Délmagyarország, 1982. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-30 / 25. szám

* Szombat, 1982. január 30. Az elfelejtett hadosztály Tények és képek Saáznegyvenegy év néz ránk a Műcsarnok kiállításán, fényképben elbeszélve. Szombaton jártam ott, amikor ráér az ember, mégis meglepett: ennyien érdeklődnek Magyarországon a fényképek után? Vagy a történelem erdekli őket? Szinte minden kép előtt sorba kellett állnunk. Két és fél órám ment rá, mégsem mondhatom, hogy minden képet jól megnézhettem. Nehéz lecke a száznegyvenegy esztendő. Régi családi albumokból léptek elő a nemzeti nagy fotókiállítás első képei. Aprócskák a monstre kiállításon. Eddig annyit tudtam ezekről, hogy itt kezdődött a fotográfia eltévelyedése, hiszen a festészetet utánozta. Igaz. igaz, de ha már változtatni nem tudunk rajta, legalább valami jót is mondjunk rá: megtanulta a precíz kompozíciót Az is igaz. hogy igen hosszú lett az út, amíg saját kifejezési eszközeit megtalálta — időközben sokszor és kiadósan eltévelyedett még —, de ismét szamárság lenné valamire azt mondani, miért nem volt másfél évszázaddal ezelőtt olyan, amilyen most Képíró műhelyek pontos munkájának köszönhető, hogy itt van Dembinszky képe. Gyulai Pál és 'elesége. Vörösmarty Mihály, és itt van Görgey Artúr is, jóval azután, hogy Vtörösmarty rámondta a „silány gazembert". Eötvös József is itt van, visszanéz ránk Kossuth Lajos is, a falon függ a kajla bajszú Aranykép is, es megnevettet bennünket Jókai Mór díszmagyaros ábrázata. Ha csak Jókait nézem, akkor is eszembe Jut néhány mai nagyságunk, aki mindig íotóztatja magát, nem gondolva rá,, hányan nevetik ki ma. és hányan lesznek majd később, akik csupán naivságot látnak szereplési igyekezete mögött. Akár akarták a rendezők, akár nem, a képek átkiabálnak a rájuk rakódott eveken, és Ilyenfajta párhuzamokat is súgnak. Azt hiszem, képtörténeti szempontból fontos Esterházy Mihály itépe Kinsky Nusi magasugrásáról, mégis nevetünk rajta. Olyan lürge volt már a gép zárja, hogy ugrást lehetett vele elkapni. A férfi azonban — ki tudja hirtelen, miért Nusi, ha férfi? — kalapban ugrik, és a kalap ott is marad a fején. Zsalugáterhez van kötve a madzag egyik vége. karóhoz a másik, tehát nem hitelesítő verseny ez, legföljebb a stílust tanulmányozhatjuk: közönséges, magyaros ugrás. Maga elé rántja a lábat, és lesz, ami 'esz ugrik. Erős lehetett az igyekezet hogy a technikai újdonságokat megörökítsék, a század első éveiből látható a biciklis em:>er. élethűen, műteremben. Gondolom. könnyebb volt bevinni a biciklit, mint kivinni a fényképező kalitkát. Minden kép őrzi a maga korát. A " legbeállítottabb is jó arra. hogy a divattörténészek eltájékozódjanak valahogy, mi pedig megtudjuk, milyen szenetett volna lenni annak a kornak az embere. Sajnos, azt is megtudjuk, milyen nem szeretett volna lenni, és ez is erénye a kiállításnak. A rendezéssel időtlennek mutatott régi képek után hirtelen átlépünk az első világháború korába. Szerencsétlen Újonc, mámoros jókedvvel, aztán jön az Erőltetett menet, és a Hősi halott, gyalulatlan deszkából összeütött, födetlen koporsóban. Akkortájt énekelték, hogv Diófából, sejhaj. d'ofábol nem csinálnák koporsót. Könnyű kitalálnunk előre is, viszszatér a téma a második világháborúval. Escher Károly is lefényképezte a frontra induló katonát sapka- és szivarzseb-bokrétával van tele, és mellé tették a rendezők a másik képet, szintén Eschertöl, a frontról hazatérőt. Elnyűtt, megalázott, a sapkarózsa helyén nadrággomb van. Meg sem próbálhatom, hogy ennek a hatalmas kiállításnak minden gondolatát lejegyezzem, de a két háború közötti időszakra kell néhány mondat Azt hiszem, a hazai fényképezés legerősebb korszakáról van szó. .Erős, mert kereste művészi lehetőségeit, és