Délmagyarország, 1982. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
4 Szombat, 1982. július 24. Megbízások, ] Kitüntetés kinevezések a JflTE-n Mint sriól már hírt adtunk. a Minisztertanács a József Attila Tudományegyetem 'tktori teendőinek ellátásával dr. Kristó Gyula egyetemi tanárt bízta meg. Az Egyetemi Tanács megváFgyetemi tanári kinevezést kapott dr. Benedeczky Istvcn lallíttani tanszék) és dr. Nagy Károly (nemzetközi jog: tanszék). Docenssé nevezték ki dr. Bajori Pál (polgári logi és polgári elválasztotta az új rektorhelyet- rásjogi tanszék), dr. Balázs teseket. dr. Kemenes Béla egyetemi tanárt és dr. Kocsondi Anarás egyetemi docenst. akik a korábban megválasztott dr Krajkó Gyula egyetemi tanárral hárman látták el e funkciókat. \ műve ődésl miniszter az állam- és togtudományi kar dékáni teendőinek ellátásával Ismét or. Veres József egyetemi tanárt bízta meg. A ma-x izmus—leninizmus szakcsoport vezetője dr. Tóth László docens. Mihályt (•* sz. magyar iro. dalom tör éneti tanszék), dr. Fried 1 ftcint (összehasonlító irooalomtuGományi tanszék), dr Gallé Lászlót (állattani tanszési dr H. Tóth Imrét (orosz nyelvi és irodalmi tanszék), ai Kenesei Istvánt (angol r.jelvi és irodalmi tanszék) dr. Kevei Ferencet (mikrot iológial tanszék). dr. Nagy Lászlót (tudományos szc* alizmus tanszék), dr. Otízer Ferencet (szervetlen ét analitikai kémiai tanszék). A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Web feiler Gyula akadémiki nak, tudományos tanácsad;. nak, a mikrobiológia területén kifejtett kiemelkedő tudományos munkássága, valamint tudománypolitikai és munkásmozgalmi tevékenysége elismeréseként, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezsó, az Elnöki Tanács helyettes elnöke pénteken adta át. Jelen volt Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. (MTI) v I TA Mennyi! ér a diploma? Számok és gondolatok Kiállítási napló indíttatásból Nem kívánok a vitában átlagosan 1.3 milliárd forin- óriási erőforrások kezeléséeddig elhangzott vélemé- lot ér. Bármennyire is el- re, hasznosítására. Sainos ez nyekhez kapcsolódni. Sokak- képednek egyes személyzeti az anyagi erőforrása., esekal egyetértek, néhány idea- vezetők vagy mások, az ál- tében is így van. lista gondolattal pedig nem. lftás nagyon könnyen be- Nem vitás tehát, hogy az A szó szoros értelmében vett látható. Gondolni kell első- emberi alkotóképesség fokovita helyett szeretném in- sorban arra, hogy mai éle- zottabb megbecsülése melkább saját gondolatom ki- tünk el sem képzelhető a lelt a diplomásokat kiemelkerekiteni. modern műszaki, gazdasági, ten kell kezelni. Be kell Tudom, hogy a számokat, orvosi stb. alkotások nélkül, látni, hogy a diplomás és adatokat sokan nem szere- továbbá ezek hiányában a alkotni vágyó ember érzétik, mégis — bevezetéskép- fejlődés is megállna. Termé- kenyebb, bonyolultabb az pen — egy számítással kell szetesen nem becsülöm le a átlagosnál. Vele differenciálkezdeni a dolgot. Az első reprodukciós tevékenység tabban kell bánni, mint kérdés szerintem nem is az, szerepét, amely biztosítja a ahogy az elektronikus géhogy mennyit ér a diploma, tömegességet, és azt, hogy peket is kondicionált körhanem az, hogy egyáltalán az alkotásokhoz mindenki nyezetben helyezzük el. Az mennyit ér egy