Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-22 / 118. szám

10 Szombat, 1982. május 22. Személyes izzással beszélgetés Szokolay Sándorral zenéröi, Kodályról Szokolay Sándor sokféle szerepben kerül szóba, a sajtóban, s a társadalmi-művészeti életben. ötvenéves múlt: éppen negyedszázaddal ezelőtt, 1957-ben nyert zeneszerzői diplomát?, de már ezelőtt is aratott külföldi sikereket: díjat nyert 1955-ben a varsói, 1957-ben a moszkvai, 1959-ben a bécsi VIT-en. Hegedűversenyét 1956-ban a varsói Wieniawgki zenei versenyen díjazták. Kétszeres Erkel-díjas, Kossuth-díjas. Dalművei: a Vérnász (1963), a Hamlet (1968), a Sámson (1972) elismerést szereztek a modern magyar operának külföldön is. Negyedik operájának szövegkönyvét is maga írja; forrása a száz esztendeje született Nikosz Kazantzakisz regénye (ebből készült az emlékezetes Akinek meg kell halnia cimű film forgatókönyve). Szokolay az Ecce Homo! címet adth e müvének. 1958-ban megbízták egy Ady-oratórium komponálásával. S A tűz márciusa pályafutása gyújtópontjává vált. S mint mondja, Ady forradalmi lendülete sodorta őt az operairodalom és -színpad felé. Aktív a társadalmi tevékenységben is. Ezt egészen sajátos lobogással és stílussal gyakorolja: ma, amikor a társadalmi funkciók sokasága gyakorta csak formaság — Szokolay személyes izzást visz bele minden felszólalásába, közéleti megnyilvánulásába. (Vagy ez az izzás viszi bele ót a tenniakarásba?) Mindig valami fontosat, minőségben is elsőrendűt képvisel. Fáradhatatlan propagátora. ha kell kiprovokálója minden nemes igyekezetnek: gyakran láttam kipirul, tan. lelkendezve — s mindig ilyen, ha valaminek kimondására ösztönzi egy elgondolás, egy terv, egy cél. Szószólója az általános zenei műveltségnek, s ahhoz vezető legigazabb útnak: a Kodály-metódusnak. Mostani találkozásunknak a Ködály-cente- / nárium adott apropót. — Kodály már a századelőn sürgette a mesterkélt tandalok és idegen módszerek megszüntetését. Hirdette, hogy „Az általános emberit minden nép csak nemzeti sajátosságain keresztül közelítheti meg". Pedagógiája' a népdal, a népzene szellemébén fogant; azt akarta, hogy a népzene szépségeit mindenki gyerekkorától kezdve magáévá tehesse. Akkoriban sokféleképpen folyt a zeneoktatás Európaszerte, s részint emiatt sokféle gáncs és akadály szegte útját. Ma már egységes zenepedagógiai rendszerbe ágyazottan válhat közkinccsé a kodályi tanítás, pedagógiája és kórusművei. Óvodáskortól főiskoláskorig egységes alapzenei műveltségre tehet szert kivetel nélkül mindenki. Ezt is Kodály mondta-: „Zene nélkül nincsen teljes ember" ... — Gyönyörűen hangzik. De vajon lemérhető-e az elért eredmény? — Az ének-zenei általános iskolásod példáján kristálytisztán lemérhető! Az ő tanulmányi eredményeik, érzelmi világuk árnyalt és érzékeny mindenre, ami szép és értékes. — Kodály 1937-ben elítélte a zenei igénytelenséget. Sokminden történt az utóbbi évtizedekben ennek megszüntetése érdekében. De vajon elég-e, ami történt? — A hat-ti zennégy évesek zeneoktatását szervesen kiegészíti az állami zeneiskolai hangszeres oktatás. De az értelem első hajnalhasadósa az óvodáskorra esik. El kell érnünk, hogy engyenlő eséllyel tegye meg az első lépéseket minden gyerek ahhoz, hogy értelmes, gazdag érzelemvilágú felnőtté váljon. A korai zeneismeret döntő; s a pedagógusokon igen sok múlik. Jól kell sáfárkodnunk az értékes örökséggel, tudatosítanunk kell a ma és a holnap számára, hogy az igazi tudós és művész mindig haladó. Kodály a népet akarta újból eggyéénekelni. Koncepciója meszsze túlmutat a zenei nevelésen. Maximaiizmusa engem Adyra emlékeztet, akinek egyik nagy mondandója az, hogy a művész: korának lelkiismerete. (Szokolay gyakran idézi Babitsot, Szabó Lőrincet; vagy háromszáz Adyverset ma is könyv nélkül tud, hibátlanul.) — Talán azért hangoztatom visszatérően a gyerekkori zenetanítás fontosságát mert számomra meghatározó a