Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-15 / 112. szám

Szombat, 1982. május 15. mar- m Az idegen H

ajnali ötkor szállt le a vonatról. vagy pár másodperccel azután. Pontosan senki nem tudta később megmondani, melyik szerelvény hozta, mert rengeteg munkásjárat érkezik a pályaudvarra ez idő tájt. Napokkal később, amikor az emberek visszaemlékeztek. úgy vélték, volt valami különös abban a napban. Mert valami megváltozott azután. Mi. beavatottak természetesen nem dőlünk be ennek. mert tudjuk, az emberek jó része hajlamos hozzáemlékezni a dolgokhoz egyet és mást. olyat, ami nem történt, de nem is történhetett meg. S mi tudluk. hogv valójában micsoda is történt ezen a napon: ám jó előre eláruliuk. hogy erről soha az életben nem fogunk beszélni. Valójában tehát közönséges nap volt ez, amikor az idegen a városba érkezett; oly annyira közönséges. mi.ndennapi volt eme nap. hogy az emberek többsége nem is gondolt arra. vajon hétfő van-e. kedd van-e. avagy szerda, csütörtök, péntek. A gyárigazgató, a polgármester, a tanár, a tanítónő, az esztergályos — no, ne soroljuk tovább! —, mindenki ugyanúgy kávézott ezen a hajnalon-reggelen, ahogyan korábban szokott; ki-ki ugyanúgy elfogyasztotta az üvegecske diannát, vagy ha volt. a házi pálinkát. Ezen a hajnalon sem volt harag az emberek szívében. senki sem gondolt összeszorult gyomorral arra hogy ma megint, ma megint csak kezdete van a napnak, de vége nincsen. Horváth János villanyszerelő az Alkotmány utca nyolcban, még ágyban fekve, szokásos mozdulattal gyújtotta meg cigarettáját. aztán kiment a fürdőszobába, ne hallja a család. ahogy kínlódva fölköhögi tüdejéből a tegnapi adag kátrányt, és heves hányinger közepette a mosdókagylóba köpködi. A mosdókagylóba ma is. mert felesége erről — és ó. jaj! még mi egyébről! — nem tudta leszoktatni. Kovács Gáspár káromkodva ült la hetes járaj; volánja mögé, mert a fagybrigád megint nem tankolta fel a húsznullanullás Ikarus tankját. A .járatindító garázsmester a kapunál nemtörődöm jóindulattal vetette oda. hogy nem ártana ráírni a menetlevélre a menesztés időpontját, mert déltájban belső ellenőrzés várható. Kovács Gáspár megígérte, de nem tette meg. Koch Róbertné boltvezető gépiesen darálta, egyél Pistike, elisések, megcsináltad a leckét, délután hozz kenyeret, tejet, kiló sót is vegyél, apádnak cigarettát, tudod, mérges, ha nem talál a fiókjában megbontatlan csomagot. Az asszony sebtében kontyba tűzte a haját, szinte oda se nézett, úgy húzta kl a szemöldökét. szép ivű szája vonalát lestékkel. Harmincöt éves lesz maholnap, még adhatna magára, de ujár nagyon régen nem figyel oda, hogyan öltözködjék. Bertalan István rendőr hadnagy homlokon csókolta alvó feleségét, tetőtől talpig végigmérte magát a toalett-tükörben. Makulátlan volt, ahogy mindig; hiába, kevés asszony tud úgy pantallót vasalni, ahogyan az 6 Arankája, kevés embernek van olyan gondos felesége, mint a meleg dunna alatt doromboló Aranka. Simon Géza újságárus elszortírozta a napi- és hetilapokat, a folyóiratokat a stand pultjánál, megtömte első pipáját. természetes mozdulattal söpörte a kasszába a filléreket, amit az idegen otthagyott az úl sághalmazon. Negyed hat volt. Valaki később erősen bizonygatta, hogy inkább fél hat felé járt az idő. állítását azonban nem tudta alátámasztani. hiszen előző nap adta zaciba karórálát, a pályaudvar villamos órái pedig már két évvel ezelőtt megálltak. Egv kopasz úr meg tudni vélte, hogv az idegent nem vártg senki. Ezt a tényt olyan fontosnak tartotta, hogy nanokkal később saltóértekezletet ls tartott, és ez a váltósban eseményszámba ment. ugvanis a kopasz úrban valaki felismerte az évek óta körözött, hamisítványokkal kereskedő képügynököt. Az idegent valóban