Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

12 Szombat, 1982. febrnár 27, ———— —a——B DU röviden Folyamafos áruutánpótlás Somogyi Károlyné felvétele Nap mint nap újabb, árával megrakott teherautók érkez­nek a Marx téri A pavilonban nyitott engedményes vásár készletének pótlására. A nagy érdeklődésre való tekintettel — négy nap alatt több mint félmillió forintos forgalmat könyvelhetett itt el az Él iker —, naponta kell új árukkal feltölteni a tárlókat. Mint hallottuk, bőven van még a kész­letből, a piacos napok forgalmára különös gonddal készül­nek a kereskedők i KITÜNTETÉSEK GÉPKOCSI­- z „ ,„« NYEREMÉNY­Az Elnöki Tanács Markos J6- BETÉTKONYVEK zsef (Alfonzó) színművész- sorsolAsa nek, 70. születésnapja al­kalmából, eredményes mű­vészi munkásságának elis­meréseként a Munka Ér­demrend arany fokozatát adományozta. Ugyancsak a Munka Érdemrend fokozatával tüntette Hogyan tanul, szomszéd? — Ne siessen annyira ... várjon, és mondja már meg, hogyan tanul, szomszéd? A lépcsőház alján csíptek nya­kon a szavak, és a szomszéd csak­ugyan arra volt kíváncsi: hogyan tanulok. — Hat... — Na, ki vele. semmi mellébeszé­lés, vagy a fiától eltűri, hogy mel­lébeszéljen? Ugye, magának is el­sős fia van, és együtt jár a Karcsi­kámmal? — Igen, oda.., együtt... — he­begtem, és megfordultam, de a val­lató szavak visszafordítottak. Szom­szédom nem engedett ki a karmai­ból. Ügy faggatott, mint egy gya­núsítottat a 36. betörése után. — Szóval, hogy megy a tanulás, apuka? — Megy. megyeget. Már értem a bontások technikáját, már pinos pontom is van — próbáltam kedé­lyesen elütni a dolgot, hátha így hamarabb megszabadulok szoronga­tott helyzetemből. Bontás, csak­ugyan, a fiam befejezte tegnap a 10-es bontását. Elfelejtettem meg­nézni a füzetét. És a ceruzák ... „Apuka, a fia ceruzái nem hegye­sek!" — kaptam az intelmet tegnap­előtt az „üzenőfüzetben". De már arra is figyelmeztettek, hogy „a fia nem vitt hajtogatáshoz újságpapírt". Szerencsére más gyerekek kettőt is Nem elég, hogy a tanító néni in­telmei miatt pironkodom naponta, most még a szomszéd sem hagy nyugtomat. — Nem kell szégyenkeznie — vi­gasztalt a szomszéd, akinek három gyermeke van, három iskolás, álta­lánosba járnak, és a legnagyobb jö­vőre végez. — Én a fekete ponto­kat se tagadom le. A múltkor kör­nyezetismeretből kaptam feketét, most meg ragasztásból. — Nekem a feleségem is fekete nával varrni!" tőr elvállalta a fiától az úttörősátor rajzának pontos megszerkesztését. Hármast kapott rá, de csak azért, mert a fiának a rajzai korábban mind ötöst értek. ^ — Kegyelem hármas egy rajzoló­múvésznek. — Az én feleségem is lebőgött a munkájával — újsagolta a nyolca­dikról érkező lakótárs, akit az üres üvegekkel távolítottak el otthonról, mert a felesége (amatőr varrónő) ruhát próbál a barátnőjével. — Szó­val a gyerek azt a feladatot hozta haza, hogy ejtőernyőt kell varrni, de nem Neumann-varrógéppel. hanem tűvel, cérnával, öt ujjal. Na, a fe­leségem kivonult a konyhába és megvarrta. Este a gyerek nevetve jött haza. „Azt mondta a tanár né­ni, hogy máskor kérdezzem meg anyukámtól, hogyan kell tűvel, cér­pontot adott, mert a ragasztóval összekentem az asztalterítőt, az ör­dög