Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-29 / 124. szám

VITA 1 Mennyit ér a diploma? Az elmúlt hónapokban lezajlott ifjúsági parlamenteken olykor igen élesen kerültek szóba a pályakezdő értelmiség gondjai. A felszólalók közül sokan vélekedtek úgy, a diploma devalválódott, a pályakezdők sem anyagiakban, sem erkölcsi megbecsülésben nem kapják meg. amit joggal elvárnának a társadalomtól. Sőt. szakképzettségüknek megfelelő alkotó munkát sem mindig végezhetnek. Szerkesztőségünk vitát indít a pályakezdő diplomások helyzetéről. Vitaindító cikkünk után várjuk olvasóink, az érdekeltek, fiatalok és idősebbek. diplomások és nem diplomások véleményét az alább fölvázolandó kérdéskörről, a megoldás lehetőségeiről. A szegedi szalámigyárban mintegy harminc élelmiszeripari üzemmérnök dolgozik beosztott ügyintézőként. Gyakran előfordul, hogy még ezekre az állásokra is várni kell. addig a húsüzemben, fizikai munkán helyezik el a jelentkezőket. Állást kereső pedagógus szinte mindenütt elutasításra talál a városban. Orvossal, jogásszal is hasonló a helyzet. Városunkban — más oktatási központokhoz hasonlóan —, úgy tűnik, keveset ér a diploma. Túlképzésnek tetszik a dolog, elképesztő pazarlás folyik a megszerzett tudással, szellemi értékkel, s az ehhez szükséges társadalmi ráfordításokkal. Mindez azért, mert a társadalom nem •képes a munkaadók, s a pályakezdők érdekeit összhangba hozni. Másutt ugyanis krónikus a hiány azokból a szakemberekből, akik itt egy beosztott adminisztrátori állásért tülekednek. Az elegendő állás hiánya a városban kitermeli a szokásos anomáliákat: alacsony bért. a nem szakképzettségnek megfelelő foglalkoztatást. A szóbeszéd szerint, arról is érdekes statisztikát lehetne készíteni, az utóbbi tíz évben a szakmájukban elhelyezkedett diplomások közül kinek milyen beosztásban dolgoznak — a szülei. MEGTÉRÜL-E? Csongrád megyében egv felsőfokú végzettségű szakember ..termelése" — táplálása, ruházása, oktatása — a megyei munkaügyi osztály számítása szerint átlagosan 1 millió 348 ezer forintba kerül. Egy szakképzetlen munkaerőé mintegv 686 ezer forintba ba. Az összegen természetesen mindkét esetben osztozik a család és a társadalom. Megtérül-e vajon a diplomás kiképzésének tetemes többletköltsége? A munkahelyek olyan szakembereket kapnak-e. amilyenekre szüsegük lenne, s a pályakezdő fiatalokat a tudásuknak megfelelően foglalkoztatják-e. s megfizetik-e őket a tanulásba fektetett munka arányában? I A pályaválasztási intézet munkatársainak reprezentatív felmérése szerint néhány szegedi és Csongrád megyei üzemben a megkérdezetteknek csak 40 százaléka elégedett jelenleg végzett munkájával. A többiek úgy vélték. munkájuk nem vagy csak részben igényli tudásukat. Mindez fölveti a kérdést: szüksége van-e egyáltalán rájuk a társadalomnak? (Vagy: jól mérik-e föl saját helyzetüket?) Igénvli-e tudásukat, képes-e fölhasználni azokat a szakismereteket, amelyekkel az oktatói intézetek tol vértezik őket? Arra képez-e a felsőoktatás, amire a gyakorlatnak szüksége van? Gyakori vélemény a munkahelyeken, hogy az egyetemről érkező diplomás ..nem ebben a világban él". a gyakorlatban nem ért semmihez. Elméleti tudását a munkahelyek gyakori technikai elmaradottsága miatt nem képes fölhasználni, egy rutinos szakmunkás ..kenterbe veri" a pálvakezdö mérnököt. Ezért a munkahelyek gyakran jelentéktelen