ember? Ha- hozzájuthasson. A számok- alkotás nem rald Morowitz, amerikai bio- kai még annyi játékot enge kémikus szerint egy átlagos dünk meg, hogy rövid szá ember 14—15 millió FRD mítás eredményeképpen tételeket igényel. A alkotó — nyugatnémet — márkát megállapítjuk, 100 ezer dip- diplomás érzelme, gondolkoér, ami megközelítően 200 lomás munkájának haszno- dása csaknem állandóan túlmillió forintot jelent. Lehet, sítása révén 130 ezer mii- terhelt, sokkal jobban fél hogy H. Morowitz számítá- liárd forint értéket realizál- és szorong mint mások, hisai nem pontosak, vagy vi- hatunk, ami például Ma- szen többnyire ismeretlen tathatók, de feltétlenül al- gyarország évi nemzeti jö- utakon jár. Arról sem szakalmasak annak a fontos vedelméhez képest fantasz- bad megfeledkezni, hogy ténynek a demonstrálására, tikus nagy összeg. Ez az maga a diplomás is ember. más, mint állandó küzdelem a problémákkal, s ez különleges felhogy az ember elképzelhe- érték a 100 ezer diplomás tetlenül nagy érték. teljes életpályájára Az előbbi számok is utal- kőzik, nak arra, hogy minden em-, A fantázia és a valóság dalmi és egyéni, jelenleg bert nagyon meg kell be- felrázása után némi csalódás még jórészt téves értékítélecsülni. Nézzük azonban a következik, a mindennapi teket meg diploma értékét. Becslésem élet érthetetlen, idegőrlő útszerint a diploma legalább vesztője, amely az értékek nak, hogy a diplomás ember öt-tízszeresére növeli az em- nagy részét elnyeli. Miért valóban sokat érjen és újabb ber alkotóképességét az át- lehetséges ez? A válasz tel- alkotásokkal gyarapíthassa a laghoz képest. Tehát egysze- jesen egyértelmű, a jelen- társadalmat. A mondanivalóm lényege vonat- végül is az, hogy a diplomásokkal kapcsolatos társakell változtatni. Ez az alapvető feltétele anHárom fiatal Iparművész tansziken. Rendszeresen lehelt egy holt matériába munkái laihatók ezekben a riszt vesz hazai es külföldi egyszerűen azért volt képes I rT'számTtás 'alapján megál- íegPszervezeti,' intézményi napokban Szegeden. Mind- jciail.tcsoHtn. pályázatokon, ra mert van mondanivaló- | iapítható, hogy egy diploma rendszer nem alkalmas ilyen hármójuk tevékenységét ösz- bemytatokon, az o munkája ja. ) szekapcfcolja a természeti díszili a pusztamérgesi és a inspiráció, a természeti va- rúzsai házasságkötő termelóság különböző szintű és ket. ..Funkcionális terítési mélységű átélése, Interpre- textiljeiig. Iüggönyeim, valatáiasa. Szemereki Teréz ke- mint jes.i tt fali plasztikus Gerle Margit talán legfontosabb alkotói tulajdonsága a kisérle ezó kedv. a műfaj iránti kiapadhatatlan fogékonyság. S még valami: tárTermében Margit pedig a Bartók egy évi ved alkotói pályáját regisztrálták. rámikus és Polgár Csaba textilt.m kézműves meg- gadalmi kérdések iránti ér textiltervező közös tárlata a munkálat sol alakulnak, ké- Bondolati inteni Képcsarnck Gulócsy Lajos szülnek, nyekszem a magam zitasa Eddigi tárlatai mintlátható. Gerle eszközeivel... az emberi eg éyt,z keramikusművész környezetet esztétikusan ala- pontosan ártók Béla Műve- kitani. humánussá tenni.") 