Délmagyarország, 1982. január (72. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-16 / 13. szám

I Magyarország felfedezése Beszélgetés Gondos Ernővel 1970-ben jelent meg a Magyarország felfedezése című szociográfiai sorozat első kötete. Mocsár Gábor Égő arany című könyve. Néhány hónappal ezelőtt pedig a huszonötödik, Ttiiery Árpád műve Veszprémről Ebből az alkalomból kerestük fel Gondos Ernőt, a sorozat szerkesztő bizottságának titkárát — ön irodalomtörténész és olvasásszociológus. Igv nemcsak a könyvek értékét vagy értéktelenségét, hanem közönségsikerüknek vagy bukásuknak a titkát is ismerheti. Minek tulajdonítja a Magyarország felfedezése sikerét? — A siker az egész dokumentumműfajra vonatkozik, ideértve a szociográfiát az önéletrajzot vagy az útirajzot is. A műfaj megújulása Idején, úgy húsz évvel ezelőtt. Csoóri Sándor vagy Csák Gyula könyvének azért lehetett sikere, mert az emberek szerettek volna a felületesebb információk helyett valami megfoghatóbb. őszintébb képet kapni a valóságról. Ez nagyfokú közéleti érdeklődést jelez, amely, mint mindig, a társadalomkritikai művekhez kötődik. — Ha a siker a lakkozó tájékoztatás ellenhatásaként szülelett. akkor a tömegkommunikációs eszközök nyíltságának növekedésével a szociográfia müjajfl visszaszorult. ' — Nos. nem vitás, hogy Végh Antal nagv vihart kavart penészlaki riportjának és a korabeli sajtónak a társadalomkrittkája között nagyobb volt a különbség. mint egy hasonló erejű mai mű és a mai sajtö valóságfeltárása között De legyenek bár nyitottabbak a tömegkommunikációs közlemények, ez a nyíltság nem szünteti meg a szociográfiák megszületésének és kiadásának az indokoltságát. Ezt a műfajt ugyanis — a terjedelmet és a valóságfeltárásban elért mélységét tekintve — nem pótolhatja semmiféle napi. heti vagy havi publikáció. — Mégis úgy tetszik, hé/tru éppen a Magyarország felfedezése sorozat köteteinek népszerűsége csökkent az elmúlt évek alatt Lehet, hogy sokan vásárolják. de kevésen olvassák végig a müveket. — Az igaz, hogv a sorozaton belül változó a művek minősége. De ez az egyenetlenség elkerülhetetlen. Sokféle szerző, sokféle téma — nem várhatluk. hogy mind azonos, kiváló színvonalon legyen. Azzal azonban nem értek egyet., hogy az elmúlt evekben nem voltak olvan sikeres könyvek, mint tíz évvel ezelőtt. Fábián Katalin Makoldi családja, vagy Halmos Ferenc Illő alázattal című műve nagyon fontos dolgokat mondtak el. Zsolt Róbert könyve ls nagv siker volt. és az újabbak közül a Folyamatos jelen című antológiát sem nevezhetjük sikertelennek, hogy csak néhányat említsek. Arról lehet beszélni, hogy a szerzőket és a témákat tekintve módosítani kell eddigi szemléletünkön. Évtizedes tapasztalat például az. hogy a földrajzi egységeket vizsgáló művek nagy nehézségek árán születnek meg. Egy-egy település olyan bonyolult a kapcsolatrendszerét és a problémáit tekintve, hogy áttogó leírása. a legfontosabb konfliktusok klválasztásu nagyon nehéz. Ha ezek a művek jók. akkor nagyon nagv teljesítmény van az elkészítésük mögött Ilyen jellegű megbízást már nem adunk ki. — Milyen irányban változik a sorozat? — Közelebb akarunk) menni például u szakmákhoz Most készül Bakonyi Péter izgulmasnak ígérkező könyve a pszichiátriáról. Márton János műve az agrárviszonyok alukulásáról. Szász Imre szociográfiája a vadászatról Másik szándékunk a társadalomtudományok területén dolgozó fiatalok megnyerése. Azoké, akik nem csupán szakmailag, hanem íróként is alkalmasak, szociográfiák készítésére. Elképzelhető. hogy a fiatal szerzők munkáiból újabb antológiák Is megjelennek a sorozatban. .Húszhuszonöt ívet megírni ugyanis rettenetesen nagy munka, célszerűbb, ha először csak • negyven-ötven oldalas müveket kérünk a