feladattal bízzák meg a kezdőt, szokja meg a helyet, szabaduljon meg az „ugorjunk neki. és váltsuk meg a világot" gyerekes illúzióiától. A pályakezdők ezért úgv érzik, amit tudnak, sem használhatják fel. az idősfebbek a kenyerüket féltik az ő tudásuktól, és ahol csak lehet, betartanak nekik. Az idősebbek viszont úgy vélekednek, a kezdők semmibe veszik a tapasztalatot.' azonnal fölforgatnák a munkahelyek évtizedek óta bevált rendiét. Vajon menynyire mélvek a munkahelyeken ezek a nemzedéki jellegű. de annál szélesebb, tudásbeli. világszemléletbeli különbségeket is takaró ellentétek? Napjainkban az érvényesülésnek még mindig legfontosabb fokmérője a beosztás. Azokban a vezető beosztásokban. ahol a rutin és a naprakész tudás konfliktusában kellene olykor dönteni. többnyire szintén idősebb emberek ülnek. Valamennyien képesek-e személves érdekeiktől, elfogultságaiktól függetlenül dönteni? MÉRNÖK ŰR — HAT ELEMIVEL Valóban olyan kevés-e a hely, mint ahogyan az első pillanatban látszik? Nem kívánom fetisizálni az egyetemen, főiskolán szerzett diplomát: nem mindig takar meggyőző tudást. Nem becsülöm le a tapasztalatot: évtizedek gyakorlata kellő intelligenciával és önképzéssel párosulva, pótolhatja a könyvekből szerzett tudást. Mégsem árt elgondolkozni az 1980. évi népszámlálás Csongrád megvei adatait összegező könyv néhány adatán. 1980-ban a műszaki igazgatók, vállalati főmérnökök. vállalati műszaki vezetők közt akadt olyan, aki nem végezte el az általános iskola 6. osztályát sem. Ugyanilyen beosztásban 6—7 általánossal ketten dolgoztak a népszámlálás idején. 8 általánost végezve 14en. szakmunkás-bizonyítvánnyal 10-en, egyéb középiskolával 114en. A műszaki csúcsvezetők több mint 40 százalékának nem volt felsőfokú végzettsége. A IŐOSZtály- és osztályvezetők 63 százaléka. az üzemvezetők 25 százaléka, a művezetők és főművezetők 8.3 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel. A műszaki fejlesztők, tervezők. szakértők közül mindössze 36.1 százalék volt diplomás. A mérnöki beosztásban dolgozó 988 ember közül 199-nek nem volt mérnöki képesítése. A főkönyvelők, gazdasági vezetők közül nem egészen 30' százalék rendelkezett csak felsőfokú végzettséggel. Ket év alatt aligha változott gyökeresen a helyzet, Ennyire pedig nem rossz a szakemberhelvzet. még akkor sem. ha műszaki felsőoktatási intézmény nem is működik a megyében. Ügy tűnik, inkább a rotációval van probléma: akit egyszer kineveztek egy beosztásba, annak a tudását soha többé nem mérik senkiéhez. Ha semmi hasznosat nem is csinál ott. akkor sem vonják meg tőle a bizalmat. Lehetne-e ezen a gyakorlaton változtatni. kinek, és hol kellene elkezdeni? NEKÜNK IS ANNYI A KENYÉR ... Ezzel kezdte az MTESZ egyik tanácskozásán hozzászólását egy fiatal szakember. A munkaügyi osztály adatai szerint egy átlagos. csaknem másfél millióért kiképzett, felsőfokú végzettséggel pályakezdő Csongrád megyében 2 ezer 885 forint munkabérrel rendelkezett 1981-ben. Ebből kellett albérletet fizetnie, családot alapítania, gyermeket nevelnie, lakásra gyűjtenie. Emlékeztetőül: a Központi Statisztikai Hivatal által bejelentett adatok szerint Magyarországon a munkások és alkalmazottak havi átlagbére 1981-ben 4 ezer 720 forint volt. Arra a kérdésre, az anyagiak szempontjából megéri-e tanulni, kiábrándító választ ad a következő összehasonlító adat: a pályakezdő diplomások fizetésének átlaga mindössze 46 forinttal haladja meg a középfokú képesítést szerzettekét. Ráadásul 3— 5 évvel később. 