Délmagyarország, 1981. október (71. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-09 / 237. szám

8 Péntek; 1981. október 9. 3 Tökéletes alibi Közterületből — kert Aznap este színházba készültem a feleségemmel és a lányommal, de úgy esett a dolog, hogy vidám tár­saságba kerültem, sokáig elidőztem ott, és csak nagy késéssel indultam haza. Bizony, az óra már a tizen­kettőt is elütötte, amikor felszedelőz­ködtem. Elbúsulva ballagtam haza­felé, mivel tudtam — ó, mennyire tudtam! —, hogy mi vár rám oda­haza! „És meddig fogok még így élni, szégyenszemre az órához bilincsel­ve? — tűnődtem. — Legfőbb ideje már, hogy megszabaduljak a múlt­nak ettől a csökevényétől..." Óvatosan résre nyitva az ajtót, be­osontam a szobába. Izmaim megfe­szültek, akár a vadászé a dzsungel­ben, minden idegszálam felajzódott. Feleségem és lányom duzzogva gunnyasztott az asztal mellett, majd átfúrt a mérges szemével. Minden­esetre igyekeztem úgy állni, hogy közelebb legyek az ajtóhoz, mint a drága családom. — Fizetésemelést kaptam — ha­zudtam fásultan, hogy eltereljem a figyelmüket. Meg sem moccantak. Ugyan mit találjak ki, ez a makacs gondolat motoszkált a fejemben. Ta­lán azt mondjam, hogy valamelyik rokonunk meghalt? Ó jaj... — No és persze megünnepeltétek ezt az eseményt? — sivította a lá­nyom, és tekintetéből gyűlölet su­gárzott. Ügy éreztem, hogy valóság­gal átforrósodik rajtam a ruha... — Dehogy, Bánénál voltam. Űj vígjátékot írt, és égett a vágytól, hogy felolvassa nekem. — No és milyen? — sziszegte a lányom. — Gyengécske. Korábban jöttem volna, édeseim, de a monoton dűny­nyögése közepette elnyomott az álom, és csak akkor ébredtem fel, amikor megkérdezte: „hogy tet­szett?" Mitévő lehettem volna? Nos? Hiszen mégis a barátom. A barát­ság pedig, közismert dolog, áldoza­tokkal jár. Vagy te úgy gondolod, hogy kosarat kellett volna adnom? A lányom szemlátomást habozott, mégiscsak kiforratlan jellem, de a feleségem konokul tovább hallga­tott. — A barátság nem színházi siker — igyekeztem kiaknázni a sikert. — Amit elveszítesz, azt nem szerzed vissza. Nem lehet megvenni, mint a színházjegyet... Feleségem hirtelen felállt, kezébe vette a telefonkönyvet és lapozni kezdte. „Had ellenőrizze — ujjong­tam magamban. — Épp ez kell ne­kem. Bane bezzeg tudja, hogy mit kell mondania." Nejem mefisztói arckifejezéssel tárcsázni kezdett. Nosza, csak tár­csázz, hitvesem, gondoltam, tár­csázz ... — Halló, Mirko? Mi köze ehhez Mirkónak? Hiszen ez aljas provokáció! MirkóVal nem beszéltem meg semmit. — De hát mit akarsz Mirkótól? Nem voltam nála! — kiáltottam. Feleségem azonban szigorú és ren­díthetetlen volt: — Mirko, nem járt ma nálad a férjem? — Feleségem szándékosan kissé eltartotta a kagylót, hogy hall­hassam, amit a barátom felel. — Dehogynem — válaszolta ez a gyengeelméjű —, persze, hogy itt volt, egész este. Tudod, nemrég fe­jeztem be az új vígjátékomat, és kettesben elolvastuk ... — Nejem nem szólt, de látom, hogy a szeme szikrát vetett, akár a mozdony kéménye ... Megint a tele­fon tárcsáját forgatta. — Zsarko, nem járt ma nálad a férjem? — Dehogynem! — ordította Zsar­ko lelkesen. — Egész este az új víg­játékomat olvastuk. Több mint tíz jó barátom van, és valamennyi igazolta, hogy egész este nála voltam, és lelkiismeretesen vé­gighallgattam az új vígjátékukat. Az egész históriához csupán annyit te­szek hozzá: bizony, okosan tettem, hogy az ajtó mellett helyezkedtem el... M. P. Somogyi Károlyné felvétele Volt egyszer két nyugdíjas — így kezdődhetne a me­se, ha nem volna valóság. De az, a javából, hogy él egy nyugdíjas asszony és egy férfi a Mérey utcai tömbbelső­ben, s szabad idejükkel szabadon rendelkezvén, gondoltak egyet egyszer, s a bérházuk udvarából kertet varázsoltak. A „varázsol" szó persze ne tévesszen meg senkit: meg kell azért dolgozniuk, hogy rendezett, virágos legyen az ud­varuk. Lelkesedésük másokra, a