Délmagyarország, 1982. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-24 / 95. szám

75 Szombat, 1582. április 24. J ános ezúttal, hogy ismét be­jött hetivésáros napon a városba a külső havas vi­lágból. szinte lelkiismeretlenül sok .dolog végzését vállalta magá­ra. hogy majd mindezeket egy délelőttön által elintézi. Valóban, ez sok dolog egy embernek. Já­nos vállalta a szomszédasz­szonytol. hogy hoz neki lám­pabelet. Próbáltatott a szomszéd­asszony már máskor is így más­sal vitetni, de nem ért semmit. A bél vagy keskeny volt. vagy szé­les. minélfogva a lámpába sehogy sem illett bele. Ez ténydolog. amin nem lehet változtatni. — Egymáshoz kell formázni az alkalmakat — vélte a tapasztalt János s ebben ismét tökéletesen neki volt igaza. Be kellett ugyan­is ilyen alkalmakkor vinni a vá­rosba magát a lámpást is. és hoz­zá kell formázni a belet. János tehát ezúttal nemcsak a bélvitelt vállalta a szomszédasszonynak, hanem a lámpa behozatalát is. »mi télen át. midőn a külső hideg­ségek ellen magára terített állati bőrök által védekezik az ember, nem kellemes foglalkozás. János vállalta ezenfölül az egész kfntvaló érdekeltség szem­pontjából, hogy kiviszi a gazda­körnek a neki járó újságlapokat. Azon a tájon az újság csak ak­kor jár, ha viszik, mert ott pos­ta nincsen, ámbár jobb is. hogy nincsen, mert sok levél sok bajt jelent. így tehát vállalkozó szelle­mű egyének szokták kivinni he­tivásárok alkalmával az újságot, amelynek a példányai Ilyenkor a kör által gazdaságosan osztandók be, hogy belőlük a másik hetivá­sárig minden napra maradjon egy-egy olvasnivaló. Ha jól keressük, nincs áldatla­nabb foglalkozás, mint a mások ügyeinek Ingyenben való vállalá­sa. De ez ellen nem lehet sem­mit sem tenni. Kell, hogy az élet­ben testvérségek lakozzanak. Szolgálatok és szívességek teen­dők egymásnak: ezek fönntartják a barátságot, a jóakaratot, lelki szerelmet, miegymást. János en­nélfogva még patikaszerek vásár­lására is vállalt megbízást: öt pénzért fülolajat kellett vennie Falu Ilus részére, aki a nagy égi­háború óta botfülű, továbbá a tulajdon felesége is ráparancsolt, hogy hozzon három pénzért hai­ba-való szépszagú olajat. Ismét három pénzért édesizű Licerint s két pénzért semmit. Igaz ugyan, hogy most nem fáj a tanyában a szeme senkinek, de azért legyen vaktáron az erre szolgáló semmi. Már a történelmi könyvekben is olvasható, hogy jó az előrelátás. Nincsen benne ugyan semmi ázégyenleni való. de Dénvdolog mégis, hogy mikor János a ko­csijával Bosznay Ferenc uramnak a Páva-kocsmájába befordul, liogy ott a lovakat kifogván, a végzendő dolog intézésére és tel­jesítésére menne: ama régi latin szerint nehéz gond ül a suba mö­gött. A lámpaüveg. a szépszagú olajos üveg, a llcerlnes Üveg kel­lemetlenül csörömpölnek a zse­lékben. — Hej. a fene teremti — gondolja János. Nagyszerű az azonban! Ki mit •vállalt, végezze. Hát hiszen, ami azt illeti — az csak még mehet­ne. de Jánosnak tulaldon magá­nak ls volnának dolgai. Némi adónak időnként való fizetése ajánlatos (az ilyesmi még soha­sem rontotta meg az embert). Va­lamint malacot kellene venni. Fiatal, kisded malacot, nem egé­szen az aprajából, hanem csak úgy. amilyen Illik a szegény ház­ban való levágáshoz, mondjuk: har-negy-ötv-. nem. nem ötven, csak olyan negyvenöt kilóst. A világ járása oly szerfölött fölfor­dult mostanában. János ahelyett, hogy befelé hozná a malacot, ki­felé viszi. Nem termelhető ugyan­is mostanában az öszömadta ser­tés. nagyon