Délmagyarország, 1981. november (71. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-20 / 272. szám
MGO VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MSZMP SZEGED VÁROS} BIZ OTTSÁ64NAK "LAPJA 71. évfolyam 272. szám 1981. november 20. péntek Ara: 1,40 forint Magyar-osztrák tárgyalások Á hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja csütörtöki programját tiszteletadással kezdte: Budapesten a magyar és osztrák zászlókkal díszített Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzási ünnepségen az osztrák kormányfő kíséretében levő személyiségekkel együtt jelen volt Randé Jenő, hazánk bécsi nagykövete. A program ezután az Országházban folytatódott. A délelőtt megkezdődött magyar—osztrák hivatalos tárgyalásokon Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Bruno Kreisky kancellár vezeti a két tárgyalócsoportot. Az első munkaülés előtt a két kormányfő négyszemközti megbeszélésen találkozott Lázár György dolgozószobájában. Ezután a Minisztertanács üléstermében folytatódott a tanácskozás, amelyen a két kormányfővel együtt részt vett magyar részről Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Pullai Árpád közlekedési és postaügyi miniszter. Török István külkereskedelmi és Kapolyi László ipari államtitkár. Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. Randé Jenő, a Magyar Népköztársaság bécsi nagykövete; osztrák részről Kari Lausecket közlekedési miniszter, theodor Kery, Burgénland tartományfőnöke, Heinz Fischer nemzetgyűlési képviselő, az osztrák szocialista párti képviselők és szövetségi tanácsosok frakcióiának ügyvezető elnöke. Friedrich Peter nemzetgyűlési képviselő, az Osztrák Szabadság Párt nemzetgyűlési frakciójának vezetője, Ottó Gatscha. a kancellári hivatal gazdasági koordináció és államosított ipar szekciójának vezetője, Johann Josef Dengler, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete, továbbá mindkét' tárgyalócsoportban helyet foglaltak más vezető szakemberek is. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson behatóan elemezték a két ország közötti kapcsolatoknak az elmúlt években is kedvező alakulását. a gazdasági együttműködés eddig elért eredményeit, fejlesztésének újabb lehetőségeit, és áttekintettek a nemzetközi élet főbb kérdéseit. Bruno Kreisky csütörtökön délután Lázár Györay társaságában Csepelre látogatott. ahol előbb a papírgyárban, majd a Csepel Vas- és Fémművekben — közvetlenül a munkapadok, a gépsorok mellett is — személyes tapasztalatokat szerzett a magyar—osztrák gazdasági együttműködés több eredményes vállalkozásáról. A 13 000 dolgozót foglalkoztató Magyar Papíripari Vállalat csepeli gyárában Galli Miklós igazgató és Szikla Zoltán főmérnök tájékoztatta a kancellárt. Elmondták, hogy évi 110 000 tonna termékük — elsősorban hullámoapírok és zsáknak való papírok — mintegy 10 százalékát exportálják. Mindenütt elismerik ió minőségüket s ebben naav szerepük van a Csepelen és az országos nagyvállalat vidéki gyáraiban is működő osztrák gépeknek, berendezéseknek. A legkorszerűbb papírgyártó gépsor például a Voight cég gyártmánya. s régi partnereik közé tartozik az Andritz és a Grazer (Folytatás a 2. oldalon.) Felújították a benzinkutat ... -v városi tanács vb üléséről jelentjük Szeged megyei város tanácsának végrehajtó bizottsága ülést tartott tegnap, csütörtökön délelőtt, Papp Gyula elnökletével. A testület több időszerű előterjesztésbén hozott határozatot, majd napirendre tűzte a saját irányiig és ellenőrző tevékenységéről szálú, a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága elé terjesztendő tanácselnöki beszámolót; a Szeged energiaellátásáról, az energiahálózat fejlesztéséről és a takarékosság lehetőségeiről készült jelentést; végül a tanácsi apparátus munkahelyi ellátottságáról és munkahelyi közérzetéről szóló tájékoztatót. Lakóház-felújítások 1982-ben Újabb kiskertek Somogyi Károlyné felvétele Az elmúlt hónapokban azok az autósok, akik a városba befelé jövet a Dorozsmai úti ÁFOR-kútnál szerettek volna tankolni, a kútkezelők helyett csak a Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat és az ÁFOR javitobngadjaival találkozhattak. A benzinkút útjai és csővezetekei ugvanis megértek a felújításra, s ezért az üzemanyag-arusitás szünetelt. A munkálatok nagyja mar befejezodott, így napokon belül ismét megnyílik a benzinkút. A legutóbbi kiskundorozsmai kiskertakció osztatlan sikert aratott