kemény, mert őszinte akart lenni: Lengyel Lajos: Erőszak; Escher Károly: Várakozó állásponton; Bojár Sándor: Vitézzé avatás és a Kilakoltatottak. A Vitézzé avatás közönséges protokollképp lenne, Horthy Miklós üti fényes karddal vitézzé az előtte állókat vagy térdre ereszkedőket. Aki tud, az térdel, aki nem, két mankó közé szorulva áll. Mondóm, még a protokoll se kerülheti el, hogy korának ujj lenyomatát föl ne mutassa. Jönnek egymásután a valóságtöltésű veretes képek Sugár Katától Langer Klárától. Kálmán Katától és a többitől. Nagyon nem szeretem mondani a szociofotót; inkább mondom a valósággyökerűt. Azt hiszem, az 6 szerepüket tisztázta, és elfogadható módon le is zárta a fotótörténelem, egy szempontom van csak, amiért előhozom óket Olyan ez a kiállítás, azon is rágódni lehet ami nincsen. Sokak előtt ismerős Langer Klára negyvenötben készült képié, A fény felé. Hatalmas jelkép, történelmi igyekezet emulzióba foglalt szimbóluma. Mivel tudjuk a folytatást, keressük a képi nyomát is, hiszen a fotó mindenütt ott van, és akarvaakaratlanul is őrzi a kort, amelyben született. Itt vannak az ötvenes évek fényképei, őrzik is az elődök igyekezetét, ellenfénnyel, oldalfénnyel, kiegyenlített hívóval, mindennel, de hiányzik belőlük a rugó. Ha ebből a kiállításból ítélünk — márpedig ebből lehet, illetve most éppen csak ebből lehet —, azt kell mondanunk, máig is köztünk levő vagy közülünk már eltávozott tiszteletre méltó fotósaink az ötvenes években becsukták a szemüket. Lehet ezt a korszakot mondani jónak vagy rossznak, de sem ilyennek, sem olyannak nem lehet mondani. Az sem derül Id. hogy az előbb említett nagy szimbólum csonttá fagyott időközben. Mondhatnánk, nem szabad zokon venni, hiszen az Irodalom ls később törleszti adósságait. Igaz is, mert távlatra van szüksége az irodalomnak, hogy az egyszólamú hamisat meg tudja különböztetni a sokszólamú valóditól. A fotó azonban a pillanat művészete, rekonstruálni nem nagyon tud. Látni ugyan Plohn József 48-as honvédét szakadt kabátra akasztott fityegő éremmel. 1903-ból, a negyvennyolc utáni időszak fogós lenyomataként, kicsit biztatva ls, hogy a fotó is képes visszaidézni megelőző Időket is, mégis tény, hogy ennek a kornak — az ötvenes éveknek — a művészi tükrözése hiányzik. Még egyszer visszamentem, hogy újra megnézzem, hátha tévedek. (Képünkön: Escher Károly. Razzia után, reggel 6-kor.) HORVÁTH DEZSŐ A

múlt emlékeinek felkutatása Szegeden és tágabb pátriánkban, Csongrád megyében már eddig is figyelemre méltó eredményekkel gazdagította históriánkat is, kultúránkat is. Mindmáig kevés szó esett azonban azokról az eseményekről, melyek az elsőként felszabadult magyar városban az új magyar hadsereg megszervezése ügyében történtek. Pedig e város adta — természetesen környékével együtt —, állította ki az 5. honvéd gyaloghadosztályt, a fasiszta Németországnak történt hadüzenet után. Talán érdemes lenne felkutatni az akkori történéseket, hogy ezzel is gazdagíthassuk a felszabadulás idejének, egyébként más vonatkozásban igen gazdag históriáját. Ehhez a munkához szeretnék a rendelkezésemre álló dokumentumok, könyvek és saját tapiasztalat alapján indítást adni. Hiszen mindaz, amit közölhetek, csak kevéske adalék egy feltehetőleg alapos szervező munkáról, amelyet az akkori vezetők végeztek, arról nem is beszélve, hogy sokan, akik a már e tájékon véget ért háborút folytatni akarták a még visszavonulóban levő fasiszta sereg ellen. Önkéntes vállalásuk, függetlenül attól, hogy ténylegesen már a magyar hadsereg nem vehetett részt a harcban, szép hitvallás a hazaszeretet mellett. A demokratikus magyar hadsereg szervezését . hátráltatták azok a fontos tárgyalások, melyeket az Ideiglenes Nemzeti kormány folytatott a 2. Ukrán Front törzsével, illetve