Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

Az élet csodája I

* let. Milyen egyszerű kip. mondani, de milyen nehéz megmondani, tulajdonképpen mi az élet. Az alföldi ember learatja és szérűs kertjébe hordja az életet. Neki az élet a te*-nés, amelyből készül a mindennapi kenyér vagy ahogy Csíkban szokták mondani, az áldott kenyér. A székely ember, amikor elhagyni készül a szomszéd házát, azt mondja a gazdának „elmegyek haza, mert nincs senki otthon az életben". Élet neki az udvar, a ház, a csűr, az istálló és a kaszajba rakott hasogatott üli'a. Egy darabocska föld, ahol otthon van, ahová a világ minden tájékáról mindig visszavágyik. Élet. Valami, ami sokat iger és keveset ad. Valami, ami egyszer felemel, máskor a sárba tipor. Valami, amit akaratunk nélkül kaptunk, és valami, amit akaratunk nélkül kell majd bevégeznünk. Ahogy a francia közmondás mondja: „egy kis öröm, egy kis remény, s aztán jó éjszakát". Vajkét lépés előre a rögös, poros úton, és aztán nincs tovább. De hát mégis, mi az élet? Céltalan ostobaság, amelynek egyetlen célja a halál? Körbenforgás, melynek kiútja nincs? Halálos betegség, amiben benne van minden, ami él? Küzdelem az elmúlással vagy békés és szükségszerű ölelkezés vele? Valami, aminek a célja maga az élet, melynek önmagában van az oka. Poinsot, a nagy matematikus mondotta egyszer: „Ha valaki azt kívánná tólem, hogy definiáljam az Időt, azt felelném neki: Tudja ön, hogy miről beszél? Ha azt válaszolná, hogy tudja, azt mondanám, hogy hát beszéljünk az időről? Hn ellen- n ben azt válaszolná, hogy nem tudja, akkor azt ajánlanám, hogy beszéljünk más dolgokról." Szórói-szóra áll ez a felvetett kérdésünkre. De mi a régiek elgondolásait felhasználva mégis megpróbálunk a kérdésre feleletet adni. „Az élet a táplálkozás, a növekedés és az elmúlás, amelynek oka önmagában van,, — mondja Aristoteles. „Az élet a hatások belső principluma" — hangzik Kannt deffiníclója. „Az élet ama tünemények összessége, amelyek a szerves testeken bizonyos határolt idő belül egymást követik" — mondja Rlcherand. „Az élet a tárgyak amaz állapota, melyben ingerek hatása alatt szerves mozgás lehetséges" — mondja Lamarck. „Az élet nem más, mint a belső viszonyoknak a külső viszonyokhoz való folytonos alkalmazkodása" — hangzik Herbert Spencer meghatározása. „Az egyén élete alatt mindamaz erők összességét vagy helyesebben mindamaz erők öszszességének eredményét értjük, amelyben az egyénben egyidejűleg működik" — mondja Semper. Mindezek a meghatározások önmagukban helyesek, de egy sincs közöttük olyan, amely teljesen kielégítő volna, mivel egy sem foglalja magában mindazokat a kritériumokat, amelyek csak magát az élőt jellemzik, és nem zárja ki azokat a bélyegeket, melyek az élettelen természetre is egyformán vonatkoznak. De, hogy ez így van, az egészen természetes. mert, mint Pascal, a matematikus mondja „Az olyan dolgoknak, amelyeket nem maga az értíklem teremtett, nincsen és nem í* lehet deffiníciója, és így nincsen és nem is lehet deffiníciója a természet jelenségeinek." Amit az emberi értelem termel, azt lehet deffiniálni, de, ami adva van, azt csak akkor, ha a vegytan módszereivel analizálni tudjuk. Ezért próbáljuk az életet ismertető jegyei alapján leírni, úgy, ahogy azt látjuk, ahogy éljük, ahogy csináljuk, ahogy megnyilvánulásain eltűnődve szemléljük, és egymásba kapcsolódó jelenségeiben elménk világánál csodáljuk. A