esendővé vált egy idő ótátul fogva, hullik. — Azóta van mindez — mond­ja János —. mióta az állatorvo­sok olyan csodamódon elszapo­rodtak. De hát minden mindegy. János a lovalt bekötvén az istállóba, első sorban az adói ügyet próbál­ja. De látja, hogv ha akár délig ott ácsorog is. akkor sem lut a fl»etőasztalh02. oly sokan kínál­ják föl a pénzüket az államnak. Akár csak a Kossuth Lajos [de­liben volnánk. Szép dolog ez. bárki bármit beszélten, de unal­mas. János hirtelenséggel hatá­rozza el magát arra. hogv ezúttal nem gazdagttja az urakat. Ügv sem neki csinálnak a pénzéből utat, hanem maguknak aszfaltot. Tömörkény István Városi megbízások Ma 63 éve, hogy meghalt Tömörkény István. Szeged és a magyar Irodalom sajátos hangú novellistája, a Szeged környéki népélet ki­váló ismerője. Városi megbízások című, kötetben meg nem Jelent no­velláját a kisteleki gyógyszertárban utódja, dr. Hajdú Imre bocsátotta rendelkezésünkre. E mü ta bizonyítja, a fiatal Tömörkény már kiste­leki gyógyszerészként Is mennyire ismerte a Szeged környéki tanyák világát, milyen tökéletesen tudta ábrázolni a paraszti típusokat. (A plakett Tóth Sándor munkaja, az illusztrációkat Barczánfalvi Ferenc kéazi tette.) Már igy inkább elmegy a malac után. A malacvásárlás manap igen egyszerű dolog. Nem kelletlek többé komák és sógorok az állat földeputálásához. Kik tekintetü­ket hosszasabban a szóban forgó bizonyos malacra meresztvén, a malac árát és értékét különböző­képp ítélték és állapították. Most már csak súlyra mérik kllónkint a malacot, mert azt így hoztá ma­gával a korszellem. Jó. Azonban a jó reggelét a korszellemnek, azt is a korszel­lem hozta magával, hogv olykor hamis lehet a mázsa. Kételkedni lehet benne, az bizonyos. Mert ember ls van. aki nem igazat be­szél, hát még H gép, amiben va­lami kerék vagy szeg megromlik, a mutatója elrozsdásodhat, ami­kor aztán nem mutatja az igaz­ságot. Toronyórában lehet legin­kább az ilvesmit tapasztalni. Szükséges tehát a védekezés. Egyetlen elfogadható, helyes és jó módja ennek az. hogy János be­megy abba az Ismerős vaskeres­kedésbe, ahol saroglyaláncot. la­pátot, kaszát, miegyebet vásárol­ni szokott. — No — mondja a vasárusle­génynek bizalmas mosolygással —, találják ki. hogy miért gyüt­tem? Az ügyes vaskereskedelmi Ifl­urak fürgén fogják közül Jánost és tisztelet céljából esküdt úrnak nevezik. De becses jövetele célját kitalálni nem bírják. Ekkor Já­nos mondja: — Méretkezni akarok. Biz annyit jelent, hogv Jánost mérjék meg a mázsán. hogy mennyit nyom. a subával, az Üvegekkel s a szerfölött alkalmas téli csizmákkal egyetemben. Já­nos rááll a mázsára s a mézsn vallatóra fogatik. A vallatásnál kiderül, hogy a tanyákról bejött férfiú teljes fölszerelésében ki­lencvenhét kilót hyom. — De lélökre — kiáltja a má­zsáról János a kereskedelmi if­jaknak —. mert odafönt is lak­nak. (Tudniillik a mennyország­ban az isten, aki mindenek tet­teire vigyáz.) De csakugyan így van a dolog. János most mér bátran mérheti a malacot, biztos benne hogy a piaci mázsa nem csalhatja meg. Előbb ugyanis, a malac méreté­se előtt önmaga méretkezik meg. Négy pénz az ára. miután e he­lyen nincsen személyválogatás és a tökéletes polgári uralom van túlsúlyban. A mázsa megállapít­ja. hogy János kilencvenhét ki­lós. — Ez jó mázsa — gondolta János —. most mér csak a hlva­| talnok kezlre köll vigyázni, hogy mit ír bele majd a cédulába. A malacot Ily módon ' János megveszi, leméreti, közben a má­zsamester