Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-30 / 177. szám

Péntek, 1982. július 30. 3 VITA Mennyit ér a diploma? Kiaknázott és kihasználatlan lehetőségek Minden diploma annyit ér, •menyit a diplomás ember. Ezt ugyan nagyon nehéz számokban kifejezni, de könnyen belátható, hogy az egyénnek és a társadalomnak ugyanaz az oklevél sokat is és semmit sem jelenthet. Ismerek olyan diplomás kollégát, aki ma már túlzás nélkül világhírű, de olyat js, aki saját, választott szakmáját "fág ma sem ismeri igazán. A közismert hasonlattal élve az előbbi tarsolyából marsaibotját kivette, míg a másik még használat előtt elvesztette. Az eddig hozzászóló-olvasótársaim többnyire úgy vizsgálták diplomásaink helyzetét, hogy arra kerestek választ, milyen lehetőségek vannak, vagy hiányoznak, társadalmunk megbecsüli-e az értelmiséget. Ez azonban a sokat emlegetett érem egyik oldala. Legalább ilyen lényegesnek tartom az emberi-egyéni tényezőket is. A diploma ugyanis csak lehetőség! Egymagában semmire nem jogosít, de megszerzése közben olyan tudásanyag sajátítható el, amellyel a kiválasztott pályán elindulva mind az egyénnek, mind a társadalomnak hasznos tevékenységet lehet folytatni. A képzés színvonalához és az oktatás szerkezetéhez kimerítő információk hiányában nem szólhatok hozzá. Az azonban biztos, hogy diplomásaink túlnyomó többsége saját szakmájában elhelyezkedhet, és ott meg ;s állja a helyét. Más kérdés a sokat emlegetett anyagi megbecsülés és a végzett munka közötti ellentmondás — szerintem — mélyülő ellentéte. Ennek történelmi magja is van, hiszen az értelmiség társadalmi megbecsülése az ötvenes évektől kezdődően meglehetősen ellentmondásos. Még ma is hatnak olyan tényezők, amelyek eredményeképpen fenntartással kezelik értelmiségünket, jóllehet, döntő részük magáénak vallja társadalmunk céljait. Többségük elkötelezetten, lelkiismeretesen dolgozik, ugyanakkor a szellemi alkotómunka megbecsülése és differenciálása anyagilag valóban nem megfelelő. Ennél talán még súlyosabb ellentmondás, hogy magasan képzett műszaki értelmiségünk nem kis hányadának szaktudását, alkotó képességét nem hasznosítjuk megfelelően. Az előbbire csak példaképpen említem, hogy a beosztott mérnökök keresete az ötvenes évek második felében még több mint egyharmadával nagyobb volt, mint a szakmunkásoké: ma ez az arány már csak 15—17 százalék között mozog. A műszaki-gazdasági vezetők keresete a közelmúlthoz képest is romlott: 1976-ban ez az arány 1,9-szeres. 1081-ben csaik 1,5-szörös volt. A levonható következtetés egyértelmű. A szellemi alkotómunka jelentősége napjainkban tapasztalható növekedésének megfelelően változtatni kell értékrendjeinken. A társadalom jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy e rétegnek jelentős módon emelkedjék a jövedelme. Ezért a kiemelkedő teljesítményeket kell fokozatosan nagyobb anyagi és erkijWi megbecsülésben részesíteni, a pályakezdő értelmiségi jövedelmét növelni. Az utóbbi időben a korábbinál sokkal nagyobb figyelemmel fordulunk diplomásaink felé. Szűkebb és bővebb körű vizsgálatok készülnek társadalmi és államj szervezetek irányításával éppen azért, hogy a gátló tényezőket társadalmi fejlődésünk útjából elmozdíthassuk. A mostohább gazdasági feltételek mellett előrejutásunk egyik meghatározója, hogy az értelmiségünik munkája nyomán alkotott szellemi értékek milyen ütemben és mértékben hasznosodnak. A lehetőségek kibontakozásának szüksége egyúttal diplomásainknak azt is jelenti, hogy a megszerzett babérokon nem ülhetnek, az elért tudásszintet állandóan bővíteni kell, és akkor igazában a diploma azt fogja érni, amennyit birtokosa abból értékesíteni tud. Hódi lűjoj közgazda Egyelőre - választhatunk Vízi veszélyek Tragikus eseményt vett filmre nemrég a Kék fény stábja, a képeket a sorozat legutóbbi adasában láthattuk. Vízbe fulladt gyermeket emeltek ki a Balatonból. Megrázó élmény, t>láne, hogy tudjuk, évről évre változatlanul sokan lelik halálukat fürdőzés, úszás vagy csónakázás közben állóés folyóvizeinkben. Tavaly 342-en fulladtak vízbe az országban. jó