Délmagyarország, 1982. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

Mennyit ér a diploma? Munkásszemmel Alapállásom jeleáni. álljon itt Moldova György új könyvének mottója: „Az élet harc — mondta Túró bácsi a Pénzügyőr kocsmá­ban —. és aki ezt nem érti. zsí­ros kenyeret vacsorázik — halá­los vékonyan megkenve!" Á vitaindító cikk szerzője nem csak diplomások hozzászólására számit. Ez a tény. valamint az a határozott véleményem: a ma­gyar munkás alapvető érdeke, hogy társadalmi és gazdasági munkáját céltudatos, elkötelezett, felkészült, elégedett, példaadó ér­telmiségiek vezetésével végezze — indít arra, hogy a témában próbáljak „munkásszemmel" né­hány gondolatot megfogalmazni. Értelmiségi és munkás egymás nélkül, egymás ellenére értelmes, hasznos munkát nem végezhet. Ezek után vissza az alapkérdés­hez. Mennyit ér a diploma — munkásszemmel? Szerintem a maga nemében annyit, mint a szakmunkás-bizonyítvány, vagy uram bocsá'. az) autóvezető jogo­sítvány. Feltételez bizonyos szin­tű felkészültséget az adott terü­letre. Ez a feltételezés mennyire jogos? Az élet dönti el. Ez a le­egyszerűsített. sarkított vála­szom. Természetesen elismerem, ma minden szakmunkás kap képzett­ségének megfelelő munkát, eset­leg magas fizetést is. Ugyanak­kor számos diplomás kénytelen hivatalnoki, adminisztrátori mun­kát végezni pályája kezdetén. Aki ezen ilyen. vagv olyan oknál fogva nem tud túllépni, az dip­lomás marad, nem válik értelmi­ségivé. A „diplomás" és „értel­miségi" közötti minőségi különb­ség. nem hiszem, hogy csak az én egyéni, esetleg sajátos érték­ítéletem szüleménye. Értelmiségi­vé válni. értelmiségiként élni minden korban küldetés. A sta­tisztikai adatok tükrében ma Ma­gyarországon nehéz küldetés. F/zen tehetségünk, gazdasági lehetősé­geink függvényében változtatni szükséges. Megtérül-e a képzésre fordított töke? A vitaindító cikk tényszá­mai, melyek az „előállítási árun­kat" mutatják, számomra ellen­szenvesek. Helytelen, etikátlan kiragadni ezeket az adatokat. Nemcsak a felsőoktatásra, de minden oktatásra fordított tőke megtérül. Ezt bizonyítja az em­ber és a társadalom fejlődése. A költségeket vizsgálni szükséges és hasznos, de csak folyamatában, történelmi szemlélettel. A min­dennapi használatra rendszeresí­tett rőf ebben a vonatkozásban hamis. A tudás felhasználhatósága tár­sadalmi igény. A társadalom igényli a felsőfokú képzést, a tu­dás felhasználható. Más kérdés, hogy mikor és hol. A diploma az egész országban érvényes, de nem bárhol kamatoztatható. Az agrárértelmiségnek csak kis há­nyada dolgozhat a fővárosban vagy nagyvárosokban. Ugyanúgy, mint hogy uránbányász sem lehe­tek Szegeden. Ezek objektív gá­tak. melyek nagy valószínűséggel a jövőben is megmaradnak. A tehetségek érvényesülésenek van­Attól függ, milyen... A kérdésre a válasz már attól is függ. hogv milyen diploma. Én jelenleg érettségiztem. így a pá­lyaválasztással kapcsolatban — bár viszonylag szűk rétegen belül, de — módomban állt felmérni, hogy minden diplomának más­más az értéke. Kicsit olyan ez, mintha a múlt rendszerének cí­men pótolná. A társadalmi tudat jelenleg azon a fejlettségi szinten áll, hogv egészen más kategória a „doktor úr", mint az agronó­mus. Bár ez valóban szélsösége:­és elég elcsépelt példa, de sze­rintem ennek segítségével fel le­het fedezni az egyik hibát: még­pedig azt. hogy a két pályára felkészítő oktatási intézmény színvonala közt különbség van. Éppen ezért gyakran előfordul, hogy a felvételiző a kialakult