Délmagyarország, 1982. április (72. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-17 / 89. szám

30 Szombat, 1982. ápritis 17. Emlékezés Darwinra — halálának 100. évfordulóján írta: Dr. Ábrahám Ambrus M

it a Londonban 1958. júliusában tartott XV. nemzetközi Állattani Kongresszus tagja eljutottam Darwin Károly otthonába Downba, ahol a Darwin család tagjai teán látták vendégiil a kongresszus küldött tagjait. Három nagy autóbuszon érkeztünk Downba. ahol Darwin Károly életének második és termékenyebb felét leélte, ahol örökbecsű munkáit megírta és ahonnan a darwini tanokat a világ minden tája felé szertesugározta. Darwin downi háza 18 mérföldre van Londontól, a kenti grófságban. A ház öreg, de ma is ép, tetszetős, gondozott és tökéletesen modernizált udvarház, ahol Darwin Károly a hosszas tengeri út alatt szerzett és egész életéré állandósult betegségével megbarátkozva, szenvedésben. örömökben és tudományos értékekben gazdag életét leélte. Itt született meg „A fajok eredete", az élettudomány bibliája és még sok minden más alkotás, amely Darwin Károlyt világszerte ismertté és halhatatlanná tette. Nagy volt a meghatottságom, amikor megláttam a downi házat, de még nagyobb akkor, amikor végigjártam azokat a helyiségeket, ahol a világtól szinte teljesen elvonulva élt egy ember, aki egész életét a tudománynak szentelte. Mint az események és történések hosszú láncolatán keresztül-kasul ugráló gyermek jártam végig a történelmi helyiségeket, ahol Darwin Károly óraműszerűleg járó életét berendezte és a vérbeli tudós adottságaival hatalmas művét diadalútjára előkészítette. Ahogy álltam az öreg hársfák alatt a nagy, színes és beszédes embertömegben, elmémben egy szenvedésekkel, nagy gondolatokkal és örökbecsű alkotásokkal megrakott életnek a körvonalai rajzolódtak ki a ragyogó napsütésben. Lelki szemeim előtt megindult a magábanálló nagy film. Lassan jöttek és mentek az évek, amelyek magukkal hoztak és magukkal vittek egy embert, aki az élő világ kialakulásának bonyolult kérdéseire választ adott, a megfigyeléseknek és tapasztalatoknak hatalmas tömegére támaszkodva az élet útjait nyomon követte. Magam előtt láttam a gyermeket a messzemenő apai gondoskodás folytán gondoktól és hiányosságoktól mentesen Shrewsburyben a piros házban, ahol világra jött és láttam a nagy kertben, s a hozzácsatlakozó szépseges és egészséges tájakon, ahol szeretetben és megértő gondoskodásban bővelkedő örömteli életét élte. Előttem állt egy 8 és féléves fiú, aki édesanyját elvesztette, akit nem érdekelt az iskola, de különlegesen érdekelt a természet a maga csodálatosan változatos és formagazdag életével, aki szorgalmasan gyűjtögette a növényeket, az állatokat, az ásványokat, akit megfogott a formagazdagság és változatosság sokfélesége, akit valósággal elbűvölt az ezerszínű és ezerarcú élet. „A gyűjtöszenvedély, amely az embert vagy arra irányítja, hogy természetbúvár, vagy virtuóz, vagy fösvény váljék belőle, úgy látszik nekem, velemszületett képességem volt, sem a fivéremben, sem nővéreim közül egyikben sem jelentkezett ez a hajlam," írja önéletrajzában. Magam előli láttam az Ifjút, akit nsm elégítettek kl a klasszikus nyelvek, aki végigjárta a középiskolát, de nem talált benne semmit, ami öt útba tudta volna igazítani, jövő útjait meg tudta volna határozni, s az életnek valamelyik állomása felé el tudta volna igazítani. „Voltam dr. Butlernak, a nagy tanítónak az iskolájában Shrewsbury-ban, ahol nem tanultam semmit, kivéve azt, hogy élveztem az olvasást és a kémiai kísérleteket." — írja önéletrajzában. Szemem előtt állott a fiatalember, aki az atyai vágyakat követve Edinburghba, az orvosi egyetemre került, hogy a családi múltnak hódolva orvos legyen, mint édesapja Wahring Darwin és nagyapja, Erasmus Darwin, a költő és filozófus, aki „Zoonomia" című munkájában hirdetője volt a fajok természetes leszármazásának és magának a származástannak. Láttam az ifjút Edinburghban, ahol nagy kedvteléssel űzte a sportot, a lovaglást, kultiválta a kirándulásokat, a