részük, éppen 222-en a fürdési szezonban. május 15. és szeptember 15. között. (213 embert még idejében. élve sikerült kimenteni.) A Tisza 23 áldozatot követelt. Köztük egy csalá. dot. két felnőttet és három kisgyermeket, akik csónakból borultak a folyóba, és nem tudtak partra vergődni. (A vizsgálat utólag megállapította, túlterhelték a csónakot.) Cseppet sem öncélúan idézzük tovább a statisztikát. A vízbe fúltak közül 78-an harminc éven aluliak voltak; 54-en még tizennegyedik életévüket sem töltötték be. A tragédiához vezető okok sorában élen jár a meggondolatlanság az áílókévesséa túlbecsülése; a tiltott helyen fürdés: az ittasság és — gyermekek esetében — a szülői felügyelet hiánya. Nem ritkaság, hogy úszni tudó embereidet is elragad a víz. Különösen azok vannak veszélyben. akik rendszeres tréning nélkül vágnak hosszabb távnak. (Meglehet előző nváron úsztak utol'ára ...) A ió úszót is zavarba hozhat egv örvény. rosszabb ecetben le is ránthatja. Ilyenkor már csak a rendkívüli lélekjelenlét segít he* Másképp is sokan kockázta'nak. Gyakori látvánv a viznarton. hogv napozás után. felhevült testtel vetik magukat emberek a vízbe, ugranak fejest. Márpedig a hirtelen hőmérsék'-at-változást nerr. képes mindenki, bal nélkül elviselni. Az ital általában elűzi a gátlásokat, sokakat mértéktelen bátorságra. jókedvre derít. Mindig akadnak az áldozatok között, akik az alkohol okozta mámorra keMonkában a rév őrség járőre restek felüdülést a vízben. Vagy — virtustól hajtva — versengésbe bocsátkoztak; ki tudja átúszni a folvót. Szegeden is történt már emiatt tragédia. Ha beszélni tudna, bizony sok szomorú történetet mesélhetne a Tisza. Kisgyermekek is lelték már halalukat hullámaiban. Újszegeden és az üdülőkörzetekben mégis mindennapos látvány. hogv a kicsik egyedül játszanak a vízparton. Úgv látszik a már bekövetkezett szerencsétlenségek sem eléggé figyel meztetőek. sok szülő nyugodt lélekkel hagyja magára a víz mellett gyermekét. (Ebből a szempontból a strandok sem kevésbé veszélyesek!) A révőrség tapasztalataiból tudjuk: szabálysértőket nemcsak a közutakon, a vízi közlekedésben is szép számmal találni. így például Ittas motorcsónakosoknt. Márpedig a xörvénv velük é—polv szigorú, mint a közüti szabálysértőkkel szemben. Legutóbb — a révőrség feljelentése alapján — 18 hónapra vonták vissza az egyik részeg motorcsónakos jogosítványát. Oda a nyári szórakozás! Fontos tudnivaló, hogy ez év június l-től módosult a hajózási szabályzat. Megtiltották a deszkavitorlázást a Dunán és a Tiszán. Surfot csak a folyók mellékágain és a víztározókon szabad használni. Változás továbbá.' hogv tutajjal — szórakozásképpen — tilos személyt szállítani. A vizitúrák kedvelőinek figyelmébe ajánljuk: mielőtt vízre szállnának, értesítsék szándékukról a révőrséget. Saiát biztonságuk érdekében. A rendőrség ugyanis tájékoztathatja őket a folyók veszélyes szakaszairól. Amennyiben ismerik a hatóságok a túr-á-ők útvonalát, szükség esetén, ha netán baiba kerülnének a hajósok, segíthetnek. Horni gumimatracokon rin/jntózni és fürdeni '•sak a kiielölt helyeken lehet már többször e'mondtuk. Sokan bizonyára unják is. Ennek ellenére nan mint nap látni matracon hasaló, karúikkal evem embereket, például az erős sodrású, örvénves Maroson. A tragAdfák itt sem riasztanak, úev tűnik sokakból az egészséges veszélyérzet is hiányzik .. . L. Zs. A

kadt néhány nehéz, vagv még nehezebb pillanat az emberiség történetében, de volt egv. amelynél nehezebbet aligha tudok elképzelni. 