Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-16 / 294. szám

4 Srerda, 1981. december TS. Napirenden: a fiatalok lakáshelyzete Ülés! tarfolt a KISZ Kedden ülést tartott a KB titkárának előterieszté- mint az egyetemista és íőis­KISZ Központi Bizottsága, sében a testület megtárgyalta kolás fiatalok körében szer­amelven részt vett és felszó- és elfogadta a KISZ KB zett tapasztalatait. A követ­lalt Havasi Ferenc, az 1982. évi üléstervét. A Köz- kező évben kerülnek naoi­MSZMP Politikai Bizottsá- ponti Bizottság a jövő év fo- rendre a KISZ tudatformáló gának tagja, a Központi Bi- lyamán egyebek között mea- tevékenységével, az eszmei, zottság titkára. vala- tárgyalja az ifjúsági szövet- politikai nevelő munkájával mint Croveró Róbert, az Or- ség tevékenységéről a mun- összefüggő kérdések. vala­szágos Tervhivatal elnökhe- kásfiatalok és a mezőgazda- mint a KISZ feladatai a lvettese. sági fizikai dolgozó fiatalok, műszaki-technikai feüesztés A testület. meghallgatta a tizenéves korosztály, vala- meggyorsításában. (MTI) Fejti Györgynek, a KISZ KB első titkárának tájékoztató­ját az MSZMP KB december 3-i üléséről. Ezt. követően Juhász Andrásnak, a KISZ KB titkárának előterjeszté­sében megvitatták az MSZMP KB-nak és a Mi­nisztertanácsnak a lakásépí­tés. -fenniartás. -gazdálkodás és -elosztás fejlesztéséről szó­ló irányelveit, maid határo­zatot fogadtak el a KISZ­szerveknek és szervezeteknek az Ifjúság lakáshelyzetének javításával kapcsolatos fel­adatairól. Az irányelvekről kialakított véleménvét a Központi Bizottság megküldi a Minisztertanácsnak. Ezután Kovács Jenőnek, a Szerződéskötés A közös növénvvédőszer- az épületet, és gondoskodik kutatásra. fejlesztésre és az üzemeltetésről. A közös gyártásra társasági szerző- létesítményben az Intézetben dést kötött a Veszprémi Ne- és gyárban kidolgozott szelle­hézipari "Kutató Intézet és a mi alkotásokat, szabadalma­fűzfői Nitrokémia. Az erről kat. know how-kat. s ezek szóló dokumentumokat ked- aránvát is figyelembe veszik den írták alá Veszprémben, az elszámolásnál. A megál­A megállapodj : Fűzfőn kö- lapodással a Nehézipari Ku­zös növényvédószer-üzemet lé- tató Intézet — amelv a ha­tesítenek. ame'.vhez a kutató zai növénvvédőszer-kutatás intézet készíti el a techno- központiaés koordinátora — lógiai berendezéseket, a szük- biztos gyártó háttérré erősö­séges terveket, a Nitrokémia dött és lehetőséget kapott pedig az adagoló-, csomago- széles körű piaci ismeretek lógépeket. szállítóeszközöket, megszerzésére is. (MTI) Kiállítási Mesék sárkányai napló kantyúzhatjuk a csillagokat rúgó táltosparipát, rákerül­hetünk a vén boszorka la­pátjára, de mindig és min­denütt mj vagyunk a legki Egyszer volt, hol nem volt váló, tisztaságát vesztő ün — szelídített sárkányok hí- nepeinkkel szemben. vogatnak Varga Éva és Mol- Molnár István grafikáihoz sebb fiú, száz kaland győz­nar István Stúdió-párosának a legprecízebben reszelt kul- tese Mikroszkópja alatt cso. szegedi kiálhtasára. az Ifjú- csot önmaga adja cím vá- davirágok. sosemvolt növé­tógi Ház íruni-galériájába. lasztósaival. A Mese-lapok, nvek indái, kacsai, fűszálai. Nem felelmetes, borzongás- a Régi történet darabjai, leveleit burjánzanak ma­szulte szörnyek, hanetn a Vagy a Hónaptár szinte ké- dártollak