Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-14 / 163. szám
Szerda. 1982. július U. Kádár János és Louis van Geyt megbeszélése © Budapest (MTI) ság kérdéseire. Nagv jelenKádár János. az MSZMP tőséget tulajdonítottak mindKözponti Bizottságának első azoknak a kezdeményezétitkára kedden a KB szék- seknek és akcióknak, ameházában lalálkozott a ha- lyek a feszültség enyhítésézánkban tartózkodó Louis re. a fegyverkezési verseny Van Geyt-tel. a Belga Kom- megfékezésére, a különböző munista Párt elnökével és a társadalmi berendezkedésű kíséretében levő Dániel Fed- országok közötti kapcsolatok rigóval, a párt Központi Bi- fenntartására és fejlesztésézottságánnk tagjával. re irányulnak. A szívélyes, elvtársi légkö- Megerősítették az MSZMP rű megbeszélésen tájékoztat- és a Belgs Kommunista ták egymást pártjaik hely- Párt kölcsönös szándékát a zetéról és feladatairól. Vé- két párt közötti kapcsolatok leményt cseréltek a nemzet- és együttműködés szélesítéközi kommunista és mun- sére. kásmozgalom, valamint a A találkozón részt vett nemzetközi élet időszerű Várkonui Péter, a Központi kérdéseiről. Ennek során kl- Bizottság titkára és Horn emelt figyelmet fordítottak Gyula, a KB külügyi osztáaz európai béke és bizton- .vának helyettes vezetőie. Az SZMDF katonai sikerei # Washington (TASZSZ) A „Szomália Megmentésének Demokratikus Frontja" elnevezésű ellenállási mozgalom egységei nagy sikereket értek el a mogadishui kormányzat csapatai elleni harcokban — jelentette a TASZSZ szovjet hírügynökség. A kelet-afrikai ország vezetése ezzel szinte egy időben Washingtontól „katonai, politikai, gazdasági és diplomáciai segítséget" kért arra hivatkozva, hogy Etiópia részéről agresszió fenyegeti. Ezt az állítást Etiópia washingtoni képviselete határozottan visszautasította. Tiltakozás az embargépoliíika ellen o Washington (MTI) újítását. A kormány csütör- 0 Tokió (MTI) Jolin BJock amerikai me- tőkön vitatja meg a szerző- A japán kormány úgy haxő gazdasági miniszter hét- dés ügyét. Washingtoni meg- tározott, hogy nem műköfön felszólította Reagan el- figyelők kemény vitára szá- dik közre a megszigorított nököt, hogy az amerikai far- mítanak, mert az elnök egyes g^ovjetellenes amerikai merek érdekében kezdjen külpolitikai tanácsadói a szankciók érvényesítésében, s tárgyalásokat a Szovjetunió- szerződés meghosszabbítását err£i hivatalosan tájékozval egy újabb gabonáéi- elvetve kívánnak újabb tetja ^ Egyesült Allamoadási szerződésről, mert a nyomatékot adni az amejelenleg érvényes megálla- rikai kormányzat szovjetelpodás szeptember végén le- lenes gazdaságpolitikájának, jár. Block az elnökkel tar- amely — mint ismeretes — tott megbeszélése után el- legutóbb a nyugat-európai— mondotta: a megállapodás Szovjet földgázüzletre voegyéves meghosszabbítását natkozó technológiai embarvitatták meg esetleges meg- góban nyilvánult meg. A oldási lehetőségként. gabonaszerződés ellenzői arEmlékezetes, hogy Reagan ra hivatkoznak, hogy a elnök tavaly — a lengyelor- megállapodás megújítása szági szükségállapotra hi- Reagan republikánus párti vatkozva — megtiltotta n konzervatív támogatóinak gabonaeladási szerződés meg- nemtetszését váltaná ki. szánt, szinte emberfeletti védelméről szóló filmből már korábban sok mindent megtudtam. Mennyire más volt azonban látni magát az erődöt. amely magán viseli az ádáz német ostrom nyomait. és