Délmagyarország, 1982. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-16 / 13. szám

10 Szombat, 1982. január 16. A szomszéd rétje Régi szólás: A szomszéd rétje mindig zöldebb! Mai kétely: És ha ténylegzöldebb?l 1. Bács-Kiskun megye kulturális életének vezetőit hívták meg a megyei tanács vb mellett működő Művészeti Tanácsadó Testület legutóbbi ülésére. A jószomszédi kapcsolatok jegyében, a tájékozódás, a tapasztalatcsere, a kölcsönös információ eléggé nem dicsérhető egészséges szándékával. Be is zsebelhettünk jó néhány hasznosítható ötletet, kipróbált, sikeres módszert, bevált javaslatot. Hogy mit tudhattunk meg a szomszéd megye kulturális, művészeti eredményeiről, gondjairól? .íme, egy korántsem teljes leltár. A legfontosabb tanulság — véleményem szerint — a tudatosság és következetesség. Az az évtizedek óta folyó kultúrpolitikai munka, melynek szemmel látható tényeiről minden arra járó meggyőződhet, központi gondolata pedig a populáris karakter, a népi-nemzeti hagyományok ápolása, folytatása, korszerű értelmezése, napjainkhoz idomítása. E törekvések egyik, a hagyományokhoz legerősebb szálakkal kötődő vállalkozása a Duna menti folklórfesztivál, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet, a kuriozitásával immár nemzetközi hírű Naiv Múzeum rnem hallgatható el. hogy ennek anyagát nálunk élt és élő művészek teremtették, s hogy a mú-Y zeum alapjait jelentő gyűjteményt Szegednek is felajánlották!). de ezt a gondolatot folytatja a nemrégiben átadott Szóra kátén usz játékműhely és múzeum, a hajósi alkotó- és a kígyóst fafaragótábor, a kecskeméti fafaragóház és Kerámia Stúdió. A hagyományt a jelenhez köti a Forrás szociográfiai karaktere, a nagybaracskai szociofotótábor, a nemzetközi tűzzománcalkotó-telep. S így jutunk el a széles paletta másik csomópontjához, a Katona József Színház munkájához, a Pannónia Rajz- és Animációs Filmstúdióhoz, a szilikátipari formatervezési trlennáléhoz. A határozott karakter és az éhhez alakított nyitottság testesül meg ebben a programban. Ennek jegyében formálták mecénási rendszerüket, melyben jelentós heiye van a díjaknak, ösztöndíjaknak. pályázatoknak. Nemcsak sofcSSe műfaj kecskeméti és megyei alkotóit díjazzák, de mindazokat, akik e táj értékeit felisnieffsee annak elismertetéséért, népszerűsítéséért, az új eredmények bemutatáséért fáradoztak. (Az immár fájdalmas veszteségek között van a filmrendező Lakatos Vince, a Szegedről Kecskemétre költözött karnagy. Kardos Pál. a mórahalmi szfBetésű festőművész. Tóth Menyhért) Ai stúdiók, művésztelepek. alkotótáborok fölött is így bábáskodtak. A Forrás három éve Jett havonta megjelenő szociográfiai és művészeti folyóirat de a lapszámok mellett azóta már 13 kötetet is útjára bocsátottak. Van közöttük noveüaválogatás, szociográfiai tanulmány, néprajzi dolgozat esszégyűjtemény, verseskönyv, költői antológia. Valamennyi érték, visszhangot kiváltó vállalkozás. A hetvenes évek derekán a Katona JózSef Színház a magyar színházi élet irigyelt műhelye volt. A megtorpanás együtt iér ezekben az években a mienkkel azonos korú épület felújításával. Az átmeneti időszak bizonyára nem jár akkora vérveszteséggel, mint másutt, hiszen