kunkorodnak, leD­gyerekkor egerol folsejlo, zen f0g bennünket, s vezet kék szárnyai pompáznak, magunk-csinalta szel hátán a mese Ariadné-fonalát kö- hüllők neszeznek vadak öl­lovaglo papírsárkányok, me- vetve, megannyi ismert mo- tik ránk nyelvüket Nap, lyeknek szárnyán magasba tívum ürügyén saját művé- Hold, s csillagok kapnak emelkedik a képzelet, suhan ^ világába. Oda, ahol gaz- emberi formát. Az antropo­az emlékezés, mélyet léleg- dag0n burjánzó növények, morfizált univerzum teljese­zik az utazó. szelfd allatok emberek dik kl ezeken a lapokon, Ahogyan nem lehet kiabál- keresik önmaguk helyét az melynek kiinduló- és vég­va mesét mondani, ahogy kép- ,, , , ". . ... telenség mikrofonerősítéssel eletben" °da' aho1 vlsszaáU P°nt'a az ember, a mindig bölcsődalt énekelni, miként a kibillentett idő, a meg- legkisebb fiú. aki egyszer ki­lehetetlen repülőgépről ka- csúfolt mesterség. Mintha rályfi ruháját ölti, máskor vicsokat válogatni. éppúgy mikroszkóppal figyelné fan- szegénylegények bocskorát hannl^műve^tö^ VaÍaL táziá^nak röntgenképeit, húzza, ismét -máskor rosté­ni kell az időt. a közös ka- karcolja rézbe élménye- lyos páncélba bújik, majd landok örömét és gyötrel- it, gondolatait. Meseképei- csörgősipkát vesz. s bohóc­mét. a fölfedezés izgalmát, ben fölmászhatunk az égig- ként szól, mert akkor bün­Nemcsak nézni, tapintani érő fára, szembenézhetünk a tetlenül mondhatja igazsága­ié szeretnénk Varga Éva hol hétfejű sárkánnyal megsar- it. aprópénznyi műveit, ujjal­nak nyomát őrző érmeit, ka- , „ vicsalakú bronzait. A rene- élO ItlÚIt kOVeteí szanszban kiteljesedő érem­művészet ma néhány ki- Alapvetően más szándék, mus világtörténete. Szándé­emelkedően nagy mester es jndlttatas és megvalósulás kukat Fajó János fogalmaz­jó néhány fiatal. szárnyát jellemzi a Bartók Béla Mű- ta meg: „Ez a 20 lap az élő bontogató muvesz tevekeny- velődési Központ B galériá- múlt követe, ök a kor hiva­sége nyomán ujjászuleteset jaban látható érdekes tárla- tott jelképei, nem pedig a éli. Már nemcsak a megren- tot A hét esztendeje alakult közhelyé, jelszóvá züllesz­deléseket elégitik ki, de fol- pesti Műhely mutatja itt be tett, dilettúns dekorációk. fedezték az e tenyérnyi mu- azt a ^úsz magas szintű rep- Éljünk velük!" S. hogy nem fajban levő totalitás lehető- rodukciót, melyet a húszas csupán szóbeszéd Fajóék ségét. Varga Eva 36 erme évek Oroszországának for- vállalkozása arra bizonvfté­kozott nemcsak meretbeli radaimi grafikáiból válogat- kok a megvásárolható map­különbsegek vannak. Ket tak A budapC6ti Józsefváro- pák. Ügy érzem, ez a kiál­fontos mozzanatra erdemes si Művelődési Központ égi- lítás töbpet ér sok elcsépelt odafigyelni. Egyik a forma- &Ze aJatt Fajó János Bak frdzisnái. megtekintését min­alakitás oszintesege, gver- /mre> Mengyán András, den középiskolásnak javas­meki tisztasaga. Az az alko- jvádíer István képzőművé- lom. Legalábbis addig, amíg tói indíttatas. mely mellőz szek alapították a Műhelyt, az iskolák me" nem vásánol­minden nagvkepuséget, mu- azzal a harmas céHal, hogy jak a Pesti Műhely szita­vészkedést. A másik. hogy a nagyüzemi nyomdai mód- mappáit, s azoknak lapjai­otthaayja keze nyomat. S7ereknél színvonalasabb el- Val nem dekorálják az is­mondhatnánk ugy is. ujlle- járással, korszerűbb