| z ismertető jegyek, ha csak általánosságban óhajtunk foglalkozni velük, a mozgás, a táplálkozás, az anyagforgalom, a szaporodás és az ingerlékenység. Ez a négy alapjelenség az, amely kitüntet minden élőt, s amely minden esetben egy magvas protoplasma csepphez kapcsolódik, amelyet közönségesen sejtnek nevezünk. Lényegében szürkés, kis mennyiségben átlátszó, nagyobb tömegben áttetsző, lúgos vegyhatású, cseppnyi koloidális állomány, amelynek van magva, van magvacskája, vannak formatív szeihecskéi, pálcikái és sejtenbelőli finom fonalai. Van a mikroszkópi látás határán álló osztókészüléke, vannak tartaléktápanyagokkal, vannak bomlástermékekkel megrakott, körülhatárolt üregei, és mozgatható, védő, érző, ingerfelfogó.' ingervezető, ingerelosztó és ingerkioldó berendezései. Ez a sokrétű mikroszkópikus test alapja és eszköze az életnek. A sejt a megindítója és megállítója minden életnyilvánulásnak. Ez a szerves vegykonyhája, életvegytani laboratóriuma, természettudományos értelemben kezdete és vége minden önmagát fenntartó, önmagát szabályozó, változatos mozgáskomplexumnak, közönséges értelemben magának az életnek. Élettani feladatának megfelelően differenciálódva hol védelemre, hol ingerfelfogásra, hol táplálékszerzésre, hol mozgásra, hol kiválasztásra szolgál, hol millió történések és célszerű mozgások feldolgozása nyomán irányítja azt a hatalmas munkarendszert, amellyel az élő önmagát mozgatja, táplálja, szaporítja és kormányozza. Mozgás alatt, közönségesen helyváltoztató mozgást értünk, de vannak más mozgások Is, amelyek a sejtek millióiból felépülő Sfcérvézetben;' á sejtek hatalmas sokaságából álló szövetekben mennek végbe. Mozog maga a protoplasma körben, a sejthatár mentén, s mozog a sejt határától befelé, a magig és onnan vissza. Mozognak a sejten levő finom protoplasmanyúlványok, a csillangók, az ostorok, a hullámzó hártyák, s állábaik segítségével mozognak a legegyszerűbb szerkezetű egysejtű állatok, az amőbák és a szervezet rendőrei, a fehérvérsejtek. Mozognak a sejtben a fokozatosan fejlődő váladékszemcsék és mozog maga az egész sejt, amely bizonyos esetekben ritmikusan összehúzódik, s a nyugalmi idő elteltével lassan újra kitágul,! munkába kezd, majd pedig megpihen. Mozognak az összhúzékony rostocskák, az izmokban, a bélcsatornában, a véredényekben, a nyirokedényekben és a szívben, melyeknek hosszanti megrövidülése vagy elernyedése kisebb, vagy nagyobb mérvű mozgáshoz vezet. Mozognak a vörös vérsejtek, jönnek-mennek a sejtben az alkotó részecskék, s helyüknek és anyaguknak állandó változásából áll elő az élet. Az élő sejt s rajta keresztül az élő szervezet a benne és körülötte végbemenő munka elvégzéséhez energiát igényel. Ezt az energiát a protoplasma maga szerzi meg magának azzal, hogy anyagainak egyrészét elégeti, s az így felszabadult energiát mukavégzésre fordítja, ami egyformán nyilvánul mozgásban, elválasztásban, ingervezetésben, s az összegyűjtött ingerületek központi feldolgozásában. Mivel a sejtégés és az anyagveszteség állandó, állandónak kell lennie a pótlásnak is. A pótlásra való a táplálkozás, ami nem más, mint kívülről való anyagfelvétel. A szervezetbe bekerülő tápanyagok a szállítóedényeken a nyirokkal és a vérrel a különböző szervekbe kerülnek. Eljutnak minden sejthez, és az ott lévő enzimek hatására a nagy életforgalom keveredve, az elveszett anyagokat pótolják, s az élet folytonosságát biztosítják. Az anyagcsere, nemcsak anyagfelvétel, hanem anyagleadás, mert a felesleges szilárd és ká-os anyagok a be-csatorna-'-, a folyékony anyagok az epén, a vesén és a verejtékmirigyeken Keresztül távoznak a szervezetből. H

a a sejt egy bizonyos nagyságot elér, akkor a benne lévő belső erőknél fogva egyszerűen vagy bonyolult és szorosan egymásba kai>C3olódó folyamatok végláncszeme képpen ketté osztódik. Az anyasejtből két leánysejt lesz, melyek mindenike az anyasejt állományának pontosan a felé tartalmazza. Feleződnek az anyagi alapok és feleződnek azok a képességek és nyilvánulások, amelyek szorosan az anyagi alapokhoz fűződnek. És itt van az ok, amiért mindenünket, amivel élünk és amiből élünk, másoktól kapjuk, amiért minden, ami él az élőből ered, s minden, ami valaha itt, a Földön és bárhol máshol élt és élhetett, csak