vigye a Technokolt. — Maga is... nahát... én is pontosan úgy. A terítőt leküldtem a fiammal a kukába, és vettem mási­kat. Szerencsére ugyanolyat kaptam, mint a régi, így a feleségem . .. szó­val, egy „fekete pontot" megspórol­tam 68 forintért. Tehát maga is.,, ki gondolta volna! így beszélgettünk a lépcsőház al­jában, először csak ketten, később négyen és végül öten lettünk, édes­apák, akiknek a gyermekei felhajt­ják a munkát, a feladatokat. Haza­cipelik az iskolatáskában, és nesze, bedolgozó apuka, oldd meg, végezd el, csináld meg, ha tudod. — Ha hiszi, ha nem, én esténként, amikor a gyerek már elaludt, kive­szem a könyveit, és megnézem, hogy vittek. Szégyenszemre az én fiam mire számíthatok a következő na­kölcsön újságpapírt hajtogatott. És pókban. baj volt már a radírokkal. Egysze­rűen összerágja a gyerek, és isten tudja, mit művel velük, de kétna­ponként elfogyaszt egy elefántosat. — Az semmi! — szólt a felső szomszéd, aki szeméttel igyekezett volna a kukához. — A kollégám, a megyeszerte ismert rajzoló, dekora­A szemetesvödörrel, az üres ver­muthos-, sörösüvegekkel elvonultak a levizsgázott apák. Ketten marad­tunk a szomszédommal. Már-már szerencsésnek éreztem magam, hogy ennyivel megúsztam, amikor kap­tam az újabb kérdést: — Igazán bevallhatja, mennyi fe­kete pontot gyűjtött már össze? Eh. szabaduljunk minél előbb: — Ügy nyolcat, vagy többet, nem számoltam pontosan, mert néha a gyerek is hoz egyet-egyet a maga munkája után. A szomszéd felkacagott — Nyolcat? Jobban kell tanulnia, apuka, mert az év végén osztályis­métlésre utasítják a fiát... — és elvonulóban még visszaszólt. — Ne­kem még csak öt fekete pontom van és egy piros. Lesújtó tekintettel végigmért, mintha csak azt mondaná: Ilyen apának a gyerekétől mit várjon az ember? Mert ugye mégiscsak én va­gyok jelenleg a legrosszabbul tanuló apa a lépcsőházunkban ... Gáldonyi Bél* Eső, szél A lottó nyerőszámai: 40, 41f 47, 68, 83 Várható időjárás szombat estig időnként felszakadozik Az OTP március 1- a felhőzet, de még többfelé én, Budapesten rendezi várható havas eső. eső. észa­meg a gépkocsinyere- kon eleinte havazás. A vál­mény-betétkönyvek idei el- tozó irányú szél megélénkül, ső, sorrendben 83. sorso- Hajnalban helyenként köd lását. A sorsoláson az 1981. képződik. A legmagasabb _ u-i I, október 31-ig váltott és nappali hőmérséklet szóm- üezó 'számokat"húzták*ki 1982. január 31-én még for- balon általában 1 és 6 tok Elnöki Tanács Fekete Gyula gaiomban voU 5000 és 10 között lesz. írót, 60. születésnapja alkal­mából, írói és publicisztikai ezer forintos gépkocsinyere­mény-betétkönyvek vesznek tevekenysége elismereséul. A réf>zt A ^^^ összesített kitUnteteseket Tóth Dezső eredmenyeit a március 3-i muvelodesi miniszterhelyet- j k kö/Jlk A hivataios les pénteken adta át. KERAMIA­BIENNALÉ VÁSÁRHELYEN Vasárnap déli 12 órakor nyereményjegyzék 4-én jelenik meg. A KISZÖV ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE A Szegedi Tervező TRAGÉDIA • A TEMETŐBEN A szegedi Gyevi temetőn ^zt haladt keresztül tegnap­eiőtt. csütörtökön délután 3 március órakor a 13 éves Fatyol Ká_ roly, helybeli (Csongrádi su A TANÁRKÉPZÉS BIOLÓGIAI HELYZETÉRŐL SZABADEGYETEM