ér­tékrend miatt dönt valamely pá­lya mellett. Konkrétan, van olyan ismerősöm, akiből sokkal jobb agronómus lett volna, mint' orvos (a példánál maradva), de mégis nak szubjektív gátjai is, ezek azonban kevésbé magasak, lé­gy őzhetőek. „Mérnök úr — hat elemivel." A megye üzemeinek élen. a cikk szerint, meglepően képzetlen ve­zetők is állnak. Mennyire látszik ez a gazdasági eredményeken? A választ nem ismerem. Tény azon­ban, hogy a gazdasagban ma csak a „manager típusú" vezetők rúg­hatnak labdába. A vezető alkal­masságát naponta megkérdőjele­zik vagy igazolják a gazdasági eredmények A diplomát már nem állíthatjuk ilyen kemény feltételek elé. (Sajnos!) Köztu­dott, hogy a vezetés külön, sajá­tos tudomány. Elsajátítása szak­mai képzés kereteiben már nem elképzelhető. Vezetőképzés folyik, és ez így jó. Vezetőnek Horváth Edék. Burgert Róbertek, Demján Sándorok stb. sokasága szükségel­tetik. A kenyér ára. Tény, hogy az anyagi javak nagy többsége ugyanazon az áron áll (vagy nem áll) munkás és értelmiség rendel­kezésére. Az alapfeltételek azon­ban nem munkás—értelmiség kö­zötti egyenlőtlenség aspektusában vizsgálandók. Inkább: állampol­gár—állampolgár vonatkozásában. Ez megoldandó, megoldható fel­adat. Az osztályhoz vagy réteghez tartozás nem jelenthet a szocia­lista társadalomban kiváltságot, sem hátrányt. Visszautasítom azt az értelmi­ségi meditálást is, amely szerint: az értelmiségi képzettségénél fog­va, nívósabban, értelmesebben tud élni az anyagai javakkal, s ez egyben erkölcsi alapot ad szá­mára, különösebb indokolás nél­kül is, hogy magának nagyobb fi­zetést követeljen, mint bármilyen munkásé. Találkoztam ilyen szemléletű „diplomással" is. Ki menjen vidékre? A kérdést adminisztratív úton megoldani nem lehet. Az anyagi ösztönzés határai végesek. Sokkal inkább szemléletváltozás az. ami a prob­lémát megoldhatná. Az értelmi­ségnek fel kell ismernie: ma Magyarországon város és vidék közt már nincs olyan szakadék, mint vélik. Európai módon és színvonalon lehet élni ma Móra­halmon hasonlóképpen, mint Szegeden. S hogv ez még inkáb'o igaz legyen, ezért az értelmiség tehet legtöbbet. Egyes pályák elnőiesednek. Okai rendkívül bonyolultak. Pél­da erre a pedagógus pálya, vala­mint a szövő-fonó szakma. Előb­bi pályán felét lehet keresni, mint utóbbi szakmában. Mégis, mindkettő „elnőiesedett". Vajon miért? Végezetül, mint munkás, tény­ként elismerem, egyes értelmisé­gi pályák anyagi elismerése el­maradt a társadalmi hasznossá­gához mérten. Ez azonban nem az összes magyar értelmiséget je­lenti. Az ilyen egyenlőtlenségeket meg kell szüntetni. Nem a mun­kások vagy parasztok ellenében, de az egész társadalom hasznára. BECSEI SÁNDOR, a Taurus Gyár munkása VERTEL JÓZSEF: BADACSONY Attól függ, hogyan értéketik... A diploma nem szerencséhez kötött lottófőnyeremény. A diplo­máért több éven keresztül, ke­ményen kell dolgozni. Diploma nélkül sem országunkban, sem határainkon túl. egyetlen orvos sem gyógyíthat, egyetlen jogász védelmet nem nyújthat. A többi diplomának nincs ilyen „tekin­télye". A vitaindító cikkben olvashat­tuk. hogy 6—8 általános iskolai végzettséggel kinevezett „mér­nök". illetve „főmérnök" irányít­hat. Országunkban felszabadulá­sunk óta, csaknem 40 éve folyik és egyre bővül az ilyen irányú felsőoktatási képzés. Melyik kis­az orvosi pályát választotta, mert tudása alapján valószínűleg oda is fel fogják venni. Egyszóval „túl okos" agronómusnak. Én megértem és hasznos dolog­nak tartom, hogy nem minden egyetem