3 ez alighanem az volt. amikor előemberősünk két lábra állt. Lehet, sokaknak viccnek tűnik a föltételezés. pedig aligha az. Aligha, akár a hozzá vezető utat, akár a következményeket tekintjük. Mert négylábúságávai együtt ősünk föladta az egyensúlyában fogant biztonságérzetét, a sokkal labilisabb kétlábúságért cserébe. S föladott egv életformát is. Mert a két lábra állás következménye lett a homo sapiens, akinek az új testtartás következtében fejlődésnek indulhatott az agya. a kéz kialakulása, s használata (munka) következtében pedig módiában lett mind tudatosabb képet kialakítania a világról, s önmagáról. Es abban is bizonyosak lehetünk, ha nem állunk egykoron két lábra, sosem születik meg a tudomány, a művészet, az ipar. a gazdaság: a központi fűtés vagy a hidrogénbomba. E két utóbbi találmány együttes fölemlegetése ismét csak viccnek (nyilván rossz viccnek!) tűnhet sokaknak. Pedig nem az. vagy legalábbis nem annak szántam. Csupán jelzésnek: kétlábúságunk számos lehetőséget nyitott meg közvetve a számunkra. A hideg barlang, vagv a bokor alja helyett központi fűtéses lakást adott, a kardfogú tigris agyarát pedig fölcserélte a hidrogénbombára. Mindegyik kényelmesebb és sokkal hatékonyabb elődjénél. S akad még egy fontos különbség. A tigris agyarát nem őseink iránvitatták. A bombával viszont megszereztük magunknak a választás lehetőségét, jogát. sőt. kötelességét is. Az olvasó, ha eljutott idáig, s kellőképpen gyakorlott a szövegfordulatok értelmezésében. nyilván már tudja. mindez csak afféle fabula, tanmese, meghatározott céllal. Valóban az. szándéka szerint. S hogy a (végül is véresen komoly) példázat ne maradjon magában, jöjjön hozzá még egy-kettő! Péidául normáink, szokásaink köréből. Emlékezzünk csak! Nem is oly régen.íaluhelyen még negyven-ötven éve is, közbotrányt okozott, ha egy lány elment fodrászhoz, és levágatta a hajat. Mert lány copf nélkül csakis cafka számba volt vehető. Vagy nyúljunk vissza a korábbi időkbe! Vajon örült a rabszolga, ha fölszabadították? Naivnak hat a kérdés. Hogyne örült volna a szabadságnak. Pedig nem mindig és nem föltétlenül örült. Voltak kegyetlen (tán a legkegyetlenebb) rabszolgatartók, akik kiöregedett, lerokkant, már semmire sem jó rabszolgáikat tették szabaddá, akik szabadságukat csak az éhenhaláshoz használhatták föl. (Mert civilizáltabb rabszolgatartó társadalmakban azért az úrnak etetnie is kellett szolgáját, hogy meg ne szólják. Ha nem akarta etetni, hát inkább fölszabadította.) Sokan pedig épen, egészségésen is úgy megszokták a szolgai lét biztonságát (az egy tál étel kijár, ha dolgozol), hogy szabályszerűen féltek a szabadságtól. Hiszen a szabad ember kénytelen gondoskodni önmagáról. kénytelen gondolkodni önnön sorsa, jelene, s jövője felől. Nos, a gyakorlott olvasó immár azt is tudja, a változásról van szó cikkünkben. Arról a változásról, amiről egyre több szó esik manapság; az immár egyértelműen kötelező gazdaságpolitikai, s a még nem kötelező, de mindenképpen ajánlatos egyéni változásokról. Változnunk és változtatnunk kell! — olvassuk, halljuk, látjuk újságban, rádióban. tévében: cikkben, jegvzetben. riportban, országgyűlési tudósításban, vagy az MSZMP KB üléséről kiadott közleményben, Olvassuk, halljuk, látjuk, s már unjuk a fölszólítások. ajánlások, javaslatok hcszsú sorát. Unjuk, mert kényszerként alighanem még csak elvétve érezzük. (Azt már csak kevesen veszik észre hogy a közvetlen kényszer sokszori hiánya elsősorban annak a politikának köszönhető, amely az egyéni életeket, sorsokat hátrányosan befolyásoló folyamatokat lelassítja. tompítja, érvényesülésüket fokozatossá teszi az össztársadalmi tehervállalás bonyolult formáival, s — mit tagadjuk — hitelekkel is.) No de a kénvszert nem lehet sokáig kikapcsolnunk világunkból. Mert az sem mehet tovább, hogv mint éveken át tettük, a belföldi fölhasználás (a fölhalmozás és a fogyasztás) meghaladja (méghozzá milliárdokkal) megtermelt nemzeti jövedelmünket. Akkor hát mi a teendő? — kérdezhetnénk. Feladatainkat, közös dolgainkat újra fölsorolnunk alighanem fölösleges, hiszen annyit emlegettük a hatékonyság, versenyképesség, energia- és anyagtakarékosság stb. körüli teendőkett Emlegettük, igaz. Ám átfogóan és igazán eredményesen előrelépnünk eddig alig-alig sikerült. (Ha mi egyet léptünk előre, két lépést tett az a „fantom", amit némi egyszerűsítéssel világgazdasági válságnak szoktunk nevezni.) Vagyis tovább és még tovább kell lépnünk, hogy mielőbb utolérjük magunkat. Addig is. hogy helyzetünket stabilizáljuk, olykor immár rugalmasabb elveinktől is el kell térnünk. (A közlemény is tartalmazta: a kávé árának emelését