Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-08 / 185. szám

2 Vasárnao. 1P82. aMEm«!z+us 8. Elosazett Jegorov admirális Befejezte magvarországi látogatását a G. M. Jegorov flottaadmirális, a Szovjetunió Hőse, a DOSZAAF Központi Bizottságának elnöke által vezetett delegáció. Látogatást tettek több budapesti és vi­déki MHSZ-szervezetben. va­lamint ipari és mezőgazdasa­gi üzemben, megismerkedtek hazánk több történelmi neve­zetességével. Hol legyen a csúcsértekezlet! • Űj-Delhi (AP) Az el nem kötelezett őr­Szagok külügyminisztered au­gusztus 21—22-én Havanná­ban rendkívüli értekezletü­kön, megvitatják azt a lehe­tőséget, hogy a mozgalom soron levő 7. csúcsértekezle­tét nem Bagdadban, hanem Üj-Delhiben tartják meg. A csúcsértekezlet a jelen­legi tervek szerint szeptem­ber 6-án kezdődne Bagdad­ban. Irak és Irán közel két éve folyó háborúja miatt azonban kétséges, hogy a Bagdadban tartandó érte­kezlet jól szolgainá-e a moz­galom egységét: Irán és szö­vetségesei bejelentették, hogy bojkottálják az értekezletet, ha azt az iraki fővárosban tartanák meg. Libanon Derűlátás és aggodalom • Bejrút (UPI) történnek-e kezdeti erőfeszí­Safik El-Vazzan libanoni tések egy átfogó rendezés kormányfő szombaton kiie- irányában" — tette hozzá, lentette: ..óvatosan derűlátó". Az Asz-Szafir című lap s bízik abban, hogy a jövő értesülése szerint a PFSZ be­héten megkezdődik a PFSZ leegyezett hogv nem Kelet­erőinek kivonása Nyugat- Libanonban, hanem Beirút­Beirútból. El-Vazzan televí- ban adja át nehézfegyverze­zión nyilatkozott azt követő- tét a libanoni hadseregnek, en. hogy átadta a PFSZ vá- A szárazföldi, úton távozók laszát Philip Habib. ameri- biztonságát nemzetközi erők kai elnöki megbízottnak. helyett az Egyesült Államok Ali kijelentette: Mubarak és a libanoni hadsereg ga­elnök fenntartja korábbi rantáiná. A PFSZ ugyancsak ajánlatát, hogv a PFSZ ide- beleegyezett hogy a libano­iglenes jelleggel Kairóban ni hadseregnek adia át a alakítson emigráns kor- távozó gerillák névsorát, mánvt. hozza létre főhadi- Az állítólag véglegesnek szállását, de megkülönbözteti tekinthető tervezet szerint ezt a lépést attól, hogv me- egybeesne a palesztin ki­nedéket adjon a PFSZ har- ürítés megkezdése a mul­cosainak. tinacionális csapjatok be­Mubarak elnök szombaton vonulásával. Libanoni kor­fogadta Szudán, kairói nagv-' mányforrások szerint a követét is. A megbeszélés jövő hét első napjaiban vár­után a nagvkövet újságírók- ható a terv kivitelezése. Az nak kijelentette: Egyiptom izraeli rádió viszont azt kö­és Szudán egyetért abban, zölte. hogy Tel-Aviv ultimá­j hogv befogad meghatározott tumot intézett a palesztin számú palesztin gerillát eev gerillákhoz: amennyiben általános rendezésen belül." nem kezdik meg a kiürítést ..A palesztinok ielenléte csak hétfőn éjfélkor, akkor az iz­ideiglenes és feltételes ielle- raeli hadsereg általános ta­gú lenne, attól függően, hogy madást indit ellenük. Lemondott az olasz kormány # Róma (AFP) Lemondott az olasz kor­mány — közölték kormány­források a kabinet szom­bat délutáni ülése után Ró­mában. Giovanni Spadolini kor­mányfő még a nap folyamán hivatalosan is benyújtotta kormánya lemondását Ales­sandro Pertini köztársasági elnöknek. Az ötpárti kor­mánykoalíció 13 hónapig volt hivatalban. Lemondásának közvetlen oka az volt, hogy a szocialista párt 7 minisz­tere