmühelyek sag gepalkatreszekbol az ellátás. Sőt, az értékbeli ja- műszaki színvonala emelke­vulás sem vitatható, ám an- dett. s a mezőgazdasági gé­néi inkább kifogásolható, s p<is/ek már nagv rutinnal a mezőgazdasági gépészek rendelkeznek. Kialakultak az kitogasoltak is. hogy neme. Vadkacsatenyésztő vadásztársaságok Nemcsak lövik, tenyésztik hasonlóan tartott vadkacsák is a vadkacsát öt Fejér me- edzettek lesznek, nem sze­gyei vadásztársaság terüle- üdülnek hozzá az emberek­tén. Az úgynevezett fél- hez. A kedvező tapasztala­vad-rendszerű tenyésztési tok alapján jövőre több Fe­módszerrel — a környéken tér megyei vadásztársaság levő vízfelületeket haszno- megkezdi a vadkacsaneve­sítva — évente négyezer-öt- iest. Erre annál is inkább ezer színes tollú víziszár- szükség van, mert a víz­nyast nevelnek fel, s ,.röp- folyások, zsombékok eltűn­tetnek ki" a vadászterületre, tevel összezsugorodott a ví­A módszert elsőként Fejér ziszárnyasoknak fészkelési megyében próbálták ki. igen lehetőséget nyújtó terület, s jő eredménnyel. A vadka- ennek következményeként csatelepek létrehozása nem gyérebb lett az állomány is. tul költséges vailalkozás, a vadkacsa vadászata és fel- I munkaerőre a telepeken alig dolgozása pedig jó haszSTot j van szükség, egyetlen gon- hoz, a konyhakész víziszár- ; Az átalakított lisztítóüzemben a megfelelő technológiai sor­ís. . „„ .... - „„ _ lyik szállítmány kissé késve egymás közti alkatrészcse- |doz(j ellátja az állatokat. A nvast igen előnyösen lehet ' rendbe kerüllek a gépek, az anvagnio/eafást is'mesoldótiíak. érkeze it. Igen sokfele bá- rék, továbbra is gyakorlat a I természetes körülményekhez exportálni is. (MTI) A megtisztított öntvények a raktárba kerülnek Dologidő K ora dél itánra úgv felforrósodott- az aszfalt hogv a kerékpárok csaknem beleragadtak. A fékező autók mély nyomot hagytak maguk után. divatos, ma­gas sarkú cipőben pedig lehetetlen volt az úttestre lénni. A közeli üzem beiáró dol­gozói panaszkodtak, s másnap zúzott kő­vel szórták végig az aszfaltburkolatot. A teherautó vezetőfülkéiében hatvan fok volt. hátul, a platón, a követ szóró, lapátos em­berek mégis a sofőrt irigyelték: őt leg­alább nem perzselte a nan. Az útszéli csárdánál megálltak egv hideg kólára — párás pohár helyett csak magyarázatot kaptak. Elvittek mindent a közeli téeszbe: szomjaztak az aratók. Meg ne rója őket senki, nem irigylésre méltó, amit a legnagyobb dologidő néhány hetében végigcsinálnak az aratók. Meg a büfések és az aszfaltozok, a kirándulóbu­szok vezetői és a kempingek vendégfoga­dói. Az úszómesterek és a díszletmunká­sok. a kertmozi iegvszedői és a kiállítások teremőrei. A vízműteleoek karbantartói és a köztisztaság felelősei — hosszan sorol­hatnám még azokat, a munkaköröket ame­lyekben a nvár nem pihenés a nvaralás szezonja, hanem a legnagyobb dologidőé. Ostrom a valutaváltó helyeken és közel­harc a sörért. Egvmás sarkát tapossák éj­szakánként a locsolókocsik és a kamionok nappal a röszkei határállomáson. A szo­kásosnál éberebben vigyázzák a biztonsá­gunkat. s a hétköznapinál hosszabb nvit­vatartással. sok helvütt rendkívüli vásár­lási akciókkal járnak a vevő kedvében a nvári vendégostrom ideién. Hogv lekopog­juk. az idei kánikulában nem volt a vá­rosban vízhiány. Csak el ne kiabáljuk: tiszták az utcák, a terek Teljesült a kis­kerttulajdonosok régi óhaia: menetfend szerint járnak az autóbuszok a zöldség­gyümölcs termelő föidénvben. Túlórák és majd télen kivehető szabad­napok gyűlnek az összesítőkben — Szege­den természetes, hogv bizonyos munkakö­rökben — s miiven sok van ezekből! — júniustól szeptemberig nem állítható ki szabadságos napír. A dologidő többnvire névtelen szereplőit, a város ünnepi hetei­nek közkatonáit, a piaci árellenőröket. a szivattyúházak gépkezelőit, a kabinosokat és az újságkihordókat a szállodaportáso­kat és a szabadtéri hangtechnikusait az idegenforgalom szerteágazó területeit ösz­szefogó koordinációs bizottság tagjait ezek­ben a hetekben a helyükön találjuk. Amikor csokoládébarnára sülve zsörtö­lődünk. mert sorba kel! állni a fagylal­tért. amikor nem süppedünk bokáig a fel­olvadt aszfaltba és ha szombat és te fél hétkor is válthat iugoszláv vendégünk di­nárt forintra illően nyugtázzuk: a káni­kula és a turistaostrom ideién, az ünneplő Szeged hétköznapló üzeme is zavartalan. Pálfv Katalin Hűtőraktár épül Szegeden Teljes a nagyüzem a Bu­datej Leo jégkrémüzemében: napi három műszakban ont­ják a gépek a hideg cse­megét. A napi teljesítmény 460(1 karton pálcikás. po­haras és családi, jégkrém. A kanikulában azonban ez is kevés, további 2000 kartont igényelne a kereskedelem. Tavaly óta így is meg­nőtt az üzem kapacitása, űj pálcikázó és családi jégkré­met előállító gépet állítot­tak be. Jobb kihasználásuk érdekében vezették be az éj­szakai műszakot, amelynek személyzete az üzem dolgo­zóiból verbuválódott gaz­dasági munkaközösség. A 15 tagú szervezet 140 éjszaká­ra — a nyári csücsidényre — szerződött le a Budatej­je.'. s a megegyezés szerint a dolgozók teljesítményük után részesednek a nyereség­ből. A jó színvonalú jégkrém­ellátás érdekében az ' üzem ezerre! bővítette hűtőpult­parkját,. s így jelenleg 2800 fagyasztóláda áll a strando­kon az ABC-áruházakban, az Az öntödében Az Öntödei Vállalat Szegedi Vas- és Fémöntödéiében nemrégen fejeződött be a korszerűsítés, melvpek eredmé­nyeképpen az öntöde jelentősen tudta növelni termelését. ;s számottevően iavul a termékek minősége. Egzel hozzájá­rulnak a népgazdaság egvensúlvi helyzetének javításához — az itt készülő öntvények egv része importot pótol — ugyanakkor a dolgozók munkakörülményei is lényeges"-' jobbak ma. mint néhánv évvel ezelőtt

Next

/
Thumbnails
Contents