újonnan emelt emlékműveivel, szobraival, élő mementóként szolgál az utókor számára. Közéleti napló LOSONCZI PAI, ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA Losonczi Pál, az Elnöki cois Mitterrand köztársasági Tanács elnöke táviratban feelnöknek a Francia Köztársaság nemzeti ünnepe alkalJezte ki jókívánságait Fran- mából. CZINEGE LAJOS CSEHSZLOVÁKIÁBA UTAZOTT Czinege "Lajos hadsereg- saság nemzetvédelmi minisztábornok, honvédelmi ml- terének meghívására kedden niszter Martin Dzur had- hivatalos baráti látogatásra seregtábornoknak, a Cseh- katonai küldöttség élén szlovák Szocialista Köztár- Csehszlovákiába utazott SZÖFIAI PARTDELEGACIÖ BUDAPESTEN Csudomir Alexandrovnak, MSZMP budapesti bizottsága n Bolgár Kommunista Párt meghívására. A deldgációt a Központi Bizottsága titká- Ferihegyi repülőtéren Marának, a szófiai pártbizottság róthy László, az MSZMP első titkárának vezetésével Politikai Bizottságának tagkedden szófiai pártküldöttség ja a budapesti pártbizottság érkezett Budapestre, az első titkára fogadta. OSZTRÁK SZAKSZERVEZETI KÜLDÖTTSÉG MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÁSA A SZOT meghívására jú- 24 tagú küldöttsége, lius 4—13-ig Magyarorszá- öCB küldöttségét gon tartózkodott az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) tisztségviselőinek főtitkára Gáspár Sándor, a Az fogadta SZOT kat. Tokiói lapjelentések sze- I rint a külügyminisztérium eleinte kifogásolta ezt a lépést. de a külkereskedelmi és ipari minisztérium erélyes sürgetésére végül is feladta ellenállását. Így a tengerentúli rendszabályokat erősen sérelmező üzleti körök álláspontja érvényesült. Mint a Nihon Keizai Simbun. a gazdasági élet képviselőinek a szócsöve közli, a kabinet a brit kormányhoz hasonlóan eldöntötte: a vállalatoknak Japánban sem kell követniük azt a washingtoni utasítást, amellyel Reagan elnök megtiltotta, hogy külföldi cégek amerikai szabadalmaztatásé, illetve külföldön működő amerikai leányvállalatok saját gyártmányú termékeket exportáljanak a Szovjetunióba. Hétköznapok a Szovjetunióban(2.) Breszt és Hatiity Sokat olvastunk, hallót- megsemmisítették ezt az harcra keltek a németek eltünk, láttunk a szovjet nép- egyseget. Megszámlalhatat- len; az erdős, mocsaras benek a Nagy Honvédő Há- lan tüzérségi lövedék, ak- lorusz térség alkalmas volt ború idején tanúsított hő- na. repülő/x>mba zuduít az a partizánháborúra, összesiességéről, mégis keveset erődre, de a védők a tégla- sen 370 ezer partizán és tudunk róla. Erről győztek épületek, a fellegvár " körbe illegális harc-ős küzdött a meg belorussziai tapasztala- fútó, két kilóméter' hosszú megszállók ellen. 1944 kötaim. A szovjet—lengyel ha- épületének pinceibe húzód- zepéig. a második front táron fekvő oreszti erőd el- va mindvégig kitartottak, megnyitásáig csak Beloruszutolsó leheletükig harcol- szlában több németet puszták Az itt rekedt polgári la- titottak el, mint Anglia, kosok, a tisatek feleségei, Franciaország és az -> USA családtagjai is részt vettek hadseregei együttvéve. A a védelemben. megszállók nemcsak a száA fasiszta egységek már mukra félelmetes erdős, moaz ostrom kezdetén szét- csaras területeken, hanem a lőtték az épületek vízvezeté- városokban sem érezhették keit, a védők napok, hetek biztonságban magukat. A múltán sem juthattak víz- belorussziai német birodalhez. Szenvedésüket a Szóm- mi megbízott