Szegeden, a Juhász Gyu- A TIT Csongrád m<i-.yei la Tanárképző Főiskolán szervezetének biológú sza­tartja ülését a tanárképző badegyeteme holnap, vasár­főiskolák főigazgatói kollé- nap délelőtt 11 órakor tart­„ __ giuma. Tegnap, pénteken ja soron következő elóadá­A Sportfogadási es Lottó meghallgatták a Művelődési sát az MTESZ Technüra H„­Igazgatosag közlése szerint Minisztérium főiskolai osz- zaban. Ezúttal dr. ,sze!v a Budapesten megtartott 9. tólya vezetőjének tájékozta- György nyugalmazott es ye­tóját az időszerű kérdések- temi tanár, a TIT megy : él­ről, majd a tanterv korszerű- nöke tart előadást Evolúció sítési munkák jelenlegi ál- és molekuláris biológ círrv­lását értékelték, szóltak az meL 1981-ben bevezetett új ál­lamvizsga-eljárás eddigi • ta­pasztalatairól és értékelték a szakdolgozat-irntasi rend­het' lottósorsoláson a követ­40 41, 47. 68. 83. A február havi tárgynye­remény-sorsoláson a 9. já­tékhét szelvényei vesznek A Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola előkészítő szert- Ma, a tanácskozás raá­tagozata felvételt hirdet zon- sodik napján a főigazgatói mn'u- 114/A) lakos A sírok Sora, hegedű és gordonka kollégium tagjai megvitat­között hil^U me^csuszoTt -akra az 1982/83-as tanév- iák a tanárképzés aktuuiis az esőtől áztatott talajon. re, kiveteles tehetsegu gye­Szo- Belekapaszkodott egy 1941- rekek reszere, akik a 8. elet­tor- ben készült. 160 centiméter évüket betöltötték, és az helyen, a Tornyai János Mu- totta tegnap, pénteken dél- magas síremlékbe. Az. ta- 1981/82. tanévben az általá­zeumban a kerámiabiennálé, előtt soron következő ülését lapzatától elválva rázuhant nos iskola VII. vagy annál amelyet a FIM, a vásárhelyi az Ipari Szövetkezetek a gyermekre, aki olyan sú- alacsonyabb osztályát vég­tanács és az Iparművészek Csongrád megyei Szövetsé- jyos sérülést szenvedett, zik. Jelentkezési lap igé­Szövétségé közösen rendez, gének elnöksége. A testület hogy a helyszínen életét nyelhető a főiskola tanulmá­nyílik meg Hódmezővásár- vetkezet székházában feladatait. VIRÁGZIK A TÖZIKE Ritka és érdekes virág, a ta­vaszi tőzike bontott szir­mot a nyugati országrészben, a Répce folyó völgyében. A hóvirágnál nagyobb kelyhű Megnyitót mond Szabó G. a közös fejlesztési alap fel­László, a megyei tanács el- használásának módjáról dön­nökhelyettese. tött. vesztette. A baleset okát és nyi osztályán (Bp. VI., Liszt kora tavaszi virágot zöld fol körülményeit vizsgálja. rendőrség Ferenc tér 8.). Beküldési ha­táridő: 1982. április 30. Köszönetet mondurtk mind­azoknak.. akik felejthetetlen ha­tattunk, TOltöK IMRE temetéséin megjelentek, részvé­tükkel és viraguikkal mély íáj­ctaLiourukat enyhíteni Jgyekez-tek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazon rokonoknak, jó Gyászközlemények Nyugtati Amikor Gary Coop r, as öt testvér közül a legfiatalabb megm< <iía apjának, hogy filmszí­nész akar lenni, a: fel­jajdult: — Mit vétettem ? Az egyik fiam festő, a má­sik zeneszerző, a lá­nyom írónő, te pedig filmszínész akarsz lenni! — Nyugodj meg, apa — mondta a fiatal Gary Cooper — ne • felejtsd el, hogy a legidősebb fiad liftes, ő keres annyit, hogy el tudja tartani az egész családot! Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, mun­katársaknak. szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, Fájó szívvel tudatjuk, hogy a Köszönetet mondunk mindazon BÖDÖ ISTVÁN szeretett férj, édesapa, fiú. test- rokonoknak, is-merősöknek, ha- temetésein megjelentek, részvé­vár, vö es rokon, a kunágotai rátoltalak, a ház lakóinak, a tttk-kel es viragaikkal mély fáj­s-züietésű Centrum Áruház vezetőségének, dalmunkát enyhítem igyekeztek. BUDAI LÁSZLÓ társadalmi szerveinele, dolgozói- Külön ko^ietet ^mondunk _az nak, a vegyesosztály. a SZOTE I­naK a veevesoszuuv a amu, sz. sebészett klinika urológiai bálátoknak. Isrnerösokm-s. szóm- l982 február 21-én 32 éves ko- ^ ""Yeazeatósáe vezetésé- osztálya orvosainak és ápolóinak, szédotaiak. a ház lakómak, a llában váratlanul elhunyt. Te- ^ókáz inya*elUtLl Mztóly a III. belgyógyászati klinika or­női klinika, az onkológiai vosainak és ápolóinak, valamint .- 1 - Iá— ,.»—r - „w ' -'.—A - átvrtlAI­Paprikái eldolgozó Vállalat gaz- metése március 1-én 12 órakor daságl. part. szakszervezet veze- lesz a BeiVárosi temetó ravata­tőségértek, volt munkatársaknak, lozújából. A gyászoló család, a konfekciógyár szakszervezete- 18 293 nek és a varroda osztály dol­gozóinak- a Szeged Nagyaruhaz Mély fájdalommal tudatjuk, műszaki osztály dolgozóinak és hogy a felejthetetlen feleség, mindazoknak, akik felejthetetlen édesanya, testvér és nagymama, halottunk, HODI ANTALNE (MAGORINE) HIK A FERENC temetéséin megjelentek, részvé­tükkel es virágaikkal gyászunk- eletének Madár Katalin évében. osztály, a Medikémia Ipari Szö- a körzeti orvosának és ápolói­vetikezet dolgozóinak, kik szere- nak, a-kik élete megmentésen és tett édesanyánk, . fájdalmának enyhítésen fára­doztak. A gyászoló csalad, Sza­RADÖCZ JANOSNF badsajtó u. 61. 18 748 temetésén megjelentek, fészvé- Mély fájdalommá, tudatjuk, tűkkel es vmágaikkal mély fáj- hog a szeretett feleség, édes­dalimunkát enyhíteni igyekeztek. nagymama és testvér. Köszönetet mondunk továbbá a * hosszú körzeti kezelőorvosának és a ki köszönetünket a II sz. bel- tese március 2-an 15 órakor lesz A gyászolo csalad. 18 766 hunyt ^ Hatnvaszáás utáni bú­. . . : „ssLlK, A I, ,ii--itvu, 4oiriot/i Ir-irtitmniii— " ' . . . . . klinika hematológiai osztály oi- az Alsóvárosi temető kápotnájá­vosainak és nővéreinek áldoz-a- bó). Minden külön ertesítés he­tes munkájukért. A gyászoló lyett. A gyászoló család család. 18:;)J Köszönetet mondunk mindazon F-átdaloimmal tudatom rmod- rokonoknak. Ismerősöknek, ba­azoknak, akik ismertek es sze- ratoknak kik felejthetetlen ha- volt Partizán u, lőttünk. bú­Mély fájdalommal tudatom, csúz tatásáról később gondosko­' "JT. hogv szeretett gondozottam, test- dunk. A gyászoló család. 18 752 18 1 ,„-,„ „nikon ' Köszönetet mondok mindazon LAKATOS DEZSŐ rokonoknak, ismerősöknek, ba­?4 tez alatti rútoknak, szomszédoknak, mun­' kalársaknak, kik felejthetetlen BAKÁT MIHÁLY rették, hogy férjem. BATA JÁNOS du.UMUópor S^fméíT^ "JTTJ' ^"'"^"'T **»> és virágaikká! mély fáj­1Csz a Belvárost tetőben. ^yhtem igyekeztek. tatozójábóL Gyászoló gondozoja dalmtmkat enyhíteni igyekeztek 18 294 „„__„ _.:.„,,..„'„4U.Í _ rokonai 18 764 P.vászoló feleséee. 