nem várta senki. Ezt mi most nem csupán föltételezzük hanem az egyesegyedül valós információk egyetlen birtokosaként felelősségünk teljes tudatában kijelentjük. Hogyan is várta volna bárki is. amikor ő a naprendszernek ezen a vidékén még soha életében nem iárt. s erről a vidékről sem tévedt soha senki oda. ahonnét ő jött. Egyrészt. Másrészt azonban akkor sem várta volna senki. ha netán van valakije ebben a városban, s ha netán jelezte volna érkezését, mint ahogy nem is jelezte. Ezt a momentumot azonban ne firtassuk, s hiába firtatná bárki is. mi hűek maradnánk igazi valónkhoz, és inkább betömnénk saját szánkat anyafölddel, mintsem hogy valaha elkotyognánk bármit is a ránk bízott titokból. Jellemünk milyenségét azonban most ne bizonygassuk ily eszeveszetten, hiszen bebizonyíttatott már ezerszer: fecseg a felszín, s hallgat a mély. Csupán egyetlen dolgot árulhatunk el. ami talán segít eligazítani a bő forrásként felbugyogó dolgok, mellébeszélések rengetegében: negyed hat volt, annyit mutatott minden pontosan beállított karóra. Az idegen leült a padra az állomás előtti téren. Innét indultak a helyi járatok, s az idegen figyelmes tekintetét nem kerülte el egyetlen apró mozzanat sem. Megfigyelte, hogy Bertalan István olyan elegáns mozdulattal száll fel a húsz-nullás Ikarusra, ahogyan csak a kormányőrség állományába tartozó emberek tudnak lépni lépcsőről lépcsőre. Bertalan Istvánban van valami, állapította meg elégedetten az idegen. Mert Bertalan István tud valamit, s nemcsak képessége van meg hozzá, hanem töretlen akaratereje ls, mely akaraterőnek majd csak első és egyben utolsó szívinfarktusa fog véget vetni, negyvenkilenc éves korában. Az idegen ez utóbbi dolgon nem szomorodott el jobban, mint ahogy illik, hisz tolakodó még érzéseiben sem lehet azzal szemben, akihez ugyan, mondhatnánk, meleg baráti szálak fűzik ettől a pillanattól kezdve, ám az elkövetkezendő huszonhárom évben, a feladat végrehajtása közben az a két pálya, melyen ők ketten következetesen haladnak, nagyon-nagyon távol esik egymástól. Harmincöt éves lesg maholnap, még adhatna magóra, dünnyögte magában az idegen, amikor Koch Róbertné belibbent a húsz-nullanullás elülső ajtaján. Az asszony rámosolyodott Kovács Gáspár gépkocsivezetőre, Kovács Gáspár a férfi elégedettségével nyugtázta a mosolyt és a melegbarna szempár villanását. Az idegen megbizsergett hirtelen, mert az őszinteségnek azt a pillanatát sikerült megragadnia, amellyel ő személy szerint eddig fájdalmasan ritkán találkozott. Boldogság öntötte el, mert megérezte, hogy Kovács Gáspár nem csak az asszonyi szíveket uralja, de járművét is teljes egészében kezében tartja. Az idegen azt is látta, hogy Kovács Gáspár türelmesen várja ki, amíg Horváth János villanyszerelő is felkapaszkodik az autóbuszra. Még mindig a padon ülve kiolvasta a napilapokat. Ezekben az órákban kezdte meg kongresszusát egy szakadár szakszervezet valahol, megint meggyilkoltak egy államügyészt, valami őrült eszme égisze alatt kivégeztek ötven gyanús személyt, erejük teljében levő férfiakat és éppen csak most bimbózó lányokat, meghalt a francia nagykövet is, a gazdasági fejlődés pedig, ha nem is töretlen, de tendál, a köztisztasági vállalat fölkészült a télre. Az ám, venni kellene egy télikabátot, gondolta az idegen, hiszen nem átutazóban jöttem én ide. S lelki szemei előtt világosan leperegtek az elkövetkezendő órák, napok, évek, évtizedek, századok és ezredek eseményei. Koch Róbertné üzletében most rögtön megvásárolja a szükséges ruhadarabot, és eztán is nála fog vásárolni, ha szüksége lesz nadrágra, ingre, zoknira, meg ami kell egy közönséges embernek manapság. Az Alkotmány utca nyolcban Horváth Jánosnétól bérbe veszi azt a picike, ám a jövőben