lakását bátor Az erőd maga a Bug és júság című monumentális minszki asszonyok robbanmellékfolyója, a Rukavec ál- szobor jelképezi, amely egy, tották fel, s ott pusztult a tal határolt négy szigeten a csatorna vizéhez kúszó megbízott is. Ezek az elszánt épült még a múlt század- szovjet katonát ábrázol illegális harcosok még élban. A négy négyzetkilomé- egyik kezében fegyverrel, nek, és időnként a Nagy teren elterülő erőd 6,4 ki- másik kezében sisakkal. Honvédő Háború múzeumálométer hosszú külső falait amellyel vizet akar meríte- nak látogatói előtt számolkörös-körül folyóvíz, csa- ni. Éjszakánként a németek fényszórókkal megvilágították az erőd területét. és tűzzel árasztották el azokat. akik vizet akartak meríteni a csatornákból. Élelem, viz nélkül, szinte Belorusz Kommunista Párt tak a szovjet hatalom tön- önkívületben, szó szerint Központi. Bizottsága már a ténetében fontos szerepet be- utolsó csepp vérükig har- háború alatt határozatot főtől tő béketárgyalások. coltak a szovjet katonák, gadott el arról, hogy létre Negyvenegy évvel ezelőtt, Láttuk azt a téglafalmarad- kell hozni a honvédő há1941. június 22-én a német ványt, amelyre a szovjet ború múzeumát Minszkben, támadás napján a határon harcosok ezt írták fel: „Meg- amelybe mi is ellátogattunk, fekvő breszti erőd a fasisz- halunk, de nem hozunk szé- Megtekinthettük azokat a ta roham első rendű cél- gyent rád, Hazánk!" Az fegyvereket, amelyeket a pontjává vált. Az erődben erődrendszer területén 213 partizánműhelyekbén a harekkor négyezer szovjet ka- ismert és 214 ismeretlen hő- coeok maguk állítottak elő, tona tartózkodott. A né- si halott síremlékét ápol- és amelyekkel a németeket metek még az éjszaka fo- ják. Monumentális emlék- pusztították. A korabeli lyamán megindították a tá- mű hirdeti a breszti erőd fényképek, dokumentumfilmadást. s néhány óra alatt védőinek önfeláldozó hősies- mek érzékeltették számunkbekerítették az erődrendszert ségét. ra a nép szenvedéseit, de és minden oldalról meg- A BeloruRZ Köztársaság hősi harcát is. Örömmel fekezdték elözönlését. A szov- lakossága az elsők között deztük fel a tablókon a pariét katonák azonban elszán- érezte, tapasztalta a fasiszta tizánok között harcoló matan védték állásaikat, és német hadak kegyetlenségét., gyarok neveit is. sorra visszaverték a roha- de az elsők között is kelt Minszktől 40—50 kilomozó német, egységeket. harcra a megszállók ellen. A méterre, a németek által Az ostrom — mélyen a német hadsereg 1941-ben el- elpusztított Hatlliy nevű fanémet front háta mkgött'— foglalta Belorusszia terüle- Rt helyén, 1969-ben létretöbb mint'eg"~;hónapig"tari- tét s-embertelen ül irtotta hozták az elpusztított belotott. Elkeseredett küzdelmek a köztársaság lakosságát. A rusz falvak szabadtéri tanárán a németeknek sikerült háborúban 2 -millió 230 ezer lekmúzeumát, amelybe szinelfoglainiuk a nyugati szí- ember pusztul el. ami azt je- lén ellátogattunk. A némegetet, és egv kisebb egvsé- lenti, hogy Belorussziában tek a háború alatt Beloruszgük behatolt a védelem minden negyedik ember ha- sziában összesen 433 falut súlypontját ielentő citadella lálát okozta a háború. égettek fel, s irtották ki területére, de a szovjet ka- A köztársaság lakosai lakosságát, tonák bátor ellentámadással a megszállt területeken torna védi. Korábban a varos Breszt-Litovszknak hívták, mert az előző századok folyamán