gyűjtést, a madártömést és a preparálást, akit gondolatokkal töltött meg a virágnyílás és aki a látottakon eltűnődve, a természet törvényeinek átérzésével szemlélte a levélhullást. De láttam őt, amikor érdektelenül hallgatja és bírálja tanárainak — megítélése szerint — unalmas felolvasásait, különösen azokat, amelyek az orvosi munkák (Opera medica) tárgyköre körül forogtak és amelyek az emberi anatómia területén. mozogtak. Az utóbbiakat dr. Monro tartotta, akiről a következőket írja: „Előadásait az emberi anatómiából éppen olyan unalmasnak tartotta, amilyen unalmas volt ő maga". Láttam a gondolkodó fiatalembert. amikor hátat fordít az orvostudománynak és kétesztendei edinburghi tartózkodás után, engedve az atyai tanácsnak Cambridgebe megy az egyetemre, azzal az eltökélt szándékkal, hogy teológiát hallgat és falusi anglikán pap lesz. Azonban ez az elhatározás sem bizonyult megvalósíthatónak. A fiatal Darwin Károlyt a teológiai tudományok sem érdekelték. „A három esztendő alatt, melyet Cambridgeben töltöttem, ami az akadémiai tanulmányokat illeti, éppúgy csak időmet vesztegettem, mint Edinburghban, az iskolában." — írja önéletrajzában. A fiatal évek teltek és az ismeretek sok oldalról és sokféle formában gyűltek, amelyek a jövő szempontjából hasznosak és értékesek voltak, azonban az út, amely Darwin Károly számára járható lett volna, nem akart előkerülni. És mégis előkerült Éppen akkor, amikor Darwin Károly Cambridgeben a teológiai tudományokból babérkoszorús fokozatot (baccalaureatus) megszerezte, Angliában egy olyan esemény történt amely élethivatását fixálta és öt a világ legnagyobb emberei sorába emelte. Ez volt a Fritz Roy kapitány vezette csendes-óceáni és dél-amerikai expedíció, amelyre — mint önkéntes természetvizsgáló — a Baagle fedélzetén Darwin Károly útrakelt és amelyen jövő életformájának és munkásságának a kialakításához alapot és anyagot szerzett Darwin Károly betegen tért vissza a világkörüli útról, de olyan anyaggal és olyan felfogással, amely öt a legnagyobb felfedezők sorába emelte. Az évekre terjedő földkörüli út gondolatokat adott arra, hogy a fajok eredetéről szóló munkáját megírja és a származástan alapjait lerakja. Ebben a munkában szakítva a fajok állandóságát hirdető felfogással, bizonyítva látta, hogy a magasabb rendű állatfajok évezredes fejlődés során az alsóbbrendűekből alakultak ki. Láttam Darwint, a férfit viszszatérése után Cambridgeben atyai burátjánál, Henslow tanárnál, ahol a világkörüli útjáról hazaküldött anyagot rendezte és láttam Londonban az Upper Goower Streeten, ahol a családalapítást elkezdte és Downban, ahová visszavonult, hogy minden zavaró momentumtól távol, gondolatalt rendszerbe szedegetve. életét az igazság keresésének és a tudománynak szentelje. Láttam Darwin Károlyt, a kutatót, amint az ablakmélyedésben elhelyezett deszkadarabon preparál és boncol, s ahogy egyszerű mikroszkópján a finomabb sejt és szövettani struktúrák megismerésén fáradozik. Láttam őt, ahogy a bodzabélbe beágyazott levelekből és gyökerekből borotvával metszeteket készít, s az alig pár négyszögöl területű növényházban keresztezési, házasítási és nemesítést kísérleteket végez. Láttam örömben a meggyőződéses és céltudatos munkást, amikor megjelent „A fajok eredete", amely nevét világszerte ismertté és halhatatlanná tette, amelyről Huxley, a neves biológus a következőket írta: „A természet birodalmára vonatkozó ismereteknek a kiterjesztésére a leghatalmasabb eszköz, amely Newton „Principia'"inak a közzététele után az emberek kezébe került, Darwin: „A fajok eredete". Láttam őt akkor is, amikor óramű pontossággal járó élete során, íróasztala mellé ül és akkor is, amikor kedvenc sétaútján a homoksétányon (Sandwalk) napi sétáját végzi. Láttam akkor, amikor Tommy nevezetű lován távoli sétára vagy kirándulásra indult, amikor kedvenc kutyáival barátkozik, amikor a Sandwalk fasorai alatt játszadozó gyermekeinek örömeiben osztozik és amikor az esti étkezés után hitvesével a napi kártyapartit