21—24 éves korukban kapják kézhez első fizetésüket. Mondhatná valaki: ezután azonban gyorsabban emelkedik a fizetésük. Nos. a munkaügyi osztály számítása szerint az átlagkeresetek is csak a 30. életév táján érik utol a fizikai dolgozókét, az úgynevezett életiövedelem — a munkába állástól keresett pénz összege — viszont csak 41. éves korban haladja meg a fizikai dolgozókét. KI MENJEN VIDÉKRE? Van-e ma nálunk értelmiségi túlképzés? Mindenesetre, különbség van az állások kínálata és a jelentkezők száma között. Ez a tény fölvet? a kérdést: jól tervezik-e nálunk a magasan kvalifikált munkaerő képzését? Évtizedekre előre kellene fölmérni az egyes szakmák szükségletét; le-' het-e ennyire előre látni? Tervezhető-e egyáltalán a szakemberszükséglet. milyen távon és mekkora potnossággal? Az oktatási központokban — így Szegeden is — a túlképzés jelentősnek mutatkozik. Másutt — a nagyvárosoktól távoleső falvakban, tanyákon — igen kevés a szakember. A munka pedig olykor színvonalasabb lenne ott. mint üzemmérnökként, vagv pedagógusként adminisztrátorkodni a nagyvárosban. Hogy ez miért alakult így? Szerintem a kisebb településeket háttérbe szorító településfejlesztési politika miatt. A bérek miatt. A nagyvárosokban levő nagyobb társválasztási lehetőségek miatt. (Ne feledjük, egyes értelmiségi szakmák jelentősen elnőiesedtek.) Nem haszon nélkül való az okokat kutatni, hogy megoldást találhassunk a problémára. Sem az egyénnek, sem a társadalomnak nem jó ugyanis a jelenlegi helyzet. Sok javaslat fölmerült, a pályázati rendszerben egynémelyik testet is öltött. Hallottam olyan véleményt: utasítsák kötelező jelleggel a pályakezdőket oda. ahol' a társadalomnak a legnagyobb szüksége van rájuk. Rájuk költötte az állam a sok százezer forintot. érezzék erkölcsi kötelességüknek, högv a tőlük telhető módon viszonozzák ezt! Más azt javasolta: vegyék el a diplomát attól. aki nem megy el oda dolgozni, ahol van állás a számára. Hallottam olyan érvet is: ha en> ek vagy annak a befolyásos emb<vnek a csemetéiétől nem kérik számon, hogy tiszteletben tartsa a társadalmi érdeket, mi jogon vár iák el a többitől? Megint más azt ajánlotta, csak olyat Vegyenek föl a főiskolára, egyetemre. aki vállalja, oda megy dolgozni, ahová híviák. Ma, amikor a társadalmat leginkább az anyagi érdekeltség mozgatia. bölcs dolog volna-e a kvalifikált munkaerő efféle ..röghözkötése"? Az érdekek egyeztetésére két másik megoldás kínálkozik. Az egyik az anyagi ösztönzés: ha valahová nem kapnak szakembert. ott a kereslet-kínálat klaszszikus törvényei szerint addig emelni a béreket, míg nem akad vállalkozó. Háromezer forintért Irakba sem menne el senki építkezni! Igaz, az ottani magasabb bért nem a magyar állam fizeti. De hát fizet a magyar állam is igen magas' összegeket némely hiányszakmák képviselőinek. Miért ne lehetne ugyanezt a pályakezdő értelmiségre is alkalmazni? Ha erre nincs pénze a társadalomnak. elképzelhető olcsóbb megoldás is: olyan munkaerőmozgást megvalósítani, amelyben a tehetség, a rátermettség döntené el. ki kerüljön az egyén számára kedvezőbb lehetőségeket nyújtó munkahelyre. Ehhez természetesen arra lenne szükség, hogy aki a jobbnak ítélt munkahelyen keveset produkál, attól valamilyen nyilvános és