Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-15 / 112. szám

Szombat, 1982. május 15. É Szikraesőben A

csiszolóműhelyben szikraesőt csiholnak a kövek. Az egyiknél húsdaráló négyfelé álló vágóéleit alakítják. a másiknál a kombinált fogó nyelét „fényezik". Ami első Diilanetra föltűnik a laikus embernek. az a gyorsaság. Boszorkányos ügyességgel forgatják az alkatrészeket a korongra szorítva. Megrezzenek magamban, attól féltem a gépnél ülő férfit, hogy az ujját is érinti a csiszolókő. Persze az a lényeg, hogy 6 ne féljen. Meg is kérdeztem Dávid Mihály fémcsiszolót. hogy előfordul-e ilyesmi. — Nem fordulhat elő — mondja határozottan. Különben érdekes ember Dávid Mihály, akit nemrégiben a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntettek ki. Szülei a tápéi réten művelték a földet, majd beléptek a téeszbe. Mihály is ott rakta a követ a teherautókra. míg arra az elhatározásra nem jutott, hogv elszegődik az iparba, és valamilyen szakmát tanul. Előbb szezonális munkákal vállalt a konzervgyárban, majd a paprikabeváltóban. Jelenlegi mesterségét — ha áttételesen is — a focinak köszönheti, Hogyan is történt? — Hallgattuk a tápéi községháza előtt az angol—magyar mérkőzés közvetítését. A szünetben meg munkaalkalmakat olvastak be, a helyi vállalatok hívásait. A kéziszerszámgyár is embereket keresett. Barátomma). Molnár Jóskával csak egymásra néztünk, és szavak nélkül megértettük egymást, azt is. hogv a kéziszerszámba megyünk másnap reggel. Segédmunkásként kezdték, majo az álHtóműhelybe kerültek. általában olyan helyeken dolgoztak, ahol nem volt szükség szaktudásra. Nyeleket készítettek a csavarhúzókhoz, megjárták a kovácsműhelvl. majd a csiszoló következett. Ügy tűnik, ez a végállomás. Szakmunkásoklevelet szerzett a fémcsiszoló mesterségből. Gyorsan telik az Idő — mondja Dávid Mihály. — El sem akarom hinni, hogv majd harminc esztendeje vagvok Itt. Jó lenne az órát visszaállítani, néha úgy érzem pedig, mintha csak tegnap lett volna. Nézem a pergő köveket. az erőst és arany szint látszó szikrákat úgy tűnik, mintha sok csillagszórói gyújtottak volna a műhelyben. A nyolc csiszoló több műit húsz esztendeje alakította mea a brigádot, a brigádkitüntelés arany fokozatát ötször, a vállalat kiváló brigádja címet kétszer érdemelték meg. Mit jelent a brigád? — Előnyt semmi esetre sem, — mondják többen is egyszerre. — Inkább többletet, társadalmi tennivalókat. , Az egyének és a közösség érdekelt egyaránt. Részt vettek véradásokon, kommunista műszakokon, de elmentek Dávid Mihály családi házának építkezéséhez is segíteni, vagy Lakatos Antalnak hurcolkodni, amikor költözött. Visszakanyarodunk az időhöz, amely oly gyorsan fut. Fölkapom a fejem, amikor Dávid Mihály azt mondja. hogy csak normában szeret dolgozni. Miért? — Akinek megy a munka, az jobban szereti a normát. Órabérben nem telik az idő, csak a vekkert nézik az emberek. Meg az az igazság, hogy nem is egyformák az emberek, céljaik sem azok és az igények is eltérőek. Én szeretek dolgozni, de keresni is. öt-hétezer forint között viszek haza havonta. Igaz, hogy állandóan délután dolgozom. elsősorban családi okok miatt, mert két kisgyerekünk van és a feleségem állandóan délelőttös. így valamelyikünk mindig otthon lehet. Azt mondják, hogy a minőséggel a normában is meg lehet birkózni. Aki hibás munkát ad ki a keze alól. azt másnap viszszakapja és elvesz egy csomó ideje. Érdemesebb tehát az első csiszolásnál jól odafigyelni. Figyelem, felelősség, begyakorlottság, — ennyi az egész, mondják a szakemberek. Valóban ennyi? — Ez igaz, — folytatja Dávid Mihálv —, de ezer! kívül akarni is kell jól dolgozni, s kell még emberi érzék is, az a bizonyos hetedik érzék. Az egyik embernek ebből tóbb van, a másiknak kevesebb. Sokáig beszélgettünk arról, hogy ezekből a lényeges tulajdonságokból vajon az idősebbekben van-e több, vagy a fiatalokban. Dávid Mihály