kialakítottak egy új vezetési modellt hét (!) rendezővel, és sikerült úgy szervezni a rekonstrukciós munkákat, hogy az a minimális időt rabolja el a játéktól. Műsortervükben békésen megfér Schiller és Sarkadi Imre. Bródv Sándor és Fejes Endre. A stabil közönségre mi sem jobb példa, minthogy néhány sikeres darab repertoáron marad az új évadban is. Régi óhaj országszerte a különböző művészeti ágak képviselőinek kézfogása. Ez a színházi műhely erre is jó példát teremtett. Probsztner Sándor keramikus már két darab díszlettervezőjeként bizonyította ilyen irányú képességeit, s a város arculatát meghatározó építész. Kerényi József is letette színházi névjegyét Sarkadi Elveszett paradicsomának díszleteivel. Az idei terveket meghatározza a város nagy fiának. Kodálynak ssületési centenáriuma, de nem 0 fe lesz mostoha a képzőművészet sem. a tervek szerint megnyíl'k Baján a Nagy István Emlékmúzeum, közönség elé kerül Tóth Menyhért gazdag művészi hagyatéka és egy különlegesség, az ország legteljesebb patikagyűjteménye. Félreértés ne essék. Ez nem egv kibic ellendrukkja, nem felelőtlen számlabenyújtás, vagv sajátos szempontú leckéztetés. Csak tanulságos példatár. Innen a szomszédbői. E Az Alföld című irodalmi és művészeti folyóirat testvérlapköszöntőjében olvastam a napokban: Az új fórum célja a munkásmozgalmi hagyományok feltérképezése és ápolása, a marxizmus—leninizmus mai kérdéseinek elemzése, a szocialista fejlődés bemutatása, a politikai és társadalmi élet, a gazdaság és ideológia, valamint a művészetpolitika vizsgálata. A tanulmányok, cikkek, dokumentumok, vitairatok és megemlékezések a tájhoz kapcsolódó értékek bemutatáséra törekszenek. E tudományos periodika a helyi szellemi erőkre épít. de nem zárja kl azoknak a kutatóknak és alkotóknak dolgozatait sem, akik e hazában az Idekötődő elméleti és gyakorlati problémák vizsgálatával foglalkoznak. A fórum a társadalomtudományok katalizátora, újabb munkára, felelősségteljesebb, komplexebb kutatásra ösztönző műhelye kíván lenni, mely ugyanakkor teret ad az elodázhatatlan eszmecseréknek, a konstruktív gondolatok ütköztetésének, a valóságfeltáró analíziseknek. Ismerősek ezek a gondolatok, rezonálnak bennünk a célok, szándékok, elképzelések. Nem, nem. Tévedés. Nem a Csongrád megyei Szemle újjáéledését köszöntötték a Hadúsóg fővárosának szerkesztői, hanem a Debreceni Szemle (ma Hajaú-Bihari Szemle!) első számát. Az MSZMP debreceni városi bizottságának társadalompolitikai kiadványa éppúgy helyi törekvések örökségét vállalta fel, mint néhány évvel ezelőtt szerencsétlen sorsú próbaszámával a Csongrád megyei Szemle, ez ügyben úttörőtársa. Újjáéledésére, hiányt pótló szerepere azóta is hiába vár Szeged és környékének szellemi élete. Békés megye e modern magvar tipográfia kiemelkedő jelentőségű bölcsőhelye. Ebben az évben 100 éve. hogy Kner Izidor vándorkönyves ember megnyitotta tipográfiai műhelyét a Viharsarok eldugott községében. Cvomán. s teremtette meg a magvar nyomdászat egyik fellegvárát. Nem sokkal később követte e vállalkozást Békéscsabán a Tevan-műhely, s e két officina a legprogresszívebb hazai irodalom műhelyévé vált. s virágzott a két világháború közötti időben. A