Délmagyarország, 1982. április (72. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-20 / 91. szám
Kedd, 1982. április 20. 3 Kiváló postahivatal és éliizem A Széchenyi téren műkő- alapján kiérdemelt Elüzern idő megyei postahivatal, oklevelét. A szállítási üzem arpelyet a szegediek „egyes 570 gépjárművel tavaly 9,6 postaként" emlegetnek, el- millió kilométert tett meg a múlt évi eredményei alap- 183 főfoglalkozású és a 430 ján — immár harmadszorra nem hivatásos gépkocsive— kiérdemelte a Kiváló zető. Nekik és a műszaki Hivatal címet. A kitüntetést biztonságot megteremtő 83 Vojnár Lászlótól, a posta- szerelőnek köszönhető, hogy igazgatóság helyettes veze- a posta szállítási üzeme tőjétől Kiss János hivatal- megkapta a Csongrád mevezető vette át az április gyei Közlekedésbiztonsági 17-én megrendezett ünnep- Tanács elismerő oklevelét ségen, ahol értékelték a — melyet Oszlár György munkaverseny-mozgalom rendőr őrnagy, a megyei eredményeit és törzsgárda- KBT titkára adott ót — a jutalmakat is adtak át. Vezess biztonságosan mozHúszan kapták meg a Ki- galomban elért első helyért, váló Dolgozó címet, kilen- Az ünnepségen 13 gépkocen lettek a Szakma Ifjú csivezető elismerő okieveMesterei. let. 14 szállítási dolgozó KiA megyei postahivatal váló Dolgozó címet kapott, csaknem félezer dolgozója s hatan lettek a Szakma Ifközül 240-en szocialista bri- jú Mesterei, gádtagok — a 27 kisközösKoszorúzás a Leninszobornál Az MSZMP Szeged városi bizottsága, a Szeged megyei városi tanács és a Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága Lenin születésének 112. évfordulója tiszteletére április 22-én, csütörtökön koszorúzás! ünnepséget rendez Szegeden. A koszorúzás 15 órakor kezdődik a Rákóczi téri Lenin-szobornál, ahol a megye és a város párt és állami testületeinek, üzemeinek, a város dolgozóinak, fiataljainak képviselői elhelyezik a megemlékezés koszorúit. ség munkája is hozzájárult ahhoz, hogy jó szakmai minősítést kaphatott a hivatal. Lényegében panaszmentesen, a növekvő igényeknek alaposabb felkészültséggel és kulturáltabban tehettek eleget az egyes posta dolgozói szolgáltatási kötelezettségeiknek. S ez megmutatkozott a gazdasági eredményben is: tavalyi bevételi tervét 124,3 százalékra teljesítette a megyei postahivatal. A Szegedi Postaigazgatóság szállítási üzemének ugyancsak szombaton rendezett ünnepségén dr. Hajász Bertalan igazgatósági osztályvezető adta át Vígh László üzemvezetőnek a kollektíva múlt évi munkája Pártdelegáció utazott Spanyolországba A Spanyol Kommunista döttség tagja dr. Antalffy Párt Valencia Tartományi György, a megyei párt-végKözponti Bizottsága meghí- rehajtóbizottság tagja, a vására — a két terület kö- szegedi József Attila Tudozötti kapcsolat keretében — mányegyetem rektora. Csongrád megyéből pártde- A delegációt hétfőn Budalegáció utazott Spanyolor- pesten, a Ferihegvi repülőtészágba, dr. Komócsin Mi- ren Gyárfás Mihály, a mehály, az MSZMP KB tagja, gyei pártbizottság titkára és a megyei pártbizottság első Szabó Sándor, a megyei tatitkára vezetésével. A kül- nács elnöke búcsúztatták. izgáskorláfozottak megyei közgyűlése A Szeged étterem körül gokat érintő hozzászólás ma nincsen, vagy nem tarttalán még sohasem parkolt hangzott el. Jó néhány olyan jók ezt tiszteletben az egészegyszerre annyi Trabant Hy- kérdés is fölmerült, amely a séges utasok. Nem lehetne-e comat. mint szombaton dél- további támogatásra, ennek esetleg a kalauz (ahol van) után. a Mozgáskorlátozottak lehetőségeire vonatkozott, vagy a járművezető segítséCsongrád megyei Egyesüle- Javaslatokat is tettek: ezt gére számítani, ha nem adtének közgyűlése idején. Az vagy azt szeretnénk, van-e ják át a megjelölt helyeket a étterem két helyisége zsúfo- rá lehetőség? Utóbbiak közül mozgássérülteknek? lásig megtelt, ki széken, ki néhányat nyilvánosan to- * tolókocsiban ülve hallgatta vábbítunk. azzal a kéréssel. Valamennyi hozzászóló végig az egyesület elnökének, jó lenne, ha az illetékesek megemlítette: a társadalom dr. Michailovits Lehelnek a válaszolnának is rá. segítsége igen jólesett, kószöbeszániolóját a szervezet Trabant Hycomattal ren- netet mondanak érte. Ugvanmegalakulása óta végzett" delkezü mozgássérült pana- 3hkor fölhívták a figyelmet munkáról. Ezután Tolnai szo]ta. legnehezebben a sa- alTa- hogv az egészségesek Imre ismertette a gazdasági jat lakása előtt tud parkolni néhányával, fiatalokkal, a vebeszámolót. Amelyből egyet- kocsiiával. Megkérte szom- rekekkel mennyire eilentlen — számomra meglepő szédait, hagynának neki sza- mondásos a mozgássérültek — adatot emelek ki: a rok- badon parkolóhelyet, erre viszonya. Mindebben szerepe kantak éve alkalmából szer- azonban nem voltak hajlanvezett akciósorozaton össze- dók. Mit tehetne? sen 426 ezer 192 forint bevélehet a családi vagy az iskolai nevelés hiányosságainak; emberségre, mások tisztelre tett szert az egyesület, bj^f leheÍősISt 'arra. ^t^lr^ ieaZ'!aS%Lta,rͰZ1.k:', Jl?£ hogy a mozgássérültek rend- ~ szeres ússzanak. Ezt a lehetőséget „kinőtték". Nem lecsak az év közepén nyitottak önálló csekkszámlát, száma: 665-7456.) A jó szándék két- b'eTne'-e hasonló módon a ségtelen volt a vállalatok. SZUÉ_val u kaDCSOlatot teuzemek vezetői, kollektívái rerrjteni? részéről. Mégsem állam meg.- A XI' számú AFIT és a hogy viszonyításul ne Inak d; Gépjármű iavító Isz ^"T'Zluví ZTiZtZr i/«í ide néhány egveb adatot: sze*ződésben vállalta, hogy t/zmenyekkel, vállalati kel sére — tapasztalataik legalábbis erre utalnak — csak elvétve, véletlenszerűen nevelik a fiatalokat. Hogyan tovább? Hasznosítva a jónak bizonyuló tapasztalatokat; fönntartva a kapcsolatot a különböző inlektívákkal. Jó példa erre a csooort tevékenysége, amelv tartalmas programokban nyilvánul közterületi rongálások által okozott kár egv-másfél millió forint között volt a városban. * Amellett, hogy kis összegek fölött rendelkezhetnek, a cialista brigádokkal is mélyebb. tartós személves kapcsolatokat építettek ki. A mozgássérültek évének elmúltával ez lehetne a fejlődés követendő útja. Tanács István egy onhaites tolokocsi e o- kívM javítja a mozgás- ZZZI^'ZZh^ állítása mintegy nyolc- sérültck gépjarműveit. to- hodmezővásárhely. ezer forintba kerül. A vábbá ezerfűrintas 1avítasi megyei segitseg össze- költ n felül ineven mee_ ge. mintegy 50 tolókocsi ér- ^^^tS Az 6ket patronátó szo" tekenek felel meg. A szege- szükséges leefontosabb bedi városgondnokság taiékoz- rendezések állapotát. Fölmetatasa szerint 1981-ben a rüU a kérdés miért van szükség az ezerforintos alsó határra. Nem lehetne-e ezt lejjebb szállítani, esetleg a berendezések ellenőrzését a javítás összegétől függetlenül elvégezni ? Az Autóklub sárga szerelőhelyi csoportoknál más ked- kocsijai nem segíthetnének-e vezőtlen jelenségek is mu- a klub tagjait megillető feltatkoznak az egyesületi mun- tételek mellett az autójukkal kában. Ilyenek például az bajba