gyerekkor. Muzsikus család voltunk, apám karnagy, nagyapám négy-öt hangszeren játszott. Amikor tehetségkutató-versenyt hirdettek, s én emiatt Budapestre szöktem — szüleim Békéstarhosra vittek, ahol megnyílt az elsö. Kodály elvein alapuló zenei általános iskola. Az ottani — természeti és emberi — környezet sosemúló emlék, élmény a számomra. Példaképem lett Bartók és Kodály. A felszabadult, játékos tanulás közös élménye kivirágoz.tatta a gyerekek természetes adottságait. Tarhos nem a váitfülű kevesek iskolája volt! Mégis sok — ma már világhírű — muzsikus röppent ki a falai közül. Bizony, Tarhos nélkül aligha váltam volna jó muzsikussá ... — Hadd emlékeztessem két személyes évfordulóra. Huszonöt éve diplomázott zeneszerzésből, és harminc éve került a Magyar Rádióhoz, mint zenei lehallgató, majd karnagy, szerkesztő; az ott improvizált aláfestő zenéjéből született a nagysikerű Alba Regia című film zenéje is. Ezt a műfajt mégis abbahagyta. — Számomra erőpróba, előtanulmány volt mindez. Nem kell kihasználni minden alkalmat. A legértékesebb adottságra kell koncentrálni. És egy-egy mű megérleléséhez csönd is kell. Beszéljünk más jubileumokról. Jó egy-egy ilyen alkalom, mint tavaly a Bartók-, idén a Kodálycentenárium; mert felrázza az aluszékony figyelmet, mert reális lehetőséget nyújt sok jó terv megvalósításához. Az idén például új zenei tagozatos általános iskolákat avattunk; az új iskolákban ének-zenei tagozatok jönnek létre, számos hasonló tervet jóváhagyott a minisztérium és így tovább. Felkeltjük a nemzetközi közfigyelmet az (amúgyis világszerte elterjedő) Kodálymetódusra. A Palestrina óta nem írtak énekelhetőbb kórusműveket, mint Kodály! Napjainkban ismét virágzásnak indult a közös éneklés, s ez embernemesítő hatású. 1978-ban megalakítottuk a Magyar Kodály Társaságot, és van már Nemzetközi Kodálv Társaság is. Sok szép program, pályázat, tanácskozás, koncert, esemény tölti ki az elkövetkezendő esztendőt. (Kodály december 16-i születésnapja lesz természetesen a csúcspont.) De nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nem elég, ha dokumentáljuk Kodály jelentőségét. Vigyáznunk kell. nehogy alkalmi ünnepélyeskedésbe vesszen a lényeg. Például az, hogy szüntelenül őrködjünk a kodályi életműn, de ne csak őrizzük és ünnepeljük, hanem leheljünk bele igazi életet. Mindennél fontosabb az utódnemzedék nevelése. „A zeneiskola — emberiskola" — mondotta Kodály. Így van. A legtöbb nagy ember jellemjelenség is. Az előbb valamire azt mondtam, elsőrendű fontosságú. Igazság szerint nehéz rangsorolni: a pedagógia, a zeneszerzés, a karnagyi, i közéleti munkám fontosabb-e, Mindhez személyes közöm van! — Operái mellé felsorakozott vagy 15 kantáta, néhány oratórium, számtalan kórusmű — 12 premier, 12 nyelven. Es csaknem tízféle társadalmi, közéleli tisztség. Sikerül-e kicsikarnia, enynyiféle tevékenység mellett azt a bizonyos áldásos alkotói csendet? — Mindezt az élet és a habitusom rótta rám. S a mű sem fejeződik be a kottán. Nem lehet szakadék a mű. a szerzője és a befogadói között. Családom van, gyermekeim tehetségének kibontakoztatása is az én felelősségem — és valamit mindig tanulok én is, például ny^veket. Csak azt csinálom, amit a magam számára elháríthatatlanul fontosnak tartok. Lehetetlen a rangsorolás. Könnyen kifog rajtunk az iramló idő. Lesz-e időm ahhoz, hogy véghezvigyek mindent, amit szeretnék? Ez már nemcsak rajtam múlik. P. G. Szoborforduló A