legális módon meg lehessen szabadulni. Ez utóbbi miatt — mai közállapotainkra való utalással — többen naivnak, megvalósíthatatlannak érezték a javaslatot. Az olvasóknak továbbítom a kérdést: mennyit ér hát való iában a diploma? Jelenlegi helyzet nem vezet-e hosszabb távon az értelmiségi pályák presztízsének csökkenéséhez, az ott folyó munka színvonalának visszaeséséhez? S megengedhetjük-e magunknak ezt olyan időszakban. amikor lépten-nvomon halljuk-mondiuk a mélységesen igaz közhelyet, hogv a leggyorsabban és legiobb áron értékesíthető árunk a szellemi kapacitás? TANÁCS ISTVÁN Herceg Árpád Három napig... Három napig ki se léptem a szobából, süket voltam ajtócsengőre, utcazajra, a szemközti házban pucéran futkosó nőnek három napig nem integettem, az őrült-város is gazda nélkül maradt. Olyan volt ez az álom. mint egy hétvégi nagy hajókirándulás a Mississippin; lassú szél borzolgatta az emlékeket. pókok, pillangók, vadgalambok úsztak el nem messze szívemtől. s én csak ültem és könyököltem és néztem utánuk. nem gondoltam hálóra, puskára, késre. Három napig kenyeret ettem és aludttejet: istállószag. borjúbőgés lebegett a pincezugban, s nem volt az orrfintorgató, istenemre nem! migrént se kaptam, mint az autótülköléstől. Férfimunka volt. igen! A koponyakertbűi végül minden ajtónállót kisöpörtem! Összetörtem ezt a gyémántkeménv üveglapot homlokom mögött, s zsebeimből a dédelgetett hajtincseket is kiszórtam. Falutörténet kérdőjelekkel K

i őrzi meg. ki menti át az unokáknak a magyar falvak történetét? Például a Baranya megyei Levéltár kétségtelen, hogy feladatának tekinti a maga eszközeivel. Szerzőikutatói munkaközössége hat éve dolgozik egy megyei helytörténeti lexikon összeállításán; az első kötet nár év múlva megjelenik. Veszprémben már elkészült egy ugyancsak megyei helytörténeti lexikon, s hasonló törekvésekről tudunk Zala és Vas megyében is. A települések legfontosabb gazdasági, néprajzi stb. adatanyaga, rövid története több megyében így hozzáférhetővé válik. Egy lexikon speciális feladatkörén belül. De ott, helyben.' ott ki meséli tovább, ki jegyzi fel. mi történt a faluban 1914ben. 19-ben és később, legalább a nagy történeti sorsfordulók környezetében? A tanácselnök? (Nem hatásköre.) A pedagógus? (Melyikük.) A plébános úr? (Ö már inkább... A parókiákon vezetik az úgynevezett „História domus"-t.) Van. ahol több évszázadra visszamenően, és napra készen, hiteles adatokkal jegyzik fel: mi történt a faluban. Vagy a honismereti szakkörök? Van belőlük az országban legalább félezer. Megyénként működik belőlük 30—40. s vannak ifjúsági (iskolai) szakkörök is. Itt már lehet némi remény, bár a helytörténeti adatok gyűjtése náluk sem rendszerezett, nem is várható, s a munka általában a szakkörvezető érdeklődési körétől függ. Vagy az egykori néptanító?.!. Létszámuk gyérül, erejük fogytán. Van. aki nekilátott közülük, hogy összegyűjtse. feldolgozza legalább azt a három-négy évtizedet. amit szemtanúként ismer, amit a faluja népével együtt sorsukkal azonosulva megélt. Az ilyen falu szerencsésebb. mert legalább néhány tucatnyi gépelt papíron — kedvtelésből?, társadalmi elkötelezettségből? meg van írva a legfontosabb adatokkal. nevekkel és eseményekkel hogy milyen is volt az a falu Például a két világháború között. Nagy kár. hogy bizony kévés ilyen „krónikás" akad. Az utóbbi tíz évben Baranya megyében