játssza. Láttam Darwin Károlyt a downi árnyas fák alján hosszú, ősz szakállával, ráncos homlokával, földigérő fekete kabátjában, fején a nagy fekete kalappal, amikor megjött az ősz és a hosszú élet vándora, kezében a nagy ezüstveretű fogantyús bottal, lassan lépegetve az elmúlás gondolataival barátkozik. Az öreg fa ágai leértek a földre, az egyenes gerincoszlop előregörbült és az égbenéző tekintet a föld felé fordult Az óra, amely olyan sokak számára olyan sokat járt, amely olyan sok ember számára annyi szépet, annyi jót és annyi igazat járt megállott. A nagy mester kezéből kiesett a toll, a fényes agyvelő, — amely több mint 40" esztendőn keresztül annyi világosságot sugárzott a világ négy tája felé, — működését beszüntette. Egy csendes, megelégedett, gyötrelmekben és belső harcokban felette gazdag élet zárult le, hogy többé vissza ne térjen. 1882. április 26-án megnyíltak a westminsteri apátság kapui és fejedelemnek kijáró pompával hoztak oda egy koporsót, amelyben az angol nemzet egyik legnagyobb fia alussza síri álmát. A koporsót Newton sírjának a szomszédságában helyezték el, s a fölébe helyezett emléktáblára a következőket vésték: „Darwin Károly, született 1809. február 12-én, meghalt 1882. április 19-én." „Elvesztettük a természet vizsgálóinak és ritka magyarázóinak egyikét, akinek neve határkövet jelent a természettudományos ismeretek fejlődésében. Bármilyen legyen ls az utódoknak az Ítélete azokról a véleményekről, amelyeket Darwin közzétett, bármilyen célzások és jóslatok foglaltassanak egyik vagy másik elődjének az írásában, tény marad az, hogy a „A fajok eredete" cimű munka publikálása után az élőtermészetről való alapfelfogás és az erre vonatkozó tanok teljesen megváltoztak". — írja Huxley Darwin Károlyról szóló megemlékezésében. És most, amikor a lerövidített filmen eljárt a messze múlt, amikor véget értek a beszédes történések és én búcsút mondok az emlékezésnek és a downi emlékeknek, hadd szólaljon meg az öreg Darwin, aki az élettől a következő szavakkal búcsúzott: „Azt hiszem, hogy helyesen cselekedtem, amikor a tudományt követve, neki szenteltem életemet, az iránt sem érzek lelkiismeretfurdalást, hogy bármely nagy bűnt követtem volna el. Azt ellenben nagyon sokszor fájlalom, hogy embertársaimmal több közvetlen jót nem tettem.". Veress Miklós Fehér Cigaretta a csonkig ég agysejtekig a lélek ablaknak verődik a jég: szilánkok záporoznak mint fehér denevérek A tarolt bokrú parkban csapzott rigó remeg nyomában a faólnál egy macska kúszik halkan ; ha fölröppeni próbál majd akkor öli meg 2. A néma fülel nagyot ásít megvillan ínyhúsa a vézna szavakat terel mint füstbárányok [Krisztusa'— sarokba vonul egy másik öreg hol csattog a kártya s egy vállra borulva [kiáltja: Jaj, istenem. [hát megtaláltalak... Eredj te hülye alak hiszen mindenkid [lenn rohad — R

égóta keresik ünnepnapi föladataikat a népművelők. A séma igen egyszerű: amikor legjobban ráérnek az emberek, akkor kell a legvonzóbb kínálattal előállniuk. Csakhogy az élet ritkán igazodik a sémákhoz, művelődési házaink vasárnaponként eddig is gyér látogatóval számolhattak csupán. Sokszor fölmerült az a kérdés is, érdemes-e egyáltalán ügyeletet tartaniuk. Jött a kettős pihenőnap a hét végén, még több a szabad idő a séma szerint, tehát még több vonzó kínálatra van szükség. Az előre leírt lecke azonban megint nem vált be, mert az emberek ezerféle elfoglaltságot ki tudnak találni maguknak. Ügy is mondhatnánk,, a népművelők közreműködése nélkül is jól tudják érezni magukat. Ha viszont ez igy van, ne panaszkodjunk. Lássuk be, hogy szombaton és vasárnap különösképpen nincsen szükség a művelődési házakra, és ne erőködjünk. Erős hatalmak is belebuktak már abba, hogy mást akartak, mint az élet. Szerencsére sok olyan népművelő akad, aki a megnyugtató szózatokat nem veszi komolyan, és akkor kezd igazán nyugtalan lenni, amikor legtöbbet hallja azokat. Ha nem mennek be az emberek szombaton a művelődési házba, nem azt mondja, hogy ne is nyissuk ki, hanem azt kutatja, mi