jutott, de klubtagságegyébként nem kifogásolha- gai nem rendelkező mozgástó lokálpatriotizmus egész- sérülteknek is? ségtelen megnyilvánulásai: a Többen érdeklődlek a bekülönböző területekről föl- dolgozói munkalehetőségek ajánlott támogatásokat olykor jránt. Ehhez az egyesülethelyi feltételekhez kötik. Az nek is tájékozódnia keli .háegyesület nemcsak egyes he- nyan és milyen jellegű munlvi csoportok, hanem vala- kát vállalnának otthon. és mennyi tagja helyzetén van-e ilyen lehetőség a küigyekszik könnyíteni. lönböző vállalatoknál. A beszámolók után iaen Korábban a tömégközlekesok. lényegre törően, röviden dési jármüveken kijelölt he- | fogalmazott, de jelentős dol- lyük volt a Németh Károly beszédével Megnyílt a magyar nyelv hete A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat magyar nyel- ge: vállalni, hogv ne csak vi választmánya április 18—24. között rendezi meg a ma- Jolfelé" figyeljenek, hanem gyar nyelv hetének központi eseménysorozatát. A magyar a maguk erejére, munkatárnyelv hete az idén először nem kampányszerűen megszer- saikra támaszkodjanak ... vezett esemény; novemberig más-más megyében tartanak a Tanulmányozni kell a nyelnyelvmüvelés neves képviselői előadásokat, kerekasztal-be- vet- meK ismerni a jeszélgetéseket. vitákat. lenében és múltjában, szaVasárnap, a Zala megyei Lentiben, a magyar nyelv he- bályaiban és szellemében, tének országos megnyitóján Németh Károly, az MSZMP teremto erejében. Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Erre mutat a magyar mondott beszédet. nyelv" hetének idei központi témája, a nevek tanulmáfoldön nem. csak az égben nyozása. Zala megye Tanákifejezhetem a Köz- voltak patrónusai. A közös csa elsőnek adott példát az Bizottság megbecsülő- erőfeszítések révén szüle- országban egy hatalmas — Megtisztelő számomra hogv pont. set. elismerését önöknek, s mindazoknak, akik szívügyüknek tekintik anyanyelvünk ápolását, és féltve őrködnek tisztaságán. Élve az alkalommal. a Köztett eredmények, a szociavállalkozás megvalósításával lista vívmányok hozzájárul- a földrajzi, helytörténeti netak nyelvünk gazdagodásához is... Van magas fokon kiművel' irodalmi nyelvünk; a ponti Bizottság es szemely tudományok élenjáró képvi szerint Kádár János elvtárs srlöi világos fogalmazásbal. nevében valamennyiüket üd- tagialják fontos mondanivavözlöm. Köszönetet mondok házigazdáinknak, hogy otthont adtak ennek a fontos tanácskozásnak — mondotta bevezetőben Németh Károly. A továbbiakban a Közvek tanulmányozására. 1964ben adta ki a „Zala megye földrajzi nevei" című művet. Elég egy kis nézelődés, hogy rádöbbenjünk, a neszerint Kádár János elvtárs srlőT'viíágös "fögaimaisbán v^ben mennyi történelem. iát mnnH„„!„3. muvelodestortenet. településtörténet, a nép életenek. munkájának, gondolkodásának mennyi emléke öröklődött századokon át napjainkra. A haza, a nemzet, a nyelv szeretete vezette a mű ar.v agának összegyűjtőit, elemzőit fáradságos útjaikon. Művük azt hirdeti — Németh Károly — „ember, vigyázz a szép hazai tájra, felelős vagy érte. Nemcsak nyelvünknek. természeti környezetünknek is vannak rongálói. Óvd. ápold, avarapítsd. miként anyanyelvünket környezetünket is. Őrizd meg mindkettőt évnek és szépnek, hogy az utánunk jövő nemzedékek is csodálhassák. Ez is hazafias kötelesség." lójukat, s elsajátítottak az ismeretterjesztés nem könynvú műfaját is: a párt- és az állami szervek következetes törekvései révén, nyelvészek