Délmagyarország, 1982. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-23 / 45. szám
Kedd, 1982. február 2.1. s Győri Imre látogatása Szegeden Előadás közgazdászoknak - Pártnap a Volánnál Tegnap, hétfőn Szegedre látogatott Győri Imre. az MSZMP Központi Bizottságának tagja. a KB osztályvezetője. Délelőtt dr. Koncz Jánosnak. az MSZMP Csongrád megyei bizottsága titkárának .társaságában fölkereste a szegedi városi pártbizottságot. Itt dr. Székely Sándor, a városi pártbizottság titkára tájékoztatta a pártszervezetekben zajló aktuális agitációs és propagandamunka helyzetéről és tapasztalatairól. Ezután a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei Szervezetének meghívására előadást és konzultációt tartott a társaság kibővített elnökségi ülésén. A rendezvényen részt vett dr. Solymosi Margit, a városi pártbizottság munkatársa is. A részt vevő közgazdasági szakembereket, a szakma elméleti és gyakorlati művelőit Nagy Lajos egyetemi tanár. az MKT megyei szervezetének elnöke köszöntötte. majd Győri Imre tartott előadást. A KB osztályvezetője elöljáróban elmondta. hogv pártunk politikai vonalvezetésével egyet értenek a gazdaság vezetői, s fordítva is ez a helyzet, a politikai vezetés nagyra értékeli a gazdaságban tevékenykedő szakemberek munkáját. Részletesebben foglalkozott a mai gazdasági helyzettel, a gazdasági propaganda időszerű feladataival. Az emberek tudatára legjobban létük. a valóság van hatással, éppen ezért a valóság iránti realitásnak igen nagv a szerepe. Fölvázolta mai helyetünk'et: elértünk egy tisztességes szintet, fejlettségünk elismerésre méltó a jó. közepesen jegyzett nemzetei? sorában. A korábban meglevő extenzív forrásokat kihasználtuk, s jelenleg oz intenzív fejlesztés útján kell haladnunk, de olyan körülmények között. amikor a külső gazdasági viszonyok nem a legkedvezőbbek számunkra. Minden szigorúbbá vált — állapította meg Győri Imre —. s nekünk úgy kell munkálkodnunk. hogy ilyen körülmények között is megálljuk a helyünket. Ezért nagy szükség van a gazdaság szerkezetének minőségi fejlesztésére, az anvagi és szellemi erők mobilizálására, az anyaggal és az energiával való nagyobb takarékosságra. a termelés és a munka kultúrájának emelésére. s a piaci tevékeriység javítására. Most nagyon sók minden a gazdaságon múlik. bár más ütemet, módszert és módozatokat kell alkalmazni, mint korábban, de a cél továbbra is megmarad, hiszen a szocializmust szeretnénk magasabb színvonalra emelni. Minden tevékenységünk arra irányul, hogv javuljanak kondícióink, a szocialista társadalom fejlesztése érdekében cselekedünk, és nem ellenére. Sok. korábban alkalmazott feltételt el kell hagyni, amelyek ugyan helyesek lehettek bizonyos történelmi és társadalmi körülmények között, de ma változtatásokra szorulnak, a rossz képleteket meg pláne törölni kell gazdasági vonalvezetésükből. Aláhúzta előadásában Győri Imre, hogy gazdasági agitációs munkánkban álljunk ki a jó értelemben vett reformszellem mellett. Az űtcsakis egymással kölcsönhatásban érvényesülhet igazán. Ezekkel együtt az életszínvonal-politikánk helyes vonalvezetése és nem utolsósorban a szocialista, ezen belül is az üzemi demokrácia további kiszélesítése. Sokan félreértik a gazdasági fejlődés ütemének mai mértékét — hívta föl a résztvevők figyelmét a KB osztályvezetője —. de ez az ütemcsökkenés nem jelentheti a stagnálást. Inkább az eredményesebb tevékenységet. annak föltételeit kell. hogy indikálja, valóiában még gyorsítani is kellene a hasznos gazdálkodást, és a jövedelmezőbb tevékenységet Az állam a közgazdasági környezetre kíván nagyobb mértékben hatni, mintsem a vállalatok belső ügyeire. Hitelpolitikánk aktivitására. a forint konvertibilitására törekszünk. Errefelé hat árpolitikánk, gazdasági szerkezetűm? korszerűsítése. a vállalkozások előtti szabadabb sorompóállítás. Természetesen a ttezetés szemléletén, az igényességen javítani kell. Arra hívta