egy megelőző, meglévő élőből származott. Omne vivum ex vivo. Minden élő élőből. Omne vivum ex óvó. Minden élő tojásból. Omnis cellula ex cellula. Minden sejt sejtből és ezt a sejt alkotó elemeire vonatkozólag is tovább lehetne folytatni, mert a sejtnek minden alkotóeleme, maguk az örökítő anyagot tartalmazó, finom mageredetű, kacsalakú testek a kromoszómák is a meglévő elemek folyományai. A sejt a reá ható kívülről vagy a testből eredő ingereket megérzi, ezeket felfogja, az idegrostokon az idegsejtekből kinövő hosszú vezetőelemeken az idegközpontokba továbbítja, ahonnan pillanatok alatt elindul a parancs, amely a végrehajtó szervekben, az izmokban, a mirigyekben és magában az idegrendszerben a reakciós folyamatokat kioldja. Ezek a folyamatok, amelyeknek kioldásában az idegrendszer mellett a hormonrendszernek is nagy szerepe van, mozgásban elválasztásban, általában a funkciók fokozásában vagy gátlásában állanak. M

inden olyan, szabad szemmel vagy mikroszkóppal látható valami, amely önmagát mozgatja, táplálja, anyagcseréjét szabályozza, amely önmagához hasonlót tud létrehozni, és a reá ható külső és belső ingerekre reagál, s ezek értelmében cselekszik, él. Ezek a jelenségek a kritériumai annak a nagy talánynak, annak az évezredek hosszú során keresztül meg nem határozott misztikumnak, amelyet nézünk, amelyet élünk, amelyben gyönyörködünk. De, amikor megszürkül az egyA. szép könyvek mestere kor fekete fényben ragyogó üstök, és ráncba borul az üde, pirban égő puha bársonyos arc, mikor megroggyan a ruganyos térd, s a görbe gerincoszlop tetejéről előrehajlik a büszke tekintet, akkor arra is ráérünk, hogy megkérdezzük magunktól, hogy honnan jött, mikor jött és hogy jött közénk és belénk az élet, ez a szerkezetében, formájában és működésében ismeretlen és mérhetetlen csoda. Honnan jött az égszínkék nefelejcs, és a viharral dacoló, keménykötésű tölgy. Honnan jött a ringó búzavetés és a májusi illatárban kihasadó bazsarózsa szirma. Honnan jött a dalosmadár és honnan az ismeretlenség felől az ismeretlenség felé haladó világrendszer. Honnan jött a napsugár, a csillagos ég, és a hasadó hajnal. Kérdések, amelyekre még nem adott teljes tudományos választ az életproblémákkal harcban álló emberi elme. DR. ABRAIIAM AMBRUS Szántó Tibor, a magyar könyvművészet hetvenéves mestere a napokban kapta meg Lipcsében a Gutenberg-díjat. Életműve elválaszthatatlan a magyar könyvészet XX. századi fejlődésétől. Beszélgetésünk témája mi is lehetne más, mint a könyv. — A könyvnyomtatás több mint félezer évig az emberi kultúra és civilizáció értékeinek legfőbb hordozója, a gondolatrögzítés első számú eszköze volt. Néhány évtizede azonban új vetélytársak jelentkeztek: a film, a rádió és a televízió, végül az elektronikus információfeldolgozás, amely átformálta a gutenbergi világképet. Milyennek látja a jövőt? — Lipcsében, a könyv-világkiállításra nyolcvankét nemzet nyomdászai, könyvkiadói hozták el alkotásaikat, így friss élmények alapján számolhatok be a tapasztalataimról. A könyv nem veszti el szerepét, csak feladatai átcsoportosulnak. A tudományok sohasem látott fejlődéséhez, „szétrobbanásához" igazodva ma a világ könyvtermésének zöme tudományos, ismeretterjesztő jellegű. A szépirodalom, a lírai, a drámai, epikai könyvek háttérbe szorultak, mondjuk a kémia, a kibernetika, az elektronika egyes alágazataihoz viszonyítva. Mint Lipcsében elhangzott, szinte egyedül a magyar könyvkiadásban, könyvészetben őrizte meg első helyét a szépirodalom. Mindenütt másutt puha fedelű, áruházi termékké vált, csekély számú reprezentatív kiadványt vivéve. — Egyébként a könyv sem térhetett ki a képi gondolatközlés, a film, a televízió hatása elől. A külföldön megjelenő könyvek tartalma hatvan-hetven százalékban kép, méghozzá színes, még a tudományos könyveké is. Mint magyar nyomdász