Délmagyarország, 1982. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-19 / 194. szám
Csütörtök, 1982. augusztus 19. 3 Széchenyi szobra ' Új híd Kecskeméten Aczél György avatóbeszéde Aczél György, az MSZMP megtekintette Kiss István Politikai Bizottságának tag- kamarakiállítását, ja, a Központi Bizottság tit- A késö délutáni órákban kara Bács-Kiskun megyebe a keCskeméti művelődési latogatott. Kétnapos prog- központban ünnepi gyűlést ramja kedden Szalkszent- rendeztek, amelven Aczél martonban kezdődött ahol György mondott'beszédet. Homany Pal, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bizottságának első titkára és Gajdócsi István, a megyei taMéltatta az államalapító István király történelmi életművét, az újkenyér szép nács elnöke fogadta. Ezután szimbólumát, alkotmányunk Dunavecsén a nagyközségi és ünnepének kalocsai lár^uTezetó Hangsúlyozta: Intri T/vri vn.v. értelmiségiekkel találkozott, majd a több nemzetiség lak- , , ta Harta lakóinak életével, a társadalmunkat. fejlesztjük jelentőségét, szocialista alaptörvényünk intézményesített keretei között építjük nagyközség múltjával és jelenével ismerkedett. Megtekintette a sváb tájházat, ahol a német nemzetiségiek néprajzi, helytörténeti gyűjteménye kapott helyet. Ezután részt vett az Erdei Ferenc Tsz • ünnepi gyűlésén, s átadta a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium termelési nagydiját Hegedűs Lajos tsz-elnöknek, a szövetkezet több évtizedes példás gazdálkodásáért. Ezt követően Aczél György Kecskeméten részt vett az Aradi vértanúk terén felállított Széchenyi-szobor avatásán. Széchenyi István egész alakos bronzszobrát Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész alkotta, környezetét Kerényi József Ybl-díjas építész tervezte. A szobrot 69 gesztenyefa övezi. Széchenyi megélt éveinek emlékére. A Központi Bizottság titkára, az Erdei Ferenc Művelődési Központban a szocialista gazdaságot, társadalmunk demokratizmusát. a Szamoson Szerdán a Szabolcs-Szatmár megyei Tunyogmatolcson felavatták a Szamos új hídját, s megnyitották a forgalom előtt a 491-es számú főútvonal hídhoz kapcsolódó 6.1 kilométeres új szakaszát. Az avatóünnepségen jelen volt Tar Imre. a SzabolcsSzatmár megyei pártbizottság első titkára és Cseri István közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes. A Szamos új hídjának felavatásával megszűnik a közúti forgalom az új hídtól másfél kilométernyire lévő már korszerűtlen egy nyomsávos közös vasúti-közúti hídon. Fölújítás Inotán Az Operaház rekonstrukciójáról A budapesti Operaház re- hogy nagy erőket összpontokonstrukciója fontos sza- sítoitak a mintegy 600 négykaszhoz érkezett: ugyanis zetméter alapterületű. és az építőknek két hét több mint 40 méter magas múlva munkaterületet kell színpadtér épületszerkezeti adniuk, az NDK-ból szállí- munkáinak elvégzésére. A tott színpadtechnikai beren- betonozó és szerkezetépítő dezések szerelőinek. brigádok versenyvállalásaiEzekről a munkálatokról kat túlteljesítették, s már tájékozódott szerdán Ábra- több napos előnyt szerezhám Kálmán építésügyi és tek a betonalapok és egyéb városfejlesztési miniszter és építmények kivitelezésére Drtcin József művelődési meghatározott hálódiagramminiszterhelyettes. A beru- m°s ütemtervhez képest. házó. a generáltervező és gv "incs akadálya annak. hogv az NDK szinpadtech-kivitelező vallalatok kepvi- n;kai szeieiói késés nélkül seiői arról számoltak be. foghassanak munkához. Csongrád megyében Tartalékos katonák gyakorlata Rövid a hír, amely sok korlatot — amelv tegnap, helytállását mind a közvetcsaládot érintett az elmúlt szerdán fejeződött be — len katonai feladatok tejesínapokban: az éves kiképzési megszemlélte Gyárfás Mi- tésében, mind az építő tervnek megfelelően a kije- hály, a megyei pártbizott- munkában, amelynek során lölt tartalékosok katonai ság titkára valamint a hon- népgazdaságilag fontos, érés szakmai építő gyakorla- védelmi miniszter képvise- tékps iétesítménv készült tot hajtottak végre Csongrád letében Darányi Miklós ve- Elismeréssel szóltak a tar Munkások, mér- zérőrnagy. Részt vettek a talékosok lelkiismeretes nokok kőművesek ácsok, szemlen a tarsfegyveres tes- helytáüésáról a nehéz felnehezgep-kezelok vettek at a tuletek, valamint a területi • végrehajtásában, behívóparancsot, hogy