testületileg kivált P ka­binetből. miután a parla­ment elvetette a szocialista párti pénzügyminiszternek az üzemanyag-kereskedelem fo­kozottabb ellenőrzését cél­zó tervezetét, jóllehet, a ka­binet azt korábban már jó­váhagyta. A köztársasági párti Spa­dolini — az első nem ke­reszténydemokrata párti mi­niszterelnök 1945 óta — ügy­vezető miniszterelnökként továbbra is hivatalában ma­rad. A hét 3 kérdése Veszélyes kínai külpolitika # Moszkva (TASZSZ) A kínai vezetők nem mondtak le,,$rt$l # felfogá­sukról, hogy az uj háború elkerülhetetlen, s minden­képpen ragaszkodnak a Szovjeunióval szembeni „egységfront" létrehozásához — írja szombaton a „Krasz­naja Zvezda". A szovjet had­sereg lapjának cikke han­goztatja, hogy a pekingi ve­zetők elmélyítik és kiszélesí­tik katonai együttműködésü­ket az USA-val, Japánnal és a nyugat-európai országok­kal és hangsúlyozzák a stra­tégiai érdekek azonosságát. Lengyelországban • Varsó (MTI) Lengyelország egyes körze­teiben már-már katasztrofá­lis méretűvé válik az aszály. Jó néhány vajdaság­ban immár negyedik hete egy szem eső sem esett. Ki­száradtak a legelők, meg­állt a szántóföldi növények vegetációja. A hopszan tartó szárazság a takairmányter­mesztést és a burgonyater­melést érintheti a legérzé­kenyebben. Választások Korzikában • Ajaecio (AFP) Vasárnap 200 ezer korzikai járul az urnák elé. hogy a Francia Köztársaság történe­tében először. tartományi gyűlést válasszanak az el­múlt évben megszavazott korzikai autonómia törvény alapján. Francois Mitterrand már az 1972-ben megielent. ..Megváltoztatni sz életet" című szocialista pártprog­ramban hangsúlyozta, hogv bizonyos önkormányzatot kell adni a franciliországi nemzeti kisebbségi területek­nek. köztük a 0. ezer négy­zetkilométernyi területű Korzikának is. # Hogyan alakult a héten lamokat. Washington ugyan a helyzet Libanonban? a közvetítő helyét szeretné A héten már nem számol- elfoglalni, s állítólag fel­ták a tűzszüneteket Nyugat- szólította Izraelt, vonja visz­Bej rútban. Izrael gyakorla- sza csapatait a múlt va­tilag felmorzsoló háborút sárnapi (!j állásokba, de Tel lyeknek orvoslásáról egyelő­folytat, hogy mindenáron Avivban süket fülekre ta- re mindenki hallgat. Vajon katonai megoldást kénysze- Iáit, s ez semmifajta kö- egy kiérleletlen választás rítsen ki. Állandóan hangoz- vetkezménnyel nem járt. meghozná a gyógyszert? tatja, hogy nincs szándéka Sőt, amikor a Biztonsági Ta­általános támadást indítani, nács harmadik ülésén a de közben hadserege elfog- szovjet indítvány a harcok lalta a nemzetközi repülőte- beszüntetés mellett fegy­ret, néhány száz méterre verszállítási tilalmat is in­megközelített két palesztin dítványozott, amerikai vétó * _ - i , Á "' T-VÚ-i ' VA. mányt alkotó koalíciós pár­tok viszálykodása iról lenne szó, hanem Olaszország alapvető gazdasági és tár­sadalmi gondjairól, ame­Miként formálódnak a nyugati gazdasági frontok? felszerelést szándékozik szállítani Izraelnek.. . —--„„-- ..33, --oTS5ipz--j?ryCTiL (.