kezére szigorúan vi­gyázván. . Szép szóké a malac, kedvtelve nézhetné bárki is. Já­nos fogialot ad rá s tanúk előtt köt alkut, hogy délfelé a kocsival erre jön érte. fölveszi a kocsijá­ba s kiviszi a városi füstös vi­lágból a mezők szabad levegőjére az ártatlant. No. a dolgok apránkint így el­intéződnek. János elmegy az új­ságlapokért, ott a papirosos bolt­ban már tudják, hogy miért jön. jóformán még be sem nyitotta az ajtót, már nyomják a kezibe a nyomtatványokat. Ez nagy Idő­megtakarítás. amit János arra használ föl. hogv kétszer két de­cit Igyon. (Hát 16 bor, az isten verje el a tövit útrul-útra •..) Következik az üvegesbolt a lám­pabéllel. Ott sem ügyes-bajos a dolog, mert az üvegkereskedelern fürge ifjai szintén értenek Inté­zéséhez. szintén teljes oártatlan­sággal szolgálják Jánost, őt tisz­teletadás szempontjából tanyái kapitány úrnak címezvén. János ugyan még nem az. de lehet, mert forgandó a világ és föl ke­rék. le kerék, elsőkből lesznek utolsók és utolsókból elsők, ez így van. s akinek ez a beszéd nem tetszik, ne adja hozzánk a lányát, a harmatos hajnalát ne­ki. Mindössze abban van eltérés, hogy János a kimért lémpabelet újból fölméri a tulajdon testével, tudni kell ugyanis, hogy: kö­nyéktől kézfejig félrőf, A fürge üvegkereskedelml alkalmazott ellenben méterben beszél és hal­lani sem akar karméretekről. így a lámpabél hosszúsága tekinteté­ben némi fogalomzavar támad, mert János nem érti a karról va­ló beszédet, mert Jánosnak, mint magyarul rendesen tudó ember­nek, könyéklg nincsen karja, ha­nem csak kezeszára van neki. — Mindegy no — esik azonban át a dolgon —. csak sokat adja­nak. mert betegnek viszőm. Ténydolog, hogy a szomszéd­asszonyéknál beteg a kislány, s estenden sokáig ég a lámpás. Az ilyesmi tekintetbe veendő. Hát lói van. A dolgok kezdenek rendbe jönni. János kilép az üvegesbolt­ból, megszaporodva a lámpából* lel. — Ha jó lösz a bél — szól vissza a félajtóból btztatólag —. másszor ls Ide gyüvök. János érzi és tudja, hogy a ke­reskedelmi népet most jól folbiz­tatta s derűsen megy egyéb meg­bízásai után. De elébb benéz a lovakhoz, megiszik kétszer két decit. (Ezt nem meri szidni, mert oda szokta eladni a borát, s hát­ha a magáé is közte van?) Ne ls okoskodjunk Itt sokáig, hanem gyerünk a patikába. Fülolajért, licerinért. meg semmiért. A patika ... Nem kis dolog, bár ugyan be­szélhet bárki bármit. D« János valamikor katona volt. lovas ka­tona, akinek azt tanították, hogy a katona, ha a kardját fölcsatol­ja. többé nem veszi le a csákóját a kapitány úr előtt. Nem veszi le az ezredes úr szobájában. Nem veszi le a templomban, de még a patikában sem. Nyilvánvaló eb­ből. hogv a különböző -férhelvi­ségek: kapitány szobáia ezredes szobája, templom és outika kö­zött a patikának jut k,i a legel­sőbbrangú tisztelet. János ennél­fogva szent félelemmel közelíti meg ezt a helvét és mielőtt a su­bában a félaitón át beférkőzne, már kint leveszi a kalapiát. Más ugyanis a polgári élet. mint a katonai. Most nem a kardnak a bádogtokja csörög a János olda­lán, hanem csak az Olajos üve­gek csörömpölnek a zsebében. Elő tehát az olajos üvegekkel, A három pénz ára fülolaiat ki­kért és kikapja János. Elteszi, az­után a másik üvegbe megint ja­vasol három pénz ára licerint önteni, — Hát még mit adjak? — kér­dezi a pati káros. — sömmlt — mondja János. — Két pénzért. — Kettőért nem lehet. csak három pénzért adhatok — mond­ja a natikárus. — Ejnye — csodálkozik János —. hát már a szömfájásnak