nem a világpiaci ármozgások kénvszeritették ki. hanem a fogyasztás a valutakiadás csökkentésében érdekelt népgazdasági egyensúly.) De ha elveinktől nadrágszíjunkat szűkebbre húzván kell el-eltérnünk. az aligha lehet szimpatikus bárkinek is. (Ez a megoldás pedig más gazdaságok gyakorlatában sem ismeretlen. Egyik szomszédunknál a napokban emelték húsz százalékkal a mienkénél — mármint a jelenleginél — amúgy is jóval magasabb, s az európai átlagot eleve bőven meghaladó benzinárakat, magasan a más országokban megszokott árak fölé S az okot sem titkolják: képtelenek ellentételezni — kifizetni — a fogyasztáshoz szükséges behozatalt. Tehát csökkenteniük kell a belső felhasználást!) Szimpatikus megoldás nyilván csak az lehet a számunkra, ha a nadrágszíj meghúzása helyett más megoldásokat találunk. S ez nemcsak Kis János és Nagv József legszemélyesebb óhaja, hanem azé a politikai (gazdaságpolitikai) döntéshozatali szféráé is. amelyik sorra-rendre igyekszik clyan döntéseket hozni, hogy ne a szűkölködéssel. hanem az eredményesebb produkció révén biztosíthassuk népgazdasagunk egyensúlyát (vagy ami ugyanazt jelenti: életszínvonalunkat). Rendben van — mondhatnánk — csakhogy a tapasztalatok szerint általában Lassabban mozdulunk a kelleténél. Mert hogy a dolgok (gazdasági folyamatok) sorsa általában embereken múlik. S amíg emberek (igazgatók, mérnökök. adminisztrátorok, szak- és segédmunkások), s vállalatok abból is és úgy is megélhetnek, ahogyan dolgoznak (alacsony a termelékenység, termékeink jó része korszerűtlen, a ráfordításokban még mindig óriási az anyag- es az energiahányad, laza a kooperációs és a szállítási fegyelem, sokszor az eladó. s nem a vevő diktál — a munkaerőpiacon is — stb.), addig hiába is várunk átütő sikert. komoly eredményeket. T

alán. De nem hiszem, hogy a kényszer minden lenne. Gondoltunk csak vissza példázatainkra! Arra. hogy két lábra álliunk. aligha a kényszer vitt rá bennünket, inkább az úi testtartásban rejlő örömök, később pedig lehetőségek fölismerése. Az a belső kényszer, hogy éljünk valamilyen, eddig ki" nem használt lehetőséggel. Mert ha az egyes ember néha hajlik is a „biztonság mindenekfölött" mentalitásra, ami olykor rabszolgák félelmét is táplálta fölszabadításuktól. az emberiség — természete folytán — már aligha. Tán csak egyre kell vitáznunk: élő és ható. megcsontosodott normáink rendszere (faluhelyen ötven éve copfot levágatni a lánynak — városban manapság rugalmasan élni. dolgozni és vállalkozni, újítani és föltalálni) ne tehesse devianciává az újat. a szükségeset. Hogy az úi ne legyen kényszer. külső kényszer, inkább a belső igények következménye. Mert egyelőre. — ma még — választhatunk. Szávay István Épül a hévízi Hotel Aqua Hévíz újabb gyógyszállója, a magyar—osztrák hitelmegállapodás alapján épülő Hotel Aqua építkezésén az ausztriai Eberhardt—Rellaplan kommers cég szakemberei befejezték az alapozási munkákai, és megkezdték a szálló szerkezetépítését. Az építők, akik két nagyforgalmú út találkozásánál dolgoznak, útlezárás, szűkítés és közterületfoglalás nélkül végzik munkájukat Diplomaátadó ünnepség Csütörtökön ünnepélyes külsőségek között adták át a diplomákat a Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Zrínyi Miklós Katonai Akadémia idén végzett hallgatóinak. Az ünnepségen részt vett Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, megjelentek á párt, az állami és a társadalmi szervezetek vezető képviselői, a néphadsereg tábornoki és tisztikarának több tagja, a társ-fegyveres testületek képviselői. Jelen volt Nyikoláj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője. Czinege Lajos fogadása és a Himnusz elhangzása után felolvasták a honvédelmi miniszternek ez alkalomból kiadott parancsát, majd Lantódi József vezérőrnagy, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia parancsnoka átnyűjtotat a diplomákat. Ezt követően Vörös György százados, az akadémia Kiváló eredménnyel végzel, hallgatója a tanulmányaikat befejezettek nevében szólt. Az ünnepi esemény az Internacionálé hangjaival ért véget. (MTI) f