kote- allami szervek kepviseloi is. küjönüsen jónak ítélték a lességüknek eleget tegyenek. A szemlén résztvevők jóra tartalékos katonák építő teA több napig tartó gya- értékelték a tartalékosok vékenységét. Méltatták a jó együttműködést, melynek Megkezdték az ötödik kazán rekonstrukcióját az inotai November 7. Erőműnél. Három kazáni már teljes egészében „megfiatalítottak", a negyedik felúiítása még folyamatban van. A tervek szerint a telies átépítést 1934-re feiezik be. A nagvszabúsú munkálatokat az teszi indokolttá, hogv a harmincegyedik életévükben levő berendezések nagv része már elavult, elhasználódott és a technológiai szintűik sem felel meg napjaink igényeinek. A széntüzelésű erőművek jelentősége, gazdaságossága azonban eevre nő. icv a Magyar Villamosművek Tröszt az inotai erőmű fokozatos felúiítása mellett döntött. Az átépítés kazánonként tízmillió forintba kerül, s a munkálatok eredménye, hogy a November 7. Erőmű az ezredfordulón is annvi villamos energiát szolgáltat, mint úi korában, de annál iobb műszaki mutatókkal. , során a Csongrád megyei párt- és tanácsi szervek a gyakorlat előkészítésében, szervezésében és végrehajtásában segítették a katonai feladatok sikeres teljesítését, a kitűzött célok elérését. Záró értékeléssel fejeződött be a jeles akció, amelynek során a gyakorlatot irányító Gurka Zoltán alezredes köszönetet mondott a tartalékosoknak. Bejelentette azt is. ho«v a jó helytállásért tizenhárom tartalékos tisztet, harminc tartalékos tiszthelvettest és huszonnyolc tisztest előléptetésben , kül maradna néhány szobáSZOT-beutaló nélkül Szakszervezeti üdülés önköltséggel Szeptember 1. és május va'amint gyermekkel együtt személyenként 170. komfor21. között egyheti — fősze- is lehet jelentkezni az ön- tosnái 150. komfort nélkülizonban 5 napi — üdüléshez költséges beutalásra. De nél 13G forint. Családos üdümég SZOT-beutaló sem gyermekek csak a családos lökben a gyermek térítési szükséges, elegendő a szak- üdülőkbe vihetők. Még azok díj egységesen napi 120 foszervezeti tagkönyv felmu- is pihenhetnek így néhány rint A nem szakszervezeti tatása! napot, akik az adott évben tagok, valamint hozzátarto• mái. részesedtek kedvezmé- zóik a teljes önköltséget fiMi is az önköltséges üdü- nyes beutalásban. Amíg a zecik. vagyis személyenként lés? Már több mint két éve kedvezményes beutalás csak és naponként 300. 250. illetbevezették ezt a formát, évente egyszeri lehetőség, ez ve 200 forintot. A térítési mégis sokan nem ismerik, a korlátozás nem érvényes díi a szállás és az étkezés Köztudott, hogy a SZOT az önköltséges üdülésre. költségeit, valamint az üdüegy évre előre kiadja a be- Amennyiben az üdülővé- 10 programjaiban való részutálójegyeket az iparági- zetö azt tapasztalja, hogv a vétel, lehetőségeket egyágazati szakszervezeteknek, szobn a következő napokra arant magába foglalja, s onnan továbbítják az alap- is üresen maradna, ugyan- Az önköltséges elhelyezést szervezetekhez A jegyki- azon személynek legfeljebb nern lehet előre tervezni aoás előtt valamennyi üdü- két hétre 'hosszabbíthatja mint a kedvezményes beutalói szobát, ferohelyet. számi- meg az üdülési engedélyt. lósli mégis elősegítheti a tógépes nyilvántartásba Jó tudni, hogy az önkölt- beiső turizmust. Idén az 5 vesznek. Ennek ellenére segi árakban haszonkulcs napos munkahét általánossá mégis megtörténik. hogy nincs. így a szakszervezeti válása és a fizetett szabadegyes SZOT-udulokben ne- üdü.'ők jóval olcsóbbak a sá„ növelése révén több hány szoba átmenetileg pár fizetővendég-szolgálat! vagy " „í7a,Akka, h5vül1. napra vendég nélkül ma- a kereskedelmi szálláshelvek m,nt 20 sz3?alek^al bovuIt rad. A tapasztalatok azt bi- dnainál. A napi önköltség az évl szabadnapok száma, zonyítják. hogy a főszezon- összkomfortos elhelyezésnél Bányai János, ban ez ritkábban, a többi időszakban a nagyobb üdülőkben már gyakrabban előfordul. Nem minden vendég tud mindig teljes két hetet üdülni. Olyanok is vannak, akik különböző okok miatt néhány nappal később kezdik üdülésüket vagy korábban fejezik be. Még az is előfordul. hogy betegség esetleg közbejött halaszthatatlan elfoglaltság miatt valaki egyáltalán nem veheti igénybe a beutalót, és ez csak az utolsó napokban derül ki ilyenkor másnak már nem tudják átadni az üdülőjegyet. A szabadon maradt helvek hasznosítását segíti, hogy a vendégek kötelesek kedvezményes beutalásuk előtt 8—10 nappal elküldeni az úgynevezett „Értesítés" lapot az üdülőbe, fgv az üdülővtzetők tájékozódhatnak, hogy a vendégek közül ki érkezik később, és hány szoba marad átmenetileg üresen Hogv hány szoba marad üresen ez többnyire csak az ..