Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-16 / 294. szám
6 Szerda, 1981. deromber 16. Sikeres évet zárt a DÉLÉP SC Szavazás az év szegedi sportolóira Ökölvívás Győzelem az amerikaiak ellen Amint az várható volt, igen nagy érdeklődés mellett került sor kedden este a Sportcsarnokban az idényzaró országok közötti ökölvívó-mérkőzésre, az első hazai Magyarország—Egyesült Államok találkozóra. Zsúfolt volt a nézőtér, és forró a hangulat, feléledt az öreg sportcsarnok hajdani varázslatos hangulata. A magyar csapat minden tagja nagy odaadással küzdött. és ennek ereclmenyeként nagyszerű győzelmet aratott a jó képességű, „tinédzserekből" álló vendégcsapat felett. A mérkőzés végeredménye: 14:8. Győrben játszik o SZEOL AK A labdarugó NB I-ben ma, szerdán játsszák az idei év utolsó előtti fordulóját. A SZEOL AK csapata Győrben lép palyára, ahol könnyűnek aligha mondható feladat vár rá. A szegedi kék-feketék ösz•zeállítása a vasárnapihoz kepest változik. Pataky Tamás vezető edző elmondta, Somogyi kisebb sérüléssel bajlódik, igy a kispadon foglal hel.Vet, Kozma visszakerül ti középhátvéd posztjára, Hevesit nem kielégítő formája miatt Furkó váltja fel. A fiatal szakember megemlítette. a tisztes helytállásban reménykedik. Az esélyek egvertelmüen a győriek mellett szólnak, ám mégsem szeretnének gólzáporos vereséggel hazatérni. A tervezett összeállítás: Újhelyi — Furkó. Kozma. Kutasi, Tóth — Repka, Orosházi, Szabó. Gruborovics — Kovács G., Kun. Hétfőn délután, a DELÉP irodaházának könyvtártermében, tartotta küldöttközgyűlését a DÉLÉP SC. Major Gyula elnök megnyitója után Süle József ügyvezető elnök ismertette a sportegyesület elnökségének beszámolóját. Az egyesület fennállása óta először köszönthettek országos bajnokokat; a női tekézők utcahosszal nyerték meg az Wei NB l-es bajnokságot, Darázs Antal pedig az autócrossozók között bizonyult az ország legjobb versenyzőjének. A férfi röplabdázók játszmaveszteség nélkül, veretlenül vezetik az NB II-es bajnokságot. A nők az NB II 9—10. helyén várják a tavaszi folyta'óst. A labdarúgók a területi bajnokságban szerepelnek. Céljuk a csoportelsőség volt, ez azonban egyre távolabb kerül tőlük, hiszen a rivális Bajai SK öt ponttal megelőzi a harmadik helyen álló DÉLÉP-eseket. Az asztalitenisz-csapat az elmúlt évben még 3. volt, 1981-ben azonban nagy viszszaesés következett, és csak a 7. helyet tudták megszerezni az NB I-ben. A VVKban legyőzték a Duisburgot, januárban pedig a Saarbrücken ellen szerepelnek, ahol nem kisebb nevek állnak asztalhoz, mint a jugoszláv Surbek vagy az angol Douglas. A férfi kézilabdázók jó középcsapatnak számítanak az NB I-ben. A természetjárók 1981-ben 45 túrán vettek részt 1615 résztvevővel. A Bokányi Dezső emléktúrán az idén is első helyen végeztek. A dolgozók tömegsportjának szervezését, irányítását 9 fős tömegsportbizottság végezte. A bizottsághoz 2 tömegsport-szakosztály (természetjáró, ökölvívó). s 5 tömegsportcsoport tartozott. Kiemelkedő rendezvényük volt a munkahelyi olimpia megyei döntője. Az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom keretén belül 30—35 fiatal rendelkezik az „Edzett vagyok" kategória igazolványával, s ketten teljesítették az országos szinteket az aranyjelvényes ötpróbázok táborában. Az Építők Szakszervezete által meghirdetett országos tömegsport mozgósítási versenyben a DÉLEP az építőipari nagyvállalatok kategóriájában országos 2. helyezést ért el. Az elnökség beszámolója után a számvizsgáló bizottság adott tájékoztatót a sportegyesület pénzügyi