szereti a fiatalokat, de mégsem egyértelmű a véleménye. — Szívesen tanítjuk a fiatalokat, de azt tartom, hogy mindenkinek át kell esnie a tűz-; keresztségen. Előbb nyugodtan, hogy megszerezzék a szükséges mozdulatokat, ezek szinte beleivódnak az ember idegeibe. Aztán már mehet a verkli, s ha a fiatal szeret is dolgozni, akkor a csiszolásban megtalálja a számítását. kedvét is leli benne. Azt mondom, hogy a mai gyerekek semmivel sem rosszabb kezdők, mint az én korosztályom volt. Talán az igyekezet más valamivel. De az is igaz, hogy a mi időnkben nehezebb volt munkát találni. Az értelemről, a fölkészültségről szólva a mai fiatalok sokkal többet tudnak nálunk. A munka szépségét mindenki megtalálhatja, ha akarja. Olyan cselekvés talán nincs is, amelynek ne lenne valamilyen érdekessége, szépsége. Lehet, hogy nehezen vesszük észre. — Én azt mondom negyvennyolc éves fejjel is; ha újra meghallanám a tápéi „pléh kisbíró" invitálását, elindulnék a kéziszerszámgyárba és a fémcsiszolást választanám. Lehet, hogy ez nem húsüzem, nem haraphatok bele a munkám eredményébe, de nagyon szép az is, amikor gyönyörűen ragyognak a fogók. Van ebben is fantázia. Szóba hozom a magas kitüntetését. — Nem is vártam, még akkor se nagyon hittem el, amikor elindultunk Budapestre. Gyerekkoromban álmodtam, hogy sok pénzem van, amikor fölébredtem, akkor is összeszorítottam a markomat. Az is megfordult a fejemben, hogy vajon tettem-e én annyit, hogy kitüntetést adjanak. Hallgatom Dávid Mihályt, amint meséli, hogy vállalati kocsi vitte a fővárosba, s végigfutottak az Alföldön. Minden falut, várost tárgranyílt szemmel mustrálgatott. „Katonakoromban voltam utoljára Pesten." Az Országházat csak képről látta. — Csodálatos épület kívül is, de belül meg szebb. Néztem az Árpád-házi királyok képeit, s bizony azt is bevallom, hogy elszorult a torkom, amikor Losonczi Pál kezet fogott velem. Ilyet megérni, elképzelni álmomban sem tudtam. Azt sem tartja utolsónak, hogy a társai éppen úgy örültek kitüntetésének, mint ő maga. Petőfitelepi házát még be kell pucolni, s mielőtt visszatérne a hétköznapi gondolatokhoz, megemlíti, hogy édesanyja is menynyire büszke volt a kitüntetésre. Az az asszony, aki világéletében „szütte a gyékényt", s még ma is elboldogul a gyékénnyel. Ránézünk az órára és Dávid Mihály jelzi; kezdődik a műszak, két óra van. A beszélgetésre is csak úgy volt hajlandó, ha q normából nem csípünk el egy percet sem. Elköszönök tőle, s azon nyomban fölgyullad csiszolóköve előtt a csillagszóró szikraesője. GAZDAGH ISTVÁN L

ancsák Gergő bácsi a megye egyik közéleti fórumán óriási taps közepette bontott zászlót: „Ne fogadj el borravalót nyugdíjastól!" jelszóval induló mozgalma már a meghirdetés pillanatában általános sikert aratott. Mondják, hogy a gyűlés után az illetékesekhez özönlöttek a felajánlások, a mozgalmat segítő bejelentések, vállalások. Állítólag a Központi Öntöde, amelynek nemcsak az irodaháza, de az egyik anyagraktára is a megyében van, üzemi lapjában képes riportot közölt Lancsák bácsiról, és a kispénzű öregek istápolójának nevezte. A riport alatt az olvasztárok és kazánkovácsok nyílt levélben bírálták a borravaló kóros elterjedését, és sok sikert kívántak Lancsák bácsinak. Beszélik, hogy a megyei központi széntelep Mindent a vevőért nevű brigádjának tagjak akik eddig a szénszállítások során fondorlatos trükkökkel tetemes pénzt vágtak zsebre a nyugdíjasoktól is, most kizárólag a Az optimista középkorúakat csapták be ötletcikkel. Persze a becsapás ténye most sem bizonyított, csak egy dolog biztos: nyugdíjasoknak azóta egy másik brigád hordja a szenet. Arról is hír járja, hogy a megyeszékhely gimnáziumának diákjai megfogadtak: olyan pályára lépnek, ahol nincs jatt, nincs csúszópénz, borravaló. Harminc srác közül huszonnyolcan jelentkeztek benzinkútkezelőnek, de a Lancsák-féle mozgalom hatására mindnyájan olajbányászok