0!yan rnChészi kér(iések fog_ lodesi Központban rendezett Tul&jdci.keppen a vélet- íalkoztatták mint például a kamarak:a,líU«t. hozta össze Polgár Csa- Csodatlh kkresú. szabályos (Szemeim Teréz 1960-ban Bá l*xt< eit es Szemereki forgástesteinek lehetőségei érettségizeti a budapesti Terez tceiámiait a szegedi melyek a Nagyapám ujjai Képző- és Iparművészeti bemutatót*remben. Keresve cjmQ múlen teljesedték ki; Gimnázium kerámiaszakán, sem leheteti volna szeren- aztán a repedések proble7ÍTÍÍ?T» Csekovszky Árpád csésebb találkozót szervezni, mntikája később •) kerámia és Jánorsy György növendé- Polgár Csaba egy más mű- anyagában fogalmazta meg kékén; wpiomázott az Ipar- fajban, de azonos alkotói tájélményeit s most újabb művészeti főiskolán. Több szemlélettel dolgozik. Bar- j,,gaimaj. témával jelentkekoUe' tiv szereplés mellett na. drapp és fehér szfnvi- ^t, _1 a Védett növények önálló k'ullitást rendezett lága. a szitanyomat techni- kerámiaes<portjával. A terGi/örbcn Tatán. Monoron és kajával készített faliképei- mészét pusztulására, a körGödöllőn. . Egy formán foglal- nek vissza-visszatérő termé- nyezetszennyezés veszélyeire kaztat a tunkcionális tár- szetl motívumai és a textil hívja fel a figyelmet ezek. Cyalc gondolatokat fegyelme- hol rusztikus, hol puha kel a sajátosan színezett zo szigotybb rendje, és az anyaga harmonikusan képes samott művekkel, melyek a oldottabb játékosan épithe. kibeleliú otthonunkat. kel- nr,vényi lét mikrovilágát tó plasztika világa.") Iemes ke-etet teremteni éle- pásztázzák. Egy bibe. egy Mintha levél formájú tész- tüt.knek. Flsösorban a me- porzó egv rügy, egy virágtaszaggatót használna. Ezek ző növényvilágát menti át szirom egyszerre képes hora levél erezetének nyomát ijT fotóéijárás alkalmazásával, a dozni a maidani pusztulás viselő fv-rnák Szemereki Te- szitanyomat technikai lehe- va,,v a kibontakozás nagy réz kerámiáinak alapelemei, tőségéve! vásznaira. Akár kérdőjeleit Néhány letiszEzekből építi gazdag formai giaf.kui tárlaton is megáll- tult darab visszaidézi keráleleménnyel vázáit, edényeit, nák helvüket ezek a képér- miátáiainak máig tartó élAz organikus természeti for- tékú művtk. Rianás című. ményv .ágát. kagylóvázái ma a lehetőségek sokféle, nyersfeher plasztikus fali- esztétikus és funkcionális ségét kínál.a. Természetesen textilje -elenti alkotói tevé- iakásd:epek. dísztálai lezáírem elégszik mep csupán kenységé..ek egyik útját, ratlanságukkal. nyomott díegyerltp motívummal — sa- míg n má'ikat az Űjjáazüle- sz((é-.ükkel, finom színeikmott. és porcelán tárgyal fel- tés című nyomott-varrott kel újszerű és modern deszínükön őrzik ágak, fatör- kép jelöli kl. koráelók. Szökőkútterve szerzsek. csigák, kagylók nyo- (Ce.'lc Margit Mezőbe- ves folytatása a növényvimail. M;i'tha őskövületeket rénybeji született, a szegedi lágben végzett kutatásainak, látnánk, az egvre elidegene- Tömörkény gimnázium és megvalósulva bizonyára egy dó természet nyomatait, hi- műveszeti szakközépiskola városi környezet kedves teles jeleit mentené legszű- elvégzését követően 1973- színfoltja lehet. kebb kö övezetünkbe. A fe- ban kapott diplomát a Magyebpezexen korongolt gyár Ipa-művészeti Főiskola íunkcioná'ís tárgyaknak is kerám'a-.akán. Sok csoporez>k az organikus rajzola- tos kiái'.iós mellett önállótok a díszei. nagyméretű, an mutatkozott be többek épített edényei is ennek a közölt. Cyulán, Budapesten. lermészeti indíttatásnak em- Szegeden. Makón. Szabadlékét