tanácsi rendelet alapján mindenütt rendszeresen jegyzik és évente összeállítják a községek krónikáját. Ezzel nincs bai. s egyszer, ha korszakká rendeződnek az évtizedek, majd csak lesz valaki., aki megírja községeink újabb történetének egy új fázisát. Persze, legkevésbé sem kiadásra szánt kéziratokról van szó. Inkább 15—20 gépelt oldalnyi összefoglalásokról, amiket 4—5 példányban eljuttatnak a legfontosabb helyekre, illetve megőriznek a község dokumentumai között, ötven-száz év múlva eme összefoglalásoknak igen becses értékük lehet! Ahogyan Pótolhatatlan érték lehetne a most negyven-ötven évvel ezelőtti falutörténeti summázatnak is — ha lennének ilyenek. Hiszen története minden magyar településnek van. Némely*; ké 2—300 évre. a másiké az Árpád-korig, esetleg Pannóniáig, vagy még korábbra is visszanyúlik. Ezt az időszakot általában kellően megvilágította a tudomány. Vallanak a kövek, a csontok, a barázdából kiömlő pénzesköcsögök: a várhegyek, a romok, a középkori, s újabb kori birtoklevelek. periratok és okmányok a levéltárakban. Sajnos, helytörténeti léptékekben jóval kevesebbet tudunk arról. mi is történt X. vagy Z. faluban a múlt század végén? Hogyan élt a nagybirtok szorításában: milyen volt gazdasági és társadalmi rétegezettsége, hogyan vészelte át a válságokat, hányan „tántorogtak ki" az Üjvilágba megélhetésért? Milyen volt a falu nyelve, kultúrája; szokásvilága, viselete; hogyan különült el. vagy miként fért össze a sváb. a bosnyák, a szerb, a sokác, a horvát. .a román, vagy a szlovák paraszt a magyarral? Hány embert vittek el a frontokra tizennégyben: ki maradt özvegyen-árván; ki lett vöröskatona, odaért-e a fehérterror lincselő öldöklése: mi volt az a „bolettás világ"; hogyan változott _ szerkezetében, életében, szokásában a lalu a negyvenes évekig? Volt-e Kálót. Kalász. Szívgárda; milyen volt a leventemozgalom? Volt-e iparosegylet, gazdakör, olvasókör, műkedvelő színjátszás, Gyöngyösbokréta. ezüstkalászos tanfolyam, szabadművelődési előadás a téli estéken? Ki volt a falu tanítója? Fölvéssük-e. felíriuk-e a nevét valahová? Volt-e SS-toborzás vagy szembeszegülés vele a faluban? S a legújabb korszakok: hogyan szabadult fel a falu. s indult új élete felé? Kitelepítések, népmozgalmak: székelyek, csángók, szlovákiai magyarok; negyvenes évek. ötvenes évek. tsz-szervezések .. . Kik vetették meg és milyen erőfeszítésekkel a mai mezőgazdaság alapjait? Följegyzi-e nevüket valaki? Megannyi kérdés . i. Egyszer szólni kellene már. s szembenézni őszintén mindennel, ami történt, ott helyben is. És számot adni az objektív tenyek ismeretében, hisz ez a korszak ma már — história. S ha nem teszi meg valaki? Lassan mindent elmos a feledés, a homályosuló emlékezet. S ha ..stószban" maradnak az egyébként felelősséggel a múltból jövőbe tekintő áldozatos jóakarat írott vagy íratlan helytörténeti cédulái, akkor a magyar falvak túlnyomó részében egyszerűen kiesnek történeti korszakok. Felelősség ez? Igen. mindenképpen. Korunk felelőssége. A mienké. akik ma élünk, s kisebb-nagyobb mertékben emlékszünk a szülőföld közelebbi múltiára. Mert ötven-száz- év múlva az utókor, közelebbről pedig már az ezredforduló is ránk kérdez majd. S mi még csak ott tartunk, hogy mi is kérdezünk: ki őrzi meg. ki menti át ott. a helyszínen a magyar falvak történetét? Anélkül, hogy válaszolni tudnánk rá. WALLINGER ENDRE