és gazdasági tevékenységéről, majd hozzászólások következtek. Hagyomány már, hogy minden év decemberében a Délmagyarország sportrovata az év legjobb szegedi női.' férfi sportolóira, női és férfi csapataira, ifjúsági sportolójára és az év edzőjére szavazásra hívja a lap olvasótáborát. Kíváncsiak vagyunk hogyan látják a szurkolók, ki érdemii meg a megtisztelő címet. A szavazólap utoljára jelent meg a Délmagyarország sportrovatában, melyet kitöltve borítékban, vagy levelezőlapra ragasztva kérjük visszaküldeni címünkre (6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Délmagyarország Sportrovata). A borítékra írják rá: „Az év szegedi sportolói". A beküldési határidő: 1981. december 18., péntek déli 12 óra. A legtöbb szavazatot elérő sportolókat, csaoatokat az év szegedi edzőjét lapunk karácsonyi számában bemutatjuk olvasóinknak. Az ünnepélyes díjátadásra december 22-én, kedden este 6 órakor kerül sor a Sajtóház klubhelyiségében. Kosárlabda NB II Jól hajráznak az SZVSE csapatai Az elmúlt het végén a kosárlabda NB II-ben az utolsó előtti őszi fordulóra került sor. Az SZVSE női és férficsapata jól hajrázik, ismét szaporodott győzelmeik száma. A nők, bár csak a második félidőben játszottak jól. mégis nagy különbséggel nyertek. A férficsapat két találkozón vett részt, mindkettő sikerével végződött. Különösen a Gödöllőn elért bravúros győzelem az értékes, ezzel ugyanis az őszi idényben a harmadik helyet szerezte meg a gárda. A tanárképző főiskola lányai Szegeden fogadták ellenfelüket. Sokáig úgy látszott, a tartalékos hazaiak nyernek, a mérkőzés utolsó perceiben azonban a debreceniek kerekedtek felül SZVSE—Monori SE 94-39 (27-23). Női mérkőzés. Szeged. Vezette: Zékány, Csula. SZVSE: Körmöczi -(31), dr. Révész (16), .Szügyi (6), Krékits (—). Balázsik (12). Csere: Lohr (—). Juhászné (13), Hetyei (2), Oláh (14). Edző: Láng Imre. SZVSE—Dunaújváros 98-72 (40-36). Férfi mérkőzés. Szeged. Vezette: Mustos, GöMÖRI. SZVSE: Almádi (12), Aradszkj (11), Laczkó (8), Jakab (18), VARGA (31). Csere: Kiss (6). Jámbor (2), Vezsenyi (4). Kátai (6). Edző: Valaczkav József. SZVSE—GEAC 68-48 (27-25). Férfimérkőzés. Gödöllő. Vezette: dr. Szunyogh. SZVSE: Almádi (11), Laczkó (6). Jakab (12), Varga (21). Kiss (10). Csere: Révész (4). Hányi (4). Edző: ValaczRáy .József. DUSE—Sz. Tanárképző 59-55 (30-29). Női mérkőzés. Szeged. Vezette: Zékány, Csuta. Sz. Tanárképző: Dobóvári (8). Nemes (8), Bába (2). Hegedűs G. (4), Balázs (15). Csere: Nyilas (8), Bódi (8), Rokk (2), Kiss (—). Edzp: Pungorné Kiss Rozália. SZAVAZÓLAP 1981. legjobb szegedi 1. női sportolója: 2. férfisportolója: 3. ifjúsági sportolója: . 4. női csapata; 5. férficsapata: 6. edzője: A beküldő neve és ríme:. Vívás Arany- és ezüstjelvényes eredmények Jégpályát a korcsolyázóknak Felhívás: A jégpályák építésével kapcsolatos elmúlt évi kedvező tapasztalatok alapján — meghirdetjük a „jégpályát a korcsolyázóknak" pályázatot. Felhívjuk a sportegyesületeket, az iskolákat, a KISZes últöröszervezeteket, a tanácsokat, üzemeket és intézményeket, hogy létesítsenek társadalmi összefogással az arra alkalmas oktatási, sport- és lakóterületeken, egyes sportlétesítményeken jégpályát, s gondoskodjanak azok üzemeltetéséről, különösen a téli tanítási szünetben. Az önköltséges pályák készítésére vonatkozó szándékukat az üzemeltetők december hónapban írásban jelezzék a területileg illetékes Testnevelési és Sportfelüg.velőségcknél. 