lenne az, amire bejönnének. Erőltetni semmit nem erőltethet, csak kínálhat, és figyelheti, hányan nyúlnak a kínálat után. A pedagógus azt mondja, jó lenne, ha a hét végén a család örülhetne legjobban a két napnak. Ha a féri a feleségével lehetne, gyermek pedig apjávalanyjával. Annyira keveset vagyunk együtt, és akkor is percre be van programozva szinte minden időnk, ne akarjuk elvonni az embereket mindenáron legtermészetesebb közösségüktől, az éltető és fölnevelő családtól. Komoly ez az intelem, de a népművelő első hallásra ebből is azt a következtetést vonja le, hogy most éppen megint nincsen szükség rá. Ha viszont számolni kezdi, hányan lődörögnek a pedagógus elképzelése ellenére is céltalanul a világban, akkor oda jut, hogy bőven van tennivalója. De hogyan hívja be az embereket, ha azok nem akarnak bejönni? Kalocsára vetődtem a napokban, ott hallottam, hogy a művelődési ház emberei makacs következetességgel keresik az új adottságokhoz igazodó megoldásokat. Előre kell bocsátanom, hogy évekkel ezelőtt a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ is szervezett hasonlókat, de nem kimondottan a pihenő nap szenv-. etűdök vicsorogja vissza a vad s kegyetlen férfiszáj Visszahökkenve a falig béget az emberi nyáj Fehér köpenyek terelik 3. A kórház nyári alkonyán az albérletet álmodom: vidékről megjön az anyám simítani lázas homlokom és arca körül füst remeg megcsókol aztán búcsút int és összezárulnak megint a falak Túl a rácsokon a fák sötétben fürdenek 4. Végül a csönd is kiapad és akkor ablakunkba száll egv alig sejthető kopott s kivágott nyelvű [vak madár akit dala magába zár s hiszi hogy ezért szabad pontjai szerint. Hét végi vigadónak nevezik a kalocsaiak szombati egésznapos műsorukat. Egyegy vállalattal lépnek egyezségre, és a teljes programot az ott dolgozók választása szerint szervezik. A délelőtt a gyerekeké, a délután és az est a felnőtteké. Gyerekekből — óvodás koruktól a fölsőtagozatos diákig — 300— 340-et várnak. Mit lehet ennyi gyerekkel kezdeni? Az egyik szombaton a gyülekezés ideje alatt a művelődési házzal ismerkedtek, aztán Vatai Tamás Ne búsulj, semmi vész cimű pódiumműsorát nézték meg a fölsósök, az alsósok a tiszakécskei bábosok előadását ugyanakkor. A Játszóház azokat várta, akik agyagból vagy papirosból szeretnek játékot készíteni, vagy maguk csinálják bábjaikat. Akik a meséket hallgatják szívesen, azoknak Pécsiné Acs Sarolta mondott meséket, a régi mesterségek iránt érdeklődők pedig a fazekasság, a szövés, a fonás, a hímzés, a gyertyaöntés, az ostor és a kosár, illetve a fűzfasíp és a nádsip készítésével próbálhatták meg gyakorlati foglalkozás keretében. A táncos hajlamúak régi idők táncaiból tanultak. A felnőttek is a művelődési házzal ismerkedtek először, megtekintették a kiállításokat, és meghallgatták a városi vegyeskar húszperces kamaraműsorát A madrigálok után Mindenütt csak kék az ég címmel pódiumműsort kínált a művelődési ház. Most jön egy olyan műsor, amit általában nem szoktak hozzákapcsolni a művelődéshez: vacsora, svédasztal-szisztéma szerint Bál, filmvetítés, humorista műsora és diszkó következett ezután, kinek-kinek tetszése szerint Természetesen rákérdeztem Kalocsán: honnan veszik erre a pénzt? Az érdekelt vállalatok szállnak be 6—8 ezer forinttal. A gyerekektől nem szednek belépőt, a felnőttek is csak a vacsoráért fizetnek. Mi a haszna? Az, hogy egy üzem aprajanagyja együtt tölti ugyan a hét végét, de kedve szerint válogat néhány rendezvényből. A népművelők közben mérni tudják, kit merre visz az érdeklődése, mit érdemes, és mit egyáltalán nem érdemes máskor ajánlani. Ügy érzik, nyert ügyük van, mert aki hajlandó belépni a házba, aki szeret közösségben művelődni, annak könnyű figyelembe venni a szokványostól messzire eltérő kívánságait ls. Számítanak arra is, hogy az alkalmi vendégek közül jónéhányan egyéb rendezvényeken is részt vesznek majd, vagy bekapcsolódnak valamelyik szakkör, klub vagy művészeti csoport munkájába. HORVÁTH OEZSO Kalocsai próbálkozás Hét végi vigadó