ővik. Határozott, bar- fán é. Berlinben. Frank JáT. L. Sisak István közgazda Aprófalvak nagy gondjai Aprófalvak, kisközségek, van-e lakóhelyén élelmiszer- lásra fordított energia itt is kistelepülések. Csupa kicsi- üzlet, szakbolt, s ha van, mi- idegeket emészt. Érthető, nyítő jelző, amit a lélekszám lyen választékot kínál; tisz- hogy minden ' településen tesz indokolttá, de semmi tán tartják-e a boltot; s va- nem épülhet üzletház, bevámás. Mégis, mintha a hét- jon a lakosok óhajának meg- sárlóközpont, hiszen nem érköznapok során az úgyneve- felel-e a nyitvatartási idő? né még; ám az alapvető cikaett. kistelepülések háttérbe Budapest, s nagyvárosaink kek kínálata a legkisebb faszorulnának fontos, az élet- nem panaszkodhatnak, már luban is életbevágóan fontos, körülményeket meghatározó ami a lehetőségeket illeti, kérdésekben. Ha az ötnapos munkahétre Nemrégiben láthattuk, hall- val° attéré? okoz°" uza" hattuk a tévében, olvashat- va* » x kereskedelemben, tuk az újságban a belkeres- azért vasár»lni végül J, lekedelmi miniszter országgyúhet. S tapasztalható, hogy lési beszámolóját, s az azt épüínek, az iüzl^zakkövető vitát. Ennek lényege fl"hazak- s az aruértékes!~ Sokan úgy vélik: valamiféle megkülönböztetés tapasztalható a kistelepülésekkel szemben. Jó példa erre néhány iparvállalat „kereskedelmi" politikája. Van község, ahol kisüzemet tart fenn egy anyavállalat, amely aztán ha azernb^ortzágosl^ megpróbálják már szol- ^«^nyYtT ^ me 1tékkel gondoikod1ks-johogy ^^ ( lett. Vagy kedvelmTnyes vááruellátásunk színvonala """"Zf sárlást tesz lehetővé a helyi megfelel gazdasági fejlettsé- nem monanaio ei. dolgozóknak. De csak a gyágünk színvonalának: se jobb. Az országgyűlésen az egyik ri alkalmazottaknak, a falusé rosszabb annál. Kiállja a képviselő elmondta, hogy vá- belieknek már nem. nemzetközi összehasonlítás lasztókörzetében 13 olyan fa- A . , . __. ., próbáját is. Nem túlzás: nem- iu van aho) még ezren sem ,A viszonylagos elmaradottegyszer megbámulják külföl- laknak. E falvakban korsze- f38 oka ,e. l®rent is 8azdaságl di vendégeink élelmiszerbolt- rűtlen az üzlethálózat, rend- lertPeszetu. Pontosabban: árjainkat, a bővülő válaszlé- szertelen a, áruszállítás, ki- dekeltsegi kérdés. Üzletet, kot, s ha nem is minden áru- számíthatatlan a nVitvatartá- kisboltot csak akkor nyit vacikkünk korszerű, legalább si idő , maauk kisbolti el_ lakh ha megen. Általa ban vikapható Igaz, a minőséggel maguk a kisooiti ei S2Qnt _ s ez mar országos adók is igénytelenné váltak; jelenség — a kisboltok rendátvesznek mindent, amiteli- kívül alacsony haszonbük raknak a szállítók. Akik kulccsal dolgoznak, alig van m£r nyereségük Különösen az egy községnyi, kisvárosi lakosság. Magyarországon több mint másfél ezer olyan település esetenként már komoly ba jok vannak. Az országos összkép nem rossz. Csakhogy az ember emiatt rosszul jórnak képtelen állandóan országos méretekben gondolkodni bármilyen széles látókörű, megértő állampolgár. S az áruellátás színvonaláról is akképp van. ahol csak néhány száalakul a véleménye, hogy élelmiszer-árusításból származik kevés haszna az eladóknak. Ami reménykeltő lehet: a belkereskedelmi miniszter Pás tónusú színvilág teremt egységes rendet kerámiaművésztienek rusztikusabb és