•«-, nyugati gazdasági front menekülttábort, s az előre- hangzott el. Az Egyesűit Al- hallatlanul borivói ült for­nyomult páncélosékekkel fel lamok még az idén másfél rnát ölt. London, Párizs és milliárd dollár értékű had- Roma hivatalosan utasítot­ta saját, érdekelt vállalatait a szerződések betartására, az amerikai ellenvetések mel­lőzésére. Az NSZK-ban er­re nincs alkotmányos lehe­tőség, de Larnbsdorff gaz­. _ ... _ . , ., daságügyi miniszter az Egye­Sült Államokban Shultzkül­ügy-miniszterrel folytatott tárgyalása után közölte: Hegúiulás és innováció //. Az alkotó erő beruházása A gyors, rugalmas vállalati közlekedési eszközök gyártó­műszaki fejlesztés számára sában (8,05 évről 5,86-ra) és az utóbbi egy-másfél évtized- a műszeriparban (6,51 évről ben nagyjából megfelelő 6.12 évre) következett be. ágazati (termelési) szerkezet 1980-ban az exportban 38 jött létre. Néhány termelő százalék volt az 1976—80 kö­inírastrukturális ágazat — zött gyártásba vett termékek Például finomkohászat — aránya. Az erőforrások je­kivételével kialakult az a lent-ős részét tehát a 6—8 fő technológiai keret, ame- évitél régebben gyártott ter­lyet a K + F (kutatás és fej- mékek előállítására fordít­lesztés) eredményeinek soka- íuk. azokra, amelyek 1980­ságával kell (kellene) rend- 0411:1 a gépipari export csak­szeresen kitölteni. Ezek után nern kétharmadát adták, valóban kérdés, hogv képes-e változatlanul gyorsan romló erre a jelenlegi műszaki-fei- cserearányok mellett. Aa lesztési kapacitás, vagv el- 1979—1980-ban újnak számí­maradt-e a makroszintű in- tó termékek aránya az ex­novációtól? portban 16 százalék volt. A műszaki fejlesztést nem Elvileg, ha a gyártási költ­lehet egyetlen adattal minő- ségek is versenyképesek és a síteni. Általában a kutatási- Piaci munka, a reklám fejlesztési (K+F) ráfordítá- ugyancsak korszerű, ennek a sckat. a termékek életkorát hányadnak van a legjobb és az export alakulását kell cserearánya. E savnak — szemügyre venni ahhoz, hogv lényegesen szélesebbnek kel­egv ország (ágazat vagy vál- lene lennie, lalat) műszaki fejlesztésének Az iPal" termelésének ta­eredménvességót megítélhes- val>" csaknem 25 százaléka sük. került exportra, a gépipar A III. ötéves tervidőszak- termelésének 44 százaléka, ban a kutatásra-fejlesztésre 13 százalékkal nagyobb há­fordított összeg az 1965—70 nyada. mint 10 évvel koráb­között megtermelt nemzeti ban. Ebben nagy a szerepe a jövedelem 2.44 százalékát mar említett központi fej­tette ki. a IV. ötéves terv- lesztési programoknak, hi­időszakban 3,14; az V.-ben 8200 elsősorban azokban az 3.67 százalékát. ágazatokban volt erőteljes Ha a K + F ráfordításokat 412 export bővülése, amelyek­a bruttó nemzeti termékhez hen a központi beruházási viszonyítjuk, lehetővé válik programok új technológiát a fejlett tőkés országok rá- alapoztak meg, s amelyek a fordításaival való összeha- tudományos-technikai forra­sonljtás is. Vegyük az 1973- dalom keretében a műszaki as évet, amelv az utolsó haladás élére kerültek. A ..nyugodt" esztendőnek szá- járműipar termelésének pél­mít a világgazdaságban. Ek- dául 51. a híradás- és vá­a - bfuttó kuumtechnikai ipar terme­nemzeti termek 2,5 százalékát ... . fordította kutatás-fejlesztés- lesének 56' a műs^r" « re: Franciaorszag 1,7: Hoi- gyógyszeripar kibocsátásának landia 2,3; az NSZK 2,1.; Ja- 50—50 százaléké '," 'icuífóldÖB Dán 1,9; az USA 2.3 százaié- „eszik meg.. (A magyar, ipar kát: de Spanyolország csak a S , LkT^L akarja szabdalni a várost. A több mint félmilliós lakos­ság közben változatlanul nél­külözi az elemi életfeltétele­ket: az áram- és vízszolgál­tatást. az élelmet és a gyógy­szereket, a kórházakban nincs hely a súlyos sebesül­tek számára sem. A Biztonsági