19R2. március 15-ig közöljék ugyanitt, hogy hány „jégnapot" teljesítettek. E feltételek alapján vesznek részt a pályázaton. A meghirdető szervek 50 darab 5000 forint értékű utalványt sorsolnak ki a jégpálvákat létesítő pályázók közöli. KISZ Közponi Bizottsága, Magyar Úttörők Szövetsége. Szakszervezetek Országos Tanácsa. Állami Ifjúsági Bizottság. Művelődési Minisztérium. Országos Testenevelési és Sporthivatal. A Csongrád megyei Vívó Szakszövetség országos minősítő, egyéni párbaj tőr-versenyt rendezett Szegeden. Az igen magas színvonalú és nagy küzdelmeket hozó viadalon a Kecskeméti TE, a Békéscsabai Előre Spartacus. a Gyulai SE. a Szentesi MÁV, az Újpesti Dózsa és a Szegedi Postás sportolói vettek részt. Mivel a feltételek adottak volt, a döntő első két helyezettje aranyjelvényes ifjúsági, illetve másodosztályú, a további helyezettek ezüstjelvényes ifjúsági minősítést értek el. Rácz Zoltán (Sz. Postás) hét győzelemmel, fölényes biztonsággal nyerte a versenyt. Adonyi Gábor (Sz. Postás) öt győzelmével a második helyen végzett, aranyjelvényes minősítést szerzett. Érdekes színfoltja volt a vetélkedőnek a mindössze 14 éves Dudás Zoltán (Sz. Postás) szereplése, aki bejutott a döntőbe és három győzelmével (nyert a harrr\gdik helyen végző Gyertyánffy ellen) — bár a találatarány miatt csak 8. lett — ezüstjelvényes minősítést, kapott ebben a fegyvernemben is. Deli Miklós (Sz. Postás) a 7. helyen végzett. Figyelmet érdemlő, hogy a Szegedi Postás SK vívói az idén Adonyi révén a 14. aranyjel vényt mondhatják magukénak. Gyorsan és olcsón oldhatja meg szociális ellátási, környezetvédelmi, üdülő fejlesztési, raktározási feladatait az „Univerzár konténerjellegű épületekkel Sakk Á női bajnokság Nagv volt a tét az országos női egyéni bajnokságon, és ezért szinte férfias játék alakult ki a verseny folyamán. Az élen állók jogot nyertek az olimpiai csapatban való szereplésre. A verseny végeredménye sok meglepetést hozott. Porubszky és Csonkics holtversenyben szerezték meg az első helyet, ök páros mérkőzésen döntik majd el a bajnoki cím sorsát. 3. Grcech, 4. Kovács Márta (ifi bajnok). 5. Makai nemzetközi nagymester, tavalyi bajnok, 6. Honfiné nemzetközi nagymester. 7. Kuruesai I.. 8. Kas Rita . . .. 11. Karakas sokszoros magyar bajnok, nemzetközi nagymester ... Porubszky az egész verseny folyamán az éien állt, az utolsó fordulóban azonban Csonkics utóiérte. Nagy meglepetés volt a fiatalok kitűnő helytállása. Már a középdöntőben nagy feltűnést keltette!: harcias versenyzésükkel, s hogy több ismert nemzetközi mestert ütöttek el a továbbjutástól. Váratlanul gyengén szerepelt Makai nemzetközi mester. Karakas és Kas. A verseny elején elszenvedett 1—2 vereséget nem tudták elviselni. Kerényi Sándornak, a szövetség elnökének nem fog gondot okozni az olimpiai csapat összeállítása. mert Verőci. Ivánka, Porubszky. Csonkics. Grosch eséllyel veheti fel a küzdelmet a legjobbakkal szemben is. Liebmann Béla Az 1982. évben is készséggel rendelkezésre állunk a megrendelőinknek. Áruismertetőt küldünk, — egyedi igényeket is kielégítjük, — telepítéshez szükséges műszaki rajzot is elkészítjük. Gyártmányaink Konténerépületek: — fürdőnek, öltözőnek, őrfülkének. melegedőnek, irodának berendezve, — elárusitópavilonok, — áruda, szolgáltatóház, — köztéri W. C.-épületek. Elemekből összeszerelhető garázsok, raktárak. Utcai hulladékgyűjtők, kerti padok, műhelyszekrények, satupadok. CT vVAS tS FAIPARI 5Z BET/EZET/ KEDVES MEGRENDELŐINKNEK EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÜJ ÉVET KÍVÁNUNK ÜNIVERZÁL Vas- és Faipari Szövetkezet, Kaposvár, Áchim A. u. 2—6. Telefon: 13-690, 13-543. J