fiataloktól — Kezdetben a sorozat szerzői között több .volt az iró. — Valóban, 1968-ban Darvas Józseffel még harminc írót hívtunk össze Közülük néhányan meg ls írták tervezett szociográfiáikat. Azóta is megkeressük őket. ha úgy érezzük, hogy egyegy témához vonzódnak, s vállalkoznak terjedelmesebb művek elkészítésére. Így kerestük meg — mint mar említettem — Szász Imrét és Tatay Sándort, aki a Jelenkorban teszi közzé szociográfíkus sorozatát a Közép-Dunántúlról. Vagy Albert Gábort, aki a dél-dunántúli nemzetiségi problémákról ír egyetlen család tükrében. De megegyeztünk tavasszal Huszárik Zoltánnal is, hogy Bábolnáról szóló filmje melléktermékeként írja le észleléseit, gondolatait naplószerűen, s rajzoljon hozzá Sajnos, ez a mű már nem készülhet el. — A harmincas években, az első Magyarország felfedezése-sorozat müveinek megjelenését gyakran követték botrányok, verek. Voltak-e ezekhez hasonló következmények az elmúlt évtizedben? — Inkább úgynevezett belső perek, harcok voltak, amelyek során az egyik vagy a másik műben ábrázolt terület helyi vezetői nehezen vették tudomásul a könyvek megjelenését, az igazság kimondását. Ezekben a küzdelmekben azonban szerencsére mellettünk álltak a párt és a kormányzat illetékesei. — Furcsa, hogy mindig csak az „érintettek" emelnek szót a problémák nyilvánosságra kerülése ellen, más területeken senki más nem akar „önmagára ismerni". — Egy 1ó példa azért akadt. Végh Antal könyvének a megjelenése után a Bács-Kiskun megyei pártbizottság szociológusokat toborzott, és telepített le a megyében, szabad kezet adva nekik. „Nemcsak másutt vannak hibák — mondták —. jó lesz. ha nálunk is körülnéznek egy kicsit.** Végezetül: a Magvarország felfedezéséből miért maradt ki néhánv, fontosnak tűnő téma: az öregséa, az oktatásügy, a cigányság, a szegénység, a vallós... — Éppen most tárgyaltunk valakivel, aki az Idősek problémájáról kitűnő tanulmányt tett közzé a Valóságban Van rá remény, hogv megírja az öregekről szóló könyvet. A cigányságról szóló szociográfiához néhányan már hozzákezdtek, de elkészíteni még nem sikerült A többi téma pedig nehezen megközelíthető, vagy megírásukra nem akadt még vállalkozó. N. G. S

zombat dél. A kis falusi állomáson mind többen gyülekeznek. Persze, a kútfúrók is megjötek már. lehetnek vagy tízen. Letelepednek vaslábú padokra, csöndesen ülnek. Hiába, egy hét munkájának húzása a karokban, derekakban. Nem lármáznak most, mint hétfő reggel szoktak. Az adóügyes, aki két hete összekülönbözött velük a hangoskodás miatt, most is tartja a haragot. Odébb áll meg. kint a Norton-kút mellett, s távolra néz, el a váltók felé. mintha bizony arról jönne a vonat. Itt van már a három fiatal tanító néni. akik együtt laknak a volt jegyzőlakásban, s jön apró lépteivel a plébános úr is. Köszönget jobbra-balra. Aki nem ismeri, meg nem mondaná, hogy pap. Szürke öltöny. legényesen kigombolt ballonkabát. éppen csak a táskája furcsa valamiképp. Nem is táska az. inkább mulatságosan kicsi, fából készült barna bőrönd. Csend van. Néha puffan valami. reccsen egy ág. Ritkásan esnek az ütések: öregember munkálkodásának hangja. — Nézd. az. meg keresztapám — mondja az ünneplős középkorú férfi a feleségének. Bent állnak a gesztenyefa alatt, az aszszony kezében süteményes üvegtál, a férfiéban demizson. Lakodalomba készülhetnek. Nagyobbacska fiuk kabátot szorongat a hóna alatt. — Fogd ezt meg — nyújtja neki apja a kötött üveget. — Megnézem az öreget. — Elindul a rakodó irányába. Ott. közel a szertár sarkához, hajladozik a nagy fejszével Balogh Mihály. — A fenéért csámborogsz el. mindjárt jön a vonat... — Hol van az még — legyint az asszonyra a férfi. — Hol van. hol van. Váró vonatot még nem láttál... Egy hosszú, nagy csontú, inas