Tanács két határozatban ítélte el Izra 0,3 százalékát. Ez az össze­az utóbbi 3 évben olyan vi­Miért robbant W kormányválság Olaszországban ? sz olasz belpolitika válság­^ időszakai közé. A korábbi elt. de a Tel'Av7v-i kormány ^Vnto^'T ^Bonn csatlakozik London, mindkét döntést elutasította, "ánykrizis a nyar dereka- pá 6 embargóelle­fgy tett annak ellenére, vszonylag gyorsan 7rontjáho^ hogy ezt a ket okmányt ad- fzkábált ossze kabtne" . , tet. hogy a hagyomanyos A nyugat-európai orszá­szabadság, az augusztus kö- gok ellenlépéseket mérlegel­zepére eső ferragosto idején nek: közös piaci ellenváda­ne kelljen koalíciós csatá- kat, vagy előterjesztést a rozásokkal vesztegetni a ten- GATT-hoz, a szabad keres­gerparti üdülésre szánt he- kedelmet előmozdítani hi­teket. Meghonosodott egy sa- vatott nemzetközi testület­játos kifejezés is: ilyenkor hez. Biztatást kaphattak az alakítottak „strandkormányt" amerikai képviselőház sza­Itáliában. vazása nyomán: a kongresz­Az idén azonban, most 82118 egyik háza elvetette a ván rögzíteni kell az izraeli augusztusban robbant fel az szankciók Nyugat-Európára csapatok visszavonását, va- olasz belpolitika jó ideje ke- kényszerítését. Ez nem je­lamint a nemzetközi erők ^yegő, időzített bombája. Az l«nt kőtelező előírást az el­megérkezésének időpontját is. ötpárti koalíció második leg- "c.kre, viszont ketségtelen er­A palesztinok magatartása nagyobb pártjának, a szocia- kolcsi súllyal bírhat Min­nemzetközi rokonszenvet és listáknak hét minisztere le- dennek ellenere a „családi támogatást váltott ki. Az el köszönt, s ezután Spadolini visza%t igyekeznek majd nem kötelezettek minisrte- miniszterelnök nem tarthat- „családi keretek kozé sző­ri bizottsága körutat tesz, ía fenn jelenlegi kormányát. Utam. A kanadai kulugy­és a palesztinproblémáról A közvetlen okot alig em- miniszter Mac Guigan a konzultál: a libanoni hábo- h'tik. Egy, az energiaellenőr- NATO külügyminiszter, ér­rú azonnali beszüntetését kö- ?ésr(5l folytatott törvény vi- tekezletenek összehívását in­vetelik világszerte; a két tájában harminc, feltehetően ditvány<*ta a viták athida­dig „finomították", amíg az Egyesült Államok sem ad­hatott le vétót ellene. A PFSZ közben részletes ja­vaslatot juttatott el Habib, elnöki különmegbízotthoz. Ebben felállította fegyveres harcosai kivonásának ütem­tervét. Csakhogy, ez a me­netrend nem vonatkozhat csupán az egyik félre. Nyil­hasonlítás azt is mutat ia. lággazdasági körülmények: hogy a műszaki haladas szere- között tudta növelni ex­pét a világ műszaki élvona- portját amelyek a világ leg­laban haladókkal azonos „„ .„ík„, „ szinten ítéltük meg. lcg- tobb orszaeaban a kmtel alábbis ami a K + F finan- jelentős visszaesését idézték: szirozásához szükséges köz- elő. Az ipari export az utób­ponti alapok előteremtését il- bi 3 évben évente átlagosan leti. A 70-es években a K + F tevékenység fejlesztésére ösz­szesen 150 milliárd dollárt fordítottunk. (76—80 között 11 százalékkal nőtt, szem­ben az 1971—78-as évek évi 3 százalékos átlagos növeke­dési ütemével.) Az elért ex­kereszténydemokrata képvi- Iására. Közben az „acélhá­seiő a javaslat ellen szava- borút" sem tudták elsimí­zott, jóllehet, előzőleg a kor- tani. bár az Egyesült Ál­ménypártok alkut kötöttek a lamoknak nyilván kellemet­szocialisták által kezdemé- 'fn hogy ezen a területen is nvezett