lesznek. Állítólag a pincérek az egész városban megígérték, hogy minden nyugdíjas kinézetű, öregedő vendég árkedvezményt kap a számoláskor. Ilyen népszerűség, siker hallatán kerestem fel én is Lancsák bácsit. Szomorúan fogadott: — Ne higgyen a mendemondáknak. A „Ne fogadj el borrawtlót nyugdíjastól"! mozgalomnak csak szerény eredményei vannak. — Lehetetlen. — Akkor számoljon! Tőlem ebben a hónapban nem fogadott el jattot a kéményseprő. Ez egy húszas. A villanyszámláson tíz forintot spóroltam. Mivel étterembe járok, taxin nem utazom, mentő nem jött értem, a tévém jó, egy hónap alatt harminc forintot takarítottam meg. Ellenr ben beteg lett a feleségem. Csak egy operáció segít. Megsúgták, hogy a tanár úrnál háromezer forint a hálapénz egy Ilyen műtétért. Világos? Maga mit tenne az én helyemben? — Szóval, hogy is mondjam?... Hát.. — Én is azt tettem. De öröl^ optimista vagyok és bizakodom. — A „Ne fogadj el borravalót nyugdíjastól!" mozgalom sikerében? — Abban nem annyira. Tudja, azt remélem, hogy én nem betegszem meg. nem kell megműttni. és mégiscsak spórolok háromezer forintot! KISS GYÖRGY MIHÁLY Csillagos ötös F

orradalmát éli az iskola. Elkezdtek mást tanítani benne, és azt a mást is egészen másként tanítják, mint a mi időnkben. Lázadozik a szülő, mert az egészből nem ért egy kukkot se, és sokszor fanyalog a tanár is. Néha ketten együtt se hiszik, hogy ebből a nagy változásból értelmes dolog sülhet ki. Anekdotaszaga van a történetnek, pedig minden szava igaz. Bejött egy tanyai gyerek a falusi iskolába, és azonnal belecsöppent egy dolgozatírás kellős közepébe. Nehéz volt a dolgozat, ötöst csak egy kapott, de azt csillaggal is kidiszítették: az övét. Amikor az igazgató megtudta. azonnal kiment a tanyai iskolába, mert rájött, hogy a matematikát itt még a régi módszer szerint tanítják. Tessék áttérni végre az új módszerekre.! Ágaskodnak azonnal a kérdések. Ha mindenki áttér, kinelj adnak ezután csillagos ötöst? Szabad-e elhagyni azt, ami egyedül termi a jó eredményt? Aki kapásból felel, azt mondja, elhagyni bűn, legalább most vegyük észre, hogy a régi jobb, mint az új. Aki belegondol, lelehet, hogy azt mondja, igaza lehet az igazgatónak. Azt is meg lehet érteni, hogy a tanárok fanyalognak. Fölporciózták az anyagot, megtanítottak szorozni is. osztani is. elég korán, és az alapműveletek birtokában bonyolultabb föladatokat is meg tudtak oldani a gyerekek. A másik tantárgyból is megtanulták a képleteket és a szabályokat, a harmadikból is, most pedig elsősorban gondolkodni kell tanítaniok. Aki a másikat megtanulta, annak az a könnyebb. Az sem anekdota, hogv a tanítóképzőből kikerült • friss tanerőnek atképzős tanfolyamra kellett mennie, még mielőtt az iskola küszöbét átléphette volna. A képzőben még a régj módszert tanulta, az átképzőberj viszont az Vhv akarta a diplomáját, kiderfU^ hogy meg kell fejelnie, különben nem jó. Igazgatókkal, tanárokkal beszélgetve nagyokat lehet nevetni mostanában. Nemcsak a házból maradt ki a kémény, a tan? anyagból is kifelejtődhet a kör kerülete és területe. Láttam én is olyan irodalomkönyvet, amelyre megesküdtem volna, ha az el nem veszi a gverekek kedvét az irodalom gyöngyszemeitől, akkor talán semmi. Ez is, az is a reform jegyében készült. Vagy mi nem értjük a nyitját, vagy valóban igazítani kell a szerkezeten. Ekkora változásnál nem csodálkozhatunk, ha ilyen is előfordul. Fokozatosan be kell látnom, azonban, fékeznem kell ..ellenzéki" indulataimat. Két gyerekem alsó tagozatos korában megígérte, hogy megtanít a kettes számrendszerre, de még mindig nem sikerült nekik, ők vígan használják, a hiba tehát kizárólag bennem van. Lehet, hogy az új nemzedék az új módszerek révén többet tud, mint mi? Bizony, ez is előfordulhat. A Rubik-kockát helyrepörgetik akkorra, mire én megszámolom, hány színből is rakták össze. Vasárnapi ebédnél, ha megszólal valamelyik, elejtem