gyomai nyomdaalapitó fia. Kner Imre és csabai vetély- és fegyvertársa. Tevan Andor munkássága meghatározó a modern hazai tipográfia történetében. A hagyományt szerencsés kézzel karolták föl a mai örökösök, a Bé1 ós megvei nyomdák, könyvtárak, kiadók képviselői. Az Űj Aurora című, immár folyóirattá vált Irodalmi-művészeti fórum egy Békéscsabához kötődő. a két világégés között a szellemi életet meghatározó népinemzeti csoportosulás folytatása korunkhoz alkalmazkodó új értékekkel. célokkal. Az Űj Aurora a helyi értékek közkinccsé tétele mellett a Viharsarokból elszármazott, de a tájhoz erős szálakkal kapcsolódó irodalmi, művészeti. helytörténeti, néprajzi, nemzetiségi alkotások gyűjtőhelye és közművelődési bázisa. Az előzőekből következően talán nem meglepő, hogy a legszebb. legigényesebben szerkesztett és előállított, a legelegánsabb magyar folyóirat. Ám fölös energiáikat sem engedik világnak. A békéscsabai megyei könyvtár házinyomdájából a könyvgyűjtők, a szép és ritka kiadványok szerelmesei gyarapodhattak olyan kiadványokkal, melyek egyszerre hordoznak irodalmi értéket, képzőművészeti élményt, könyvészeti-tipográfiai különlegességet. Emellett az Űj Aurora megkezdte füzetsorozatának útrabocsátását. A legfrissebb kötet a Békésből elszármazott, Szegeden élő József Attila-díjas író. Dér Endre négy elbeszélését tartalmazza. A kékcsillagos sárkány című elegáns kötetet Filadelfi Mihály szerkesztette, petöcz Károly tervezte. Készült a Kner Nyomda gyomai üzemében, 1981-ben. Én a 157. példány tölgyfalevélvízjeles lapjait forgatva fogalmaztam meg irigykedő gondolataimat TANDI LAJOS Ha összefog a O

sztanak és szoroznak mostanában tanácsaink háza táján. Nem tagadhatjuk, sokszor az a vége a nagy számolásnak, hogy erre sincs pénz, meg arra sincsen, pedig nagyon kellene. Szépen fejlődtek falvaink és városaink az elmúlt években. Évek sorozatáról beszélhetünk, szépen összekapcsolódó sorról. Biztosan hozzá tesszük majd később, amikor megfelelő távlatból szemlélődhetünk, hogy példa nélküli sorról van szó. (Hoszszú ideig fáztunk kimondani, hogy a világválság szele minket se kerül el. Ha kimondtuk, akkor fifikával tettük, és nem azt mondtuk, hogy benné vagyunk, hanem azt, hogy valahogy begyűrűzött. Száz szónak ls egy a vége, egy csomó dologra akkor sincsen pénzünk, ha megfeszülünk. Nagy szerencsénk, hogy az őszinteséget nem vitte el a világválság, és kl merjük mondani, hogy a begyűrűzéseket nem hagytuk magukra, szervezetlenségünkkel rá-rádupláztunk magunk is.) Vannak dolgok, amikről legegyszerűbb lenne lemondanunk,' pénztelenségünkre hivatkozva. Clfrázat nélkül ez úgy hangzana, hogy ez a falu eddig szépen fejlődött, de egy darabig nem fog olyan szépen fejlődni. Mondani lehet, elviselni nehéz. Üllésen a Hazafias Népfront elnökével'és a községi tanács titkárával beszélgetünk arról, hogy egész sor olyan lecke van, amit nem lehet súlyos következmények nélkül későbbre halasztani. A falu fejlődése követelte, hogy bővítség az óvodát. Kicsi volt a régi, szerencsénkre több gyerek született, melyiknek mondjuk, hogy te, fiam, kezdd el csak hátránnyal az iskolát? Kibővítették az óvodát, de elvészett az udvar. Most meg azt kellene mondani