segítségével kialakult a közéleti nyelv és beszéd ponti Bizottság titkára szólt szabatos válfaja, mai helyzetünkről, a mun- Ha számba vesszük nyelkankat és az eletünket is vank gyarapodását, gazdago- . . , . , .. befolyásoló néhány fonto- dúsát, de a fejlődés kóros mond<jtta befejezésül sabb tényezőről. Hangsú- kinövéseit is, el kell gon- " lyozta, hogy a Magyar Nép- clolkodnunk, mi e változás köztársaságban munkára, mérlege, s mit kell lenalkotásra ösztönző a légkör, niink a' fejlődés elősegítése Hazai viszonyaink kiegyen- érdekében Ebben anyanyelsulyozottak cgv olyan nem- vünk féltő szeretete meg a zetközi helyzetben, amikor felelősség vezérel bennüna történelmileg kialakult ket, amelyet pártunk XII. I egyensúlyi viszonyok körül kongresszusa fogalmazott | — amelvek kapcsolatosak n eg: „ a műveltség megalamai világunk erőviszonyai- pozása. a tudásvágy felkelval biztonságával — éles tüSe anyanyelvünk ápolása. küzdelem folyik a béke. a a kulturális értékek terjesztese. az önművelés ösztönzése nem az oktatás, a művelődés belügye, hanem elválaszthatatlan az egész társadalom fejlődésétől." haladás hívei és az emberiség fennmaradását fenyegető kalandorságra hajló viszszahúzó erők között. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusán nagy A magyar nyelv hete alkalmából 161 rendezvényt latiiatnak-hallhatnak az érdeklődők Zala megyében. A sokféle terület és te- amelyek kiemelt témája a feladatoknak gyűrkőztünk end(~' közül a közélet nyel- névdivat, a névizlés. Ehhez neki A lényeg — tömören vér.ek jobbítását kívánom a témakörhöz kapcsolódik a kiemelni, mert tapasztalata- r eghívott nyelvészeti szakink szerint még meglevő fo- emberek előadása is. A gyatékosságai zavarhatják, megye legtöbb iskolájában, fékezhetik politikai törekvé- művelődési és közintézméseink érvényesülését is. Hi- nyében foglalkoznak a mavatali, mozgalmi nyelvünk gyei nyelv fejlődéstörténemesterkélt szóalkotásaival, ttvel. a földrajzi és ragadszófűzéseivel, mondatszer- vállynevekkel, helvesírása szólva — az, hogy biztosítsuk népgazdaságunk helytállását az egyre fokozódó világgazdasági versenyben, kétessé tegyük, hogy rugalmasan tudjon alkalmazkodni a számunkra is kedvezőtlenül alakuló külső feltételekhez. Ezt az utat iárva kesztesevel, tudjuk megőrizni vívmányainkat. népünk életszínvonalát. javítani életkörülményeinket. és megalapozni a későbbi lendületes fejlődést. Ez nemzeti programunk, ennek megvalósítása nemzeti ügy. Maid folytatta: — A nvelv ezernyi szállá! kötődik gondolkodásunkhoz kifejezi és őrzi egyéni semmitmondó tanulásunkkal, a névadásfrazisaival fölül kerekedik sál, a magyar köznyelv kia mindennapi beszéden, a- alakulásával és fejlődésével, köznyelven. Es akkor még a néphagyományokkal és a mm szóltam a fölösleges nyelvjárásokkal, a család- és idegen szókról, a nyelvi dur- személynevek kialakulásávasáa megannyi megnvilvá- va'.. az élet és a név kapnulásáról, az élő beszédben oly gyakori, s az írásban nem ritka pongyolaságról. Ezekbe az eltérésekbe, ebbe a mesterséges szétválasztásba nem szabad belenyugodcsolatával. A keszthelyi Hel'kon kastélymúzeumban régi nyelvemlékeinkből kiállítást rendeztek. A rendezők gondoltak a pedagógusok éa óvónők továbbképzésére is. mel, majd Ördög Ferenc nagykanizsai tanár Pais Dezső egykori nyelvész és a névtudományok kapcsolaemlékeinket. társadalmi , ., , , emlékezetünket. • nunk. hanem okaikat feltar- Nagykanizsan ebből az alkaA nyelv a