a litvániai hercegek birtoka volt. 1918ban az erőd épületében folynak be akkori küzdelmükről. A szovjet nép önfeláldozó honvédő harcának emlékeit a Szovjetunióban mindenütt kegyelettel őrzik. A H úszónkét hónapja tart Irak és Irán viszálya. Az emberek szerte a világon többnyire értetlenül állnak a tömérdek szenvedést, súlyos veszteségeket és fölbécsülhetetlen anyagi károkat okozó viszály láttán. Kétségtelen, hogy sem Teherán, sem Bagdad számára nem előnyös a konfliktus, amely mindkét ország vezetőit — mint azt Trojanovszkij, a Szovjetunió állandó ENSZképviselője a Biztonsági Tanács keddre virradó ülésén hangoztatta — elfordítja a gazdasági és a társadalmi élet lényeges kérdéseitől. Tragikus és értelmetlen, konfliktus — a hírmagyarázatok többsége Is így vélekedik a háborúról. Szomorú. hogy most mégis a harci cselekmények fokozódásától lehet tartani. Irán ugyanis állítólag nagyszabású csapatösszevonásokat hajt végre az Iraki Pusztába kiáltott szó? határ mentén, egyes teheráni politikusok pedig olyan nyilatkozatokat tettek. amelyekből arra lehet következtetni: rövidesen újabb általános támadást indítanak iraki területek ellen. Alighanem pusztába kiáltott szó marad így a BT felhívása, hogy a szemben álló felek kössenek tűzszünetet. Némi reménysugárt jelentett, amikor az Iraki csapatokat nemrég visszavonták az eredeti határvonalra. Irán szerint azonban csak akkor érhet véget a háború, ha Irak teljesíti összes feltételét, vagyis, ha agresszomak ismeri el magát, a háborús károk fejében 150 milliárd dollár jóvátételt fizet, Szaddam Husszein elnök pedig lemond. Javul Lengyelország gazdasági helyzete © Varsó (MTI) befejezése terén, de az elő- kötött lengyel bérmunkaA lengyel gazdaság leg- zö két KB-ülés határozatai- megállapodásoknak, amelyek több ágában a javulás ten- nak következetes megvalósi- alapján a kihasználatlan kadenciái mutatkoznak, az ipa- tása esetén reális lehetőség paritással rendelkező lenri termelésben fékeződik a van a válságból való kilá- gyei üzemekben szovjet hanyatlás, nőtt mind a nyu- hatásra — állapítja meg a nyersanyagot dolgoznak fel, gati, mind a szocialista ex- küszöbönálló IX. KB-ülés. és ezért a Szovjetunió a port, kezd helyreállni a pia- előtt a Központi Bizottság nemzetközi gyakorlatban eíci egyensúly. Sok nehézséget szervezeti és gazdasági osz- fogadott módon fizet. A párt kell még ugyan legyőzni, fő- tályai által készített beszá- az utóbbi időben széles köleg a nyersanyagellátás, a fi- moló. Ez leszögezi, hogy a rú népszerűiig munkát fejzetési mérleg egyensúlyba hatékony gazdálkodás meg- tett ki a KGST-vel való hozása, az állattenyésztés fel- valósításának előfeltétele a lendítése és a beruházások gazdasági reform következetes megvalósítása. A Trybuna Luduban megjelent gazdasági beszámoló szerint nagyon sok vállaIrán ENSZ-képviselője már a múlt héten „abszurdnak" és beavatkozásnak minősítette a BT vitáját, s előre jelezte: nem fogadják el a testület határozatát. Ezek után nem hatott meglepetésként, hogy az ülésen az érdekeltek közül csak Irak képviseltette magát. Pedig az elvakult szenvedély, a bármily okból táplált fanatizmus rossz tanácsadó. Irán és Irak között nemzetközileg elismert határ húzódik. Ha a szomszédos országok bármelyike ezt a határvonalat helyteleníti, erről kétoldalú tárgyalások kezdődhetnének, s a világszervezet is fölajánlotta, hogy közvetít. ]a