Délmagyarország, 1981. október (71. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-11 / 239. szám
A visszavonuló fasiszták pusztították el a régi közúti hidat. Az első. akkor meg hároméves terv során építettük újjá: 1948. november 31-cn adták át Csongrád megye székhelye volt valaha Szegvár. Aztán Szentes, később Hódmezővásárhely vette át ezt a szerepet. Az ötvenes évek elején épült meg a képünkön látható, akkori megyei tanácsháza és a pártház. Az egyik épület ma SZTK-rendelő, a másikban a városi pártbizottság dolgozik A Jósika utcai lakóház, melyet képünkön látnak, szintén 1956 előtt épült. Az akkori építészeti stílus jegyeit mutatja. Akkoriban szépnek, modernnek, korszerűnek látszott. Tény viszont, hogy kényelmes és tágas lakások vannak benne, s azóta gázkonvektorokkal fűtenek már a lakók ÉVRŐL ÉVRE Sajátságos stílusjegyeket őriz, s mutat meg az utókornak az úgynevezett Z-bérház Hódmezővásárhely városközpontjában. Az ötvenes évek közepén épült Évről évre című sorozatunkban, ami nem véletlenül kezdődik most Szeged felszabadulásának évfordulóján, azt szeretnénk megmutatni,' hogy mi mindennel lettünk gazdagabbak felszabadulásunk s különösen 1957 óta. A munkáshatalom helyreállítása és megszilárdítása idején megalakult Magyar Forradalmi MunkásParaszt Kormány többet tett az elmúlt 25 év alatt az ország épüléséért, szépüléséért, fejlődéséért, mint akárki annak előtte. Sorozatunkat dokumentumnak tartjuk, és emlékeztetőnek szánjuk. Lapunk vasárnapi számaiban soksok héten át csodálkozhatnak rá olvasóink arra, amit talán már elfelejtettek, de amit a kollektív emlékezet még őriz. Szeged és Csongrád megye nemcsak hogy szépült, hanem minőségileg is — és a minőség szót külön is hangsúlyozni kell! — változott az elmúlt 35, de különösen az elmúlt 25 évben. Azok a városlakók, akik azóta elhagyták Szegedet, ma már egészen bizonyosan nem ismernek reá. A Szegedet elpusztító árvíz után született egy akkor modernnek, sőt legmodernebbnek számító városépítészeti-fejlesztési koncepció. Ennek köszönhető, hogy van a városnak ékszerdobozhoz hasonlíthatóan szép magva. Ünnepelhető az is, hogy az építészek nagy gonddal ügyeltek arra: az eklektika történelmi hangulatát ne rontsák el... Épült, szépült és gyarapodott közben Csongrád megye is. Hódmezővásárhelyen például gyárak sorát hozta létre a szocialista Magyarország. És most még csak a létező szocializmus első évtizedéről beszélünk. Ami 1957-től történt. azt alig tudja követni a krónikás. Gyárak, utak, hidak, középületek, lakóházak, iskolák, óvodák sora bizonyítja, hogy a szocialista társadalom ereje- mekkora. Bizonyítja, hogy ez a társadalmi rendszer minden eddiginél többet tett az. ország, a megye és Szeged felvirágzásának érdekében. A krónikás zavarba kerül, megpróbálja kinyomozni, hogy évről évre mennyivel gazdagodtunk. Először a saját emlékezetét hívja segítségül, s bár patrióta, be kell ismernie, hogy az ő feje sem káptalan. Elindítunk egy sorozatot, reméljük, figyelni s értékelni fogják. Ez a fényképekkel illusztrált emlékezés rólunk szól. a szocialista Magyarország helyi történelmét mondja el. Épületekben, ahogy szakszóval mondani szokták. objektumokban elbeszélve. Meggyőződésünk, hogy az állam polgárai közül a Csongrád megyeiek és a szegediek is büszkék lesznek. Ügy kezdődött, hogyü: Akkoriban még az ipari fejlődés úgynevezett extenzív korszakát éltük. Egyre több lány és asszony vállalt munkát. A Szegedi Textilműveket ezért építették az ötvenes évek legelején. Ma a PANYOVA egyik gyáregysége A szegedi Marx téren az ötvenes években lakóház együttes épült. Tervezőik: Nagyfalussy Antal. Balogh Péter, Barabás Ernő, Illés Lajos, Friedl Sán dor, Tóth péterne, Snopper Tibor. Leghamarabb képünkön látható épület készült cl A felszabadulás után Szegeden az első lakóházak a Petőfi Sándor sugárút és a Faragó utca sarkán épültek. Szenzációnak számított akkoriban ez az építkezés