föl a közgazdasági szakemberek figyelmét Győri Imre. hogy a műszáki keresést nem szabad soha képzettségűek és a közgazfélre lökni. Megfontoltságra, dászok jobb együttműködébátorságra, kockázatra (de sére számítanak, s ne a* élném kalandorságra!) és al- térőt „hegyezzék ki", hanem kalmazkodó képességre van az azonosságokat munkászükségünk. Olyan vonalve- jukban zetésre. amelynek eredmé- Győri Imre előadását nyével helyt állhatunk élénk és termékeny vita kövilágban. Helyzetünket oly- vette A beszélgetés során kor végletekben értékelik: több kérdésben tisztáztak elnagyolt k.tunoen helyt ál- térő véleményeket, lünk. vagy eppen egyensúlyozunk. Egyik sem igaz. sem a túlzott önbizalom, A Magyar Közgazdasági sem a letargia nem jellem- Társaság Csongrád megyei zi gazdasági helyzetünket, elnökségének kibővített üléDe sem dicsekvésre. sem el- se után Győri Imre fölke. keseredésre nincs okunk. reste az MSZMP Csongrád Gazdasági életünkben leg- megyei bizottságát. Itt dr. lényegesebb tennivalók kö- Komócsin Mihály. az zé sorolható a fejlődés üte- MSZMP Központi Bizottsámének kérdése, az irányítás gának tagja, a megyei pártás szabályozás ..karbantartá- bizottság első titkára fogadsa". a vezetés és a vezetési ta. és rövid eszmecserét szemlélet korszerűsítése. A folytatott a megyében aktukülgazdasági kapcsolatok ális és időszerű agitációs és helyes értelmezése és haté- propagandamunka tennivakonyságánal? javítása. az lóiról. ipar és a mezőgazdaság kö- Délután Győri Imre a Vozötti kapcsolatok alapos Ián vállalat dolgozóinak elemzése, hogy e két ágazat pártnapján tartott előadást. Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Szép György igazságügyi minisztériumi főosztályvezetőhelyettes, igazságügyi főtanácsost több mint négy évtizedes kiemelkedő igazságügyi szolgálata és közéleti tevékenysége elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából. a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetésben részesítette. A kitüntetést dr. Márkája Imre igazságügyminiszter adta át hétfőn. 3árható utak Hótakaró a Dunántúlon A vasárnap, az éjszakai órákban megkezdődött havazás nyomán a hétfő déli órákra már néhány centiméter vastag hólepel borította be a tájat a nyugatés dél-dunántúli megyékben. Mint Somogy, Zala és Vas megyéből jelentik, az utak a letaposott hótól síkossá váltak, a közlekedés lelassult, de a havazás eddig még nem okozott komolyabb zavarokat. A KPM Somogy és Zala rpegvei Közúti Igazgatósága már délelőtt megkezdte a főközlekedési utak sózását, valamint az emelkedők homokozásáf. hogy akadálytalanná tegyék a közlekedést. A megye területen egyelőre minden út járható, de az útügyi szakemberek óvatosságra intik a járművezetőket. Külföldi utazási ajánlatok Májusban, júniusban és Frunze—Taskent—Dusanbe szeptemberben kilencnapos —Ashabad—Moszkva útvoturnusokban szervez társas- nalat ajánlanak a második utazást az IBUSZ a Madrid, körutazó csoportnak július Andorra, Barcelona útvona- 16-tól 30-ig. A részvételi díj Ion. Utazás repülőgéppel és 14 620 forint, autóbusszal. A részvételi díj Hat turnusban szerveznek 16 400 forint, melyért félpan- üdülést Szocsiba. Az első ziós ellátást biztosítanak. csoport június 7-től 23-ig Hétvégi madridi kirándu- h 560 forintért, a második lásra is jelentkezhetnek még auguszus 29-től szeptember az érdeklődök. Az utazással io-jg 9370 forintért üdülhet, együtt 5 napig tartó utat Három turnus utazik szepmájusban. valamint július- temberben: az első 8-tól 19tól szeptemberig szervezik. a második 17-től 28-ig, A csoportok repülőgéppel a harmadik pedig 26-tól okutaznak Madridba. A rész- tóber 7-ig nyaralhat a tenvételi díj 9500 forint, az el- gerparton. Október 5-én inlátás félpanziós. dítják az utolsó turnust. A francia és az olasz Ri- amelynek utasai 16-án térnek viérán keresztül Velencébe vissza. Mind a négy út részszervez az IBUSZ 6 napos vételi díja egységesen 9370 tál-sasutazást. A