oly kellemessé és kedvessé váló szobát, amelyikre már kl tudja, mióta vágyott. Fölkeresi Bertalan Istvánt, átnyújtja neki a bejelentőlapot és igazolványát, vár kicsit, azután már mint komoly albérlő, nyakába veszi a várost, hogy munkát keressen. Nem kell majd sokáig bolyongania, a járatindító garázsmester segítségével egykettőre a fagybrigád oszlopos tagja lesz, s örömmel tankolja meg reggelenként a húsz-nullanullás Ikarust, hogv ne kelljen Kovács Gáspárnak többé bosszúsan káromkodnia. HERCEG ÁRPAD Kamatozó félelem Sxokolay Zoltán A házak közt A házak közt már céltalan jár, s gyanakvó arc az ég fölötte. Megáll a fénylő féiszavaknál. csikket köp kék neonkörökbe. Zsebében hord egy más vidéket, de azt már végleg összegyűrte. Odébbrúgja a gesztenyéket, beléakad tüskés betűkbe. Köztünk élt hajdan — azt beszélik, kik már helyette énekelnek. Most elbotorkál még a télig, s a hóban ás magának vermet. Werbőczy Antal Kávéházi science fiction Törzshelyünkön a kávéházban, mely régidőn e sarkon áll füstöt fújunk, és feketénkben örvényt kever a kiskunul. Fény szaladgál, veszítve útját tükrök között, míg így ülünk csevegve: vajh a Mindenségben még él-e észlény kívülünk? Emberdölyftink a kellemünkkel. szellemünkkel kérkedik, mit, elérni ls alig képzel, nem meghaladni még' — pedig sejlik néha: egy ürmlkroszkóp gyűjtött fénye pásztáz körül, s ha ki megun minket figyelni. a tárgylemezről letörül. j 1. I Egy-egy új horror (rém) film mindig szenzáció Nyugaton. Tömve a mozik. Hollywood egyik újabb szuperprodukciója a legendás leg-ek versenyében most a világ legnagyobb földrengése. Az egész földgolyót megrázó, katasztrofális földrengés lélegzetelállító, hátborzongató részleteit Orsón Welles kommentálja, komor tárgyilagossággal. Frankenstein és Drakula, emberfarkasok és vámpírok, gyilkos méhek és fehér cápák után most: világrengés. Vajon miért sikerfilmek (és sikerkönyvek) a rémtörténetek, a horrorok? Angolszász nyelvterületen külön nevet is adtak a katasztrófákhoz, a szörnyűségekhez való vonzódásnak: disastermania, vagyis katasztrófamánia, rémségkór. Valóban létezik ilyen mánia? A szörnyűségek beteges élvezése? És ez a mánia veszélyes rögeszme, vagy csak mosolyognivaló hóbort? Hollywood szórakoztatóiparosai tényként veszik. S kielégítik, növelik. Rémfilmekkel, katasztrófafilmekkel. Amelyek jól is jövedelmeznek. Kedvvel is csinálják, mert szerintük a katasztrófa, a rémség, rendkívül telegén. Ez az új varázsszó Hollywoodban. A régi így hangzott: fotogén. Mutatós, markáns arcél, bájos pofi, csábmosoly, lufis kebel, ringó csípő: fotógén. Vonzza a szemet, habzsolják a nézők. A fotogénség nevében került le egyre több ruha a sztárokról, ma már nincs film meztelen szépség nélkül. Az elektronika trükklehetőségei révén nemcsak a sztárok fotogén testrészeivel lehet fogva tartani a néző szemét, hanem az egész háttér, a környezet is meglepően, váratlanul, szemkápráztatóan változhat, módosulhat. Egv taxi Washington felett száguldhat az égbolton. A násznép és az ifjú pár úgy repkedhet a kaiedrálisban, mint a galambok, szárny nélkül is. Különösen alkalmasak az ilyen trükkökre a katasztrófák, a különféle rémalakok megjelenítése. Róluk készülhet igazán telegén film. Disastermania és telegén technika, ez volna hát a titka a rémfilmek és — tévéjátéksorozatok sikerének? nál nyitja fel, és krimit vagy rémfilmet nézve a tévében tér nyugovóra a föld lakosságának többsége. 