Szegeden, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy az érdeklődés miatt újabb területek után kell nézni. Jelenleg nyolcszáz érdeklődőt tartanak számon. A végrehajtó bizottság utasította is még akkor a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályt, hogy 1981-ben újabb területeket tárjon fel és készítsen elő, a termelőszövetkezetekkel egyetértésben. Az osztály javaslata a tegnapi ülésen került a testület elé. Ennek megfelelően újabb kiskertekhez juthat a lakosság tartós földhasználat formájában A szegedi Felszabadulás Tsz több mint 38 hektárt, az Oj Elet Tsz 1 hektárt tud átadni é Célra, a tanácsi kezelésben l£vő „ áUarni földekből .'pedig 8 hektár vehető igénybe.- Á teriilét egy része azonban kiosztásra nem alkalmas legelő, nádas. így az eredeti célra 33 hektárnyi föld' alkalmas, amiből mintegy 250 újabb parcellát lehet kiszabni (egyenként 800—850 négyzetmétereset); A kiosztható területek közvetlenül csatlakoznak a baktói zártkertes területhez. A téeszektöl a váras a földet még az idén megvásárolja, olyan előzetes elvi alapon, hogy a kiosztható kiskertek tartás használatbavételi díja ne haladja meg egyenként a 15—20 ezer forintot. A terület parcellázásához és a kiosztáshoz szükséges műszaki előkészítő munkálatokat ugyancsak még az idén megrendeli a tanács. Az igények elbírálására és sorolására a vb ideiglenes blzötfságóx hpzott létre. I - " - - ^ Terület-előkészítés magánépítőknek Jelenlegi ötéves tervünkben és a továbbiakban a társadalom fokozott mértékben számit a magánerő növekedésére a lakásépítésben és annak több formájában is. A város VI. ötéves terve több mint 8 ezer magánlakás-építést tartalmaz, amiből közel 6 ezret telepszerűen, magas szinten közművesített területen valósítanak meg. Szerepel viszont a tételek között 500 darab egyedi társasházi lakás. 300 darab csoportos korszerű családi ház, és közel 2000 hagyományos családi ház is. Mindezekhez telek, építési terület kell. A panelos sorházak, társasházak helykijelölése megtörtént Újszegeden, és részben már a kivitelezés is elkezdődött. További üjszegedi és belvárosi foghíjtelkeken 200 darab társasházi lakás felépítésére lesz lehetőség. Dorozsmán — az OTP segítségével — 270 telket alakítottak ki. és ezek előközművesítése is megtörtént, így itt 1985-ig ugyancsak megépülhetnek a családi házak. így is igen sok telek hiányzik azonban még. és a telekárak a szabad forgalomban rendkívül magasak. Ezért a tanács 33 millió forintot irányzott elő ebben az ötéves tervben területek megszerzésére. Ez az összeg természetesen nem tartalmazza a közművesítés költségeit. A vizsgálódások alapján — amint azt a vb előtt szerepelt előterjesztés tartalmazza — korszerű családi házak és kistársasházak építésére alkalmas területek Hattyason, Mihályteleken. Újszegeden és Algvön alakíthatók ki. Hattyason nyolc tömbben kínálkozik lehetőség új utcák nyitására. Újszegeden tömbbelsők kisajátításával alakíthatók ki építési telkek. Mihályteleken belterületi szántó kisajátítása révén, koncentráltan tudnak 700 építési telket nyerni. Algyőn ugyancsak szántóföld igénybevételével kínálkozik lehetőség mintegy 280 építési telek kialakítására. A gazdaságos kihasználás érdekében e helyeken a csoportos, korszerű családiház-építési forma lenne a legelőnyösebb, mert. így közel kétszer annyi telek alakítható ki. és a telekár az építkezők részére sokkal kedvezőbb lehet. Ez az építési forma korszerűség dolgában is többet ígér: magasabb fokú beépítést gazdaságosabb közművesítést, színvonalas építési tervek alkalmazását és jól szervezhető kivitelezést. Ebben az ép'tési formában szociálpolitika: kedvezményt is adnak (gyermekek és más eltartott családtagok után személyenként 20 ezer forintot) Ugyanakkor rendkívül magas a teljes közművesítés költsége. A végrehajtó bizottság határozatot hozott a házhelyrendezési és kisajátítási tervek megrendelésére, a pénzügyi teltételek ütemes biztosítására és az előközművesítéssel kapcsolatos tárgyalások megkezdésére az OTP-vel .1 A lakóház-felújítási programból 1982-ben — az 1KV terve szerint — 236 millió forint felhasználása esedékes Szegeden, amiből 222 millió jut kifeiezetten felújításra, 7 millió tervezésre. 