indítvány támogatá- csatázik szövetségeseivel, a _ sára. Az ellentétet nyilván legnagyobb amerikai acél­A válságos helyzetben fe- 'e lehetett volna vezetni, de Rvárak a kormánvmegeave­leiősségteli szerepet vállal a a szocialisták úgv vélik, ^ egvszerűen lesöoörték az szovjet diplomácia. Breze- hogy a kereszténydemokrá- asztalról. Az US Steel Cor­nyev második levelét intézte eia befolyása visszaesett z személy szerint Reagan-hez. Jemen kezdeményezésére tár­gyalás folyik Szaúd-Arábiá­val és Szíriával egy arab csúcs összehívására. A ha­tékony arab fellépést azon­ban a belső ellentétek már két hónapja késleltetik. poration és a többi acél elmúlt hónapokban, és bíz- tröszt nem tűri. hogy Európa nak saját esélvükben egy szállítson Ameriká­rendkívüli választás ese- ba tén A nyugati gazdasági el­A háború utáni negyven- lentéteket sem lebecsülni, kettedik olasz kormány meg- 86111 túlbecsülni nem lenne a'akításának útja görön- célszerű. Az események érez­egy Arafathoz intézett táv- gyösnek ígérkezik. Lehet, hető érdekellentétekről 'a­iratban kinyilvánította cse- hogy az utolsó percben még- núskodnak. s ezek hosszútá­lekvő együttérzését. Moszk- is összejön egy „strandkor- vúaknak ígérkeznek. Egy vában hangsúlyozzák, hogv mány", de valószínűbbnek családi viszály sokáig tart­Izrael aligha folytathatná ezt tartják az őszi választást, hat — és sok mindenhez ve­a politikát, ha nem érezné Csakhogy, a választási kam- zethet. maga mögött az Egyesült Ál- pányban nemcsak a kor- Réti Ervin Felszólította az amerikai el­nököt, hogy lépjen fel a libanoni vérontással szem­ben. Tyihonov kormányfő az el nem kötelezettek dele­gációját fogadta, Brezsnyev 68 százalékkal többet mint portszint stabilizálásához, a a 70-es evek első felében: ^ , ^ éppen a műszaki haladás megS7-erzett Piacok meg­gyorsítása érdekében.) A fásához, de még inkább an K +F-fel főállásban foglal- export egyenlegjavító hoza­kozók száma 10 év ota meg- növeléséhez is elen­haladia a 80 ezret — ez az ,, x . összes aktív kereső 1.7 szá- gedheteUen a gyartmanv" zaléka. Kétharmaduk köz- szerkezet megfiatalítása. Ezt vetlenül a műszaki tudomá- mindennél jobban és hosszú nyok művelője. A teljes lét- távon az innovációs folya­szám csaknem fele diplomás, és több mint 50 százalékuk műszaki problémákkal fog­lalkozik. Ezek az adatok azt mutat­ják. hogv a K + F ráfordítá­sokat. valamint a kutató-fei­lesztős létszámot és ennek összetételét tekintve, kutatá­si teljesítőképességünk meg­felel a fejlett ipari országok átlagának. Nem is a kapaci­tás mértékével, hanem annak kihasználtsági fokával kell elégedetlennek lennünk. A termékszerkezet „évgyűrűi" A műszaki fejlesztés ered­ményességét mindenekelőtt a termékszerkezet-váltás elő­rehaladásában kellene ta­pasztalni. A termékváltás tempóját az értékesített gyártmányok korátlaga is tükrözi. Az ér­tékesített , gépipari termékek korátlaga — a 70-es évek végén — valamivel több mint 8 év volt. Ez mindösz­sze néhány hónappal jobb az 1960-as évtized végének átlagánál. Fiatalodás csak a mat hatásfokának szolgálná. növelése Gerencsér Ferenc (Következik: Távol a vásár zajától) Szike Tisza '82 Nemzetközi táncverseny 1982 augusztus 12—14-én, 19 órától; 15-én gálaest 19 órátéL Helye: üj szegedi Sportcsarnoki Műsorvezető: Antal Imre MTV. Jegyelővétel: Volán Utazási Iroda, Szeged.

Next

/
Thumbnails
Contents