2. S A disastermania létét tudósok is bizonygatják. Lélekbúvárok azt állítják például: a félelem atavisztikus, ősi beidegződés az emberben, már akkor kialakult, amikor az ősünk reszketve a barlangjába bújt, hogyha mammutordítást hallott, azóta öröklődik a génjeiben, kiirthatatlanuL A legújabb magyarázat: korunk technikájának nyomasztó hatása alól Igyekszik szabadulni az ember a katasztrófafilmek megtekintésével. Az egyre tökéletesebb, elektronikusan vezérelt gépek hibátlan munkát követelnek az embertől is, szorongatja őket a veszély, hogv hibázhatnak. Ha azonban a pilóta nélküli repülőgép, a távvezérelt expressz is karambolozhat, hogyha fellázad a robot, megbolondul a számítógép, ha a legtökéletesebb technika sem tudja megfékezni a tüzet, vizet, szelet, akkor megkönnyebbül az ember. Hiszen ha csődöt mondhat a legmodernebb, a tökéletes technika, akkor 6 ls hibázhat, nem lehet tökéletes. Se szeri, se száma még a tudós magyarázatoknak. De mindegyik azt bizonygatja: belső igény az emberben a rémségekhez, katasztrófákhoz való vonzódás. Kezdve azon. hogy az újságosát reggel a bűnügyi rovatKépzeletben kisérjük végig egyszer a szórakoztatóiparosok telegén rémfilmjeinek hatását az átlagnézőre. Felvételi technikájuk minden trükkje, a makettek, a torzító optikák, több helyszín egymásra kopírozása stb. mind azt szolgálja, hogy a hajmeresztő rémületet, fogvacogtató félelmet keltsen a nézőkben. S a hollywoodi iparosok pontosan tudják, hogyan kell adagolni a csontok roppanását, a felhasított mellkasból, a betört fejből spriccelő vért, a kínba torzult arcot, a megüvegesedett szemet, a sikolyokat és hörgéseket, hogy a mo^inéző megdermedjen a zsöllyében, reszkessen a félelemtől. a lélegzete ls elálljon. Aztán másfél óra múlva elfehéredve és remegve támolyog kl a moziból, hogy nagyot szívjon a friss levegőből, s nyugtatgatva magát, hogy csak filmet látott, elindulhat hazafelé. Ha szerencséje van, útközben nem vijjognak a fülébe a mentők, tűzoltók, rendőrök száguldó kocsijainak szirénái, nem lesz tanúja géppisztolyos bankrablásnak, sem revolveres útonállásnak. otthonát nem dúlták fel, családját nem mészárolták le. Egy doboz sör vagy kóla mellett még megnézi a tv-híradót, láthatja a yorkshire-i rémet bírái előtt, a tömeggyilkos legújabb áldozatát, az aznapi közúti vagy légikatasztrófát, árvíz, földrengés, tornádó pusztítását, filmről tanúja lehet a legújabb terrorakciónak, túszszedésnek, bombamerényletnek, s meghallgathatja a soros államférfi hisztériás kirohanását az atomfölénye alapján megsemmisítessel fenyegető vörös rémről, hogy végül remegve bújjon az ágyba, csupán azzal a vigasszal, hogy ma még megúszta... Mindezen elgondolkodva valóban jogos a föltételezés: a rémségek tálalása a sajtóban, rádióban, filmen, tévében valóban igényt elégít ki. Ám nem a nézők alkati sajátosságaiból fakadó belső igényt A rémfilm és társai tudatosan óhajtanak rémületet, félelmet kelteni a nézőkben, s keltenek is. Aki fél: összehúzza magát, meglapul, elbújik, menekül. S a félelem a szellemet, az értelmet is megbénítja. Az ijedt ember cselekvésképtelenné lesz, szorongó, meghunyászkodó. Mindez fölöttébb kívánatos bizonyos gazdasági és politikai erőknek. Ezért filmen, tévében, könyvekben, újságokban és másutt, minden lehető eszközzel, és minden alkalmat felhasználva, szítják a félelmet. Ágensek hadával, fölbérelt terroristákkal, maffiákkal, szabadkőműves páholyokkai is. Föl egészen a hisztériás, pánikkeltő államfői nyilatkozatokig. A félelemkeltés a hatalom legfőbb eszköze sok helyütt. És óriási üzlet. A filmgyártástól a könyvkiadásig és a lapeladásig. Legfőként: a milliárdos hadimegrendeléseklg. 4. Moziban, tévében néha ml ls látunk rémfllmeket, katasztrófa? filmeket Nézőink többségét azonban elriasztják a borzalmak. Bár egyesek keveslik nálunk „a cuki rémek keltette Izgi cidrit". Elég valódi szomorú rémséget kapunk a tévéhíradókban, az újságokban. Néha a félelemkeltők is föltűnnek a képernyőn. Nem ártana gyakrabban leleplezni valódi céljaikat — és üzleti érdekeiket. . U. X