techni- kólák folyosóit, tantermeit, nvomatát mrnden darablári. káva[ kész(thessék el mun­A legszebb érmek az emlé- káikat: hogy szita-mappá­kezés tiszta lapjain idézik kat állítsanak össze közmű­föl a plasztika eszközeivel a velődési célzattal a század­hintázás-röpülés élményét; elő külföldi és hazai meste­egv tojásdad formájú mű- relnek műveiből: hogy szín­J , , vonalas nyomtatvanvokkal vön nemcsak a gyermekkor _ katalógusokkal, „lakátok­egén föltűnő madár szálló kai stb. — lássák el a Jó­alakját. de a születés és ha- zsefvárosi kiállítótermet. Iái örök kórforgásának mű- Most Szegeden Az Októ­beri Forradalom grafikái című húsz lapból álló map­pájukat mutatják be. Olyan az egész huszadik századi képzőművészetre nagy ha­tást gyakoroló alkotók mun­káit. mint Rodcsenko, Kan­Á Volán Tourist ajánlatai Csaknem harminc ország­ba kis híján 200 utazást szervez jövőre a Volán Tourist — jelentették be kedden, a vállalat 1982-es terveit ismertető sajtótájé­koztatón. A most megjelent prog­ramfüzet az utazások széles skáláját klnália — bárki válogathat belőle. JtedVe. érdeklődése és pénztárcája szerint. Az ideihez hasonló­an 1982-ben is szerveznek a síelés kedvelőinek glecs­esersítúrákat Ausztriába és Olaszországba. A Szovjet­unió szinte valamennyi ré­szébe el lehet iutni a Volán Touristtal. Színesíti a válla­lat belföldi idegenforgalmi kínálatát ls: 1982-ben több mint 70-féle út között vá­logathatnak az érdeklődők. A tájékoztató további ré­szében a Volán-taxikról és a vállalat személvgépkocsi­kölcsönző szolgáltatásáról esett szó. A személygépko­csi-kölcsönzésben újdonság: ianuár 2. és április 30. kö­zött 10 százalékos enged­ményt rsinak a bérleti díj­ból. A hétvégeken t£>vábbra is a szintén kedvezményes „week-end" díjszabás érvé­nyes. A bérautóparkot a kö­vetkező években újabb típu­sú gépkocsikkal kívánják bővíteni. Patkós Irmáék nyomdokain Kálmán-operettre készül a színház Jugoszláviában járt az el- március elsejei szegedi pre­múlt hét végén a szegedi miért követően (ahová egyéb­színház prózatársulata.- A iránt Kálmán Imre nem jö­szabadkai Népszínházban két hetett el, csupán táviratozott) előadást is tartottak szom- még az évben bemutatta Bu­baton, Mario Fratti bűnügyi dapesten a Király Színház komédiájából, a Nagy trükk- is, mely Sziklay Jenő volt bői. S miközben az együttes szegedi színigazgató direk­szegedi kisszínházi otthona- torságával éppen ezzel a da­ban a pénteki bemutatót ké- rabbal nyitotta meg kapuit, szíti elő, s próbál e héten hosszabb szünet után. S a gőzerővel Ruszt József ren- fővárosi premier fontosabb dező irányításával, hogy a szerepeiben is Patkós Irmát, Zikovékkal méltóképpen vo- Körössy Zoltánt, Hatkal Már­nultassák be Gorkijt a szí- tont láthatta a publikum, ntrepertoárba — odaát, a egyebek között. Zenés színházban, szintén 3. A szegedi operatársulat premierre készülődnek. Elő- jdén is fölújította Puccini zően még ma, szerdán, me- Bohémélet című operáját, s gint új felállásban játssza az 0tt ugvanez a montmartre-i operatársulat Puccini Toscá- hangulat elevenedik meg a ját, Pál Tamás vezényleté- színpadon, mint Kálmán Im­vel. A címszereplő Varsányi re operettjében. Csakhogy, Mária, Cavaradossi I Juhász ezúttal Julius Brammer és József. Scarpia pedig ven- Alfréd Grünwald