júniustól forint. Az utakra indulás augusztusig indított csopor- előtt hat héttel jelentkeztek repülővel és autóbusszal hetnek. utaznak. A részvételi díj Moszkvai napok Budapesten Megérkezett a politikai küldöttség — Gazdag program A „Moszkvai napok Budapesten" eseménysorozatára hétfőn politikai delegáció érkezett Budapestre Viktor Grisinnek, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, a moszkvai pártbizottság első titkárának vezetésével. A küldöttség tagjai: Vlagyimir Promiszlov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, Moszkva főváros tanácsának elnöke; Lia Perfilova, az SZKP moszkvai bizottsága nemzetközi osztályának vezetője, a moszkvai pártbizottság és a moszkvai tanács tagja; Galina Resetova, a moszkvai 1. számú óragyár műszerésze, a zsdanovi kerületi pártvégrehajtó bizottság tagja, a moszkvai pártbizottság póttagja. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Budapest főváros tanácsának elnöke, valamint a főváros számos párt-, állami és társadalmi vezetője. Jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Ugyancsak Budapesten tartózkodik már a moszkvai szakszervezeti küldöttség, valamint a szovjet főváros komszomolistáinak népes csoportja. A rendezvénysorozatra hazánkba érkezett népes művészcsoport tagjai — köztük olyan világhírű művészek, mint Jevgenyij Nyesztyerenko énekes, Nagyezsda Pavlova szólótáncos — nemcsak a keddi ünnepi megnyitó műsorában találkoznak a magyar közönséggel és a televízió nézőivel, hanem gálaestet adnak a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában és a Csepel Művek munkásotthonában is. Tegnap délután a Moszkvai napok alkalmából fővárosunkban tartózkodó szovjet vendégek a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél rótták le kegyeletüket. A politikai delegáció ezután felkereste az MSZMP budapesti bizottságát, ahol a kegyelet virágaival díszítették a pártház védelmében, az ellenforradalom idején mártírhalált halt hősök emléktábláját. Az eseményt követően a pártbizottságon Maróthy László szívélyes, baráti eszmecserén tájékoztatta á kedves vendégeket az MSZMP XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, Budapest fejlődéséről, a VI. ötéves terv városfejlesztési feladatairól. No-fines Egy lakásépítési technológiáról Egy típus a* sok lehetséges1 közül felépült 9900 forint, melyért félpan ziós ellátást nyújtanak. Fehér éjszakákat tölthetnek a MALÉV Air Tours szervezésében Leningrádban június 26-tól július l-ig. június 12-től 17-ig és június 19-től 24-ig.' A részvételi díj személyenként és utanként 5230 forint. Szeptember 23tól október 8-ig üdülhetnek Jaltában. A részvételi díj az utazással és az ellátással együtt 11 000 forint. Szovjet körútra invitál az utazási iroda Moszkva. Irkutszk—Bratszk—Moszkva útvonalon, július 12-től 21ig. a részvételi díj 11 100 forint. Moszkva, Alma-Ata, A SZOT titkáránál előadása Tegnap kora délután Sze- tanfolyam hallgatói számára gedre érkezett dr. Csehák Újszegeden előadást tartott Judit, a SZOT titkára. A társadalombiztosítási rendSzakszervezetek Csongrád szerünk fejlődéséről, megyei Tanácsának székhá- Ezt követően dr. Csehák zában dr. Ágoston József Judit a városi pártbizottsávezető titkár fogadta a gon találkozott dr. Székely szaktanács titkárát, és tájé- Sándorral, a szegedi városi koztatta a megye szakszer- pártbizottság titkárával. A vezeti életének aktuális megbeszélésen részt vett kérdéseiről. Ezt követően Győri Imre. az MSZMP KB dr. Csehák Judit a megvei tagja, a Központi Bizottság S^l^tLS^ osztályvezetője és dr. Koncz egészségügyi és szociálpoli- Janos- a megyei pártbizotttikai speciális továbbképző ság titkára. Az építésügyi állami irá- A „No-fines" technológiát zött volt az eddig nyitás kiemelt feladatának az angol George Wimpey- házaknál, tekinti azoknak az új lakás- cég fejlesztette ki a máso- A „No-fines" technológiáépítési technológiáknak, dik világháború végén, nál