hinni lehet az iráni csapatmozdulatoknak, Teherán nem ezt az utat kívánja járni. S ezzel akarva-akaratlan azoknak a malmára hajtja a vizet, akiknek érdekükben áll a térség feszültségének fokozása. Gyapay Dénes H gazdasági együttműködés kérdéseit illetően. A februári, 7. KB-ülésén a mezőgazdasági rendeltetésű ipari cikkek gyártásának latnál — az első félévi tel- fokozásáról hozott határozat jesítmények alapján — reá- végrehajtása érdekében öt, lis esély van arra, hogy központilag kiemelt, úgyneaz idei eredmények jobbak vezett operatív programot is lesznek a tavalyiaknál. Prob- kidolgoztak, lémát okoz persze a munka- Míg az ipari termelés álerőhiénv, amit az idő előtti talában csökkent, a mezőnyugdíjba vonulások és a gazdasági célú termékek gyermekgondozási segély gyártása 15—18 százalékkal időtartamának kibővítése nőtt a tavalyi első félévhez váltott ki. képest. Rossz viszont a meA vállalatok nem a szük- zőgazdaság vegyszerekkel séges mértékben veszik való ellátása A műtrágyaigénybe a tudományos ku- program például ebben az tatóintézmények szolgálta- évben nem fog megvalótásait a termelés energia- és sülni. nyersanyag-igényességének Ami a lakásépítést illeti, csökkentéséhez, a nyugati a beszámoló elismeri, hogy a importtól való függetlene- lakosság mélységesen aggódés eléréséhez — állapítja dik a lakásépítési költségek meg a dokumentum. Szá- hirtelen emelkedése miatt, mos pozitív példát is említ Folyik az eddig más célra ugyanakkor arra, hogy egyes használt helyiségek lakákutatóintézmények miként sokká való átalakítása, igyekeznek gazdaságilag A párt szociális politikáhasznosítani tevékenységű- jának középpontiában a legket. Kiemeli azonban, hogv kisebb jövedelműek támoez utóbbiak még nem alkal- gatása áll. Ezzel kapcsolatmazkodtak kielégítően az új ban a Politikai Bizottság célpénzügyi rendszerhez. szerűnek tartja a nyugdíjak Különösen nagy jelentősé- rendezésének meggyorsítá. gük van a Szovjetunióval sái. Hatiny 26 házból álló kis falu volt. A német büntetőosztag 1943. március 22-én fogta körül a községet, a 149 lakost — köztük 75 gyereket — a kolhoz raktárába terelték, bezárták őket, és rájuk gyújtották az épületet. A tűzben a raktár teteje beszakadt, a pánikban az emberek menekülni próbáltak. de a németek leöldösték őket. Mindössze három ember menekült meg. A ' történelmi emlékpark fő Szobra &t egyik menekült férfit, egy apát ábrázol, aki karjában tartja megtalált halott fiát. A szobor a szovjet nép fájdalmának, s egyben leigázhatatlanságának állít emléket. A lerombolt 26 ház helyén a megmaradt kéményeket jelképező 26 betonoszlopot emeltek, amelyek, mint felkiáltójelek emelkednek ki az emlékpark zöld pázsitjából. Az embertelen pusztításra vaíó emlékeztetőül a 26 betonoszlopon elhelyezett 26 kis harang 30 másodpercenként egyszerre szólal meg. A nagy területen elhelyezkedő emlékparkban láthatók áz elpusztított belorusz falvak, és a belorussziai koncentrációs táborok emlékművei. Hatiny tói nem messze található a Minszk melletti Dicsőség-kurgán, amely a szovjet hadsereg belorussziai győzelmének állít emléket. A kurgánt, a mintegy 35 méter magas dombot Belorusszia lakossága hordta össze, amelyen a további 35 méter magas, szuronyt formázó oszlopok törnek a magasba, hirdetve a szovjet nép győzelmét a fasiszta barbárság felett. Tamasi Mihály (KAvetkeztk: MEZŐGAZDASÁG, ELÉLMISZEREROGRAM) i