bécsi lib­dégművész, Németh József rettisták szövegkönyve való­lesz. ságos figurákat idéz meg, Kálmán Imre operettjé- olyan népszerű művészeket, nek, A montmartre-i ibolyá- mint a festő Deracroix, a nak hétvégi bemutatója librettistakollega Murger (aki rendhagyónak számít — leg- merő véletlenségből pont a alább három okból. Bohémélet szövegét „követ­1. Vasárnap tartják a pre- * " miért, amire nemigen volt . .. példa mostanában (gondolom ^^TZa^nhJt „7 ' , v„_. ,„„„„„ „-«,»» mely tehát negyvenhat esz­legyen operett tendőve, követi az 6sbemu. tatót ugyanitt — Halasi Im­re rendezésében, Varga Má­tyás díszleteiben, ifj. Nagy azért, hogy karácsonyra). 2. A darab 1935-ös ma­gyarországi ősbemutatója ls Szegeden volt, a Városi Szín- Imre vezényletével kerül a házban (a „legősibb" ősi Ber- közönség elé. A fontosabb linben), Patkós irmával. Ma- szerepekben Harmath And­jor Katóval, Körössy Zoltán- rea. Török Vera, Jankovits nal és az alkalomra ideszer- József, Rácz Tibor, Kulcsár ződő Rátkai Mártonnal a Lajos lép föl. fontosabb szerepekben. A N. I. Változnak a bérleti díjak A helyközi buszjáratokon A Volán helyközi járata- az új árú időszakos bérlet- tak először, érvénytartamuk Tandl Lajos in a munkába járáshoz váL jegy bevezetéséig az eseten­tott autóbuszbérletek árait ként munkábaiárók csak 1982. január elsejétől mó- menetjeggyel utazhatnak A dosítják. A havi és félhavi munkáltató az egyszeri útra bérletjegyek ára 25 százalék- váltott menetjegy után is kai emelkedik, érvényessé- téríthet utazási költséget a gük. használati módjuk vál- dolgozónak abban az eset­tozatlan marad. Egységesítik ben. ha a heti menettérti a dolgozó és munkáltatója utazás nem több háromnál, közötti költségviselés ará- A térítés megoszlása szintén nyait: 20 százalékot a dol- 20—80 százalék, gozó. 80 százalékot a mun- A havi és félhavi bérletek káltató fizet. Mivel ianuár- igazoló lapjainak cseréiét az tói az ú.1 díjszabású havi és autóbuszállomások kiielölt félhavi bérletek csak újon- pénztáraiban kell kérni, ek­nan érvényesített igazoló kor a jelenlegi lapokat be­lapokkal együtt érvényesek, von iák. az úi lapokat pedig ezért a jelenlegi igazoló la- 72 órán belül vehetik át tu­pokat kicseréli a Volán. Az eddig úgynevezett Idő­szakos bérlettel munkába utazók ianuár l-től ezt a bérletfajtát nem használhat­ják, és a munkáltatók sem adhatnak térítést. (A 1elen­legi árú időszakos bérletie­gyek magánutazásra tovább­ra ls érvényesek lesznek.) Munkába járásra 1982. első félévében új időszakos bér­letjegyet rendszeresítenek majd. melynek ára a jelen­legi. egyszeri menetiegyár nyolcszorosa lesz. Ezt az úi időszakos bérletjegyet akkor használhatják tulajdonosaik munkába járásra, ha az uta­zási igény legfeljebb heti három napot érint. A díiszabásváltozás után. lajdonosaik. Az igazoló lap bevonása esetén a decem­beri bérlet — érvénytarta­mán belül — az Igazoló lap felmutatása nélkül ls hasz­nálható utazásra. A csere ianuár 5-ig Ingyenes. A ma­gáncélú utazásra váltott idő­szakos bérlethez nem kell az igazoló lapot cseréltetni. A régi árú havi és félhavi bérletek 1982. ianuár 5-én 24 óráig érvényesek Az idősza­kos bérletiegyek, melyekkel 1981. december 31-ig utaz­leiártáig magáncélú utazás­ra felhasználhatók. Az idő­szakos bérletjegyek 