Értesítés" lapok összesítése után állapítható meg, illetve pontosan csak az üdülési csoport érkezését követő napon. Az üdülővezetők, ha látják, hogy vendég nélJ_ Harcgyakorlai közben, valahol a Tisza menten részesítettek. A gyakorlat befejeződött: a több napi katonás helytállás után ismét családjaik körében élnek, békés, hétköznapi munkájukban tevékenykednek a tartalékosok. luk. telefonon felhíviák valamelyik nagvyáila'at. szakszervezet* bizottságát. és közlik, hány napra küldhetnek önköltséggel üdülő dolgozókat. * Egyénileg és házastárssal. Füzesgyarmat // Megölték" a kutat Cj utat epitő nehézgépes alegység. (Fotó: Haidú Péter) A füzesgyarmati, gázkitörésnél — miután kedden a kitörésgátló felhelyezése után rögzítették a berendezést, s ben elfojtani, szaknyelven szólva ..megölni". Szerdán a helyszínen tartózkodó mentő-, valamint Gazdaságtörténeti kongresszus Szekcióülések A VIII. nemzetközi gaz- dött az az ülés, amelyen az daságtörténeti kongresszus ipari formák fejlődésének alkalmat ad a világ szá- állomásait vitatják meg a mos tájairól érkezett kuta- szakemberek. Tegnap is tartóknak a kötetlen eszmecse- tott még a Ránki György álrére is. tal vezetett Gazdaságelmélet Folytatódtak a szekció- és történelem című fórum, ülések is a Semmelweis Or- Délután szünetelt a tanácsvostudományi Egyetem kozás: a programban — kiNagyvárad téri épületében, kapcsolódásként — kiránduTegnap délelőtt megkezdő- lás szerepelt. Minisztériumi állásfoglalás fi bútorok garanciális javításáról Az ipari és a Belkereske- hogy bővítsék a saját javí^ delmi Minisztérium együttes tások körét, s hozzanak letállásfoglalásban hívta fel a re márkaszerviz-szolgáltatávállalalokat a bútorok ga- sokat. Célszerű, ha a vállaranciális javítási idejének latok — anyagi, személyi és csökkentésére, a kifogástalan egyéb lehetőségeik mérlegeminőségi munkára. Az ille- lése alapján — felmérik, tékes minisztériumok már hogy az ország melyik rékorábban intézkedtek arról, szén tudják a garanciális hogy jótállási kötelezettség szolgáltatást maguk ellátni, alá eső bútorokat csak ak- és melyik részét bízzák a kor hozhatnak forgalomba a bútoripari garanciális közvállalatok és szövetkezetek, pontra. Ha a gyártó vállalat ha szerződésben megálla- maga is végez garanciális podnak a bútoripari garan- javításokat, azt a fizetési felciális központtal a jótállási tételekkel együtt helyes a munkák elvégzésében. A bútoripari garanciális közmostani közös állásfoglalás ponttal kötött ékes szerzőhangsúlyozza, hogy a garan- désekben rögzíteni, ciáiis központ tevékenysége A márkaszervizek létreho,továbbra is alapvető, a szer- zásával nagyobb kapacitást zódési kötelezettség azonban teremthetnek a vállalatok a nem zárja ki márkaszervi- garanciális .javításokhoz, teltek létrehozását. jesebben meg tudnak felelni az ipar es a kereskedelem Mindkét minisztérium ar- irant támasztott követeiméra ösztönzi a vállalatokat, nyeknek. a hidraulikus tolózárakkal tűzoltó-alakultok lebontották elzárták a gáz útját — hoz- félszereléseiket és elvonulzákezdtek a kút beiszapolásához. Annyi iszapot préseltak a területről szálláshelyeikre, átadva a térepet a tek a béléscsőbe, hogy nyo- fúróbrigádnak. A brigád tagmása megegyezzék a gáz jai először egy rétegvizsgáló nyomásával. Ezzel a munkával az éjberendezést szerelnek fel, ezután egyenesbe állítják a szakai órákban végeztek, kútfejet és folytatják a norreggel a csővégen mért nyomás nulla bár volt. tehát a kutat sikerült teljes mértékmái, kitörés előtti munkálatokat, vagyis a rétegvizsgálatot. (MTI) Szerdán Budapesten befe- jubileumi ülésszaka volt. A jeződött a földtani térképe- zárónapon a föld mélyebb zés történetét áttekinő nem- rétegeiben található ásványi zetközi tanácskozás, amely előfordulások, kőolaj- és egyben 'a Földtani Tudo- íold^z'' sfn- és bauxit_,. , . mezők felterkepezesenek manyok Törtenete Nemzet- módszereiről cserélték ki taközi Bizottságának tizedik, pasztalataikat.