örülök, hogy a hazai könyvkiadás megőrizte erényeit, nemcsak a tartalmi igényesség a jellemző, hanem a forma, a köntös is. — A szép magyar könyv nemzetközi rangját az ön munkássága is öregbíti. Legutóbb hatalmas sikert aratott az Arany János Kapcsoskönyvét idéző Weöres Sándor kézírásos könyve. Miért éppen a könyvészet e területén kalandozik? — Tulajdonképpen színész szerettem volna lenni, nyomdászInasként, tizenhat éves koromban a munkás szavalókórusban ismerkedtem meg Illyés Gyulával. A kör vezetője, Ascher Oszkár, akkor még mérnök volt. Amikor színésznek „felvételiztem", megkérdezték, mi a szakmám? Megmondtam, hogy nyomdász vagyok. Tehetségtelennek tartottak, de megvigasztaltak, hogy a nyomdászat szép szakma . .. Kner Imre keze alatt tanultam. A másik mesterem Bortnyik Sándor volt, a festő. Jól ismertem a Nyugat nagy nemzedékét, és később egy lágerben éltem Radnóti Miklóssal Borban. Utolsó útja előtt mondtam neki, ne induljon el a transzporttal, de nagyon szerette volna látni Fannit. Én ott maradtam a bori táborban, és csak később, a harmadik csapattal mentünk erdőkön, hegyeken át bujkálva az ellenséges csapatok és a szerb partizánok harcai között. De térjünk vissza derűsebb téínára. Bortnyik iskolájában amolyan kis Bauhaust alakítottunk Halász Jánossal, az animációs film egyik legnagyobb mesterével (aki ma Angliában él) és Vásárhelyi Győzővel, azaz Victor Vasarelyvel. Vonzódásom a költészet, az irodalom és a színházi világ iránt töretlenül megmaradt. Ezért is kértem meg most a Széchenyi Nyomda vezetőit, hogy a Devecseri Gábor munkáiból készülő kis kötet megvalósításában vegyenek részt. Ez amolyan baráti, családi kiadvány lenne, nem árusítási célokra. Húsz-huszonöt élő és a közelmúltban eltávozott költő munkásságából válogatunk hasonló módon. — A tizedik nyomdaipari mérnök-technikus találkozón, Győrött az ön előadásának témája a fényszedés tipográfiája volt. Miért éppen e technikainak tűnő tárgykörrel foglalkozott az országos tapasztalatcserén? — Korunkban a civilizáció sokkal nagyobb léptekkel halad előre, mint a kultúra. Nem volt még elég idejük az embereknek feldolgozni a változásokat. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor Veres Péter válaszolt arra a kérkésre, hogy miért kell a szép könyv, még ezt mondta: „Nem tudok erre válaszolni, de az a fontos, hogy sok könyv legyen, és mindenki olvasson." Nos, tizenöt-huszonöt év az emberiség történetében egy pillanat, egy sóhaj. Ma már nagyon sok könyvet adunk kJ, és a mennyiség, a technika mellett nem közömbös a formai hátország sem. Nyugodtan mondhatom, hetvenegyedik életévemben, hogy csak úgy adhatjuk át holnap az új kommunikációt, ha megtanítjuk a fiatalokat a klasszikusok tiszteletére. Az. ofszet és a fényszedés világában sem nélkülözhetjük például a reneszánsz betűtípusokat Ezek ugyanis megfelelnek még a bauhausi elveknek is: a funkciót tökéletesen kielégítő forma egyszersmind esztétikum is. — A január elsejétől önálló Helikon Kiadó művészeit vezetője. Ma. amikor a kultúra üzletszerűségéről folyik vita, hogyan tudja igényes elveit a közgazdasági gyakorlattal egyeztetni? — Jottányit sem szabad engedni ideáinkból az igénytelenség üzleti csábftására. Állami támogatás nélkül akarunk megélni, de különösebb haszonra nem törekszünk a kiadóban. Vallom, ha olyant produkálunk, ami fölkelti az érdeklődést az jól eladható. A magas irodalmi színvonalú, szép könyvekért áldoznak az emberek. Ezért tervezzük a magyar klasszikusok kiadását bibliapapíron. Szívesen kiadnám például Az ember tragédiáját Paulay Ede ősbemutatójának, 1983. évi centenáriumára, ha Markó Iván balettet készítene belőle. Hát ilyesmiken töröm a fejemet. HORVÁTH SÁNDOR ú . * SS®® . : . Sí Mgpip liliiii - ilr* * ^ ' « > n™sg u otvoaá. hogy írotton títrvAnyi nyamdAb* tOjrvo le kod emetttti*>k a kelepünket? i I