kútfúró ls elindul a lakodalmas ember után. Kíváncsiságból. Neki nem jutott hely a padon, gondolja, megmozgatja kicsit a lábalt. — Aprítja ám, keresztapám! Adjon Isten... — Áll meg az ünneplős férfi. — Te vagy az. Misukám? Hát aprítanám, de nem könnyen adja ám meg magát, a teremtésit... — Japán akác. ugye? — Az. a fene a fajtáját, azért olyan szívós. Tudod, ideadta a főnök mindiből. Vegyem ki, oszt vigyem. Nem kell máma már a vasútnak részt adni. Nekemmeu jól jön... — A tuskóval mért kínlódik? El kellett volna fűrészelni a tövtnéL. aztán kalap... — szól most bele a hosszúra nőtt kútfúró. — Á, az olyan nem munka — ingatja a fejét az öreg. — Kár is a tuskót benne hagyni, meg ki tudja: kihajt a gyökér, nem győzik irtani. Majd mondják akkor, hogy na. az öreg Balogh csak a színét szedte meg a levesnek... Várakozók Aztán hová? — kérdi a keresztfiút. — Lakodalomba — mondja amaz közömbös hangon. — Hát az jó. Misukám! — Tudja a fene. Nem hiányzik. Tudja, nem úgy van már. mint valamikor. Valahogy nem ácsingózik rá úgy az ember fia. — Aztán kihez? — Rózsinknak a lánya ment férjhez. Tudja, az asszony nénjié. — Jól van az. na. Azt mondják, nem az a fontos, ki a halott, hanem hogy mit eszünk a torban... — Mosolyog, heherész az öreg a saját tréfáján, aztán beleköp a tenyerébe, nekiveselkedik újra. Egv oldalt induló, majd hirtelen lefelé görbülő gyökeret csapkod, de bizony nem sok sikerrel. Ügy rúgja az viszsza a fejszét, mint a gumi. Apró. sárga forgácsok válnak le róla. akkorák csak. mintha bicskával faragnák.... — Szívós egy fa ez. úgv nézem — szól isrhét a kútfúró. " .— Az. hallja. Ilyet még igaz, tán soha nem vettem ki. de nem hittem volna. Azt mondjuk, ugye. a rendes akácnál nincs orősebb. Hát én azt nézem hogy ez nehezebben adja meg magát... — Á fejsze éles? — Ez? Már hogyne lenne. Nézze csak meg ... A kútfúró fölemeli a fejszét. Nézi. Ujjaival is megtapogatja. — Békebeli — mondja. — Ebben nincs hiba . .. Na. kilépne a gödörből egypár percre, bátyám ? Megpróbálom már én is. hálna szót fogadna ... — Hát próbálja, na ... — néz föl rá bizonytalanul az öreg. nem is tudja, tréfára vegye-e vagy komolyan. De amaz már gombolja is az ingujját. veti a bőrzakót. nyújtja a lakodalmas embernek. Akkor hát komolyan gondolta. Kimászik Balogh Mihály. átadja a helyet. Nézik az idegent. Jól beállt, annyi bizonyos. Lendíti a fejszét,, lecsap. A kutyafáját! Itt aztán van erő. Még egy, no még egy kicsi, a gyökér már meg is pattan, akár az elvágott kötél. Billen az egész fa a rakodó felé. de ki nem dói még. — Ez igen . .. bólogat, elismerően az öreg. — Hát hiába, itt már csak fogytán az erő. — Odalép azért a fához, mintegy mutatva, hogy azért ó itt a vállalkozó. Lökdösi a derekát, de bizony feszesen áll még. mozgatja a földet erről is. arról is a lent cövekelő gyökér. A kútfúró újabb feszes kötélnek vág oda. Erre fölfigyelnek már a társai is. Tőrff litván Félrevert életünkkel Hajónk szembenéz a láthatárral, testünkkel nyitunk mennydörögve tüzet a gyilkos időre, meíy a tengeren sem tengeribb — máglyám meggyúlt, lángot vittem, hová eltapogathattam, könyvek szikár betűit vittem, szikrázó szemekben kerestem befogadást hajnalig szavaltam Attilát s a fosztó ősztől féltettem Juditot — így veszünk valamennyien ködbe egv szép napon, alakunk széllel kitömi eltemető nemzedék, hordalékaink nem ülepszenek le. szellemek szabad asztalánál beleiszunk századunk poharába s nem hamvadhatnak remények, a hamvadasnak nagy az ára! félrevert életünkkel harangozzuk ki agvak mélyéről a tompulást, hegyeket mászunk meg s nem fogadhatunk szabad elvonulást. LXi p"' Simái Mihály , Fehér fehér hóvirág-vers a papíron mintha tél lenne mintha hó érte nyúlok de nem bírom kitépni a fehér alól mintha tél