a gyerekeknek: ti, fiaink és leányaink, ne ugrándozzatok annyit, mert nincsen hozzá hely. Üljetek be szépen a sarokba, és várjátok meg ott, amíg felnőttök. Az egyik lépés követeli a másikat: ha elvitte az udvart az építkezés, csináljunk játszóteret. Csináljunk, de miből? Ezt a gondot a népfront vette a nyakába. Az út másik oldalán lenne hely, de bolond forgalom van itt a kanyarban, apró gyerekeknek átjárni nagyon veszélyes. Ellenben ott van a Huszár utca, legyen ott a játszótér. Fákkal már beültették, a kisiparosok sok Játékot már el is készítettek. Beszállnak a szocialista brigádok is — szegediek is. ha érdekeltségük van a faluban —, márciusban, ha kinyílik a tavasz, készen lesz a játszótér. Azt ls a fejlődés hozta, hogy sok az autó Üllésen. Az aszfaltos utat szereti legjobban a kocsi, abból viszont kevés készült. Pénz nincsen, gondolni lehet, egyhamar nem lesz aszfalt minden utcában. Elkezdte szervezni a népfront az útjavító társadalmi munkát. Viszonylag könnyű a dolog, mert a homok járható, ha gondját viselik. Ásót, lapátot fognak egy-egy utca lakói, árkot ásnak és utat simítanak. Hegedűs Gábor, a népfront falu elnöke azt mondja, nem egyszerű, sőt egyre nehezebb ilyen társadalmi munkát szervezni. Elkényelmesedtek volna az emberek? Állítólag nem erről van szó, hanem arrói, hogy éber szemekkel figyelik, hogyan osztják el a közösségi pénzeket. Ha keveset lehet elosztani, még jobban figyelik, melyik falu kap keveset, és melyik többet. Azt hangoztatják, tanulva a központi elhatározásokból, hogy többet kapjon, aki többet ad. Két falu szövetkezete a Haladás Tsz, igen szépen zárja esztendeit, adóból is sokkal többet fizet tehát, mint tiz gyönge téesz. Nem jártunk utána, nincsen összehasonlítási alapunk, de ha jól belegondolunk. az elvvel egyet kell értenünk. Egy kis vita támadt köztünk mert tudván tudjuk, jónéhány község nem érte még el Üllés színvonalát. Elhárították érvelésünket azzal, hogy többnyire a maguk erőfeszítéséből jutottak oda, ahol vannak, erre hivatkozva ne kerüljenek hátrányba. Nem tödunk igazságot osztani, de annyit mondhatunk, ha többet kérünk az emberektől — még ha saját érdekükben teszszük Is —, még nyíltabban kell beszélnünk. A legközelebbi falugyűlésen biztosan alkalom nyílik rá. Szervez tehát Üllésen a népfront. Az eddig végzett társadalmi munka értéke hárommillió forint, tehát nem hiába szervez. Beszélgetés közben előjön az is, hogy eddig összerakhatták a falu pénzét több éven keresztül, és akkor vághattak bele valamibe, amikor együtt volt a rávaló, de kétszer is meg kell fontolni most. Ha több évig gyűjtenek, kevesebbet tudnak venni rajta. Marad az a megoldás, befektetik a pénzüket, anyagot vesznek és terveket, és segítséget kérnek hozzá a falutól. Igaz, nehezebb, sőt sokkal nehezebb igy, de aki ad valamit ls a realitásokra, az belátja, még mindig jobb, mint megállni. A nehéz éveket összefogással lehet enyhíteni. HORVÁTH DEZSŐ Védőangyal A hegedűs Egy középkorú testes ember ült az öblös istállóban, falhoz támasztott lócán. A félhomályban nem láttam az arcát, dús fekete körszakállával valamelyik Artamonovot mintázta. Köszöntem, bólintott, s aztán nem is figyeltem rá. Két oldalon az