ház többi lakójára is át­ragadt, s képünk mutatja: nem eredménytelenül. Kert lett a közterületből, gyerekeknek, felnőtteknek kedvére való, „otthonos" kert. Vajon Szeged hány, jobb sorsra érdemes belső udvarán lehetne ugyanezt megcsinálni? Biztosan akadna jó néhány, ahol Majma Lajosné és Szántó Lajos követői környezetük szépítésén fáradozhatnának. KOSZORÜZÁSI ÜNNEPSÉG SZEGEDEN Az MSZMP Szeged városi bizottsága, Szeged megyei város tanácsa és a Hazafias Népfront Szeged városi bi­zottsága a város felszabadu­lásának 37. évfordulója tisz­teletére koszorúzási ünnep­séget rendez. Ma, pénteken 14 órakor a Dugonics és a Belvárosi temetőben levő szovjet és román hősi sí­roknál,. majd 15 órakor a Széchenyi téri szovjet hősi emlékműveknél helyezijc el a megemlékezés koszorúit AZ ELEKTRONIKUS /.ENÉRÖL Ma, pénteken este 7 óra­kor Újszegeden, a Novem­ber 7. Művelődési Házban nűkötíő sci-fi klub foglalko­zásán Szigeti István, a rádió •lektronikus zenei stúdiójá­ak munkatársa A jövő ze­néje? címmel tart előadást az elektronikus zenéről,. SOFÖRÖK VETÉLKEDŐJE Az ország 23 VoTán-válTa­latának 55 gépkocsivezetője vesz részt a Béképfcsabán, csütörtökön kezdődött két­apos vezetéstechnikai ver­nyen, amelyen az üzem­yag-megtakarítás mérté­e szerint értékelik a ver­nyzőket A vállalati ver­nyek nyertesei az orszá­•s döntőn billenős, vala­ínt rögzített rakfelületű • L és Skoda tehergépko­iklcal rutinpályán, s or­ágúton mérik össze tudá­kat. A legkevesebb ben­őt és gázolajat használók zött értékes díjakat oszta­ik ki. 'KKASZTÖ i.ÉZBESÍTÖ A röszkei postahivatal" kéz­besítőjeként négy embernek lem fizette ki a postautal­ványon érkezett pénzössze­et a 27 éves Kotogán Lász­ló, Röszke, Partizán utca 13. xzám' alatti lakos. Több mint 10 ezer forintra tett így szert. A rendőrség sikkasz­tás miatt indított bünte­tőeljárást ellene. SZAKSZERVEZETI BIZALMIAK KLUBJA A Juhász Gyula Művelő­dési Központban működő szakszervezeti bizalmiak klubja ma, pénteken délután 2 órakor tartja soron követ­kező foglalkozását Ezúttal A művelődés, a képzés szük­ségessége a bizalmi munká­ban címmel dr. Végh Gyu­láné, az SZMT oktatási köz­pontjának munkatársa tart előadást ARANY MERCUR-DIJ Olasz cégek által 1961-ben alapított Arany Mercur-díjat minden évben azoknak a vállalatoknak ítélik oda, amelyek mindinkább kive­szik részüket a nemzetközi kereskedelem fejlesztésében, jó minőségű termékek ex­portjával elismerést válta­nak ki partnereik körében. Az idei Arany Mercur-díjat a napokban adták át Szó­fiában. A Magyar Kereske­delmi Kamarától kapott tá­jékoztatás szerint a díjat négy magyar vállalat, aChi­noin, a Péti Nitrogén Mű­vek, a Technoimpex és a Transelektro képviselője is átvehette. Hyárias idő Várható időjárás péntek estig: időnként kissé meg­növekvő felhőzet, eső nélkül. Mérsékelt, helyenként meg­élénkülő, eleinte északi, északkeleti, majd változó irányú szél. A várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let pénteken: 20 fok körül. MÜZEUMI MATINÉK A nyári szünet után is­mét rendszeresen jelentke­zik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a múzeumi ma­tinék sorozata. A rajzfoglal­kozásokat ezentúl két cso­portban, külön az alsó tago­zatosoknak, külön a felső ta­gozatosoknak szervezik. Ok­tóber 11-én, vasárnap dél­előtt U órakor Egy kis zűr az űrben címmel az alsósok­nak rendeznek vizuális is­meretterjesztő foglalkozást, melyre várják az érdeklődő gyerekeket. Kultúra Müllerék ülnek a szítt- I házban. Müllerné odasúgja a j férjének: „Mindjárt jön | a nagy monológ!" Erre a férje: „Remé­! lem, nem fog elénk ül­ni!" BALÁZS G. ÁRPÁD HAGYATÉKA A közelmúltban Szegeden elhunyt, a városhoz és Sza­badkához egyaránt kötődő Balázs G. Árpád festő- és grafikusművész hagyatéká­ból kiállítást rendez a sze­gedi Móra Ferenc Múzeum a Horváth Mihály utcai Kép­tárban. A 94 éves korában meghalt képzőművész ha­gyatéki tárlatának