1982. ia­nuár 1-én 0 órától munkába­járásra nem használhatók. Fontos tudnivaló még. hogy a korábban előre meg­vásárolt és fel nem has+nált régi árú havi és félhavi bérleti e gvekke) lanuárban már nem lehet utazni, ezek árát a Volán visszafizeti. Az időszakos bérletjegy árát teljes egészében csak tikkor térítik vissza, ha azt még nem használták utazásra A már használt bérletek rész­arányos részét akkor fizeti vissza a Volán, ha a mun­káltató írásban igazolja, hogy a bérletet munkába.iá­ráshoz váltotta az utas. A havi és félhavi bérletek visszatérítését december 20­tól. az időszakos bérletekét ianuár l-től lehet kérni. Ezek a változások a hely­közi iáratokon menet'eggvel utazókat és a diákokat nem érintik. Az Ú1 bérletárakat és a dílszabás-módosítást hamarosan hivatalos köz­lönyben is megjelentetik. vészi tudatosulását is: nem­csak a frissen esett hó sima paplanján őrzi mef a fácán lépteinek csillagútját, de a „jelet hagyni" művészi szán­dékát is idesűríti; s nem­csak egy régi karácsony em- dinszkij, Malevics. Tatlin, lékét emeli ki nosztalgiával Annenkov. Gabo, vagy L. a gyerekkor légritka közegé- Liszickij. Nélkülük nem ír­ből, de egyúttal fölemeli ható meg az aktivizmus, a szavát a torzuló, művivé futurizmus, a konstruktiviz­Kőrösi Csorna Társaság ülése Kemal Ataliirk centenáriuma Nemrégiben alakult meg a Elkészült a TIT Csongrád Körösi Csorna Társaság sze- megyei szervezetével együtt­7edi tagozata, mely holnap, működő szegedi tagozat )ö­csütörtökön délután fél 6- vő évi programja is. A tér­kor rendezi meg második vek szerint szó lesz a ma­összejövetelét a Szegedi Aka- gyar őstörténet vitás kérdé­démiai Bizottság Somogyi seiről, előadást tartanak Hln­Béla utca 7. szám alatti dísz- duizmus és kasztok a mai termében. Ezúttal Kemal Indiában címmel, szó lesz a Atatürk születésének 100. X. századi magyarok noma­évfordulója alkalmából tar- dizmusáról. összefoglalják az tanak ünnepi ülést. Molnár iszlám vallási irányzatokat Adám Kemal Atatürk Tö- és föltérképezik a Szovjet­rökországban tegnap és ma unióban találhátó régi török címmel tart előadást: kultúrákat. Felkészült a posta az ünnepi forgalomra Az év végi csúcsforgalom hol külön tájékoztató ismer­zökkenőmentes lebonyolító- teti. sára a posta az elmúlt évek- A nyugdijak kézbesítését hez hasonlóan, az Idén is, az elmúlt napokban kezdték különleges intézkedéseket meg, és december 22-ig fe­tett. jezik be. Budapestre — a tapaszta- Az év végi ünnepek alkal­latnk szerint várhatóan több mával sokan szeretnének mint 26 millió, vicékre pe- külföldre telefonálni. Szá­dig 34 millió levél érkezik muk+a az eddigi év»khez ha­az ünnepek alatt Külföldről sonlóan. ezúttal is mód nyí­4,5 millió levelet várnak. lik a nemzetközi beszélgetés Az ünnepek előtt és alatt előzetes b°ielontésére. A a postahivatalok nyitvatar- posta javasolja a külföldre tási idejét is az igényekhez és belföldre telefonálni szán­igazitják. Egyes postahlvata- dékozóknak, hogy az ürme­ink december 20-án és 24-én pek alatt, aki csak teheti, két-három órás pénzfelvételi éljen a távhívás lehetőségé­szolgálatot tartanak a közű- uel, jxe terhe','." az amúgy is leti befizetések elfogadása- túlzsúfolt Kézi kapcsolásos ra. A nyitvatartást ÉLnden- központokat. (MTI) l L

Next

/
Thumbnails
Contents