minden belső térelhatámegoldásoknak a keresését, amikor Ahgliában tömege- roló és felületképző szerkeamelyek alkalmazásával a sen kellett lakásokat építe- zet, illetve szervezésének a lakóépületek és lakások ru- ni. Azóta a világ csaknem rendje is újszerű. A lakások galmasan igazodnak az épít- minden részében több száz- ezért nemcsak alaprajzi eltetők igényeihez. A „No- ezer lakást építettek fel ez- rendezésben, hanem a körfines" technológia már elne- zel a technológiával. nyezeti adottságoknak és a vezésében — nem finom — Keszthelyen 1973-ban — az helyi igényeknek megfelelóis hordozza az építési mód ÉVM Műszaki Fejleszési en is rugalmasan alakíthaegyik legfontosabb ismér- Főosztály irányítása és a tők. vét: az emeletmagas, előre Tervezésfejlesztési és Típus- A zsalutáblák — amelyek felállított fa zsalutáblák kö- tervező Intézet tervei alap- lehetővé teszik, hogy a bezé öntött beton nem tártai- ján — lefolytatott sikeres tont nem kell vibrálni — mazza a folyamatos szem- építési kísérletnek az ered- „No-fines" falakról a betomegoszlást biztosító finom ményei alapján született nozást követő napon lebontadalékanyagot, és ezért úgy- döntés a technológia ma- hatók, a ciklus megismételnevezett „egyszemcsés", gyarországi bevezetésére. A hető. A műszakilag optimánagy hézagtérfogatú falszer- know-how szerződést a lis zsaluforduló betartása kezet építését teszi lehetővé. Wimpey-céggel 1974 őszén mellett hetente egy színt A No-fines betonból készült kötötték meg. Ugyanebben munkája befejezhető. Mind.. , . . . ... . ' az évben alakult meg a „La- ezek az építési-szerelési e saK tetszőleges alap- kásépítő Ipari Szövetkezetek munka hatékonyságának ugrajzu tereihatároló szerepét No-fines Technológiai Tar- rásszerű növekedései eredtölti be. hanem öt színt ma- sulása", amelyben ma már ményezik. gasságig teherhordó szerke- 17 építőipari szövetkezet és A „No-fines" technológiát zetként is alkalmazható Ez egF megyei tanácsi építőipa- az igényeknek és a lehetőséa tulajdonsága, valamint az, ri vállalat tartozik. Az ilyen geknek megfelelően kiterhogy „No-fines" beton készí- épületek tervezésével két jesztették a korszerű módon téséhez 20 40 százalékkal szövetkezet, köztük a Szege- épülő, változatos igényeket kevesebb cement szükséges. di Tervező Szövetkezet fog- kielégítő sorházak, csopormint a hagyományos tech-' lalkozik. Jelenleg az ország tos családi házak és kis tárnológiához a ,No-fines" tiz megyéjében: Keszthe- sasházak építésére. Ennek technológiát jól használható, fren, Bonyhádon. Zalaeger- érdekében „No-finens" tervvá teszi nemcsak ott ahol a szegen. Kaposvárott. Baján, családot dokumentáló típusházgyári építkezés nem gaz- Kiskunfélegyházán. Gyön- terveket dolgoztak ki. A daságos. hanem a magánla- g.vösön. Salgótarjánban és a tervek azonos rendszer elkás-építésben is. fővárosban, mintegy ötezer vére épülnek fel. Ez módot lakást magábafoglaló lakóte- nyújt arra. hogy különböző lepet építenek No-fines tech- épületek azonos — csupán nológiával. bizonyos kiegészítő elemeket A technológia alkalmazá- igénylő zsaluzattal legyenek sának eddigi tapasztalatai megepíthetők. a kivitelező rendkívül kedvezőek. A szi- felkészültségétől, az epíttető gorú technológiai fegyelem, igényétől függően. Az elörea rendszeres, folvamatos la- gyártott szerkezetek egvséboratóriumi minőségellenőr. ges rendszerben készülnek és zés szinte egyedülálló a ma- épületenként egységcsomaggyar építőiparban. Ennek ban szállíthatók . tulajdonítható hogy a hasz- Befejezésként megemlíthenálatba vett' lakások lakói f. technológia egyik kutenleges előnye általában elégedettek, a mi- az hop- mind az élőrnunkanőségi kifogások az egyéves ráfordítási igény mind peszavatossági bejárások alkal- diS az eszközigény tekintetémával is elenyészöek. A la- ben( +ióval k^vezóbbek a . mutatói, mint mas epitesi kasok ara negyzetmeteren- módoké. ként hét-nyolcezer forint kö- Csapó István