nyelvhasználat Va megszüntetésükön kell lomból szakmai ülést tart a tükrözi a mindenkori társa- munkálkodnunk. Azt igé- húszesztendős városi ifjúsádaimi viszonyokat. Nyel- nyeljük a nyelvészektől, a gi honismereti szakkör. vünk mai gazdagodása szo- nyelvművelőktől, a kultúra Az ünnepi megnyitót kórosan összefügg a felszaka, munkásaitól, hogv lepjenek vt.tően vasárnap elhangzotdulásunk óta megtett törté- fel határozottan a torzulá- taK az első előadások is. r.ilmi úttal. Amikor például ellen- ne hagyjak szo Bcnk(~, Loránd akadémikus azt halljuk: szövetkezeti pa- nélkül a nyelvrontást, bárki vek és emberek" címrasztság. szocialista mező- kövesse is el. gazdasági nagyüzem, háztá- Mi a teendő az efféle jeji gazdaság, csirkegyár. a lenségek, hibák elkerülésémagyar mezőgazdaság büsz- re' Tanítsuk meg az embekeségre jogosító eredményei- reket önállóan gondolkodni, tárói tartott nagy érdeklőre gondolunk: ugyanakkor elemezni, dönteni, felelőssé- dtssei kísért előadást. (MTI) már-már feledésbe merül- ^__ nek a milliók mostoha sorsára emlékeztető olyan szavak, kifejezések, mint a bért-s. a nincstelen paraszt, a summás. Közkeletű szavunkká vált a testvérország, a tstvérpárt. a KGST. Biztonságunk szavatolását jelenti a szocialista szövetséges Ezek elteriedésével nárhuzamosan eltűnt az árva nép a társtalan, magányos nemzet, amelynek ezen a Nemzetközi szimpozion Nemzetközi immunológiai A magyar szakemberek szimpozion kezdődött hét- ismertetik kutatásaik, valafőn az Európa-szállóban: a mint nemzetközi együttműmagyar immunológusok és ködésük révén elért eredméEurópa csaknem mindegyik nyeiket. országából Japánból az hatnapos tanácskozást Amerikai Egyesült Államok- _ , ból érkezett elméleti és kii- Gergely János egyetemi tanikai szakemberek az im- nár, a Magyar Immunolómunológiai kutatások leg- gjai Társaság elnöke, az újabb eredményeit és azok Euró i immunoiógiai Táralkalmazasanak modjat vitatják meg. Mintegy 30 elő- sasagok Foderaciojanak elrokkantaknak; Udás hangzik el. nöke nyitotta meg. Nemzetközi szakkiállítások Ma, kedden egyidejűleg negy nemzetközi szakkiállítás nyílik a kőbányai vásárvárosban. Ezek programjáról hétfőn tájékoztatták az újságírókat a Hungexpónál. Schriffert Ferenc, a BNV igazgatója kiemelte: az a tény, hogy a négy bemutatón a magyar kiállítók mellet; 22 ország cégei is bemuI tatják termékújdonságaikat. ket 34 magyar kiállító és nyolc külföldi ország vállalatai ismertetik a bemutatón. Ezúttal első izben rendeznek nemzetközi tömítesttchnileai konferenciát, és a hozzá kapcsolódó szakkiállítást Budapesten. A bemutatón jól érzekelhető. hogy a jarműipar és más. az átlagnál is gyorsabban fejlődő jelzi szakosított jellegű ki- ágazatok számára ma már állítások és az azokat ki- meghatározó a korszerű töegészítő szakmai konferen- nr.ítéstechnológiák alkalmaAz első innovációs kiállítás Magyarországon címmel megrendezett bemutató, amelyen a több mint 30 magyar résztvevő mellett 14 külföldi cég is jelen lesz. A Construma. az Autóservice és a nemzetközi tömítéstechnikai kiállítás április 23-ig, az innovációs kiállítás április -'"-tg lesz nyitva. c ak növekvő jelentőségét. A kiállításokról a szakbizottságok vezetői számoltak be. Elmondták. hogv a Construma építőipari bemutatón 14 ország 215 vállalata vesz részt, örvendetesen emelkedett a magyar kiállítók száma, a két évvel ezelőttihez képest 50 százalékkal. Az Autóservice bemutatón az új fejlesztesi eredménye-