színvonala egyforma. A. is érthető, hogy kevesebb ponttal be lehet jutni Gödöllőre, mint a SZOTE-ra. Nyilván hiszen ielen­ieg több ió mezőgazdászra van szükségünk, mint orvosra. Ré­szint amiatt is. hogv nemréa is­mertük fel a mezőgazdaságban rejlő óriási lehetőségeket. Ezét kiaknázásához azonban valóban jó. megfelelő fantáziájú mező­gazdász kellene. De a jó képes­ség ismét oda vezet, hogy az il­lető „túl okos" lesz. és inkább el­megy orvosnak. (De milyen or­vosnak? ... és milyen állásba?) Aki mindezek ellenére szeretne diplomát: FAZEKAS ANDREA, Szeged, József Attila sugárút 45. iparos (aki mellesleg komoly adó­fizetője lenne az államnak) kap­hat működési engedélyt szak­munkás-bizonyítvány nélkül? Egyetlen egy sem! A kontárokat büntetik, értük felelősséget sen­ki nem vállal. Ezek után felmerül a kérdés, vajon milyen irányítást, támoga­tást, értékelést várhat a kezdő diplomás az olyan vezetőtől, aki végzettség néfkül került a rang­létra magas fokára? Az ilyen ve­zető mellett a diplomás vagv el­satnyul, vagy beszűkül. Esetleg továbbáll, ha van hová. Ha nincs, úgy elkezdődik a ke­nyérharc. Ami lassan, de biztosan felörli az idegeket. Előbb-utóbb az egyik távozni kényszerül. A távozó nyilván a diplomás. Akit felkészítettek a szakmára, a szak­ma szeretetére, az emberi meg­becsülésre. A fondorlatos ügyes­kedés nem kenyere. Ha azonban mindkettő marad, a vezető munkájához kell a ga­rancia. Óh, van garancia. A dip­lomás megalkuvóvá válik. A hát­térben meghúzódva, hangyaszor­galommal. szerényen dolgozva magát beskatulyázva, kis és na gyobb eredményeket leimutatva, a főnöknek megvan a garancia. Látszólag béke van. Ezek után nem kell csodálkoz­nunk. ha a vegyészből folttisztí­tó, a gépészmérnökből benzinku­tas. az agrármérnökből fóliázó maid piacozó válik. Hisz szakte­rületükön nem kis létszámmal szakképzetlenek ülnek. Végezetül néhány kérdés. Va­ion még meddig? Amíg csak te­hetik? Lehet húzniuk az időt. akár nyugdíjazásukig? LÁSZLÓ SÁNDOR nyugdíjas „Megnemesített tömegkönyv" (Nem véletlenül szerepelt az idei könyvhét plakátján a ván­dor könyvárus — Knerék címere. Centenáriumát ünnepli ugyanis a gyomai Kner Nyomda, a magvar tipográfia megújító műhelye, melynek alapítója, Izidor, a kö­vetkezőket írta: „Pénz. hozzáér­tés és szaktudás híján — kontár­ként — 1882 június közepén nyi­tottam könyvnyomdát olyan he­lyen. ahol ez a foglalkozás nem­csakhogy fellengzős ábrándokra nem jogosított, de a megélhetés reményével sem kecsegtetett." A gyomai officina nemzedékről nemzedékre hagyományozta a mesterség szeretetet, a könyv iránti vonzalmat, a tipográfia megújító törekvéseit. A nyomda­alapító legidősebb fia,'Kner Imre egyszerre volt gyakorló nyom­dász. tervező, tipográfus, könyv­művész és elméleti szakember. A család harmadik generációjának tagja, a „Kner unokák" egyike. Haiman György, Gutenberg-díjas könyvművész, a Magyar Iparmű­vészeti Főiskola typo-grafikai tanszékének vezetője. egyetemi tanár, a Kner-hagyaték tudós gondozója ) — Én is, mint a család leg­több tagja, már gyerekkoromban ott éltem a szedőtermek betű­szekrényei között, a nyomdagépek közelében, s ott is tanoncoskod­tam. A gyomai nyomda sajátos szellemét nemcsak nagyapámtól. Kner Izidortól és nagybátyámtól, Kner Imrétől vehettem át. de olyan szakembergárdától, amihez hasonlóval azóta sem találkoz­tam. Nyomdászgenerációk éltek Gyomán, jellemzőjük volt a pon­tos, fegyelmezett munka, a kivé­teles hivatástudat, a hatalmas ta­pasztalat, a példamutató össze­szokottság. Sok mindent kaptam ott útravalóul. 