Moszkvában, a szovjet kormánnyal. Könnyen belátható, hogy a háború akkori állása — közvetlen támadás beindítása Németország ellen —. de a közlekedési lehetőségek szűkössége ls sok időt emésztett fel. Ennek ellenére az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 22-i nyilatkozata egyértelműen leszögezte: „A német elnyomók elleni harc és hazánk felszabadításának meggyorsítása érdekében az Ideiglenes Nemzeti Kormány megszervezi az új magyar nemzeti haderőt, a magyar függetlenség és az állami szuverenitás egyik legfőbb biztosítékát." (Kis András: Az 1945-ben született hadsereg jellegéről. 161. old. MSZMP HajdúBihar megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága kiadványa — 1970.) Ez természetes volt, hiszen a párt már augusztusban a Magvar Front révén szorgalmazta a fasiszták elleni fegyveres harcot. 1945 január végén a 2. Ukrán Front lehetővé tette az 5. (szegedi). a 6. (debreceni) és a 7. (miskolci) kerületi parancsnokságok megalakulásét. A Minisztertanács még január 19-én nyomdába adta a toborzási felhívást, melyet a felszabadult és a kormány hatáskörébe adott területeken ismertettek. Ez került Szegeden is kifüggesztésre. A szervezési munkához nélkülözhetetlen elvi állásfoglalást a két munkáspárt 1945. január 30-án fogadta el. A hadseregszervezés ' szegedi eseményeit jórészt homály fedi. Az mindenesetre tény, hogy az 5. hadosztály felállítása jóval lassabban haladt, mint a kormány közvetlen .közelében szervezett 6. hadosztályé. Április elején azonban a munka lendületet kapott mivel a Honvédelmi Minisztérium ide osztotta be a szovjet hadvezetés által szinte teljesen állományba vett volt 24. hadosztályt. A Szegeden toborzott állományt és a kapott hadosztálvtörzset még áprilisban az éppen hogy felszabadított Hajmáskérre szállították. A hadosztályparancsnokká kinevezett Szász Ferenc ezredes és törzskara itt folytatta a hadseregszervező munkát és a kiképzést. A hadtörténet feljegyezte a hadosztály szervezetét is, mely a következőként festett: hadosztálytörzs; 13. gyalogezred: 14. gyalogezred; 15. gyalogezred; 5. tüzérezred; 5. utászzászlóalj: 5. híradó-zászlóalj; 5. légv. ágyús üteg; 5. hadosztályvonat. A rendelkezésre álló forrásokból a következők tűnnek ki: „Mivel a volt 24. gyaloghadosztállyal a Honvédelmi Minisztérium szinte egy kész hadosztálytörzset és keretet kapott, úgy határoztak, hogy ezt a hadosztályt küldik harmadikként az arcvonalra." (Mucsi—Zágoni: A magyar néphadsereg története. 1945—1959. 80. old.) Tudni kell, hogy ebben az időben az első és hatodik hadosztályaink már az ausztriai hadműveleti területen voltak. Bár a munka Hajmáskéren lázas iramban folyt, amit az is jelez, hogy a szervezésben erősen lemaradt 7. hadosztálytól 2 ezer főt irányítottak át az 5. hadosztályhoz, a hadműveleti területre való elvonulás már nem vált lehetővé. Időközben ugyanis a németek letették a fegyvert. Ezzel voltaképpen az 5.. szegedi hadosztály krónikája be is fe/víí'-IV'-v... jeződhetne. Az élet azonban bölcsebb a véletleneknél, s így ha nehezebben követhetően, de sokan a hadosztály tiszti karából és állományából vállalták a hadseregbenl munkát. Erről inkább személyes tapasztalataim alapján nyújthatok távolról sem teljes képet. Előre kell bocsátanom, hogy magam nem voltam az 5. hadosztály katonája. így talán viszszaemlékezésem még tárgyilagosabbnak tekinthető. A fasiszta hadseregből történt budapesti dezertálásom után néhány hét múlva önként jelentkeztem a Budapesten átvonuló 6. hadoszDusa Lajos Csak veled áldjon engem az este Szép vagy meztelenül és szinte világít rám a te böröd most, hogy a nyár birsalma-szagával telt a szobánk. Nem napozol, mert túlcsap öledről lenge bozótod, átcsap az éden lombja a szabvány-kert falain, és így hívogat