alkotásait október 11-én, vasárnap dél­előtt 11 órakor dr. Szelesi Zoltán művészettörténész tárlatvezetés keretében mu­tatja be az érdeklődőknek. PEDAGÓGUS KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA A pedagógus képzőművé­szek hagyományos megyei kiállítását Makón, a József Attila Művelődési Központ és úttörőház kiállítási ter­mében (Felszabadulás u. 3.) rendezik meg. Megnyitót Fabula Andrásnénak, a pe­dagógus-szakszervezet me­gyei titkárának köszöntője után dr. Voksán Gyula, a pedagógus-szakszervezet központi vezetőségének fő­titkára mond holnap, szom­baton délelőtt 11 órakor. A rrogramban közreműködik a Kun Béla általános iskola kamarakórusa és a makói ál­lami zeneiskola növendékei. A 19 kiállító pedagógus kép­zőművész mellett bemutat­ják alkotásaikat a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-művészettörté­neti tanszékérek művészta­nárai is. A tárlat október 26-ig tekinthető meg hétfő kivételével, naponta 10-től 18 óráig. SZEMINÁRIUM A HŐKEZELÉSRŐL Csütörtökön a székesfehér­vári Technika Házában tar­tották a Gépipari Tudomá­nyos Egyesület országos hő­kezelési szemináriumát. A kétnapos, tudományos ta­nácskozáson a korszerű tech­nológiák: a védőgázos, il­letőleg a vákuumban tör­ténő hőkezelés, továbbá a termokémiai eljárások és a felületedzés térhódításával számoltak be a szakemberek. VÉRADŐK A Csongrád megyei Bün­tetésvégrehajtó Intézet 40, a Magas- és Mélyépítő Vál­lalat 90, a Szegedi Bútor­ipari Szövetkezet 40 dol­gozója adott vért a Vörös­kereszt és a Véradó Állomás rendezte véradó napon. A szalámigyár és húskombinát­ban megtartott véradáson 100-an, a Vöröskereszt bel­városi III. számú szerveze­ténél pedig 60-an ajánlották föl önzetlen segítségüket. Munkaszüneti napok módosítása Rendeletben szabályozták a jövő évi munkaszüneti na­pokkal összefüggő munka­rendet. Ennek értelmében a munkarend a következő kép­pen alakul: 1982. január 2­án, szombaton szabad szom­bat lesz, január 3-án, va­sárnap teljes — csütörtöki munkarend szerinti — mun­kanap lesz, a heti pihenő­nap 1981. december 31-re, csü­törtökre esik. 1982. december 11-én szombaton, szintén tel­jes munkanap lesz: a pén­teki munkarend szerint kell dolgozni. December 24-én pénteken lesz a szabad nap, december 31-én pénteken, pedig a heti pihenőnap. 1983. január 2-án vasárnap, teljes munkanap lesz: a pénteki munkarend szerint kell dol­gozni. A rendelet hatálya kiter­jed minden munkáltatóra, ideértve a dolgozókat tagsá­gi viszony keretében foglal­koztató szövetkezeteket is, ugyanakkor nem érinti a megszakítás nélkül üzemelő, illetve munkaszüneti napo­kon is működő vállalatokat. Annak érdekében, hogy az ünnepek alatti ellátás za­vartalan legyen, a lakossági ellátást és szolgáltatást vég­ző dolgozók munkarendjét a fentiektől eltérően határoz­zák meg. Az októberi Kincskereső Huszadik századi orosz klasszikus költő. Valerij Brjuszov forradalomidéző verse nyitja a Kincskereső októberi számát. Ugyancsak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója al­kalmából közöl a laD válo­gatást mai szovjet írók és költők műveiből, A barátság hídja címmel. Az időgép in­dul című úi sorozat is szov­jet író novellájával kalau­zol el a XXI. századba — Kirill Bulicsov egv kislány­ról ír. „akivel soha semmi sem történik". Persze, en­nek épp az ellenkezőié az igaz... George B. Grinnell indián­regénye is folytatódik. Ami­kor bölényeket hajszoltunk — egy indián kisfiú ..feilő­désregénve". s arról szól. hogyan válik a gyámoltalan csöppségből igazi, nagv har­cos. A szerelem, gvermek­szerelem témájával több írás is foglalkozik: Padisák Mi­hály novellája a kiskama­szok alakuló érzésvilágát mutatja be. Varga Domokos pedig a fiúkhoz fordul, ne­kik ad tanácsokat, hogvan közeledjenek azokhoz a furcsa teremtésekhez, akik­nek nemrég még a copfját ráncigálták. Két szép klasz­szikus vers — Balassi Bá­lint és Tóth Árpád költemé­nye — egészíti ki e téma­kört, s emeli a nagy költét szet magasságába. Októbe. lévén, az őszt is több vers idézi, köztük Nemes Nagu Ágnes Hull a bodza címú kis remeke (a borító 3. olda-\ Ion ezúttal a költőnő port­réja található). Humorban is bővelkedik a Kincskereső úi száma: Karinthy Frigyes, Bálint Tibor és Peterdi Pál humoreszkiei mellett egv hasonlóképpen ragyogó hu­morú verset olvashatunk. Veress Miklós A zsák és a folt című művét. A rovatok közül kiemelendő az Irodal­mi sétákban közölt Csulúk Mihály-írás, amelv a Kere­pesi temető irodalmi emlék­helyeit mutatja be. Gyermekrajzverseny pályázata Tudatom, hogy DR. MARTA FERENCNÉ hamvasztás utáni búcsúztatása 1381. október 12-én 14 órakor lesz. a református temető rava­talozójából. A gyászoló család. 16 356 Tudatjuk, hogy GÉMES ISTVÁN hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. október 12-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető kupolájából. A gyászoló család. 16 357 Fájdalommal tudatjuk ismerő­seinkkel és a Szegedi Textilmű­vek dolgozóival, hogy drága édesanyánk, K.AKACSONYI ISTVANNÉ Palotás Erzsébet 70 éves korában csendesen el­hunyt. Temetése 1981. október 10-én délután fél kettő órakor lesz Bp. Rákoskeresztúr (Új­köztemető) Kozma u.-ban. Gyá­szolják: 93 éves édesanyja, lá­nyai, veje, unokái, dédunokái. Táviratcím: Budapest, Somogyi B. u. 22. L 10. 1085. Kővágó Gyuláné­Gyász­Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, após, nagyapa, KÓSZO PAL életének 81. évében elhunyt. Te­metése október 9-én 14 órakor lesz a deszkl temetőben. A gyá­szoló család, Deszk. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa. após, nagyapa, vő. testvér, sógor, nagybácsi és rokon, ENGI VILMOS 54 éves korában, hosszú szen­vedés után, 1981. október 7-én elhunyt. Temetése október 10-én 10 órakor lesz a domaszéki te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, munkatársaknak, jó barátoknak, kik felejthetetlen halottunk, HEVESI JÓZSEF temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 15 617 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. MÉNESI FERENC végső búcsúztatásán megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 16 355 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, nagyapa és dédapa, SZTRAIN MLADEN életének 80. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Búcsúzta­tása: 1981. október 10-én 12 óra­kor lesz Szőreg, Szerb u. 152. sz. alatt. A gyászoló család. A Shankar nemzetközi gyer­mekrajzverseny ez évi pályáza­tára is várják a magyar gyer­mekek rajzait. A művészeti ver­senyen, amelyet Shankar Pillái indiai közéleti személyiség ala­pított, az 1966. Január elseje után született gyermekek ve­hetnek részt, hat festménnyel, rajzzal. A pályázók ábrázolhat­nak bármilyen általuk megfi­gyelt eseményt. sportielenetet. vagy hobbyt, és kifejezhetik el­képzeléseiket, miként lehetne szebbé tenni környezetüket. Az alkotások bármilyen anyag fel­használásával készülhetnek. csak fekete ceruzával nem. s méretük nem lehet kisebb 30x40 centiméternél. A képek hátol­dalán nyomtatott nagy betűkkel, angolul fel kell tüntetni a pá­lyázó nevét, nemét, születésének idejét, nemzetiséget, teljes cí­mét, irányítószámát, valamint a szülő, a gondozó vagy a tanár nyilatkozatát, hogy a pályamü­vet a versenyző önállóan, segít­ség nélkül, 1981-ben készítette. " Á pályaművek az Országos Pedagógiai Intézet esztétikai ne­velési csoportjához küldhetők be legkésőbb ez év december l-ig. Kollektív munkát nem fo­gadnak el. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes; Sz. Simor István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelői kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A »apof nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető i postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra forint. — Index: 25 05? — ISSN: 0133—025 r

Next

/
Thumbnails
Contents