18 729 lakos hamvasztás utáni búcsúz- férjem, tatása március 3-án 18 órakor HATHÁZI JÓZSEF Belvárosi temető rava- temetésén megjelentek, részvé­Gyaszoló felesege. re-.- Köszönetet mondunk továbbá Köszönetet mondunk mindazon fertőző kórház és a n. belklini rokonoknak, ismerősöknek, a szeretett testvén-. TOLNAI .IEZDIMIR GÉZA temetésen mcglelenitek. részvé­tükkel és vtragiii'kkal mely fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalad. 18 754 Tudatjuk, hogy KOTORMAN FERENC hamvasztas ulánd búcsúztatása március l-én t3 órakor lesz a Belvárost lometo ravatalozójából. A gyászolo csalad. 18 392 kik ka orvosainak és ápolóinak ál­dozatos munkájukért. A gyá­szolo család. 18 750 és rokonai. 18 764 Gyászoló felesége. Az Országog Temetkezési Társaság 30—1'82. számú le­iratában foglaltak alapján tájékoztatjuk a t. Hozzátartozó­kat, hogy a Fővárosi Temetkezési Intézet a krematórium keményének átépítési munkálatai miatt 1982. március 1­töl március 28-ig hamvasztást nem végez. Ezen időszak ut-ii™ bucsuztatasa a,att hamvasztásos temetkezés megrendelcsfclvételét szü­Tudntjuk mindazokkal, akik ismerték és szerettek, hogy DR. MATHESZ SANDOBNÍ tok díszftik. A tőzike vé­dett növény, szárastól le­szakítani ugyan szabad, a gumóját kiásni azonban nem. Orvosi tanácsok Á tél végén és a tavasz C-vitamint juttassunk. Le­Cső heteiben gyakori pa- hetőieg naponta, hiszen ezt nasz a fáradtság, levertség, a vitaminfajtát szervezetünk Ezt az állapotot nevezik ál- nem raktározza. taiá'Dar. tavaszi fáradságnak. Miben találunk C-vita­Oka az. hogv szervezetünk mint? A gyümölcsökben, eüenáilóképessége csökken a zöldségekben. főzelékfélék- ' napfényben szegény téli hó- ben. Sok ilyent nyerhet napok folyamán általában szervezetünk a nyers savá­róvidebb időt töltünk sza- nyúr káposztából, hagymából, bad levegőn, és szervezetünk I Je kívánkozik még a bur­a kelleténél kevesebb C-vita- gonva és a csipkebogyó is. rninhoz jut. Mindez termé- A burgonya azért, mert téli szetesen testi-lelki állapo- tárolása folyamán C-vitamin tunkra egyaránt kedvezőtlen tortalmának csökkenése nem hatást gyakorol — mond iák jelentős. A csipkebogyó pe­az Országos Eftészségnevelé- dig tízszerte többet tartal­si Intézet munkatársai. Mi- n>az ebtiől az értékes anyag­néi többet mozogjunk, spor- ból, mint a citrom. A zöld­Mijunk. sétáljunk tehát a ségféléket célszerűbb párol­szabatí levegőn. Az éltető ni. mint főzni. A szakembe­napfény hiányának pótlása- rek szerint jobb. ha vita­, ,. . ., , , mmszuksegletunket írtkabb ra kvarcolast aianlanak a természetes táplálékainkból, 67-akemberek. Fontos, hogv mint a patikai tablettákból étrendünkbe minél több nveriük. mmMRORSIÁG X hamvasztás 1982. március 2-án (kedd) 14 ncteltetjük. órakor lesz az újszegedi temető ravatalozójából A gyászoló csa­lád. 18 281 Szegedi Városgazdálkodási Vállalat Szeged, Pacsirta u. 1. szám (x) A Magyar szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6710 — Telelőn: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar posta. Előfizethető » postahivataloknál éa kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy bónapra 36 forint. — Index: 25053 — ISSN: 6133-025 z

Next

/
Thumbnails
Contents