is fölment az ára? Hát pedig ez ügy van. Ez el­BARCZÁNFALW FERENC RAJZAI len nem lehet semmit sem tenni,' János a húrom pénzt lefizeti a nlhilum albumért, amelyet gon­dosan a bőrbugyellárisa rejteké­be helyez. Jön a negyedik tenni­való. a szépszagú olaj. Az asz­szony azt parancsolta neki oda­kint. hogy három pénz ára haj­bavaló szépszagú olalat vigyen neki haza. de a furfangos János lelki szeretettel a hitves iránt, úrra biztatta a patlkárust. hogy hat pénz árát adjon, de úgy ad­ja, mintha három pénz árába ad­ná. Azután adjon új dugót is az üvegbe, de azt már csak becsü­letből adja, majd akkor máskor ls Ide jön. Megtörténvén. János azt mondja: — No. Az újságok a zsebben, a malac elintézve, adót ugyan nem fizettünk (ott ögve mög a fene,-ahol van), de van a zseb­ben lámpabél. sömml, fülolaj. mög hajba való. Tehát minden megbízatás becsülettel elintézte­tett. Nem mondhatja senki, hogy János a vállalt kötelezettségének eleget ne tett volna. János most önmagára gondol. Jánosnak ugyanis már három nap óta ir­tóztató módon fái a foga. Azt mondja a patikáriusnak: — Mondja mén ténsuram. van-e maguknak olyan alkalmas gurgulvázó vizük? — Már hogy milyen gurgulyá­zó vlz? — kérdezi a magister. — Hát tudja — mondja János —. azt beszélik, hogy van a pati­kákban olyan gurgulyézó víz. hogyha azt az embör a szájába vöszl: a jó fogat nem bánt la. de a rosszat kllükdösi a helyibül. — Jaj. haj — neveti a patiká­rius — olyan gurgulyázó víz nin­csen. Ha fáj a foga. menlen a fogorvoshoz, az majd kihúzza. János tűnődve áll. —- No. azt nem — szól. — Egy rossz fogért egy 1ó ezüstforintot nem fizetők. Ezelőtt, a borbély ki­húzta húsz pénzért. De a borbé­lyokat letiltották a keresettül, hogy az urak jobban élhessenek. Hát hiába tagadja, magának van olyan gurgulyézó vizet, adjon be­lülé. nem bánom ha akár tiz pénz ára lösz ls. A patikárius megint mondja, hogy nincs Ilyenfajta orvossága. Vannak ugyan fogcseppiel. de an­nak öt hatos az ara olyan kis üvegenként, hogy azt János sem­mi módon meg nem veszi. — Hiába, nincsen. nincsen olvan víz Itt. Ki kell azt a fogat húzatni, az lesz a legjobb. Ezen János megharagudik. Hát már látja, hogy csakugyan el akarják tóle venni a forintját azért az ócska semmi fogért. Nem akarnak rajta segíteni. — Hát jól van — mondja mér­gesen —. kihúzatom, de csak azért sem idebent. Engöm ne sar­coljanak űri huncutsággal. Maid kihúzza a kisteleki kovács In­gyen is. — De annak nem özabad — véli a patikárius. — Dehogynem — felesel János. — A ló foga. nézze csak. erőseb­ben áll. mint az emböré, mégis kiszödi. Ha azt szabad neki. ak­kor ezt ls szabad. Csak úri hun­cutság az ilvesmi beszéd. Ezek utén végleg elköszön 8 bosszúsága jeléül már bent föl­teszi a kalapot. AhoEV kimegv. bevágia maga Után az ajtót, hogv megcsörren benne minden üveg. János ijedten tekint vissza az ajtóra, de látja, hogy nem törtek el a táblák. Ennélfogva újból be­nyitja félig az ajtót s beszól: — Hallja-e? Jól nézze mög ezt az ajtót, hogv ennek egv üvegje se tört el. Hogy nehogy azután még rajtam keresse az árat. Mert a városi emberökbül minden kitelik ... S most. hogy a mérgét teljesen kiadta. János megnyugodva ha­lad tovább. Minden megbízatás­nak elég tétetett: gverünk a ma­lacért. Még útközben történik két deCi, azutános János befog. a malacot kocsira rakja s halad ki­felé. Mikor a vámsorompókat és a töltéseket elhagyja, visszanéz és megkönnyebbülve sóhajt föfc — Hála istennek..«

Next

/
Thumbnails
Contents