lenne mintha hó vers-hóvirág röpös szirom szirom-vers annyira fehér hogy hó-vak lesz tóle a horizont annyira fehér már zene s annyira zene hogy a fül süket már rezgéseire — te hallod csak te egyedül I Valkó Antal 1 Romantika Kétségtelenül 979-es hógolyónyomok mondta a szakértő és hirtelen láza lett ez a tél mosolvodott el a hóember és megindult az üres utcákon Nézzétek — mutat a bajlódó ember felé a kis köpcös, micisapkás. — Károly elállt napszámba ... Nézzük már, mit csinál Odaballagnak vagy hárman. Évődnek a favágó emberrel, de az nem törődik vele. Már a harmadik gyökeret vágja át, gömbölyödik a tuskó, mind jobban megdől a derék, de kifordulni nem akar még. — Szusszanjon egyet — fogja meg a fejszés ember vállát a keresztfiú. — Vágok már rajta én is egypárat. — Visszaadja a kabátot, sőt a magáét is lerántja, odaadja. Meg kell hagyni, szakszerűen csapkod az ünneplős paraszt is. Kikerekedett a tuskó, nem látni már egyetlen fogódzóját sem. A fa mégis áll, visszapattan, ha lökdösik. Mintha acélból "lenne. — A vezér! A vezérgyökér tartja még, emberek ... szólt a nézelődők karéjából'a micisapkás. — Azt keresd meg, Károly, mert addig nem adja meg magát. De igyekezz, az istenedet, mert három perc múlva itt a vonat... A keresztfiú kiszáll a gödörből. Bizonyosan munkavezető lehet ez a köpcös, mert olyan harározottan parancsolt Károlyra, eszébe se jutott gondolkodni, már cserélik a fejszét kabátra. — Nem próbálná inkább a budákkai? — Mivel? Mi a nehézséggel? — kérdi nevetve a micisapkás. — Hát ez e! — emeli meg az öreg. — Csákány az, tatám ... Budák? Na, Károly, piszkáld meg avval h budákkai... A gödörben álló ember elkapargatja előbb a földet, végre megleli a lefelé futó vastag gyökeret. Épp csak kivillan a sárgás bőre, de látszik azért, hogy erős, igen erős. — Azaz — szólnak bele többen, mintha aranyat látnának. — Ott adj neki! De nagyokat/Károly! — A többiek is fölállnak a padról közelebb oldalognak. Két-három fiatal szavalókórust indit: — Haj-rá, Fe-ke-te! Haj-rá ... — Ne hülyüljetek már — áll meg kevéske kacagásra amaz. — Inkább számoljatok. Ha nyolcból nem váRom át, egy-egy korsó! Rendben? — Naná, ez a biztos korsó, apám. Na, nézzük csak: egy, kettő, három, négy, öt... Azannya! Elpattan az oszlopnyi vastag gyökér, a faderék majdnem lefeküdt már. Apróbb szálak tarthatják még, mert hiába csimpaszkodnak rá ketten is, még mindig nem engedi a gödröt. — Na, gyertek már, ne tálsátok a szátokat — áll oda a köpcös is. — Fogjuk meg, aztán errefelé kezdjük csavarni. Mint a mesebeli fanyűvó. Na, most_ Na, még egyszer ... — Itt a vonat, emberek! — kiált oda nekik a piros sapkás. — Tartsa már vissza egy pilKV natig, hadd dobjuk ki ezt a vackot... Na, még! Ne húzd, csavard! Ez az! Most már a mienk... Reccsenés, ropogás, aztán a tuskó felpattan a gödör szélérc, mintha óriás' csapna oda az öklével. Most látszik, hány kisebb gyökér varrta még a földhöz a szívós japán akácot. — Most aztán roham, második kocsi... — kiáltja a micisapkás, de már kocog is, pocakja remeg. Fut utána, majd le is hagyja a többi kútásó. A lakodalmas ember már a peronon adja vissza a hosszúra nőtt Károly kabátját. Az asszony pöröl, de a férje leinti: — Jól van na, ráértem . 1: Idegenek ik segítettek, láthattad. Az egész brigád a lehúzott ablakokban könyököl. Integetnek az öregnek, aki furcsán áll u kidöntött fa mellett. Visszaint 6 ls. A vonat már a váltókon csattog. Elhelyezkednek mind. A köpcös kártyacsomagot húz elö a belső zsebéből. A plébánoshoz fordul: — Ugyan, szaki, adja már Ide azt a fáintos kis táskát... — Kérem... — nyújtja készségesen a civilbe öltözött pap, aztán oldalt lesve nézi. mint csattogtatják" bőröndjén az ördög bibliáját... ANNUS JÓZSEF Szombat, 1982. január 16. i