raciorfális elme tudja, másodpercenként hány köbmé;úr víz ballag le a Tiszán Szeged alatt. Ha nem tudja, fölüt egy könyvet, és megnézi. Azt is tudja a racionális elme. hogy a folyó szegedi szakaszár. teljesen instabil állapotok uralkodtak, és természetesen azt is, hogy ez a megállapítás nem mindig a mederviszonyokra vonatkozott. Könyvekből azt is meg lehet tudni, hogy a szegedi partfal egyes szelvényei között jelentős csúszások. süllyedések, szakadások és elmozdulások is voltak. Arról azonban egyetlen szakkönyv nem ad hírt. hogy a Tisza partján valami megfordult volna Nagy öröm nekem, hogy erről a nagy fordulatról szólhatok. A köbméterekhez, a csúszásokhoz, süllyedésekhez, szakadásokhoz és a vízszintes elmozdulás maximumaként mért 17 centiméterhez Juhász Gyulának semmi köze nem volt. neki ez a folyó leginkább csak szimbólumokat hordott a hátán Azt senki nem tartja számon tudtommal, hegy másodpercenként hány hasonlat vagy metafora folyik el a Tiszán és hányat fogott ki belőle költői mivoltában Juhász. A nagy fordulathoz azonban leginkább neki van köze. mert vele történt: megfordult a szobra az egykori Halpiacon, a mostani Roosevelt téren. Szeged a mozgó szobrok városa voli sokkal előbb, mint ahogv a szobrászok föltalálták volna ' mozgó instrumentumaikat. Első köztéri szobrunk Dugonics Andrásé, lehet, hogy a mozdulásban is első volt. Olyan hirtelen ment át régi helyéről az újra, mondták is rá mindjárt: Möglépött, mint Dugonics. Rákóczi is átugratott lovastól a Széchenyi térről mai helyére, és ezen is megbotránkoztak sokan. Dugonicsnak azért kellett távoznia, mert mit keres egy pap az állami intézmény előtt. Rákóczinak pedig azt vetették szemére, mór az új helyen, hogy lova hátat fordít a püspöki palotának. Ebből aztán levonhatjuk azt a következtetést, hogy a szobrok nálunk ideológiai talajon mozognak. Móra szobra sem ott állt eredetileg, ahol most hűsöl. Itt is voltak ideológiai problémák, akkori városi nagyjaink nem mertek magukra vállalni a leleplezés dicsőségét, szeles segédlettel maga az alkotó. Tápai Antal cibálta le róla a szövetet. Ugorjunk egy nagyot! Amikor fölépült a megyei tanács székháza, Irma szobra került elé, a mögötté levőkre nézvést igen tiszteletlen testtartással. Az Irma név természetesen nem hivatalos, mert a hivatal az Irmát éppenúgy nem szereti, mint Izabellát. Vaskos példázatok születtek irmáról. amíg az is el nem mozdult valahová. Megjárta először Újszegedet Tar István Tisza-szobra Is és csak később költözött át az úi Hungária mellé. Volt egy evezős szobrunk is a Tisza fölső partjainál. szépen beiekomponálva partba és kanyarba. az meg átlódult a túlsó partra, bokrokba leskelődni. A siobor ehhez az új föladathoz ter nészetesen nem szól semmit, az alkotó azonban — megint Tápai Antalt érte a balszerencse — egyenesen szívenütötte. Itt van ő. legalább megkérdezhették volna Ilyen fontos ügyben azonban legjobb nem kérdezni a szobrászt. gondolhatták, mert eleve elfogult, és aggályoskodásaival képes hátráltatni az ügymenetet Möglépött tehát az EvezŐ6 is. Juhász Gyula megfordulását régi viták előzték meg. A nagy kérdés az volt. a városnak mutassa hátát a költő vagy a Tiszá* nak- (A latinok sokkal egyszerűbben oldottak meg ilyen kényes kérdést, két arcot faragtak Janusnak. hogy senkinek ne mutassa hátsó felét.) Ha a kérdést így föltették, a felelet csak egy lehetett rá: a városnak csak arcát mutathatja. A másik véleményen levők fölütötték azonnal (1957-ben) a költő verseit, és azt olvasták ki belőlük, hogy a Tisza szent. A szent magyar folyó című versének szakaszai ezekkel a sorokkal záródnak: Ez a Tisza örömünk folyója; Ez a Tisza bánatunk folyója; Tisza lesz a magyarok folyója; Ez a Tisza Petőfi folyója: Ez a Tisza Tömörkény folyója. Eddig rendben is van. de a legutolsó szakaszba beleírta azt is. hogy Szeged néki fájó. komoly emlék. Rosszul tetted. Gyulánk, hogy ezt beleírtad! Szeged azt szereti, ha a napfény városa lehet írtad volna inkább, hánv köbméter víz van benne! Mégis megfordult Gyulánk, arccal néz szent íolvóia felé. Elült volna a vita9 Most már mutathatta hátát a városának? Szó sincs róla! Azóta nagyot változott s világ, a Tisza lett Szeged főutcája Ha tehát egy költőt igazá" meg akarunk becsülni, a legtermészetesebb dolog. hogy arra fordítjuk orcáját. Szívből örülünk, hogy annyi ádár harc után ipégis megfordulhatott. HORVÁTH DEZSŐ