engem. Mert olyan hívogató vagy. hogy bújócskát játszana menten nagy bokrodban a férfi-öröm. Mostmár csak veled áldjon engem az este. napkeletin hajlongva köszöntlek kerted előtt. Nem baj, hogy kinevetsz e bohócos hajladozásért. mert nevetésed elűzi a medveszivűn számító asszonyokat. >s szétfutnak a kéjre ravaszdi hetérák ingásoddal és mosolyoddal telt szemeimből. tály törzsénél. Ez úgy történhetett, hogy korábbi parancsnokom Debrecenből értesítést küldött, hogy szüksége volna rám, s a hadműveleti területre vonulóban értem fog jönni. Ez így is történt. Kispest-Kőbánya vasútállomáson léptem fel a marhavagonokból álló szerelvényre, és jelentkeztem a hadosztály nevelőtörzs-parancsnokánál, dr. Szeremley Gyula századosnál. így lettem nevelőtiszt, a propagandaszakasz parancsnoka. Ebben a minőségben részt vettem a hadosztály újságjának, a Honvéd Híradónak szerkesztésében is. ilyen módon sok információhoz jutottam. Határozottan emlékszem, hogy a Hajmáskéren állomásozó 5. hadosztály 1945 nyarán feloszlott. A békés építőmunka segítésére a hadi létszámú csapatok állományát ugyanis csökkenteni kellett. Ekkor kerültek a 6. hadosztály állományába sokan olyanok, akik fiatalok, hadköteles korban voltak. Így talán szegediek lehettek a későbbi nevelők, akiknek nevét feljegyezte a sors: Antal Ferenc, Bedő László és Sándor Gyula. (Kis András: A 6. hadosztály. Zrínyi. 87. o.) Arra is emlékszem, hogy az 5. hadosztáiv katonáinak jelentős része, főleg a Szegeden toborzottak, különös egyenruhát hordtak. Kenderszövetből volt. Ez később, az idő őszbe fordultával gondot jelentett Akiktől kérdeztem, azt válaszolták, hogy Szegeden varrták és ott is szőtték az anyagot, mivel nem volt elég ruházati készlet. Akkor ugyanis csak az volt, amit a szovjet hadsereg zsákmányolt, vagy személyesen mentett meg valaki. Érdeklődésem nem kizálag a szokásostól elütő ruházat miatt született, hiszen civilként a háború előtt a Magyar Kender-Len és Jutaipar Rt. dolgozójaként szoros szálak fűztek az Üjszegedi Kendergyárhoz. Később, 1946-ban magam is Szegedre kerülvén, megfejthettem a „titkot". A hadosztály szervezői az egyenruhagond enyhítésére kérték meg az Üjszegedi Kendergyár vezetőit valamilyen alkalmas szövet gyártására. Bár a gyár gépeinek nagy része még a Tiszában volt, siettek, és a rendelkezésre állt kender — más nemigen volt akkor — adta az alapanyagot, és a kommunisták és szociáldemokraták kényszerítették a tőkést a gyártásra. Így fonták, szőtték, sőt varrták meg az akkori varrodában az egyenruhákat. Ilyen módon sokan maguk is hozzájárultak a hadseregszervezési munkához. Ebben a már jórészt elhunyt kollégáim határozottan megerősítettek. E kétségkívül hazafias cselekedetnél vegyük figyelembe, hogy ekkor a jórészt cserekereskedelem formában történő ellátás szenvedett hiányt, hiszen a portékáért, legfeljebb pénzt lehetett kapni. Az pedig akkor nem állt olyan becsben, mint ma. Ezek a kollégák erősítették meg azt is, hcgv a szegedi szovjet parancsnokság nagy segítséget adott az 5. hadosztály szervezéséhez. Igaz, erre parancsa ls voltf a felsőbb parancsnokságtól, de álljon Itt jellemzésül Szviridov altábornagy beszédéből néhány szó. melyet 1947. január 11-én mondott a kitüntetett magyar katonák előtt: „...Azért álltak a Vörös Hadsereg oldalára, hogy vele együtt harcoljanak a közös ellenség, a fasizmus ellen. A Vörös Hadsereg, karöltve a magyar nép fiaival, létrehozta azokat a feltételeket, amelyek szükségesek voltak a demokratikus köztársaság megalkotásához." (Mucs—Zágoni: A Magyar Néphadsereg története, 1945—1959. 95—96. old. Zrínyi.) Erre a feladatra az 5. hadosztály katonái is vállalkoztak. E szándék is elegendő, hogy felfedjük az elfelejtett szegedi hadosztály még megtalálható emlékeit. MAROSI JÁNOS V I