a kanalat: olyan logikai bukfenccel válaszol valamire, amit száz év alatt ki nem találtam volna. Ahogy nőnek, úgy pipálnak le bennünket. Hogyne örülnék neki! Láttam én is a tévében, hogy két egyetemi ember „rosszul" felelt az óvodásoknak szánt fogalmi kérdésekre, és egv nercig se adtam igazat az óvodának. Azt a középiskolás tankönyvet, amiből én gyermekeim révén az irodalomelmélet tanítását tanultam meg szidni, semmi pénzért nem mosnám fehérre, őszintén csodálom. hogv gyermekeink üúlélik. őszintén hiszem. a túlélés puszta ténve nem erősíti meg státusában az oda nem való módszereket de Andrássy Lajos Menet közben t: Kést emelt rám egy ember, aki vélte: nincs Igazam — és nem volt igaza! őrzöm a kést; mestert cifra munka., de megütöttem — nem volt igazam. 2. Elsz másokért, magadnak mitse szedve a kapható és osztható jelekből; emez meg szól — neveddel — hát, kl kértet? s micsoda dicsfényt, gyűjt, be érte?! a félre-üthető kezekből.. — Szól.i te már helyettem mindegy már mit is szólsz: szóltam én helyetted, nem volt akkor mindegy Mint egy 100 wattos égő: még felizzott, lobbant, vakított — s végleg kialudt. Csak a sötétben döbbentem a gyászra. Nekem a fényben ne is magyarázza senki: ki volt, míg élt. Halott. Halott! Csipketerítő, karcolt zongorára. — Ki vagy? — kérdi egy Jött-ment oercember — s te bénultan nézed: — Tényleg, ki vagyok?": bízom abban is, a jóból időközben meg jobb lesz, és visszatér a régiből is az, ami használható. Állítólag megint kezdik keresni azokat az irkákat, amefciknek a hátára ráírták az egy# aangyet. Állítólag megint nem bal. Ha megtanulia a sverek. Akkor se baj, hogy benne van a fejében, ha elemes számológép van a zsebében. Szakfelügyelői közvetítéssel hallottam, hogy az egyik igazgató állítólag folyamatosan fél. Nem iudja, most éppen mit felejtett el jól csinálni. Azt mondják, egy jó igazgatónak háromezren fölüli rendeletet kellene állandóan fejben tartania. Lehet, hogy van ilyen igazgató, de igen kevés ideje maradhat rá, hogy az iskola pedagógiai munkáját is áttekintse. Elmentem tehát egy igazgatóhoz, megkérdezni, adminisztratív főnöknek érzi-e magát vagy pedagógiai vezetőnek. Azt mondja, a változás szelei itt is érezhetők. Igaz, hogy az adminisztratív tévedést azonnal jelzik, és megkövetelik a gyors kiigazítást, de egyre jobban érdeklődnek fölsőbb testületek is a hivatalinál lényegesebb pedagógiai szempontok iránti Kísértenek persze egészen régi, sőt ásatag módszerek is. Azt mondta valaki, örömmel hallotta, meg akarják kérni egy új tankönyv bírálatára. Amikor azonban híre ment, hogy nem akarja égbe meneszteni és fönntartás nélkül dicsérni, kihagyták a bírálók sorából. A régi metódus szerint az újat csak dicsérni szabad, szidni majd ráérünk később is. Sok beszélgetésnek azonban az lett a vége, hogy legyünk optimisták. Nemcsak azért, mert a pedagógusok kenyere az optimizmus, hanem azért is, mert abból a sok újból, ami most igyekszik gyökeret ereszteni az iskolákban, valóban sok jó. sülhet ki. Megtanították régen, hogy enn^k a fának ilyen a levele, a másiknak olyan, most bevisznek egy csomó falevelet, és addig jutnak csak el. hogv van köztük ilyen is meg olyan is. Bejött a pedagógiába az érlelés elve: mindig ébren tartunk valamit, mindig adunk hozzá egy kicsit, és csak néhány év múlva kell tudni az egészet, Aki panaszkodik. azt mondja, igen ám. de osztályoznia közben is kell, és az osztályzat mindig a mérés eredménye. Hogy lehet most mérni azt, amit majd három év múlva kell tudni? Aki viszont nem panaszkodik, azt mondja, ha az új módszerek szerint tanuló gyermekek felnőnek, és ők kezdenek majd tanítani, ezek a gondok nekik már meg se kottyannak. Az én gyermekeim apjukat nem tudták megtanítani a kettes számrendszerre, de saját gyereküket biztosan megtanítják majd. És ők is kaphatnak csillagos ötöst — ha egyáltalán így osztályoznak majd ezután is. HORVÁTH DEZSŐ V