játékosabb pólusa között (Polgár Csaba a Magyar nos irta róla: ..Bevallom, már azt hittem. hogy a keramia műfajának. mint olya i nak. vége. Szerencsére tévedtem. Megielent Gerle Iparművészeti Főiskola tex- Ma.glt. ösztönös nonkonfortiltetvezö szakán diplomázott IPe" ben. Tizenkét esztendeje tar il ugyanezen a minnian al szokatlan iskolákba nem sorolhat oesuvrejével. Es t művész életet Hordozható szilárdságaiért! Ismerve azokat a törvény- készülékek legtöbbje azonszerűségeket, amelyek sze- ban terjedelmessége és viririt a vasbeton készítmé- szonylag nagy tömege miatt nyekben az ultrahang ter- csak nehezen alkalmazható, jed mód van arra, hogy Nem igy az új BÉTA—3 jeultrahangos besugárzással ^^^^ mindi kielégítő pontossággal meg- össze 21 kg A mére6j tarhatározzák a vasbeton épü- tománya 40—80 mikromáletek szilárdsági értékeit. E eodpercig terjed. Film, zene, tánc Programajánlat, napköziseknek Hogy a napközis gyerekek számú általános iskolában, ne unatkozzanak, a Juhász 22-én, csütörtökön délután Gyula Művelődési Központ kettőtől az Északi városrégazdag programot állított szi iskolában Tom és Jerry össze a 19-ével kezdődő hét- kalandjai szórakoztatják a re is. A Kossuth Lajos su- diákokat. ffúti Dugonics mohban Szerdán. 21-én délelőtt a 19-én hétfőn délelőtt 10 T é m s jsko]a tó_ oratól. Az acelvaros titka , „ . „ , . ! " ' , , ...... . torában Nagyne Zsoldos StheTik'meg 'a"lye ekTk Udikó' a Szeged Táncegyüt, g o I .Ai tos művészeti vezetője táncHetfo délutánján. 2 órától, házat tert néDtáncok b a Napsugár táborban Varga fanítására vállalkozik György gitárművész hang- tanltasara is vállalkozik. szerbemutatóva! egybekö- Csütörtökön, 22-én a Naptött zenei műsorát hallhat- sugár napközis tábor lakólják, láthatják a táborosok. nak Nagy Bandó András, Ezt a programot kedden, humorista játékos sportvea DÉLÉP sportnapközijé- télkedőt rendez,a versenyzés ben megismétlik. után mintegy pihentetésképJúlius 20-án, kedden dél- pen Tiszavári József, bűután 2 órától, a Tarján III. vész tart bemutatót. zan élnek; minden második válaszában leszögezte: olyan községünk voltaképpen kiste- ösztönzési rendszert, dolgozlepülés. De akik itt élnek, az nak ki. hogy érdemes legyen alapvető élelmiszer- és ipar- kisboltokat üzemeltetni a legcikkek tekintetében ugyan- apróbb falvakban is. Ha a plyan igényűek, mint a vá- boltvezető, s alkalmazottjai roslakók. Kenyér, tej, zseb- üzletet látnak a boltban, lámpaelem éppúgy kell, minden bizonnyal javulni fog mint friss hús. vagy T-dugó. a kistelepülések ellátása. Az idő itt is pénz, a vásár- Megyesi Gusztáv — Uj térképek A Kartográfiai Vállalat adatait tartalmazza a részlegondozásában több nyelvű, tes térképmelléklettel ellátott országnévjegyzékkel ellátott ... , . . . , politikai világtérkép jelent fuzet- ame'y ujdonsag a meg a napokban. Érdekessé- Piacon, ge. hogy a magyar elnevezé- A vállalat közreadta Másén kívül az illető ország sa- gyarország földrajzi névtáráját nemzeti nyelvén, vala- nak első kötetét is. A már mint angolul, franciául, né- megjelent második kötethez metül, oroszul és spanyolul hasonlóan a legfontosabb hais megnevezi az adott tájat, zai domborzati, táj- és vízvárost. földrajzi egységet. A neveket tartalmazza a gyűjFöld valamennyi országának temény. «