1942. január 20-án például egy levelet a munkaszol­gálatos Kner Imrétől. Ebben mintegy rámtestálta munkásságá­nak folytatását. Ez a levél „affé­le szellemi végrendelet arról, hogy < mi, hogyan és miképpen, mikor és miért lett — írta —. olvasd el majd akkor, ha már én nem leszek..." A könyv művészete címmel 1972-ben jelentettem meg Kner Imre dolgozatait, tanulmá­nyait, tipográfiai eszmefuttatása­it, ezt a — szavai szerint — „megírandó, de talán soha meg nem íródó könyv"-et. 1979-ben A Kner család és a magyar könyv­művészet címmel készítettem mo­nográfiát, és A könyv műhelyé­ben című kötetemben Tótfalusi Kis Miklóstól Knerékig kisértem végig a magyar könyvművészet történetét. (Ezekből a könyvekből sok min­den kirajzolódik a tanítómeste­rekről. Szobájának csöndjét is a nyomdaalapító bajszos szobor­portréja vigyázza. De vajon ho­gyan él emlékeiben a gyomai nyomda két kiválósáaa?) — Nagyapámnak spontán, ösz­tönös érzéke volt a közügyek iránt. Közvetlen, természetes em­ber volt. kedvesség és nyitottság jellemezte. Szeretett mindenütt ott lenni, tevékenyen részt vál­lalt a község ügyeiből éppúgy, mint a magyar iparostársadalom gondjaiból. Imre szinte gyermek­kora óta a nyomda fejlődésének mozgatórugója volt. Nem elége­dett meg a felületi jelenségekkel, igyekezett mindennek a mélyére hatolni, megkeresni a miértjét. írásaiban, cikkeiben egyértelmű-' en bizonyította tudatos tevékeny­ségét. (Haiman György maga is alko­tóművész és pedagógus. Indítta­tásait a gyomai Kner Nyomdából hozta, fcét évig, 1947—48-ban igazgatója is volt a műhelynek, ám ma más körülmények között a feladatok is módosulhatnak. Vajon miként vélekedik ma a könyvművészet feladatairól. a könyv szerepéről?) — Minden generáció igyekszik földolgozni az elődök tapasztala­tait. Kneréktől sok hasznos szel­lemi útravalót kaptam, de nekem már mások a feladataim, változó közegben új és új problémákkal kell szembenéznem. Azt a meg­győződést kellett kialakítanom, hogy a tipográfiának, s ezen ke­resztül a könyvnek, kettős fel­adata van. Részint olvasási és információközlési eszköz, s mint ilyennek, a legtökéletesebbnek kell lennie, alkalmazkodva a társadalmi és emberi életfunk­ciókhoz; másrészt nem hanyagol­ható el a könyv esztétikai külde­tése sem. De a kettőnek csak együtt van értelme, egymást kell szolgálnia. A könyvnyomtatás több mint 500 éves történele azt is bizonyítja, hogy sohasem hagy­hatók figyelmen kívül az eszmei tényezők — minden könyvnek szolgálnia kell valamilyen ügyet! (Szeptember végén rendezik meg a nyomdaalapítás centenáriu­mi ünnepségeit a Magyar Tudo­mányos Akadémián és a bölcső­helyen. Gyomán. .4 Békés megtiei városban ismét megnyílik Kö­zép-Európa egyetlen nyomdaipa­ri múzeuma, és fölavatják Kiss Nagy András szobrászművész Kner Izidor és Imre portréiával díszített emlékkövét. Mit vár az ünnepségektől Haiman György?) — A mai magyar könyvnek egyéni stílusa van. ez elsősorban a Knerék által képviselt törekvé­sekből táplálkozik. Véleményem szerint nélkülük teljesen más lenne a mai magyar könyvművé­szet karaktere. Jó lenne, ha er­re minél több embert döbbente­nének rá a jubileumi események. Hozzáférhetőbbé kellene tenni méginkább a könyvet, s erősíteni kéne azt a nyomdai szemléletet, hogy az igényesség, a szépség, a precizitás nemcsak az exkluzív kiadványok sajátossága. Kner Imre szavaival, re kellene irá­nyítani a figyelmet a „megneme­sitett tömegkönyvre". TANDI LAJOS

Next

/
Thumbnails
Contents