7 millió fejlesztésialap-képzésre. A födérrlcserévei felújított lakások száma 72 darab lesz. és további 123 lakás felújítását kezdik el. Ezt az összeget a vb tegnap további 4 millióval megemelte. így karbantartásra jövőre 95 millió, felújításra pedig 134 millió forint jut 1982-ben. Az IKV a felújítások szervezésénél és a lakókkal való tárgyalásoknál a vb-nek azt a korábban megfogalmazott elvét követi, hogy már a programozás folyamán felkeresi és tájékoztatja a lakókat a tervezhető munkákról. A födémcserés felújításokban érintett bérlőkkel a munka megkezdése előtt negyedévvel lakógyűléseken tárgyalnak. A födémcsere nélküli felújítások esetében a lakók tájékoztatást kapnak a munkálatok tervezett üteméről. A lakóbizottságok tagjait a műszaki ^tadásfa i® meghívják. évi tekóház-Telújitásfck Címjegyzékében bizonyos „bokrosításra" is felfigyelhetünk. Egyes utcákban több lakóház is sorra kerül. A. Batthyány utca (12.. 25., 26., 31., 32. sz), a Csongrádi sgt. (2/A, 5., 7/A. 7/B, 8/A, 8/B. 10/A. 19.. 24., 26.). a Vidra utca (3.X6). a Szent István tér (6., Í4>, 15.). a Deák Ferenc utca (2.-,. 4., 28., 30.). a Vadász utca C\ 4., 4 A), a Lenin krt. (13.. tő,, 50.). az Osztrovszkv utca (2/C, 7.-. 9., ll'A. 12.). a Juhász Gyula utca (5 A. 15, 18.), a Kálmánv Lajos utca (4., 12., 14 . • 16.. 17., 19., 21.) több lakóháza szerepel a listán. A lakásfelújítások mellett életveszélvesség miatt," városrendezési vagv gazdasági okból jövőre összesen 61 lakást tartalmazó fő- és melléképületet kell elbontani. Közülük néhány belvánpsi épületet érdemes megemlíteni. mint a városképből eltűnőket: Mikszáth Kálmán u. 23.. Gutenberg u. 5.. Szent Istvánt tér 15.. Batthyánv u. 7. Ev végi áttekintésben a vb egyúttal bizonyos módosításokat engedélyezett az idei felújítási tervben, egyrészt újabb felújítások elkezdése. másrészt kivitelezői akadályközlések. tervhiány stb. miatt. Főleg kapacitásgondok miatt az ez évre ígért födémcserés javítások egy része .nem készül fsv az esztendöré tervezett' felújítási összegekből sajnos 20 millió forint megmarad. A jövő évi címjegyzékben föntebb ezért is, találnak olvasóink néhány olyan házszámot, amelynek várakozásunk szerint már nem kellene ott szerepelnie. Szeged energiaellátása Országos érdek, hogy a VI. ötéves tervben az energiafelhasználás szerkfezetét átalakítsuk — oly módon, hogv a szénhidrogén részesedését csökkentsük. A végrehajtó bizottság áttekintette a középtávú terv várhaló f'ejluzlúseit. és az energiatakarékosság lehetőségen. Szeged tavalyi energiafelhasználása 150 ezer TJ (terra-ioule) volt. amiből 90 —92 százalékot képviselt a folyékony, a gáznemű és az elektromos ..üzemanyag". A felhasználás növekedése 1980-ban megállt, de a lakossági fogyasztás még tavaly is 10 százalékkal növekedett. Az egyes energiaszolgáltatások biztonságosak. A további feilesztesek közül számottevő lesz a Paks—Szeged közötti 400 kilovoltos távvezeték megépítése, és a Sándorfalvi úton készülő alállomás, több fontos transzformátor'csere és a biztonságos .ellátást szolgáló vezetékek, kábelhálózat bővítése. A városi közvilágítás bővítésére, korszerűsítésére nincs anyagi fedezet — e témában azonban nem hanyagolják el a közlekedésbiztonsági szempontból fontos csomópontokat. . az átkelők korszerű megvilágítását. A földgázt Szegednek az itteni mező adja. A városi gázhálózat fejlesztésére engedélyt adtak. így a DÉGÁZ és a tanács folytatni tudja i a vezetéképítési programot a lakosság anyagi és munkahozzájárulásával. - Jelenleg közel 30 utcában folyik v zetéképítés vagy szervez előkeszület. Az igénv só kai nagyobb, mint a lehetőségek. hiszen az előzetes érdeklődés szerint. mintegv 180 utca lakossága fejezte ki készségét. A DÉGÁZ az úi lakónegyedek ellátása mellett rekonstrukciós feladatokat is vállal: a gerincvezeték-rendszerek felújításával teszi biztonságosabbá az ellátást. Egv oalackosgáz-cseretelepet ts létrehoz. A vezetékcsere 17 kilométer vezetéket érint és felújítanak 27 darab nyomásszabályozót is. Szegeden közel 20 ezer lakás résZesül távhőellátásban. A berendezések fejlesztése és karbantartása itt sem marad el. Egvelőre viszont a áeotermikus eneraia felhasználása nem elég lendületes, mivel csak a beruházási költségek emelésével lehetséges a megoldás. Országos tervpályázatot írtak ki mintegy 30 ezer s/egedi lakás geotermikus hőeliátásának kidolgozására a már működő rendszerek e célra történő átalakítására. A végrehajtó bizottság energiagazdálkodási és racionalizálási programot ioaadoti ->' 1981—8~-r" melvben szervezési. műszaki megoldásokat sürget a gazdaságosabb és takarékosabb energiafelhasználásra.