istálló hosszában hevertek a tehenek, lazán a jászolra kötve. Az agrármérnök — régi barátom — szakszerűen magyarázta a fajta tulajdonságalt és elárulta, egy új tenyésztörzzsel kísérleteznek, ha beválik, ötezer liter fölé kerül a tejhozam. Kimentünk az épületből, szellőzködtünk a tágas udvaron. A sertésólak körül mászkáltunk és a borús januári alkonyatban a nyomasztóan komor felhőket bámultuk. A birkapörkölt utáni ejtőzés jobban esett volna egy hideg vizű uszodában, ahol könnyebb ledolgozni a fölösleges kalóriát, de hát itt a világ végén, a homokbuckák fölött csak a betakart szőlőtőkék között fütyül a téli szél. Ünnepi hangulatot éreztem azért, alig ment el az óesztendő és helyébe lépett az új, az évváltás néhány napig valamilyen különleges érzést hoz az emberre, véglegesen elment egy esztendő és ki tudja mit hoz a gyerekév? Üjra szót fogott a mérnök az üresen álló fiaztatók előtt. Évi négyezer sertést a saját üzemágukban dolgoznak föl és tíz dekánként, kilónként mérik el a városi pavilonban, a többi hízót pedig az állami fölvásárlás útján értékesítik. S tizennyolcan birkóznak a négyezer jószággal; fele a vágásban, fele pedig a kimérésben foglalatoskodik, évi nyolc—tíz milliós bevétellel számolnak. Egy kis ideig hallgattam életes fejtegetést, érdekelt is, hogy milyen jó ésszel és közhaszonnal dolgoznak a homoki parasztok, de beleuntam, háborgatott a birkapaprikás. Nem szeretem az ízét, illatát, de nemigen szabódhattam a tálalásnál, mert jószerint az én kedvemért kerítették az asztalra és egy kiadós porcelántálba szedett rengeteggel bizonyítottam, hogy érdemes vagyok a Vendéglátásra. Meg az Is igaz, hogy ötödik esztendeje lesz a tavaszon, hogy erre jártam, ígérgetéseimet nem váltottam be. És most aztán pótoljuk a mulasztottakat. Gyerünk be az irodába — mondtam a mérnöknek —, hideg van, lúdbőrzik a hátam. Ballagtunk a széles betonjárdán, a marhaistálló előtt vitt az út. Az istállóban szép zene szólt, Vivaldi: A négy évszak. Rádiózik a tehenész? A fenét rádiózik, hegedül — igazított el a vendéglátom. — Na, ne bolondozz velem. A szakállas hegedül? — Figyelj. — Megálltunk kívül az Istállóajtóban. — Vivaldit így játszik egy tehenész? öregem, ne nézz már bolondnak. Hiszen ez hibátlanul hegedül. y — Hogy mit hegedül, azt én nem tudom, de esténként mindig ilyen különöseket muzsikál. Es kottából játszik. Ez a hobbija. — Mi az isten — ámuldoztam —, egy tehenész Vivaldival ringatja éjszakába a teheneket? Megáll az ész. — Tehenész az ángyod térde. — Hát ki az, ha nem tehenész? — Azt én sem tudom. A megyétől jött egy ajánlólevéllel és a munkakönyvével. Nem Idevaló ember. Tudományos kutató. — Az állattenyésztésben? — Ö kérte. — Akkor ez komplett hülye. — Dehogy is az. Nagyon művelt, okos ember. És tudod-e ez egy boldog, elégedett valaki. Egész nap fütyürész, végzi a dolgát, jól, pontosan és a többiek is szeretik, mert folyton éjszakázik, helyettük ls. Szeretnék beszélni vele. — Én is, de kár a gőzért. Nem áll szóba veled, ha a múltjáról kérdezed. A négy évszakot Játszotta a teheneknek. Meg önmagának. Sok furcsasággal találkoztam, de ilyennel még nem. — Lehet, hogy szokatlan, de nem furcsa — zárta le ia mérnök. SIKLÓS JÁNOS